nog_2020-03-23

Page 1

HIRDETÉS

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ • XXXI. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM. ÁRA: 145 FT. ELŐFIZETVE: 99 FT

Helyi és országos hírek egy helyen.

WWW.NOOL.HU

Akik vészterhes időkben is rendelkezésre állnak Földrengés: több ember megsérült

EGY PERCBEN

Felveszik a kesztyűt Kó fenyegeti Kór f i a burgonyát GAZDASÁG Az Európai Unióban a burgonyát megtámadó Ralstonia solanacearum baktérium ellen egyelőre nincs termelői védekezési lehetőség. Több gazdanövénye van, és a felszíni vizekben is előfordul. A fertőzés 2000-ben külföldről behozott vetőgumóval kerülhetett Magyarországra. X7

Tizenhatan meggyógyultak BELFÖLD Újabb 28 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 131re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – derült ki a vasárnapi kormányzati tájékoztatóból. Közben tizenhatra emelkedett X9 a gyógyultak száma.

Bíróság előtt a terrorista

NÓGRÁD MEGYE Vannak, akik megtehetik, hogy otthon maradnak a vészterhes időkben. Azonban vannak, akik szakmájukból kifolyólag nem zárkózhatnak a falak mögé, mert otthonról nem lennének képesek ellátni a társadalom szempontjából nélkülözhetetlen feladatokat. Utánajártunk, hogy egyes területeken miként védik a koronavírustól az alkalmazottakat és a velük érintkezőket. A Magyar Posta Zrt. vezetése számára elsődleges dolgozóinak védelme és a postai szolgáltatások folyamatos biztosítása. A munkájukból kifolyólag veszélyeztetettebb postai munkatársak a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében védőeszközöket kaptak. Arcmaszkot és gumikesztyűt kapott minden olyan postai dolgozó, aki közvetlen kapcsolatban áll az ügyfelekkel. Elrendelték a kézfertőtlenítők használatát. Hasonló gondossággal járt el a közútkezelő és két tömegközlekedési társaság – a Volánbusz és a MÁV – is. X 2

TETTHELY Életfogytiglant kaphat a manchesteri terrortámadás végrehajtójának testvére. Hashem Abedit 22 rendbeli gyilkosságban találtak bűnösnek. X 10

Minden napra egy új csoda CSALÁD A legtöbb szülő tudja, hogy a gyermekek számára kiemelt fontosságú a rendszeres mesehallgatás. A kicsik egész életét észrevétlenül átszövi a fantáziavilág, legyen szó egy átlagos hétköznapról vagy egy közelgő ünnepről, mint a húsvét. X 11

Tisztelt olvasóink! A postánál elsődleges a dolgozók védelme és a szolgáltatások biztosítása Fotó: Ladóczki Balázs

Itt a koronavírus, Kárpótlást ígért, épül a védvonal százakat vert át

Jó reggelt!

E

lkerülhetetlen volt, hogy gyógyszertárba menjek. A néhány hete még csupán percekig tartó művelet a minap egy óráig tartott. Csalódottan láttam, hogy a vásárlók hosszú sora az utcán kanyarog. Beálltam az utolsó ember mögé. Meglepődve tapasztaltam, hogy a máskor oly türelmetlen tömeg nyugodtan várta, hogy közelebb kerüljön a bejárathoz. A hoszszú sorban állás alatt egyetlen méltatlankodó szó sem hangzott el. Mindenki fegyelmezetten állt, egymástól kellő távolságra. Hiába kellett egy órán át várakoznom, mégis jó érzéssel távoztam. Talán ennek a nehéz időszaknak az lesz a haszna, hogy megtanulunk emberségesebben viselkedni egymással. G. E. 20070

9 771215 901017

Katonai autó az ipolytarnóci határátkelőnél

NÓGRÁD MEGYE A rendőrség munkáját támogatva a magyar katonák is erősítik a határvédelmet. Az északi – osztrák és szlovák – határszakaszon több mint száz magyar katona vesz részt a feladatok ellátásában. Szű-

SZERKESZTŐSÉG:

ZÁGRÁB Földrengés volt Zágrábban vasárnap reggel, többen megsérültek, megrongálódott a város jelképének számító katedrális; a rengést Magyarországon is érzékelték. A horvát fővárosban mintegy tíz másodpercen keresztül rengett a föld, az emberek az utcákra menekültek, elment az áram, több épület homlokzata is megsérült. A zágrábi katedrális egyik 108 méteres tornyának egy része letört, és leesett a kereszt is, károkat okozva a környező épületekben. Vannak sérültek is – közölte a zágrábi mentőszolgálat illetékese. Milan Bandic, Zágráb polgármestere arra kérte az embereket, hogy akik vasbeton szerkezetű házakban élnek, térjenek vissza otthonaikba. Elmondta azt is, hogy azon épületek lakói számára, amelyek nem biztonságosak, megfelelő ellátást biztoMTI sítanak.

Fotó: L. B.

kebb hazánk azonban ezen kívül is megkezdte a védekezést: önkormányzati rendeletek sora születik, és önkéntes kezdeményezések sora lát napvilágot, tekintettel a koronavírus jelentette veszélyhelyzetre. X3

BALASSAGYARMAT Egy 34 és több fiktív roma párt, iléves szentendrei nő család- letve egyesület logójával eltagjával közösen országszer- látott formanyomtatványote több mint négyszáz em- kat készített. bert csapott be a második Az asszony azóta elhunyt világháborús kárpótlás va- apósa – akit korábban gyalótlan ígéreténúsítottként hallvel. A Balassa- Második vigattak ki – a jegyarmati Járási lágháborús lentkezők toborÜgyészség vádat zását az ország áldozatok emelt ellene. egészére kiterjesztette. Bóna Gyula hozzátarto2017 szeptemmegyei főügyész zóitól csalt ki ber végére több ismertette: a vádszázan fordullott néhai apósa pénzt a nő tak meg a csa2017 szeptemberétől hirdette az interneten, lád szentendrei lakásán. hogy több százezer, eseten- A pénzt a vádlott és családja ként millió forint összegű saját céljaira elköltötte. Az ügyészség 409 rendbehozzátartozói kárpótlást fog biztosítani az 1944 előtt szü- li, bűnszövetségben és üzletett, a második világhábo- letszerűen elkövetett csalás rúban részt vett, elhunyt vétsége miatt emelt vádat a vagy hadifogságba esett büntetlen előéletű nő ellen. hozzátartozó után. Ehhez Vele szemben felfüggesztett 1500-3000 forintos „admi- fogházbüntetést kezdeménisztrációs költséget” kért, nyeztek. G. E.

E-mail: nool@nool.hu

OLVASÓSZOLGÁLAT 9–17 óráig – ügyeletes: Tóth-Nagy Orsolya 32/513-791 TERJESZTÉS 8–16 óráig 32/418-191, 06-46/998-800 HIRDETÉS 8–16 óráig – hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 32/340-100

MA

HOLNAP

2

3

Ma elsősorban délkeleten havazhat, máshol csak hószállingózás, gyenge havazás, havas eső fordulhat elő. A szeles időben 0–5 fok valószínű. X 13

HÍRLAP-INFORMÁCIÓ Tovább folytatódik a következő havi előfizetési díjak beszedése. A koronavírus terjedése miatt kiadónk is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy minél jobban lecsökkentsük a személyes érintkezéseket, segítve ezzel a járvány további terjedésének megfékezését. Ezúton értesítjük előfizetőinket, hogyha áttérnének a napilap díjfizetésének készpénzes vagy csekkes fizetésmódjáról az átutalással történő fizetésre, akkor az alábbi a teendőjük: – internet- vagy mobilbank segítségével utalják el kiadónk számlaszámára (10300002-2010869849020047) az előfizetői díjat – A közlemény rovatban kérjük, feltétlenül tüntessék fel az előfizetői kódot – ez a készpénzes számla vagy a csekk jobb felső sarkában található – vagy a számla sorszámát, esetleg az előfizető nevét és pontos címét. Ha bármilyen további segítségre lenne szükség az előfizetői díj befizetésével kapcsolatban, vagy az újságárusnál történő vásárlás helyett inkább előfizetnének napilapunkra, hívják kollégáinkat a 06-94-999-120-as telefonszámon! Amennyiben tehetik, maradjanak otthon! Vigyázzunk egymásra! Mediaworks Kiadói Zrt.

Boldog névnapot Emőke nevű olvasóinknak!


2 MEGYEI KÖRKÉP

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ 2

A küldemények és a postai kifizetések kézbesítése egyelőre folyamatos. Arcmaszkot és gumikesztyűt kapott minden olyan postai dolgozó, aki közvetlen kapcsolatban áll az ügyfelekkel

Fotó: L. B.

Posta, közút, tömegközlekedés: védőeszközöket is szolgálatba állítottak

Dacára a vészterhes időknek, ők megállás nélkül dolgoznak Vannak, akik megtehetik, hogy otthon maradnak a vészterhes időkben. Azonban vannak, akik szakmájukból kifolyólag nem zárkózhatnak a falak mögé, mert otthonról nem lennének képesek ellátni a társadalom szempontjából nélkülözhetetlen feladatokat. Utánajártunk, hogy egyes területeken miként védik a koronavírustól az alkalmazottakat és a velük érintkezőket. Palchuber Kinga kinga.palchuber@nool.hu

NÓGRÁD MEGYE A Magyar Posta Zrt. vezetése számára elsődleges dolgozóinak védelme és a postai szolgáltatások folyamatos biztosítása, ezért több intézkedésről is döntött. A társaság kommunikációs osztálya lapunkat arról tájékoztatta: a munkájukból kifolyólag veszélyeztetettebb postai munkatársak a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében védőeszközöket kaptak. Arcmaszkot és gumikesztyűt kapott minden olyan postai dolgozó, aki közvetlen kapcsolatban áll az ügyfelekkel. Továbbá elrendelték a kézfertőtlenítők használatát, míg a fokozott takarításra és a védőfelszerelések alkalmazására is gondosan ügyelnek. A kommunikációs osztály kérdésünkre közölte: a járvány terjedésének megakadályozása végett a várakozásra is új szabályokat vezettek be, hasonlóan a gyógyszertárakhoz. Eszerint egyszerre csak annyi személy tartózkodhat a ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik. A többieket arra kérik, hogy a bejárat előtt várakoz-

zanak, egymástól javasoltan egyméteres távolságban. A küldemények és a postai kifizetések – a nyugdíj és a családtámogatások – kézbesítése egyelőre folyamatos. Az elmúlt hetekben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szintén számos megelőző intézkedést vezetett be, hogy munkavállalói és partnerei egészségét megóvja. A társaság március 31-ig, keddig felfüggesztette a sze-

mélyes ügyintézési lehetőséUgyanakkor a jövőben is get a cég valamennyi telep- valamennyi ügytípusban helyén. A cég állesz mód online tal üzemeltetett ügyintézésre, így tengelysúlymérő Szakmájuka weboldal E-ügyállomásokon is ból kifolyólag félszolgálatán keszünetel a szemévárják a nem zárkóz- resztül lyes ügyfélszolgápartnerek megkelat és az ügyfélfor- hatnak a fareséseit. A túlsúgalom. A közútke- lak közé lyos és túlméretes zelő tulajdonába járművek engedétartozó kiskőrösi lye kapcsán az enÚttörténeti Múzeumot határo- gedély kiváltását elektronizatlan időre szintén bezárták. kus úton munkanapokon és

hétvégén is biztosítják – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs Osztálya. A társaság üzemmérnökségeinek szakemberei már két hete elővigyázatossági intézkedésként szórásos technológiával, széles hatásspektrumú szereket felhasználva a gyorsforgalmi pihenőhelyi WC-épületek, berendezések és utcabútorok további fertőtlenítését is ellátják. E tevé-

Vírusölő takarítószerekkel fertőtlenítik a vasúti szerelvényeket A MÁV Zrt.-nél a vírus terjedésének leginkább kitett munkakörökben dolgozók – például jegypénztárosok, jegykezelők – kézfertőtlenítőt, szájmaszkot, gumikesztyűt tartalmazó egységcsomagokat kaptak. Ám az üzemi területeken is több száz érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót osztottak

szét, és vírusellenes takarítószerekkel tisztítják a pályaudvarokat. A társaság kommunikációs igazgatósága arról tájékoztatta lapunkat, hogy eddig több mint nyolcszáz járművön – közte az elővárosi forgalomban járó villamos motorvonatokon is – elvégezték a záró fertőtlenítést.

Szemetest ürít ki a Magyar Közút Zrt. munkatársa

Fotó: MTI

Emellett a budapesti elővárosi vonatok kocsijait, valamint az országban közlekedő összes szerelvényt fertőtlenítik. Mindez baktérium-, vírus- és gombaellenes fertőtlenítést jelent, amely után minden kórokozó elpusztul. Az országos lefedettségű rendszer kialakításának köszönhetően a jár-

műpark jelentős részének napi szintű teljes fertőtlenítése biztosítva lesz. A nemzetközi jegyértékesítés – az előző év azonos időszakához képest – átlagosan 45-50 százalékkal csökkent. A belföldi jegyértékesítés pedig közel 5060 százalékkal alacsonyabb a tavalyihoz viszonyítva.

Buszon és vonaton sem állt le véglegesen az élet

Fotó: MW

kenységet országosan 140 pihenőhelyen végzik, a cég munka- és tűzvédelmi szabályzatával összhangban előírt védőöltözetben. Mindezek mellett a gyorsforgalmi pihenőhelyeken a napi fertőtlenítések számát megduplázták, egyes kiemelt pihenőknél és benzinkutaknál még ettől is sűrűbben, négy-öt óránként avatkoznak be. A mérnökségi, fizikai állománynál hétköznapokon tizenkét órás műszakokra tértek át, a gyorsforgalmi utakon pedig továbbra is 0–24 órás a felügyelet. Így, bár hosszabb ideig tart egy-egy munkanap a munkavállalóknak, de egy héten kevesebb alkalommal kell munkába járniuk. A munkabeosztásoknál arra is figyelnek, hogy fix csapatok legyenek, ezzel megakadályozzák az esetleges keresztbe fertőzéseket. A társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet idején is folyamatosan el tudja látni az országos közúthálózaton a szükséges beavatkozásokat. A Volánbusz Zrt. munkatársai fokozottan takarítják az autóbusz-állomásokat és a járműveket, vírusölő szerrel mossák a kapaszkodókat, valamint kézfertőtlenítővel látják el a mosdóhelyiségeket. A telephelyekre javításra érkező autóbuszokat is csak fertőtlenítő takarítás után lehet átadni. A tömegközlekedési társaság kézfertőtlenítő szereket biztosított az utasokkal közvetlen kapcsolatban álló munkatársainak, valamint a szolgáltatásfelügyelet rendszeresen ellenőrzi valamennyi autóbusz állapotát, és azt, hogy az elrendelt fertőtlenítők megtalálhatók-e a járműveken.


MEGYEI KÖRKÉP

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

Önkéntesek is segítik a feladatok megoldását

Építik védállásaikat nagyobb városaink A megyeszékhelyen és Balassagyarmaton is számos intézkedést hozott az önkormányzat a kialakult veszélyhelyzet kezelésére. Többek között megszervezik az idősek és a karanténban élők ellátását. Gulyás Edina edina.gulyas@nool.hu

NÓGRÁD MEGYE Balassagyarmaton és a helyi dr. Kenessey Albert Kórházban továbbra sincs olyan megfigyelt személy, akinek a koronavírusra irányuló tesztje pozitív lenne. A házi karanténban lévők száma nem nőtt, és köztük egyelőre senki sem mutat betegségre utaló tüneteket – fejtette ki Csach Gábor, a város polgármestere közösségi oldalán. Közleményében arról is tájékoztatta a lakosságot, hogy az egyházak határozatlan ideig nem tartanak szentmiséket, csoportos összejöveteleket. Azonban a helyi média rendszeres egyházi műsorokat fog sugározni. Beszámolt arról, hogy ellentétben a termelői és a „lengyel” piaccal a városi piac egyelőre nem zár be, annak további működéséről a napokban egyeztetni fog az önkormányzat. A város első embere kifejtette: 10 millió forintos veszélyhelyzeti költségvetési keret létrehozásáról is döntött. A város vezetése megállapodott arról a Palóc Farkasok sportegyesülettel, hogy a Kövi Pál Sportcentrumot egészségügyi célokra használják. Itt épül ki a kórházat ellátó mentőszolgálat fertőtlenítő telephelye. Áprilistól a Véradó Állomás is állandó véradóhelyet létesít az épületben. Csach Gábor arról is beszámolt, hogy a városban eddig

A Cserhát mentőcsoport tagjai is aláírták az önkéntesekre vonatkozó szerződést

több mint hetvenen jelentkeztek önkéntes munkára. Segítségükkel látják el többek között azokat az idős, beteg embereket és karanténban lévőket gyógyszerrel és élelmiszerrel, akik ezt máshogy nem tudják megoldani. A megyeszékhelyen is megszervezték a rászorulók ellátását. Szükség esetén telefonon

kérhetnek segítséget azok a salgótarjáni lakosok, akiket járványügyi megfigyelés alá helyezett a hatóság, illetve azon 70. életévüket betöltött városlakók, akik nem tudják megoldani a mindennapi szükségleteik beszerzését. Jelenleg öt olyan ország van – az Olasz Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, a Koreai

Katonák az utcán és a határon Közleményben nyugtatta meg a város lakosságát Szécsény polgármestere, miután a hétvégén katonai buszok és terepjárók jelentek meg a helyi rendőrkapitányság előtt. Stayer László közölte: a járvány elmúltáig hozzá kell szokni a katonák gyakoribb látványához a városban, miután a honvédségi operatív törzs úgy döntött, hogy a határoknál ka-

tonák is segítik a feladatellátást. A Honvédelmi Minisztérium korábban közleményben jelezte: a Magyar Honvédség a határvédelmi feladatokban évek óta, folyamatosan részt vesz. A rendőrség munkáját támogatva szombattól az osztrák és szlovák határszakaszokon több mint száz magyar katona vesz részt a feladatok ellátásában. K. I.

