Ikonikus magyar állatfajták: A Turul

Turulmadár. Ki ne hallott volna róla? És ki ne hallott volna olyan állítást, hogy a Turul csak valami fals nemzetieskedő „találmány”, mely köré a 19. századi költészet épített hamis mondavilágot, amit pedig tovább fűzött a két világháború között fennálló rendszer? Sejteni véljük, mi a célja az ilyen jellegű állításoknak, de mi most ezzel nem foglalkozunk, maradunk a tényeknél – melyek még mindig makacs dolgok…

Borítóképen: Turul, Budai vár

Igen, tudjuk, a Turul egy mítikus alak, ugyanakkor egész pontosan tudható, milyen állat adja az “alapját”. Erről is szó lesz, de a Turul mégis eszmetörténeti szempontból fontos igazán! – a szerk.

Mindennél fontosabb, hogy a turul szó nem (sem!) a 19. vagy a 20. század „terméke”, sokkal inkább Árpád kora előtti időkre vezet vissza. Fontos tudni, hogy Kézai Simon 1280 (Gesta Hungarorum, IV. Lászlónak ajánlva) körül arról ír, hogy Attilától (!!!) Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye.

Kálti Márk Képes Krónikája (1360 körül, Nagy Lajos királynak) így ír:

Etele király címerén is, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejű madár volt ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak.

Fontos tehát, hogy a magyar krónikás hagyomány már a 13. században tud a turulról. Hogy is ne tudna, hiszen a keleti népeknél a vadászmadarak hagyományosan nagy népszerűségnek örvendtek. Ennek folytán számos – korabeli szemmel szakkönyv! – foglalkozott leírásukkal. A régi arab, szeldzsuk, oszmán, perzsa és egyéb solymászati szakkönyvekben számos említés történik a turulról (togrul alakban).

A turul szó török eredetű (a csagatáj toğrul vagy turğul vadászsólymot jelent), a törökben tarağay, több török nyelvben kis termetű madarak neve turğay. A törökben is megvolt tuğrul alakban, amit egyrészt török személynevek bizonyítanak (mint például Ertuğrul), másrészt a csuvasban ma is turul kajăk, azaz szó szerint turulmadár alakú a fogalom.

Az ősi magyar nyelv három szót ismert a sólymok különböző fajtáira: a kerecsen, a zongor (ebből származtatható a Csongor név is) és a turul szavakat; az ősi, a használatból kiveszett túrul szót 19. század eleji költőink hozták újra használatba turul alakban.

Vámbéry Ármin létező török szóra vezeti vissza a turul kifejezés eredetét: „A szó eredeti alakja tograul, tugraul ‘a szétdaraboló, szétmarcangoló’ < togra-, tugra- ‘szétdarabolni, szétmarcangolni’; vö. oszm. Ertogrul (tulajdonnév) ‘az embert-tépő’.”

Megállapíthatjuk tehát, hogy a Turulmadár – azzal együtt, hogy totemállatnak tekintendő, erről lesz még szó! – mintáját egy létező ragadozó madár adja. Sokáig vita volt azon, hogy ez a sas, vagy a sólyom, de van egy döntő érv, ami az utóbbira utal:

A turulábrázolásokon feltűnő a fattyúszárny (alula), amely a szóba jöhető ragadozó madarak közül egyedül néhány sólyomféléknél figyelhető meg. Ilyen a nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsójának képe, amelyen a fattyúszárny tökéletesen látható.

A fattyúszárny több állatfaj (beleértve egyes dinoszauruszokat is!) esetében megfigyelhető. A legtöbb fajnál nincs sok jelentőősége, azonban a sólyom esetében komoly szerepet tölt be, mivel ennek használatával meredekebb szögben képes zuhanórepülésben lecsapni, illetve abból hirtelen megállni (ez elég amatőr megfogalmazás, de nem akartunk bonyolult áramlástani fejtegetésekbe bocsátkozni. Az alábbi képen megjelölt fattyúszárny (3. számmal jelölve) azonban pontosan megmutatja, hogy mi nagyszentmiklósi lelet ábrázolása miért mutatja meg; a Turulmadár voltaképpen egy sólyom.

És miért állítjuk, hogy totemállat? Mint említettük, Kézai Simon azt írja, hogy Attilától Géza fejedelemig a koronás fejű turul volt a magyarság hadijelvénye. Igen, ez köszön vissza a Képes Krónika Árpád-ábrázolásában is, és nagyon fontos kiemelni, hogy a krónikás hagyomány (nem csak a magyar!) minden egyes műve – a nyugatiak ugyanúgy, mint a Mahmud Terdzsümán által I. Szulejmánnyak írt Tarih-i Üngürüsz, ami a feltételezések szerint Kézai Simon előtti, eredeti krónikákat is felhasznált! – úgy tartja, hogy;

A magyarok a hunok leszármazottjai, pontosabban ezzel a megfogalmazással élnek; „a hunok, vagyis a magyarok”.

A Turulmadár tehát Attilát személyesíti meg, így nem csoda, hogy a krónikás időkben nem is írnak olyanról, hogy Árpád-ház, hanem Turul nemzetségről írnak, amit Attilától eredeztetnek!

Fontos tudni, hogy a kontinuitást nevekkel is alátámasztják a korabeli források, és ezek a nevek, illetve a nevek száma összhangban van Attila és Árpád közti időszak hosszával.

Nem véletlen, hogy Anonymus így ír:

„nyolcszáztizenkilencedik esztendőben Ügyek… nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg sólyom-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.”

A Képes Krónika pedig így fogalmaz:

„Álmos vezér anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak.”

Álmos – Árpád nagyfejedelem apja – tehát voltaképpen a Turulmadár, azaz Attila által nyert megerősítést abban, hogy a Turul nemzetséghez tartozik, annak vezére lesz, és leszármazottai nagy uralkodók lesznek!

Bár Álmos pontos szerepét, illetve halálának körülményeit tekintve elég hiányosak a források, látni kell, hogy ő volt az, aki meghozta a magyarság történetének talán legfontosabb döntését, a magyarság egyesítését az ősi földön, a Kárpát-medencében!

Ősi föld a Kárpát-medence Álmos korában? Igen, hiszen, ha Attila az, aki Emese álmában Turulmadár képében megjelenve igazolja a nemzetséghez való tartozását, és ezáltal annak szakrális vezetőjévé válik, akkor a korábbi hun hódítások – a hátramaradt, szintén hun avarokkal – voltaképpen egy nemzetegyesítés.

Igen ám, de ehhez Álmosnak és népének el kellett hagynia akkori hazáját! Márpedig a haza feladása a nép elleni legnagyobb bűn – kivéve, ha azt a népegyesítés és az új (régi) haza megszerzése (visszaszerzése) nemes volta, dicsősége felül nem múlja!

Ezek után ugye érthető, hogy bizonyos korokban egyes erők arra törekedtek a Turulmadár szerepét a magyarság előtt degradálják! De ez már egy másik történet, amit meghagyunk másoknak…