Müpa Magazin 2013/2014 évad 5. szám

Ingyenes időszaki kiadvány • IX. évfolyam 3. szám • 2014. május–június

MAGAZIN

m üpa müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

www.mupa.hu

Budapesti

WAGNER

Napok 2014

Élmény! Minden tekintetben.

2014

BUDAPESTI

JÚNIUS 12-22.

A NIBELUNG GYŰRŰJE A RAJNA KINCSE A WALKÜR SIEGFRIED AZ ISTENEK ALKONYA

TANNHÄUSER AZ MR ZENEI EGYÜTTESEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

MŰVÉSZETI VEZETŐ:

FISCHER ÁDÁM

www.mupa.hu

N y i t v á n y

Kedves Operabarátok! Megtisztelve érzem magam, és nagyon örülök, hogy a Művészetek Palotája az idei Budapesti Wagner-napokon ismét műsorra tűzi két évvel ezelőtti budapesti rendezésemet, a Tannhäusert. Ez a munka különleges és rendkívül izgalmas volt számomra, mivel több mint húsz éves operarendezői pályafutásom alatt addig egyetlen Wagner-operát sem vittem színre. Valamiképpen tartottam ezektől a komoly, bonyolult, rendezői szempontból igen nagy kihívást jelentő művektől, és persze Wagner óriási, csodálatos zenéjétől, ezért az igazgatásom alatt álló dalszínházban ezt a feladatot mindig másoknak engedtem át. Egészen addig, amíg Budapestről meg nem érkezett a felkérés, hogy rendezzem meg a Tannhäusert. Boldog vagyok, hogy felkértek, és boldog vagyok, hogy elvállaltam, mert a munka a magyar és külföldi művészekkel, mindenekelőtt Fischer Ádám karmester úrral felejthetetlen élmény volt számomra. És fontos tapasztalat, amelynek birtokában 2013-ban Németországban újabb Wagner-operát rendeztem – életemben immár a másodikat, a Rienzit. Idén júniusban lélekben ott leszek önökkel Budapesten, amikor a Tannhäuser újra színre kerül, és azt remélem, hogy a magyar közönség ugyanolyan érzékenyen, értőn és szeretettel fogadja, mint két évvel ezelőtt.

Matthias Oldag

operarendező (lejegyezte és fordította: Petrányi Judit)

müpa

magazin 2014 május–június

3

3 Nyitány 6 Horizont 8 „A körülmények optimális kihasználásának híve vagyok”

KLASSZIKUS 12 Társalgás

16 Az individuális Anderszewski 18 Szerencsés Daniel F O LYA M AT O S M Ú LT 22 Két kor embere

4  müpa

magazin 2014 május–június

26

AKTUÁLIS ZENE

JAZZ

26 Hommage à Ligeti – kilencedszer 28 „Csak a lényeget érdemes elmondani”

36 Gitáramlatok 40 Magyar/amerikai

MŰVÉSZ BEJÁRÓ 30 Minden, ami zene

VILÁGZENE 42 Négy lépésben 44 Túl a tangó forradalmán 46 A zenében nincs embargó

LITERÁRIUM

32 Valami 34 A másik életünk

KÖNNYŰ

48 Ahonnan az Istent nézzük 50 „Egy Müpa-koncertről bizton állítható, hogy minden hazai zenekarnak óriási esemény”

fotó: Grupo Nación

8

16

3

I M P R E S SZU M

Müpa Magazin A Művészetek Palotája ingyenes kiadványa Alapító: Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf Keresztury Tibor Olvasószerkesztő: Papp Tímea Szerkesztőség: Fidelio Média Kft. 1066 Budapest, Nyugati tér 1. (6. emelet) Telefon: (+36-1) 476-0320

fotó: Jimmy Katz

fotó: Kecskeméti Dávid

36 K I Á L L Í TÁ S 54 Hantai hazatér FILM 56 Kafka kastélyában A PÉNZ ZENÉL 58 Kulturális szafarik, kulturális élményvadászatok KULISSZA 60 Kreatív Bátor-ság

48

HULLÁMHOSSZ 62 Mailáth Nóra • Gotthardt Zsóka • Tóth Lilla BECKMESSER ÉS SACHS

64 Kritikák Esterházy Péter fellépéséről és

Fax: (+36-1) 476-0321 E-mail: mupamagazin@fidelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 14.000 példányban HU ISSN 1788-439X Művészetek Palotája: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu Címlapon: Daniel Harding Címlapfotó: Julian Hargreaves www.mupa.hu

Simon Keenlyside áriaestjéről

H ATÁ R S É R T Ő K 66 Tartozni valahová

müpa

magazin 2014 május–június

5

H o r i z o n t

JAPÁN SEGÍTSÉG KOSZOVÓ SZIMFONIKUS ZENEKARÁNAK Mintegy száz hangszerrel segíti Japán a hat éve függetlenné vált Koszovó egyetlen szimfonikus zenekarának újraépítését. Az együttes az ENSZ segítségével 2000-ben állt fel újra, de továbbra is jelentős hangszerhiánnyal küzd. A távol-keleti szigetország Koszovóban is akkreditált bécsi nagykövete Pristinában a hangszeradomány jelképeként egy hegedűt nyújtott át a koszovói kulturális, ifjúsági és sportminiszternek. Az esemény alkalmából a negyvenöt tagú Koszovói Filharmonikusok adott koncertet karmesterük, a japán származású Janagiszava Tosio vezényletével. BARÁTI KRISTÓF ÚJ LEMEZE A nemrég Kossuth- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjjal kitüntetett hegedűművész, Baráti Kristóf (1979) néhány hónapja felvételt készített Brahms összes hegedű­–zongora-szonátájából. A lemezt ugyanaz a holland lemezcég, a Brilliant Classics jelentette meg, amelynek kiadásában két esztendeje Baráti előadásában Beethoven összes hegedű–zongora-szonátája megjelent. Változatlan a partner is: a Hollandiában élő magyar zongoraművésznő, Würtz Klára. Az 1703-ban készült Lady Harmsworth Stradivarin játszó hegedűművész diszkográfiájában a hangszer irodalmának alapművei szerepelnek: az említetteken kívül Bach összes szólóhegedű-kompozíciója, Eugène Ysaÿe hat szólószonátája, Paganini versenyművei. Lemezeit a nemzetközi szaksajtó szuperlatívuszokkal méltatja. Baráti Kristóf rendszeresen fellép a Művészetek Palotája hangversenyein. ŐSZTŐL PÁRIZSBAN IS TANÍT FASSANG LÁSZLÓ A Művészetek Palotája rezidens orgonistája és orgonaestjeinek művészeti vezetője lesz az első külföldi tanár, akit a párizsi Conservatoire National Supérieur de Musique orgona tanszakára kineveznek. A döntés jelentőségét jól mutatja, hogy annak idején a neves zeneakadémia a tizennégy éves Lisztet sem vette fel diáknak a zongora tanszakra, mert nem volt francia. A negyvenéves művésztanár az „improvizáció billentyűs hangszeren” nevű tantárgyat fogja oktatni orgonistáknak és zongoristáknak, MA- és BA-képzésben egyaránt. A hivatalosan heti négy órás elfoglaltságot jelentő kinevezés mellett Fassang László változatlanul a Zeneakadémia orgona szakának tanszékvezetőjeként is tanít Budapesten. ÚJ HONLAP, SZEMÉLYES HÍRLEVÉL, STARTOLÓ HŰSÉGPROGRAM A következő évad műsorát beharangozó április 10-i sajtótájékoztatóval egy időben elindult a Müpa megújult honlapja. A www.mupa.hu címre látogatók ezentúl könnyebben használható, tetszetős felületen keresztül tájékozódhatnak a ház megannyi programjáról. A hírlevélre regisztrálók érdeklődési kör és jegyvásárlási szokásaik alapján kaphatnak személyre szabott programajánlót, valamint emlékeztetőt a soron következő előadásokról. Május 20-án startol a Müpa új, minden látogató számára elérhető hűségprogramja, amely összegyűjtött pontokon keresztül biztosít fokozatosan bővülő előnyöket, és szintenként egyre magasabb jegyár-kedvezményt. TÍZ ÉVES JUBILEUMÁT ÜNNEPLI A MÜPA A 2014–15-ös évad a Művészetek Palotája különleges, első kerek évszámú jubileuma. A 2005-ös megnyitása óta eltelt több mint kilenc évben a Müpa kelet-közép-európai kulturális centrumként Budapestre hívta a világ leghíresebb komolyzenei, világzenei, valamint jazzművészeit és együtteseit, számos operát és kortárs produkciót mutatott be, és 2013 óta ad otthont az első magyar újcirkusz-társulat, a Recirquel bemutatóinak. A jubileumi évad a kezdetihez hasonló pezsgő hangulatban fog telni: fellép többek között Sir Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok, Sir John Eliot Gardiner és A Forradalom és Romantika Zenekara, valamint az amerikai jazz-rock legenda, John Scofield. Külön meglepetésként, márciusi telt házas fellépését követően alig fél éven belül ismét fellép Zubin Mehta, ezúttal az Izraeli Filharmonikusok élén.

6  müpa

magazin 2014 május–június

Élmény! Minden tekintetben.

METROPOLITAN-

OPERAKÖZVETÍTÉSEK

a Müpában 2014/15

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSEK HD MINŐSÉGBEN FESZTIVÁL SZÍNHÁZ, ELŐADÓTEREM VERDI: MACBETH MOZART: FIGARO HÁZASSÁGA BIZET: CARMEN ADAMS: KLINGHOFFER HALÁLA WAGNER: A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK LEHÁR: A VÍG ÖZVEGY OFFENBACH: HOFFMANN MESÉI CSAJKOVSZKIJ: JOLANTA BARTÓK: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA 2015.03.14. ROSSINI: A TÓ ASSZONYA 2015.04.25. MASCAGNI: PARASZTBECSÜLET LEONCAVALLO: BAJAZZÓK

2014.10.11. 2014.10.18. 2014.11.01. 2014.11.15. 2014.12.13. 2015.01.17. 2015.01.31. 2015.02.14.

A FŐBB SZEREPEKBEN: Daniela Barcellona, Annette Dasch, Joyce DiDonato, Renée Fleming, Anna Netrebko, Marina Poplavszkaja, Ildar Abdrazakov, Marcelo Álvarez, Piotr Beczala, Joseph Calleja, Juan Diego Flórez, Thomas Hampson, René Pape Jegyek április 25-től válthatók a Müpa jegypénztáraiban és az interneten.

www.mupa.hu

„A KÖRÜLMÉNYEK OPTIMÁLIS KIHASZNÁLÁSÁNAK HÍVE VAGYOK” Beszélgetés Fischer Ádámmal Kilencedik alkalommal rendezik meg idén a Művészetek Palotájában a budapesti operaévad évről évre talán legnagyobb érdeklődéssel várt eseménysorozatát, a Budapesti Wagner-napokat. A fesztivál művészeti vezetőjét, Fischer Ádámot a helyszín speciális adottságairól, a Wagner-játszás hagyományairól, az egyes darabok és rendezéseik közti stíluskülönbségekről, no meg persze a jövőbeli tervekről kérdeztük.

8  müpa

magazin 2014 május–június

Kilencedszer rendezik meg idén a Wagner-napokat. Lehet-e már ennyi idő elteltével kialakult hagyományokról beszélni egy rendezvénysorozat kapcsán? Elképzeléseink szerint a Wagner-napoknak egyre határozottabb arcéllel kell rendelkezniük: minden fesztivál után tartunk egy értékelést, és ami jó volt, ahhoz nem nyúlunk, ami viszont nem vált be, azon megpróbálunk változtatni. A művészi célt persze már a kezdet kezdetén kitűztük: világos volt, hogy speciálisan a Művészetek Palotája adottságaira szabott Wagner-interpretációs elveket szeretnénk kialakítani és a gyakorlatban megvalósítani – ez ma is működik. Meghatározható a Wagner-játszásban a hagyomány fogalma? Egyáltalán: fontos-e erről gondolkodnunk? A hagyomány két forrásból táplálkozik: vannak közös hagyományok, és ehhez járulnak az egyéni elképzelések, melyeket mindenki saját magában épít fel az évek során. Számomra nagyon fontos volt, hogy a Budapesti Wagner-napoknak olyan hagyománya legyen, amely eltér a többi Wagner-hagyományoktól, hogy úgy nyissunk új ablakot az életműre, hogy a létrejött előadások ne csak a Müpa adottságait, de az előadók képességeit, elképzeléseit is tükrözzék. A szlogenek szintjén ezt úgy fogalmazhatnánk meg: azért jöjjön Budapestre a nemzetközi közönség, mert itt úgy hallhatja Wagnert, ahogy máshol nem! Azt persze a közönségnek kell eldöntenie, hogy tetszik-e neki a mi Wagner-stílusunk vagy sem; én nyilvánvalóan hiszek benne, és reális alternatívának tartom más nagy játszóhelyek Wagner-hagyományaihoz képest. Amikor formálódott Önben a Wagner-napok gondolata, a hely ihlette meg, vagy kész koncepcióhoz keresett helyszínt? Is-is. A bayreuthi éveim során kikristályosodott bennem, hogy melyek azok a tulajdonságai a wagneri életműnek, amelyekre a hangsúlyt helyezném, ha kialakíthatnám a magam Wagner-stílusát. Mikor a Müpa megépült, már lehetett látni, hogy ez a hely különösen alkalmas egy ilyesfajta pszichologizáló, kamarazenei fogantatású interpretáció megvalósítására. Korábban is tudtam, hogy ilyen perspektívából is lehet nézni ezeket a műveket, de a helyszín egyszer csak felkínálta a lehetőséget, hogy ezt meg is valósítsam. Ez persze nem kommerciális vonatkozásban érdekes, sokkal inkább művészi szempontból: nekünk üzenetet kell megfogalmaznunk – hogy aztán a nézők-hallgatók erre mennyire vevők, azt már nem a mi feladatunk megítélni. De úgy érzem, ahogy fejlődnek a Wagner-napok, ezt az üzenetet egyre markánsabban tudjuk képviselni: a stílusunk a védjegyünkké is vált. Meggyőződésem, hogy az előadóművész kötelessége az adottságokat maximálisan kihasználni, és nem megváltoztatni azokat: a mi stílusunk tulajdonképpen ezen az egyszerű elven nyugszik. Más kérdés, hogy ez voltaképpen ellentmond Wagner, a magánember és a színházcsináló elképzeléseinek, akinek víziója volt Bayreuthról, és azt tűzön-vízen át megvalósította – míg vele szemben Haydn egy életen át betagozódott a társadalmi rendbe, és úgy dolgozott, ahogy a lehetőségei engedték. Hozzá hasonlóan én is inkább a körülmények optimális kihasználásának a híve vagyok.

„Azért jöjjön Budapestre a nemzetközi közönség, mert itt úgy hallhatja Wagnert, ahogy máshol nem!”

Az idei fesztiválon két produkciót tűznek újra műsorra: A nibelung gyűrűjét és a Tannhäusert. Ismerve a két rendezést, az az érzésem, hogy nagyon eltérő színházeszményt képviselnek: a Tannhäuser jelen formájában sokkal közelebb áll egy hagyományos, operaházi előadáshoz, mint a sokkal inkább helyszín­ specifikus Ring. Művészeti vezetőként mennyire határozza meg, hogy melyik darab milyen elvek szerint kerüljön színpadra? Ez nagyon érdekes kérdés. A célkitűzést mindig én fogalmazom meg, ez azonban nem feltétlenül harmonizál a gyakorlati megvalósítási lehetőségekkel. Az operajátszás szépségéhez hozzátartozik, hogy eltervezünk valamit, aztán különböző körülmények (művészek egyeztetése, technikai adottságok és problémák) hatására a végeredmény valami más lesz. A Tannhäuser esetében is számolni kellett ezekkel a tényezőkkel, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az életmű egészén belül ez korai darabnak számít, korántsem Bayreuth számára készült, mint a Ring vagy a Parsifal; Wagner ekkor még nem fogalmazta meg olyan markánsan az ideológiáját, mint később. Amikor megterveztük a fesztiválunk hosszú távú programját, azokkal a művekkel indítottunk, amelyekben a Müpában felmerülő nehézségek kevésbé kötötték meg a kezünket. A Parsifalra

müpa

magazin 2014 május–június

9

készülve valamelyest sötétben tapogatóztunk, hiszen még nem tudtuk, mennyi színpadi játékra, díszletre, egyáltalán: látványra lesz szükségünk, és mennyit visz el a hátán a zene – ezért választottuk a koncertszerűséghez legközelebb álló darabot. Két évvel ezelőtt, a Tannhäuser bemutatásakor már tudtuk, hogy mit tudunk nyújtani színpadszerűség tekintetében. Visszahat-e a rendezés a zenei megvalósításra, vagy egy karmesternek többé-kevésbé változatlan képe van egy operáról? Ez meglehetősen képlékeny. Nekem állandó képem van a keretről, de hogy ezt hogy valósítjuk meg, abban nagy szerepet játszik az előadók egyénisége. Ha olyan nagyszerű színészekkel dolgozhatom, mint – csupán példaként kiemelve kettejüket a többi szintén nagyszerű énekes közül – Christian Franz vagy Lauri Vasar, akiknek a mimikája egészen káprázatos, akkor ezt az adottságukat elkezdem felhasználni: ha ők így formálnak meg egy szerepet, akkor én is ezekre a vonásokra helyezem a hangsúlyt. És itt visszakanyarodhatunk a Müpa adottságaihoz: itt ugyanis az énekesek mimikája sokkal jobban érvényesül, mint például a Metropolitanben (bár a térben nálunk sincsenek feltétlenül közel a nézőkhöz, de sokkal közelebb hatnak). Megint csak Lauri Vasar példájára hivatkozva: az ő szemjátéka különleges, titokzatos személyiséget tükröz. Nemrég a Metropolitanben is érdeklődtek felőle, mondván, hogy annyi jót hallottak már róla, és én mindezt csak megerősíteni tudtam. Ugyanakkor biztos, hogy ott teljesen más színészi eszközöket kellene mozgósítania: hiába produkálna olyan habzó szájú ijedtséget, mint nálunk tette, a Metropolitan 4500 fős nézőterén ez aligha érvényesülne. Olyasmiről beszélünk, mint az első némafilmek megjelenése idején: a színészek a kamerák előtt is túlozva gesztikuláltak, hiszen a színház méreteihez voltak szokva. Nem értették meg, hogy erre nincs szükség, hiszen a kamera a legapróbb rezdüléseiket is fölveszi, és egyszerűen nem játszhatnak úgy, ahogy a színpadon. Nos, a Müpa olyan, mint egy kamera, ide tehát olyan énekeseket kell szerződtetni, akik tudnak alkalmazkodni ehhez. Szerencsére elég sok helyen vezényelek a világban ahhoz, hogy jól meg tudjam ítélni, hol mi hat igazán, és ezért voltak fontosak az első néhány évben itthon gyűjtött tapasztalatok is. Ezek nyomán tudjuk kiválogatni azokat a művészeket, akiknek kifejezetten ez a fajta játékmód az erősségük, s ennek eredményeként jobban énekelnek nálunk, mint máshol: többet tudnak megmutatni a tehetségükből. Mit lehet tudni a fesztivál jövőjéről? A bolygó hollandi és az azt megelőző korai művek még hiányoznak a Wagner-napok repertoárjáról. Egy tervünket nem sikerült csak megvalósítanunk az elmúlt kilenc évben: a tavalyi évfordulóra szerettük volna a teljes „kanonizált életművet”, vagyis a Wagner által vállalt tíz darabot bemutatni. Ebből sajnos csak kilenc valósult meg, hiszen a Magyar Állami Operaházzal közösen tervezett Bolygó hollandi-produkció végül elmaradt – de jövőre szerencsére ez az opera is felkerül a repertoárunkra. Ami a korai darabokat illeti, ezeket valószínűleg csak koncertszerűen fogjuk előadni. Nem csak a Rienzit, de a Szerelmi tilalom partitúráját is átnéztem (A tündéreket, bevallom, kevésbé szeretem), és az a benyomásom alakult ki, hogy a legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak velük kapcsolatban: mit akarunk elsősorban demonstrálni az előadásukkal? Tudjuk, hogy a Wagner család nem akarta, hogy ezeket a darabokat az életmű részének tartsák, mert szerintük nem elég jók. Annyiban egyetérthetünk velük, hogy a későbbi operák és zenedrámák népszerűségét ez a három mű vélhetően sosem fogja elérni, éppen ezért nincs is értelme oly módon a fesztivál részévé tenni őket, mint a tíz kánondarabot, legfeljebb egyfajta kiegészítő programként érdemes foglalkozni velük. De erre vonatkozóan még nincsenek konkrét terveink. Bóka Gábor

10  müpa

magazin 2014 május–június

20 14. június 12.

r-napok • • Budapesti Wagne SE NC KI A JN A RA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

2014. június 13.

• Budapesti Wagner-napok • A WALKÜR Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

20 14. június 14.

agner-napok • • Budapesti WFR SIEG IED zeti Bartók Béla Nem Hangversenyterem

2014. június 15.

• Budapesti Wagner-napok • AZ ISTENEK ALKONYA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

20 14. június 20., 22.

NER-NAPOK • • BUDAPESTI WAGUS TANNHÄ ER Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Nagyon rövid. Nagyon komoly. Nagyon szórakoztató.

A Rózsavölgyi Kiadó és a Művészetek Palotája közös könyvsorozatának kötetei a zenével kapcsolatos alapkérdésekhez vezetik el az olvasót. Szakterületük legjelentősebb kutatói nyújtanak nagyon rövid bevezetést a legfontosabb zenei témákba közérthető, elgondolkodtató, olykor provokatív formában.

Az első két kötet áprilistól a könyvesboltokban!

Rózsavölgyi és Társa müpa

magazin 2014 május–június

11

K l a s s z i k u s

fotó: Sophie Pawlak

TÁRSALGÁS

C

M

Y

„Az akkord nem holmi harmonikus élvezeti cikk, hanem maga is polifónia, s a hangok, melyek alkotják: szólamok” – jelenti ki a Doktor Faustus főhőse, Adrian Leverkühn a kaisersascherni gimnázium iskolaudvarán a görög és a trigonometria közti szünetben. Thomas Mann – tőle cseppet sem szokatlan módon – komoly kultúrtörténeti éleslátásról tanúskodó megfigyelést adott e mondatban fiktív zeneszerzője szájába. Olyan észrevételt, amely, bár az egyenrangú hangok és hangközök „társalgásán” alapuló polifónia gondolati háttereként került a regénybe, valójában nemcsak a dodekafónia néven ismertté vált zeneszerzés-technikai eljárás magyarázataként szolgál, de az ellenpont dramaturgiai jelentőségének, a szólamok által megrajzolt disszonanciatörténet szerkezetei erejének hangsúlyozásával az „első” és a „második” bécsi iskola, a klasszika és a Schönberg-kör közötti kultúrtörténeti párbeszéd egy darabját is képes felvázolni. A kontrapunkt ugyanis mindkét stíluskorszak fontos szerkezeti eleme volt, amennyiben a művek szövete a szólamok logikai kapcsolatainak lineáris vetületeként jelent meg.

megnyerő modorú úriembere is tanúskodik – a civilizáltság fontos fokmérője volt, a könnyed társasági fellépés pedig bizonyos értelemben a világ rendjét képezte le az emberi kapcsolatok szintjére. A kamarazene az azonos társadalmi réteghez tartozás és a műveltség jeleként funkcionált, sőt egy jó zenei társalgó akkor is szalonképessé válhatott bizonyos fokig, legalábbis a zenei térben és időben, ha származásából fakadóan egyébként nem volt az.

A zsenikultusz és az utazó virtuózok kora azonban nem sokkal később maga alá temette a polifon kamarazenei konverzáció világát. A szimfonikus zenekarokra és szólistákra alapozott koncertéletben egy kvartett tagjaként boldogulni bonyolult vállalkozássá vált, olyan feladattá, amelynek csak az tud megfelelni, aki tisztában van az ellenponton alapuló diskurzus szerkezeti és társasági jelentőséMíg azonban a 20. századi alkotások a forma minden elemét a gével egyaránt, és ezt a tudást alkalmazni is képes. Mint a Quatuor mindenkori (tizenkétfokú) hangkészletből eredeztették, addig Voce négy fiatal tagja, Sarah Dayan, Lydia Shelley, Cécile Roubin a 18. század a feszültség és oldás tonális rendjének időbeli kive- és Guillaume Becker, akik kifogyhatatlan lelkesedéssel és fantáziá­ tüléseként értelmezte a szerkezetet. Ezt a dramaturgiai elvet val őrzik a kamarazenei gondolkodás lényegét. Noha többszörös pedig egyetlen műfaj sem tudta tökéletesebben kibontani, mint versenygyőztesek, és lemezeikről elragadtatottan nyilatkoznak a kritikusok, nem zárkóznak be a klasszikus zene hangvera harmóniai viszonyokat az egyes szólamok szenvedélyes senytermeibe: játszottak már kísérőzenét némafilés szellemes diskurzusaként megjelenítő vonósné20 14. mekhez, felléptek jazz-zenészekkel közösen, és gyes, amelynek szédületes karrierje kétségtelenül május 3. adtak koncertet koreográfus közreműködésészorosan össze is függött ezzel a speciális ké• S R A T vel is. Mert a társalgás fontos eleme, hogy a pességgel. A 18. század végi társadalmi életben S • RISING VOCE – R O U T résztvevő felek beszéljék egymás nyelvét. ugyanis a társalgás művészete – ahogyan arA QU A MB A N NÉ G Y S Z Ó L Rákai Zsuzsanna ról például Jane Austen regényeinek megannyi ház

Fesztivál Szín

12  müpa

magazin 2014 május–június

CM

MY

CY

CMY

K

K l a s s z i k u s

A romantika határán

Aranyokker

Ha a 20. század 1900-ban kezdődött, akkor a Fesztiválzenekar május 9-én egy 20. századi operát visz színre: Dvořák Ruszalkája 1900-ban keletkezett, a bemutatója 1901. március 31-én volt Prágában. Dvořák korábban is írt művet (szimfonikus költeményt) a vízi manóról, kilencedik operájának azonban előbb volt meg a szövegkönyve, s a librettista (Jaroslav Kvapil) kereste fel az akkor már világhírű szerzőt, hogy írjon hozzá zenét.

