Bálint Márta, társadalmi vállalkozó, valamint a Hungarikumokkal a világ körül c. TV műsor 3. évadának szerkesztő-riportere. A Forbes üzleti magazin beválasztotta őt a legsikeresebb 30 év alatti magyarok harmincas listájára és TEDx konferencián is hallhattuk már előadni. A beszélgetés során megosztja, miért hagyta ott a sikeres nemzetközi pénzügyi karrierjét, hogy helyette hátrányos helyzetű gyerekeknek segítsen Magyarországon és a határon túl.

Nyíltan avat be saját nehézségeibe is, a családjában történt dráma mélyen hatott rá.

“Az ember nem igazán tudja megjósolni, hogyan reagál egy ilyen hírre. Én akkor szívből azt kívántam, bárcsak én haltam volna meg helyette.”

Szintén nyíltan beszél arról, hogy a feldolgozatlan trauma után hogyan alakult ki, majd küzdött meg a pajzsmirigy autoimmun betegséggel.

“Amikor már tényleg csomókban hullik a hajad, annyira száraz volt a bőröm, hogy a vádlimról le lehetett szedni a bőrt, mintha megégett volna. Borzasztó érzés volt. Pontosan tudtam, hogy ez mind annak köszönhető, mert elburjánzott minden gyulladás a testemben.

Ez az egész együtt tényleg olyan volt, mintha a saját vesztembe rohannék.”

Márti végül szerencsére nem a vesztébe, hanem sokkal inkább egy kiegyensúlyozott élet irányába fordult és továbbra is sikeresen vezeti társadalmi vállalkozását.

Amennyiben a videó megtekintése helyett inkább meghallgatnád a beszélgetést a társadalmi vállalkozásról és autoimmun betegségről, alább már erre is lehetőséged adódik!

Zsiros Mihály

15 évig sportoltam versenyszerűen, 10 évet pedig marketinggel foglalkoztam különböző területeken. Emellett belekóstoltam a filmezés világába, valamint lehetőségem adódott előadni TEDx konferencián.

Minden cikk megtekintése

Kövess itt is

Ne maradj le a friss tartalmakról, kövess minket közösségi felületeinken is. Láss bele a munkánkba.