Mint a moziban: túsztárgyalók alkudoznak a számítógépes rendszerekért a hackerekkel

3 perc

2022.07.24. 06:30

Már vérbeli profik segítik a pórul járt cégeket abban, hogy ne kelljen irreálisan sok pénzt kifizetniük azért, hogy visszanyerjék az irányítást saját adataik felett.

Nick Shah gyakorlott túsztárgyaló volt. A veterán brit rendőr több mint ezer emberrablás és zsarolás tetteseivel alkudozott már, aztán gazdag tapasztalataival nemrég pályát váltott. Most kiberbűnözőkkel veszi fel a kapcsolatot, egyikeként azoknak, akik – főképp Nagy-Britanniában és az USA-ban – belevágtak egy újfajta vállalkozásba.

Az alaphelyzet nem különbözik lényegesen: ahogyan az elrabolt túszok többnyire váltságdíj ellenében nyerik vissza szabadságukat (és szerencsére keveseket gyilkolnak meg a bűnözők), úgy a zsarolóvírussal megbénított számítógépes rendszerek működése is általában akkor áll helyre, ha jobb megoldás híján fizetnek érte. Ahogyan terjednek a zsarolóvírusos esetek, úgy szaporodnak az ajánlatok, hogy a megzsarolt cégek és intézmények helyett profik vegyék fel a kapcsolatot a bűnözőkkel (Nick a STORM Guidance munkatársa).

A legtöbb ilyen cég egyébként is kiberbiztonsággal foglalkozik, és a sikeres alkudozás egyik haszna az lehet, hogy a pórul járt ügyfelek levonják a tanulságot, és ugyanannál a cégnél rendelik meg a biztonsági szolgáltatásokat, amelyek remélhetőleg elejét veszik egy újabb támadásnak.