Erőteljesen érződik az írásokban, hogy a szerzőjük a világháború és a kor más borzalmai ellenére mennyire szerette az életet. Mit gondol erről? És mennyire maradt ez jellemző rá később? Hogyan emlékszik vissza az édesanyjára?
A Napló pontos lenyomata a jól szituált polgári miliőnek. Fontos körülmény, hogy Szeged, az egyik elsőként felszabadult magyar nagyváros sok tekintetben megmenekült a háború borzalmaitól, 1944-ig a fiatalok élhették életüket, korzóztak, randiztak, táncoltak, udvaroltak, ismerkedtek, szakítottak. Számomra a Napló egyik különleges hozadéka, vagy mondhatnám, ajándéka, hogy megismerhettem a tizenéves Kucses Évát, aki nagyjából 15 évvel később az édesanyám lett. Egyébként az „édesanya” szó nálunk nemigen hangzott el, most is csak az illendőség kedvéért használom. Számomra anyám egész életében Anyu volt, ő pedig az anyukáját Mucinak szólította, talán a német Muttiból importálva. Az édesanya szót valahogy nem tettük magunkévá. De visszatérve az élet szeretetére, igen, Anyu szerette az életet, áradt belőle a vidámság, könnyedség, mosoly, kedvesség, sokszor kis csintalanság is, szeretett élni, szerette a társaságot, gyűjtötte a barátokat, imádott beszélgetni, utazni, ahogy akkoriban minden értelmiségi, ő is láncdohányos volt, nagy kávéfogyasztó, és nem utasított vissza egy-egy pohár vörösbort sem ebédhez, vacsorához. Szeretett csinos lenni, vonzódott a szép, stílusos ruhákhoz, bár ezekhez sokáig nem juthatott hozzá, kínálat és pénz hiányában. Szóval, mindent egybevetve kijelenthetem: igazi NŐ volt. És ahogy a Napló olvasása során megismerhettem őt fiatal lányként is, rájöttem, hogy egyre jobban szeretem.
Janikovszky Éva (született Kucses Éva) – Forrás: Móra Könyvkiadó
„Szomorú csütörtök! Nahát, ez rémes volt. I. Rájöttem, hogy anyuék elolvassák a naplót. II. Nem találkoztam a Gabival. III. Megint kezdik elölről a murit otthon. Kisapával egy óráig vitatkoztunk. A végin beismertük, hogy mindkettőnknek igazunk van. Az a baj, hogy Apunak nem tetszenek a fiúk. (Fő, hogy nekem tetszenek.)” (Janikovszky Éva: Naplóm)*
„De én mégis olyan beképzelt alak vagyok, és azt hiszem, hogy velem annyi érdekes dolog történik, hogy azt föltétlenül szükséges megörökíteni az utókor számára” – olvashatjuk a Naplóban. Ezek szerint Janikovszky Éva tényleg azt szerette volna, hogy a naplója egyszer könyv formájában is megjelenjen, és az emberek majd elolvashassák?
Nem tudom, hogy Anyu 12-13 éves korában komolyan gondolta-e, hogy egyszer valóban megjelennek a naplók, de tudjuk, hogy egy valamirevaló kamasz tehetség, aki elkezd írni, zenélni vagy sportolni, azt gondolja, hogy meg fogja hódítani a világot. Legalábbis egészen addig, amíg ki nem derül, hogy mégsem, mert a tehetség, a lelkesedés vagy a lehetőségek korlátosak. Kucses Éva (Janikovszky Éva) kiskamaszként még talán gondolhatta, hogy megjelenhetnek a naplói, hiszen nagyszüleinek volt nyomdája, könyvesboltja, és a család szerencsésen szellemileg is nagyon inspirálóan hatott rá. A könyves- és papírboltban találkozhatott írókkal, édesanyja válása után pedig nevelőapja, Dr. Donászy Kálmán révén, akit Kisapának becézett, és aki a Szegedi Filharmonikusok és a Szabadtéri Játékok titkáraként is dolgozott, Éva bejáratos a színházi és zenekari próbákra, mindennapos résztvevője a szegedi kulturális életnek. Kisapa mindezek mellett a Délmagyarország című napilap újságírója volt. A családi legenda szerint Kucses Évának megjelent egy verse is valamelyik lapszámban. Sajnos ennek mostanáig nem bukkantunk nyomára. Az a tény azonban, hogy Anyu a naplókat megőrizte és ezáltal „engedte”, hogy azokat halála után megtaláljam és elolvassam, mégiscsak arra utal, hogy felnőtt fejjel, sikeres íróként már nem volt kifogása azok megjelentetése ellen, úgyis mondhatnám, rám bízta, mi történik velük.
„Először is beírom a tanáraimat és a tanárnőimet:
I. Erzsi néni, az osztályfőnök. Teljes neve Bolgárné dr. Pataky Erzsébet. Magyart és németet tanít. Elég kövér, és olyan lába van, mint Chaplinnek. Rögeszméje a jellemes diák. Szerinte az a jellemes diák, aki mindig összejátszik a tanárral, nem súg, magol a dolinál, nem segít, és mindjárt árulkodik, szóval egy rémes stréber.” (Janikovszky Éva: Naplóm)*
Vannak oldalak, ahol lábjegyzetben le van írva, hogy „itt ki van tépve egy oldal a naplóból”. Van sejtése arról, mi lehet az, ami szándékosan maradt ki a naplófeljegyzésekből? Amikről édesanyja úgy érezhette, hogy ezt inkább mégsem?