Fotó: Torjay Attila

Köztársaság, Izrael Állam és az Iráni Iszlám Köztársaság – ahonnan a hazaérkező magyar állampolgárok egy részét, ha fennáll a koronavírussal való fertőződés gyanúja, biztonsági intézkedésként két hét házi karanténra kötelezi a hatóság. A 70. életévüket betöltött embereket a kormány rendeletben kérte arra, hogy lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket ne hagyják el. Ezen két csoportba tartozók ellátásáról gondoskodik az önkormányzat. Akiknek segítségre van szükségük élelmiszer-vásárlásban vagy gyógyszerbeszerzésben, a +36-20/770- 64-64es telefonszámon jelezhetik igényüket, lehetőség szerint hétköznap 8 és 16 óra között. A témában részletes tájékoztató olvasható megyei jogú város önkormányzatának honlapján.

3

Új nézőpont Gulyás Edina edina.gulyas@nool.hu

E

gy átlagos hétfő reggelen fél hatkor csörög az óra. A csésze kávé valamelyest segít az ébredésben, a hideg vizes arcmosás után már szinte tökéletesen magamnál vagyok. Elkészítem a család reggelijét, csomagolom az elemózsiát. Ellenőrzöm, hogy az iskolatáskába bekerült-e minden könyv, a tolltartóban hegyesek-e a ceruzák. Az iskolás gyerkőcöt ébresztem elsőként, majd miután útnak indult, felkeltem az óvodást is. A kicsivel együtt indulunk el otthonról. A mai reggel azonban nem átlagos, ahogyan egy hete egyik sem. Nem kell fél hatkor kelni, nem kell az iskolabuszra várni, nem kell óvodába és munkába menni… A világunk fenekestül felfordult, és ebben a szokatlan, még ismeretlen Felértékelődnek az helyzetben kell újra megtalálni a helyünket. Szinte feleddig unalmasnak foghatatlan, hogy egyik piltűnő mindennapok lanatról a másikra a jól megszokott hétköznapok átadták helyüket a bizonytalanságnak. A legrémisztőbb az, hogy nem tudjuk, meddig tart ez a helyzet. És milyen furcsa, hogy ebből az új szemszögből az addig unalmasnak tűnő, monoton mindennapok felértékelődnek. Az iskolás fiacskám a tanév szinte minden reggelén morcosan ébred, és minden porcikájával tiltakozik a tanulás ellen. Még csak egy hete folyik az itthoni oktatás, de már többször elhangzott a szájából: bárcsak a tanító néni tartaná az órákat! Ez az óhaj már bennem is sokszor megfogalmazódott… Talán ha túl leszünk ezeken a nehéz heteken, máshogy látjuk majd az életünket. És észrevesszük az apró csodákat.

Ami halasztható, azt elhalasztják NÓGRÁD MEGYE Amint arról lapunk már beszámolt: a járvány terjedését megelőző intézkedéseket vezetett be a pásztói Margit Kórház, ennek értelmében felfüggesztették az egynapos sebészeti rendelést. Megkerestük a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházat, illetve a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórházat is a témában, ám hírzárlatra hivatkozva nem nyilatkoztak. A Belügyminisztérium ügyeleti központjától kaptunk választ. Eszerint az elektív, azaz az egészségi ál-

lapot kockázata nélkül halasztható műtéteket a kórházak elhalasztják. Ez alól a nógrádi gyógyintézmények sem kivételek. Az egynapos sebészet tipikusan e kategóriába tartozik. A „kényszerszünet” időtartama a járványügyi helyzettől függ. Magyarország minden közintézménye – köztük valamennyi kórház is – minden óvintézkedést megtesz azért, hogy a járvány terjedését megállítsák. Ha indokolt lesz, szűkebb hazánkban is létrehoznak járványkórházat. V. E.

HIRDETÉS

Beszakadt a tetőszerkezet, de senki sem sérült meg a tűzben

BÁTONYTERENYE Kigyulladt egy telephely egyik, tízszer tizenkét méter alapterületű csarnoka még péntek este az Ózdi úton, egy használaton kívüli benzinkút szomszédságában. A helyiségben tárolt faanyag teljes terjedelmében lángolt. A bátonyterenyei és a salgótarjáni hivatásos tűzoltókon kívül az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Karancs Speciális Mentőszolgálat önkéntesei és a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat is a helyszínre vonult. – Az oltás során a tetőszerkezetet meg kellett bontani,

Kigyulladt a helyiségben tárolt faanyag

Fotó: Hegedűs Márk

mert az épület lemezteteje részben beszakadt – közölte Szikora Viktória, a megyei katasztrófavédelem ügyeletes szóvivője. Mint mondta, a kiérkező egységeknek négy vízsugárral sikerült eloltani a tüzet. A lángok nem terjedtek át a szomszédos épületekre, így a közelben található, használaton kívüli benzinkútra sem. Mivel a helyszínen senki sem tartózkodott, nem történt személyi sérülés. Az épület előtt azonban egy jármű kereke meggyulladt, ezt szintén eloltották a lánglovagok. KépgaléG. E. ria a nool.hu-n!

*567427*

Lángok borították csarnokot


4 MEGYEI KÖRKÉP

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

X BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, SALGÓTARJÁN ÉS TÉRSÉGEW

NÓGRÁD MEGYE Nemrégiben egy 42 éves helyi sofőrt igazoltattak az egyenruhások Kishartyánban a Petőfi úton. Az alkoholszonda pozitív eredményt mutatott az ellenőrzés során. Ezt követően egy 26 esztendős autóvezetőnél újra alkoholos befolyásoltságot állapított meg a berendezés. A boldogi lakost Karancsalja és Etes közötti útszakaszon igazoltatták a rendőrök – tudta meg lapunk Nágel Tamástól. A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense hozzátette: a vezetői engedélyt az egyenruhások mindkét féltől a helyszínen elvették, majd további mintavétel céljából a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták őket. A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a két férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás vizsgálati szakaszát lezárta, majd az ügyek iratait megküldték az illetékes ügyészségnek. Nágel Tamás felhívta a figyelmet, hogy az ittas járművezetés potenciális balesetveszélyt hordoz magában. Éppen ezért kérte, hogy senki ne üljön ittasan a volán mögé. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vagy bódult állapotban közlekedő, szabályszegő sofőrök kiszűrésére. G. K.

Bazsó Veronika nemrég csatlakozott az ART 11 Alkotó Társaskörhöz

Alkotósarkot alakítottak ki a gyógyító a festészetnek Bazsó Veronika tizennégy évvel ezelőtt ragadott festőecsetet, s azóta pillangóként bontogatja szárnyait a képzőművészet területén. A bátonyterenyei hobbialkotó nemrég csatlakozott az ART 11 Alkotó Társaskörhöz, hogy tudását tovább gyarapítsa. Veronika számára a festés nem csupán hobbi, hanem igazi gyógyír a lelkének.

Báto

Egy nap alatt két ittas sofőrt is elkaptak

erenyei nyt

já rás

Palchuber Kinga kinga.palchuber@nool.hu

BÁTONYTERENYE Bazsó Veronika kedvenc elfoglaltsága kislányként is a rajzolás volt, már általános iskolás diákként szép sikereket ért el a különféle alkotói pályázatokon. – A festőecsetet felnőttként, tizennégy évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban forgatni, amikor is újságban látott képeket próbáltam megörökíteni – mondta Bazsó Veronika, aki később az internetről is merített ötleteket az alkotáshoz. Hozzátette: először csupán unaloműzésként festett, majd minél több képet készített, annál inkább érezte, hogy a lelkiállapotára is pozitívan hat a művészet ereje.

Munka közben ellazul, így a festés számára valóságos orvosság – Akkoriban sokszor voltam feszült és ideges, azonban alkotás közben teljesen sikerült ellazulnom, így a festés számomra máig igazi orvosság – emelte ki a hobbifestő.

Bazsó Veronika szereti az új kihívásokat, és bátran kísérletezik az új technikákkal is

Veronikát a családja támogatja szenvedélyében: bátonyterenyei otthonukban egy kis alkotósarkot is kialakítottak a festőnek, hogy szabadidejében bármikor előkaphassa a vásznat és a festéket. – Annyi pozi-

tív visszajelzést kaptam az ismerősöktől, hogy már a közösségi oldalon is be-bemutatom a munkáimat. Jó érzés látni, hogy másoknak is tetszik az, amit csinálok, s ez önbizalmat ad – mondta Veronika.

Az alkotó szereti az új kihívásokat és bátran kísérletezik az ismeretlen technikákkal, s mindig igyekszik önmagát autodidakta módon továbbfejleszteni. Nemrég csatlakozott az idén tizenhét éves bátonyte-

Isten tenyerén: vándorkiállításra is készült már képe Bazsó Veronika kisebbik fia is szívesen rajzol, míg a nagyobbik a fotózásban leli örömét. Ők a legfőbb kritikusok és rajongók, akiknek tanácsát az alkotó mindig megfogadja. A bátonyterenyei festő az Isten

tenyerén című vándorkiállításra pár éve álmodott meg egy képet, amelyet azóta már országszerte láthatott a közönség. A tárlat célja, hogy a bemutatkozással adományokat gyűjtsenek a rászorulóknak.

A festmény a Veronika kendője címet viseli, amelyre az alkotó máig büszke. Ő maga elmondása szerint nem vallásos, de mint kifejtette: jó érzés, hogy közvetett formában ezzel is segíthet másokon.

Igazoltatnak a rend őrei Fotó: L. B.

Nyitott gépkocsiból lopott pénzt SALGÓTARJÁN Egy 42 éves helyi lakos tavaly novemberben a város belterületén parkoló, nyitott személygépkocsiból kivette a sértett pénztárcáját, s abból több tízezer forint készpénzt tulajdonított el – tudta meg lapunk Nágel Tamástól. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: ezután a tettes viszszarakta a pénztárcát, majd távozott a helyszínről. A hatóság tagjai a napokban befejezték a letartóztatásban lévő férfivel szemben folytatott eljárást, a keletkezett iratokat pedig megküldték az illetékes ügyészségnek. G. K.

Óvodás, iskolás gyerekek, fiatal felnőttek alkotásait várják

Jutalmazzák a győztes képeket BÁTONYTERENYE Mutasd meg mit tudsz címmel hirdetett képző- és iparművészeti versenyt a MediaSales Kft. a város önkormányzatának egyik pályázatához kapcsolódóan. A felhívásra óvodás, alsó és felső tagozatos gyerekek és fiatal felnőttek nyújthatták be munkáikat. A téma ugyan szabadon választható volt, de a Bátonyterenyével és környékével, valamint a palóc népművészettel kapcsolatos alkotásokat részesítették előnyben. A legjobb pályaművekből három időszaki kiállítást is rendeznek az Ady Endre Művelődési Központ és Könyv-

A legkisebbek is komolyan vették a rajzversenyt

Fotó: Pixabay

tárban. Az első tárlatot március 16-tól láthatták volna az érdeklődők. A rajzpályázat megnyitója azonban a kialakult járványhelyzet miatt meghiúsult. A művelődési központ munkatársai ennek ellenére elhelyezték az alkotásokat az Iványi Ödön Művészeti Kisgalériában. A korlátozások végéig ugyan személyesen nem látogatható a kiállítás, de a Bátonyterenyei Közművelődési Nonprofit Kft. közösségi oldalán mindenki megtekintheti a pályaműveket. A győztesek kihirdetéséről és jutalmazásáról a későbbiekben tájékoztatják az érintetteket. G. E.

Fotó: Ladóczky Balázs

renyei ART 11 Alkotó Társaskörhöz is, amelynek tehetséges tagjai között már első alkalommal remekül érezte magát. – Sok jót hallottam a csapatról, ezért felvettem velük a kapcsolatot. Mindenki nagyon barátságosan fogadott, jó lehetőség ez a tapasztalatszerzésre és a bemutatkozásra – mesélte az alkotó, aki portrékat, tájképeket és csendéleteket egyaránt szívesen fest. Veronika és családja sokat kirándul, így a hobbifestő az utazások során is mindig ihletet kap egy-egy festményhez. Sosem tervez előre, de abban biztos, hogy továbbra is rendületlenül szeretne festeni. Veronika nagy álma, hogy egy önálló kiállításon egyszer bemutatkozhasson műveivel a nagyközönségnek.

Többször arcon ütötte az ismerősét EGYHÁZASGERGE A Salgótarjáni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt folytat nyomozást egy 46 éves egyházasgergei lakos ellen. – A gyanúsított a napokban a községben keveredett hangos szóváltásba férfi ismerősével, akit ezután több alkalommal arcon ütött. A sértett az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett, csak a véletlenen múlt, hogy nem lett súlyosabb – mondta Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrök a férfit elfogták, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. P. K.


MEGYEI KÖRKÉP

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

5

X BALASSAGYARMAT, RÉTSÁG, SZÉCSÉNY ÉS TÉRSÉGEW

Számos fejlesztés valósul meg idén a településen

Felújítják az utakat a faluban Diósjenő lakossága már évek óta türelmetlenül várta, hogy a község belterületi, állami tulajdonú útjain elvégezzék a régóta ígért felújításokat. A napokban a helyiek legnagyobb örömére elkezdődtek a munkálatok, sőt a Magyar falu programban elnyert pályázat révén egy másik útszakasz is megújulhat a településen. Lászlók Judit judit.laszlok@nool.hu

DIÓSJENŐ A Magyar Közút Nonprofit Kft. még 2017ben jelentette be, hogy a község 2,8 kilométeres főútszakaszát 230 millió forintból fogják majd felújítani. Azonban a munkálatok csak a napokban kezdődtek el. – Évek óta vártunk erre, mivel ez az út már nagyon régóta használhatatlan volt – mondta Glöckl Ferenc alpolgármester. – A projekt érinti a Petőfi, a Kossuth és a Szabadság út egy részét is. A munka során több helyen forgalmirend-vál-

tozás lépett érvénybe. Így az útszakasz teljes hosszán legfeljebb óránként 30 kilométeres sebességgel haladhatnak a közlekedők és tilos előzni, valamint a szokásos helyeken sem szabad parkolni. A településen azonban nem ez az egyetlen útépítés. Diósjenő Község Önkormányzata a tavalyi évben a Magyar falu programban nyert el 35 millió forintot útfelújításra. Az öszszeg fedezi a Petőfi utca egy újabb szakaszának korszerűsítését. – Az aknafedelek már körbevágásra kerültek. Mindemellett megtörtént a bedőlt szegélykövek kiásása és helyreállítása, jelenleg pedig ezek betonozása folyik – nyilatkozta az alpolgármester, majd így folytatta: – Ezt követően szintbe emelik és betonozzák a csatornafedeleket. Ezért a beton megszilárdulásáig a teherautók, a traktorok és buszok közlekedését korlátozzuk az érintett szakaszon. Hétfőn kezdődik az emulziós kezelés, ekkor lezárják a teljes útszakaszt.

R

Korszerűsítésre 265 millió forintot költhetnek ági éts

já rás

A két beruházás várhatóan áprilisra el is készül

Fotó: T. D.

Közfoglalkoztatottak is segítenek Diósjenő önkormányzata az elmúlt napokban igyekezett segíteni az útfelújítási munkálatokat. Mint Glöckl Ferenc alpolgármestertől megtudtuk, közmunkások segítségével kitakarítottak egy korábban eltorlaszolt átereszt, ezzel a strand mellett biztosították a csapadékvíz szabad elfolyását. A Petőfi utcában az útépítés előtt

kitisztították a lefolyókat, a régi, elhanyagolt virágágyásokat elbontották és összeszedték a köveket. Az önkormányzat további tervei között szerepel a faluban a többi áteresz és árok kitakarítása. Kedd reggeltől várhatóan szerda estig zajlik majd az aszfaltozás, az érintett rész végig lezárva marad.

