Tarjani Varoslako Magazin 2017/04

TARJÁNI

2017/4. • 22. SZÁM

VÁROSLAKÓ KÖZÉLETRŐL ÉS KULTÚRÁRÓL SALGÓTARJÁNBAN

MAGAZIN

AL GHAOUI HESNA: SALGÓTARJÁNI VAGYOK!

Varga András:

NYISSUK KI A SZÍVÜNKET!

Dr. Szabó Sándor: ELKÖTELEZETT HÍVE SZÜLŐVÁROSÁNAK

Nagy Pál:

TÍZ ÉV MÚLVA

Susán Ferenc:

MÉG EGYSZER – SZEMTŐL SZEMBE!

Dűvő:

PRÍMA BANDA A JAVÁBÓL

Garami Gyula:

EGY FIÚ A TÉRRŐL

Dombóvári István: NEM AKAROK ÉSZT OSZTANI

Fiatalok a városban:

EGY DISZKÓ ÉS MÁS SEMMI?

Mecser Lajos:

A MUNKA AZ ALAPJA MINDENNEK

ÜNNEP

KÉT KARÁCSONY

N N

eked jó memóriád van, mondogatták a barátaim, amikor felidéztem nekik egy-egy ifjúkori emléket, közös elbolyongásainkról nyári délutánokon. Egészen addig hittem nekik, míg valaki el nem mesélt egy olyan történetet, amiben én is szerepeltem, és amit mostanra teljesen kimosott az idő az emlékezetemből. Rá kellett jönnöm, csak bizonyos, sokszor jelentéktelen dolgok kapaszkodtak meg az agysejtjeimben, pont úgy, mint másoknak.

Így vagyok a gyermekkori karácsonyokkal is. Igazából egyetlen reggelre emlékszem, mert nálunk 25-én reggel érkezett a Télapó, lévén édesanyám erdélyi református család leszármazottja, így náluk nem volt szent­ este. (Más ok miatt, de a Jézuskáról sem hallottam nyolcéves koromig.) Az előzményekre jól emlékszem, a sötét Állami Áruház kivilágított kirakatára, ami tele volt szebbnél szebb játékokkal. Mit hozzon neked a Télapó, kérdezte anyám. Azt, mutattam a legeslegnagyobb teherautóra, ami az áruházban létezett. Innentől kezdődött a visszaszámlálás, a reményteli várakozás időszaka. Akkor még éreztük az ünnepet. Emlékszem a pillanatra, amikor egy reggel kinyitottam a szemem, és ott állt előttem a világ legszebb karácsonyfája, alatta az oly annyira várt autóval. Pontosabban kettővel, egy kékkel és egy pirossal. Ez utóbbi az öcsémé volt. Egész délelőtt az ágyunkban játszottunk, felidéződik bennem a rétegelt lemez illata, amiből a platójukat készítették. Masszív szerkezetük volt, évekig használtuk őket. Nyaranta az udvaron homokkal, földdel, kövekkel pakoltuk tele mindkettőt, így tologattuk napestig. De tologatták a barátaink is, mert nekik nem volt ekkora autójuk. Aztán, ahogy lenni szokott, lassan eltűntek a szemünk elől. Más játékok jöttek, kalandozás az erdőben, az időben, az életben. Már katona voltam, amikor az egyik otthon töltött szabadságom alkalmával, valami régi könyvet kerestem az ifjúságomból. Nézd meg a kamrában, mondta apám, oda vannak bepakolva. Igaza volt. Régi bőröndök mélyén kutatva megtaláltam mindent, még többet is. Amint végeztem, próbáltam vis�-