Végül is, egyetlen egy lap hiányzik a Naplóból, ugyanis öt hiányzó lapot Kardos Gábor felesége, Vera segítségével visszakaptam Kanadából 2011-ben. Kardos Gábor volt Anyu első kamaszkori szerelme, akit a naplóírás első három éve során Gabiként emleget, és aki 1947-ben megnősült, majd 1948-ban kivándorolt Kanadába. Anyu nyilván emlékül adta Gabinak a róla szóló öt lapot, amelyeket ő olyan nagy becsben tartott, hogy a kivándorlás és rengeteg kanadai költözés ellenére épségben megőrzött. Felesége, Vera is tudatában volt e lapok fontosságának, hiszen Gabi 2002-es és Anyu 2003-ban bekövetkezett halála után, 2011-ben kérésemre megkereste és visszaküldte őket. Gondoljuk meg, a lapok 72-73 év múltán kerültek vissza Magyarországra! Egyébként Anyu és Gabi halálukig leveleztek. A Napló egyetlen, ezek után is hiányzó lapjáról nincs információm.
„Ezek szerint ránk haragszik a 2/3 miatt, és mert nem minden fiú belé szerelmes. Erről igazán nem tehetek. Fogyjon le! Most már este van, és a Brucky kibékült vegytanórán, mert nem tud nélkülünk élni, ez holtbiztos, mert én is úgy vagyok, hogy muszáj valakinek elmondani azt a rém sok izgalmas dolgot, ami az emberrel történik. Délután angolórám volt, és aztán számtant csináltam. 5-kor randevúm volt, de csak negyed 6-kor mehettem ki. Rém guszta, hogy a Gabi egy negyed órát várt rám, és egy szót se szólt miatta.” (Janikovszky Éva: Naplóm)*
Az volt az érzésem, hogy olvasás közben pontosan nyomon követhető Janikovszky Éva íróvá válásának folyamata, hogy oldalról-oldalra egyre erőteljesebben bontakozott ki a tehetsége, hogy írói eszköztára folyamatosan gazdagodott a naplóírás közben, de ennek egy ideig lehet, hogy nem volt tudatában. Ön szerint mennyire volt tudatos az írói építkezése?
A Napló írója egy meglepően művelt, okos, vibráló lány, akinek már 13-14 éves korában rendkívüli íráskészsége van, a gyerekmonológokból ismert stílus ezekben az írásokban is fellelhető. Ironikusan és humorosan reflektál a környezetére és önmagára, olyan írói készséget mutat fel, ami nagyon ritka ilyen fiatalon. A háború előrehaladtával a Napló hangja egyre komorabbá válik, a megélt szerelmek leírása egyre mélyebb, a népes család létszáma fogyatkozik, nagybátyja munkaszolgálatos, a nagyszülőket marhavagonokban viszik el. A Napló utolsó bejegyzése 1944 karácsonya, amikor a maradék család hangulata már elviselhetetlenül nyomasztó számára. A Napló korábbi játékos hangját felváltja a mélyebb gondolkodás.
Ahogy egyszer szerkesztője, a Móra korábbi főszerkesztője, Balassa Anna mondta: Janikovszky Éva mindig is író akart lenni, de sokfelől közelített a pályához, hiszen tanult filozófiát, néprajzot, nyelveket, pszichológiát és megszerezte a tanári diplomát is. Próbálkozott újságírással, aztán a Móra Kiadóban ért célba, de ott is évekbe tellett, mire önálló írásra szánta el magát. A hatvanas évek elején jelent meg első két lányregénye, az Aranyeső, aztán a Szalmaláng, majd 1962-től a Te is tudod? megírásával találta meg saját hangját, stílusát. Ez az úgynevezett gyerekmonológ műfaj pár év alatt meghozta számára a sikert, az ismertséget, 1965-ben jelent meg a Ha én felnőtt volnék, majd a nyolcvanas évek közepéig a többi, máig ismert kötete, köztük a Kire ütött ez a gyerek?. Könyveit máig harminchat nyelvre fordították le, ezzel a XX. század végére az egyik legismertebb magyar író lett külföldön.
Janikovszky Éva (született Kucses Éva) sportköri igazolványa – Forrás: Móra Könyvkiadó
Ez a két évtized volt alkotói aranykora. Azután csendesebb korszak következett, az íráskedve elapadt, mert Anyu egyedül maradt. A négytagú család körülötte egyre fogyatkozott, először Apu ment el 59 évesen, azután édesanyja, végül én is elköltöztem külföldre. A kilencvenes évektől főleg napi- és hetilapok felkérésére írt humoros tárcákat, melyek fő témája az öregedés, a mindennapok problémái voltak. Ezek az írások alkotják a felnőtteknek szóló öt kötete anyagát. Népszerűsége ekkor újra csúcson volt, valamennyi kötet vezette az akkori sikerlistákat, hiszen olvasói vele együtt öregedtek.
De a kérdésére még nem válaszoltam, hogy vajon mennyire volt tudatos az írói építkezése. A válaszom röviden: fogalmam sincs, de sikeres volt.
Janikovszky Éva, a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja április 23-án ünnepelné 95. születésnapját. Erre az alkalomra emlékezve a Móra Könyvkiadó a POKET-zsebkönyvekkel együttműködve adja ki Janikovszky az Égigérő fű című könyvét, amelynek bevételéből a POKET a Tiszai Pet Kupát támogatja.
*A cikkben szereplő idézetek Janikovszky Éva Naplóm, 1938-1944 című könyvéből származnak, amely a Móra Könyvkiadónál jelent meg 2020-ban.