NÉZSA Az elmúlt évben a község önkormányzata számos sikeres pályázatot nyújtott be. Ezek közül több már idén lezárul, beleértve néhány Magyar falu programban részt vevő projektet is. Utóbbiak közé tartozik például az orvosi eszközök beszerzése című kiírás, amelyen a község ötmillió forint támogatást nyert el a szükséges felszerelések megvásárlására. – A háziorvosi, a fogászati és a védőnői szolgálat igényeit már előzetesen felmértük – mondta el lapunknak Styevó Gábor. Nézsa polgármestere hozzátette: – A kért műszereket hamarosan beszerezzük, amelyek között lesz például egy EKGkészülék, többféle orvosi diagnosztikai és informatikai eszköz, valamint a rendelők és a várótermek szintén gazdagodnak néhány új bútorral. A Nézsa Csodakert Óvoda és Bölcsőde udvarának építésére 4,6 millió forint jut, amely a tervek szerint már idén nyáron elkészül. – A nemrégiben átadott bölcsődét az óvoda telkére építettük, ennek hatására nagyon leszűkült a gyermekek részére fennmaradó játszótér. Ezért most szeretnénk egy nagyobb területet kialakítani erre a célra az intézmény szomszédságában. A beruházás részét képezi többek között a kültéri játékok megvétele, valamint a kerítés építése is – mondta a polgármester. A járda építésének és felújításának anyagtámogatása

című tenderen kicsivel több mint egymillió forint hozzájárulást kapott az önkormányzat. Az összegből egyegy 60 méteres járdát építenek majd a Rákóczi és a Széchenyi úton. A projekt munkálatai még tavasszal elkezdődnek. – Az egyházi közösségi terek fejlesztésének kiírásán korábban elnyert 15 millió forintból már felújítottuk a római katolikus plébániához tartozó épületrészt – mondta Styevó Gábor.

Járda épül, felújítják a plébániát és az önkormányzati utak egy részét A polgármester hozzátette: ezenkívül további ötmillió forint támogatást kaptak kulturális programok szervezésére. Utóbbiak közül néhány rendezvényt már lebonyolítottak, de a továbbiak megtartását a koronavírus prevenciós intézkedései miatt egyelőre felfüggesztették. De nemcsak a Magyar falu program által elnyert fejlesztések valósulhatnak meg az idei évben. Ugyanis a Belügyminisztérium pályázatának köszönhetően 15 millió forintból újítanak majd fel önkormányzati utakat. Az egykori szeszfőzde területén pedig parkolót és szabadidőparkot alakítanak ki 2,5 millió forint pályázati forrásból, amelyet az önkormányzat már nyár közepén szeretne L. J. átadni a helyieknek.

Tovább bővítik a Kerítés, kamerarendszer, karitatív község kultúrházát munka: bíznak a pályázati sikerben HOLLÓKŐ – Tovább szépítjük a világörökségi címmel rendelkező Ófalut. Az ezzel kapcsolatos fejlesztésekre nemrégiben 1,4 milliárd forintot nyertünk el egy pályázaton – mondta el lapunknak Szabó Csaba, a település polgármestere. Hozzátette: ezek a beruházások többek között a látogatóházat és a kultúrházat is érintik. Utóbbi épületet olyan módon fogják kibővíteni, hogy abban egy látványkonyha is helyet kaphasson. – A várnál már nyár elején elkezdődhetnek a munkálatok, amire azért is nagy szük-

ség van, mert ez a történelmi emlék a falu idegenforgalmi vonzerejének egyik meghatározó eleme – fejtette ki a polgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy amennyiben a körülmények engedik, idén is szeretnék megrendezni a testvértelepülések hollókői találkozóját, amely során a településekkel közös sporttalálkozót és kulturális fesztivált is tartanának. A jelenlegi, koronavírussal kapcsolatos megkötések végeztével Hollókő újra várja a látogatókat, hogy felfedezzék a palóc falu csodáit. Sz. F.

Látványkonyha építése is szerepel a tervek között

NMH-fotó

RIMÓC – Nagyobb volumenű fejlesztést, felújítást csak pályázati pénzből tudunk megvalósítani. Pályáztunk az óvoda felújítására, szolgálati lakás kialakítására, az önkormányzat épületének energetikai fejlesztésére, a belterületi utak korszerűsítésére. Csak reménykedni tudunk, hogy a pályázataink sikeresek lesznek – mondta Szabó Vilmos, a település polgármestere. A listán olyan felújítások, fejlesztések is szerepelnek, amelyek megvalósítására már rendelkezésre áll a megfelelő anyagi forrás. Az önkormányzat ötmillió forintot nyert a temető 110 méteren hiányzó kerítésének elkészítésére. A munkálatok rövidesen elkezdődnek. Ha a kerítés elkészül, a kóbor kutyák sem tudnak bejárni a sírkertbe. Modern kamerarendszer kiépítésére harmincmillió forint áll a rendelkezésükre, amely szintén központi támogatással valósulhat meg. A Máltai Szeretetszolgálat is jelen van a községben, hogy segítse a nehéz sorban élő családokat.

Egy épületet vásároltak a faluban, amelyet azzal a céllal újítanak fel, hogy ott irodát, mosodát, fürdőt alakítsanak ki a rászoruló családok részére. A falu központjában régebben bezárt az önkormányzat tulajdonában lévő Coop áruház, amelyet most az önkormányzat felújíttat és üzletet nyit a helyén.

A temetői kerítés ötmillió forintból újulhat meg

Szabó Vilmos polgármester bízik az idei évre tervezett pályázatok sikeres elbírálásában NMH-fotó

A Szécsény Térsége Humánszolgáltató Intézményfenntartó Társulás, amely a faluban lévő Jelenlétházat üzemelteti, több millió forint értékben felújítja az épületet. Kicserélik a nyílászárókat, a termekben a burkolatot, kívülről hőszigetelik, az épületet akadálymentesítik. A polgármester azt is elmondta, hogy belülről kifestik a gyermekház valamennyi helyiségét. A munkálatok idejére a gyermekeket a Hagyományok Házában helyezték el. Sz. F.


2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ 6 MEGYEI KÖRKÉP Lezárt akta: Díjat kapott a református egyházközség a városvezetéstől ittasan ült a kormánynál a gázoláskor SALGÓTARJÁN Halált okozott azzal, hogy ittasan vezette járművét egy 41 éves helyi férfi Salgótarjánban. A rendőrség azonban nemcsak emiatt, hanem segítségnyújtás elmulasztása, illetve hamis vád miatt is nyomozást indított ellene. – A férfi a megalapozott gyanú szerint január közepén, az éjszakai órákban a megengedett sebességet túllépve közlekedett tehergépkocsijával a megyeszékhelyen. Ekkor azonban elütött egy, az úttesten gyalogosan áthaladni szándékozó nőt. A tettes megállás, illetve segítségnyújtás nélkül továbbhajtott járművével. A gyalogos a helyszínen életét vesztette – mondta Nágel Tamás.

A gyalogos – egy fiatal nő – a helyszínen meghalt A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense hozzátette: az egyenruhások gyorsan elfogták a 41 éves férfit, akit előállítottak a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra. Vallomásában akkor azt állította, hogy a gépkocsit nem ő, hanem 34 esztendős ismerőse vezette. A nyomozók a tanúvallomások és a beszerzett térfigyelő kamerák felvételeinek alapján megállapították, hogy a gépkocsi sofőrje a 41 éves salgótarjáni férfi volt. Nágel Tamás hozzátette: a hatóság tagjai őrizetbe vették a férfit, majd kezdeményezték letartóztatását, amit az illetékes bíróság el is rendelt. A szakértői vélemény alapján a sofőr ittasan vezette a járművet. Az iratokat átadták az illetéG. K. kes ügyészségnek.

„Kivesszük részünket az isteni küldetésből”

BALASSAGYARMAT A város önkormányzata a helyi közéletre kifejtett hatása elismeréseként Balassagyarmat Közösségéért díjban részesítette a Balassagyarmati Református Egyházközséget. A gyülekezet lelkipásztora, Molnár Ambrus mesélt lapunknak évtizedek óta zajló tevékenységükről. Sziládi Krisztina nool@nool.hu

– A családja esetében egy lelkipásztori dinasztiáról beszélhetünk.

– Édesapámat, Molnár Zsigmondot 2000-ben választotta meg a helyi református gyülekezet lelkipásztorának, akkor költöztünk Balassagyarmatra. Édesanyám, Molnárné Tóth Erzsébet a gyülekezethez tartozó szórványtelepülések gondozását kezdte meg. Az ő együttes szolgálatukkal új lendületet kapott a helyi és környékbeli reformátusság, elkezdődött egy lelki megújulás, ami elsődlegesen az istentisztelet látogatottságának emelkedésében mutatkozott meg. Ugyanakkor a lelki élet mellett szükség volt a fizikai építkezésre is. Így kezdődött el a parókia, majd az imaterem és a templom felújítása, illetve a paplak melléképülettel történő bővítése. Édesapám nagy hangsúlyt fordított arra, hogy a gyülekezet élő és napi kapcsolatban legyen a várossal és a környékkel. A 2012-ben bekövetkezett halála után a gyülekezet vezetését édesanyám vette át, és gyako-

„Törekszem arra, hogy az evangélium üzenetét minél közelebb hozzam a modern ember számára” – mondta Molnár Ambrus

rolta a tavalyi nyugdíjba vonulásáig. Én 2015-ben végeztem a teológián, és kértem a kirendelésemet Balassagyarmatra. – Manapság is eljut az evangélium az emberekhez?

– Törekszem arra, hogy az evangélium üzenetét minél közelebb hozzam a modern ember számára. Az alkalmainkon már korábban is elkezdtünk modern eszközöket használni, illetve egyre jobban jelen vagyunk az online világban is. Jelenleg a gyülekezetben továbbra is két lelkipász-

tor szolgál, a húgom, Melinda és én. Jól tudunk együtt dolgozni, ismerjük egymás erősségeit, és igyekszünk a képességeink szerint megosztani a feladatokat. – Hogyan végzik a közösségépítést?

– Eddig rendszeresen szerveztünk rétegprogramokat és többgenerációs együttléteket. Az egyéni alkalmak a személyes megismerést és a kapcsolat ápolását segítik. A rétegalkalmak kifejezetten egy meghatározott csoporthoz szól-

nak, például amikor kifejezetten gyermekeknek és fiataloknak, felnőtteknek és idősebbeknek, férfiaknak, nőknek vagy akár házasoknak rendezünk eseményeket. A gyülekezeti élet csúcspontját a vasárnapi istentisztelet jelentette, valamint a gyülekezeti napok és táborok. – A balassagyarmati gyülekezet biztos alapokon nyugvó közösség?

– A megye lakosságának hivatalosan csupán két százaléka református, ami nem

Fotó: T. A.

sok. Ez a tény még el is keseríthetne, de mégis azt éljük át az utóbbi években, hogy Isten gyarapítja a tagjaink számát, van egy lassú, de folyamatos növekedés. A rendszeres templomba járók száma több mint a duplájára emelkedett. Minden keresztyén gyülekezetnek, így a miénknek is, tulajdonosa maga Jézus Krisztus. Jövője elsősorban az Isten iránti hűségtől függ. Ha ragaszkodunk Hozzá, és az Ő küldetéséből kivesszük a ránk vonatkozó részt, akkor Ő maga velünk együtt munkálkodik. És akkor van jövőnk. *568958*

HIRDETÉS

*568917*

HIRDETÉS


2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

GAZDASÁG

Fokozott ellenőrzés: harminc százalékkal több szemlét tartanak

HÍREK

Ismét itt a burgonyakór Idén is felbukkant a burgonya baktériumos hervadását okozó baktérium. A hatóság fokozott ellenőrzést végez. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu

FERTŐZÉS Az Európai Unióban a burgonyát megtámadó Ralstonia solanacearum baktérium ellen egyelőre nincs termelői védekezési lehetőség. Több gazdanövénye van, és a felszíni vizekben is előfordul. A fertőzés 2000-ben külföldről behozott vetőgumóval kerülhetett az országba, azóta számolnak vele. 2003ban fordult elő először kiugróan nagyszámú fertőzött minta, akkor tíz megyét érintett a fertőzés. Ebből egy területen, Újfehértón súlyos tüneteket okozott az állományban. Mivel elterjedése esetén nagy gazdasági kárt okozhat a burgonyatermesztésben, a szakemberek az eddig bekövetkezett esetek mindegyikében elrendelték a fertőzött állomány felszámolását, 2004 óta ez tagállami kötelezettség is számunkra. Ez az intézkedés eddig eredményesnek is bizonyult a burgonyaállományokban. A baktérium azonban az utóbbi évtizedekben végzett intenzív felderítések adataiból ítélve megtelepedett a burgo-

nyafélékkel rokonságban lévő növényállományokban. 2019-ben kórokozót hazánk hat megyéjében mutatták ki a Nébih laboratóriumi vizsgálatai, összesen 21 termelő 34 mintájában. A megvizsgált 235 vetőburgonya-mintából 8 volt fertőzött, melyek Tolna és Veszprém megye egy-egy településéről származtak. A vizsgálatnak alávetett 220 étkezési burgonyamintából a BácsKiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyéből származó 26 minta fertőzöttségét azonosította a laboratórium. Minden érintett termelőnél növényegészségügyi zárlatot és az összesen 86 hektárról származó étkezési burgonya megsemmisítését, valamint 4,55 hektár vetőburgonya továbbszaporításból való kizárását és megsemmisítését rendelték el. A megnövekedett növényegészségügyi kockázat miatt a felelős hatóság az idei évtől fokozott ellenőrzéseket végez. Ennek során az előző évekhez képest harminc százalékkal több szemlét és laboratóriumi minta vizsgálatát folytatja le. Ellenőrzik a nem regisztrált, kis területen burgonyát előállító termőhelyeket, intenzívebben vizsgálják és mintázzák a többi tagállamból származó vetőburgonya-szállít-

7

Idén több jutott gépbeszerzésre BUDAPEST Több mint 180 milliárd forint értékben vásároltak a vállalkozások új mezőgazdasági gépet tavaly, 3 százalékkal többet a megelőző évinél, alkatrészekre 7 százalékkal többet, 55,6 milliárd forintot költöttek az agrárágazatban – derül ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet felméréséből, amely 157 mezőgép-forgalmazó és -gyártó eladási jelentése alapján készült. A gazdálkodók továbbra is az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet, ez teszi ki a mezőgazdasági gépberuházás összértékének 56 százalékát. A teljes értékesítésen belül a traktorok 34, a gabonakombájnok 12 százalékos arányt képviseltek. Tavaly több mint 3000 új traktort értékesítettek 61 milliárd MW forint értékben.

Szintet tartanak a hazai vágóhidak

A szakemberek minden esetben elrendelték a fertőzött állomány felszámolását

mányokat, továbbá célzottan ellenőrzik a vetőburgonyaként árult vagy reklámozott (vető méretű, apró burgonya), de nem fémzárolt tételeket. Az Európai Unión kívülről pedig továbbra is tilos a vetőburgonya behozatala.

Vissza kell fognunk vásárlásaink ütemét

Fotó: MTI

Ne ültessen ellenőrizetlenül! Annak érdekében, hogy Magyarországon elejét lehessen venni a behurcolt, esetleg lappangó formában jelen lévő, baktériumos hervadás és bar-

narothadás terjedésének, fontos, hogy a gazdák ne ültessenek növényegészségügyi szempontból ellenőrizetlen burgonyát.

BUDAPEST Mintegy 2 százalékkal kevesebb sertést és közel 2 százalékkal több baromfit vágtak a magyar vágóhidakon tavaly az előző évhez képest, míg a szarvasmarhavágás gyakorlatilag azonos szinten maradt – derül ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentéséből. A levágott állatok élősúlya összesen 542 ezer tonna volt, ez gyakorlatilag megegyezik az előző évi értékkel. Tavaly baromfiból 220,9 millió darabot MW vágtak.