szailleszteni a helyére az egyik nagy barna koffert. De valami nem engedte. Kihúztam, benéztem mögéje. A kék teherautóm fülkéje volt. Valahogy megmaradt, apám nem tüzelte el, talán sajnálta, vagy csak tetszett neki is, nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy szédülve léptem ki a földszagú kamrából, átjárt valami fájdalmas érzés. Évek múltak el, megszülettek a gyerekeink, és ahogy cseperedtek, egyre több időt töltöttek Zagyván, a nagyszüleiknél. Egyszer megyek értük, hogy hazavigyem őket, látom Mátét, amint négykézláb tologat valamit az udvaron, és bőszen zúg hozzá a földkupacok között. Igen, a kék autó fülkéje volt, valahonnan előkerült, és fittyet hányva az elmúlás szigorú törvényére, vidáman buckázott egy kisfiú kezében. A könnyű melegség idéződik most fel, ahogy szétáradt bennem, miközben hitetlenkedve csóváltam a fejem. * * * Apámnak jó volt az emlékező tehetsége, nem kellett sokat biztatni, hogy meséljen a gyerekkoráról. Milyen volt nálatok a karácsony, kérdeztem olykor. Káposztalevest ettünk mákos gubával, mondta. Meg diót törtünk. Húst csak az éjféli mise után szabadott. Az ajándékozás nem volt szokás faluhelyen. Fenyő helyett borókabokrot hoztunk a Rónai-ódalból. Így mondta, ódal. Mégis, melyik volt a legemlékezetesebb karácsonyod, nyaggattam. ’44-ben elvitték a leventéket, köztük engem is. Egy darabig az Ipoly mentén tereltek minket nyugatra, Németország felé. Nyolc nap után megszöktem, visszafordultam. Igyekeztem a települések mellett, az erdők alatt osonni. Tél volt már, falusi gyerek lévén nem ijedtem meg a kint töltött éjszakáktól. De

aztán az éhség, csak bekergetett egy közeli faluba, talán Ipolyszög volt, nem tudom. Egy asszony jött szemben az úton. Milyen nap van ma, kérdem tőle. Megállt, gondolkodott. Karácsony van, mondta. „Isten úgyse’, karácsony van!” Aztán hitetlenkedve felnevetett, majd csóválni kezdte a fejét. Kis darab kenyeret nyomott a kezembe a háza előtt. Az uram a fronton van, mondta színtelen hangon. Egy hét is eltelhetett, mire Tarjánba értem, mert időközben rettenetesen feltörte a bakancs a lábamat. A tűzhelygyár előtt jártam, amikor elém ugrott egy orosz katona. Géppisztoly volt nála. Gyere, gyere, mondta, „málinkíj robot”. Bementünk az udvarra, volt már ott néhány ember. Valami gépet kellett fölrakni egy teherautóra. Hamar megtudtam a többiektől, hogy a rakománnyal együtt minket is visznek. Az egyik oldalról patak szegélyezte a gyárudvart, szerencsére ismertem a környéket. Intettem az orosznak, hogy elvégezném a dolgom a patakmederben. Lenézően legyintett: Davaj! Amikor eltűntem a szeme elől, mint akit puskából lőttek ki, úgy húztam a csíkot a város felé. Későn eszmélt, de azért egy sorozatot utánam eresztett. Ez inkább a többieknek szólhatott, ne próbálkozzanak hasonlóval. Nem mertem egyenesen haza indulni, inkább kimásztam a Pécskő-szikla tetejére. Elnéztem Pintérpuszta és Zagyva felé, nem látok-e katonákat. Csak a kémények füstöltek mindenütt, köztük volt a miénk is. Sötétedéskor léptem be a kapun. Milyen nap van ma, kérdeztem a nagynénémet, akinek könnybe lábadt a szeme, amikor meglátott. Szilveszter napja van, mondta, Szilveszter. Kovács Bodor Sándor

Lapalapító: Ercsényi Ferenc (1953–2013). Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Balás Róbert, dr. Baráthi Ottó, Drexler Szilárd, Dudellai Ildikó, Handó Péter, Kovács Bodor Sándor, Losonczi Tamás. Főszerkesztő: Balás Róbert. Képszerkesztő: Kovács Bodor Sándor. Tervezőszerkesztő: Kalcsó István. Kiadja: a Tarjáni Városlakó Egyesület megbízásából a Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Web: www.tarjanivaroslakomagazin.blogspot.hu. E-mail: tarjanivaroslako@gmail.com. Nyomdai munkák: Polár Stúdió, Salgótarján. © Ercsényiné Bódi Éva engedélyével. Előfizetés: Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Megvásárolható: Juhász Könyvesbolt: Fő tér 2. JAMKK-pénztár: Fő tér 5. Az Unió Coop Beszterce-lakótelepi, Gorkij-lakótelepi, Garzonházak alatti, Pécskő mögötti és Klapka úti üzleteiben. A Dornyay Béla Múzeumban: Múzeum tér 2. A Bányamúzeumban: Zemlinszky út 1. A Szent Lázár Megyei Kórház büféiben: Füleki út 54–56. Címoldal: Al Ghaoui Hesna (fotó: KBS). Hátsó borító: Susán Ferenc (fotó: KBS)

2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

TÁRSADALOM

NYISSUK KI A SZÍVÜNKET!