Megszokhattuk, hogy a Pannon Filharmonikusok évről évre négy vagy öt koncertből álló sorozattal lepik meg a budapesti közönséget. Ez egyszerre megmérettetés és bizonyíték a zenekarnak, melynek amúgy egyáltalán nem kell bizonygatnia semmit: karácsony és vízkereszt között a német nyelvterület legjelesebb koncertközpontjait – többek közt a Tonhallét és a Berlini Filharmóniát – kápráztatta el a Bogányi Tibor vezette együttes. Idei koncertsorozatuk nemcsak műsorában színpompás, hanem elnevezésében is – minden koncert programjáról egy-egy színre asszociáltak a programok összeállítói. A május 16-i hangverseny az Aranyokker címet viseli, s érdekessége, hogy Jan-Erik Gustafsson közreműködésével két gordonkamű is elhangzik rajta. Dohnányi Koncertdarabja az egyik: a szerző csillaga már jó ideje felfelé ível, a stílusok professzionális zsonglőre elfoglalhatja az őt megillető helyet zenetörténetünkben. A Don Quixote is aktuális: alkotójának, Richard Straussnak évfordulója van (150 éve született), s ez nagyszerű alkalom arra, hogy a magyar hangversenytermekben régóta elhanyagolt elbeszélő költeményét („fantasztikus változatait”) újrahallgassuk. Orbán Györgyre is jellemző a kiváló stílusismeret, közérthető nyelve sosem terheli meg túlzottan a befogadót, így a műsor élén IV. szerenádja illően adja meg a pécsi együttes hangversenyének alaphangját és -színét.

Dvořák régóta foglalkoztatja Fischer Ivánt, a Müpa és a Fesztiválzenekar második zeneszerző-maratonja is a cseh szerző munkásságát mutatta be, 2009. február 28án; a BFZ Dvořák-lemezei és -koncertjei igen nagy népszerűségnek örvendenek. Fischer operakarmesterként is sokszor bemutatkozott már, elég a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben (is) rendezett Mozart-előadásokra gondolni, illetve a Mahler-ünnepek kapcsán színre került 20-21. századi (olykor épp cseh szerzőjű) operákra. A Ruszalka csillaga egyébként igencsak felemelkedőben van, s míg régi felvételét csak elvétve találni (akkor is németül vagy angolul), az elmúlt tizenöt-húsz évben a legjelesebb operaházak tűzték műsorukra, s olyanok énekelték lemezre, mint Renée Fleming. A cseh nyelv miatt feltétlenül jó választásnak tűnik, hogy Fischer Iván anyanyelvi énekesekkel (és énekkarral) énekelteti a művet, akik közül Peter Mikuláš szinte otthon van a Müpában.

2014. május 9.

DVOŘÁK: RUSZALKA BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR VEZÉNYEL: FISCHER IVÁN Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

14  müpa

magazin 2014 május–június

2014. május 16.

PANNON FILHARMONIKUSOK KÖZREMŰKÖDIK: JAN-ERIK GUSTAFSSON VEZÉNYEL: BOGÁNYI TIBOR Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

K l a s s z i k u s

Mendelssohn-bemutatók „Jesu, meine Freude” – ki az, akinek nem Bach kórusműve jut eszébe e motetta-kezdősorról? Pedig rajta kívül Telemann és Mendelssohn is feldolgozta az 1650-ben keletkezett Johann Franck-himnuszt. Május 18-án Vashegyi György és együttesei Mendelssohnnak nemcsak ezt a darabját, hanem további hét korálkantátáját is bemutatják, s ezúttal a bemutatást szó szerint kell értenünk, hiszen a darabok egy része először szólal meg Magyarországon. Mendelssohn és Bach között – mint köztudott – nagyon is erős a kapocs, a hamburgi születésű, Berlinben nevelkedő ifjú már gyerekkorában felfedezi a nagy előd muzsikáját – később, hosszúnak épp nem nevezhető élete folyamán pedig tudós zeneszerzőhöz és karmesterhez méltó módon ápolja műveit (miközben Schubertet és Schumannt is előszeretettel vezeti elő a Gewandhaus első modern értelemben vett karmestereként). Az 1827-32 között keletkezett művek nem fognak ismeretlennek tűnni: részint a szerző jellegzetes (különösen oratóriumaiból ismert) stílusát adják vissza, részint a protestáns népének otthonosságát tükrözik, és e kettő – Mendelssohn stílusa és a protestáns népének – eleve hasonlít és hat egymásra. A darabok nagy része a szerző híres, évekig tartó európai körútjának során keletkezett, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadása (koncertmester Simon Standage) pedig egy rövidebb, spirituális utazásra invitálja az ínyenc hallgatóságot.

Zongora és orgona A MÁV Szimfonikusok a hazai zenekari palettán az egyik legfontosabb helyet töltik be: a klasszikus zene népszerűsítéséből, minél szélesebb körű megismertetéséből sosem elég. Repertoárjuk gerince is erre a feladatra épül, amint ennek május 24-i hangversenyükön is tanúi lehetünk. A nyitány–versenymű–szimfónia-felépítés az egyik legmegszokottabb és legbiztosabb koncertstruktúra, s ha a szerző Mozart és Saint-Saëns, még biztosabb a siker. Ezt ezúttal egy neves vendégszólista, Menahem Pressler fellépése tetézi. Őt a Beaux Arts Trió zongoristájaként ismerhettük több évtizeden át, amióta azonban a trió megszűnt, Pressler korát (decemberben töltötte be 90. évét!) meghazudtoló, fiatalos lendülettel vágott neki a szólistakarriernek. Ezúttal Mozart legutolsó versenyművét, a K. 595-ös, csak külcsínében vidám, valójában nagyon is elmélyült, a kései Mozart-művekre jellemző csodálatos dallamokban gazdag B-dúr zongoraversenyt adja elő, mely ékesen ellenpontozza a koncertet bevezető Figaro-nyitányt, Mozart egyik legfelszabadultabb, sziporkázó szimfonikus „tételét”. Saint Saëns szünet után elhangzó 3. szimfóniájában (Orgonaszimfónia) is szerepel zongora (kettő is, mint Az állatok farsangjában, némi iróniával), ám a kétrészes, de négytételesként is értelmezhető mű egyedi hangzásában „a hangszerek királynőjének” még fontosabb szerep jut. Mesterházi Gábor

2014. május 18.

2014. május 24.

„JESU, MEINE FREUDE” – MENDELSSOHN KORÁLKANTÁTÁI PURCELL KÓRUS, ORFEO ZENEKAR VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY

MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KÖZREMŰKÖDIK: MENAHEM PRESSLER VEZÉNYEL: CSABA PÉTER Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

müpa

magazin 2014 május–június

15

K l a s s z i k u s

Nem csodagyerekként tűnt fel a koncertpódiumon, már 21 esztendős volt, amikor 1990-ben a Leedsi Nemzetközi Zongoraversenyen Beethoven Diabelli variációinak előadásával figyelmet keltett. Versenygyőzelmet ugyan nem szerzett, de meghívást kapott a Wigmore Hallba. Ma is kedveli a terem intimitását, a közönség pedig élvezi a meghitt hangulatot, kihallgathatván a pianista csöndes párbeszédét valamely zeneszerzővel; esemény, ha a nagyvilág fényes koncertpalotáiból Anderszewski rendre visszatér e falak közé. Szabálytalan, tudatos, szenvtelen, laza, különc, befelé forduló, kitárulkozó – ellentétesen írják le személyiségét a tudósítások, kritikák. Ha ritkán, önmagáról, zenei szemléletéről beszél, mindenféle allűr nélkül, egyszerűen és őszintén fogalmaz: egy koncert – véli –, nem több mint lehetőség, hogy az adott mű számára éppen akkor és úgy érvényes személyes megközelítését a hallgatókkal megossza. A repertoárját elsősorban a Bach-, Beethoven-, Szymanowski-, Schumann- és Chopin-irodalom határozza meg, makacsul és kitartóan járja körül a kiválasztott műveket. Szűk választék – vélhetné a laikus kívülálló, holott a célba vett művek, például Schumann Novellette-jeinek folyamatos elemzése emberi gazdagságot és művészi elhivatottságot jelez.

… makacsul és kitartóan járja körül a kiválasztott műveket…

Nemcsak kíváncsi és szellemileg szabad egyéniség: minthogy a technikája megkérdőjelezhetetlen, azt is megengedheti magának, hogy a koncert miliője, a rendelkezésére álló hangszer tulajdonságai szerint váratlanul megváltoztassa hangversenyprogramjának sorrendjét. Híres a maximalizmusa, többször is előfordult, hogy ráadásképp újra eljátszotta a „rendes” műsorban szereplő darabot, mert elégedetlen volt magával. A perfekcionizmus kulcsfontosságú vonása – fogalmazta meg nemrég londoni kritikusa, Richard Fairman. Ez az igényesség késztette a neves muzsikus-író-filmest, Bruno Monsaingeont, hogy Yehudi Menuhin, Glenn Gould, Szvjatoszlav Richter, Dietrich Fischer-Dieskau mellett Anderszewskiről is filmportrét készítsen. A DVD alakban is megjelent anyag fő témája a pianista pályáját meghatározó Beethoven-mű, a Diabelli variációk. Jelenleg Lisszabont tekinti otthonának, de Varsóban született. Idén 45 éves, életrajzából sosem felejti ki, hogy magyar anya és lengyel apa gyermeke. Zenei érdeklődésében az utóbbi két évtizedben mutatható ki valamiféle „közép-európaiság”. Számos rangos díjat nyert felvételére Szymanowski, Janáček és Chopin alkotásai rendszerint valamely nyugati szerző műveivel együtt kerültek, Bach és Beethoven mellé Szymanowski, Debussyhez Janáček.

Az individuális

ANDERSZEWSKI Ezzel a magyarul többértelmű és hangulatú, gyakran félremagyarázott jelzővel gyakran találkozik az olvasó, ha a Piotr Anderszewskiről szóló méltatásokat böngészi. Egyéni és személyes – emelik ki akár szólóestről, akár kamara- vagy zenekari koncertről esik szó.

16  müpa

magazin 2014 május–június

A 2013-14-es szezonban sokat turnézik, szóló- és zenekari estek egyaránt szerepelnek programján. Játszott a Lipcsei Gewandhaus Zenekarral, az Orchestre de Paris-val és a Philharmonia Orchestrával. Májusban a Schubert Schwanenge­ sangját éneklő Matthias Goernével Hamburgban lép pódiumra. Turnéján több városba, köztük Budapestre is elkíséri az évadban alapítása 40. évfordulóját ünneplő Skót Kamarazenekart. Az 1974-ben alakult Scottish Chamber Orchestra (SCO) egyike Skócia öt kormányzati támogatást élvező nemzeti művészeti együttesének. Ekként elkötelezetten szolgálja a skót közösséget, egyebek között unikális zenei nevelési programjával. Skócia egyik legfontosabb kulturális nagykövete, hiszen nemcsak a szigetország híres fesztiváljainak – Edinburgh, Aldeburgh,

A zenekar történetében fontos időszak az a három év 1992től 1995-ig, amit a 2010-ben elhunyt Sir Charles Mackerras töltött az SCO élén, élete végéig megtartva a tiszteletbeli vezető karmester címet. Eredményes együttműködésüket több lemezfelvétel is őrzi, egyebek között a Linn Records gondozásában megjelent Mozart-szimfóniasorozat.

K l a s s z i k u s

BBC Proms – visszatérő vendége, hanem világjáró társulat, amely nemcsak szerte Európában, hanem a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban is jól ismert.

napi g gazdaság

Jelenleg a Londonban született, mindössze 31 éves karmester, Robin Ticciati vezeti az együttest, aki 2018-ig kötelezte el magát a zenekarnál. Emellett 2014 január elsején ő váltotta Vladimir Jurowskit a Glyndebourne-i Operafesztivál zeneigazgatói posztján. Az olasz származású dirigens vonzódása a drámai műfajhoz tagadhatatlan, jelzi ezt, hogy az ünnepi évadban műsorra tűzte Berlioz utolsó operáját, a Beatrix és Benedek (Béatrice et Bénédict) címűt. Amit annál is kön�nyebben tehetett, mert a kamarazenekarhoz több mint 60 tagú kórus is csatlakozik, így csupán szólistákat kellett hívni a mágikus darab előadásához. Ticciati az évfordulós turnéra egyébként is változatos programot állított össze, amely nemcsak Berliozt állítja reflektorfénybe, hanem más 19. századi romantikus szerzőknek is teret ad, a szezonban megszólaltatják például Schumann valamennyi szimfóniáját. Kiváló zenészek kötődnek az SCO-hoz, a társult művészek között olvasni a budapesti hangverseny koncertmestere, Alexander Janiczek, a mezzoszoprán Karen Cargill, az alkotók között Sir Peter Maxwell Davies, Mark-Anthony Turnage és Judith Weir nevét. Vendégkarmesterük Olari Elts, Louis Langrée, Oliver Knussen és Emmanuel Krivine, vezényelte őket René Jacobs és Madaras Gergely. A budapesti, május 20-i koncerten elsőként Mendels­sohn kamaszkorában komponált 12 vonósszimfóniája közül a g-moll csendül fel, a koncertmester a már említett Alexander Janiczek. Ezután Mozart A-dúr zongoraversenyét (K. 414) játssza Anderszewski, aki, mint az utóbbi években szokta, a hangszer mellől irányítja az együttest. 1786 tavaszán Mozart két versenyművön, a napfényes A-dúr és a melankolikus c-moll zongorakoncerten is dolgozik, miközben a Figaro házassága bemutatója körül kialakult bonyodalmak szétszálazásával is foglalkozik, és e hónapokban komponálja az iróniával teli egyfelvonásos zenés komédiát, A színigazgatót is. Szünet után megint egy korai Mendelssohn-mű hangzik el: a Hazatérés idegenből című daljáték nyitánya (op. 89). A darabot szülei 1829-es ezüstlakodalmára írta a húszesztendős szerző, az énekes szerepeket testvérei és barátai alakították. Mendelssohn mozarti frissességű ifjúkori alkotásai hídként vezetnek át az est legromantikusabb kompozíciójához, Schumann egyetlen, a-moll zongoraversenyéhez (op. 54), amelyet, annyi viszontagság után immár férjeként ajánlhatott „Geliebte Clará”-jának, azaz Clara Wiecknek, a kor elismert zongoraművészének. Albert Mária

A Napi Gazdaság a művészetek elkötelezett támogatója!

20 14. május 20.

PIOTR AN RSZ EWSKI ÉS A SKÓT K ADE MAR AZENEK A R

Napi Gazdaság – Ahol üzlet lesz a hírből

Bartók Béla Nem zeti Hangversenyterem

müpa

magazin 2014 május–június

17

K l a s s z i k u s

SZERENCSÉS DANIEL

fotó: Harald Hoffmann

Daniel Harding és a Londoni Szimfonikus Zenekar

18  müpa

magazin 2014 május–június

K l a s s z i k u s

Ötven év alatt nincs karmester – fogalmazott Herbert von Karajan, persze már jóval az ötvenedik életévén túl, rámutatva a dirigensi mesterség gyakorlásának két alapvető követelményére: a tekintélyre és a tapasztalatra. Ha a tekintélyről, s közelebbről a karmesteri tekintély mibenlétéről ma már okvetlenül másként gondolkodunk is, mint egykor a félelmetes respektusú Karajan, azért a fiatal dirigensek vélt vagy valós tapasztalatlanságát mindmáig szokás fölemlegetni, ahányszor csak egy-egy új karmesterüstököst állít elénk a komolyzenei életben is gőzerővel dolgozó reklámgépezet. Amennyire ünnepeltek ezek az ifjú ígéretek, épp annyira gyanú alatt is állnak: vajon nem a cirkuszi mutatvány és a kollektív öncsalás összjátéka áll-e sikereik mögött? A példák persze kellőképpen változatosak, hiszen a „kis karmester”, azaz Roberto Benzi csodagyermeki tündöklése, majd elszürkülése mellett ott van ellenpélda gyanánt Lorin Maazel 1939 óta tartó karmesteri működése, s a jelenből és közelmúltból is olyan nevek és pályák említhetők, mint a ma már ősz hajkoronájú Simon Rattle-é vagy épp Gustavo Dudamelé, az El Sistema büszkeségéé. Nem kétséges, hogy ebbe a csodaifjúi vonulatba sorolható az oxfordi születésű Daniel Harding is, elvégre alig volt tizenhét éves, amikor 1993 februárjában muzsikustársai élén egy Schönberg-produkcióval (a Pierrot lunaire megszólaltatásával) magára vonta az akkor még Birminghamben működő Rattle érdeklődését. A Chets, azaz a tekintélyes Chetham’s School of Music növendéke előbb két évig Rattle mellett volt asszisztens, majd nem kisebb együtteshez, mint a Berlini Filharmonikusokhoz szólította Claudio Abbado kitüntető szava. (Harding máig hálával és rajongással emlegeti e két nagy pályaelődjét.) 21 éves volt, amikor első ízben vezényelhette a berlinieket, s ugyanekkor a londoni Proms nagy hagyományú koncertsorozatán is rekordot döntött a debütálásával, mint minden idők legfiatalabb dirigense a promenádkoncerteken.

„Az én kis zsenim” – emlegette kedvelt berlini segédkarmesterét a kilencvenes évek közepén Claudio Abbado. Az angol Daniel Hardingból azóta már rég első ligás, világjáró dirigens vált, jóllehet még mindig csupán 38 esztendős.

Daniel Harding, aki saját bevallása szerint sohasem folytatott módszeres karmesteri tanulmányokat, ma már meglehetős önkritikával tekint vissza tinédzserkori működésére, karmester-hályogkovácsi éveire. „Egy arrogáns kamasz voltam” – nyilatkozta pár hónapja, hangsúlyozva, ma már nagyon bánja, hogy akkor mellőzte a hosszabb és rendszeresebb tanulmányok lefolytatását. S ami még meglepőbb: Harding nézete a vezénylés és az életkor összefüggéséről nem is áll olyan távol Karajan fentebb idézett maximájának szellemétől: „38 év nem kor egy karmester számára, az utam még csak most kezdődött.” Ám nekünk azért persze nem kell mindenestől elfogadnunk ezt a nézetet, annál is kevésbé, hiszen Harding húszas éveiből egészen remek produkciókat ismerhetünk a hangés videofelvételeknek hála. Például a Don Giovanni és a Così fan tutte életteli és szenvedélyesen vezényelt előadásait az Aix-en-Provance-i Fesztiválról: az előbbit Peter Brook, az utóbbit Patrice Chéreau rendezésében, mindkétszer a Daniel Hardinggal rendszeresen és érzékeny affinitással együttműködő Mahler Kamarazenekar játékával.

…kirobbanó energiája, kisfiússágában is félreismerhetetlen muzsikusi karizmája és merész kezdeményezései… Harding öt esztendőn át zeneigazgatója is volt a Mahler Kamarazenekarnak, s immár több mint két évtizedes pályafutása során irányította a Trondheimi Szimfonikusokat, a Brémai Kamara-filharmonikusokat, 2007 óta pedig a Svéd Rádiózenekar együttesének zeneigazgatója. A most Budapestre ellátogató Londoni Szimfonikus Zenekarral ugyancsak szoros és hozzá igen változatos munkakapcsolatot alakított ki Daniel Harding az elmúlt évtized során. Éppen 2004-ben választották meg ugyanis az együttes első vendégkarmesteréül, s azóta Harding kirobbanó energiája, kisfiússágában is félreismerhetetlen muzsikusi karizmája és merész kezdeményezései jótékony izgalomban tartják a zenekart, valamint annak londoni és nagyvilágbeli közönségét. Sound Adventures – ezzel a címmel indította útjára például azt az új, átütő sikerű sorozatot, amely kortárs (értsd: vadonatúj) kompozíciók repertoárba illesztésére és népszerűsítésére vállalkozik. De

müpa

magazin 2014 május–június

19

K l a s s z i k u s fotó: Alberto Venzago

éppígy az opera, pontosabban az operafelvételek terepén is figyelemreméltó sikerhez segítette hozzá a patinás londoni együttest: Benjamin Britten Billy Budd című operájának felvételével, Nathan Gunn címszereplésével és Ian Bostridge-dzsel Vere kapitány szólamában. A budapesti koncert társ-főszereplője, a Londoni Szimfonikus Zenekar, amely manapság a professzionális zenekari működés egyik mintaképe, száztíz éve éppenséggel egy muzsikusi lázadásból, s méghozzá a zenekari fegyelem kikényszerítése elleni ribillióból vette az eredetét. (A Proms koncerteket megalapító Henry Wood ellen zendültek fel a zenészek.) Az angol főváros külön utakra lépő és egyfajta zenei köztársaságot alapító hangászcsoportjának legelső karmestere Hans Richter, azaz Richter János volt, s utóbb Nikisch Artúr és Kertész István is irányította a Londoni Szimfonikus Zenekar együttesét. E magyar kapcsolatot jelző nevek mellett a nagy-britanniai és a nemzetközi zenei élet megannyi nagysága állt 1904 óta az LSO élén: Edward Elgar és Thomas Beecham, André Previn és Claudio Abbado, ma pedig (2007 óta) Valery Gergiev.

Cityben a Barbican Centre, azért a Londoni Szimfonikus Zenekar működésének javát a Silk Street-i koncertközpont falain kívül teljesíti. Közönségnevelési és társadalmi programok (az LSO St Luke’s-beli közösségi központjában és más színhelyeken), részvétel a brit fő­ vá­ros társadalmi életében, a multimediális lehetőségek úttörő felhasználása, koncertek élő közvetítésével és persze a hagyományos lemezfelvételekkel. LSO Discovery – ezt az elnevezést viseli az együttes zenei nevelési programja, amely több mint két és fél évtizede évente hatvanezer emberhez viszi közelebb a klasszikus és a kortárs zenét: a babakoncertektől a zeneiskolások bevonásáig, a nehézsorsú társadalmi csoportokat is hozzásegítve a zenehallgatás és a muzsikálás öröméhez.

A Londoni Szimfonikus Zenekar természetesen igazi világjáró együttes, méghozzá a kezdetektől, hiszen ők voltak az első brit zenekar, amely elhagyta a szigetországot, hogy turnékat adjon a kontinensen: első külföldi fellépésükre 1906-ban, Párizsban került sor. 1912-ben pedig már az óceánon is átkeltek Nikisch Artúrral, hogy teljesítsék első észak-amerikai turnéjukat, amely könnyen végzetessé válhatott volna a fiatal együttes számára. A száz lonA szimfonikus zenekar, amely a legszélesebb nyilvánosdoni muzsikus jegyfoglalása ugyanis eredetileg a Titanicra szólt, ság számára alkalmasint gyakori filmzenei közs csak a turné menetrendjének módosulása miatt vál20 1 4 . reműködései (Csillagok háborúja, Superman, tottak hajót az utolsó pillanatban, s szálltak inkább a május 2 2. Az elveszett frigyláda fosztogatói stb.) révén korábban induló és utóbb biztonságban Amerikába vált ismerőssé, sohasem kívánt bezárkózL elérő Baltic fedélzetére. (A katasztrófa napján erről O N D O SZIM NI ni a koncerttermek exkluzív világába, s ma VEZÉNYFONIKUS ZENE a tengerjáróról továbbítottak figyelmeztetést a EL : D A N K IEL HARAR kimondottan élen jár az új kezdeményezéTitanicra az úszó jéghegyekről.) A turnézás utóbb DING Bartók B sekben. Habár 1982 óta rendelkezésükre áll a is az LSO lételeme maradt: a második világháború Hangv éla Nemzeti ersenyte

rem

20  müpa

magazin 2014 május–június

K l a s s z i k u s fotó: Barbara Frommann

Anglia számára legnehezebb időszakában az együttes hazai körútra indult, hogy koncertjeivel javítsa a hátország hangulatát. A rákövetkező évtizedek során azután további elsőségeket szereztek turnéikkal: 1964-ben teljesítették első világ körüli turnéjukat, amely érintette Izraelt, Iránt, Indiát, Japánt és az Egyesült Államokat is, majd 1973-ban a Londoni Szimfonikus Zenekar lett az első brit nagyzenekar, amelyik felléphetett a Salzburgi Fesztivál programján. S még egy elsőség: a Londoni Szimfonikus Zenekar nyerte el legelsőként a Royal Philharmonic Society [Királyi Filharmóniai Társaság] 1989-ben alapított zenekari díját. „Enigmatikus, kiszámíthatatlan és páratlanul individuális” – jellemezte az együttes szellemiségét, kollektív személyiségét épp ekkoriban a Gramophone magazin elemzése, külön is kiemelve a Londoni Szimfonikus Zenekar talán legfontosabb és tartósan megmutatkozó, megkülönböztető jegyét: a zenekari muzsikusok mély individualizmusát. Ez, úgy lehet, akár veszélyeztethetné is az összjáték nívóját, ha nem párosulna 110 éve a szenvedélyes elkötelezettséggel. S ebben jó partnere az együttesnek a jelenlegi vezető, Gergiev, és persze jó partner az első vendégkarmester, Daniel Harding is. Aki, bár egy interjúban jó angolhoz illő módon a teát nevezte meg kedvenc tudatmódosító szere gyanánt, azért más helyütt önironikusan arról is beszélt, hogy számára a vezénylés régóta igazi addikció, függőséget kiváltó szenvedély. László Ferenc

müpa

magazin 2014 május–június

21

KÉT KOR EMBERE Bartók először csodálta, majd túllépett a hatásán. A 20. századi hazai zenetörténet-írás hangadója, Szabolcsi Bence A zene története című összefoglalásban (1940) olyannyira nem létezőnek próbálja tekinteni, hogy az már feltűnő: mindössze fél mondatot szentel munkásságának... Művei előadását a kádári Magyarország kultúrpolitikája is inkább tűrte, mint támogatta, így hát még ma is óriásiak zenéjével szemben az adósságaink, melyeket elsősorban a Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikusok és a Müpa operasorozata segít törleszteni. 150 éve született Richard Strauss.