Felmérték az iskolák digitális ellátottságát

Molyinvázió közeledik? Korszerű tananyagtár FOGYASZTÁS A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint molyinvázió lesz Magyarországon, mert ennyi lisztet szakszerűen nem tudnak tárolni a háztartásokban, és megsütni sem fogják. Győrffy Balázs a Világgazdaságnak arról is beszélt, hogy teljes abszurditás jellemzi a fogyasztói szokásokat, mindent megvesznek, amit a boltok polcain találnak, ami persze valamelyest érthető reakció. Beindultak a létfenntartási reflexek, ha valaki azt látja, hogy mindenki vesz húsz kiló lisztet, akkor megveszi ő is, mondván, ennyi ember csak nem bolondult meg – jegyezte meg. Ezzel szemben, míg a fogyasztók attól félnek, hogy nem lesz élelmiszer, addig az élelmiszer-gazdaság egyes szereplői kis túlzással amiatt vannak pánikban, hogy hol értékesítik például az olasz piac bezárása miatt itt maradó termékeket. Győrffy rámutatott, hogy azt mindenesetre megmutatja a mostani helyzet, mennyire fontos az erős hazai élelmiszeripar fenntartása, amihez az is kell, hogy a fogyasztók a nyugalmasabb időkben is a hazai termékeket vegyék le a polcról. A NAK elnöke szerint azért hiányzik sok termék a boltok polcairól, mert több napja a karácsonyi bevásárlás volumenének a másfélszeresét vásárolják fel az emberek a boltokban. Ennyi élelmiszert

A rosszabbul felszerelt intézmények rendkívüli eszközbeszerzési támogatást kapnak

Ezért sem érdemes túlhamozni a lisztet

ilyen rövid idő alatt Magyarországon soha nem vásároltak még. Tehát nem amiatt nincs a boltok polcain élelmiszer, mert az országban nincs áru, hanem mert logisztikailag ezt a vásárlói magatartást képtelenség lekövetni – hangoztatta. A szakértő szerint előbbutóbb rendeződik a helyzet, már csak azért is, mert a fogyasztó a jövő héten is azt fogja látni, hogy már megint van tej, megint van liszt, megint van hús, lehet, hogy nem kellett volna megvenni mindent, amit csak találtunk. Meggyőződése, hogy vannak olyan

Fotó: MTI

termékek, amelyeknek a jelentős része a kukában végzi, ilyen a liszt is, ami a molyok martaléka lehet. Győrffy elmondta, búzából több mint ötmillió tonnával számolhatunk, és ennek nagyjából a felét exportáljuk, tehát elképzelhetetlen, hogy idehaza ne legyen kenyérgabona. Hozzátette, az élelmiszerellátás stratégiai kérdés, a lakosságot el kell látni élelmiszerrel, ezért az élelmiszergazdaság a kritikus infrastruktúra része. Vagyis szükséghelyzetben akár karhatalmi erővel is működőképesen fogják tartani. MW

OKTATÁS A koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére, azt láthatjuk, jól halad az oktatás digitális átállása - mondta a Magyar Nemzetnek Schanda Tamás, a szakképzésért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára. Kiemelte, az intézményeknek ugyan kihívás a digitális munkarend megszervezése, ám az eddigi tapasztalatok pozitívak: a diákok és az oktatók is igazodnak a rendkívüli helyzethez. Jól vizsgázik a Kréta rendszer, amelynek funkcióit egyébként folyamatosan bővítik, hogy minél jobban ki tudja elégíteni az igényeket. A riportfelületek további támogatást nyújtanak a folyamatos tanuláshoz, az ellenőr-

zéshez és visszacsatoláshoz. Emellett a szakképzési tananyagtár kialakításán is dolgoznak a szakemberek. Hozzátette, a magas színvonalú új rendszer bevezetése kulcsfontosságú. Az elmúlt egy hét tapasztalatairól szólva a politikus kifejtette: minden gyorsan, flottul zajlik, a tanulók és az oktatók értesítése időben megtörtént, a szakképzési centrumok az iskolák vezetőivel közösen, határidőre elkészítették az eljárásrendet, és az operatív munkacsoportok is megalakultak. Megjegyeztete, ha a tanulónak egyáltalán nem áll rendelkezésére a szükséges felszerelés, például nincs az otthonában internetelérés, akkor persze az illetékes szakképzési centrum az intézmé-

Fotó: MTI

nyen belül biztosítja neki a szükséges feltételeket. A járványügyi előírásokat azonban ilyenkor is szigorúan be kell tartani, legfeljebb ötfős csoportokban lehetnek az iskolában a tanulók. Kiemelte, a minisztérium felmérte a szakképző iskolák digitális eszközökkel való ellátottságát, folyamatban van az igények összesítése. A tárca támogatásával rendkívüli eszközbeszerzésre kapnak lehetőséget azok az intézmények, amelyekben akadályba ütközik a digitális oktatás. Ami a felnőttoktatást illeti, Schanda Tamás arról számolt be, hogy folyamatban van egy újabb kormányzati döntéscsomag előkészítése, amelynek középpontjában a távoktatás kivitelezése áll majd. MW


8 BELFÖLD–KÜLFÖLD

MK_korona_maradj_280x400.indd 1

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

2020. 03. 20. 13:05


BELFÖLD–KÜLFÖLD

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

Magyarország és Szerbia összehangolta a járvány elleni fellépését

Tizenhatan meggyógyultak Magyarországon hatra emelkedett a koronavírussal fertőzött elhunytak száma és tizenhat főre a gyógyultaké. Orbán Viktor tegnap a szerb elnökkel találkozott, akivel összehangolták a járvány elleni közös fellépést. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu

NAGYVILÁG Újabb 28 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 131-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – derül ki a friss kormányzati tájékoztatóból. A már fertőzött betegek közül ketten, egy 65 éves és egy 75 éves magyar nő, életüket vesztették, ezzel hatra emelkedett az elhunytak száma. Jelenleg 49 koronavírusos beteget ápolnak a Szent László Kórházban, 7-en szorultak közülük intenzív kezelésre – mondta el tegnap Szlávik László, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az operatív törzs tájékoztatóján. Az intenzív osztályos betegek átlagéletkora 66 év, az elhunytaké 69. Mindezek miatt a főorvos arra kérte az idős embereket, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályként maradjanak otthon, és vigyázzanak magukra. Közben tizenhatra emelkedett a gyógyultak száma, mert újabb négy, a kórt legyőző ember távozhatott a Szent László Kórházból. Jelenleg 115-en vannak karanténban, a mintavételek száma pedig elérte a 4443-at. Lakatos Tibor rendőr ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, 3945 ember van hatósági házi karanténban, őket 19 ezernél többször ellenőriz-

Olaszországban sajnos továbbra is ijesztően emelkedik a tragédiába forduló esetek száma Fotó: AFP

ték a rendőrök. Kiemelte, a bekövetkezett fertőzések területi elosztása befolyásolja azt, hogy a jövőben elrendelik-e a kijárási tilalmat, egyelőre ezt nem látják ezt indokoltnak. Jelezte: nem tudnak olyan magyarról, aki jelenleg veszélyben lenne külföldön. Az ezredes szerint akik nincsenek karanténban vagy más elzárás alatt, azoknak a hazajutásáról gondoskodni fognak. Müller Cecília országos tiszti főorvos alátámasztotta a szegedi rektor fertőzöttségéről szóló hírt, hozzátéve, hogy ebből is látszik, a vírus nem válogat. Korábban több médium is beszámolt ar-

ról, hogy a Szegedi Tudományegyetem rektora, Rovó László, aki a Fül-Orr-Gégészeti és FejNyaksebészeti Klinika igazgatója Ausztriában síelt, és amikor hazajött, nem vonult karanténba, hanem bement dolgozni, operált is. Sajtóhírek szerint szombaton az összes fül-orr-gégészeti dolgozót berendelték vizsgálatra. Mohácson is megjelent a koronavírus, egy helybelinél beigazolódott a koronavírus-fertőzés gyanúja, egy másik embert pedig a fertőzés gyanújával szállították kórházba, több száz emberrel találkozhattak – erről a Mohácsi Újság számolt be. Müller Cecília mindazonáltal mindenkit megnyugta-

tott: Mohács nem gócpont. Magyarországon jelenleg nincsenek gócpontok, igazolt fertőzött betegekről országszerte van tudomásuk - emelte ki. Tegnap a koronavírus-járvány elleni összehangolt fellépésről és állandó kapcsolattartásról állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke a karmelita kolostorban. A megbeszélésen – melyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter illetve Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter is – országaik kölcsönös szolidaritásáról biztosították egymást, valamint megvitatták a határokon kialakult helyzetet.

Kocsis Máté és Gulyás Gergely az Országgyűlés tagjaihoz fordul

Döntenek a veszélyhelyzetről BUDAPEST Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője tegnap felhívást intézett az Országgyűlés tagjaihoz. „A koronavírus elleni védekezés gyors döntéseket tett szükségessé, ezért senkinek nem kell a hiteleit visszafizetni, sem cégeknek sem magánszemélyeknek december 31-éig. A diákoknak és a hallgatóknak távoktatás formájában van lehetőségük az oktatásban való részvételre. A rendezvényeket betiltottuk mind szabad, mind zárt térben. A járulékfizetési kötelezettség alól a legnagyobb válságba jutott szektorokban mentességeket adunk… A határokat lezártuk és kontrolláljuk” – részletezte a miniszter. „Ezeknek az intézkedéseknek a fenntartásához és az új, szükséges intézkedések meghozatalához kérjük az Országgyűlés jóváhagyását” – hangsúlyozta Gulyás Gergely. „Most tehát az Országgyűlésen a sor” - tette hozzá Kocsis Máté frakcióvezető.

Kocsis szerint most félre kell tenni a politikai ellentéteket Fotó: MTI

– Ahhoz, hogy a lehető legkorábban dönthessenek a veszélyhelyzet meghosszabbításról, hétfőn négyötödös sza-

vazati aránnyal a törvényhozásnak el kell térnie a Házszabálytól – írta a téma kapcsán Ifj. Lomniczi Zoltán al-

kotmányjogász elemző cikkében az Origo.hu-n. Az ellenzéknél meglehetősen erős ellenállás mutatkozik, Hadházy Ákos független képviselő azt írta Facebookoldalán, hogy „a hétfői tervezet nem a járványvédelmet szolgálja, hanem az alkotmányos puccsot”. Sándor Zsuzsa volt bírónő, a Soros-féle Helsinki Bizottság szimbolikus alakja szerint a kormány célja, hogy összemossa a migrációt a koronavírussal. Az Eötvös Károly Intézet korábbi vezetője, Majtényi László pedig hoszszú cikkben fejtegette, hogy a különleges jogrend mennyire veszélyes a szabadságjogokra. Kovács Zoltán államtitkár ezzel egy időben az álhírek veszélyességére hívta fel a figyelmet. A politikus szerint a törvényjavaslat nemzetközi médiavisszhangja durván eltorzított tényekből indult ki, és olyan hazugságokat hangoztatott, miszerint a törvény elfogadása után „a magyar újságírók évekre börtönbe kerülhetnek”. MW

A járvány világszerte tovább terjed, a koronavírus már több mint 307 ezer embert fertőzött meg globálisan, a gyógyultak száma meghaladta a 92 ezret, a kórban elhunytak száma pedig a 13 ezret. Romániában tegnap meghalt az első beteg, csaknem egy hónappal azt követően, hogy az országban megjelent a betegség. Ezzel egyidejűleg Románia tegnap lezárta a határait, az országban éjszaka korlátozzák a kijárást. Franciaországban meghalt egy, az új típusú koronavírussal fertőzött orvos. Spanyolországban több mint 3500 újabb fertőzést mutattak ki, ezzel az eddig kiszűrt betegek száma meghaladta a 28 500-at. A betegség halálos áldozatainak száma 394-gyel nőtt egy nap alatt, összesen 1720-an veszítették életüket. Olaszországban továbbra is súlyos a helyzet, 793-an haltak meg egy nap alatt. Giuseppe Conte olasz kormányfő szombaton a közösségi oldalán közzétett videójában jelezte, ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani az országban, minden másfajta termelési tevékenység leáll. Továbbra is nyitva tartanak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak, de az összes hivatalt bezárják. Katonaorvosokat és egészségügyi felszelést küldtek tegnap Moszkvából Olaszországba, a segítségnyújtásra Vlagyimir Putyin orosz államfő utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert. Eközben a koronavírus-járvány epicentrumának számító kínai Vuhanban sikerült megállítani a járványt, negyedik napja nem regisztráltak új fertőzöttet.

9

HÍREK

Világszintű imára hív Ferenc pápa VATIKÁNVÁROS A miatyánk közös elmondására szólította fel a világ keresztényeit az új koronavírus-fertőzés teremtette helyzetben, időpontként március 25-én déli 12 órát jelölve meg Ferenc pápa a vasárnap délben interneten sugárzott beszédében. A katolikus egyházfő a keresztény egyházak és közösségek vezetőihez, valamint az összes hívőhöz fordult attól függetlenül, melyik keresztény felekezethez tartoznak. A katolius egyház március 25-én ünnepli a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét, amelyen az Úr születésének hírül adására emlékezMW nek.

Ingyenessé tett hangoskönyvek BUDAPEST Az MTVA Archívum több száz hangoskönyvet, köztük meséket, kötelező és ajánlott olvasmányokat, valamint rádiójátékokat tesz ingyenesen hallgathatóvá a járvány idejére. Az archívum Mtva.hu/radio oldalán olyan klasszikusok érhetők el, mint A kőszívű ember fiai, az Ábel a rengetegben, A Pál utcai fiúk, a Mesék Mátyás királyról, A kincses sziget, a Tom Sawyer MW kalandjai.

A Munka Hőse lett Szergej Lavrov MOSZKVA A Munka Hőse címet és a vele járó arany csillag kitüntetést adományozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek 70. születésnapja alkalmából szombaton Vlagyimir Putyin elnök. A Krími híd megépítéséért szintén a Munka Hőse kitüntetést kapta Nyikolaj Zajkov szerelő, Alekszandr Osztrovszkij, az SZGM-Moszt vállalat igazgatója, valamint a projekt kivitelezését irányító régi elnöki bizalmas és cselgáncsozó sporttárs, Arkagyij Rotenberg. MW

Rendőrbe harapott a csellengő migráns FRANCIAORSZÁG Egy migráns megharapott egy rendőrt Párizsban, mert felszólította a kijárási tilalom betartására. Ezzel egy időben Lyon mellett egy horda támadott rendőrökre, azzal fenyegetőzve, hogy leköpködik őket, ha nem távoznak – mondta Linda Kebbab a Le Figarónak. A francia rendőrség algériai származású szakszervezeti vezetője súlyos kritikával illeti Franciaország migránsok lakta, iszlám „fennhatóság” alá tartozó területeit. Kebbab szerint a no-go zónákban élők

nem tartják be a járvány miatt hozott kijárási tilalomra vonatkozó utasításokat. „A rendőrség rendszeresen szembesül azzal, hogy a bűnözői bandák megtagadják a szabályokat. Nem ismerik el az állam fennhatóságát, változatlanul folytatják a kábítószerárusítást és más illegális tevékenységüket az utcán. Csapdába csalják a rendőröket, autókat gyújtanak föl, üzleteket rongálnak meg, számos esetben támadnak az intézkedő járőrökre vagy tűzoltókra” – mondta Linda Kebbab. MW

Lóhátról is ellenőrzik kijárási tilalom lakossági betartását Fotó: AFP


10 TETTHELY–TV-MŰSOR Huszonketten meghaltak, ezrek szenvedtek traumát

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

HÍREK

Bíróság előtt a terrorista nak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a testvérpár közösen tervelte ki a merényletet, még ha nem is együtt hajtották végre. „Ez egy kétfős munka volt. Egyértelmű, hogy közösen tervelték ki. A hoszszas nyomozás során először kiadatást kellett kérnünk Líbiától, ugyanis az öngyilkos merénylő bátyja ott rejtőzködött” – foglalta össze Max Hill. A szintén megszólaló Ahmed El Sharif - aki együtt nőtt fel a két líbiai származású terroristával, sőt, együtt ítélték el őket kisebb bűncselekményekért és kábítószerfogyasztásért is - a brit televíziónak elmondta: Abediék mindketten az Iszlám Állam propagandáját tették magukévá, az iszlamisták átmosták az agyukat. „Utoljára két héttel a merénylet előtt találkoztam Salmannal” – mondta az ismerős, hozzátéve, hogy egytripoli mecsetben imádkoztak közösen. „Ugyanaz az ember volt, mint akit Manchesterben megismertem, azonban visszaemlékezve, mintha valami történt volna vele, valami különleges, nem is tudom… Viszszafogottabban öltözködött és már nem káromkodott anynyit, mint régen” - tette hozzá. Hashem Abedi feltételezhetően életfogytiglani börtönbüntetést kap a később folytatódó tárgyalás végén, miután 22 rendbeli gyilkosság vádjában találták bűnösnek.

Életfogytiglant kaphat a három évvel ezelőtti pokolgépes manchesteri terrortámadás végrehajtójának testvére. Hashem Abedit 22 rendbeli gyilkosságban találták bűnösnek. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu

MANCHESTER A vádirat szerint 2017-ben a líbiai származású Abedi testvérpár pokolgépes terrortámadást hajtott végre Manchesterben egy Ariana Grande-koncert után. A merényletben az elkövető Salman Abedivel együtt összesen 23-an haltak meg. Az ügyben perbe fogták az iszlamista testvérpár életben maradt tagját, Hashem Abedit is, akit 22 rendbeli gyilkosságban találtak bűnösnek. Hiába találták meg a DNS-ét és az ujjlenyomatát abban a lakásban, ahol a manchesteri terrortámadás robbanószereit készítették, a férfi az eljárás során következetesen tagadta bűnrészességét és bűnösségét. A vád szerint a terrorista Abedi testvérpár szögeket helyezett a bombát rejtő táskába, hogy még nagyobb legyen a pusztítás. Korabeli brit sajtóbeszámolók szerint a három éve történt merénylet 22 ártatlan halálos áldozata mellett ezrek szenvedtek kisebbnagyobb fizikai és mentális traumát.

