Zsidó kultúra emlékei Kisújszálláson
A Magyar Zsidó Lexikon (Újvári P., 1929.) adatai szerint 1856-ig nem tartottak nyilván zsidó vallású egyént Kisújszálláson. A következő évi bejegyzés arról tanúskodik, hogy a városban már 14 zsidó személy élt. 1866-ban vált olyan méretűvé a zsidó lakosság, hogy megalakíthatta hitközségét, majd a következő évben, 40 fővel önálló gyülekezetté szerveződött. Nőegylete 1880-ban alakult, majd egy tanerős népiskolát is nyitottak 1883-ban, melynek épülete ma is áll lakóházként a Béla király és Vásár utca sarkán. Rabbijai soha nem voltak, csak rabbi helyettesei melyek közül Weisz József 55 éven át szolgálta a hitközséget. Első templomuk 1869-ben épült, mely nagyban lendített a hitközség fejlődésén, hiszen egy éven belül már 187 zsidó vallású polgára volt a városnak, mely 1900-ra 500 főre növekedett.
Zsinagóga
Ekkora létszámmal már vállalkozhattak egy új templom építésére. „Ez imaház 34 év eltelte után … szűknek bizonyult … mozgalom indult meg, s rövid pár év alatt a hívek közös munkája és áldozatkészsége folytán az immár düledező imaház helyén új, díszes templom emelkedett az Úr dicsőségére. … 1904. szeptember 8-án avattatott fel, s adatott át magasztos rendeltetésének nagy ünnepséggel.” – írta Török Imre református lelkész az általa szerkesztett 1905. évi kalendáriumban. Kisújszállás egyedüli szépségű zsinagógája, a szép számú izraelita hitközösség találkozási helyszíne volt. A második világháború zsidókat érintő borzalmai, valamint a további, sorozatos támadások, megfosztások, elszámoltatások miatt nagyon megfogyatkozott a hívők száma, az zsinagóga elnéptelenedett, üresen állt, ezért 1964-ben az épületet eladták, - egy átgondolatlan, rossz döntés következtében - díszes, két tornyú, mór stílusú felső szintjét teljesen lerombolták, belsejét pedig áruházzá alakították. Sok évtizeden át ebben a funkcióban működött az épület, majd varrodává alakult.
Az 1940-es évek elején 250 körülire becsülték a zsidó népesség számát. Ennek oka, hogy a harmincas években sokan kivándoroltak a nyugati államokba, az iskolát végzett fiatalok pedig továbbtanulási szándékkal elhagyták a várost és nem tértek vissza. Kisújszállási születésű vagy lakhelyű izraelita honfitársaink 1944-45-ben a zsidó üldözés áldozatai lettek. A hazánkat megszálló német katonai csapatok 1944. április 16-án kezdték meg a magyar zsidóság gettókba zárását, majd deportálását, idegen országokba történő száműzését. Ez a nap a holokauszt (égetéssel történő elpusztítás) magyarországi áldozatainak emléknapja lett. A kisújszállási zsidó lakossággal történtekről ma már leginkább csak dokumentumokból, visszaemlékezésekből értesülhetünk. Az akkori polgármester, 1944. május 13-i gettósítási határozatában az alábbiak olvashatók: „A gettó területén a zsidók teljesen elkülönítve kötelesek élni, melyet saját költségükön 180 cm magas kerítéssel kell lezárni.” A kisújszállási gettó egykoron a mai Pallagi Gyula téren álló zsidó templom helyén és a mellette lévő mai Ostrom, akkori Mózes utcában volt. 1944. június 18-án, vasárnap hajnali négy órakor városunkból 208 személyt, a megye területéről 4666 zsidó lakost szállítottak vagonokban a szolnoki cukorgyár területén létesített zsidó negyedbe. Megyénk zsidó polgáraival az első vonatszerelvény 2567 fővel június 25-én indult el Szolnokról Budapest-Bécs felé. A további 2038 embert a vonat június 28-án az auschwitzi haláltáborba vitte. A kisújszállásiak többségét az első szerelvénnyel szállították el. Ők munkaszolgálatosként ausztriai és németországi táborokba kerültek. A 208 gettóba hurcolt izraelita honfitársunk közül 120 fő élte túl a deportációt. A történelem viharában a túlélő zsidóság a későbbiekben is gyakran menekülésre kényszerült. Az anyagi javaitól megfosztott családok csak a szellemi tőkéjüket menekíthették, amivel más országokban új életet kezdhettek.
Zsidó temető
Akik túlélték a háborús üldöztetést és Kisújszálláson maradtak, a város északi részén lévő zsidó temetőben nyugszanak. Az utolsó temetésre 1989. október 9-én került sor, amikor Glaser Móric, a kisújszállási zsidó kereskedők utolsó képviselője 87 éves korában elhunyt. A páratlan szépségű sírkövek különös sorsú emberek nyughelyét vigyázzák… Közül sokan a helyi közösség meghatározó, megbecsült személyiségei voltak, hivatásukat szorgalommal, nagy hozzáértéssel látták el. A Városvédő és -Szépítő Egyesület adózva városunk egykori meghatározó közössége emlékének, magára vállalta a zsidó emlékek megőrzését, felelevenítését, az utókorral való megismertetését, melynek keretében a zsidó temetőt emlékparkká nemesítette. Évről évre, a Városszépítő táborok alkalmával, valamint évszakváltáskor, lelkes felnőttek, gyerekcsoportokkal kiegészülve tartják rendben a területet, gazolnak, gallyaznak, tisztítják a sírokat, ültetnek, kerítést építenek. Ari Géza, az egyesület tagja, aki lelkesen kutatja a helyi zsidó közösség múltját, rendszeresen tart ismertető előadásokat a helyszínen.