BESZÉLGETÉS VARGA ANDRÁS ESPERES-PLÉBÁNOSSAL „Jól érzem magam e városban, annak lakóival, és azt kívánom, hogy tudjunk tenni együtt e városért olyat, ami az örökkévalóságban visszhangzik” – mondja Varga András, a Salgótarjáni Katolikus Főplébánia esperes-plébánosa, az egyházközség vezetője, aki az alábbiakban vall szolgálatukról, kapcsolataikról. A Damjanich úti plébánia előtt shalom köszöntéssel üdvözöl a sportosnak tűnő katolikus esperes-plébános. Szerényen fogadja közelmúltbeli ezüstmiséje, pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából kifejezett jókívánságaimat. Elmondja, nem a személye a fontos, hanem szolgálatának a közösségben és a városban is tetten érhető eredményei a lényegesek.

 VARGA ANDRÁS

 FOTÓ: ST-PLEBANIA.COM

Még néhány szót váltunk, szóba kerül az éppen tíz éve megjelent, a Kálvária kálváriája c. kötetem, amelyet András atya aláírással ő ajánlott az olvasók figyelmébe. Örömmel mutatja Földi Péter alkotását is, amelyet a 25 éves jubileumára kapott ajándékba a Kossuth-díjas művésztől, aztán már fel is tehetem az első kérdésemet.  2005-ben helyezték Salgótarjánba. Mit hallott korábban a városról? Hogyan élte meg a változást? – Amikor Nógrádon megkaptam az ide szóló megbízatásomat Beer Miklós váci püspöktől, futótűzként terjedt, hogy „kis Moszkvába”, az istentelen városba – és még más jelzőket is hallottam – helyeznek át. Én viszont már az első itteni misémen is hangsúlyoztam, nem törődöm ezekkel a jelzőkkel. Isten mindenütt ott van, ezért nyitott szívvel jöttem ide is. Biztosra veszem, hogy Salgótarjánban is többségben vannak a nyitott szívű emberek, tudunk együtt tenni a városért, tudjuk itt is építeni az Isten országát. Pál apostolra utalva mondtam: ahol nyitott szívvel fogadják az

embert, ott tapasztalják Isten szeretetét. Így is történt, tehát a változást jól éltem meg.  Azért vissza-visszanézett Nógrádra, ahol szerették? Mennyi idő kellett a beilleszkedéséhez, a munkáját segítő testület megalakításhoz? – Első kérdésére Jézus adja a választ: „Aki az eke szarvára tette a kezét, az ne nézzen hátra”. A kapcsolatok építését azonnal el kell kezdeni. Ezt tettem én is, rövid időn belül találkoztam olyan emberekkel, akik készséggel segítették a beilleszkedésemet. Alig, hogy 2005 augusztusában idekerültem, Murányi Sándor vezetésével elzarándokoltunk Csíksomlyóra. Mivel Somoskőújfalunak is plébánosa lettem, ahol a lelkipásztori kisegítő Frics Zoltán volt, az ő családjával és másokkal is jó kapcsoltba kerültem. Így Isten segítségével gyorsan egymásra találtunk. Megalakítottuk a Tanácsadó Testületet, amely javaslataival segíti a plébános és egyházközség életét. Egyik része a gazdasági, a másik a liturgikus tanács. A testület tagjait is szívesen megnevezem: Kis Balázs akolitus, Szabó Csaba akolitus, Rusz Annamária, Frics Gyula és édesanyja, Frics Gyuláné.

 FOTÓ: KBS

„AKI AZ EKE SZARVÁRA TETTE A KEZÉT, NE NÉZZEN HÁTRA”.