Vannak a zenetörténetnek különleges felhajtóerejű pillanatai. „Pillanat” alatt ezúttal évek értendők: olyan öt-tízesztendős időszakok, melyek során rendkívüli jelentőségű dolgok történnek. Például nagy zeneszerzők születnek, egy csoportban. Bach és Händel egyazon évben (1685) látta meg a napvilágot, de mindössze két esztendővel korábban született Rameau (1683), és csupán újabb két évet kell visszamennünk az időben, hogy ott álljunk Telemann (1681) bölcsőjénél. Négy év leforgása alatt születik négy a barokk meghatározó alakjai közül! Hasonló jelenséggel szembesít, csak éppen még pregnánsabban, a 19. század elején az 1809-13-as öt év: ekkor születik Mendelssohn (1809), Chopin és Schumann (1810), Liszt (1811), Wagner és Verdi (1813) – hat olyan komponista, aki megváltoztatja a hangok világát, kiteljesítve a már Beethoven és Schubert, Spohr és Weber által kezdeményezett zenei romantikát. Izgalmas az 1860 körüli hat év is: az egymást ritmikusan követő

22  müpa

magazin 2014 május–június

Puccini (1858), Mahler (1860), Debussy (1862) és Richard Strauss (1864) születésének időszaka. Fél évszázaddal az előző hat után ez a négy alkotó is átrajzolja a zenetörténeti térképet, meghatározva a századfordulót megelőző és követő periódus történéseit. Korábban négyüket különféle jelzőkkel volt szokás illetni: akadt, akit „impresszionistának” neveztek közülük, másokra a „posztromantikus” jelzőt ragasztották, mára azonban már a legtöbb zenetörténész felismerte, hogy ha négyen négyféle módon is, valamennyien a zenei modernitás megteremtői voltak. Még Richard Strauss is. Bár nála semmi sem ilyen egyszerű. Sőt róla bízvást állíthatjuk: ő a bonyolultság szerzője. Straussnál bonyolult a stílusok kérdése, bonyolult az esztétikáé, és bonyolult a politikai szerepvállalás értékelése is. Nagyszerű hagyományokba született. Fiatalon Meiningenben Brahmsszal és Bülow-val kerül

m ú l t F o l y a m a t o s

„...róla b íz ő a bony vást állíthatjuk: olultság szerzője… ”

kapcsolatba, a pályakezdés körül keletkezett művein (Esz-dúr hegedű–zongora-szonáta; Szvit és Szerenád fúvós hangszerekre) érződik is az „örökösi státusz” veszélyes nyugalma, az újat kezdés helyett a folytatás konzervativizmusa. De aztán változik a szín, és Brahms helyett mintha hirtelen Liszt válna példaképpé – a szimfonikus költemények szerzője. Strauss alkotói pályafutásának hatvan évéből az első harmincban, 1886 és 1915 között tíz ilyet írt. Ezek az ő „szimfóniái”. Hatalmas vonulat, melyben minden megtalálható. Van itt fordulatos zenés útikönyv (Aus Italien), akadnak irodalmi ihletésű művek (Macbeth, Don Juan, Till Eulenspiegel vidám csínyjei, Don Quixote), van ifjúkori halálvízió, melynek hitelességét később az aggastyán saját, tényleges haldoklás-élménye megdöbbentően megerősíti (Halál és megdicsőülés). Van filozófiai mű (Imígyen szóla Zarathustra), vannak önéletrajzi alkotások heroikus pózban vagy családias iróniával, de mindenképpen sok önidézettel

más művekből (Hősi élet, Symphonia domestica). És van grandiózus tájleírás mamutzenekarra (Alpesi szimfónia), melyben némelyek rosszmájúan a posztromantika hangszereléstan-kompendiumát látják. Egy nagy szimfonikus szerző zenekari műveinek imponáló korpusza, melyet olyan egyéb kompozíciók egészítenek ki, mint a fiatal- és öregkori versenyművek (Hegedűverseny, két Kürtverseny, Oboaverseny, Burleszk zongorára és zenekarra), valamint a Beethoven Eroicájának Gyászindulóját idéző, 23 vonósra komponált Metamorphosen 1945-ből, melyben a zeneszerző a II. világháborúban lebombázott szülővárost, Münchent siratja. De azért szimfonikus művek ide vagy oda, Strauss elsősorban és mindenekfelett színházi ember: operaszerző. Színpadi énjét a szimfonikus költeményekben sem tudja elrejteni – a zenekari opusok is tele vannak drámaisággal. Igazán elemében azonban az éne-

müpa

magazin 2014 május–június

23

m ú l t F o l y a m a t o s kesek és díszletek között, valódi cselekményeket bonyolítva érzi magát. Énekesnőt vett el, nem épp könnyű természetűt (a nála egy évvel idősebb, őt pár hónappal túlélő Pauline de Ahna viselte a családban a nadrágot), és ő volt a zenetörténetben az egyetlen olyan operaszerző, aki többnyire nem holmi „librettistákkal” íratta a szövegkönyveit – inkább nagy írókat választott. Tehette, hiszen két ilyennel is összehozta a sors: tizenöt befejezett és bemutatott operája közül (ebbe a számba nem véve bele a korai Der Kampf mit der Drachent és az Ariadne auf Naxos később átírt, első változatát – ezekkel együtt a szám tizenhét volna) hatnak szövegét alkotta a kortársak által előszeretettel Goethéhez hasonlított Hugo von Hofmannsthal (Elektra; A rózsalovag; Ariadné Naxosban; Az árny nélküli asszony; Egyiptomi Heléna; Arabella), egy librettó pedig (A hallgatag asszony) a szomorú véget ért Stefan Zweigtől származik. Az opera műfajában Strauss ellentmondásos személyiségének minden vonása megmutatkozik: érzékeny a lélektani mélységek iránt, a legsötétebb tragikum éppúgy vonzza, mint a humor vagy az irónia, wagnerien súlyos, sőt olykor dagályos, máskor mozartian könnyed. Nosztalgikus múltidéző A rózsalovagban, mellbevágóan modern a Saloméban, expresszionista az Elektrában. És közben folyvást jelen van műveiben Wagner – például az újra és

24  müpa

magazin 2014 május–június

újra alkalmazott vezérmotívum-technika által. A kifinomultság, a reflektáltság, az árnyalt-összetett múltidézés és a „művészet a művészetről” (opera az operáról) gesztusa nem egy Strauss-operában olyan érzetet kelt, mintha egy vérbeli posztmodern szerző alkotásával szembesülnénk – holott Strauss e művei évtizedekkel megelőzik a posztmodern fogalmának első felbukkanásait. Ez az érzés már A rózsalovagban is ott van (a mű a 18. századot álmodja vissza, de tele van valcerkarakterekkel), és még inkább az Ariadné Naxosban, illetve a Capriccio felvonásaiban – mindkettő az „opera az operában” alapszituációját alkalmazza, vagyis a művészet reflektál benne önmagára, ami tipikus posztmodern gesztus. Ha nem követte volna Strausst a zenetörténet lapjain Britten, őt kellene tartanunk a zenetörténet utolsó nagy operaszerzőjének, mindenesetre operai életműve a műfaj történetének pazar kései megkoronázása, amelyben egyesülnek az operaírás mozarti és wagneri tanulságai. Erre a szintézisre Strausson kívül senki sem volt képes. Strauss nemcsak alkotó volt (e minőségében olyanok tartották a 20. század egyik legnagyobbjának, mint Glenn Gould), hanem interpretátor is: korának egyik legnagyobb karmestere. Vezényelt pódiumon és színpadon egyaránt, lényének igazi ellentmondásosságát azonban alighanem az opera-karmesteri tevékenység

m ú l t F o l y a m a t o s

hozta felszínre. Közmondásos, hogy egyszerre volt maximalista, s ugyanakkor szinte a cinizmusig pragmatikus. Karmesteri nagyságát olyan utódok (egyszersmind műveinek legjelesebb előadói) ismerték el, mint Böhm, Karajan vagy Solti György – utóbbi részt vett Strauss 85. születésnapjának megünneplésében, és vezényelt temetésén. Dirigensi kvalitásait még egy olyan, az övétől gyökeresen eltérő esztétikát képviselő maestro is a legnagyobb elismeréssel emlegette, mint Pierre Boulez. És az ember? Strauss leveleit, nyilatkozatait, híressé vált aranyköpéseit és aforizmáit olvasva egy sajátos derű, egyszerűség, jovialitás jelenlétét véljük érzékelni. Olyan meghökkentő mélységű művek viszont, mint az Imígyen szóla Zarathustra, A rózsalovag, a Metamorfózisok és az átszellemült Négy utolsó ének egy filozófus jelenlétére engednek következtetni. Emelkedettség, sőt transzcendencia, ember mivoltunk nagyszerűségének pátosszal teljes átélése. Ugyanakkor ez a filozófus sokkal földközelibb régiókban is mozog: epikureus, sőt hedonista. Ez magyarázza a hangszerelés kifinomult szépségeiben való érzéki tobzódás iránti vonzalmát is. És van itt más is: valami furcsa közöny, értetlenség másokkal szemben, nemtörődömség. Művész-önzés. Felülemelkedés és túllépés embertársainkon, mint a rideg Goethénél. Valószínűleg részben ez a közöny, és részben persze az elért javakhoz való ragaszkodás marasztalja Strausst a hitleri Németországban is, miközben a szellemi élet kiválóságai Thomas Manntól Hindemithten át Bruno Walterig sorra emigrálnak. Nem biztos, hogy idős fejjel mindenről tudott, ami a politikában zajlott, s nem biztos, hogy minden érdekelte – de biztosan érdekelték a jogdíjai, és biztosan érdekelte garmischi villája, amelyet nem akart odahagyni. Nem volt náci, sem szimpatizáns – ezekre a minősítésekre sokkal inkább rászolgált Pfitzner vagy Orff –, legfeljebb kényszerűen és megalkuvón együttműködött, mert úgy hitte, amíg ő a Reichsmusikkammer elnöke, megpróbálhat jót tenni, vagy legalább akadályozni a rosszat. Egy idő után már erre sem volt lehetősége – kegyvesztett lett, egy híres elfogott levél miatt, nem sokkal A hallgatag asszony bemutatója után. Mint idő előtt megnyilvánuló posztmodern gesztusai is mutatják, két kor embere volt – legalább kettőé: a 19. és a 20. századé (ha nem tekintjük zenei személyiségének a 18. századot idéző, mozarti vonásait). Élete korábban kezdődött és később fejeződött be, mint a Bartóké – és ez a tény arról is sokat mond el, mi mindent foglal magába mennyiségét és minőségét tekintve egyaránt páratlan termése. Csengery Kristóf

2 0 1 4 . 3. május

S OK ONIKU M R A L H S EN Y E T I FI ÉNEK NEMZ HANGVESRSZÜLETÉSÁBÓL US LM

R A J A A LK A RD S T RICHAÉVFORDULÓ Nemzeti Béla yterem 150. Bartók en ers

Hangv

müpa

magazin 2014 május–június

25

HOMMAGE À LIGETI – KILENCEDSZER

„Az utolsóítélet-idea sok-sok éve állandóan foglalkoztatott, minden vallástól függetlenül. Lényege a félelem, a halálfélelem, szörnyű események elképzelése s ezeknek a túlzó expresszivitás révén való elidegenítése, kihűtése”. A hetvenes évek vége felé Várnai Péterrel folytatott, könyv alakban publikált beszélgetések során mondta e szavakat Ligeti György. Ugyancsak ebből a könyvből tudható, hogy Celanói Tamás híres 13. századi sequentia-költeményét, a Dies irae-t Ligeti gimnazista korában ismerte meg, s hogy többször épp e költemény megzenésítésének kedvéért fogott bele halotti mise alkotásába (a Dies irae egyébként 1571-ben lett a katolikus halotti mise kötelező része). E korai kísérletek nem hoztak maradandó eredményt: az 1963-tól 1965-ig alkotott Requiem azonban Ligeti legismertebb műveihez, s tegyük mindjárt hozzá, a huszadik század második felének kiemelkedő alkotásaihoz tartozik. Nem teljes halotti mise: csak az Introitust, a Kyriét és az említett Dies irae-t tartalmazza, az utóbbit két tételre bontva (a Lacrimosa strófái különálló záró duettként, negyedik tételként szólalnak meg). Az Introitus a mélyből emelkedik egyre magasabb hangzásrégióba, hangzása alapvetően félel-

26  müpa

magazin 2014 május–június

metes, komor, a zenei apparátusban olyan különleges hangszerek is szerepelnek, mint a kontrabasszus-klarinét. A Kyrie sajátos fúga. Öt szólamnyalábból áll, ezek mindegyike önmagában véve négyszólamú, igen szűk szövésű (Ligeti kifejezésével: „mikorpolifon”) kánon. Mindezt a mű hallgatója aligha képes követni: zsongó, vibráló hangszőttest érzékelünk, amely mintha elektromos feszültséggel volna feltöltve. A Dies irae teljesen más. Ligeti maga nevezte egy rövid ismertetőjében hiperdramatikusnak, hisztérikusnak. „A sequentiát én hallatlanul színes képeskönyvként fogom fel, minden pillanatban, minden három sorban más, új képpel. A Dies irae-ben egészen tudatosan törekedtem a közvetlen képszerűségre, majdhogynem a vizuális megelevenítésre” – mondta Várnai Péternek, s ihlető forrásként egyebek közt Brueghel, Bosch illetve Dürer-képekre hivatkozott. A már-már parodisztikusan szélsőséges, s éppen ez által „elidegenített”, „hűtött” muzsika után a jóval

z e n e A k t u á l i s

tal éppen ez volt a lényeg: teljesen eredeti hangzásvilágot tudott így létrehozni, csípős, fűszeres disszonanciákkal, mikro-hangközökkel. A kompozíció hét rövid tételből áll. 1. Praeludium, 2. Signale, Tanz, Choral, 3. Aria, Aksak, Hoketus, 4. Solo, Intermezzo, Mixtur, Kanon, 5. Spectra, 6. Capriccio, 7. Hymnus. A legtöbb felirat nem igényel különösebb magyarázatot. Talán kevésbé ismert ugyanakkor, hogy a török eredetű „aksak” szó balkáni „sánta” ritmust jelent, a hoketus (hoquetus) középkori műfaj, a spectra pedig az újszerű hangzás-spektrumra utal: elsősorban francia muzsikusok (Gérard Grisey, Tristan Murail) kísérleteztek a huszadik század vége felé a spektrál-zenével, amely a hangok fizikai természetének minden korábbinál mélyebbre ható tudományos kutatásából indult ki. Ligeti nem vált ugyan az irányzat hívévé, de tudott eredményeiről, s a maga módján válaszolt a kihívásra.

„…már-már parodisztikusan szélsőséges, s éppen ez által »elidegenített«, »hűtött« muzsika…” A Síppal, dobbal, nádi hegedűvel ugyancsak kései – 2000-ben alkotott – mű, s ugyancsak hét rövid tételből áll. Dalsorozat – valóban síppal, dobbal kísérve (a nádi hegedűt sokféle ütős helyettesíti). Ligeti Weöres Sándor költeményeiből válogatta a szöveget. Weöres, akit Ligeti annak idején személyesen is megismerhetett, a magyar nyelvű költészet minden bizonnyal legvirtuózabb mestere volt. Ligeti zenéje elsősorban a versek humorát, játékosságát ragadja meg és mélyíti el. A ciklust Károlyi Katalin és az Amadinda együttes négy tagja mutatta be, az első CD-felvétel is velük készült. Ligeti nem volt ugyan koncertező zongoraművész, de odahaza vagy tanítási órákon szívesen és jól zongorázott. Az 1980-as évtized közepén támadt az a gondolata, hogy zongoraetűdöket komponál: gyakorlatokat, amelyek felelevenítik a huszadik század közepén feledésbe merült tradíciót, a Chopin-, Liszt-, Debussy-etűdök hagyományát. Olyan etűdökét tehát, amelyek nem csupán technikai elemeket gyakoroltatnak a pianistákkal (mint valaha Carl Czerny darabjai), hanem egyszersmind költői alkotások is. Az első kötetet – hat darabot – 1985-ben publikálta, francia címekkel. A következő sorozat nyolc darabkevesebb közreműködőt (kórust például nem foglalkoztató) Lacri- bal 1994-ig készült: a címek itt többféle nyelvűek (mint Liszt mosa amolyan záró kommentár, csendes elmélkedés, belenyugvás etűdjeinél), francia mellett akad német, román, illetve két maa változtathatatlanba. gyar. Végül az utolsó sorozat 2001-ben zárult le. Négy darabból áll, mind a négyben kánon a szerkesztés alapja. A White on A Hamburg Concerto a huszadik-huszonegyedik század fordulóján white (ez az egyedüli angol cím) lassú tempóban, s kizárólag a keletkezett, ajánlása Marie Luise Neunecker hamburgi kürtmű- zongora fehér billentyűin kezdődik. Technikailag eleinte nem vésznek szól. Hangszer-apparátusa merőben szokatlan. A szóló tűnik nehéznek (a gyors rész aztán rácáfol erre az elsietett vékürthöz ugyanis olyan együttes csatlakozik kíséretként, amelyben lekedésre). A Pour Irina (Irina Katajeva a címzett) négy részből négy további kürt is szerepel. A kísérő kürtök azonban úgyneáll, a lassú kánonkezdet után a tempó egyre fokozódik. Az À vezett natúrkürtök, historikus, 18. századi hangszebout de souffle (fordítása talán Kifulladásig lehetne) rek, amelyek egy-egy adott alaphang felhangjait alapja nyolcadeltolással (vagyis igen kis ritmustá20 14. 7. tudják megszólaltatni. Ezek a felhangok nem május volsággal) belépő oktávkánon. A záró kompozíE TI feltétlenül egyeznek a modern, temperált E À LIGYÜT TES ció (címe: Canon) négyszólamú kánonszerkezet, G A M H O M A Ü T Ő E G F O N IK U S hangolás hangjaival. A különbségek aprók, D amely nyugodt oktávkánonnal, tizenegy lassú M N I I I Z D E AMA ADÉMIA S TÁRS ZEN de annál feltűnőbbek. Ligeti számára ezútK akkorddal zárul. R A O T K Z L IS K A R A É S TESEzeti T Kovács Sándor Ü Y ZE N E G E em Béla N Bartókversenyterem g n Ha

müpa

magazin 2014 május–június

27

„…a teremtés csodájától a pusztulás látomásáig…”

„CSAK A LÉNYEGET ÉRDEMES ELMONDANI” Különleges eseménynek számít, ha az elmúlt évtizedek magyar zenéje szólal meg koncertteremben. Még ritkább az, amikor nagyszabású művet tűznek műsorra, ezért különleges esemény a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar estje, amelyen a 20. század második felének meghatározó magyar zeneszerzője, a nyolcvan éve született Durkó Zsolt utolsó alkotása, A Jelenések könyvének margójára című oratórium hangzik el. „A zene lelki mélységet ad, a zene választ ad az élet alapkérdéseire; hangulatilag is, de tulajdonképpen korpuszkulárisan is, úgy, mint egy tünemény. De nemcsak a nagy kérdésekre – élet, halál, szerelem –, az élet fordulópontjaira rímel a zene, hanem, azt gondolom, minden érzelmi rezdülésre, amely vidámságot, bánatot, különböző lelkiállapotokat, karaktereket mintáz és rögzít. De ezen túlmenően egy korszak lenyomata és hiteles tanúja. Talán még hitelesebb – azt merem mondani –, mint a fénykép vagy az írott szó. Mert a zene jövendöl, a zene a múltat jelenti, a gyökereket, a zene a nemzethez való tartozást jelenti és az összes emberhez való tartozást. A zene mindenre képes.” Ars poeticának is beillenek ezek a mondatok, amelyeket Fittler Katalin rádiós interjújában fogalmazott meg Durkó Zsolt 1991-ben. Letisztult gondolatok, pedig a zeneszerző intenzív keresgélés, kísérletezés után talált csak rá az általa helyesnek vélt útra. Szegedi tanulóévei után a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Sugár Rezső tanítványa lett, majd a Zeneakadémián Farkas Ferenc növendékeként tanult. „Nehéz ma fiatal zeneszerzőnek lenni – nyilatkozta ötödéves zeneakadémistaként, 1960-ban –, hiszen senki nem vonhatja ki magát Bartók, Honegger, Kodály, Prokofjev, Sosztakovics,

28  müpa

magazin 2014 május–június

Stravinsky vagy Webern hatása alól. Én azt hiszem, hogy minden stílust alaposan meg kell ismernem, hogy azok ismeretében kialakíthassam a sajátomat”. Úgy tűnik, ez a „hosszúkás arcú, aranykeretes szemüvegű, nyugtalan, izgatott, szaporaszavú fiatalember” a következő években határozott iránymutatást kapott a közvetve alighanem a 20. századi zene térképét is átrajzoló pedagógus-zeneszerzőtől, Goffredo Petrassitól 1961–1963 között a Szent Cecília Akadémián. Durkó pályája ugyanis szinte rögtön római tanulmányait követően kiteljesedett, a Magyar Rádió statisztikája szerint például 1966-ban az ő műveit játszották leggyakrabban külföldön az élő magyar zeneszerzők közül – pedig ekkor még csak harminckét éves volt. A hetvenes években az Élet és Irodalom hetilap hasábjain rendszeresen foglalkozott Durkó művészetével–műveivel a kor egyik vezető szaktekintélye, Kroó György; a kortárs zene iránt érdeklődők itt olvashattak először részletesen olyan művekről, mint a Halotti beszéd-oratórium, a Mózes zenedráma, a Turner-illusztrációk, az Iconography No.2 vagy az egytételes zenekari mű, az Altamira. „A harminchat esztendős Durkó Zsolt máris gazdag, egységes, egyirányú életművet mondhat a magáénak – írta Kroó 1970-ben. – A nemzetközi avantgarde minden rafinériájával tisztá-

z e n e A k t u á l i s ban lévő komponista következetesen és tudatosan halad a musicien hongrois [magyar muzsikus] útján, szinte tüntetően hirdetve a zeneművészet nemzeti és európai tradíciójának folyamatosságát és érvényességét. Eleinte csak koloritművészetének magyar elemei (klarinét, cimbalom) tűntek fel, majd a műfajok fonala mentén a 19. században, Liszt művészetében (rapszódia, variációk) kereste visszafelé a maga útját, hogy valóságos emlékek híján végül is maga teremtse meg a pogány és a középkori Magyarországnak azt az imaginárius varázsdallamát, regösénekét és orgánumművészetét, amelyre hivatkozni kíván, amit folytatni akar (Magyar rapszódia). Egyre szélesebb dallamfelületek, szavaló-beszélő melodika jelzi a további kibontakozást (Vonósnégyes), a hangszerek mellé társul 1966 óta az emberi hang is, a szövegtelen kórus, s a legmodernebb zenekari technika a verbunkos és cigányzene hajlításaival, díszítéseivel, tempo rubatóival ötvöződik (Magyar díszítőelemek).”

