Bosszú, szerelem, reneszánsz: Petőfi és Bonfini is kalapács alatt

A kortársak nem becsülték A hóhér kötelét

Petőfi egyetlen regényét 1846-ban, a szülei szalkszentmártoni fogadójában írta meg. A hóhér kötele a Petőfi által fordított külföldi romantikus művek hatását viseli magán, és bár a kortársak szemében sem tartozott a legsikerültebb munkák közé, egyedüli regényként mégis említésre méltó a költő életművében.

A regényben egy hetvenéves aggastyán, Andorlaki Máté mondja el élete történetét: a fiatal Andorlaki szerelmes Rózába, de házasságát megakadályozza a barátjából vetélytárssá lett gazdag Ternyei Boldizsár – szerelem, gyűlölet, bosszú, vérmes fordulatok várnak az olvasóra.

-

A regényt Petőfi az 1845-ös év csalódásainak hatása alatt, az önmagával és a világgal való meghasonlása időszakában írta, általában ezzel szokták magyarázni a művét jellemző sötét színeket. Margócsy István szerint a regényt hiba lenne ugyanakkor csak egy múló válság eredményének tekinteni, hiszen hasonlóan „szélsőségekre törő műveket” később is írt a költő.

Margócsy: Petőfi nem különleges, hanem normál jelenség a nagy magyar költők sorában

Margócsy István a Könyvhetet megnyitó beszédében azt feszegette, vajon hogyan lehet valóban közel jutni Petőfihez, és a jelenlegi próbálkozások alkalmasak-e erre.

Tovább olvasok

Más vélemény szerint a műben okkult, rózsakeresztes szimbolika rejlik. Hamvas Levente Péter Tündérasszony vitriolban ‒ Alkímiai és rózsakeresztes vonatkozások a János vitézben című tanulmányában alkímiai allegóriának tekinti és részletesen elemzi a János vitézt  – és mellette az egyetlen másik, hasonló Petőfi-műként A hóhér kötelét említi, ami alkímiai-rózsakeresztes utalásokat rejt. 

A regény 1846-ban Pesten jelent meg félbőr kötésben és 155 oldalon, és az első kiadásnak ez a példánya a tulajdonosi pecsét szerint Hartleben Konrád Adolf tulajdona volt.

Petőfi hatása ma is élő és szerteágazó - ez derült ki az évfordulós körkérdésünkre adott válaszokból [Petőfi200]
Petőfi hatása ma is élő és szerteágazó - ez derült ki az évfordulós körkérdésünkre adott válaszokból [Petőfi200]

Lezárult a Petőfi-bicentenárium alkalmából indított sorozatunk, tíz kortárs költő és író válaszolt a kérdéseinkre. 

Tovább olvasok

Az Arany Bibliától Bonfini történetírásáig

Az először 1897-ben megjelenő Klasszikus Arany Biblia I-II. (Az üdvnek ó- és új-szövetségi történelme rendszeres előadásban I-II. (egységes külön kötetekben) volt az első olyan hazai bibliakiadás, amelyet színes képekkel illusztráltak.

-

A Szentírás szövegének elbeszélő átiratát, valamint a Bibliára vonatkozó történelmi és teológiai ismereteket is közlő kötetpár igazi jelentőségét az egész oldalas, színes illusztrációk: a híres festők (például Tiziano, Rubens, Raffaello, Leonardo Da Vinci, Rembrandt, stb.) bibliai eseményeket megjelenítő képeinek reprodukciói adták. A páratlan díszmű rangját tovább emelte, hogy abban a címlap „a legszebb Korvin-Kodexek egyikének hű mása”. 

-

Bőr díszkötés, gazdag aranyozás, a címfedél sarkainál veretes, rézből készült, kőberakásos díszek – és összesen 126, klasszikus mesterek alkotásai után készült, színes (hártyapapírral védett) – képtábla – a kétkötetes Arany Biblia kiállításában is ritkaság.

-

Szenczi Molnár Albert (Szenc, 1574. augusztus 30. – Kolozsvár, 1634. január 17.) református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító, korának nemzetközi hírű tudósa volt. Sokoldalú munkásságából kiemelkednek a református magyarság számára készített zsoltárfordításai, a Károlyi-biblia javított kiadása, Kálvin Institutiójának és a heidelbergi káténak a magyar nyelvre való átültetése, továbbá latin szótára és latin nyelven írt magyar nyelvtana.

Szenci Molnár 1600-tól Herbornban teológiát és filológiát tanult. Többek között itt került kapcsolatba Johann Piscator teológussal és bibliafordítóval, aki nagy hatással volt rá.

Ezt követően az ő fejében is megfordult egy magyar nyelvű Biblia kiadásának a gondolata.

1608-ban megjelentette a Hanaui Bibliát, ami a Vizsolyi Biblia második, javított kiadása volt és tartalmazta Szenci Molnár 1607-ben megjelent Zsoltárkönyvét, valamint Kis Katekizmusát. Magyarországon és Németországban is nagyon kedvezően fogadták a művet.