Emlékfal
1989-ben a Városvédő és -Szépítő Egyesület - Fekete Imre egyesületi tag felvetése nyomán - (a Mazsihisz-szal történt egyeztetést követően) az országban elsőként kezdeményezte egy zsidó emlékhely elkészítését Kisújszálláson. Több helyi szerveződés, vállalat és magánszemély példaértékű összefogásával alig egy hónap alatt, az egykori zsinagóga melletti téren emlékfalat készítettek, melyen elhelyezték a zsidó temető ravatalozójából előkerült táblát, amin a második világháborúban áldozatul esett 120 mártír neve szerepel. Az avatóünnepségre 1989. június 25-én, a kisújszállási deportálás 45. évfordulója alkalmából került sor. A városvédő egyesület az általa 1987 óta szervezett Városszépítő táborok zárásaként (2021-ben immár 32. alkalommal), megemlékezést szervez az emlékfalnál, ahol a táborozó gyermekek és felnőttek (akik a tábor keretében az emlékfalat mindig megtisztítják, betűit újra festik, kijavítják, a környezetébe ültetett növényzetet folyamatosan gondozzák), valamint a meghívott, érintett vendégek körében felelevenítik az egykori zsidó lakosság történetét. Koszorúk elhelyezésével fejet hajtanak a zsidó mártírok hősiessége előtt, valamint – a zsidó hitvallás elvéhez hűen, miszerint élettelen fölé csak élettelen kerülhet - elhelyezik a tisztelet kavicsait, köveit az emlékmű lábához.
Emléktáblák
2009. július 12-én, a városvédők által szervezett méltó ünnepség keretében - ahol felelevenítették a város zsidó lakossága és hitközsége történetének legfontosabb eseményeit és dr. Deutsch László főrabbi Szilágyi Gábor főkántorral imádkozott az ártatlanul elhurcolt áldozatokért - emléktáblák avatására és újra avatására került sor.
Márvány emléktábla került az egykor zsinagóga falára, melyen látható az eredeti épület sziluettje, valamint az alábbi szöveg emlékezteti az arra járókat: „Itt állt városunk egyik legszebb épülete, a kisújszállási zsidóság zsinagógája 1904-től 1964-ig”
Három régi márványtábla is megújult erre az alkalomra. Közülük kettő, egykor a zsinagóga előcsarnokában volt elhelyezve és az épület tervezésében, létrehozásában közreműködők nevei olvashatók rajta. Ezek, a téren álló Holokauszt emlékfal hátsó részén kerültek elhelyezésre, melyet így, most már bárki láthat, olvashat.
A harmadikra, mely az I. világháborús izraelita emlékmű márványtáblája volt, egy pakolás során, a Városháza pincéjében, apró darabokra törve találtak rá. Felújítása utáni felavatására, ugyanezen megemlékezés keretében, a zsidó temetőben kialakított új emlékhelyen került sor. A Magyar Zsidó Lexikonból tudjuk (1929), hogy a zsidó hitközségnek 75 tagja vett részt az első világháborúban, közülük 16-an estek el. E hősök nevét őrzi az emléktábla.
Az új emlékhely és emléktábla elkészítése, valamint a régi táblák eredeti állapotúra történő visszaállítása Oláh László műköves mester szakmai hozzáértésének köszönhető.
Emlékkönyv
Dr. Ducza Lajos helytörténeti kutató, a városvédő egyesület tiszteletbeli elnöke kutatómunkája eredményeként 2010-ben könyv formában jelentette meg a kisújszállási zsidó közösség történetét Rekviem egy közösségért címmel a Helytörténeti füzetek sorozat 25. köteteként, mely a nagy érdeklődés miatt már két kiadást is megélt. A könyv tartalmát visszaemlékezések, önéletírások színesítik, valamint a deportáltak névsora egészíti ki.
Művészek
Ari Géza kutatómunkájának köszönhetően, meg kell említenünk két kiváló képzőművészt is, akik szegény, zsidó szabómester családba születtek Kisújszálláson. Gábor Mátyás 1891-ben, aki már 13 évesen (külön engedéllyel) Budapesten, szobrásznak tanult a Magyar Királyi Iparművészeti Főiskolán, ahol később tanárként dolgozott. 1944-ben a háború áldozata lett, műterme is elpusztult.
Testvére, Gábor Móricz 1889-ben született és szintén nagyon fiatalon, már 16 évesen festőművészetet tanult a kor kiváló festői, Székely Bertalan és Szinyei Merse Pál tanítványaként. Ösztöndíjasként Párizsban és Amszterdamban portréfestészetet tanult, bejárta a világot. Állami díjas, 97 évet élt.
Emléktárgyak
Szűcs István és Gali Gyuláné értékmegőrzés céljából a városvédő egyesületnek adományozta a tulajdonában lévő, az egykori zsinagóga épületéből származó tárgyakat: egy oszlopdísz maradványt és egy réz tartóedényt.
Napjainkra városunkban már nem él zsidó vallású ember, sőt, megyénk zsidó lakossága is megfogyatkozott, már csak Szolnokon és Karcagon van kis létszámú zsidó hitközség. A helyi Városvédő és -Szépítő Egyesület mindkét közösséggel jó kapcsolatot ápol, melyet jól példáz az egymás rendezvényein való részvétel is.
Forrás:
Rekviem egy közösségért: A kisújszállási zsidó közösség története. – Szerkesztő: Dr. Ducza Lajos. Kisújszállás, 2010. 25. Helytörténeti füzetek 186 p.
Ari Géza: „Halálukra szövetkezett a gyűlölet, emléküket őrzi a szeretet.” In: Kisújszállási Nagykun Kalendárium (Szerk: Dr. Ducza Lajos), 2019. 80-84. p, ISSN 1416-7611