A Hashem Abedi által szervezett 2017-es bombatámadás megrázta Manchestert

A népharag miatt Abedi ügyét nem Manchesterben, hanem a londoni Old Bailey büntetőbíróságon tárgyalták. A vádlott végig azt állította, hogy nem is volt a szigetországban, mikor a terrortámadást végrehajtotta a testvére, ám mint kiderült, több egyértelmű bizonyíték van arra, hogy a líbiai származású be-

vándorló férfi nem sokkal a merénylet előtt járt abban a lakásban, ahol a bombát öszszeszerelték. A támadó öccse már korábban, a rendőrségi kihallgatások során is folyamatosan tagadta az ellene felhozott vádakat és próbált látványosan elhatárolódni bátyja tettétől. A nyomozás során azonban

Fotó: MW

kiderült, hogy a testvérpár a merénylet előtt egy hónappal Líbiába utazott, ahol terrorcsoportokkal vették fel a kapcsolatot. „Csak annyira bűnös, mint a testvére” – mondta az ügyész a tárgyalás során. A londoni bíróság vezetője a Sky News televíziónak úgy fogalmazott, cáfolhatatlan bizonyítékok áll-

4.50 Teleshop 5.15 Barátok közt Magyar filmsorozat, 9801-9802.

6.00 9.05 10.05 12.15 13.40

Reggeli Asztro Klub Teleshop Fókusz Drága örökösök

TV2

5.10 6.15 6.25 6.55 8.45 9.35 10.50 12.00 12.30

Magyar filmsorozat, 57.

14.50 Bátrak földje

MŰSOR

Magyar filmsorozat, 58.

16.00 Az én kis családom

VII. 15.: Viharmadár

13.30 Walker, a Texas-i kopó VII. 16.: Késlekedő igazság

Török filmsorozat, 88.

17.10 Barátok közt

Magyar filmsorozat, 9803-9804.

18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz 20.15 Drága örökösök Magyar filmsorozat, 58.

21.15 Bátrak földje

14.30 A vidéki doktor XVI. 9.: A főtárgyalás

15.40 Amanda

Chilei romantikus filmsorozat, 52. A számonkérés

16.45 Remények földje Török romantikus filmsorozat, 58.

Magyar filmsorozat, 59.

22.15 Barátok közt

Magyar filmsorozat, 9803-9804.

22.55 XXI. század 23.25 RTL Híradó Késő esti kiadás 23.50 Kapcsolat

18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák Magyar fikciós sorozat, 88.

20.10 Exatlon Hungary 22.50 Pénzt vagy éveket! 0.15 Magánnyomozók

Lenyakazta apját a börtöntöltelék SZLOVÁKIA Letartóztatott a szlovák rendőrség egy 40 éves révkomáromi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy brutálisan meggyilkolta 63 éves édesapját. Sajtóértesülések szerint a középkorú férfi levágta az apja fejét. Az elkövető állítólag a barátaival beszélgetett a szobájában, majd egyszer csak kiment, és amikor visszajött, csupa vér volt. Elmondta a többieknek is, hogy megölte az apját. Ezt követően a szobában lévők egyike kiugrott a földszinti erkélyről, hazafutott és értesítette az esetről a rendőröket. A rendőrség őrizetbe vette a férfit, aki alig egy éve szabadult a börtönből, amelyre nagyanyja megMW ölése miatt ítélték.

DUNA TV

DUNA WORLD

6.00 6.30 6.40 6.45 7.10 7.40 8.35 9.20 10.25 12.00 12.01 12.35 12.55 13.05 14.05 15.05 16.00 17.05 18.00 18.25 18.45 19.35 20.35 21.35

6.20 Summa 6.05 Mindenki Akadémiája 6.40 Család’20 6.35 Duna anzix 7.10 Jó ebédhez szól a 6.50 M5 Híradó nóta 11.00 Szólalj meg! - angolul 8.05 Idegen nyelvű hírek 11.10 A nagy mítoszok 8.30 Vatikáni híradó 11.15 Szólalj meg! - angolul 8.55 Önkéntesek 11.30 Szólalj meg! - németül 9.25 Mindenki Akadémiája 13.35 Rejtélyes XX. század 10.00 Dokuzóna Kun Miklós műsora 10.55 Angol nyelvű hírek 14.05 Felsős 11.10 Tóparti látomás 14.35 Koronás sas 12.50 V4 Híradó 15.10 Magyarország 2000 13.00 Híradó 15.40 A múzsa csókja 13.15 Roma Magazin 16.10 Tengerek, városok, 13.45 Domovina emberek 14.20 Család-barát 17.00 Ön is tudja? 15.55 Divat és dizájn műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 16.25 Magyar Krónika 17.00 Öt kontinens 18.05 Az utolsó édenkertek 17.30 Ízőrzők 19.00 A Mediterráneum 18.40 Itthon vagy! elfelejtett kincsei 19.00 Jó ebédhez szól a 19.25 Vers mindenkinek nóta 19.35 Bolygónk, a Föld II. 20.00 Edda koncert 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.50 Tisztelettel adózva 21.35 Ridikül a magyar nemzetnek... 22.35 Mindenből egy van 23.30 M5 Híradó 22.50 Pan Tadeusz 0.00 Határtalanul 1.00 Vers mindenkinek magyar 1.02 Kult’30 0.35 Hetedhét kaland 1.40 M5 Híradó

22.25 22.35 23.30 0.25 1.20

Híradó Nemzeti Sporthíradó Kenó Roma Magazin Domovina Ridikül Fogd a kezem! Don Matteo Család-barát Déli harangszó Híradó Nemzeti Sporthíradó Hej Páva Bolygónk, a Föld II. Zoo Sorsok útvesztője Don Matteo Ridikül Híradó Nemzeti Sporthíradó Fogd a kezem! Zoo Kékfény A maffia nyomában Kenó Nők vészhelyzetben 4 összeesküvő és 1 temetés Hogy volt!? Új idők, új dalai

M5

VIASAT 3

6.05 6.30 7.05 7.35 8.05 8.35 9.00 9.25 10.25 11.20 12.15 13.10 14.10 15.05 16.05 17.05 18.05 19.00 20.00 21.00

Jóbarátok Jóbarátok Jóbarátok Jóbarátok Jóbarátok Agymenők Agymenők Szívek szállodája Szívek szállodája Doktor House Doktor House Castle Castle Doktor House Doktor House A mentalista Castle Castle A mentalista Nem kellesz eléggé amerikai-német-holland romantikus vígjáték (2009) Fsz.: Ginnifer Goodwin, Jennifer Aniston, Drew Barrymore, Scarlett Johansson

23.45 Szellemirtók

amerikai akció-vígjáték (2016)

2.10 Doktor House 2.50 A mentalista

FILM+

M4 SPORT

6.50 Egy nap amerikai-angol romantikus dráma 2011

8.40 Fuss az életedért! amerikai akciófilm 2011

10.20 A Lazarus-terv

amerikai-kanadai thriller 2008

12.15 Összeláncolva

amerikai filmdráma 2013

14.15 Szökésben

amerikai-japán akciófilm 1994

16.40 Csapda

angol-amerikaiemirátusokbeli akciófilm 2013

18.50 Colombiana

amerikai-francia akciófilm 2011

21.00 Peppermint - A bosszú angyala amerikai-hongkongi akciófilm 2018 Sz.: Jennifer Garner, Tyson Ritter, Annie Ilonzeh, Richard Cabral

23.10 Beépített tudat

angol sci-fi akciófilm 2016

1.20 Paranoia

amerikai-indiai-francia thriller 2013

5.00 5.30 6.30 7.00 8.15

Jégkorong magazin Góóól!2 Sporthíradó Sporthíradó Kézilabda: Női olimpiai selejtező: Magyarország– Oroszország

10.00 10.30 11.30 13.00 13.30 14.00

Sporthíradó SPORT7 Góóól!2 Sporthíradó UEFA BL magazin Labdarúgás: OTP Bank Liga: Paks–MOL Fehérvár

16.00 17.00 17.15 17.45 18.45

Kosárlabda magazin Sporthíradó Boxutca Kézilabda magazin Kézilabda: Női olimpiai selejtező: Magyarország– Oroszország

20.30 Góóól!2 21.30 Sporthíradó 22.00 Forma–1 bahreini nagydíj Futam

0.10 Út az Eb-re 0.45 Labdarúgás: OTP Bank Liga: Puskás A.–FTC

2.35 Pecatúra 3.00 Forma-3 Bahreini Nagydíj

AJÁNLÓ

Amerikai filmsorozat, 10.

Családi Titkok MOKKA Tények Reggel MOKKA MOKKACINO TELESHOP Az utolsó zsarú Tények Délben Walker, a Texas-i kopó

TEXAS Az új típusú koronavírus-járványra hivatkozva halasztottak el Texasban egy szerdára kitűzött kivégzést. A helyi fellebbviteli bíróság elutasította ugyan a halálra ítélt John Hummel fellebbezését, de azt állapította meg, hogy „a jelenlegi egészségügyi válsághelyzetre és a kivégzés végrehajtásához szükséges temérdek erőforrásra tekintettel” 60 nappal el kell halasztani a végrehajtást. A 44 éves Hummel tíz éve megölte várandós feleségét, ötéves kislányukat és az apósát. A huntsville-i börtönben méreginjekcióval végeztek volna vele szerdán. MW

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

TELEVÍZIÓ-MŰSOR RTL KLUB

Elhalasztották a kivégzést

MŰSOR

16.00 Az én kis családom

14.30 A vidéki doktor

21.35 A maffia nyomában

11.10 Tóparti látomás

22.50 Pan Tadeusz

21.00 Nem kellesz eléggé

21.00 Peppermint

14.00 Labdarúgás

M1

HÍR TV

ATV

PRIME

MOZI+

SUPERTV2

SPORT1

TV PAPRIKA

Óránként Híradó és időjárásjelentés 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.52 V4 Híradó 14.35 Itthon vagy! 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.34 Esély 19.05 Világ 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.15 Ma éjszaka

Minden fél órában hírekkel, hiradóval 7.30 Napról napra 8.05 Informátor 8.30 Paletta 9.05 Bayer show 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.05 A nyolcas 11.30 Budapesti srások 12.30 Soroló 13.05 Panaszkönyv 14.05 Credo 15.30 Garázs 16.05 Vetítő 17.30 Plusz mínusz 18.30 Paletta 19.30 Magyarország élőben 20.05 Főhős 21.05 Sajtóklub 22.30 Címlap 23.05 Magyarország élőben 23.30 Plusz mínusz

5.00 Hazahúzó 5.55 ATV START 8.30 START plusz 8.55 ATV Híradó 9.15 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 ATV Híradó 21.00 Jakupcsek plusz 22.00 A nap híre 22.55 ATV Híradó 23.40 Hazahúzó 0.30 Világhíradó

6.00 NCIS: Los Angeles 7.00 NCIS 8.00 Don Matteo 9.25 A hegyi doktor újra rendel 10.25 Robbie, a fóka 11.25 A klinika 13.25 Charly, majom a családban 15.30 A hegyi doktor újra rendel 17.35 Don Matteo 19.00 Hawaii Five-0 20.00 Hawaii Five-0 21.00 Dr. Csont 22.00 Dr. Csont 23.00 Dr. Csont 0.00 Dr. Csont 1.00 A szökés (2017) 2.00 Dr. Csont

6.15 Teleshop 7.55 Idegroncs derbi 9.45 Lara Croft: Tomb raider - Az élet bölcsője 12.00 Végveszélyben 14.55 Nyerő páros 16.50 xXx: Újra akcióban 18.55 A kód 21.00 Hitman: A 47-es ügynök 23.00 A halálraítélt 1.25 Mr. Brooks 3.55 Pókember 2.

6.55 Hal a tortán 8.00 Tények Reggel 8.35 Több mint TestŐr 8.45 Veled is megtörténhet! 9.50 Családi Titkok 12.00 Jóban Rosszban 13.10 Mintaapák 14.00 Magánnyomozók 15.00 Csapdába csalva 16.10 Tények 16.40 Családi Titkok 18.50 Magánnyomozók 21.00 Jóban Rosszban 22.10 Tények Este 22.40 Bosszúvágy (2018) 1.05 Kórházi történetek

6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Labdarúgás: Bundesliga 9.30 Televíziós vásárlás 10.30 Labdarúgás: Bundesliga 12.15 Kézilabda Bajnokok Ligája 14.00 Kézilabda Bajnokok Ligája 15.45 Harmadik félidő 17.15 Kékek 17.45 Építők. A Telekom Veszprém hivatalos klubtévéje 18.15 Mai helyzet 18.30 Labdarúgás: Bundesliga 19.30 Germánia 20.30 Labdarúgás: Bundesliga 22.30 Kézilabda 23.00 UFC

Reggeltől gasztro műsorok 17.00 Jamie és Jimmy konyhai csatái 18.00 Húsimádók klubja 18.30 Hús hússal 19.00 Kedvenceink kedvencei 19.30 Egy sima, egy fordított 20.00 Mary, a mesterszakács 20.30 Jó szakács, rossz szakács 21.00 Sütivilág 21.35 Álmaim cukrászdája 22.05 Anna Olson házi süteményei 22.35 Jamie és Jimmy konyhai csatái

A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!


11 Bizonyos történetek és mesealakok segítik a kicsik fejlődését, gyógyulását CSALÁD

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

Minden napra egy újabb csoda A legtöbb szülő tudja, hogy a gyermekek számára kiemelt fontosságú a rendszeres mesehallgatás. Észrevétlenül a kicsik egész életét átszövi a fantáziavilág, legyen szó egy átlagos hétköznapról vagy egy közelgő ünnepről, mint a húsvét.

együtt meg is tud velük küzdeni, vagyis a mesék segítségével a feszültségek feldolgozhatóvá válnak. Ha a gyermek szorongásai nem öltenek valamilyen formában testet, akkor a fel nem oldott feszültség olyan agresszióvá alakulhat, amely már nem mesefigurákra, hanem a környezetére vetül, és később deviáns életformát is előidézhet.

teivel együtt. Az ünnep lényege, hogy kilépünk a hétköznapok mókuskerekéből. Sokkal tágabb az a világ, mondhatni végtelen, körülvesz bennünket, megmutatkozik, amit nem ismerünk. A mesék által ugyancsak meríthetünk ebből az ismeretlenből – emeli ki a szakember.

Mediaworks/Test&Lélek szerkesztoseg@mediaworks.hu

MESE A mesék a feledés homályából újra a középpontba kerültek az utóbbi évtizedekben, jó esetben nemcsak a gyermekek révén találkozunk velük, hanem a felnőttek életére is hatással vannak. A történetekben rejlő misztikum különösen érdekes, hiszen a belső világunkról, a fantáziánk működésének természetéről árulkodik, vagyis több, mint a külső realitás. Antalfai Márta pszichológus, meseterapeuta ezt úgy fogalmazza meg, a lélek útja a misztikumból a valóságba olyan, akár a gyermek lényének alakulása a méhen belüli fejlődéstől az önálló életig. Az ünnepek során pedig mindig kiemelt szerephez jut a misztikum. – A gyermekek mindig türelmetlenül várják a nagy ünnepeket, de azok a felnőttek számára is fontosak a maguk rítusaival, játékaival, történe-

Hiszed vagy sem… Ahogy a kicsi cseperedik, lassan magától rájön, hogy az általunk mesélt történeteknek mennyi a valóságalapja. Ebben a folyamatban fontos a fokozatosság és az, hogy a gyerek megőrizze misztikus élményeit. – Bár a tudomány folyamatosan rengeteg felfedezéssel gazdagítja az emberre és a külvilág jelenségeire vonatkozó ismereteinket, ezzel párhuzamosan nő az ismeretlen birodalma is. A mese, miközben fejleszti a fantáziát és a kreativitást, azt tanítja a gyermeknek, hogy a világ tele van titkokkal, és vonzó titokzatosságában megfejtésre vár – magyarázza a pszichológus.

Kimondhatóvá teszi a kimondhatatlant Egy kisgyermek számára mindig jó, ha mesékkel körülvéve nő fel, ez gazdagítja, színesíti és rugalmassá teszi a személyiségét, felkészítve a

Gyógyító erő

Fontos, hogy a gyermekeink megőrizzék a történetek misztikus élményeit

felnőttéletre és egyben a sikerre is. Antalfai Márta azt javasolja, hogy lehetőleg vegyesen meséljünk könyvekből, valamint a gyermek saját életéből vett történeteket, és egyúttal hangsúlyozza, hogy negatív szereplőkre igenis szükség van. A 4–6 éves kor élettani szempontból kiemelten fontos HIRDETÉS

időszak, mivel ilyenkor válik el határozottan a külvilág a fantázia világától, ennek következtében pedig megjelennek mindenféle félelmek, szorongások; a kaotikus belső érzések olykor akár agresszió formájában is megnyilvánulhatnak. Persze egy gyerek számára nem ugyanaz szorongás-

Fotó: Shutterstock

keltő vagy izgalmas, mint egy felnőttnek. Arra a jelenetre vagy alakra figyel, amely őt legbelül foglalkoztatja; az lesz számára félelmetes, amelyik érinti belső félelmeit, szorongását. Pontosan ezért nagyon fontosak a negatív figurák: a gyermek ki tudja vetíteni félelmeit, indulatait, negatív érzéseit, és a mesehőssel

Minden beteg gyermeknek megvan a maga gyógyító erejű meséje, csak meg kell találniuk egymást. A mesék terápiás értéke abban rejlik, hogy a történet az egyensúlyhoz (egészséghez) vezető utat mutatja meg, mégpedig azzal a felhívással, hogy nem elszenvedni kell az egyensúly megbomlását, hanem helyreállítani. A betegséggel küzdő gyermekek pontosan értik, hogy a mesét mozgató csodák nem a természeti törvények megsértését jelentik, hanem a tökéletlen tökéletesítését, azaz annak lehetőségét, hogy az ismert dolgok az ismeretlennel összekapcsolódva bármikor váratlan, új formákat teremthetnek. A beteg erőt nyer abból a tudásból, hogy a megszokott ok-okozati viszonyok, rutineljárások felfüggeszthetők, vagyis végső soron „bármi megtörténhet”… HIRDETÉS


12 SZOLGÁLTATÁS–MOZAIK NAPKELTE 5.39 NAPNYUGTA 18.02 HOLDKELTE 5.46 HOLDNYUGTA 17.02

Meteorológiai világnap EMŐKE, BOTOND napja

Megszabadulnék az üdülési jogomtól

EMŐKE. Régi magyar személynév, jelentése: anyatejjel táplált újszülött. Védőszentje: szeplőtelenül fogant Boldogságos Szűz. Virága: a papagájtulipán. EGYÉB NÉVNAPOK: Appia, Arvid, Balabán, Emese, Kartal, Ottó.