Megrendelésekkel kereste meg a BBC, a Fires of London, a Philip Jones Brass Ensemble, a Nash Ensemble, a Musica Viva Pragensis és a Koussevitzky Alapítvány, 1978-ban pedig Kossuth-díjat kapott. A nyolcvanas években egyre több közéleti szerepet is vállal; a Magyar Rádió vezető zenei lektora 1982-től, 1987-ben az ő vezetésével alakul meg a Mini Fesztivált is létrehozó Magyar Zeneművészeti Társaság, azzal a céllal, „hogy szembeszálljunk a közízlés romlásával, és segítsünk a vidék zenei elmaradottságán”, nemzetközi zeneszerzőversenyek hívják zsűrizni. Közben folyamatosan komponál, megírja a Zongoraversenyt, a Széchenyi-oratóriumot, a Ludus stellarist, az Ornamenti két zenekari darabját, az Ilmarinen kórusművet, a kilencvenes években a Három angol dalt, a Hegedűversenyt, a hatvan tételből álló zongoradarab-sorozatot, A gömb történetét. Rákot diagnosztizálnak szervezetében, két komoly műtéten esik át, több tisztségéről lemond, idős édesanyja meghal, két hónappal később pedig, 1996 áprilisában befejezi utolsó művét, A Jelenések könyvének margójára című Durkó pályája sikertörténet, noha ő szerényebben fogalmazott oratóriumot, amelyet halála után két hónappal mutatnak be. A négy 1994-ben: „személy szerint azok közé tartozom, akiknek életpá- szakaszból álló mű íve – ahogyan felesége és életrajzírója, Gerencsér lyája mindennek ellenére döntő módon nem sérült”. Művei a világ Rita fogalmazott – „a teremtés csodájától a pusztulás látomásáig, rangos helyszínein, koncerttermeiben, fesztiváljain hangzanak majd a megzendülő végtelen, a fény, a mennyei béke megbocsátó fel már 1990 előtt is, a Queen Elisabeth Halltól a New York-i Lin- harmóniájáig” feszül. „Az utolsó művek rendszerint őriznek valamit coln Centerig, a berlini Komische Opertől a Varsói Őszig és alkotójuk előérzetéből – írta a bemutatóról Kroó György a Salz­burgi Ünnepi Játékokig. Fioriture című zenekari –, tartalmazzák végakaratának, talán épp ars poe20 1 4 . 5. művének lemezfelvétele 1971-ben elnyerte a Nemticájának eszenciáját, talán összefoglalnak, talán 1 s ju má zetközi Koussevitzky Díjat New Yorkban, első ígérnek: az életpálya záróköveként mindenképK NIKUSON nagyszabású oratóriuma, a Halotti beszéd (1972) O pen jelentősek, Durkó műve visszatekint, s mint M R A ZOLTÁ TI FILH pedig Az Év Zeneműve elismerésben részesült legfontosabbra, arra tanít, hogy csak a lényeget NEMZENYEL: KOCSIS V E ZÉ az UNESCO 1975-ös párizsi seregszemléjén. érdemes elmondani.” i t e z em éla N Bartók Bersenyterem v g n a H

Várkonyi Tamás

müpa

magazin 2014 május–június

29

z e n e A k t u á l i s

MINDEN, AMI ZENE Vajda Gergely karmester, zeneszerző, klarinétművész 2002 óta él kétlaki életet, mert munkái, szerződései jó része már az Egyesült Államokhoz köti. Dirigált több tucatnyi amerikai és európai zenekart, és komponistaként is jól jegyzik a nevét a világban. 2011-től az MR Szimfonikusok vezető karmestere.

30  müpa

magazin 2014 május–június

Hogyan kezdődött az amerikai karrier? A Milwaukee Szimfonikus Zenekar meghirdetett egy asszisztens karmesteri állást, amit megpályáztam. Százötven jelentkezőből én nyertem el. Mennyi ideig dolgozott velük? Három évig. Aztán felajánlották a rezidens karmesteri helyet Portlandben, az Oregon Symphony Orchestránál. Azért már próbavezénylésre sem kellett mennem, elég volt, hogy 2003-ban dirigáltam náluk egy koncertet. 2005-től 2012-ig voltam ott. Miért vált meg tőlük? Hét év elég egy zenekarnál. Ha az ember megteheti, legyen mozgékony. Másrészt kaptam egy nagyszerű ajánlatot a Huntsville Sym­phony Orchestrától mint zeneigazgató és karmester. A zenekar jövőre ünnepli a hatvanadik évfordulóját. Erre az alkalomra egy vígoperát is komponálok Georgia Bottoms címmel. A témája Mark Childress regényén alapul, az USA déli részére jellemző történet ez. Ezen kívül az idén harminc éves Amadinda Ütőegyüttes is fellép velem Huntsville-ben, mielőtt a nemzetközi ütős fesztivál vendégei lesznek. Ezen a huntsville-i koncerten tervezzük Gyöngyösi Levente Sinfonia Concertantéjának amerikai bemutatóját is. Ezt a művet a magyar közönség már hallhatta Pécsett és Budapesten. Ezen kívül még jó néhány izgalmas meglepetés, szokatlan ötlet és az elmúlt években megszokott számúnál több koncert lesz része az ünnepi szezonnak. A saját amerikai zenekaromon kívül a következő szezonban fellépek még a Rochester Philharmonic, a Symphony Silicon Valley (San Jose, California), az Omaha Symphony és a Hamilton Symphony (Kanada) vendégkarmestereként.

érzetet ad, miközben már évekre előre be vagyok táblázva, ami meg persze jelentős kötöttség. Mint ahogy a távolság is. Amerikából meggondolja az ember, hány napért érdemes egyet utaznia. Valóban ez a helyzet. Ugyanakkor, amikor a Huntsville Symphony Orchestrához került, újabb kötöttséget vállalt: az MR Szimfonikusok vezető karmestere lett. Megbízatása egy évre szólt, majd újabb kettőre meghosszabbították. Mit ért el ebben a néhány évben? 2011 óta az MR zenei együttesei, beleértve a zenekart is, jelentős konszolidáción mentek át, amelynek én is közreműködője voltam, vagyok. Ez évben ünnepli 70 éves fennállását a Rádiózenekar, mai nevén MR Szimfonikusok. A 70. szezon újrapozícionálta és visszahelyezte méltó helyére az együttest a magyar zenei életben. Ismét sikerült kivívnia régi rangját, és az ebben elért szerepemre büszke vagyok. A rádiózenekarok Európa-szerte keresik helyüket, próbálják meghatározni megújuló szerepüket, és a változás a nagy múltú Magyar Rádió zenei együtteseit (zenekar, énekkar és gyermekkórus) sem kerülhette el. Szlogenünk: minden, ami zene, ránk tartozik. Újra elindultak az úgynevezett Z-felvételek a Rádióban, rögzítették Dohnányi Szimfonikus percekjét és Zombola Péter III. szimfóniáját is, amely az év komolyzenei kompozíciója volt tavaly, játszottunk a Margitszigeten Erkel István király című operájában. Több kortárs darabot mutat be az együttes, mint a többi zenekar együttvéve.

„Ha az ember megteheti, legyen mozgékony.”

Munkában tehát nem szűkölködik Amerikában. Mégis fontosnak tartotta, hogy az itthoni zenei életben is markánsan jelen legyen. Annak, hogy az MR Szimfonikusok vezető karmestereként harmadik éve folyamatosan idehaza is dolgozom, több pozitív következménye is lett. Vezényelhettem például a Budapesti Wagner Napokon.

Ön is egyike a kortárs szerzőknek. Egyre többet komponál. Sok művet szerzett az elmúlt években, például portlandi megrendelésre a Gulliver Faremidóban címűt, amit itthon is hallhattunk már, vagy a Barbie Blue című egyfelvonásos operáját. Az előbbit egy helyi új zenei együttes rendelte és mutatta be 2010ben, 2011-ben pedig a Duevoe című darabom legújabb verzióját játszottuk az Oregoni Szimfonikusokkal.

Erről a New York Times is nagyon szép kritikában számolt be. Örültem neki. Emellett eldirigáltam a Le Grand Macabre-t a Lige- Most min dolgozik, mire készül? ti-sorozat részeként a Pannon Filharmonikusok élén. Januárban, Főként az említett vígoperán, a Georgia Bottomson, valamint egy Eötvös Péter hetvenedik születésnapjára stúdiófelvételt készítet- új darabon az Amadinda számára. Készül továbbá egy harsona-ütő tünk a Paradise Reloaded (Lilith) című operából, és azt a Müpában darab Mike Svoboda pozanos részére. Mindezek mellett természeszcenírozva be is mutattuk, a bécsi bemutató után mindössze tesen készülök a 2013/14-es szezonvégi produkciókra, beleértve három-négy hónappal. Gyakoribb itthoni jelenlétem eredménye az MR Szimfonikusok Müpa-beli szezonzáróját május 14-én. az is, hogy több együttes is meghívott vezényelni, így a Budapesti Vonósok, az Új Magyar Kamarazenekar és az UMZE is – bár Ezen saját művét, a Csárdás obstinét is vezényli majd. velük az elmúlt tíz évben is rendszeresen felléptem. Tavaly én Igen, nagy örömmel. Azt követően a Columbus Symphonyt vezévezényeltem a Bartók Fesztivál és Szeminárium nyitókoncertjét nyelem Ohióban május folyamán, valamint a Zeneakadémia év végi a Savaria Szimfonikusok élén. Nagy öröm, hogy az MR operavizsgáját júniusban. Ez utóbbin négy fiatal kortárs szerző új Szimfonikusokon kívül a magyar zenei élet sok más szereplőjével kamaraoperája kerül bemutatásra a Solti György teremben Almási is megismerkedhettem. Az elmúlt évekbeli itthoni működésem Tóth András rendezésében, a Concerto Budapest zenészeivel. Július-augusztusra visszahívtak Costa Ricába, a San eredménye az is, hogy a Zeneakadémia Koncertközpont, José-beli Nemzeti Filharmonikusok élére. Ezúttal valamint a Magyar Állami Operaház is felkért egy-egy 20 14. a Nabuccót fogom dirigálni válogatott nem. 14 új, jövő évi operaprodukcióra. us máj zetközi énekes gárda élén. K USO MR SZIMFOŰNKIK : IK Mikes Éva D Ö Az Operában korábban is dolgozott. KÖZREM R Többször is. Ma már tudok válogatni, milyen proFARK AS GÁBO RGELY JDA GE jektre megyek, mikor, hová. Ez nagy szabadság­ VEZÉNYEL: VA mzeti Bartók Béla Ne em Hangversenyter

müpa

magazin 2014 május–június

31

L i t e r á r i u m

Belső életünknek van egy olyan területe, amelynek működéséről keveset tudunk. Vagy semmit. Kérdés persze, hogy amennyiben semmit sem tudunk a bennünk zajló folyamatok egy részéről, akkor azok egyáltalán vannak-e. Úgy gondolom, vannak. Sok minden van égen és földön, amiről még csak nem is hallottunk. A semmit, mint olyat mindettől függetlenül is fenntartásokkal kell kezelnünk. A semmi sokféle módon kötődik a valamihez. A valamikhez. Késő tavasszal is, amikor a szél arcot barnít. Én például semmiképpen sem tudok elfogadni bizonyos dolgokat. Nem is akarok. Esélyem sem lenne, ha a mindenkori ügyekhez való viszonyulásom másmilyen lenne. Esélyem? Igen. Miféle esélyem? Hát a lehetőségeimhez való esélyem. Értsük konkrétan az elvontat, bármennyire homályosnak is tűnök. Van valaki, aki eltűnt az életemből. Biztos vagyok abban, hogy nem csak az enyémből, habár erre bizonyítékaim nincsenek. Hetek óta keresem a városban. Igazában véve nem keresem őt, hanem várom. Nem mintha gondolnék rá; korántsem. A várakozás sok tekintetben sejtműködés alatti területeket érint. Az állapotra gondolok. Napközben egyébként is túl sok minden történik ahhoz, hogy folyó ügyeim mindegyikével foglalkozzam. És akkor még nem említettem a munkahelyi kötelességeimet – ennek részleteire most nem térnék ki. Estefelé bizonyos utcákon viszont azon kapom magam, hogy hozzá beszélek. Hiszen itt és itt szoktunk találkozni – még a kapualjakat, az épületeket is azonosítani tudom. A belső szóáramlás nem feltétlenül kapcsolódik ok-okozatisághoz. Ez a valaki számomra úgy tartozott a városhoz, hogy egyúttal kívül is volt rajta. Az elmúlt években határozottan így volt, most pedig, hogy eltűnt, még inkább. Az illető a város bizonyos pontjain tűnt fel. Ahogy én is. Mész az utcán, állsz egy téren, vagy egy sarkon, és ebben a kétmilliós városban egy idegen időnként hirtelen feltűnik. Barcsay Jenő jut eszembe, aki annak idején azt mondta, azért is szereti Szentendrét, mert a sikátorszerű utcákon az játszódik le előtte, ami az életben is: megjelennek, majd hirtelen eltűnnek a szereplők. Én különben ezeknél az alkalmaknál ilyen és ilyen állapotban, hangulatban, pozícióban, irányultságban, satöbbiben voltam. Akarni nem akartam, még csak nem is kívántam, sőt belső rendszabályaim egyike volt, hogy ezt a valakit nem idézhetem meg készakarva. Ez tönkretette volna a játékomat. Ami nem játék volt. Nagyon nem. Nekem valami másról szólt. Ízléstelenség lenne erről többet beszélni. Nem azért, mert zavarban lehetnék. Vagy ha igen, másért lennék zavarban, mint amire egyesek esetleg gondolhatnának. Az illető különben nem tud arról, hogy várom. Többnyire én magam sem tudom, hogy várom. Az, hogy néha önkéntelenül is gondolok rá, nem azonos azzal, amire előbb a sejt alatti mozgások jelenségével igyekeztem utalni. Az elmúlt években is csak akkor volt igazán egyértelmű számomra, hogy ügyem van vele, ha éppen összetalálkoztunk. Voltak persze kivételek. Kivételek nélkül nincs semmi. Ez a működések rendje.

32  müpa

magazin 2014 május–június

Barnás Ferenc Valami

A legelején én magam sem tudtam, hogy én ezzel az emberrel találkoztam. Száz, ezer, olykor pedig több tízezer ember megy el mellettem naponta Budapesten. Száz, ezer, olykor pedig több tízezer ember mellett/között haladok el Budapesten. Ezeket a helyzeteket semmiképpen sem nevezném találkozásnak. Persze, ha szigorúbban vizsgálnám meg a dolgot, könnyen meglehet, hogy más következtetésekre jutnék. Nemcsak X vagy Y forgalmi szituációkra gondolok, de arra is, amit az egymás közelében lévő emberek művelnek, művelhetnek egymással. De nehogy képzelegjünk! Én pusztán a Budapesten élők, illetve naponta itt közlekedők lelki/érzelmi energia­ áramlásaira célzok, a legkülönfélébb módon lehetséges ozmotikus ügyek nagyon is jól kivehető áradására. Folyamára. Ennek követéséhez, érzékeléséhez elég, ha hetente néhány alkalommal utazunk néhány megállót a Kombinón. A szokatlan időjárási viszonyokat most nem is említem, pedig a jelenséget, amiről beszélek, érdemes lenne ilyen összefüggésben is tárgyalni. Az a férfi, akit keresek, feltehetőleg a mai napig nem tudja, hogy mi valaha is találkoztunk. Aligha hiszem, hogy emlékszik, hogy emlékezhetne rám. Akár arra az esetre, amikor megszólítottam. Egyszer ez történt. Nem adhattam neki oda csak úgy azt az összeget, amit abban a helyzetben még rendben valónak találtam. Meg kellett tudnom, hogy viszonyul az ötletemhez, valami miatt ugyanis hirtelen elbizonytalanodtam. Nem volt sem sok, sem kevés a pénz. Csak ennyit mondott: „Köszönöm.” Körülbelül ezt vártam. Nem volt a hangjában semmi hálálkodó. Pont azzal a meghatározhatatlan súllyal volt jelen abban a tíz-tizenöt másodpercben, ahogy az életében. Mert szerintem az élete ebben a meghatározhatatlan valamiben volt. Konkrét dolgai egy részéről tudtam. Tudtam például, hogy tavasztól késő őszig a Duna mellett tölti az időt. Volt egy helye nem messze a Pauer-féle cipőktől, csak ő tartózkodott ott. Akárhányszor jártam arrafelé, ott ült. Pontosabban mondva hol ült, hol feküdt, olykor hanyatt. Délelőttönként napozott, vagy olvasott, vagy mind a kettőt. Ha más kerületekben tűnt volna fel, arról elég hamar tudomást szereztem. Amúgy a pénzes ügyletet a Hajós–Paulay sarkán intéztük, közel ahhoz az épülethez, melynek falán van egy tábla ezzel a szöveggel: „A művész – és senki más emberfia – nemcsak a mindennapi kenyeréért lohol, de az univerzum polgára is.” Az csak egy jó idő után tudatosult bennem, hogy rendre akkor találkozom vele, amikor van valami. Vagyis amikor furcsa konstellációk képződnek, képződtek bennem. Ki ne ismerné ezt az állapotot? Ilyenkor kerülünk bele abba a tér-idő konstrukcióba, amit a saját életünknek hívunk, és amelyről ilyenkor szokott kiderülni, hogy nem is annyira a sajátunk. Azazhogy a sajátunk, csak éppen nem abban az értelemben, amit a saját alatt szoktunk gondolni, hogy tudniillik így vagy úgy, de rendelkezünk vele. Egy bizonyos szempontból persze rendelkezünk. Szerencsére, szerencsétlenségünkre a tapasztalat folyamatosan korrigálja a mindenkori fogalmazót, most épp engem. A tanácstalanság mégiscsak a miénk, az enyém, olykor teljességgel a hatalmába kerít bennünket – közben várok. Várom ezt a valakit. Várom, hogy feltűnjön.

20 1 május4. 12 .

KORTÁ • LITER ÁR RS IU BARN ÍRÓK A MÜM Á S F ER P ENC-EÁBAN • ST Üvegte

rem

müpa

magazin 2014 május–június

33

Indulását a szokásoktól eltérően nem előzték meg folyóirat-publikációk, nyilvános szerep­ lések: Barnás Ferenc különösebb előjelek, előzmények nélkül robbant be a kilencvenes évek második felében az irodalmi térbe, s bizonyos szempontból máig kívülálló maradt. Szalonok, körök és társaságok helyett a szó szoros értelmében a flaszterről érkezett: közel két évtizedig utcazenészként tartotta fenn magát. Ha evvel már fel is hagyott, napirendjén, szemléletén mit sem változtattak a hazai és nemzetközi sikerek.

fotó: Kecskeméti Dávid

A másik életünk Barnás Ferencről

34  müpa

„…igazi self made man, akinek nem köti meg a kezét semminemű konvenció, minta, külső elvárás, igazodni aka­rás...” magazin 2014 május–június

Evvel együtt kétségtelen, hogy bár a Másik halál roppant láttató erővel, többnyire konkrétan beazonosítható módon, emlékezetes mellékszereplők egész sorát meg­moz­gatva felkeni a regénytér vásznára az ábrázolt világ külső, döntően teréz­vá­ro­si helyszíneit, a rendszerváltás éveinek hangulatát, egyes eseményeit, a külső rögzí­tés, a pontos megfigyelés mindenekelőtt a széthullás, a démonok előli menekülés esz­ köze. Teremtsen mégoly eleven hősöket a főalak írói ambícióit anyagilag is tá­mogató, később öngyilkosságba menekülő német pincértől a Grófnőig, s a pesti bérház lakóitól múzeumi kollegákig, a tekintet Barnásnál döntően belülre fókuszál: „egy idő után – írja – azt figyeltem meg magamon, hogy valami elkezdi élni a saját életét az én saját életemben.” És innentől végképp nincs mese: miközben a külső cselek­mé­nyek szintjén sok esetben azt sem lehet tudni, mi is történt valójában, azt meg végképp nem, hogy mikor és hogyan, a belső állapot mecha­niz­musának, a rög­esz­mék, mániák, kényszerek és szorongások természetének feltérképezése egyre mé­­lyebb rétegekbe jut. Olyan magával ragadó erővel, hogy ha egy mondatban kéne megneveznem a mű legnagyobb erényét és történeti hozadékát, akkor azt mon­da­nám, hogy Barnás hiteles nézőpontot és főképpen – a mai prózánkban egyedülálló – nyelvet talál itt ahhoz, hogy a mindannyiunk élete alatt ott lapuló másik élet leg­ autentikusabb hírhozója, krónikása legyen. Nem mondhatnám, hogy túl vidám, amit ott lát, s amit látunk általa: az olvasó nem ezen a könyvön fogja betegre röhögni magát. A regény világában minden és mindenki a téboly határán egyensúlyoz, zaklatott, de legalábbis súlyosan nyomott – a negyve­nes-ötvenes éveiben járó, tanárként, utcazenészként, képtári teremőrként színre lépő főhős fragmentált története mégsem lesz nyomasztó egyáltalán. Talán mert nincs túlhúzva a dráma, s mert a szerző arányos szerkezetbe fogja az elterelés céljából kifelé fordított figyelem tapasztalati tényeit és a lélek elfojthatatlan, baljós üzeneteit. Nincs feloldás, vigasz, happy end; az író nem adja olcsón, nem nyújt segítő kezet, ám a regény végső formájában mégsem a remény20 1 4 . május 12 telenség apoteózisa, hanem a szembenézés . méltóságában, az el nem fordult tekintet • KORTÁR LITER ÁRIUM ethoszában testet öltő tántoríthatatlan S ÍRÓK A MÜPÁBA BARNÁ S önvizsgálat nagyszabású, emlékezetes N • FERENC-E ST irodalmi megvalósu­lása lesz. Üvegterem Keresztury Tibor

L i t e r á r i u m

Borbély Szilárd emlékezete Egy elesett, törékeny, riadt ember ült február 17-én a Literárium színpadán. Nehezére esett szerepelni, nehezére esett válaszolni, nehezére esett ekkora teherrel kibírni az estét, amekkorát sorsa a vállára tett. Hősi erőfeszítéssel formálta a szavakat, miközben a csendek legalább annyira beszédesek voltak – hátborzongatóan gyönyörű volt az egész. Az Üvegterem közönsége lélegz­e­tét visszafojtva figyelte a színpadon zajló egyszemélyes drámát, ezt a nagyszerű, elsőrangú költőt, aki éppen most vált prózaíróként is naggyá. Az arcokon döbbenet, részvét, értő figyelem, aggódó szeretet. Könnyektől csillogó szemek. Csak jöjjön ki valahogy az estből, csak legyünk túl ezen, fohászkodtam némán Kurtág Siratója alatt – mintha a műsor végén egy csapásra elmúlna majd a tragédia egész estét belengő előérzete is... Aztán vége lett, a közönség megrohanta, állta azt is becsülettel, dedikált vagy negyven kötetet. Aztán csak ült éjféltájban a könyvesbolt előtti lócán, a földet nézve maga előtt, kimerülve, némán. Aztán elment, aztán hazamentünk, aztán nem egészen két nap múlva Borbély Szilárd felakasztotta magát. Emléke innentől velünk lesz minden irodalmi programon. – keresztury – • Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben. • Középiskolai tanulmányait a szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte. • 1978 és 1982 között fizikai munkás. • 1982–1988 között egyetemi tanulmányokat folytatott Debrecenben, Budapesten és Münchenben, illetve magánúton zenét tanult. • 1983–2000 között évente 3-4 hónapot utcazenészként fuvolázott Németországban, Svájcban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Ausztriában. • 1988-ban végzett az ELTE magyar nyelv és irodalom, illetve esztétika szakán. • 1990-ben doktori fokozatot szerzett ugyanott, disszertációja címe Hermann Hesse világképe. • 1988–1994 között budapesti művészeti középiskolákban tanított irodalmat és esztétikát. • 1990–1992 között az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékén tanított zeneesztétikát. • 1994 és 2000 között szabadfoglalkozású író. • 2000 óta múzeumi dolgozó. Díjai: 2001 – Márai Sándor-díj 2006 – Déry Tibor-díj 2010 – a The Ninth jelölése 2009 legjobb külföldi regény díjára (Three Percent, USA) 2010 – a The Ninth jelölése a Nemzetközi IMPAC Dublin Irodalmi Díjra (Dublin, Írország) 2013 – Aegon Művészeti Díj, Üveggolyó-díj

fotó: Kecskeméti Dávid

Barnás Ferenc személyében egy brancsokon és táborokon kívül maradt, az iro­dal­mi élettől tartózkodó, a nyájszellemtől mentes, sikereit kizárólag önmagának kö­szönhető, független és üdítően szabad írót köszönthetünk május 12-én a Literárium színpadán. Egy olyan szerzőt, aki jelentős díjak, elismerések birtokában is megmaradt annak, aki előtte volt: ugyanaz a talányos, zárkózott, elva­rá­zsolt figura rója kitar­tó­an a köröket a pesti flaszteren, s közben szünet nélkül dol­gozik: fejben mindent fel­jegyez. Fáradhatatlansága arra vall, hogy azóta sincs meg­­oldva megnyugató módon semmi – a megjelent kötetek dacára (Az élősködő, 1997; Bagatell, 2000; A k­i­len­ce­dik, 2006; Másik halál, 2012) a kérdések zöme ma is aktuális, minden jel sze­rint. Barnás igazi self made man, akinek nem köti meg a kezét semminemű konvenció, minta, külső elvárás, igazodni aka­rás. Helyenként hallható egy kis Thomas Bernhard, Hajnóczy, Nádas és Kraszna­hor­kai – soha rosszabb társaságot – a mondatok ritmusában, ám az Aegon-díjas negyedik könyv már végképp kiforrott, teljesen eredeti atti­tű­döt, hangot, egyéni látásmódot hoz a mai prózánk folyamába. Olyan regény­poétikát, melyben a pszichés összeomlás elleni küzdelem, a belső állapotváltozások mecha­niz­musa – mint meghatározó tematika – felülírja ugyan a hagyományos tör­té­net­me­sé­lés ambícióját, kidolgozottsága, önreflexív szemléletmódja mégis kívül tartja ezt a művet a magyar próza önsajnálattal teli, pszichologizáló szólamán.

müpa

magazin 2014 május–június

35

J a z z

fotó: Jim

my Katz

GITÁRAMLATOK

Kikerekedik a Müpa egyik legkedveltebb rendezvénysorozata, hiszen tizedik alkalommal kerül sor a Palota termeiben a Jazztavasz fesztiválra május 28-29-30-án. És nem kispályás előadókkal fogunk ünnepelni: a nagyteremben Pat Metheny legfrissebb formációja, a Unity Group ad koncertet, a Fesztivál Színházban pedig Kurt Rosenwinkel és végül Eivind Aarset kurrens zenekarai muzsikálnak. Nem nehéz kitalálni, hogy a közös nevező a gitár.