 VARGA ANDRÁS ÉS BEER MIKLÓS VÁCI MEGYÉS PÜSPÖK

 Melyek a közösségépítés főbb lépései? Talán éppen a zarándoklatok? – ahogy említett is egyet. Felidézne néhány emlékezetesebb zarándokutat? – A közösségépítésben a zarándoklat nagyon fontos. Célja, hogy keresztény elkötelezettségünket megerősítsük, Istent keresve haladjunk életünk zarándokútján. Minden évben volt legalább egy zarándokutunk. Az említett, 2006-os csíksomlyói alkalom – amelyet később többször is megtettünk – közel hozta egymáshoz a résztvevőket, nekem is lehetőséget adott arra, hogy jobban megismerjem a közösség tagjait. 2007-ben egy lengyel paptestvérünk vezetésével a lengyelországi Czestochowa városában lévő Jasna Góra-i pálos kolostorba zarándokoltunk. A „Santo subito!” (Avassák szentté!) jegyében II. János Pál pápa szülővárosába, Wadowicébe is ellátogattunk. 2008-ban egy somosi testületi ülésen vetődött fel, hogy ha van egy nagy csíksomlyói zarándoklat, akkor legyen nálunk egy „Kis-Csíksomos-lyói” zarándoklat. Meg is szerveztük azt a Somoskőújfalu és Mátraverebély–Szentkút közötti csaknem 30 kilométeres – 800 méter szintkülönbségű – útvonalon. Az előzetes – esőben, sárban, biciklivel történt – bejárásakor született meg bennem a zarándokút mottója, az LGT együttes Fiú c. számának néhány sora: „Csak az jöjjön, aki bírja, / Aki tudja, hogy végigcsinálja! / Csak az jöjjön! / Csak az jöjjön!” 2008. szeptember 27-én és 28-án első alkalommal szerveztük meg az Országos Egyetemista Zarándoklatot Salgótarjánból Szentkútra dr. Pákozdi István, az egyetemisták lelkésze kérésére. Itt nem sorolhatom a további zarándoklatainkat, de elmondom: az említettek részben megis2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

3

TÁRSADALOM

métlődtek, és újabbak zarándoklatokat is szerveztünk. Megtartó és kohéziós erejükre jellemző, hogy az idén immár a tízedik, jubileumi „Kis-Csíksomos-lyói” és az ugyancsak tízedik egyetemista zarándokutunkat tarthattuk meg.

GYERTYAGYÚJTÁS A FŐ TÉREN, KERESZTÚT A KÁLVÁRIÁN

 FOTÓ: ST-PLEBANIA.COM

 Az egyházközség építésének, a városlakókkal tartott kapcsolat szorosabbra fűzésének a zarándokutakon kívül is számos szép példáját mutatták fel. Kötne ezekből – hogy stílszerű legyek – egy kis koszorút? – Az egyházi év kezdetén mindig szép és ösztönző az adventi koszorú készítése és a gyertyagyújtás szertartása. Ennek jegyében az önkormányzattal és az egyházközségekkel, az ökumené jegyében együttműködve, minden évben megszerveztük a város főterén az adventi gyetyagyújtásokat. Esti imádságunk egy üde színfoltja, amikor a Jó Pásztor Katolikus Óvoda gyermekei továbbadják gyertyáikkal a világosságot. Maga a

beragyogták az ő szívüket is. Belső meg�győződésből mentünk ki a térre, mint Krisztust követő ember, missziót teljesítve. János evangélista ezt úgy foglalja össze: „Isten a szeretet. Aki Istenben él, az szeretetben él.” (1 Jn 4, 16.) Ugyancsak fontos eseményeken voltunk szervezőként is jelen a Szent Imre-hegyi Kálvárián. Első alkalommal 2006 virágvasárnapja előtti szombaton jöttünk össze, hogy imádkozzunk a keresztúton. De már előtte lévő nap is takarítottuk, szépítgettük a környezetet is, 50–60 ember segítségével. Ez volt az, amikor kinn a városban, sőt a város tetején tettünk valamit, és az emberek mozdultak. A Kálvárián végzett keresztutakat a közösség megszólításának nevezem, ami mintegy megelőzi a szervezést, és később közösségformáló célokat szolgált. Nem egyszer előfordult, hogy mintegy százan végeztük a keresztutat virágvasárnap előtt.  Hogyan jellemezhető a történelmi egyházakkal – a helyi evangélikus és református felekezettel – a kapcsolat és együttműködés?