Á

GÍTÜNK E S segitunk@

HOROSZKÓP KOS (03. 21. – 04. 20.)

Ha otthonról dolgozik, akkor is hatalmas teljesítményre képes ma, és egy szakmai vitában győzedelmeskedik. Bárhogy is alakuljon, ön a megpróbáltatások ellenére is állni fogja a sarat. BIKA (04. 21. – 05. 20.)

Á

Á mediaworks.hu Á

Á

06-80/922-016 Á Á hétfõ-péntek: Á 8–12 óráig Á Á

Egyházi ünnepek

Í

RJ

A katolikus naptárban Mongrovejói Szent Turibiusz püspök emléknapja, Emőke, Ottó napja. A református és az evangélikus naptárban Emőke napja. A zsidó naptárban ádár hónap 27. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Iz 65,17–21. Zsolt 29. Jn 4,43– 54. Református: Lk 18,35–43. Péld 23. Evangélikus: Jn 6,26–35. Mk 12,38–40.

ON ,

N

MA

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

H Í VJ

O

RÁK (06. 22. – 07. 22.)

OROSZLÁN (07. 23. – 08. 22.)

1960-BAN e napot választották a meteorológiai világnapnak. 1897-BEN Eperjesen megszületett Hamvas Béla filozófus, esszéista, író (A magyar Hüperion, A bor filozófiája). 1903-BAN a Wright fivérek bejegyeztették a repülőgép szabadalmát. 1927-BEN megszületett Békés Itala Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész. 1945-BEN vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolna balatonfűzfői munkáslány. 1949-BEN megszületett Trevor Jones zeneszerző (Excalibur, Lángoló Mississippi, Az utolsó mohikán, Sztárom a párom, A Szövetség). 1961-BEN Csillagvárosban, egy tűzben életét veszítette Valentyin Bondarenko űrhajósjelölt. 1984-BEN elhunyt Greguss Pál botanikus, biológus, a szegedi füvészkert igazgatója. Forrás: Ezenanapon.hu

LOTTÓ – 12. HÉT

40, 48, 59, 60, 64 3, 10 12, 19, 23, 33 Jokerszám: 2 2 2 6 9 5 212 985 175 forint 132 875 forint

35 830 forint

3 650 forint

2 625 forint 1 300 forint A következő hétre A következő héten átvitt: várható: 6,424 milliárd forint 70 millió forint Joker: nem volt következő hétre átvitt: 55 millió forint A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE

1 7 5 2 8 6 3 4 9

3 6 9 7 5 4 1 2 8

8 9 2 6 1 7 4 5 3

7 1 4 5 2 3 9 8 6

6 5 3 9 4 8 7 1 2

4 3 1 8 7 2 6 9 5

9 2 7 4 6 5 8 3 1

A kilencvenes évek egyik klasszikusan ráfizetéses beruházása volt az üdülésijog-vásárlás – sokan ma is szabadulnának tőle

5 8 6 3 9 1 2 7 4

Fotó: MW

Közeledik az újhold, ez azt jelenti a Hold szorosan a Nap mögött halad, ilyenkor minden megpihen. Most önre is ráférne a töltekezés, próbáljon meg otthonában pihenni olvasással, zenehallgatással. SZŰZ (08. 23. – 09. 22.)

Közel harminc éve vásároltam üdülési jogot Hévízre, de már egy ideje egyre hatalmas nyűgnek érzem. Többször próbáltam már megválni tőle, de mindig falakba ütköztem. Kihez fordulhatok segítségért? Milyen jogi lépéseket tehetek? – kérdezte olvasónk. Még mindig lázban tart több ezer tulajdonost a kilencvenes években tömegével fölvásárolt üdülési jogok körüli mizéria. A néhány éve folyamatosan növekvő fenntartási költségek miatt sokan inkább megpróbáltak szabadulni az évtizedekre előre megváltott nyaralásoktól. Külön piac alakult arra, hogy továbbértékesítsék a nyűggé vált üdülési jogokat. A kiszolgáltatott fogyasztót azonban gyakran félrevezetik, és újabb megbízással nemhogy megszabadítanák a tehertől, hanem még nagyobb kötelezettség szakad a nyakába.

A külföldi vagy hazai üdülőhelyeken ötven–kilencven évre megváltott, az év egy meghatározott időszakában egy hétig vagy tíz napig érvényesíthető, időben megosztott üdülőhasználati jog (time share) megszerzése annak idején egyfajta státusszimbólum volt. A százezres vételárú fix nyaralás lehetősége becslések szerint ma is 40-50 ezer magyar háztartásban van jelen. A többségnek mostanra nyűggé vált a röghöz kötő konstrukció, hiszen nem ritka, hogy értékben, színvonalban a meglévőnél sokkal jobb lehetőséghez jutnak. Sok üdülésijog-tulajdonos átverve érzi magát a time share-rel járó pluszkiadások miatt, azonban az üdülési jogtól megszabadulni szinte lehetetlenség. Tipikus, hogy a tájékozatlan jogtulajdonossal félrevezető tájékoztatás után újabb megbízást íratnak alá, amivel még nagyobb kötelezettség szakad a nyakába.

SUDOKU

3 071 930 forint

2 4 8 1 3 9 5 6 7

IKREK (05. 21. – 06. 21.)

Most kellene lépéseket tennie anyagi helyzetének stabilizálása irányában, erre most kitűnő lehetőségei adódhatnak. Valamilyen pénzügyi tranzakcióval, szerződéssel kapcsolatban tehet szert nyereségre. Bármily érzelgősen is telt a hétvége, most újra össze kell szednie magát, és elővenni ismét racionális énjét. A mindennapi teendők, a rutin segítenek, hogy erőre kapjon.

Ezen a napon történt

Nem volt

Nagyon magasra tette a mércét. Ez jó, mert záloga a távolabbi sikereknek. De nehézségei adódhatnak abból, ha csak túlzott erőfeszítésekkel tudja elérni azt, amit magának kitűzött.

2 1 9 4 6 5 2 4 8 5 3 1 3 9 6 3 2 4 6

– Folyamatosan jelentkeznek a megkárosított fogyasztók. Hiába hívjuk fel évek óta a figyelmet arra, hogy ha az üdülési jogot el kívánják adni, ne fizessenek előre és ne mondjanak le előre a jogukról – mondta a Magyar Nemzetnek a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). Eleve azt a céget is alaposan górcső alá kell venni, amelyik azt ígéri, hogy megszabadítja a családot a fölöslegessé vált üdülési jogtól – hívták fel a figyelmet. – A vállalkozást ellenőrizni kell a www.e-cegjegyzek. hu internetes oldalon – figyelmeztetnek. Fontosnak tartják, hogy a fogyasztók soha ne adjanak át előre jutalékot vagy megbízási díjat az eladásért, az ugyanis csak akkor jár, ha teljesült a vállalás. Érdemes fenntartással kezelni, ha a megállapodott összegen túl a cég további befizetéseket igényel. Nem szabad va-

kon megbízni az előzetesen szóban kapott tájékoztatás tartalmában sem, inkább öszsze kell vetni az írásbeli szerződéssel, és ha ellentmondás mutatkozik, semmit nem ajánlott aláírni. Előfordul olyan szerződés is, amely valójában csak marketing-, promóciós vagy egyéb feladatokra, azaz az üdülési jog reklámozására vonatkozik, nem az eladásra – sokan ebbe a csapdába is belesétálnak. Ráadásul az sem garancia az eladásra, ha a szerződés valóban arról szól, mert gyakori kitétel, hogy a sikertelen próbálkozás után a megbízási díjat ki kell fizetni. – Vita esetén írásban, igazolható módon nyújtsunk be panaszt. Ha a cég nem lelhető fel vagy nem veszi át a küldeményt, szándékosság gyanúja esetén tegyünk rendőrségi feljelentést, mivel büntetőjogi felelősség foroghat fenn – tanácsolja a FEOSZ. (Forrás: Magyar Nemzet) SKANDINÁV REJTVÉNY

7 8

6 2 7 4 3 2 4

Talán jogosan haragszik valakire, ám a haragjával mégsem érhet el semmit másoknál. Talán az az egyetlen út, ha végleg elfordul tőle… Kivéve, ha másokért kell küzdenie. MÉRLEG (09. 23. – 10. 22.)

Pénzügyekben szerencsésen alakul a helyzete, valami most elindult, és meg tudja valósítani az álmait, ugyanis a nyolcadik sorsterületén vonul át a Vénusz, ami megsegíti önt vágyai elérésében. SKORPIÓ (10. 23. – 11. 22.)

A Mars és a Plútó együttállása rengeteg energiával tölti fel, most azonnali győzelmet arathat, munkájában, sportban vagy valamilyen kemény munkával. NYILAS (11. 23. – 12. 21.)

Nem kellene minden apróságon felbosszantania magát. Ez az időszak sajnos a kelleténél is változékonyabb, de különösen a feletteseivel szemben nem jó kimutatnia a bosszankodását. BAK (12. 22. – 01. 20.)

7 4 2 8 3 5 4 8 5 6 1 3 8 9

Anyagi gondok nyomasztják. Nem fogja veszteség érni, még ha most olyan borúsan látja is az ügyet. Az első sorsterülete remekül áll, és ez még sokáig így marad. VÍZÖNTŐ (01. 21. – 02. 18.)

Ön nem igazán tesz semmit a pénzügyei érdekében, most mégis, valami csoda folytán, nem várt helyről igen komoly összeget kap. Lehet, hogy visszaadja valaki egy korábbi tartozását. HALAK (02. 19. – 03. 20.)

Az első sorsterületén áll a Neptunusz és a Hold, ami önt igen érzékennyé teszi meghatározza hangulatát. Vágyakozik valaki után, ez lehet a volt szerelme.


13

SPORT/HIRDETÉS

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

Veszprém: A megmaradt mozgástér nem mondható túl nagynak

Tudják, hogy maradniuk kell Minden veszprémi kézilabdázó zokszó nélkül tudomásul vette, hogy Magyarországon kell maradnia. Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója bízik abban, hogy a csapat minden tagja a lehető legkomolyabban veszi a tiltó rendelkezéseket, vigyáz magára és a családtagjaira. MTI-összeállítás

KÉZILABDA Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatában fontosnak tartotta elmondani, hogy Magyarország egyik legsikeresebb és legértékesebb klubcsapatának tagjai zokszó nélkül vették tudomásul, hogy otthon kell maradniuk, egészen addig, amíg újra találkozhatnak egymással, és együtt sportolhatnak. A magyar bajnokcsapat minden tagja, velük együtt a teljes szakmai stáb átesett már a koronavírusteszten, amely mindenkinél negatív eredményt mutatott. „Sohasem voltak még ilyen helyzetben, ahogy én sem, de ha az életünk így alakult, akkor engedelmeskedni kell, méghozzá a lehető legnagyobb fegyelmet tanúsítva. A Telekom Veszprém különleges he-

Nagy László (középen) elmondta, Veszprémben mindenki nagyon megértő volt a kialakult helyzetben

lyet foglal el a magyar sportban, mert a mi játékoskeretünket három földrész – Európa, Afrika és Dél-Amerika – tizennégy nemzetének több

mint húsz kézilabdázója alkotja. Amikor elmondtuk nekik, hogy egy ideig mérkőzések és edzések nélkül maradnak, senki sem állt elő azzal,

hogy elhagyná az itteni lakóhelyét, és hazautazna. Tudomásul vették, hogy se ki, se be, amit a jövőben az állóképességük megőrzéséért te-

Fotó: sprt1tv.hu

hetnek, azt csak bezárkózva, home office körülmények között tehetik meg” – mondta az SzPress Hírszolgálatnak a tavaly kétszeres BL-győztesként

és 209-szeres válogatottként visszavonuló sportvezető. Nagy László úgy gondolja, kicsit talán jól is jött a kényszerszünet a magyar bajnokcsapat játékosainak, akik a leállásig Veszprémben három hadszíntéren csatáztak, ráadásul közülük többen hazájuk válogatottjában is szerepeltek. „A megmaradt mozgástér nem mondható túl nagynak, de guggolni, kitöréseket csinálni, gumi- és TRX-kötéllel, kisebb-nagyobb súlyzókkal otthon is lehet mozogni, nem is beszélve a „jó öreg” fekvőtámaszról és a hasizmok megmozgatásáról. Remélem, néhány hét múlva jobb lesz a helyzet, aztán előbb vagy utóbb minden visszatér a rendes kerékvágásba. Nem vagyok biztos abban, hogy a Bajnokok Ligája döntőjét úgy és akkor meg tudják rendezni Kölnben, ahogy tervezték, egyelőre csak anynyit tudunk, hogy az európai szövetség április közepére ígért tájékoztatást a lehetséges forgatókönyvvel kapcsolatban. Addig semmi értelmét sem látom a találgatásoknak” – hangsúlyozta Nagy László, aki veszprémi tisztének betöltése mellett a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai alelnöke is.

Időjárás

Lehűlés jön hózáporokkal

KÖSZÖNJÜK, HOGY NÁLUNK HI HIRDETETT!

kedd 5/–1 oC szerda

4 oC – 4 oC

5/–1 oC csütörtök 6/0 oC

Ma délkelet felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és a Dél-Dunántúlon egyre többfelé kezdődik havazás, havas eső. Északabbra csak elszórtan alakul ki hózápor. Az ÉK-i szél viharos lesz. Reggel –5, délután +3, +4 °C lesz. Kedden erősen felhős, borult lesz az ég. Délnyugaton, délen többfelé lehet havazás, az északi tájakon csak elszórtan fordul elő vegyes csapadék. Erős lesz az északkeleti légmozgás. Egyelőre marad a télies (2–7 fok közötti) hőmérséklet.

Tavaink vízhőmérséklete

Balaton: 9,6 °C Velencei-tó: 9,9 °C

Forrás:

Tisza-tó: 4,2 °C

ÜGYELETEK ORVOSI KÉSZENLÉT SALGÓTARJÁN város és város környéki betegek részére hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig felnőttek és gyermekek ellátására hét végén és ünnepnapon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Szent Lázár Megyei Kórház. Telefon: 32/310-104. Az anyatejgyűjtő állomáson, a Füleki út 41. szám alatt 8 és 9 óra között veszik át az anyatejet. Fogászati ügyelet: hét végén és ünnepnapon 8-tól 14 óráig az Úttörők út 17–19. szám alatt. Telefon: 32/418-432. BALASSAGYARMAT: Rákóczi út 125–127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-35/301-621.

SZÉCSÉNY: Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fenti napokon ügyelet. Telefon: 06-32/370-432. PÁSZTÓ: a központi háziorvosi ügyelet címe: Pásztói Gondozóház, Semmelweis u. 2. szám, telefon: 06-32/460-006.

LELKISEGÉLY-TELEFONSZOLGÁLAT SALGÓTARJÁNI KÖRZET: a hét csütörtöki napján 19 órától a következő hét hétfői napján 7 óráig 06-80/810-600. A hét minden napján 24 órában a központi számot: 116-123 hívhatják a segélykérők.

GYÓGYSZERTÁRAK NYITVATARTÁSA

SALGÓTARJÁNBAN március 23-án a Bem út 14-16. szám alatti BENU Gyógyszertár Szent Benedek. Telefon: 32/511-510, március 24-én a Füleki út 54–56. szám alatti Levendula Gyógyszertár. Telefon: 32/310-808, március 25-én a Rákóczi út 45–47. szám alatti Margaréta Patika. Telefon: 32/423-777, március 26-án az Ady Endre út 1. szám alatti Csillagvirág Gyógyszertár. Telefon: 32/310-200, március 27-én a Budapesti út 57. szám alatti Fagyöngy Gyógyszertár. Telefon: 32/440-597. BALASSAGYARMATON március 23–29-ig a Mikszáth Kálmán út 56. szám alatti Szent Borbála Gyógyszertár. Telefon: 35/500-051. BÁTONYTERENYÉN március 27–29-ig a Kisterenye, Vasút út 5. szám alatti BENU Gyógyszertár Bátonyterenye Kastélykert. Telefon: 32/350-542.

BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG: az alábbi helyeken tartanak ügyeleti ellátást, pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.

SALGÓTARJÁN városban a gyógyszertári ügyeleti szolgálat hétköznapokon és szombaton 19.00 órakor, vasárnap 18.00 órakor kezdődik, és az első gyógyszertár(ak) nyitásáig (hétköznapokon és szombaton 7.00 óráig, vasárnap 9.00 óráig) tart!

– BÁTONYTERENYÉN: a Molnár Sándor út 1–3. szám alatti Egészségházban, telefon: 06-32/310104,

Ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8.00 órától másnap 8.00 óráig egész napos ügyeleti szolgálatot tart!

SZÉCSÉNYBEN március 28–29-ig a Király út 1. szám alatti Király Gyógyszertár tart telefonos készenléti ügyeletet. Telefon: 32/370-144.

– RÉTSÁGON: a Laktanya út 5. szám alatti Szakorvosi Rendelőintézetben, telefon: 06-35/350561.

Az ügyeleti szolgálat megkezdéséig a nyitva tartó gyógyszertár (TESCO) szolgáltatásait vehetik igénybe!

RÉTSÁGON nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hétvégén gyógyszerrel.

PÁSZTÓN március 23–29-ig a Semmelweis út 15–17. szám alatti Margit Gyógyszertár. Telefon: 32/561-036.

Nógrád Hírlap Megyei

A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: LISZKAY GÁBOR elnök-vezérigazgató Mb. főszerkesztő: KÜHNE GÁBOR Szerkesztő: FARAGÓ ZOLTÁN, SCHVEICZER KRISZTIÁN

Megyei üzletszervezési vezető: VIDA KÁROLY Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Szerkesztőségi telefon: 06-32/418-192. Kiadói telefon: 06-32/340-100. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-32/418-191, 06-46/998-800, elofizetes@mediaworks.hu Előfizetési díj egy hónapra 2495 Ft, negyedévre 7485 Ft, fél évre 14 970 Ft, egy évre 29 940 Ft. A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06-32/340-100 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Nógrád Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 1030000220108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Adatvédelmi irányelveink a Nool.hu internetes oldalunkon olvashatók. ISSN 1215-9042


2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ 14 SPORT Koszta János sohasem gondolta, hogy csak kapusedzőként kell dolgoznia

Várja, hogy újra edzést tartson A térdműtéten átesett váci legendát, Koszta Jánost kiengedték a kórházból, s már várja, hogy újra vonatokat szereljen és edzéseket tartson az újpesti kapusoknak. NSO-összeállítás

LABDARÚGÁS Nagyon úgy tűnik, nem fog rajta az idő. Ránézésre ugyanannyi a súlya, mint amikor még az NB I.-ben védett (saját bevallása szerint egy kilogrammal kevesebb…), a rá jellemző csibészes mosolylyal üdvözli a régen látott ismerőst, igaz, hamar kiderül: bemelegítés nélkül most aligha tudná harminc méterről a kapuba ívelni a labdát, mint annak idején minden áldott váci edzés felvezetéseként. Koszta Jánost csütörtökön engedték ki a váci kórházból, ami többek között azt is jelenti, hogy a 61. születésnapját március 18-án nem a megszokott módon, családi körben ünnepelte, valamint azt, hogy a bal térde hamarosan jobb lesz, mint valaha volt. „Nagyjából hat-hét éve voltak problémáim a térdemmel, végül protézist kellett berakatni – árulta el lapunknak a Videotonnal 1985-ben UEFA-kupa-döntős, a Váccal 1994-ben bajnok Koszta János. – A Honvédkórház főorvosa, Farkas Kálmán Vácon

Koszta János térdműtét után lábadozik, ezt leszámítva szinte nem fog rajta az idő Fotó: Meder István

műtött meg március tizenket- még véletlenül sem mondhatedikén, és azt mondta, hat hét tó, hogy gyakran vált munkamúlva minden rendben lesz a helyet. 2018. november 16-án lábammal, mire azt feleltem mégis megtette: felmondott a neki: szerintem erre négy hét Zollnernél, ahol az elektroniis elegendő. Egyelőre hatvan kai részlegnél termékfelelősfokban tudom behajlítani, van ként, csoportvezetőként dolgomég mit tenni annak érdeké- zott, de aki azt gondolja, azóta ben, hogy elérjem a kilenc- csak a kapusedzősködés jeven fokot, de lelkiismeretesen lent neki elfoglaltságot, téved. „Pontosan tizenvégzem a szüksékét év és negyven ges gyakorlatokat, Ránézésre nap után adtam be hogyha majd lehe- ugyanannyi a felmondásomat tőség lesz rá, újra – mondta. – Nem kapusedzést tart- a súlya, mint akartam én váltahassak Újpesten a amikor még de olyan vezetőgyerekeknek. Nem az NB I.-ben ni, nőt kaptam, akinél tudom, mikor lesz nem láttam a jövőt, rá mód, ugyanak- védett és bár egy ideig kor bármennyire is hiányzik a futball, az egész- nyeltem, inkább elmentem onségnél, az emberéletnél sem- nan. Műszerész a szakmám, a mi sem lehet fontosabb. Ránk, Dunakeszi Járműjavítóhoz kemagyarokra azt mondják, rültem, ahol állómunkát végszéthúzunk, én mégis büszke zek, ezért is volt szükség az vagyok, mert azt látom, ami- operációra. Hogy mit kell csikor nagy a baj, mint most a nálnom? Az új, emeletes vonakoronavírus-járvány idején, toknak két elektronikai boxuk van, a kábeleket kötöm be, de igenis összetartunk.” A váciak háromszoros vá- régi vonatokat is felújítunk, és logatott labdarúgója két nap- a spanyol villamosokon szinpal az operációja előtt még tén dolgozunk. Ugyanúgy fél edzést tartott az UTE fiatal ötkor kelek, mint amikor a kapusainak, és mert 2002 óta Zollnernél voltam, nincs ezvan a klub alkalmazásában, zel semmi probléma. Sohasem gondoltam, hogy csak kapusedzőként kellene dolgoznom: ez a pozíció meglehetősen bizonytalan, márpedig nekem fontos, hogy a családomat biztonságban tudjam.”

*565309*

*568108*

HIRDETÉS


SPORT

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

15

Retró – A Sese fennállása alatt egy évet szerepelt az élvonalban

Zsengellér is játszott ellenük Salgótarjánban és az országban egy klub Sese néven vált ismertté a sportszerető közönség előtt. A salgótarjáni acélgyári kaszinón belül 1896 júliusában megalakult a Vívó és Torna Egylet, melyből nem sokkal később kivált a Football Társaság. Ebből a szervezetből alakult meg 1901. április 23-án a Salgótarjáni Sport Egyesület (SSE), amely később több névváltozáson – Salgótarjáni Vasas, SKSE, Salgótarjáni SE, SKFC, Salgótarjáni Acél – ment keresztül. A labdarúgócsapat fennállása alatt egy évet, 1938–1939-ben szerepelt az élvonalban, és az utolsó helyen végzett, de a sporttörténelmi eredményüket senki sem veheti el. Balogh Tibor

A Salgótarjáni Sport Egyesület (SSE) NB I.-es bemutatkozása a Hungária ellen. Balról: Barabás, Márkus, Kovács, Misecska, Vics, Komenda, v. Majoros, Hercsik, Sümegi, Manyasz, Kovács Beküldött fotó

tibor.balogh@nool.hu

LABDARÚGÁS A SESE az 1937– 1938-as bajnoki évadban az Északi alszövetség I. osztályában első lett, melyet követően az amatőr bajnoki országos döntőben a favoritnak tartott Tatabánya ellen bizonyult jobbnak, így kivívták az NB I.-be való jutást. A Nemzeti Bajnokság 1938/1939-es idénye a kék-fehérek számára azonnal nagy megmérettetéssel kezdődött, hiszen a bajnoki címvédő Hungária klasszisalakulata ruccant le az iparvárosba. Az vadonatúj élvonalbeli gárdát régi, rutinos, nagy tudású edző irányította Guttmann Emil személyében. Augusztus 21-én, vasárnap volt az SSE számára sporttörténelmi jelentőségű mérkőzés. Az első NB I.-es összecsapáson sokkal jobban szerepelt a SSE, mint ahogy várták, de vereség lett a vége (2:3). Két vereség után a Szeged FC gárdáját fogadták. A vendégek között pályára lép a középfedezet posztján egy Baróti Lajos nevezetű fiatalember, akit a későbbiekben az egyik legsikeresebb magyar edzőként tisztel a futballvilág. A hazaiak 3:1-re nyertek. A tudósító szerint „kivált az SSE-ből Víg, aki biztos és nagy rúgásaival mindenütt rombolt, s a védelem lelke volt”. Jónak írták Horváth és v. Majoros játékát is. Az első győzelem után jöhetett az ünneplés! Aztán sorra jöttek a vereségek, így Újpesten is a 10. fordulóban. Az előző évi ezüstérmes, a történetünkben játszódó bajnokság éllovas favoritja – soraiban bizonyos Zsengellér Gyulával, akit annak idején eltanácsoltak a SSE toborzójáról – a nagy győzelem reményében várta az újoncot. A tarjániak szinte egyetlen percre sem tudtak ellenállni az az idő szerint legprímább magyar csapat nyomásának. Ne ragozzuk túl a dolgot, az Újpest egy híján egy tucat gólt rámolt be az acélgyáriak hálójába (11:0.). Ezt követően az ország legnépszerűbb csapata, a Fradi november 6-án érkezik Salgótarjánba. Soraikban ott feszít bizonyos Tátrai Sándor, aki nekünk csak Thour Pubi. A kiváló bekk – a későbbi mesteredző – mint tudjuk az SBTC-től került a zöld-fehér klassziscsapat soraiba. Most azonban nézzük a Fra-

dit! A vendégeknél a fél csapat – nevezetesen Háda, Polgár, Lázár, Sárosi dr. és Toldi – friss világbajnoki ezüstéremmel a zsebében érkezett Tarjánba, és ezt a pályán bizonyították is (1:8). Az őszi idény utolsó mérkőzésén a SSE 1939. november 27-én a vidék egyik legjobbjának számító Szolnoki MÁV legénységét fogadta, mely ellen megszerezte második bajnoki győzelmét (2:1). Az SSE az évadzáró klubvacsoráját 1938. december 17én rendezte az akkor menőnek számító Nemzeti szálloda éttermében. A téli szünet után a tarjáni szurkolók azt mondták, hogy az őszinél már csak jobb jöhet. Az idénynyitón, 1939. március 5-én a a Szürketaxi ellen itthon döntetlent játszott az SSE (2:2). Aztán zsinórban nyolc vereség következett. Nem is csoda, ha a helyi sajtó egyre szűkszavúbban számol be a vesszőfutásról. A bajnoki cím várományosaként számon tartott Újpest FC május 21-én tette tiszteletét Salgótarjánban. A lila-fehér gárda színeiben ott feszített a pályán Zsengellér Gyula, aki az 193536-os idényben játszott SBTC élvonalbeli gárdájában, s 24 mecscsen 19 gólt szerzett. A vendégeknél – akik aztán be is gyűjtötték a bajnoki címet – a remek Ábel mellett Szalay Antal, Vincze Jenő, Balogh I. István és a később Tarjánban edzőként nagy elismerést arató Szűcs György is még eléggé friss világbajnoki ezüstéremmel a zsebében érkezett a Dolinkába. Az eredmény 0:10 lett, melyből Zsengellér hatot jegyzet magának. Legközelebb, a Zugló tarjáni vendégjátéka az utolsó hely dicstelen kérdését volt hivatott eldönteni. Ha az SSE a hazai pályán begyűjti mind a két pontot, akkor legalább a sereghajtó kényelmetlen pozícióját elkerüli. A küzdelem végül 2:2-es döntetlennel zárult. Ezután az SSE az Üllői úton vendégszerepelt. A szurkolók baljós hangulatban engedték el kedvenceiket a ferencvárosi „vágóhídra”. Az aggódóknak igazuk lett. A kék-fehérek ed-

digi történetük legnagyobb különbségű vereségét szenvedték el (13:0). A tarjániak szolnoki vendégjátéka kevés jóval kecsegtetett. Dehát a futballban olykor csodák is történnek. A mieink a Tisza partján a középcsapatként vitézkedő házigazdák ellen fölényesen, 3:0-ra nyernek. Ezzel legalább megszépítik a búcsújukat. Az SSE egy esztendő után búcsúzni kényszerült az élvonaltól. A nemzetközi nívót képviselő pesti profi csapatok ellenében az acélgyári amatőrök lelkesedése nem volt elég az üdvösséghez. No, de történt, ahogy történt, mégiscsak az SSE történetének legdicsőbb esztendejeként szerepel az emlékkönyvekben az idény, amikor a fiúk az élvonalban, világklasszis játékosok egész sora ellenében képviselhették Salgótarján színeit. Tegyük hozzá, hogy az SSE abban az évben szerepelt az első osztályban, amikor a magyar válogatott ezüstérmet szerzett a világbajnokságon! A futballcsapat 2002. május 18-án a megyei I. osztályban a salgótarjáni tóstrandi pályán játszotta le az utolsó bajnoki mérkőzését a Karancsberény ellen, majd megszűnt a klub.

1938/1939 Nemzeti Bajnokság (NB I. Edző: Guttmann Emil) ŐSZI IDÉNY 1938. 08. 21.: Salgótarjáni

SE–Hungária FC 2:3 (0:2). St., 4000 néző, v.: Ujvári. SSE: Barabás – Sümegi, Vics – Manyasz, Hercsik, Misecska – Kovács, Horváth, Márkus, Komenda, v. Majoros. Hungária: Szabó A. – Kis, Bíró – Turán, Turay, Dudás – Titkos, Müller, Kardos, Kisutzky, Vermes. Gl.: Vermes (8.), Kardos (32.), Vermes (67.), Komenda (68.), Komenda (77.). 08. 28.: Nemzeti SC–Salgótarjáni SE 8:1. Budapest, VIII. ker., Hungária-úti pálya, 3000 néző. 09. 04.: Salgótarjáni SE–Budafok FC 1:2 (0:1). St., 1500 néző, v.: Gerő. SSE: Barabás – Kertesi, Vics (Víg) – Manyasz (Maros), Hercsik (Hernádi), Misecska (Mester) – Somogyi,

Tóbiás, Kovács, Komenda (Kőszegi), Csepregi. Budafok: Vági – Szebehelyi, Bánkuti – Király, Sós, Beretvás – Fodor, Fézler, Borhi, Szegedi, Kovács I. Gl.: Fodor (4.), Borhi (51.), Kertesi (11–es, 75.). 09. 11.: Salgótarjáni SE– Szeged 3:1 (2:1). St., 1500 néző, v.: Tihaméri. SSE: Barabás – Víg (Vics), Kertesi – Mester (Misecska), Hernádi (Hercsik), Maros (Manyasz) – v. Majoros, Kőszegi (Komenda), Horváth, Tóbiás, Somogyi. Szeged: Pálinkás – Szojka, Raffai – Marosi, Baróti, Bertók – Bognár, Harangozó, Lukács, Seper, Nagy. Gl.: Horváth (3.), Seper (14.), Tóbiás (24.), Somogyi (75.). 09. 18.: Kispest FC – Salgótarjáni SE 6:1 (1:1). Budapest, XIX. ker., Szent Imre herceg útja, 2500 néző.

A klub százegy évesen, 2002-ben szűnt meg

(Manyasz), Hernádi (Hercsik), Mester (Misecska) – Somogyi, Tóbiás, Horváth, Kovács, Szafián. Ferencváros: Háda – Tátrai (Thour), Polgár – Lázár, Sárosi III., Pósa – Bíró, Jakab, Sárosi dr., Toldi, Gyetvai. Gl.: Sárosi dr. (2.), Gyetvai (8.), Jakab (31.), Sárosi dr. (32.), Kovács (37.), Toldi (52.), Jakab (11–es, 72.), Gyetvai (73.), Jakab (80.). 11. 20.: Elektromos–SSE 4:0 (1:0). Budapest. XIII. ker., Latorca utcai pálya, 2000 néző. 11. 27.: Salgótarjáni SE – Szolnoki MÁV SE 2:1 (2:0). St. 500 néző. V.: Himmler. Salgótarjáni SE: Barabás – Gáspár II., Kertesi – Maros (Manyasz), Hernádi (Hercsik), Mester (Misecska) – Somogyi, Horváth, Kovács, Kőszegi (Komenda), v. Majoros. Szolnok: Bagi – Retkes, Draskóczi – Csabai, Selmeczi, Bujáki – Szántó, Kövesdi, Kolláth, Korom, Horváth I. Gl.: Kőszegi (1.), Hernádi (15.), Kolláth (48.).