36  müpa

magazin 2014 május–június

A tízes szám most Rosenwinkelnek is fontos, merthogy tizedik, Star of Jupiter című dupla lemezének anyagát fogja számunkra bemutatni Aaron Parks zongorista, Eric Revis bőgős és Justin Faulkner dobos társaságában. Metheny más kerek számokkal büszkélkedhet. Eddig húsz Grammy-díjat nyert, lemezeiből világszerte összesen 20 milliót adtak el, és ebben az évben ünnepli hatvanadik születésnapját az örökifjú zenemágus, akit tavaly az olvasók szavazatai alapján beválasztottak a világ vezető jazzszaklapja, a Down Beat magazin halhatatlanjainak csarnokába („Hall of Fame”). Aarset talán nem is örülne, ha kerek számokat hoznánk vele ös�szefüggésbe, ugyanis mindig egyfajta szabálytalanság, kívülállás jellemezte művészetét – legalábbis a jazz fősodrától. Az 1998-ban megjelent Électronique Noire című debütáló albuma szerzeményeihez alapul szolgáló szvit például a 7 címet kapta. Az azóta megjelent négy újabb lemezmegjelenése és számtalan fesztiválszereplése nyomán hamar stílusteremtő muzsikussá vált, aki a fogalomszámba menő skandináv nu jazz megkerülhetetlen alakja lett. A három húrnyűvő nemcsak a Müpa koncertnaptárában, a térképen is egyfajta láncolatot alkot, hiszen Metheny Amerikában élő amerikai, Rosenwinkel Európában élő amerikai, Aarset pedig Európában élő európai, és a helyrajzi jellemzők zenéjükön is vastagon nyomot hagynak. A Jazztavasz három főhőséről egyaránt elmondható, hogy többedszer járnak Magyarországon, de csak Metheny az, aki debütál a Müpában. Értékes díjat kilátásba helyező pályázatot is ki lehetne írni a kérdés megválaszolására: vajon hányszor, hol és milyen felállásokban hallhatta már a hazai publikum az állandóan megújuló, csak külalakra és persze igényessége tekintetében változatlan Methenyt. A kutatásoknak valahol 1991 nyarán kell kezdődniük a szomorú sorsú Budapest Sportcsarnokban, ahol még a klasszikus, világkedvenc Pat Metheny Group, azaz Lyle Mays, Steve Rodby, Paul Wertico, Armando Marçal és Pedro Aznar teljesítették ki a Metheny által megálmodott hangzást. Ez a brigád bizonyos szempontból máig felülmúlhatatlan, ha a gitáros egyéb kollaborációi, köztük az Ornette Colemannel, a Dave Holland–Roy Haynes ritmusszekcióval, a John Scofielddal, a Charlie Hadennel, a Chick Coreával és Gary Burtonnel, a Jim Hallal, a Brad Mehldauval, no meg a szólóban, illetve a gigantikus zenerobottal, az orchestrionnal előadott produkciói mind-mind önmagukban is jazztörténeti mérföldkövek.

A három húrnyűvő nemcsak a Müpa koncertnaptárában, a térképen is egyfajta láncolatot alkot. Aztán 2012-ben jött a Pat Metheny Unity Band, benne Chris Potter szaxofonossal – akit már egyébként is sokan a legizgalmasabb, legnagyobb hatású tenorszaxofonosnak tartottak a Michael Brecker utáni időszakban – és Ben Willliams bőgőssel, a 2009-es Thelonious Monk Nemzetközi Jazzverseny győztesével, no meg az évtizedes baráttal, Antonio Sanchez dobossal. Az azonos című lemez és a 150 állomásos koncertturné után Metheny azt érezte, hogy újra olyasfajta kohézió született muzsikustársai közt, mint egykor a PMG-ben, ezért az állandóan új kihívásokat kereső csapatkapitány nemhogy nem eresztette szélnek játszótársait, inkább még egy figurával erősítette az egységet. Giulio Carmassi, aki épp talán című, kilenc vadonatúj szerzeményt tartalmazó csak citerán nem játszik a KIN friss kvintettlemezen, úgy került a csapatba, hogy kívülről tudta a gitáros minden valaha írt számát. Némi túlzással ezt Metheny elvárja a 2014-ben világkörüli turnéra indult Pat Metheny Unity Grouptól is, mert ezeken az estéken még azzal együtt is minden megtörténhet, hogy Metheny összes koncertje gondosan felépített, előre kitalált, megkoreografált produkció üresjáratok, kétes kimenetelű

müpa

magazin 2014 május–június

37

fotó: Soukizy.com

J a z z kísérletek nélkül. Itt minden szándékos, a névválasztás is jelzésértékű: a Unity Band tagjai plusz Carmassi kerekítik ki a Unity Groupot, amely utalás a régi Groupra, de kevesebb és több is annál. Minden bizonnyal az év egyik legjelentősebb jazzkoncertjére kerül sor ezen a szerdai napon, amikor az ismert dinamikus férfihang nagy lendülettel bejelenti: „Ladies and gentlemen, would you please give a warm welcome to the Pat Metheny Unity Group!” És muszáj lesz gyorsan kialudnunk magunkat, és felkészülnünk egy újabb kiadós mennyiségű és mélységű hangfolyamra, amikor csütörtökön, május 29-én Kurt Rosenwinkel visszatér a Fesztivál Színházba, ezúttal Aaron Parks zongorista, Eric Revis bőgős és Justin Faulkner dobos társaságában. Visszatér, merthogy 2007 áprilisában a Szabó Dániel Trióval vendégeskedett akkor új, Frictions című közös lemezanyaguk bemutatása céljából. Szabó Dániel időközben Los Angelesbe helyezte át székhelyét (és olyan kiválóságokkal dolgozik és készít lemezt, mint Peter Erskine dobos és Edwin Livingston bőgős; az eredményből pedig élőben is mintát vehetünk a Müpában, június 24-én), Rosenwinkel pedig – csak hogy a kontinentális egyensúly megmaradjon – Európába költözött; évek óta Berlinben, a Hochschule für Musik Hanns Eisler jazz tanszékén oktat. Ennek ellenére a Kurt Rosenwinkel New Quartet csupa amerikai üdvöskéből áll. Aaron Parks még alig harminc, de már hosszú ideje együttműködik Terence Blanchard trombitás-zeneszerzővel, aki egyben Spike Lee filmrendező kedvenc komponistája, így történt, hogy Parks zongorajátéka hallható a Belső ember, az Utál a csaj és a Rekviem a hurrikánról című filmekben. Joshua Redman szaxofonos szintén társul hívta őt James Farm elnevezésű zenekarába, és immár szólólemezzel is büszkélkedhet, mégpedig az ECM Records jóvoltából. Az Eric Clapton által is nagyra becsült Rosenwinkel új kvartettjének ritmusszekciója olyan erősnek mutatkozik, hogy ezt a kettőst alkalmazza az egyik legeredetibb,

38  müpa

magazin 2014 május–június

legerőteljesebb zenei megnyilatkozásokat előgördítő szaxofonos, Branford Marsalis is. (Újabb név, akit hamarosan viszontláthatunk a Müpában: november 4-én tölthetünk el egy estét Marsalisszal.) Mielőtt valaki az alapvető csillagászati ismeretek hiányát róná fel Rosenwinkelnek, tudja ő, hogy a Jupiter nem csillag. A lemezcím és a CD-n hallható zene éteri töltése egy álom folyománya, amelyet néhány éve látott a gitáros. A későbbi álomfejtés során arra jutott, hogy a kép biblikus, a retrográd mozgást végző Jupiter is szerepet játszott a fényességben, amely betlehemi csillagként vezette a bölcseket. A szélesebb rosenwinkeli értelmezés szerint ez egy olyan szimbólum, amely kulcsot ad az emberek kezébe, hogy képesek legyenek megszabadulni félelmeiktől, a külső formák teremtette hamis illúzióktól. Mindez a lemez 12 kompozíciójában is manifesztálódik: harmóniáiban rendkívül gazdagon kidolgozott, lenyűgöző együttjátékot felmutató és végtelenül lírai a Star of Jupiter, melyet már megjelenésekor klasszikusnak titulált több kritikus. A korongra rögzített szárnyalás élőben lesz teljességében átélhető. És még mindig nem fogunk talajt pénteken, május 30-án sem, Eivind Aarsettel tovább álmodhatunk a kéklő skandináv ég alatt. Ahogy csapata neve is jelzi, ebben az álomban is van rendszer, a Jan Banggal kiegészülő Dream Logic Quartet gondosan építkező zenét játszik. Bár a skandináv jazz térhódítása a kilencvenes években kezdődött, lassan olyan tekintélyes mennyiségű elemzés lát napvilágot róla, hogy az felveszi a versenyt a fősodratú jazzről írottakkal. Valójában a norvég–svéd–dán jazztörekvéseket önmagában tekinthetjük egyfajta kontinentális mainstreamnek, hatása és követőinek száma bámulatba ejtő. Itthon Lantos Zoltán Open Source csapatát említhetjük példakánt, akik éppen Eivind Aarsetet és Nils-Petter Molvær trombitást hívták vendégül 2012. novemberi fellépésükhöz.

J a z z

Jazztavasz 2014

Aarset lemezei mindig markáns korszakhatárokat jelöltek ki már az Électronique Noire óta, amit jól példáz, hogy az azonos időben működő zenekarait sokszor ugyanúgy nevezte el, ahogy albumait. Valóban, a Dream Logic Aarset ötödik stúdiólemeze, mely éppúgy folytatása a korábbi megszólalásainak, mint egy új korszak kezdete, ugyanis a sok éves együttműködést követően Bugge Wesseltoft billentyűs Jazzland kiadójával a norvég gitáros 2012-ben a még egy fokkal nagyobb presztízst adó ECM Recordsnál horgonyzott le.

Online gyerek televízió

Csak nézzük mint a moziban

Amint Nils-Petter Molvær az európai jazzszínteret felforgató és a figurák állását jelentősen átrendező Khmer című lemezén is hallható, a sarokköveket Aarsetnél is az elektronikus eszközökkel keltett hangok minimalista áradata, a markáns ritmusalap, a fekete népzenék helyett az észak-európai népek zenéjének fűszerei és a szólók építkezésében mutatkozó jelentős szabadságfok alkotja. A groove fontosságát húzza alá Aarset azáltal is, hogy ritmusszekciójában Audun Erlien basszusgitáros mellett két dobost alkalmaz, Wetle Holtét és Erland Dahlent. Jan Bang programozó mágus pedig a magassági kormányt kezeli, miközben hangmintákat rajzol az égre. Bércesi Barbara

20 14. május 28.

2014 • • JAZZTAVASZIT Y GROUP UN Y EN H ET PAT M zeti Bartók Béla Nemrem Hangversenyte

20 14. május 29.

• JAZZTAVA KURT ROSENSZ 2014 • W NEW QUARTINKEL ET Fesztivál Szín

ház

20 14. május 30.

SZ 2014 • • JAZZTAVA DREAM LOGIC T E S NG EIVIND A AR EAT. JAN BA Q UA R T E T F

A Mese.tv – az Egyszervolt.hu tévécsatornája, mely minőségi tartalmakat kínál gyerekeknek. Válogathatsz: mesék, gyerekdalok, rajzfilmek, népmesék, mesefilmek közül.

ház

Fesztivál Szín

A mesék online, letöltés nélkül megtekinthetők. Keress minket: www.mese.tv www.youtube.com/mesetv mobil applikációk müpa magazin 2014 május–június

39

J a z z

A zene bartóki indíttatása...

MAGYAR/AMERIKAI Nemrégiben ugyanezen a fórumon John Hollenbeck dobos jelentőségét igyekeztem hangsúlyozni, többek között azzal, hogy a nagy Bob Brookmeyer tanítványa volt. Nos, ugyanez elmondható Szabó Dánielről is, aki jelenleg Los Angelesben (és néha itthon) szilárdítja meg helyét a nemzetközi jazzéletben, illetve öregbíti a magyar jazz hírét Amerikában. De maradjunk még egy pillanatig a Brookmeyer-kapcsolatnál! A 2011-ben elhunyt ventilpozanos zenekarvezető a jazzpedagógia egyik meghatározó személyisége is volt. Szabó Dániellel mint Fulbright-ösztöndíjas növendékkel a bostoni New England Conservatoryban találkozott, ahol hangszerelésre és zeneszerzésre oktatta, és egy évvel a halála előtt elismerő szavakkal ajánlotta a hallgató figyelmébe Szabó Chris Potterrel felvett Contribution albumát (BMC), amelyről megkockáztatható, hogy a magyar zongorista eddigi pályájának csúcsa. A francia és angol nyelvterületen egyaránt lelkesedéssel, sőt alkalmasint ámulattal fogadott zenéről Brookmeyer többek között ezt írta: „Melegen ajánlott. Gyakran meg fogják hallgatni.”

A magyar pianista Los Angelesben ismerkedett meg jelenlegi trió­ jának két tagjával, Peter Erskine dobossal és Edwin Livingston bőgőssel. A hagyományos jazzidiómából kiinduló akusztikus trió a korábbi formációknál is hívebben képes megszólaltatni Szabó kompozícióit, izgalmas ritmusfelfogását és egyedülálló harmónia­ szemléletét. Olyan különleges, új hang keletkezett, mely sikerrel házasítja össze a kelet-európai népzenei forrásokat, a bartóki kompozíciós gyakorlatot és az amerikai jazz improvizációs technikáit. Az elmúlt két évben keletkezett szerzeményeket a kivételesen intenzív interakcióban megszólaló trió a Peter Erskine produkciójában tavaly magánkiadásban megjelent A Song from There albumon összegezte. A zene bartóki indíttatása annál is izgalmasabb, mivel Szabó több jeles magyar zongorista kollégájának stílusára volt ösztönző hatással a Concerto szerzője, és elmélyült zeneelméleti tanulmány tárgya lehetne, hogyan és mely műveivel termékenyítette meg Bartók Szabados György, vagy a Szabót egykor tanító Binder Károly, illetve Oláh Kálmán és Márkus Tibor játékát. Az A Song from There dalai közül elsősorban a Barbaro Con Brio az, amely Bartók-inspirációról árulkodik.

A zenészcsaládba született Szabó Dániel korábbi lemezein egyegy sztár partnereként tűnt föl. Előbb Kurt Rosenwinkel gitárossal osztozott közös lemezük sikerén, és a Contribution is hallgatható félig-meddig Potter albumaként, bár aki figyelmesen vizsgálja a számokat, rájön, hogy a gyűjtemény mindenekelőtt Szabó komplex teljesítménye, hiszen a pianista írta a zenéket, és a zongoraszólam viszi előre a szerzeményeket. Az az20 1 4 óta eltelt négy évben a magyar muzsikus mintha június 2.4 . Szabó Dániel partnerei világnagyságok. Hogy mélmég érettebbé és bátrabbá vált volna. Immár tán azok, azt az is bizonyítja, mennyi alázattal egyedül vállalja a szólistaszerepet, és trióban • JA Z Z MŰ SZ A B Ó D ÁNIEL–P HELY • képesek kísérni a fiatal magyar muzsikust. próbálja ki magát, olyan, a zongoristát minE TE EDWIN L IVINGST R ERSKINE– denestől reflektorfénybe állító formációban, ON TRIÓ Fesztivál amelyben a Szabó stílusát némileg meghatáSzínház Máté J. György rozó Bill Evans is dolgozott.

40  müpa

magazin 2014 május–június

Harmincéves a Makám

fotó: Krulik Marcell

V i l á g z e n e

30 NÉGY LÉPÉSBEN

A magyar világzene „keresztapjának” (vagy „nagykövetének”) nevezni egy zenekart, fölöttébb közhelyes vállalkozás. Nem is operálnánk vele a világ minden kincséért sem, legfeljebb akkor, ha egy zenekar valóban a magyar világzene „keresztapja” ( vagy „nagykövete”), mint a – fennállása harmincadik évfordulóját ünneplő – Makám. Más kérdés, hogy a Makám harmincéves története közel negyven éve, 1975-ben kezdődött el. Akkor alakult meg ugyanis a Creatív Stúdió Öt (magyarul C.S.Ö.) nevű formáció, melyben a gitáros Krulik Zoltán megvetette a Makám alapjait. Amiként 1975-ben született meg a Kolinda együttes is, mely ugyancsak „keresztapaként” súlyosbította világzenénket 1979-es felbomlásáig. Két évvel ezután az egykori Kolinda és a C.S.Ö. tagjaiból állt ös�sze a Makám és Kolinda, immár integrálva (a Kolinda-főnök) Dabasi Péter és Krulik Zoltán törekvéseit. Sarkítva azt mondhatjuk, hogy Dabasi a vokális népzenében és Kelet-Európában, Krulik pedig abban a folkos-dzsesszes-repetitív kamarazenében utazott, amire éppúgy hatott az amerikai Steve Reich, mint az indiai Ravi Shankar. 1981 és ’84 között két albumot készítettek, az első Szélcsend után címmel idehaza is megjelent, az Úton csak Hollandiában. Az-

42  müpa

magazin 2014 május–június

tán jobbnak látták, ha ki-ki a maga útján halad tovább (csak éppen Krulik nem tért vissza a C.S.Ö.-névhez, hanem maradt Makám.) Ennyit az előzményekről, és most lássuk ezt a harmincast dióhéjban! Az 1984-es Makám ott folytatta, ahol a C.S.Ö. abbahagyta: a minimálzene, a dzsessz, az indiai, a közel-keleti, a balkáni és a magyar hangszeres népzenék fúziójánál. Krulik mellett Bencze László (nagybőgő), Juhász Endre (oboa), Szalai Péter (tabla) Szőke Szabolcs (gadulka) és Thurnay Balázs (kaval) szerepelt benne (Thurnay kivételével C.S.Ö.-tagok voltak valamennyien). Ebben a felállásban készítették a Közelítések című 1988-as klasszikusukat, aztán ’94-re átalakult a csapat. Szalai Péter és Szőke Szabolcs távozott, a szaxofonos Grencsó István beszállt, a hangsúly pedig az etnodzsessz

„a Makám harmincéves története közel negyven éve, 1975-ben kezdődött el.”

felé tolódott el. 1994-ben Divert Time, 97-ben Café Bábel címmel jelent meg albumuk – az utóbbira bátran esküdhetünk: igen magasra helyezte a csúcsát, és igen drámaivá alakította a mélységét.

2008-ban Krulik negyedszerre is lépett: a Yanna Yovára fiatalította és poposította zenekarát. Hornai Zóra, Horváth Olga és Korzen­szky Klára énekelt, Eredics Dávid fúvós hangszereken és harmonikán, Boros Attila basszusgitáron, Keönch László pedig ütőhangszereken játszott ebben az új Makámban, mely a 2012-es Robinzon Kruzóval rátett még két lapáttal… Krulik ezt kimondottan rockosra hangszerelte, és csupa olyan szöveget írt hozzá, amit a magánmitológiája és a huszadik század történelme egyaránt megkívánt. És amiket – a Makám történetében először – ő énekelt.

1998-ban megint egy új periódus vette kezdetét. Történt ugyanis, hogy a Makám felkérést kapott: Lovász Irén népdalénekesnőt kellett külföldi turnéján kísérnie. Ami úgy bejött, hogy egy közös lemez gondolata is felmerült, ám Irénnek csak néhány számot engedélyezett a német kiadója. A tervezett anyag így végül két énekesnővel – Lovász Irénnel és Bognár Szilviával – jelent meg SkanZen címmel; de ez még semmi. Ami a lényeg: Krulikot teljesen rabul Hát így… ejtette ez a letisztult, hárompercnyi dalba sűrített világ. Annyira, hogy a népdalfeldolgozásait hamarosan alig lehetett megkülön- Ugye nem kell mondanunk: egy ilyen végtelenül gazdag életmű minden oldalát egy jubileumi koncerten sem lehet megböztetni a saját szerzeményeitől. Ráadásul úgy állította mutatni. Ígérete szerint arra vállalkozik a Makám, az archaikus magyar népzene szolgálatába a Makám 20 14. hogy Szőke Szabolccsal megidézi az első korszazeneiségét, hogy a korábbi befolyásaitól sem sza2. us máj kát, de legfőképpen az utóbbi tizenöt év vokákadt el teljesen. Ettől kezdve csak úgy ontották lis slágereire fókuszál, együtt azok nagyszerű a jobbnál jobb tematikus albumokat: a 2001-es MAK ÁM: 30 énekeseivel. És nincs is szebb szó ennél az ígé9 colindát és a 2002-es Szindbádot Lovász Irén, retnél. a 2003-as Anzixot Bognár Szilvia, Palya Bea és emzeti Bartók Béla N terem Marton László Távolodó Szalóki Ági, a 2004-es Almanachot Bognár SzilHangverseny via énekével.

müpa

magazin 2014 május–június

43

El Juntacadáveres

fotó: Michel Hakim

V i l á g z e n e

TÚL A TANGÓ FORRADALMÁN

44  müpa

magazin 2014 május–június

„Olykor egy-egy penge is megvillant az alkoholgőzös levegőben. Szóval, ha úgy tetszik, vérre ment a játék.” Többek közt attól olyan va­ rázslatos a tangó, hogy kön­nyű ráismerni, de közben tele van titokkal. A korát nagyjából tudjuk, száz felett jár, de a származása már erősen kétséges, hiszen afrikai, kubai és dél-európai vonásokkal egyaránt bír. Ahogy a szenvedélyes tangó-rajongó Jorge­ Luis Borges is írta: „Az informátoraim mindössze e­gyet­len tényben értenek egyet, abban, hogy a tangó egy bordélyházban született meg.”

20 1 4 május 8. .

EL JUNT AC A DÁ V ER E S Fesztivá

l Színhá

z

Annak a bordélyháznak Buenos Airesben lehetett a helye, mely fasorral szegélyezett széles útjaival és kiterjedt elektromos és közlekedési hálózatával Latin-Amerika Párizsaként élt a köztudatban, s adott otthont az olasz és spanyol bevándorlóknak. Az ő zenéjük lett a tangó, a bordélyok és kocsmák plebejus tánczenéje, melyben a munkások kiélhették a nyomorúságukat, az emigránsok a honvágyukat, és mi több: közben ellenállhatatlanul férfiasnak és keménynek is érezhették magukat. Gondot csak az okozott, hogy a Buenos Aires-i férfiak száma jócskán meghaladta a nőkét, és emiatt olykor egy-egy penge is megvillant az alkoholgőzös levegőben. Szóval, ha úgy tetszik, vérre ment a játék. Aztán a bordélyházakat bezárták, és a tangó a kávéházakba, kabarékba, színházakba, vagyis a jobb körökbe tette át a székhelyét. Persze, tánczeneként is működött, de a figyelem inkább az elő­ adásra: a dalok színvonalára és énekesére irányult. A húszas évektől új korszaka támadt a tangónak, maga az aranykor, melyben olyan karizmatikus énekesek emelkedtek fel, mint Carlos Gardél. Buenos Aires mellett már Párizst is a tangó hazájaként emlegették ebben az időben, amikor két világégés között a tangóba ölhette a keserűségét és az azt feledtető szexuális vágyait az úribb osztály. Párizsban esett meg az is, hogy egy fiatal argentin muzsikus a híres zeneszerző Nadia Boulanger tanítványa lett. Kezdetben nem merte megvallani, hogy volt idő, amikor a bandoneón (a tulajdonképpeni tangóharmonika, Heinrich Band találmánya) volt a fő hangszere, és bizony tangót játszott rajta, de Nadia kipiszkálta belőle. Annyira, hogy miután hazatért, hagyta a „magas művészetet”, és megalapította Quinteto Nuevo Tango nevű zenekarát. Ennek a fiatalembernek Astor Piazzolla volt a neve. Vele ért véget az aranykor, és általa teremtődött meg az „új tangó”, amely nem feledtette, hanem kiélezte a fájdalmakat, és amely a tangót a hangversenytermekbe költöztette át. Piazzolla (1992-ben bekövetkezett) halála után egy évtized sem kellett ahhoz, hogy a tangónak újabb iskolája teremtődjön. A Párizsban működő (argentin–francia–svájci) Gotan Project vállalkozásában együtt durrant a tangó drámaisága az elektronikus alapú tánczenék popularitásával. Megszületett a 21. századi tangó, mely ugyanakkor Piazzollára és Gardélre is reflektált (Lunatico albumuk történetesen Gardél versenylováról kapta a címét). Hogy a Gotan Project tangó-forradalma után tovább fokozódhat a nemzetközi helyzet, arra egy lyukas pesót sem tettem volna, de meg kell mondanom, már ezen is túl vagyunk. Mégpedig – a Buenos Airesből Antwerpenbe telepedett – Enrique ’Kike’ Noviellónak köszönhetően. Enrique az uruguayi Juan Carlos Onetti El Juntacadáveres (Hullagyűjtő) című regényéről nevezte el zenekarát, de semmi pánik, ennyire életteli árut még nem tett az asztalra senki. (Érdemes lenne amúgy futni egy kört a latin-amerikai irodalom és a tangó kapcsolatát illetően, az utolsó Gotan Project-album Julio Cortázart idézte meg, de ezt majd máskor.) 2011-ben ők nyerték meg a Mano Mundo zenei versenyt Belgiumban, majd a Gotan Project előzenekaraként futtatták be a nevüket, 2013-ban pedig a debütáló De Platino albumuk is kijött. Azóta róluk beszél a szakma, és korántsem véletlenül. Ez a korong egyszerre tangó és hip-hop, továbbá rock és dzsessz és más latin zenék, kirobbanó energiával, humorral és felkavaró fordulatokkal tele. Ilyet még tényleg nem hallottunk, ráadásul nem egy laptop, hanem nyolc súlyos arc nyomja: két bandoneónnal, két gitárral, zongorával, szaxofonnal, dobbal és egy rappelő DJ-vel. Nem csalás, nem ámítás: ha tangó, akkor az El Juntacadáveres a jövő. M. L. T. müpa

magazin 2014 május–június

45

V i l á g z e n e

A ZENÉBEN NINCS EMBARGÓ

Irán és Törökország – perzsa és anatóliai zene duettje készül elvarázsolni a Müpa közönségét. A két kultúrát legalább annyi minden választja el egymástól, mint amennyi összeköti. Ám ez nemhogy a hallgatókat, de még az est művészeit sem érdekli: a koncert célja a hagyományok felvázolása után a lényegre térni – játsszunk olyan hihetetlenül szabad, teres és sodró muzsikát együtt, amilyet azelőtt még sosem. A perzsa zenekultúra utazó nagykövete, hagyományőrzője és megújítója egy személyben: alighanem ez mind olvasható a teheráni illetőségű Kayhan Kalhor névjegyén. A kamáncse, ez a hagyományos perzsa térdhegedű túlzás nélkül az ő pályájának eredményeként vált világhírűvé. Miközben a napi hírek szinte folyamatosan Irán állam politikai és gazdasági elszigetelődéséről szólnak, addig a kultúra mintha tudomást sem venne arról, mi is zajlik a világban: helyi klasszikus zenészek szabadon járnak-kelnek a négy égtáj irányába, és miután egy iráni kamarazenekar döbbenetes mágiát szabadított el pár éve a Trafóban, most Kalhor hasonlóra készül a Fesztivál Színházban.