 ISTENTISZTELET

koszorú is figyelmeztető számunkra, a fellobbanó gyertyák növekvő fénye pedig szimbolizálja, hogy karácsonyhoz közeledve múlik a bűn sötétsége és növekszik a fény, és „lőn világosság”. Emlékszem, már 2006-ban úgy léptünk ki a városba, ráadásul a Fő térre, 30–40 testvérünkkel, egyházi énekekkel, gitárkísérettel, meghitt hangulatot teremtve, hogy azok is odajöttek, akik a templomba addig be nem tették volna a lábukat. Akkor, ott sokan megérezték, hogy a karácsonyi vásárra készülődés kevés, több és más kell, karácsonyra nem csak hangulat, de lelkület kell. Sokan elmondták később, hogyan élték meg a téren a látványt, spontán odajöttek, és nyitott lélekkel csatlakozni tudtak az adventi gyertyagyújtás élményéhez, és a fények 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

– Mi, a történelmi egyházak helyi gyülekezetei az ökumené jegyében a kezdetektől jól együtt tudunk működni. Az ökumenikus mozgalom keretében január végén hívjuk össze a vallásos embereket, az istentiszteletet hol ebben a templomban, hol abban tartjuk. Ennek az is érdekesessége, hogy mindig más felekezetű lelkész hirdeti az igét. Például én hirdetem az igét a reformátusoknál, az evangélikus lelkész szolgál a nálunk, katolikusoknál, ezek ún. istentiszteletek. A hitoktatás szervezése is erős a kapocs közöttünk, gyakran találkozunk munkák során. A testvériség, a hit és a szeretet jegyében, ahol csak tudjuk, segítjük egymás munkáját. Az együttműködés ragyogó példája – szó szerint és átvitt értelemben is – a

kezdeményezésemre a város önkormányzatával is karöltve megrendezett gyertyagyújtás a város főterén. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban hagyományosan húsvét előtt és adventi beszélgetéseken hívjuk fel a figyelmet a közelgő ünnepekre.  Helyi háborúk dúlnak, terjed az erőszak, szedi áldozatait a bűnözés és a kábítószer. Mit tesz a keresztény egyház e szörnyűségek ellen? – A helyi háborúk és a terrorizmus a világ polarizálódása és az emberiség diszkriminációja elleni mesterségesen is szított fanatizmus megnyilvánulása. A kábítószer terjedése is valamiféle önpusztító lázadás, menekülés mindezek ellen, ezt hozza magával az Isten nélküli élet. A keresztény vallás száműzte a fanatizmust, a bűnt, és eljut a megbocsátásig. Jézus nem a bűnöst ítélte el, hanem a bűnt, a bűnöst pedig felemelte. Mindig az irgalmas szeretet az, amely fel tudja emelni az elesettet, még a bűnöst is. Szent II. János Pál mindig védte a rászorulókat. Az egyház azt akarja újra és újra az ember tudomására hozni, hogy ennek a világnak, a teremtésnek a csúcsa az ember. Akit az Isten teremtett, azt az életre teremtette, és nem azért, hogy a másik életét kioltsa. Az egyház elsődleges feladata, hogy a lelki szennyeződés ellen vegye fel a harcot, az ellen küzdjön. Jézus maga mondotta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,10.)  Eszkalálódik az Európába irányuló migráció, szemben egymással a befogadás és az elutasítás. Mi lehet a helyes magatartás és cselekvés? – Ezzel kapcsolatosan a nálam bölcsebb és sokat megélt Henri Boulad atyát idézem szívesen. Róla tudni érdemes, hogy Alexandriában született 1931-ben, szíriai családból származik, édesapja szír, édesanyja olasz származású, a család francia anyanyelvű katolikus. A jezsuita rendbe 1950-ben lépett be, majd 1963-ban szentelték pappá Bejrútban. Többször tartott előadást Magyarországon, és ebben az évben felvette a magyar állampolgárságot. Ő ezt mondja: „Először meg kell védened a családod, a kultúrád, az identitásod, és azután kell kinyitnod az ajtód”. Ezt a nézetét, vallomást osztom én magam is.  Sokan a korunk értékválságáról beszélnek. Ön hogyan látja ezt? – Az értékrend borult fel. Mi még kaptunk olyan értékeket, amelyek beépültek az emberbe, szívébe-lelkébe. Olyan közösségi és emberi értékekre gondolok, mint például az igazságosság, a becsületesség, a bizalom, a tisztelet, a hűség, a barátság, a szolidaritás. Sajnos, helyükbe ma az érdek, az önzés, a matéria, az anyagelvűség és az anyagiasság, a fogyasztás és az élvezet, a mammon és a pénz lépett. A sok negatív hatás közül is a legkárosabbnak az ember fogyasztóvá nevelését tartom, amit tudatosan történik, a gazdasági érdekek mentén. Az ember önzővé vált, eluralkodott benne a birtoklás vágya, amelyre a reklám még rá is erősít. Az individuum uralma nem képes a szolidaritásra. Ez a gondolkodás – ami

 FOTÓ: KBS

 A SALGÓTARJÁNI FŐPLÉBÁNIA TEMPLOMA csak a fogyasztót ismeri el – elfelejtkezik arról, hogy az ember többre hivatott, mint fogyasztásra, a maga biológiai-fizikai fenntartására, mert az embernek lelke van.