09. 25.: Bocskai–Salgótarjáni

TAVASZI IDÉNY 1939. 03. 05.: Salgótarjáni

SE 8:0 (6:0). Debrecen, Nagyerdei Stadion. 1000 néző. 10. 09.: Salgótarjái SE– Phöbus 3:4 (2:2). St., 1200 néző, v.: Szél. SSE: Vécsei – Kertesi, Víg (Vics) – Maros (Manyasz), Hernádi (Hercsik), Mester (Misecska) – Somogyi, Tóbiás, Király, Kőszegi (Komenda), Szafián. Phöbus: Csikós – Wéber, Szebeni – Gombkötő, Megyeri, Tőrös II. – Béky, Szirmai, Turay II., Solti, Tóth. Gl.: Somogyi (26.), Béki (32.), Tőrös (34.), Szafián (42.), Gombkötő (68.), Tőrös (85.), Kőszegi (88.). 10. 23.: Szürketaxi–Salgótarjáni SE 3:2 (1:1). Budapest. XIII. ker., Latorca utcai pálya, 1000 néző. Gl.: Takács II., Serfőző, Hódi, ill. Szafián, Hernádi. 10. 30.: Zugló–Salgótarjáni SE 2:1. Budapest. XIV. ker., Övutcai pálya, 800 néző. 11. 01.: Újpest–Salgótarjáni SE 11:0. Újpest. IV. ker., Megyeri-úti Stadion, v.: Bíró S. 3000 néző. 11. 06.: Salgótarjáni SE–Ferencváros 1:8 (1:4). St., 3500 néző, v.: dr. Juhász. SSE: Vécsei – Gáspár II., Kertesi – Maros

SE – Szürketaxi 2:2 (1:0). St., 1200 néző, v.: Ivancsics. SSE: Vécsei – Gáspár II., Víg (Vics) – Maros (Manyasz), Hernádi (Hercsik), Mester (Misecska) – Paczolay, Tóbiás, Horváth, Kőszegi, v. Majoros. Szürketaxi: Izsó – Aradi, Miklósi – Odri, Tóth I., Varga – Váradi, Takács II., Serfőző, Berecz, Gárdonyi. Gl.: Horváth (16.), v. Majoros (51.), Tóth I. (52.), Hernádi (öngól, 89.). 03. 12.: Phöbus FC–Salgótarjáni SE 5:1 (5:1). Budapest, Berlini utcai pálya. 800 néző. 03. 26.: Salgótarjáni SE – Bocskay FC 0:1 (0:1). St. 1200 néző, v.: Barna. SSE: Vécsei – Valentin, Víg (Vics) – Maros (Manyasz), Hernádi (Hercsik), Mester (Misecska) – Paczolay, Tóbiás, Erdélyi, Kőszegi (Komenda), v. Majoros. Bocskai: Kertes – Csokai, Janzsó – Elek, Békési, Veres– Markos, Palotás, Sándor, Takács, Kristóf. Gl.: Sándor (42.). 03. 26.: Salgótarjáni SE – Bocskay FC 0:1 (0:1). St. 1200 néző, v.: Barna. SSE: Vécsei – Valentin, Víg (Vics) – Maros

(Manyasz), Hernádi (Hercsik), Mester (Misecska) – Paczolay, Tóbiás, Erdélyi, Kőszegi (Komenda), v. Majoros. Bocskai: Kertes – Csokai, Janzsó – Elek, Békési, Veres– Markos, Palotás, Sándor, Takács, Kristóf. Gl.: Sándor (42.). 04. 16.: Szeged FC–Salgótarjáni SE 4:0. Szeged. Bástya Sportpálya, 2500 néző. 04. 23.: Budafok FC–Salgótarjáni SE 3:0. Budapest, IV. ker., Berlini utcai pálya, 600 néző. 04. 30.: Salgótarjáni SE – Nemzeti 1:3 (0:3). Budapest. 1000 néző. 05. 03.: Hungária FC – Salgótarjáni SE 5:0 (1:0). Budapest, VIII. ker., Hungária-úti pálya, 1500 néző. 05. 14.: Salgótarjáni SE – Kispest FC 2:3 (1:0). St., 600 néző, v.: Rubint. SSE: Vécsei – Kertesi, Víg (Vics) – Marosi (Manyasz), Hernádi (Hercsik), Mester (Misecska) – Langár, Kovács, Horváth, Erdélyi, Szafián. Kispest: Boldizsár – Olajkár I., Ónodi – Kajdácsi, Zalai, Rátkai – Kincses, Víg, Nemes, Déri, Olajkár II. Gl.: Horváth (26.), Kincses (59.), Langár (67.), Déri (79.), Nemes (89.). 05. 21.: Salgótarjáni SE – Újpest FC 0:10 (0:7). St., 1800 néző, v.: Bíró. SSE: Vécsei – Valentin, Kertesi – Maros (Manyasz), Hernádi (Hercsik), Mester (Misecska) – Szafián, Kovács, Horváth, Erdélyi, v. Majoros. Újpest: Sziklai – Futó, Joós – Szalay, Szűcs, Balogh – Ádám, Vincze, Zsengellér, Temes, Kocsis. Gl.: Temes (1.), Zsengellér (5.), Zsengellér (11.), Zsengellér (13.), Zsengellér (28.), Zsengellér (30.), Kocsis (38.), Vincze (47.), Temes (61.), Zsengellér (11-esből, 73.). 05. 28.: Salgótarjáni SE–Zugló 2:2. Salgótarján, 500 néző, v.: Antal. Zugló: Odor – Linek, Ferenczi – Horváth, Kapocsi, Békefi – Rácz, Princz, Fekecs III., Fekecs II., Vincze. SSE: Vécsei – Valentin, Víg – Maros, Hernádi, Mester – Szafián, Kovács, Horváth, Erdélyi, v. Majoros. 05. 29.: Ferencváros–Salgótarjáni SE 13:0. Budapest, IX. ker., Üllői úti-pálya, v.: Lantos Gusztáv, 3.000 néző. Gl.: Polgár Gy. 4, Sárosi Gy. 3, Kiszely I. 2, Sárosi B. 2, Gyetvai L., Bíró M. 06. 04.: Szolnok–Salgótarjáni SE 0:3. Szolnoki MÁV pálya, 1200 néző. 06. 11.: Salgótarjáni SE– Elektromos 0:4 (0:2). St., 500 néző, v.: Szigeti. SSE: Vécsei – Gáspár II., Víg (Vics) – Maros (Manyasz), Hernádi (Hercsik), v. Barna – Langár, Kovács, Horváth, Erdélyi, Szafián. Elektromos: Bakos – Füzi I., Pákozdi – Pázmándi, Lengyel, Martonos – Pálinkás, Rozsáli, Füzi II., G. Tóth, Buzási. Gl.: Tóth (35.), Pázmándi (11-es, 38.), Buzási (75.), Martonos (89.). A bajnokság végeredménye (1938/39) 1. Újpest 26 20 4 2 107–26 44 2. Ferencváros 26 19 5 2 121–44 43 3. Hungária 26 18 5 3 74–32 41 4. Kispest 26 15 4 7 62–42 34 5. Szeged 26 12 7 7 58–42 31 6. Nemzeti 26 10 8 8 57–53 28 7. Budafok 26 9 7 10 44–52 25 8. Phöbus 26 9 6 11 61–63 24 9. Szolnok 26 10 3 13 44–59 23 10. Elektromos 26 7 7 12 45–51 21 11. Szürketaxi 26 7 6 13 62–70 20 12. Bocskai 26 4 5 17 33–80 13 13. Zugló 26 2 5 19 31–97 9 14. SSE 26 3 2 21 28–116 8


16

SPORT HÍREK

Döntetlenek a 4. fordulóban SAKK Mind a négy szombati mérkőzés döntetlennel zárult az oroszországi Jekatyerinburgban zajló sakkvilágbajnok-jelölti tornán. Mindez azt jelenti, hogy az élmezőnyben nem történt változás. Világbajnokjelölti torna, 4. forduló: Caruana (amerikai)-Nyepomnyascsij (orosz) döntetlen, Ting Lizsen (kínai) – Giri (holland) döntetlen, Vachier-Lagrave (francia) – Griscsuk (orosz) döntetlen, Vang Hao (kínai)-Alekszejenko (orosz) döntetlen. Az állás: 1. Nyepomnyascsij, Vachier-Lagrave, Vang 2,5-2,5 pont, 4. Caruana, Griscsuk 2-2, 6. Ting, Giri, MTI Alekszejenko 1,5-1,5.

Malcom választhat LABDARÚGÁS A brazil Malcom (képünkön) nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az orosz labdarúgó-válogatottban játszszon, de elsődleges célja bekerülni a brazil nemzeti együttesbe. A 23 éves támadó középpályás hazájában a nagyválogatottban azonban eddig nem kapott lehetőséget. „Ha nem hívnak a brazil nemzeti csapatba, akkor miért ne játszhatnék az orosz válogatottban?” – válaszolt kérdéssel újságírói felvetésre Malcom. Malcom klubszinten a brazil Corinthiansban kezdte pályafutását, majd Európába igazolt, Franciaországban a Bordeaux, Spanyolországban a Barcelona játékosa volt, utóbbi gárdától 2019-ben Oroszországba, a szentpétervári Zenyithez keMTI rült.

2020. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ

Minden egyes euró után futni kell majd a jövőben

Michael Rummenigge a piac átalakulását várja átigazolási díjakról, különösen nem 120 millió euró felettiekről. Azoknak az időnek vége” – vélte. Michael Rummenigge szerint a legjobban kereső labdarúgóknak tudomásul kell venniük, hogy klubjuk nem tudja majd kifizetni számukra a szerződésben foglalt teljes öszszeget. – Mit számít, hogy tíz vagy „csak” nyolcmillió eurót kapnak egy évre? A kulcs most a szolidaritás. A sztároknak a klub többi alkalmazottja érdekében a gondnoktól kezdve a klub shopjában dolgozó eladóig, le kell mondaniuk fizetésük egy részéről – írta, majd utalt a Borussia Mönchengladbach csapatára, amelynél már megtették ezt a mások számára példamutató lépést. „Egy dolog világos: ha egyikmásik klub anyagilag ellehetetlenül, akkor kilenc csapat-

Michael Rummenigge gazdasági szakember, korábbi válogatott labdarúgó a nemzetközi futballpiac teljes átalakulását várja. MTI-összeállítás

LABDARÚGÁS Az 56 éves, fiatalabb Rummenigge fivér – akinek testvére, Karl-Heinz a Bayern München vezérigazgatója – a sportbuzzer.de sportoldalon közzétett blogjában azt írta: „a koronavírus-járvány miatt viharos időket élünk át, és ha eljön a pillanat, amikor túl lesz rajta a világ, utána már semmi sem lesz úgy, ahogy azelőtt”. „Ez vonatkozik a mindennapi élet legtöbb részére, miként a futballra is. Különösen az átigazolási díjakra és a játékosok fizetésére” – közölte. Hozzátette: mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy minden egyes euró után futni kell majd a jövőben. „A klubok sokkal gazdaságosabbá válnak, erre a jövedelem hiánya kényszeríti majd őket. Ennek eredményeként egy ideig nem hallunk majd

Michael Rummenigge kifejtette véleményét

A mostanit megelőzően 1946-ban maradt el az esemény

Törölték a világbajnokságot JÉGKORONG A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt törölte a május 8. és 24. között kiírt svájci elit-világbajnokságot. A szervezet szombaton közölte: május 21–23. között nem rendezik meg Zürichben az IIHF éves kongresszusát sem. Hozzátették: a kongresszus egyelőre bizonytalan helyszínű és időpontban megtartott pótlásán egyeztetnek arról, hogy melyik időpontban lehetne Svájcban vb-t rendezni, tekintve, hogy 2025-ig már korábban döntöttek a helyszí-

nekről. A mostani törlést megelőzően, utoljára 1946-ban maradt el vb, akkor a második világháború miatt a válogatottak még nem álltak készen a tornára. Vb-ket 1920 óta rendeznek, sokáig a téli olimpia éveiben az ötkarikás játékok tornája számított világbajnokságnak. A második világháború miatt 1940 és 1946 között nem rendeztek vb-t. Később, 1980-ban, 1984ben és 1988-ban az olimpia évében nem tartottak vb-t, és az olimpiai aranyérmes nem

tarthatta magát világbajnoknak. Így aztán az utolsó, amikor vb-rendezést törölni kellett, az 1946-os esztendő volt, azaz ilyen lépésre 74 éve kényszerült az IIHF. Világszerte az elmúlt hetekben, napokban a nemzeti bajnokságok sorra leálltak, edzeni sem lehetett, Európában sok helyen még a jégpályákat is leolvasztották, az erős ligák közül csak az orosz bázisú KHL rájátszása folyik – ott hivatalosan április 10-ig áll a játék. Az IIHF már a múlt pénteken törölte a divízió II.-es és III.-as világbajnoksá-

gokat minden korosztály számára, korábban pedig a női elit vb-t is, amelyen a magyar csapat fennállása során először szerepelt volna. A szövetség pedig kedden jelentette be, hogy nem rendezik meg a divízió I.-es tornákat, így a magyar férfiválogatott nem lép pályára április 27. és május 3. közötti ljubljanai I/A tornán, amelyen sorrendben a dél-koreai, az osztrák, a francia, a házigazda szlovén, valamint a jobbára székely hokisokból álló román csapattal találkozott volna. MTI

Vezetésével korábban háromszor megnyerték a Bajnokok Ligáját

Zidane maradhat a Real Madridnál LABDARÚGÁS Zinédine Zidane miképpen sem szünteti meg akkor is a Real Madrid veze- a 2022 júniusáig érvényes tőedzője marad, ha az általa megállapodást Zidane-nal. irányított futballcsapat ebben Az egykori kitűnő játékosból a szezonban semmilyen trófe- lett trénert első ízben 2016 jaát nem nyer – írnuárjában nevezta pénteken az AS Nem szünték ki a Real vezespanyol sportlap. tőedzőjének és e tetik meg a A fővárosi együtposzton 2018 mátes klubvezetése 2022 júniujusáig dolgozott, korábban állító- sáig érvényes majd távozott, de lag fontolóra vette egy évvel később megállapoa francia szakemmegint visszaült a berrel kötött szer- dást „blancók” kispadződés idő előtti feljára. mondását, ha a királyi gárVezetésével az első közös da sikertelen idényt zár, most években a Real Madrid háazonban a madridi futballve- romszor egymás után megzérkar úgy döntött, hogy sem- nyerte a Bajnokok Ligáját.

Zinédine Zidane

Fotó: AFP

A fővárosi elitalakulat jelenleg – a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságban – a második helyet foglalja el huszonhét fordulóban szerzett ötvenhat pontjával, két ponttal lemaradva a listavezető és címvédő FC Barcelonától, a spanyol Király Kupából a negyeddöntőben kiesett. A most szintén szünetelő Bajnokok Ligájában, a nyolcaddöntő első mérkőzésén Zidane csapata hazai pályán nagy küzdelemben 2–1-re kikapott az angol Manchester Citytől. Hogy a visszavágó mikor MTI lesz, az még kérdéses.

tal nincs értelme megrendezni a Bundesligát” – összegzett. Michael Rummenigge kifejtette: egyébként sem tetszett számára az átigazolási összegek utóbbi években történt ugrásszerű növekedése, szerinte nincs olyan labdarúgó, akinek szerződtetése megérne akár 100 millió eurót. Hozzátette: a Neymarra kifizetett 222 millió euró pedig a mai gazdasági szempontból még nevetségesebbnek tűnik, mint 2017ben, amikor a brazil támadó az FC Barcelonától a Paris Saint-Germainhez került. Michael Rummenigge 1982 és 1993 között előbb a Bayern München, majd a Borussia Dortmund labdarúgója volt, a nyugatnémet válogatottban két alkalommal lépett pályára. A sporttól pályafutása végén sem szakadt el teljesen, végzett pénzügyi szakemberként egy sportmarketinggel foglalkozó céget irányít.

LeBron James legyőzte Ronaldót MARCA-SZAVAZÁS Az északamerikai kosárlabdaliga (NBA) egyik legjobb játékosa, LeBron James toronymagasan megelőzte a Juventusban futballozó Cristiano Ronaldót azon a szavazáson, amelyet a Marca spanyol sportnapilap írt ki olvasóinak. Voksolni évjáratonként lehetett a világ legjobb sportolóira, és az amerikai kosárlabdázó a 35 évesek kategóriájában a szavazatok 55 százalékát megszerezve bizonyult jobbnak a portugál labdarúgónál, aki 29 százalékot kapott. A több mint ötvenezer beérkezett válasz alapján óriási fölénynyel nyert a 32 esztendős világsztárok között az FC Barcelona argentin futballistája, Lionel Messi, aki a voksok 87 százalékát gyűjtötte be. Nála többet – 92 százaléknyit – csak a változatlanul a világ egyik legjobb teniszezőjének számító spanyol Rafael Nadal kapott a 33 évesek korcsoportjában. Egy másik spanyol, a 27 éves gyorsasági motorkerékpáros Marc Márquez szerepelt még elsöprő sikerrel: a mindhárom géposztályt tekintve nyolcszoros világbajnok a voksok 84 százalékát vitte el korcsoportjában. A győztesek javarészt három sportágból, a kosárlabda mellett a labdarúgás és a tenisz klasszisképviselői közül kerültek ki a Marca-szavazáson, amelyen a 18-tól 35-ig terjedő korpaletta „évfolyamelsőit” MTI választották meg.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.