…a kultúra mintha tudomást sem venne arról, mi is zajlik a világban…

A ’63-as születésű művész csodagyerekként keltett figyelmet. Rövid tanulmányok után máris az Iráni Nemzeti Rádió és Televízió zenekara kapott utána, és 13 éves korától öt éven át foglalkoztatta. Kalhor nem állt meg egyetlen iskola képviseleténél, hanem különböző régiók dialek­tusait tanulmányozta, és a perzsa mellett sokat tanult a kurd zenéből is. Itáliai és kanadai ösztöndíjai során az európai klasszikával is megismerkedett. A nyugati félteke koncertszínpadain akkor figyeltek fel rá, amikor Yo-Yo Ma kamarazenekarában, a Silk Road Ensemble- ban mutatkozott be a világ zenefővárosainak közönsége előtt. Számomra meghatározó élmény az ECM gondozásában megjelent lemezei közül a The Rain című: ezen az iráni művész és indiai klasszikus zenész közreműködők közös produkciója által talál újra egymásra a két ősi és nagyszerű zenei civilizáció (a hindusztáni zene közismerten sok történelmi szállal kötődik perzsa gyökerekhez). Bár a mostani koncerten a két különleges hangszer együtt kínálja számunkra a világzene felfedezés-élményét, a kamáncse által képviselt, évezredes mainstream tradíció mellett mégis a török pengetős baglama számít egzotikumnak. Ez a népszerű török hangszer a pengetős saz családjába tartozik. Közeli rokona az arab lantnak, az udnak, és ilyenformán annak az átfogó tradíciónak a variánsa, amely az egész iszlám zenekultúra fundamentumának tekinthető. A lantnyakra optimalizált lejegyzéstechnikák, tabulatúrák, a szintén rá illeszkedő hangsorok, makámák ősi kialakítói és máig meghatározó inspirálói a muzsikának a Boszporusztól egészen az Ománi-öböl keleti kijáratáig.

20 1 4 május 2.

1.

K AYHA N K A LH ER D A L OR & ER D A L ERZINC AN Fesztivá

l Színhá

46  müpa

z

magazin 2014 május–június

A baglamán játszó Erdal Erzincan remek társra talált ars poeticájával Kayhan Kalhor személyében. A két hagyományőrző előadóművészt egyaránt egészséges kalandvágy vezérli az általuk képviselt stílus határmezsgyéire, ahol egymásra találhatnak: a közös motívumokat felhasználhatják, a különbségekből pedig közös új stílust teremthetnek. A kompozíciók unisono játékát a felszabaduló kreatív energiák ritkán hallható mágiája kelti igazán életre: eksztatikus szólók, ugyanakkor méltóságteljes mértéktartás és messzire mutató zenei ívek töltik majd be a Fesztivál Színház falait – és alighanem a hallgatók szívét is. H. Magyar Kornél

– adja tovább!

K ö n n y ű

AHONNAN AZ ISTENT NÉZZÜK Elek Dóra és Müller Péter Sziámi a Baltazár Színház Árad a szeretet című koncertjéről A Baltazár Színházat ismerők valószínűleg nem csodálkoznak, ha meghallják, hogy a társulat éppen egy Müpa-beli szuperkoncertre készül húsz ismert és népszerű könnyűzenésszel karöltve. Akik viszont kevésbé ismerik az Elek Dóra által vezetett különleges színházat, meglepődve kérdezhetik, hogyan is fog egy sérültek alkotta színházi társulat egész estés koncertet adni sztárfellépőkkel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán? Elek Dórának és a koncert ötletadójának, Müller Péter Sziáminak azonban szemernyi kételye sincs. Müller Péter Sziámi életében a véletlen hozta úgy, hogy egyszer csak a Baltazár társulatában találta magát: „Egy baráti társaságban ismerkedtünk meg Dórával, és kisvártatva arra kért, hogy szerepeljek az egyik darabjukban. Ha nekem voltak is kétségeim a színészi teljesítményemmel kapcsolatban, Dóra ezeket azonnal lesöpörte az asztalról, és azt mondta, ő igenis lát engem a szerepben. Amikor pedig rám bízta a színészek heti egyszeri képzését is, a Baltazár lett az életem egyik fontos centruma.” Elek Dóra mindig is elsődleges céljának tartotta, hogy egy társulatban – és ebből a szempontból lényegtelen, hogy ép vagy sérült emberek alkotta társulatról van szó – a színészek folyamatosan képezzék magukat. „Egy színész számára ez folyamatos igény kell, hogy legyen. A tehetség gondozása mindenki számára fontos, de sajnos egy klasszikus színházi társulatban nincs pénz és idő arra, hogy a színészek két darab között tovább képezzék magukat. A Baltazárnál ez mindig is elengedhetetlen követelmény volt. Egy jó tehetséggondozó valami olyat lát meg a másikban, amit más sosem. Én már akkor látom őt a szerepben, mikor ő maga még ezt el sem tudja elképzelni. Ezért ugyanilyen, szabadon gondolkodó és nyitott művész-tanárokat keresek a színházba és az oktatóközpontunkba. Olyan művészeket, akik számára nem gond, ha egy boka például befelé dől. Olyanokat, akik el tudják engedni a konvenciókat és felismerik a rejtett tehetségeket. A színészeim mára el is várják, hogy komoly követelményeket támasztó és kemény munkát követelő tanárok foglalkozzanak velük.”

sen írtak a magyar könnyűzene élvonalbeli alkotóival. Müller Péter Sziámi ugyanis hetente tart foglalkozásokat a színészeknek a Baltazár Dalműhelyben, ahol a dalszerzés folyamatába vezeti be őket. „A dalszövegírásban rengeteg lehetőség van: ha éneklem, ritmusjáték, ha elmondom, beszédgyakorlat, ha leírom, akkor ismerkedés a nyelv működésével. Minden darab létrehozási fázisában vannak olyan feladatok, amikor a színészeknek írni kell saját gondolatokat, élményeket arról, mit gondolnak a darab mondanivalójáról. Itt is így dolgoztunk. Témákat dobtam fel nekik, az elkészült szövegeket pedig dalszövegekké gyúrtam. Akkor még nem tudtam, hogy kész dalok fognak születni, de valahogy sorsszerűen így alakult. Az egyik első foglalkozáson ott volt Takáts Eszter, és megzenésítette az egyik dalszöveget; egy érdekes antisláger született belőle. Aztán minden foglalkozásra elhívtam egy-egy zenészbarátomat, és mindegyikük kész volt arra, hogy közös dalt írjon a színészekkel. Eltelt másfél év, és ott álltunk húsz kész dallal, ekkor jött a CD és a lemezbemutató koncert ötlete.”

Mert az, hogy végül egy színházi produkció jó vagy rossz lesz, nem stílus- vagy műfajfüggő – a Baltazár nem ahhoz képest jó színház, hogy értelmi sérültek dolgoznak benne, hanem azért jó, mert a színház esszenciáját ragadja meg. „Ne feledjük, hogy a teatron eredeti jelentése: a hely, ahonnan az Istent nézzük. A Baltazár ilyen kultikus hely, ahol megtörténhet az Istennel való találkozás: a színészek áttétel nélkül kommunikálnak, és olyan pillanatokat hoznak létre, amelyekre nem lehet klasszikus színházi fogásokkal és manírokkal reagálni, hanem velük együtt kell megszülni őket. Aki eljön egy Baltazár-előadásra, más emberként távozik onnan, de nem attól lesz érintett, hogy sérült emberek produkciói láttán elismeri, hogy mennyire ügyesek, hanem mert megérez valamit abból, hogyan is működik egy igazi színház.”

Talán csak emlékkoncertek alkalmával történik olyan, hogy ennyiféle ismert, idősebb és fiatalabb zenész lépjen fel egy színpadon Bródy Jánostól és Zorántól kezdve Koncz Zsuzsán, Takáts Eszteren, Kiss Tibin, Bérczesi Robin és Szalóki Ágin át Palya Beáig, karöltve a baltazáros színészekkel. A dalok közötti szünetekben a dalokra reflektáló jeleneteket láthatunk majd Elek Dóra rendezésében, egyes színészek pedig vokalistaként és szólóénekesként is szerepelnek. Mindezen túl a színházban állandó alkotóként részt vevő művészek – Kecskés Karina, Kováts Kriszta, Varga Klári, Darvas Ferenc és Darvas Kristóf – szintén egy-egy közös dallal lépnek fel. Ahányféle előadó és dal, annyiféle érzelem és gondolat fog megjelenni a színpadon, ám az egészet mégis összeköti az a Koncz Zsuzsa által megtalált mondat, amely végül a koncert címe is lett: „Magam is mosolyogtam először, mikor kimondtam, de nem kérdés: az a jó cím, hogy Árad a szeretet. Legszívesebben még azt is aláírnám, hogy oda- és visszaárad, hiszen itt közös munkáról, alkotófolyamatról és nem egy segélykoncertről van szó” – emeli ki Müller.

Az alkotók nem titkolt szándéka szerint a koncert hozzájárulhat ahhoz, hogy még több ember ismerje meg a Baltazár Színház munkáját, és végre elfoglalják az őket megillető helyet a magyar színházi kultúrában. Müller Péter Sziámi szerint sokan valamiért még tizenhat év után is a „futottak még” kategóriába sorol. Ennek felismeréséhez segíthet hozzá a májusi 4 ják ezt a társulatot. „Óriási hibának tartom például, 1 20 . május 26 nagykoncert is, amelyből újra kiderül, hogy a balhogy a POSZT-on még sosem válogatták be őket a . T E T tazárosok sosem félnek valami újba belekósE versenyprogramba, mert attól, hogy más mentaR S ZE T ÁR AD A IMUM KONCER TAI litással és eszközrendszerrel dolgoznak, feltétletolni. Május 26-án este ugyanis húsz olyan dal MIN AR Á EMBERIÁR SZÍNHÁZ ÉS B hangzik el, amelyet a Baltazár színészei közönül ott volna a helyük a legjobbak között.” Z A T L A BA zeti m e N la é Szekeres Dóra Bartók B terem eny

Hangvers

48  müpa

magazin 2014 május–június

K ö n n y ű fotó:fotó: XXXXXX : Kecskeméti YYYYYYYY Dávid

Müller Péter Sziámi A magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyénisége, kultúraszervező, dalszerző, zenész, rendező, színész, tanár. 1974-ben az Állami Artistaképző Iskolában cirkusz- és varieté-rendező képesítést szerez, majd elvégzi az ELTE magyar-francia tanári szakát, később pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola televízió-rendezői szakát is. A Sziámi együttes alapítója, hét éve dolgozik a Baltazár Színházzal: először színészként vett részt a társulat munkájában, majd a Baltazár Dalműhelyben oktatóként is – dalszövegírást tanít a színészeknek.

Elek Dóra Rendező, a Baltazár Színház alapítója. Színháztudományi és rendezői tanulmányokat folytat Párizsban, majd diplomája megszerzése után 1998-ban megalapítja a Baltazár Színházat, amelyben – a világon egyedülálló módon – sérült (értelmi fogyatékos, Down szindrómás és autista), valamint ép színészek alkotnak egy társulatot. 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. A színház mellett megalapítja a Baltazár Művészeti Központot, ahol sérült gyerekek és fiatalok folytathatnak művészeti tanulmányokat ismert és elismert alkotók segítségével. A Baltazár Színház darabjaival Magyarországon és külföldön is számos nagy sikert ért el; bel- és külföldi turnéik mellett rendszeresen lépnek fel börtönökben és javító-nevelő intézetekben is.

„a Baltazár nem ahhoz képest jó színház, hogy értelmi sérültek dolgoznak benne”

müpa

magazin 2014 május–június

49

K ö n n y ű

„EGY MÜPA-KONCERTRŐL BIZTON ÁLLÍTHATÓ, HOGY MINDEN HAZAI ZENEKARNAK ÓRIÁSI ESEMÉNY” Stílusokat és hangulatokat, hazai könnyűzenei színtereket, előadókat és együtteseket fog csokorba a Művészetek Palotája immár hagyományosnak nevezhető júniusi programsorozata, a minifesztiválnak is nevezhető Hey June, mely idén is több napon át kínál mindent, mi szem-szájnak, de leginkább fülnek ingere. A folktól a Pink Floyd-dalokig, a hiphoptól a blues-rockig és az alterig, csupa zene júniusban a Müpa Fesztivál Színházban és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A koncertek sorát június 11-én a 2013-ban visszatért Kaukázus „Egy Müpa-koncertről bizton állítható, hogy minden hazai zenekarnyitja. Az elmúlt tíz év egyik legizgalmasabb új dalszerző-éne- nak óriási esemény, úgy felkészülésben, mint élményben. Ha esetleg kese, Kardos-Horváth János még 2002-ben, tatabányai főiskolai nagy titok lenne, szívesen elárulom, hogy a zenekarozás sajnos nem hallgatóként alakította együttesét, mely – többek közt a csak ze- egyenlő egy-egy koncerttel, a végtelen sorban álló csinos hölgyekkel, nei profilú MR2-Petőfi Rádió 2007-es indulásának köszönhetően a riporterek csüngő figyelmével – sok időt, szervezést, koncentrációt – a myspace- és a poszt-myspace éra egyik legfontosabb hazai igénylő »munka«, aminek egy nagyobb szabású koncert lehet bizoegyüttesévé vált a kétezres évek első évtizedének második felé- nyos értelemben az összegzése, bizonyítványa. A Kaukázus júniusi re. Kardosék egyszerre több mindennel is betaláltak egy időben, Müpa-beli fellépése nekem olyan, mint a régi idők karácsonya. Sok ügyesen ragadták nyakon a korszellemet: lemezanyagaikat ingyen készülődéssel, izgalommal, adott esetben idegeskedéssel jár. Sok letölthetővé tették a neten, érzékenyen énekeltek öko-tudatos mindent ennek kell alárendelnem, és aztán olyan gyorsan megtörkérdésekről, a modern városi életről, a fiatal felnőtt létről, s per- ténik, mintha semmi mást, csak az elkerülhetetlen elmúlást akarná sze számtalan emlékezetes dalt hoztak össze; bátran nevezhetjük propagálni. Ezért elképzelhető hogy nyugtató hatású citromfű teaezeket a számokat slágereknek: Szalai Éva, Tartós béke, Lift, Tesco, kúrát fogok tartani, hogy rányugodjak a jelenre” - mondta a Müpa csak, hogy néhányat említsünk. A zenekar 2010 elején feloszlott Magazinnak Kardos-Horváth János frontember. – Kardos zenésztársai az azóta igen sikeres (az annak idején még Kardossal alakított) Magashegyi Underground újabb felállásába Június 16-án lép fel ugyancsak a Fesztivál Színházban a bátran haforgatták kreatív energiáikat, míg a frontember több saját pro- zai szupergruppnak nevezhető Boom Boom, mely – és ez nem csak jekttel jelentkezett. Három év szünet után aztán a Kaukázus újra szóvicc – a több napos zenei sorozat egyik legnagyobb durranása összeállt – a felállás: Kardos-Horváth János: gitár/basszusgitár/ lehet. A valahol a blues, a soul, a jazz és a rock között hajózó formációt nem is a lehetséges vagy elgondolt stílusmeghaének, Fűrész Gábor: gitár/basszusgitár, Fodor Máriusz: tározások, hanem egyszerűen csak a zenészek parábillentyűs hangszerek, Toldi Miklós: dob –, fejest 20 1 4 június 1.1. dés névsora jellemzi és definiálja: az ideje nagy ugrott a tavalyi fesztiválszezonba, több klubkonrészét ismét hazájában, Írországban töltő Jamie certet is adott, sőt új számokat is készített. A • HE Y, JU Winchester az egyik legelismertebb és legkavisszatérés talán legfontosabb állomása lehet K AUK ÁZNE! • rakteresebb hazai dalszerző-énekes, Mohai US a 2014 kora nyári Müpa Fesztivál Színházbeli Tamásnál eredetibb és invenciózusabb gitárost koncert. Fe sztivál Sz

ínház

50  müpa

magazin 2014 május–június

„…nincs kétségünk a teltház és a tomboló siker felől…”

20 14. június 16.

poplemezeire – legnemesebb hazai hagyomákeveset találunk idehaza, Tátrai Tibor meg a !• • HE Y, JUNE nyait idézi, sőt viszi tovább az elképesztő hangi (sőt, nagybetűvel: A) magyar rockgitáros, s M B O OM B O O adottságokkal rendelkező Tompos Kátya és az ő ott van persze Szappanos György, a talán legnhá zí S l vá ti Keresztül Európán című lemeze, melynek szerzőtechnikásabb hazai basszusgitáros, s végül, sz z Fe társa a már több formációban és különféle zenei de egyáltalán nem utolsó sorban, a világszínegyüttműködésekben bizonyított Hrutka Róbert, vonalú, mi több, világhírű dobos, Borlai Gergő. A akinek decens dalszerzői, hangszerelői és produceri viláformáció, mely 1998-ban alakult, először csak afféle ga már-már védjegyszerű. A Nemzeti Színház kiváló színésznőegyéjszakás kalandnak, eddig két nagylemezt – egy Live című koncertalbumot és egy saját szerzeményeket tartalmazó lemezt, jének lemeze valóban nagy utazás – részben zenei stílusok, a pop, az Intergalactic Megahellót – jelentetett meg, tíz év szünet után a sanzon és a folk között vagy azok határvidékein, részben, ahogy 2011-ben alakult újjá. „A legvirtuózabb és a legtemperamentumo- az album címe is ígéri, át az öreg kontinens tájain, hiszen az anyai sabb banda – ez volt a Boom Boom. Ahogyan a ritmusszekció, Gergő ágon orosz származású művész nem csak magyarul, hanem anyaés Szapi egymást hajtotta, az nem volt akármi. Mohaival pedig min- nyelvén, mi több, angolul, bolgárul, franciául is dalra fakad. Kátya, dig sportot csináltunk abból, hogy kétszer nem játsszuk el ugyan- aki néhány éve még Beatricét is énekelt egy nagy zenei rendezvéúgy a nótákat. A rhythm and blues-örökzöldek előadását éppúgy nyen (nem is akárhogyan!) ezen az estén – június 19-én, a Fesztivál élveztem, mint később a saját album készítését. Az előbbi ráadásul Színházban – újabb zenerajongóknak mutathatja meg, hogy nem tanulságot is tartogatott: a közönség reakcióiból egyértelműen ki- csak színészként, hanem énekesnőként is egészen kivételes. derült, hogy nem a dalok a fontosak, hanem az előadásmód.” – írta, ekkor még múlt időben, hivatalos honlapján Tátrai Tibor. S valóban, A Budapesti Klubélet egyik legsikeresebb projektje az ismert zenészek közös, egyszeri és megismételhetetlen improvia többnyire feldolgozásokat játszó zenekar egyetlen konzációjára épülő Random Trip. A Delov Jávor dobos certjét sem szabad kihagyni, hiszen egyik fellépésük . 20 14s 19. és DJ Q-Cee lemezlovas által életre hívott klub­ sem olyan, mint a másik. j ún i u • ! est-sorozat jazzisták, hiphopperek, funk-soul E PÁN , J UN brotherek és bluesosok, rockerek és alterosok, A magyar színészlemezek, a magyar színészek • HE YÜL EURÓA ÉS SZT S K ÁT Y ESTJE E R pop-artisták és partisták, tinik, fiatal felnőttek popzenei kirándulásainak – gondoljunk csak E K PO RT TOM A RÓBE áz és középkorúak közös, közkedvelt játszótere, Udvaros Dorottya vagy Básti Juli klasszikus h TK HRU sztivál Szín Fe

müpa

magazin 2014 május–június

51

K ö n n y ű

R AN

20 júniu14. s 2 1.

•H DOM E Y, JUNE !• TRIP MÜP A SP EC F

ra” megszólaltatni a közismert repertoárt, vagy mely a 2008-2009-es induláshoz képest már esztiv IAL ál Szín mennyire lehet, netán kell finoman, esetleg bátkinőtt a kis klubokból, s már nem csak a budaház ran a maguk képére formálni a jól ismert dalparpesti éjszaka belsőkörös tippje, sőt már nem csak kot. Nos, nagyjából ebben a dilemma-rengetegben fővárosi mutatvány, hanem a vidéki klubok és feszkell rendet vágnia annak, aki feldolgozás-zenekar alativálok rajongásának egyáltalán nem titkos tárgya is. A kítására adja a fejét. Egészen biztos, hogy ebben a mátrixban Randon Trip-bulikon olyan zenekarok emblematikus személyiségei fordulnak meg s adják egymásnak a dallamokat meg a zenei létezik a Pink Floyd-feldolgozásokra szakosodott kilenctagú Keep ötleteket, mint a Quimby, a Carbonfools, a Brains, az Akkezdet Floyding együttes, ugyanakkor elmondhatjuk, hogy ez a formáció Phiai, a Zagar, a Heaven Street Seven, a Supernem, az Irie Maffia, az egyik legprofibb, szakmailag legtöbbre tartott hazai tribute-zea United, a Hősök vagy az Ivan & The Parazol, vagy a Fábián Juli & nekar. „Mindannyiunknak személyes élménye és érzései vannak a Zoohacker, ugyanakkor a projekt súlyát jelzi, hogy néha egészen Pink Floyd zenéjével kapcsolatban, ebből adódóan sosem feledtük komoly külföldi vendégszereplők is „beesnek” a már jó ideje ran- el, miért csináljuk és mihez kell ragaszkodnunk a jövőben: minél több gosnak számító impro-klubestekre, olyanok, mint Dub FX vagy a ember számára minél jobb minőségben elvinni ezt a csodálatosan rapper, iLLspokinn. Hogy miként működik az „ereszed el az agyam” sokszínű zenei világot és élményt. Így hát nem elég a lenyűgöző színzenei kavalkád a Müpa patinás falai között, az június 21-én, a Fesz- padi látványvilágra és hangzásra törekedni, mindig szem előtt kell tivál Színházban kiderül. Persze nincs kétségünk a teltház és a tartanunk azokat az értékeket, amelyekért elkezdtük valaha. A Pink tomboló siker felől. Floyd a szemünkben nem pusztán egy-két híres koncertfelvétel, hanem egy páratlanul színes zenei utazás, amelynek minden korszaka Tribute-zenekart, azaz egy legendás együttes repertoárját meg- – beleértve az egyes tagok szólómunkásságát – megkívánja, hogy szólaltató, néha identitását, sőt akár külsőségeit is felvállaló for- időről időre felelevenítsék azt. Ilyenformán tekintünk erre egyfajta mációt működtetni egyszerre nehéz vállalás és hálás feladat. A küldetésként is, és aki ellátogat a koncertjeinkre, sosem tudhatja, zenészek boldogan bújnak a rajongásuk tárgyát képező mikor hallhatja élőben valamely méltatlanul elfeledett együttes bőrébe, nagy szívvel és odaadással tanulkedvencét.” – a hivatalos honlapjukon megfogalma20 14. ják meg a klasszikus dalokat, miközben a – legzott szakmai-érzelmi viszonyulás egész biztosan június 23. inkább persze ugyancsak rajongókból álló – kötöbbet mond minden újságírói megközelítésnél, zönség méricskél és hasonlítgat (sőt egészen s nem is kell ennél személyesebb meghívó arra a • HE Y, JUNE! • biztosan van olyan is, aki szerint egy ilyen június 23-i estére, amelyen Pink Floyd-rajongók KEEP FLOYDING produkció szentségtörés). És felmerülnek perzenélnek Pink Floyd-rajongóknak. Bartók Béla Nemzeti sze kérdések is. Mennyire kell „hangról-hangm ere nyt rse gve Han Németh Róbert

52  müpa

magazin 2014 május–június

TÖBB IDŐ egymásra Több mint 1 millió termék, 3300 átvevőhely, kreatív ötletek, törzsvásárlói program, folyamatos akciók, különleges ajánlatok. És még több idő élni.

www.shopline.hu

További részletekért látogasson el a shopline.hu/szolgaltatasok oldalra, tudjon meg többet, és éljen a Shopline nyújtotta exkluzív lehetőségekkel!