A Hanaui Biblia hamar elfogyott, így 1612-ben Szenci Molnár megjelentette az Oppenheimi Bibliát (első ilyen kis méretű Biblia), mely méretnek köszönhetően csökkent a kiadvány ára és könnyen szállítható lett. „A Biblia ezen harmadik kiadásával olyan kötetet adott a hívek kezébe, amelyben együtt voltak olvashatóak a Biblia könyvei, a zsoltárok, a keresztény hit igazságai, valamint az egyházi szertartások formái és szabályai: a Psalterium után ugyanis beillesztette a magyar nyelvre fordított, teljes Heidelbergi Kátét és a pfalzi rendtartást” (P. Vásárhelyi Judit: Szenci Molnár Albert és a Vizsolyi Biblia új kiadásai. Előzmények és fogadtatás. Magyar Könyvszemle, 2007). Jelen kötet az Újtestamentumot és a Szent Davidnac soltari... c. zsoltároskönyvet tartalmazza, nincs benne az Ótestamentum

-

Antonio Bonfini (1427/1434?–1502) magyar történelmet feldolgozó, latin nyelvű művének teljes kiadása is előkerül az árverésen. Bonfini Mátyás király megbízásából, 1488-ban kezdett bele az eredetileg Rerum Hungaricum decades (A magyar történelem tizedei) című, reneszánsz szellemiségű történelmi munka megírásába, amelynek vezérfonala a Thuróczy-krónika volt.

-

A neves humanista közel egy évtizedig, 1497-ig dolgozott a művön, amely új fejezetet nyitott a magyar történetírásban, és évszázadokra meghatározta a magyar múltról való felfogást. A Rerum először 1543-ban jelent meg nyomtatásban, azonban ez a kiadás csak az első három tizedet tartalmazta. A teljes szöveg elsőként Zsámboky János (15311584) humanista történetíró és filológus gondozásában, 1568-ban, Bázelben került kiadásra. A most felbukkant, 1690-es, kölni kiadású példány mindezen kiegészítéseket is tartalmazza. 

Az Antikvárium.hu aktuális online könyvárverésén további különleges vallástörténeti és könyvritkaságok között is lehet tallózni.

(Forrás és képek: Antikvárium.hu)

Kapcsolódó cikkek
...
Gyerekirodalom

A kis Petőfi Sándor egy nagyon rejtélyes ügyben nyomoz

Petőfi-bicentenárium van, 2023-ra időzítve rengeteg gyerek- és ifjúsági könyv jelent meg, amelyek valamilyen módon a forradalmár költő alakját idézik meg. Kovács Attila új Petőfi-könyve a Móra Kiadó Már tudok olvasni sorozatában jelent meg, amely kimondottan az önálló olvasással most barátkozó gyerekeket célozza meg.

...
Hírek

Petőfi versei interaktív térképen böngészhetőek

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából interaktív térképet készítettek a Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai. A térképeken a költő verseinek keletkezési helyei, illetve a Petőfiről elnevezett utcák és intézmények is láthatóak.  

...
Hírek

Nézegesd otthonról Mátyás király corvináit!

Az OSZK honlapján már virtuálisan is bebarangolható a Mátyás király corvináit bemutató kiállítás.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

Polc

Salman Rushdie és a kétélű kés, ami élni hagyta

...

Otthonosság és idegenség Görcsi Péter debütáló regényében – Olvass bele!

...

Jesmyn Ward rabszolgalányról szóló története a test nyelvén mesél pokoljárásról és felemelkedésről

...

Stephen King 50 éves horrorja egy menstruáló kamaszlány miatt vált klasszikussá

...
Még több olvasnivaló
...
Nagy

Csernus Imre: A magyarok zárkózottak, fosósak és félnek felelősséget vállalni

A megosztó pszichiáter, Dr. Csernus Imre bemutatta hamarosan megjelenő új kötetét, melyben azt próbálja megfejteni, mit jelent ma magyarnak lenni.

...
Nagy

K. Varga Bence: Újabb sejt születik

„Oldalra sandítva újra és újra szemügyre vehette a test vereségét, a hús halálának stációit” ‒ K. Varga Bence A csont és a csönd címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a harmadik rész.

...
Nagy

Így mutatta be Robert Capa Magyarország világháború utáni vörös fordulatát

A 70 éve elhunyt legendás fotós 17 éves korában menekült el Budapestről, 17 évvel később pedig másfél hónapot töltött idehaza. A Holidaynek írt, 14 fotóval illusztrált útibeszámolójában éjsötét börleszk-jelenetekként elevenednek meg a remények és a romok.

A hét könyve
Kritika
Nick Cave könyve megtört szívű elmélkedés hitről, zenéről és gyászról
...
Szórakozás

„Ez már hosszabb, mint egy házasság” – Megnéztük az 55 éves Kalákáról szóló filmet

Kaláka: a Kárpátoktól a Karib-tengerig nem egyszerűen a zenekar történetét meséli el, hanem egy kontinenseken átívelő út krónikája is.

...
Gyerekirodalom

A jónál is van jobb! – Orczy Mimi kalandjai folytatódnak, és szerencsére még nem értek véget

Orczy Mimi London után Párizsba érkezik, lélegzetelállító kalandjaiból ezútal sem hiányozhat a humor, az izgalom és a bátorság.  

Szerzőink

...
Sándor Anna

„Ez már hosszabb, mint egy házasság” – Megnéztük az 55 éves Kalákáról szóló filmet

...
Kiss Imola

Csernus Imre: A magyarok zárkózottak, fosósak és félnek felelősséget vállalni

...
Horányi Hanna Zelma

Nick Cave könyve megtört szívű elmélkedés hitről, zenéről és gyászról