MŰKÖDŐ KARITÁSZ, „VILÁGI-VÁROSI” KAPCSOLATOK

 Korunkban – a legkisebb településtől a világvárosokig – mindenhol sok és egyre több a szegény, az elesett, a támogatásra szoruló, a segítséget váró és kérő ember. Működik az itteni emberekben a karitász? – Itt helyben is sok ember szívében él a karitász, mint a jócselekedetre, a jótékonyságra való készség. Amelyben az elesettek felemelésére és megsegítésére, a gyermekek védelmezésére, az idősek ápolására és gyámolítására való hajlandóság, igyekezet és a szándékokban a cselekvés is benne van. Úgy látom, itt is működik az, hogyha az én szívem nyitva van, akkor az én nyitott szívem nyitja a másikét is. Az én diszponáltságom, az én misére való felkészülésem a közösséget alakítja és formálja, tudja Istenre nyitottá tenni. Amikor idekerültem, a főplébánián nem volt karitászcsoport. A Szent József Plébánián azonban volt, és most is működik egy csoport, amely a szeretetszolgálatban, a nehéz helyzetben levőkön sokat segít rendszeres élelemosztással és minden olyan ügyben, amellyel megkeresnek bennünket. Ennek a vezetője Medve Ágnes, akinek ebben a munkában vannak segítői.  Mit tudhatunk az egyházközség világi, városi tevékenységéről, közösségformáló szerepéről? – Az emberekben látok nyitottságot, hogy segítenek a másikon is, amikor arra szükség van. Előfordul, hogy valaki csak úgy bejön hozzám, és azt mondja, atya, ezt vagy

Ami a szolgálatomat illeti: ellátom a Salgótarjáni Főplébánia (fíliái: Baglyasalja és a forgáchi kis közösség) vezetését, valamint Somoskőújfalu, a Szent József Plébánia (Acélgyári út), Zagyvaróna, Bárna lelki szolgálatát, és moderátora vagyok Zagyvapálfalva közösségét vezető állandó diakónusnak, Gyurkó Gézának. Utóbbiakkal időközben bízott meg Miklós püspök atya. A rám bízott közösséghez tartozik papíron minden itt lakó és római katolikus szertartás szerint megkeresztelt ember. De tudjuk jól, hogy egy családhoz akkor tartozom igazán, ha annak az életében részt veszek, és munkájába belekapcsolódom. A rám bízottaknak mintegy tíz százaléka az, aki elfogadja a jézusi meghívást vasárnapról vasárnapra „Mert sokan vannak a meghívottak, kevesen a választottak!”(Mt 22,14) A kort illetően a legkisebbektől a legidősebbekig tartoznak hozzánk emberek.  Ön immár tizenkét éve él és szolgál Salgótarjánban. Hogy érzi magát? Mit üzen a város lakóinak, figyelemmel a közelgő ünnepekre is? – Dr. Timaffy László néprajzkutató fogalmazta meg: „Az ember beleszületik a tájba. A szülőhaza, a táj szeretete végigkíséri az egész életét”. Ezt én egy kicsit átfogalmaztam: az ember beleszületik a tájba, a papot a püspök helyezi oda. Az egyházközségek szeretete végigkíséri az egész életemet. Itt is igaz a papi jelmondatom: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme meddő nem maradt!”(1Kor 15,10.) Ezt érzem én a Karancs–Medves vidékén is. Mára a tizenkét év szolgálata és emlékei mélyen belém vésődtek. Igyekszem mindenkihez emberhez méltóan közeledni, legyen az vallásos, vagy nem vallásos személy. S tapasztalom, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten is. Jól érzem magam e városban, annak lakóival, és azt kívánom, hogy tudjunk tenni együtt e városért olyat, ami az örökkévalóságban visszhangzik. Advent a várakozás ideje, amiről már korábban is szóltam. Üzenetét a költő, Pilinszky János fogalmazta a legszebben, idézem is a városlakóknak: „Meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk...” Boldog karácsonyt kívánok minden jóakaratú embernek, minden salgótarjáni városlakónak! Baráthi Ottó