HA Z AT ÉR

Inog Moholy-Nagy László és Munkácsy Mihály trónja. Hol egyiküket, hol másikukat tartották eddig a legismertebb magyar származású művésznek. Mindkettőjük műveit láthattuk már a Ludwig Múzeumban, és most megérkezett az új jelölt is. Hantai Simon retrospektív kiállítása tavaly Párizsban a Centre Pompidouban keltett szenzációt, most Rómában, az ottani francia intézetnek otthont adó Villa Mediciben rendezték hozzá műveit a Vatikán gyűjteményében szereplő Tabula című képéhez. Hantai egyébként hívő katolikusként nem érezte fontosnak a nemzeti hovatartozás kérdéskörét. Eleve német anyanyelvű családba született Bián (ami akkor még nem nőtt össze Torbággyal), 1948-ban ösztöndíjasként ment Olaszországba feleségével, a Képzőn megismert Bíró Zsuzsával: az utolsó vonaton ültek, ami még szabadon elhagyhatta az országot, utánuk már összezárult a vasfüggöny. Ösztöndíjukat visszavonták, úgyhogy más kint rekedt – illetve inkább szabadnak maradt – művészhez hasonlóan Párizsba mentek, és ott kezdtek új életet, teljes nincstelenségben. Hantai figuratív kezdetek után Párizsban először a szürrealizmus kissé már megfáradt irányzatához csatlakozott, majd hajtogatott vásznaival lett belőle először sikeres francia, aztán pedig világhírű absztrakt festő. Épp 1956-ban szakított az őt először befogadó szürrealistákkal, méghozzá úgy, hogy legszentebb antiklerikális érzéseikben sértve meg őket, vallásos ünnepség- és kiállítássorozatot szervezett a Notre Dame-ba. Leszögezte, hogy a művészet lényegét tekintve vallásos, és elkezdett dolgozni azon a képén, amiből misztikus főműve, a Rózsaszín írás keletkezett. A speciálisan előkészített hatalmas vászonra szövegek kerültek, és 1958 ad-

54  müpa

magazin 2014 május–június

vent vasárnapjától kezdve egy éven át Hantai minden napját azzal kezdte, hogy imákat és értekezéseket, az istentisztelet szavait és hitvallásokat másolt a néha visszatörölt felületre, szinte már lelki gyakorlatként. A keresztény liturgia színeivel, vörös, zöld, lila és fekete tussal írt szövegek a végén furcsa színeváltozást eredményeztek, a kép rózsaszínűen dereng. A hajnali kép párja ugyanebben az időszakban készült, csak délutánonként. A Galla Placidia síremlékeként szolgáló kis ravennai templom kupolamozaikja egy csillagok között ragyogó kereszt. 1948-ban, amikor Hantaiék ott jártak, még valószínűleg nem voltak lámpák, így a kisméretű ablakokon beszűrődő kevés fényben szinte csak felderenghetett a jel, igazi misztikus élményként. Az ezt megörökítő Galla Placidia képnél is speciális módszerekkel (Hantai az újra- meg újrafestett felületet hónapokig dörzsölte egy ébresztőórával, hogy azért a szürrealizmusból is maradjon valami) érte el azt a hatást, hogy a kép felülete és a néző közé még valami aranyosan derengő ragyogás-réteg is kerüljön, akárcsak a bizánci mozaikoknál. Hamarosan új korszak kezdődött nála: megunta az elmélyült, gyengéd festegetést, és a szexuális forradalommal egy időben elkezdett egészen másképp nyúlni az anyaghoz. Hajtogatta, gyötörte, taposott rajta, és bár előző képei sem voltak kicsik, akkortól már valóságos fizikai küzdelemről beszélhetünk, amit néha egész

Hantai Simon műtermében, 1976. Fotó: Edouard Boubat

K i á l l í t á s

HANTAI

K i á l l í t á s

…megunta az elmélyült, gyengéd festegetést, és a szexuális forradalommal egy időben elkezdett egészen másképp nyúlni az anyaghoz… szobányi, először a padlóra fektetett, utána festékkel befedett, majd hatalmas erőfeszítésekkel megmozgatott, hajtogatott vásznaival folytatott. Ennek a durva, az egész festészeti hagyományt kiforgató bánásmódnak (aminek női megfelelőjét Keserü Ilona formázott vásznaiban találhatjuk meg) meglepően finom és érzékeny végeredményei lettek néha, elég csak a Ludwig Múzeum gyűjteményében szereplő 1973-as vászonra gondolni, ami már hónapok óta látható a Ludwig-büfébe igyekezve, ha az ember felpillant a lépcsőfordulóra. Hantai akkor ért karrierje csúcsára, amikor az 1982-es Velencei Biennálén ő képviselte Franciaországot, ez után azonban teljesen kivonult a művészeti életből, visszautasítva minden kiállítási ajánlatot, minden közeledést. Korai, még Magyarországon keletkezett műveit teljesen megtagadta, Biatorbágyon élő testvérét felszólítva a képek megsemmisítésére (ez szerencsére elmaradt). Kései képeinek is egészen elvadult sorsot szánt, vidéki házának kertjébe ásta el némelyiket, hivatalosan is eltemetve őket. Ehhez képest nemrégiben egy 1960-as képe, a M.A.5 (Mariale) a Sotheby’s decemberi párizsi aukcióján 2,2 millió eurós árat ért el, úgyhogy a jutalékokkal együtt a vevő végül 2.561.500 eurót (774,8 millió forintot) fizetett az eredetileg „mindössze” 5-700.000 euróra becsült festményért. Erre mondja valaki, hogy sic transit gloria mundi. A Ludwig Múzeum a Makláry Galériával együttműködésben, a család bevonásával hozta létre a Hantai-életművet minden korszakból főművekkel illusztráló kiállítását. A Makláry Galéria egyébként eddig is sokat tett Hantai hazai megismertetéséért, és gyakran visz külföldi vásárokra Hantai-képeket. Amiért azonban igazán hálásak lehetnek neki a Hantai-hívők: a Makláry Fine Arts adta ki Berecz Ágnes New Yorkban élő művészettörténész kétkötetes monográfiáját, amiben az elemzések mellett mindaz megtalálható, amit az egyébként elvonultan élő, és a szakmából magához szinte senkit közel nem engedő Hantai az utolsó években közölni akart magáról. Ami pedig a koncertre járóknak is érdekes: Hantai Simon fia a világhírű csembalóművész Pierre Hantai, aki két, szintén régizenét játszó testvérével 1985-ben saját zenekart alapított, Le Concert Français néven. Topor Tünde müpa

magazin 2014 május–június

55

F i l m

KAFKA KASTÉLYÁBAN Verőfényes kora reggel, párálló balatoni víztükör, a verandán egy elcsigázott asszony püföli a párnákat legalább olyan indulattal, amilyennel Szindbád szerint a nők a sárgarépát hámozzák. A faluban augusztus huszadikára készülődik a tűzoltózenekar. Pakolnak a ponyvára az árusok. Alumínium foglalatban Szűz Mária, Korda György és Jézus Krisztus, egymás mellett szorosan. „1979. november 10. szombat este ¾ 8. A Toldi Stúdió Mozi előcsarnokában és a mozi előtt fiatalok csoportjai, egy részük csöves szerelésben, a többiek harminc fele járó értelmiségiek, a mozi körül kialakult szub- és sznobkultúra képviselői. A bejárat fölött nagybetűs felírás: IRÓNIA A HÉTKÖZNAPOK VILÁGÁRÓL. Alatta, a bejárati ajtókat közrefogva három szolgálatban lévő rendőr, a negyedik társuk a parkoló urh-s kocsiban tartja a kapcsolatot a központtal. A rendőrök időnként igazoltatják a várakozókat, de sajátos szelekció szerint mindig csak a csöveseket. A többieknek konszolidált – noha többnyire szakállas – külsejük nyilvánvaló védettséget kölcsönöz. A film kezdetéig nem kerül sor előállításra.” Ezzel a bekezdéssel indítja Orosz István A Kis Valentino és a környezet című egykori esszéjét. Egyszerre járunk kiemelten támogatott és kiemelten megfigyelt területen. S valóban: ekkora jelentőséggel bírt a magyar film, egyegy vetítés felért egy-egy demonstrációval. A fegyveres testületek, szemben a publikummal, ugyan nem tüntettek jelenlétükkel, de embereik a sorok között ültek, s lapítva, fülüket hegyezve gyűjtötték be a közönség reakcióit. Olyan időszakban, amelynek sarok­ évszámai: 1977 (Veri az ördög a feleségét, r: András Ferenc), 1984 (Idő van, r: Gothár Péter), 1986 (Szamárköhögés, r: Gárdos Péter), 1988 (Az én XX. századom, r. Enyedi Ildikó). Nem vitás, hogy a hatvanas és a hetvenes évek legjelentősebb alkotásainak többsége a nagy elbeszélés, a fajsúlyos történelmi-társadalmi kérdések felvetésével és a lehetséges válaszok felmutatásával vívott ki rangot magának. Fábritól Jancsóig, Kósától Szabó Istvánig „szélesvásznú” tablókban tárták fel a magyar világ kibeszéletlen traumáit, a kor cenzurális viszonyai között lavírozva gondolván újra a szabadság esélyeit. Az első generációs értelmiség önazonosság-problémái, a modernizált paraszti lét dilemmái, az amnéziás történelmi tudat erőteljes motívumokként kötik össze a snitteket. De nem feledkezhetünk meg a magyar kinematográfia második nyilvánosságáról, a Balázs Béla Stúdióban forgatott munkákról, Bódy, Szomjas, Grünwalsky, Gazdag, Jeles, Xantus remekbeszabott, bátor kísérleteiről, vagy Dárday Budapesti iskolájáról sem. Az ő működésük nélkül nem jöhettek volna létre a most ajánlott filmek, hisz kezdettől olyan stíluseszközökkel, szemléletmóddal láttatták a „privát Magyarország” színtereit, melyek filmnyelvi következményei megbontották a kanonikus rendeket. Igen, az ironikus, a játékos, a groteszk, az abszurd, a frivol hanglejtések és

56  müpa

magazin 2014 május–június

fotó: Jávor István

Az Ilyenek voltunk című sorozat következő szériája elé

szólamok ideje jött el, nem függetlenül azoktól a változásoktól (az ideológiailag végképp hitelét vesztő frizsider-, sufni-, buhera- és gebinszocializmus térnyerésétől), amelyek Magyarországon akkoriban végbementek. Verőfényes kora reggel, párálló balatoni víztükör, a verandán egy elcsigázott asszony püföli a párnákat legalább olyan indulattal, amilyennel Szindbád szerint a nők a sárgarépát hámozzák. A faluban augusztus huszadikára készülődik a tűzoltózenekar. Pakolnak a ponyvára az árusok. Alumínium foglalatban Szűz Mária, Korda György és Jézus Krisztus, egymás mellett szorosan. A pódiumon nemzeti szalaggal átkötött vekni. A házban koros, de stramm öregember nyújtózkodik, három pohárba pálinkát tölt. A műhelyben fiatal fiú alszik, felső testén narancssárga, feszülős-galléros, rövid ujjú, úgynevezett dzsörzépóló. A pincében egy nagyon részeg ember fekszik. Pityu, a vasutas családja készülődik a nagy napra, ami nem pusztán Szent Istváné és nem is csak az új kenyér ünnepe, hanem a fővárosba szakadt nagylány és főnöke látogatásának ígérete. Így indul a Veri az ördög a feleségét, az ’56 utáni magyar film­történet frenetikus opusza. Társzerző-forgatókönyvíró Bereményi Géza és Kertész Ákos. Előbbi kéznyoma kitörölhetetlen, szófordulatai páratlanok, Vetró elvtárs tipikus alakja – utánozhatatlan. A puritán kommunista funkcionárius csetlő-botló forgolódása a vidéki Magyarországon, zsigerből jövő életiszonya, amint a párzó kutyák látványa undort fest az arcára. Feleségének dezodoros allűrjei, lányának kádergyerek-tempói feledhetetlenek. A színészi alakítások, Pásztor Erzsitől Pécsi Ildikón és a többieken át Szabó Lajosig lenyűgözőek, a könnyekig mulatságosak. „A Trabant útfekvése kitűnő és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.” A Kis Magyar Pornográfia mottóját nyugodtan kölcsönöz­hetnénk akár az Idő van elé is. A Gothár Péter rendezte film társzerzője ugyanis Esterházy Péter, akinek szerepe megkerülhetetlen. Halasi (Zala Márk) és felesége (Lázár Kati) utazik a kelet-német személyautóban, utóbbi a jóról és rosszról lamentál: „Jó volt a mumpsz, rossz a dátum, rossz a vatta…” A család beutalóval indul SZOT-üdülős nyaralásra.

r

fotó: Jávor Ist vá n

bo fotó: Hegyi Gá

fotó: Hegyi Gábo r

20 14. május 5.,19.,

június 2., 16.

• MÜPAM ZI • „ILYENEK VOO LTUN

Portások, gondnokok, mindenféle bizalmik és landó, minden családban felmerülő dilemmája: K” jegyellenőrök világában tapogatunk, teljességmenni vagy maradni? „Én sztepptáncos leszek Előadóterem gel képtelen, tehát valóságos díszletek és figuCaracasban”, mondja Garas. Aztán – maradnak. rák körtánca mázol keserűen önfeledt mosolyt az Elkezdődik az oktatás is, Ujlaki sorolja a neveket; arcunkra. A kalauz fekete, mint az ében, tájszól, a hiányzik, elmentek, meghalt; jönnek a válaszok. wittgensteini Traktátus mondataiban beszél, a műtős „Jó, hát akkor itt fogunk élni.” A Megáll az idő kezdő (Csákányi László) a kortárs irodalom dilemmáival küzd („Az mondata lehetne a Szamárköhögés zárszava is akár. élet elmúlik anélkül, hogy történetté kerekedne”). A gondnok (Bodrogi Gyula) ekképp vonja kérdőre Halasit: „Nem úgy van az, kérem. Az égen csillagok hunyorognak, a földön egy ikerpár születik. Majd Hanem hogy le van-e adva a neve vagy se nincs? Neve, anyja neve, fények szikráznak, előadóteremben vagyunk, bizonyos Tesla úr szülhely, szemszám, párkáp, pirburg, főosztály, osztály, műszak…” neve forog. Aztán Burmába, Hamburgba, New Yorkba kalauzol az Voltaképp Kafka kastélyában kirándulunk, végeérhetetlenül. És a idézőjelbe tett kamera, a macsakakörmök közé szerkesztett perspekDuna vizén úszik az álomhajó, amelyen Cserháti Zsuzsa dalol: „Ko- tíva. Hát hol van az a Magyarország, kérdezi Velencében a gondolás, mire utasa: Szerbia, Románia, Szlovénia fölött. Óh, ugyan uram, ezemolyabban kéne venni ezt a kurva időt!” ket az országokat Shakespeare találta ki, vágja rá az evezős. András Ferenc és Gothár Péter filmje között a burleszkre való hajlam lehet a stiláris kapocs. Nincs ez másképp Gárdos Péter Szamár- Enyedi Ildikó Az én XX. századom című elégikus anziksz-láncolata köhögés című dolgozatában sem. A történet kerete ugyanakkor a rettenetes század születéséről szól: arról az időről, amikor még drámaibb: 1956-ban, a forradalom idején játszódik ez a furcsa „csa- nem mutatta rettenetes arcát. Telve volt reménnyel, bizalommal, ládregény”. Törőcsikkel, Garassal Ujlakival, Dégi Istvánnal, Herná- az Orient-expressz éjfélkor megáll, 1899, éjjel tizenegy óra ötvenöt di Judittal. A két gyerekfőszerepben a mesebeli Kárász Eszterrel másodperc. A vonat ablakából, a jégvirágok leheletpárája mögött és Tóth Marcellel. És: eredeti felvételekkel. Érdemes erre kitérni, kíváncsi arcok, egymással incselkedő férfi és női pillantások. A lány mert a film 1987-ben került bemutatásra, a téma politikailag még ikerpár útjai kétfelé ágaznak; az egyik a csábító szélhámos maszkja rendíthetetlen tabu volt, jóllehet Szabó István Álmodozások kora mögé bújik, a másik a felforgató anarchista jelmezét ölti. Különböző című klasszikusában és a szintén Gothár rendezte Megáll az időben helyszíneken fordulnak meg, s követi őket a beazonosíthatatlan Z. már felbukkannak korabeli archívok, mint ahogy Sándor Pál Szeren- úr, voltaképpen a férfi. Miközben Otto Weininger Nem és jellem című csés Dánieljét is ezek a napok keretezik. Ám minden egyes gesztus, előadássorozatában a nőknek választójogot követel, viszont lépésamelyet a rendezők becsempésztek a celluloid szalagokra, vakme- ről lépésre bizonyítottnak látja azok szellemileg csökött voltát, két rő húzás volt, hovatovább egy-egy film kultuszát határozták meg. nő tekeri az ujja köré a férfit. A világ körül elindulnak a táviratok, az Tehát egy budapesti család 1956-ban, tompa kontúrok, a társadal- első ezzel az üzenettel: Csodálatunk a világé, melyet Isten alkotott, és mi beágyazottság csak sejtetett; a rendszer kiszolgálói és az ellene csodálatunk az emberé, amely megtanulta azt formálni. lázadók egy személyben mutatják magukat. A kályhában lobog a Sztálin-összes, az írógép egyszerre kincs és leleplező bizonyíték. Enyedi ebben a filmjében idézve emlékezik és emlékezve álmodik. A reDübörögnek a fegyverek, a két gyerek bújócskázik, ping-pongozik. mények mögött készülődő borzalom nem tárgya a filmnek, ám a képAz iskolában szünet, a tanteremben akvárium, a halak az osztály- sorok, a tömegek sodródása, a szegényházak zsúfoltsága mégis vésztársakról elnevezve; két kisfiú horgássza ki őket a vízből, a pado- jósló hangulatot áraszt a varázslatos fekete-fehér filmkockákról, nem kon levegő után tátogva vergődnek a guppik. Aztán a korszak ál- nélkülözve persze a burleszk elemeket sem. Jelentős, nagy film ez is. Jánossy Lajos müpa

magazin 2014 május–június

57

z e n é l p é n z

KULTURÁLIS SZAFARIK, KULTURÁLIS ÉLMÉNYVADÁSZATOK

A

Hol tart ma a kulturális turizmus?

fotó: Kecskeméti Dávid

Manapság egyre könnyebb otthonról megszervezni vágyaink utazását. Szinte alig van olyan zuga a világnak, ahová ne juthatnánk el, vagy amiről ne szerezhetnénk be megfelelő információt. S ahogy a világ egyre elérhetőbbé válik, úgy lesz egyre több emberből utazó, turista. A turizmus dinamikusan fejlődő és változó iparág, de ezen belül külön figyelmet érdemel a kulturális turizmus. Aki manapság útnak indul, elsősorban élményt keres – és egyre többen vannak azok, akiknek az élmény a kulturális kalandozást jelenti. Hogy néz ki, és hol tart ma a kulturális turizmus – erről kérdeztük Horváth Gergelyt, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettesét. Vannak-e új trendjei manapság a kulturális turizmusnak? Azt látjuk, hogy egyre többen lépnek be a turizmus, az utazás világába, és egyre sokszínűbbé válik a kereslet. Ezzel párhuzamosan egyre szűkebb érdeklődési körök igényeit is ki kell tudni elégíteni. Ezek közül az egyik a kulturális turizmus. A kulturális élmények keresése hallatlanul fontos turisztikai motiváció. A klasszikus elképzelés, hogy mit csinál egy kulturális turista, a mai lehetőségeknek, főleg az internetnek köszönhetően, jelentősen átalakult. Ma már nem úgy képzeljük el, hogy elutazik egy városba, megnéz pár műemléket és beül egy koncertre. Manapság az élmény a kulcsszó, ez az, amit az emberek keresnek. Egyre bővül a kulturális turizmus kínálata, és egyre többféle élményt kell nyújtani az ideérkezőknek. Magyarország egyik legsikeresebb kulturális terméke a Sziget Fesztivál, ami a fiatalabb korosztálynak szól, akik többnyire hátizsákkal, sátorral érkeznek. De továbbra is változatlanul fontos,

58  müpa

magazin 2014 május–június

és manapság egyre fontosabb az, amit például a komolyzene terén kínálunk az idelátogatóknak. A Müpa mellé felsorakozott számos kiváló zenei intézmény, többek közt a Zeneakadémia, a Vigadó, a BMC, az Operaház és az Erkel Színház. Milyen előzetes tudással érkeznek hozzánk a kulturális turisták, és mire kíváncsiak belőlünk? Elsősorban Budapestre jönnek – Budapest egy célpontból lett termék. Aki városlátogatásra, egy úgynevezett city breakre jön, az ennek a városnak a sokszínűségére kíváncsi. Két-három éjszakát töltenek itt az utazók, egészen pontosan 2,4 éjt. Egyre többen érkeznek hozzánk – 2011, 2012, 2013 rekordévek voltak. A hazánkban töltött vendégéjszakák száma pedig átlagosan évente több mint 22 millió. Annyit mindenképpen elmondhatunk magunkról, hogy egyre színesebb kínálatot tudunk nyújtani, és ez egyre több em-

z e n é l A

p é n z

bert vonz. A sokszínűség rengeteg dologból áll össze. Az egyik fontos része ennek a kínálatnak a romkocsmás bulinegyed – itt van Közép-Kelet-Európa Sohója. Emellett természetesen jelen vannak a klasszikus művészetek – ezeknek az intézményeit gyűjti össze a Budapest Culture Port, amelyben többek közt a Müpával működünk együtt. A Culture Port célja piacra vinni a minőségi művészeti kínálatot. És meg kell említenünk a klasszikusok mellett a kortárs művészeteket. Gondolhatunk akár a kortárs dizájnra – a tervezőket összefogó Gombold újra! jó kezdeményezés volt, fontos szegmensét mutatja be a magyar kultúrának. De ide sorolhatom az ArtMarketet is, amit már háromszor rendeztek meg, és több mint tizenöt ország alkotóit mutatták be, Budapest pedig bekerült a nemzetközi műgyűjtők látóterébe, mint fontos helyszín. A gasztronómiai kultúra terén is jelentős előrelépések történtek, ezeknek több nemzetközi elismerést is köszönhetünk. Óriási fejlemény, hogy már van három Michelin-csillagos éttermünk, amelyek érezhetően húzzák magukkal a többi éttermet is – egyre fontosabbá válik a minőség. De ide sorolom Széll Tamás sikerét is a Bocuse d’Or nemzetközi gasztronómiai versenyen. Magyarország erre a kulturális-gasztronómiai piacra is be tudott lépni, végre elindult ez a folyamat. A magyar kulturális kínálat melyik szegmensébe invesztálna, hogy az láthatóbbá váljék, erőteljesebben jelen legyen? A kortárs művészet az, ami még nagyobb figyelmet érdemelne. Budapesten kiváló kortárs művészeti műhelyek és gyűjtemények vannak, de ezeket jobban be kellene vinni a köztudatba. Hogyan zajlik manapság a különböző érdeklődésű turisták megszólítása? Milyen csatornákon jutnak el az információk az élményvadászokhoz? A legfontosabb, hogy minden célcsoportot a saját csatornáin keresztül kell megszólítani. Hatalmas kihívás számunkra a marketingeszközök változása és sokfélesége. Ahogy egykor, ma is a szájpropaganda a legerősebb marketingeszköz, de manapság nem a beszélgetésekből születik az információ, hanem abból, amit kiposztolunk a twitterünkre, a face­ bookunkra. Nagyon fontos átlátni, hogy az emberek hogyan szereznek információt, és hogyan vásárolnak. Két-három éven belül a kulturális turizmusban is hatalmas változást hoz majd a roaming-díjak eltörlése az EU-ban. Nem az otthoni internetes előkészület vagy a budapesti wifi-hotspotokon való információkeresés határozza majd meg, hogy mit választanak az utazók, merre indulnak el, hogy eltöltsék az estét. Az EU-ban most egységesítették a roaming-díjakat, ezáltal 1000 százalékkal nőtt a roaming-használat. A jövőbeli cél a roaming-díjak eltörlése. Ha ez meglesz, akkor a kulturális turizmus úgy fog kinézni, hogy az utazó ott áll egy épület előtt és interneten megnézi, hogy mit kell tudni róla, vagy elindul, és közben megkeresi a neten, hogy milyen előadásokat lehet megnézni este – a kommunikáció és az elérhetőség teljesen meg fog változni. Mi magunk is már elsősorban az információs csatornák kiépítésével, a kommunikációval foglalkozunk. Úgy vélem, erre kellene a kulturális intézményeknek is össz­ pontosítaniuk, a művészeti menedzsment mellett. Fel kell hívnunk az utazók figyelmét arra, amink van, hogy abból választhassanak. Ez a szemlélet az, amit el kell sajátítanunk. A kínálatunk már megvan, és dinamikusan fejlődik. Ám még jobban fel kell hívnunk magunkra a figyelmet. Nagyon gazdagok vagyunk, de el is kell tudnunk adni, amink van. Szűcs Teri

„EGY ÚJ SZÍNÉSZNŐ JÖTT VISSZA BERLINBŐL”

HÁMORI GABRIELLA

A Képmás magazin 1 évig grátisz érkezhet az Ön otthonába! Ehhez nem kell mást tennie, mint előfizetni egy ismerősének* a Képmás magazinra, és mi egy éven át Önnek is küldjük a lapot. * Csak olyan ismerőst jelöljön meg, akinek nincs Képmás előfizetése!

Ára: 5100 Ft További részletek a www.kepmas.hu oldalon, az elofizetes@kepmas.hu címen vagy a 36/1/3651414 telefonon. müpa

magazin 2014 május–június

59

K u l i s s z a

„Színpadon lenni egészen másfajta tudat- és idegállapot. Én már csak tudom.”

