Szenthelyi Krisztián különdíjat nyert a Házy Erzsébet-énekversenyen

2021. szeptember 9.

Az ötödik Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyen a Zeneakadémia növendéke különdíjat vehetett át.

Szenthelyi Krisztiánnak az egyik zsűritag, dr. Vadász Dániel producer, előadóművész, az Operettissima és a Coopera alapító ügyvezető igazgatója ajánlott fel fellépési lehetőséget a jövő évi Debreceni Ünnepi Játékokon.

Az Érsekújváron élőben megrendezett döntőben több kategóriában 20 versenyző mutathatta meg tudását. A musical kategóriában az első díjat Szondi Tamás, a másodikat pedig Kevicky Tünde érdemelte ki. A zsűri harmadik díjat nem osztott ki. Az operettkategória győztese Bede Blanka, a második helyen Pánczél Klaudia és Šeniglová Jakuba végzett, a harmadik díjat pedig Wurczer Péter vehette át. Az operakategóriát Tímár Tímea nyerte meg, a második helyen Sárossy Gabriel és Dzubáková Žófia végzett, a harmadik pedig Krížová Nina lett. A Szlovák Köztársaság Római Nagykövetségének fellépési díját kapta Šeniglová Jakuba, aki a Budavári Palotakoncerten is felléphet Dr. Vadász Dániel jóvoltából. Érsekújvár Polgármesterének díját a dunaszerdahelyi Kevicky Tünde kapta. A Liszt Intézet különdíját Bordás Mária kapta meg.

A zsűri elnöke hagyományosan Érsekújvár polgármestere, Klein Ottokár volt, aki maga is sikeres operaénekesi múlttal rendelkezik. A testületben Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, Šimon Svitok operaénekes, rendező és dramaturg, a Besztercebányai Állami Operaház művészeti vezetője, Vadász Dániel producer–előadóművész, az Operettissima és a Coopera alapító ügyvezető igazgatója, Clementis Tamás, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Bartók–Pásztory- és Melis-díjas bariton, Farkas Pál, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar karmestere és igazgatója, Nagy Ibolya operettprimadonna, a Dankó Rádió szerkesztője és műsorvezetője, valamint Klement Terézia, a verseny szervezője foglalt helyet.

Címkék