TÁRSADALOM

azt sikerült megoldani, ennek az embernek, annak a családnak segíteni. Van úgy, hogy valaki csak azért jön, hogy beszélgessünk, és leteszi lelki terhét. Az ember a meghallgatással, tanácsadással és praktikusan is próbál segíteni. Az utóbbi része, hogy van egy óvoda, amely az egyház neve alatt működik. Itt minden hónap végén volt gyermekmise, a gyerekek énekeltek, örültek. Voltunk velük az állatkertben és Szentkúton is. A világi tevékenységhez lehet sorolni a jótékonysági bálokat is. Emlékszem az egyik keresztény bálra, ahol kétszáz fő vett részt és érezte jól magát. Van sok más elképzelésünk, amelyet a képviselőtestület és híveink segítségével szeretnénk valóra váltani. Ezen munkálkodom nap mint nap egyre több nyitott szívű ember segítségével, hívő és jó lélek közreműködésével és összefogással, minden jóakaratú ember érdekében Salgótarjánban is.  Együttműködésre törekszik a mindenkori városvezetéssel és a civil szervezetekkel is. – Idekerülésem után azonnal felvettem a kapcsolatot az akkori városi és a megyei vezetőkkel. Bemutatkoztam, kezet nyújtottam, és felajánlottam együttműködésemet a városban élő emberek életének segítésében. Azt gondolom, hogy ez a közös rendezvények alkalmával különösen jól megmutatkozik. Így volt ez a mindenkor regnáló – és így van a jelenlegi – önkormányzati vezetés esetében is, amely a város lakói számára lehet igazán megnyugtató és örömteli is. Ugyanezt mondhatom el a civil szervezetekkel való együttműködésről is, de nem szeretnék itt megkülönböztetést tenni közöttük.  Kérem, mutassa be a salgótarjáni katolikus gyülekezetet vagy pontosabban az egyházközséget! – Igen, a katolikus egyház a közösség, egyházközség szót használja inkább, míg gyülekezet megnevezést a protestánsok. Az egyház közösségen nyugszik, amely maga Isten, aki a keresztény meggyőződés szerint nem merev egységesség és mozdulatlanság, hanem szentháromságos élet, vagyis kapcsolat és dialógus. Erre az istenképre épül az egyház communio felfogása is, hiszen úgy jelenik meg, mint „az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből eggyé vált nép” (Lumen Gentium 4).

VARGA ANDRÁS

1962-ben született Mosonmagyaróvárott. Dunaszigeten jár általános iskolába, 1981-ben a soproni távközlés-technikai szakközépiskolában érettségizik. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatja, 1987-ben villamosmérnöki diplomát szerez. Egyetemi évei alatt – amint azt maga mondja – „megtalálta az őt kereső Istent, aki meghívta szolgálatára.” Ekkor elvégzi az Esztergomi Hittudományi Főiskolát, 1992-ben dr. Paskai László bíboros pappá szenteli. Még ez évtől káplán Balassagyarmaton, majd 1994-től Érsekvadkerten. 1995-ben kap dispozíciót Nógrád, Diósjenő és Berkenye plébánosi ellátására. 2005. augusztus 1-jétől a váci püspök, dr. Beer Miklós Salgótarján Főplébánia és Somoskőújfalu lelkipásztori szolgálatát bízza rá. Andás atya szabadidejében gitározik, olvas, túrázik, biciklizik, pingpongozik. 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