KREATÍV BÁTOR-SÁG

60  müpa

magazin 2014 május–június

Kőbányáról indult, hogy aztán Giulietta Simionato ösztöndíjas növendékeként a hatodik emeleti páholyon át járjon be a milánói Scalába, ahol két év alatt több száz előadást nézett meg. Olyan sztárokkal a főszerepben, mint Mirella Freni, Luciano Pavarotti, Plácido Domingo vagy Piero Cappuccilli, de élvezhette Carlos Kleiber vezénylését is. Fiatalon népitáncolt, zongorázott, brácsázott, hegedült, és balettrajongó volt. Bátor Tamás végül a Scalában csodált sztárokhoz hasonlóan híres operaénekes lett: több mint tizenkét rendezésben háromszázszor énekelte Sarastrót a A varázsfuvolában. Évtizedeket töltött európai színpadokon, most pedig a hosszú külföldi karrier tapasztalatait a Művészetek Palotája koprodukciós igazgatójaként kamatoztatja.

fotó: Kecskeméti Dávid

„Az énektanárnőm egyszer azt mondta: amikor Melis György a hársfáról (Schubert: Der Lindenbaum) énekelt, éreztem a hársfa illatát. Én éppen ilyen fiatal művészeket keresek – nehéz feladat –, akik varázsolnak a színpadon, és akikről egy pillanatra sem tudod levenni a szemedet” – mondja Bátor Tamás. Az elmúlt években sok ezer kilométert utazott Madridtól Milánón át Pekingig, vagy épp Szegedre, hogy rangos énekversenyeken kutassa fel a fiatal tehetségeket a Müpa előadásai, koncertjei, többek között a Nemzeti Filharmo­nikusok Richard Strauss-sorozata, vagy a júniusi Budapesti Wagner-napok számára, amelyen jövőre A bolygó Hollandit mutatják majd be, Kovalik Balázs rendezésében. Bátor Tamás felfedezettjeként mutatkozott be a Müpában mások mellett a fiatal Kálnay Zsófia mezzoszoprán, Rúni Brattaberg basszus, Uwe Sticker tenor, Sebestyén Miklós basszbariton, Haja Zsolt bariton vagy Regina Richter mezzoszoprán, aki az utolsó pillanatban bravúros beugrással mentette meg az Anna Bolena előadását. Ezen kívül havonta két-három előadást néz meg külföldön: a milánói Scalában, a bécsi, a frankfurti és más operaházakban, és folyamatosan kapcsolatot tart a már befutott sztárokkal, akik neki köszönhetően visszatérő vendégek a Müpa színpadán. Mindemellett ő folytatja le a menedzsmentekkel is a tárgyalásokat, miközben folyamatosan egyeztet egyfelől a karmesterekkel a szerep­osztásokról, másrészt az illetékes Müpás munkatársakkal, elsősorban Káel Csaba vezérigaz­gatóval. Bátor Tamás korábban a Nemzetközi Miskolci Operafesztivál igazgatójaként szerzett gyakorlatot a nemzetközi koprodukciók szervezésében és a művészekkel való kommu­nikációban. Olykor megoldhatatlannak tűnő helyzeteken edződött. Mert mit lehet tenni akkor, ha egy olyan operacsillag, mint Anja Silja betegségre hivatkozva aggódik, hogy tudja-e vállalni a szereplést a Jenufában Miskolcon? Például egy kis pszichológiai cselt bevetni. „Azt mondtam neki, ha nem tud fellépni, természetesen hívunk egy kolléganőt Budapestről. Erre Anja Silja csak annyit mondott: jó-jó, nem kell úgy elsietni a dolgokat. És végül nagyszerűen énekelt. Egyszerűen szüksége volt arra, hogy felpörgesse magát és felkavarja az állóvizet maga körül. Ilyen esetekből tanultam meg, hogy nyugodt körülményeket kell bizto­ sí­tanunk a művészeknek. Ha egy művész az utolsó pillanatban közli, hogy mégsem szeretne próbálni, mert pihenésre van szüksége, akkor meg kell őt kímélni, és el kell engedni a próbáról. Abból kell kiindulni, hogy ez nem egy­szerű sztárallűr. Gregor József egyszer azt mondta:

negyven éve dolgozom azon, hogy a gátlásaimat le­ győz­zem. Gyakran előfordul például, hogy hallgatom a próbákat, és ha úgy érzem, hogy a művész hangilag elbizonytalanodik, igyekszem azonnal megnyugtatni, és azt sugározni felé, hogy jól csinálja. Mert tényleg jól csinálja, de színpadon lenni egészen másfajta tudat- és idegállapot. Én már csak tudom.” Mint ahogy azt is tudja, milyen kemény munka van egyegy fellépés mögött. Még jól emlékszik arra gyermekkorából, amit Margit néni, a zongoratanárnője mondott neki: „művészi hajhoz művészi teljesítmény passzol. A művészi hajad már megvan, fiam, csak a teljesítmény hiányzik. Gyakorolj.” Azóta is keményen dolgozik, és nemcsak a színpadon nyerte el a közönség bizalmát, hanem koprodukciós igazgatóként a művészekét és az együttműködő partnerekét is. Ez a megszerzett bizalom a fedezete annak, hogy a jövőben rendszeresen fellépnek a Művészetek Palotájában a Bécsi Filharmonikusok, hogy folytatódik az együttműködés a Neue Oper Wien társulatával, akikkel az elmúlt évben bemutatták Ligeti György Le grand Macabre című operáját, a közelmúltban pedig Eötvös Péter Lilith – Paradise Reloaded című nagyszerű kompozícióját, miközben már előkészítés alatt van a következő projekt. Jelentős esemény volt 2013 novemberében a saját műveit vezénylő nyolcvan éves Krzysztof Penderecki zenekari estje is. A Müpának fontos a kortárs művek bemutatása és a közönség ráhangolása, rászoktatása, mondja. Bátor Tamás az opera- és a zenekari estek mellett az oratórium műfajára is koncentrál. Azt szeretné, ha nemcsak világhírű zenekarok, világhírű kórusok (Accademia Teatro alla Scala kórusa) érkeznének hozzánk, hanem világhírű sztár-karmesterek is, mint Helmuth Rilling, René Jacobs, Kobajasi Kenicsiró, Carlo Montanaro vagy Daniel Oren. Büszke rá, hogy felkérései nyomán ezek a mesterek dolgoznak a mi kiváló zenei együtteseinkkel. Ez a felállás, együttműködés minden résztvevő művész számára gyümölcsöző. Jó példa lehet majd erre a King’s Singers és a Magyar Rádió Gyermekkórusának 2014 novemberére tervezett közös koncertje: az együtt éneklés és közös muzsikálás bizonyára sokáig emlékezetes marad majd a gyermekek számára. A nagy tervek megvalósulásához persze sok feltételnek kell teljesülnie. De Bátor Tamás szerint egy dolog bizto­san elengedhetetlen: az, amit ő kreatív bátorságnak nevez. Sipos Szilvia Anna

müpa

magazin 2014 május–június

61

fotó: Kecskeméti Dávid

H u l l á m h o s s z

20 1 4 . június 2

Mailáth Nóra KLINIKAI GYERMEK-SZAKPSZICHOLÓGUS

4

SZABÓ • JAZZMŰHE DÁN LY EDWIN IEL – PETER E• R LIVINGS TON TRSKINE– IÓ Fesztivá

l Színhá

z

Öt- vagy hatéves lehettem. A forró nyári délutánból beléptem a ház hűvösébe. A szobákat a szüleim behúzott függönyökkel védték a hőségtől – teljesen sötét volt, csak ott vágott be egy-egy arany késpenge a fapadló halszálkái és a bútorok véletlenszerű élei közé, ahol a függöny szárnyai kicsit szétváltak. Azonnal elkapott az a fojtott, izgatott lüktetés, ami az apám orsós Tesla magnójából áradt szét a házban, vadul, kihívóan, mégis hűvösen, és abban a pillanatban megértette velem, hogy bármikor lehet éjszaka, nyári forróságban, fényes délutánban is. „Mi ez a zene?” – kérdeztem Apától megbűvölve. „Ez jazz” – felelte.

Azóta sem tudok szabadulni a szabadság éjjeli lüktetésétől. Ezért ebből a műfajból ajánlanék koncerteket a Müpa színes május-júniusi palettájáról: a Szabó-Erskine-Livingston Trió A Song from There című, magyar gyerekdalokkal is kísérletező érdekes albumának bemutatóját, vagy az ehhez képest álomszerűen, lassan kibomló zenei élményt, amit az Eivind Aarset Quartet Dream Logic lemeze ébreszt.

20 1 4 . . május 30

VASZ• • JAZZTTA DREAM LOGIC E S A NG AR EIVIND ATET FEAT. JAN B Q UA R Fesztivál

Színház

Gotthardt Zsóka KLINIKAI SZAKPSZICHOLÓGUS fotó: Kecskeméti Dávid

Aki a Baltazár Színház egyetlen előadását is látta, tudja, hogy az értelmi sérült színészek játéka pillanatok alatt feloldja a nézői a szorongást, amit gyakran érzünk testi-lelki problémával küzdő emberek között. Marad a művészet, a tiszta 2 játék, ami sodor és egy új dimenzióba visz. A Baltazár Dalműhely dalaimáju0 14. s 2 6. Á ban egy-egy előadás születését kísérő egyéni alkotói folyamat érhető E MB R A D A A B A E R I M S ZE R tetten versek, szövegek formájában. Azoknak ajánlom ezt a koncerLTAZ I E ÁR SNIMUM K TET. tet, akik élvezik az olyan magas színvonalú játékot, amely megköveZÍNH Á Z É O N C ER T Bartó teli a befogadótól azt, hogy kilépjen a komfortzónájából, hogy cserébe S BA kB RÁTA Hang éla Nem I rendkívüli élményben részesüljön. Az a minimum, hogy én május 26-án zeti verse n y t e ott leszek. rem

Tóth Lilla PSZICHOLÓGUS, SZOCIOLÓGUS, EGYETEMI TANÁR fotó: Kecskeméti Dávid

Jónás Vera társadalomtudományi alapképzettséggel lett énekes, dalszerző, gitáros, kísérletező művész. Naponta többrendbeli határátlépést követ el, egy dalon belül többször is, mint ahogy az életben a tudománytól a művészetig. Az eddig angol nyelvű dalszövegek frissek, súlyosak, ironikusak; mély érzések és profán vágyak leírásai váltakoznak bennük. Ilyen például egy fiatal nő álma lírai felvezetésben: az lesz az én időm, amikor a csizmám nem lesz már ennyire kényelmetlenül szűk – szól szenvedéllyel. Remélem, a most először hallható magyar szövegek is megőrzik ezt a kamaszos bájt. Jónás Vera előadóművészi, színpadi viselkedése jelentős hozzáadott értéket képvisel. Azzal teremt közvetlenséget, hogy önreflexív; otthon van a színpadon, tudja hozni a végzet asszonyát, a tinédzsert, az énekesnőt, s amikor már-már elhisszük, hogy bár20 1 4 . . május 20 melyiket komolyan veszi, egy finom gesztussal kilép a szerepből B ÓL és velünk együtt rácsodálkozik. Ajánlom azoknak, akik tudni + A MÜPÁ IK T Z S U akarják végre, mi is az a loop artist, szeretik a meglepetéseket, a sodró hangMR 2 A K ERIMENT ER A E X P zást, a személyességet a színpadon és a jó zenét. Akár a „lassan múló bánatos JÓNÁS V napokon”, akár boldogabb időkben korlátlanul fogyasztható. ház tivál Szín Fesz

62  müpa

magazin 2014 május–június

X X X X X X X X X X Egész oldalas hirdetés (partneri)

müpa

magazin 2014 május–június

63

S a c h s é s B e c k m e s s e r

KRITIKÁK

Esterházy Péter fellépéséről (Literárium, Fesztivál Színház, 2014. március 17. Közreműködött Molnár Piroska, László Zsolt, Törőcsik Franciska, ifj. Figula Mihály, valamint a Budapesti Fesztiválzenekar Kortárs Zenei Együttese)

„… hogyan legyünk akkorák, amekkorák vagyunk, ha nem tudjuk, mekkorák vagyunk?” Jánossy Lajos az est egyik legizgalmasabb kérdését az előadás végére tartogatta. A közös kelet-európai létélményről kérdezte Esterházy Pétert, aki világosan kifejtette, hogy térségünk legmarkánsabb ismertetőjegye az önismeret hiánya. Esterházy szerint ma, amikor a jobboldalról folyvást azt halljuk, hogy „merjünk nagyok lenni”, balról pedig minduntalan azt szajkózzák, hogy „merjünk kicsik lenni”, ő azt tanácsolja, hogy „merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk”. Csakhogy ez ebben a térségben lehetetlen. Hiszen „hogyan legyünk akkorák, amekkorák vagyunk, ha nem tudjuk, mekkorák vagyunk?” Futólag a zenei struktúrák irodalmi alkalmazásának lehetetlensége is szóba került, majd rövid szabadkozás után Esterházy Péter felolvasta Az eltunt ido nyomaban című, erre az alkalomra írt szövegét. (Az írás a Müpa Magazinban elolvasható.) A közönségre szemmel láthatóan mély benyomást tett a jellegéből fakadóan nehézkesen olvasott szöveg. A színvonalas beszélgetést a Budapesti Fesztiválzenekar Kortárs Zenei Együttesének zenei betétjei még inkább elmélyítették. Ezek között különösen nagy hangsúly esett Kurtág György Bagatellek című művére. Élvezetes, gondolatgazdag előadással gyarapította a Literárium estjét Molnár Piroska, Törőcsik Franciska és László Zsolt is, akik Esterházy Péter számos művét a színpadra idézték. Az Esterházy Péterrel folytatott beszélgetés ebben a sokrétű művészeti összjátékban igazán emlékezetes, fontos eseménynek bizonyult.

„…beszélgetést látunk, ami előadás, jelenlétet, ami performansz, irodalmi estet, ami színház, szóval Gesamtkunstwerk…” Esterházy Péter az est folyamán többször is beszél az országról, melynek írója, amelyhez tartozik, és amelyik őhozzá. Tudjuk, ez az összetartozás szépséges fikció, az ország szívesen tagadja meg íróit, és ettől boldogságunk ezen a lusta hétfő estén árnyalatszerű és tünékeny. Amúgy is tünékeny a boldogság, ha mástól nem, hát Kosztolányitól feltétlen tudjuk. És tudjuk Esterházytól. A kortársak közül ő a boldogság írója, a boldogság lehetőségeinek sorolója, a boldogságról beszélő nyelv ismerője, aki számon kéri azt is, ha nem hagynak boldogan élni. Miért vétetik el ez az alapjog az embertől? Ez nem csak politikai (értsd: társadalmi) kérdés, hanem egzisztenciális, mert mi másra való a lét, mondja az Esterházy-életmű eddigi legjava, ha nem arra, hogy az élő örüljön neki és akár még hálát is adjon érte. Az esten ezt a kérdést leginkább a legutóbbi regény, az Egyszerű történet vessző száz oldal — a kardozós változat részletei teszik fel, azé a regényé, amelynek egyik utolsó hangsúlyos szava: „Örülni.” (…) Molnár Piroska, László Zsolt és Törőcsik Franciska hol leülve, hol felállva, hol Esterházy és beszélgetőtársa, Jánossy Lajos körül sétálva mondják a szövegeket. A Budapesti Fesztivál­zenekar Kortárs Zenei Együttese Stravinskyval és Kurtággal szól hozzá a témákhoz és variációkhoz. (…) Mindezt színpadi félhomály teszi idézőjelessé: beszélgetést látunk, ami előadás, jelenlétet, ami performansz, irodalmi estet, ami színház, szóval Gesamtkunstwerk. Szűcs Teri (Revizor Online, 2014. 03.23.)

Tóth Anikó (Litera.hu, 2014.03.20.)

A KRITIKUSNAK NEM IGAZA VAN, HANEM VÉLEMÉNYE. 64  müpa

magazin 2014 május–június

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2014. március 23. Közreműködött a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényelt Julian Kovatchev)

„…fesztelen, természetes viselkedésével, szerénységével és humorával az első percekben a közönség szívébe lopta magát…” A pozitívumok közé sorolható a gondosan felépített, magával ragadó szerepformálás, a kifejezőeszközök gazdag tárháza és a tagadhatatlanul rokonszenves színpadi jelenlét. Nem tudom, hány világsztár lépett a Művészetek Palotája színpadára hosszú úti kabátban és kopott oldaltáskával, de Simon Keenlyside megtette, és fesztelen, természetes viselkedésével, szerénységével és humorával az első percekben a közönség szívébe lopta magát. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni az énekes bizonyos technikai fogyatékosságait: hangszíne néha kontrollálatlanul váltakozik, ezáltal sokszor egyenetlenre és nem túl tetszetősre sikerül a szólamformálás. (…) A Don Carlosból énekelt ária hozza az est első meglepetését, ugyanis az első rész legjobban sikerült száma lesz. A Verdi-zenében Keenlyside baritonja levet magáról számos hibát, kellemetlen hangzást, és szépen zengő, meleg, színgazdag hanggá válik. Ez a hang egyenletesen szól, se a mélységek, se a magasságok nem erőltetettek, az egyenetlenségek a kifejezést szolgáló árnyalatokká változnak, és annyi érzelemmel, fájdalommal telítődik az ária, hogy nem győzünk csodálkozni: ha a művész ilyen szépen tud énekelni, miért kellett eddig beérnünk a „nem túl szép, de kifejező” hangzással? A Rigoletto-részletben (…) egyértelművé válik, amit eddig a koncerten, de már a művész felvételeinek hallgatásakor is sejthettünk: az énekes valójában két teljesen különböző hangot tud megszólaltatni, amelyből az egyik könnyebb, világosabb, ám kevésbé szép és kiegyenlített, a másik sötétebb, dúsabb, drámaibb, és stabilabb is. Kondor Kata (Opera-Világ, 2014. 03. 27.)

„…felragyogott hajlékony, finoman pasztellszínű, de szükség esetén dús árnyalatokkal és mély árnyékokkal megtelő hangja…”

S a c h s é s

Simon Keenlyside áriaestjéről

B e c k m e s s e r

KRITIKÁK

Keenlyside (…) 19. századi operaáriákkal érkezett Budapestre (…) Meggyőző teljesítményt nyújtott, bár korántsem kifogástalant. Az egyetlen Wagner-részlet, Wolfram dala az Esthajnalcsillaghoz (O du, mein holder Abendstern) például meglehetősen megsínylette az előadók közti összhang és a valódi lírai hangvétel hiányát, amely bársonyosan telt melódiaívek helyett küzdelmesen szögletes dallamvonalakat hozott létre, és nem jutott sokkal jobb sorsra a Don Carlos Posa márkijának végzetét beteljesítő ária sem (Felice ancor io son?... Per me giunto è il dì supremo), amely az előkészítetlen drámai szituáció áldozatává vált: érzelmi izzása ugyan tagadhatatlan volt, de elsősorban az erő és az indulat uralkodott felette. Az áriaest absztrakt formájának merevségéből és a realitás illúzióját megteremteni vágyó emocionális feszültségből fakadó ellentét feloldása ugyanakkor könnyebb feladatnak bizonyult, mint eleinte látszott. Néhány lépés elegendő volt hozzá, a szó legszorosabb értelmében. Mihelyt Keenlyside megmozdult, feladva koncerttermi fegyelmezettségét, amely mintha gúzsba kötötte volna előadóművészi energiáit, felragyogott hajlékony, finoman pasztellszínű, de szükség esetén dús árnyalatokkal és mély árnyékokkal megtelő hangja, élet töltötte meg lehengerlő, mégis mindig értő figyelemmel kontrollált, intelligensen formált dramaturgiai csúcspontjait. Amint megengedte magának, hogy színes, élvezetes színpadi gesztusokkal egymásra vonatkoztassa az este zárkózott szerkezetét és örvénylő tartalmát, rögvest helyére került a tér és az idő, valóságos és művészi egyaránt. És a brávózás is adekváttá vált. Rákai Zsuzsanna (Revizor Online – 2014. 03. 31.)

A KRITIKUSNAK NEM IGAZA VAN, HANEM VÉLEMÉNYE. müpa

magazin 2014 május–június

65

A magyaron kívül tizenegy nyel­ ven énekel, mestereinek Se­bes­ tyén Márta, a Kaláka, Szakcsi Lakatos Béla és Dresch Mihály mellett az erdélyi és moldvai amatőr énekeseket tartja. Művészi világában békében megfér Cipity Lőrinc és Karády Katalin, a népdalfeldogozások, az énekelt versek, az egyházi énekek és az etnojazz. Mindenre nyitott, örökké új utakat kereső, törékeny, rebbenékeny al­k at: Szalóki Ági minden, csak nem hétköznapi.

Épp húsz éve vagy a színpadon, és sokodalú, mégis roppant szervesnek és konzekvensnek mondható pályád olyan tudatos építkezésre vall, mintha előre megtervezted volna a karrieredet... Pedig egyáltalán nem. Az igazság az, hogy mindent énektanáraimnak – legfőképp Lőrincz Ágnesnek, majd később Bodza Klárának – köszönhetek, akik már a nyolcvanas években, általános iskolásként elvittek a Zeneakadémiára Sebő Ferenchez, meg Ökrös-koncertre. Az énekversenyek mellett talán azért figyeltek fel rám, mert – ebben például tényleg tudatos voltam – már igen korán erdélyi zenét kezdtem hallgatni, főként példaképem, Sebestyén Márta hatására. Ez a hagyomány máig az az alap, amire építkezem különféle útelágazásaimon. Talán ezért tudhatsz olyan zökkenőmentesen beilleszkedni olyan produkciókba, mint a Gryllus Dániel és Samu által jegyzett Weöres Sándor-mű, a Müpában is előadott A teljesség felé... Ezen az előadáson döbbentem rá, hogy milyen erős szellemi közösséget alkot ez a sok, teljesen eltérő alkatú zenész. Különálló művészi utak keresztezik egymást, de az origó a közös népzenei tradíció, amely aztán kinél-kinél elágazik a jazz, a kortárs, a klasszikus, vagy a világzene felé. Ennek a nyitott szellemiségű társaságnak a közös gyökere a hatvanas években elindult táncház­mozgalom, a Muzsikás és társai, „ős öregapja” pedig Kallós Zoltán, még régebbre visszanyúlva Bartók és Kodály.

66  müpa

magazin 2014 május–június

fotó: Kecskeméti Dávid, helyszín: Szimpla Kert

H a t á r s é r t ő k

TARTOZNI VALAHOVÁ

Mikor és hol dőlt el, hogy profi énekes leszel? Kezdetben, amikor ösztönösen az erdélyi – főként a mezőségi – és a moldvai, gyimesi népdalokhoz fordultam, még szó sem volt ilyesmiről. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy elkezdtek hívni... Akkor fordult komolyra a dolog, amikor a fénykorát élő Ando Drom együttesnek egy formálható, fiatal, lelkes énekesnőre volt szüksége. Fel is léptem velük, de a szüleim nem engedték, hogy gimnazistaként egy sokat turnézó zenekar teljes jogú tagja legyek. Ez aztán a Besh o’ Dromban mégis bekövetkezett, miközben párhuzamosan az Ökrös Együttesben is énekeltem.

seire, mint Tamkó Sirató Károly vagy Garaczi László, Szabó T. Anna és Jónás Tamás. S ha már itt tartunk, elárulom: erős vágyam, hogy saját verseket írjak saját zenére... Társadalmi szerepvállalásod, a különféle segítő alapítványokat, egyesületeket, civil szervezeteket támogató szolidaritásod egészen kivételes. Az elesettekkel való szolidaritás otthonról jön nálam. A nyolcadik kerületben nőttem fel, roma származású édesanyám egész életében segítő szakmákban dolgozott, a nevelőapám szintén, úgyhogy napi téma volt nálunk, hogyan lehet egy hajléktalant, alkoholistát megsegíteni.

Az első színpadra lépésedtől (1994) az első lemezedig eltelt tíz évben fordultál a gye- Sokan szeretnek dolgozni Veled, csak a rekek felé, miközben sorra születtek saját Müpában áprilisban Víg Mihállyal, mászerzeményeid is. Volt-e, van-e számodra jusban pedig a Makámmal lépsz fel, de bármi fajta prioritás, erősor­rend a külön- népszerűséged, sikereid mellett biztosan vannak hullámvölgyeid is. Mi tud a holtféle irányú tevékenységeid közt? Bármit is csinálok, magát az alkotás fo- pontokon átsegíteni? lyamatát szeretem a legjobban. Amibe én Az, hogy a nehéz helyzetekben mindig kabele tudom tenni magamat. Amikor szület- pok valami pozitív visszajelzést, legfőképp nek a dalok. Ahogy például megálmodtam, a gyerekektől. Meg hogy látom azt, hogy hogy a Karády-dalok hogyan szólhatnak a zene, amit csinálunk, közösséget képes maibb hangzásban úgy, hogy közben meg- teremteni. Hogy van a zenémnek otthona, őrzik eredeti hangulatukat. Prioritást az befogadó közege, mivel a hasonló zenét kedvelő embereknek általában hasonélvez, amibe a legtöbb alkotómunló az értékrendje is. Jó éreznem kát teszem aktuálisan. Most azt, hogy tudok azonosulni a májusban megjelenő 20 1 4 . május 2. ezekkel az emberekkel. Jó gyereklemez és könyv, érzés, hogy valahová taraminek zenéjét Feny­ 0 3 : tozom. vesi Mártonnal írtam M Á MAK Keresztury Tibor – olyan szerzők verti la Nemze Bartók Bérsenyterem Hangve

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

2014/15 Sir Simon Rattle

Zubin Mehta

Annette Dasch

John Scofield

MÜPA-BÉRLETEK A KÖVETKEZŐ ÉVADRA INFORMÁCIÓ: WWW.MUPA.HU

Sir John Eliot Gardiner