5

KÖZÉLET

ELKÖTELEZETT HÍVE SZÜLŐVÁROSÁNAK

BESZÉLGETÉS DR. SZABÓ SÁNDOR KORMÁNYMEGBÍZOTTAL Kormánymegbízottként, hivatalvezetőként nyitott könyv a közélet számára. Ám életútja, korábbi szakmai pályája és személyes szférája – érthető módon – kevésbé ismert. Ezért is, dr. Szabó Sándort szüleiről, iskoláiról, pályája kezdeteiről és főbb állomásiról, jelenlegi hivataláról, személyes életéről, terveiről is kérdeztem. Válaszai révén árnyaltabb képet kaphatunk a megye, a város sokoldalú személyiségéről.  Közismert: a szülői ház, a gyermekkori szocializáció döntő a személyiség formálásában. Igaz, hogy ön szinte belenőtt a közigazgatásba? – Lehet, de hogy nem így terveztem, az biztos. Magnószalagra készült felvétellel tudom bizonyítani, hogy gyerekként öcsém jogász akart lenni, én pedig mérnök. Aztán persze, hogy éppen fordítva lett. Egyébként tényleg „belenőttem”, mert mindkét szülőm a „megyetanácson dolgozott, édesapám jogászként az igazgatási osztályon, anyukám pedig a mezőgazdasági osztályon, ráadásul szemben laktunk, az épülettől száz méterre, a legendásan szép szökőkút túloldalán. Bejártunk az épületbe gyerekként, délutánonként ott pingpongoztunk. Akarva-akaratlanul is hallottuk a szülőket beszélni a főnökökről, az átszervezésekről, többször kirándulásokon is együtt voltunk az egész kollektívával. Tudtuk, hogy anya, vagy apa éppen merre van a megyében vagy a fővárosban „kiszálláson”. A megyeházi ebédlőben én voltam a vadász egy óvodai rendezvényen, ha behunyom a szemem, akkor most is érzem az elsütött patron szagát…Sajnos apukámmal már nem tudjuk emlegetni az akkori időket, de hála Istennek, 85 éves édesanyámmal bizony gyakran szoktuk.  Szülővárosában, Salgótarjánban járt általános és középiskolába is. Érettségi után – édesapja nyomdokain – evidencia lehetett a jogi egyetem. – Nem volt olyan egyszerű és nyilvánvaló, mint ahogy kérdezte, de végül is a „jogra” jelentkeztem. Fel is vettek a szegedi József Attila Tudományegyetem Jogi Karára, azonban, ahogy azokban az időkben szokásos volt, előtte tizenegy hónap katonaság. No, ez aztán igazán fordulópont volt az életemben, alig tizennyolc évesen kikerültem az „papa-mama hotelből” az ÉLET-be, vagyis az 1975-ös „vadszocialista” katonai világba. Nem tetszett… Igen sok időt töltöttem a fogdán. Ej, ha tudnák a régi hadnagyok és őrmesterek, hogy most tartalékos ezredes vagyok! Aztán végre Szeged, mely – Salgótarján után, de önmagában is – egy rendkívül érdekes alföldi település volt. Az akkor nem baráti titói Jugoszlávia közelsége miatt a fejlesztések szempontjából kissé elhanyagolt állapotban, de jelentős történelmi hagyományokkal, erős polgársággal, ezzel szemben baloldali gyökerekkel is rendelkező, erősen polarizált nagyváros volt. Antalffy György, az egyetem rektora keményvonalas baloldali volt, az egyik tanárunk pedig Komócsin Mihály, az MSZMP megyei első tit-

6

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

kára volt, a „nagy Komócsin Zoltán” öccse. Egyébként most a szegedi volt pártbizottság helyén lévő kormányhivatal emlékszobát rendezett be az irodájából, nemrég nosztalgiával jártam körbe, hogy én ott vizsgáztam a hetvenes évek végén Komócsin elvtársnál a szocializmus politikai gazdaságtanából. Szóval egészen furcsa felület volt a város, ahol a legkülönbözőbb hatások egyszerre értek bennünket, s ahol én 1976-tól tanultam és éltem, míg 1981-ben kézhez nem kaptam a jogi diplomámat.  Maradhatott volna Szegeden, dolgozhatott volna Budapesten is. Mégis hazajött, hű maradt szülővárosához. Miért? Hogyan kezdte a jogi pályáját? – Szegedet nagyon szerettem, ma is szeretem, de vártak a szüleim, az öcsém, a barátaim. Minden idegszálammal ide kötődtem, hiába van Szegednek Tiszája, nekem hiányoztak a hegyek, Tarján környéke. Ma is elkötelezett híve vagyok szülővárosomnak. A tárgyilagossághoz hozzátartozik, hogy abban az időben csupán három helyen lehetett az országban jogi diplomához jutni, Szegeden kívül még Pécsett és Budapesten, ezért ezen városokban és a környékén nem is nagyon volt jogászi állás. Később talán lett volna alkalmam a fővárosban, vagy máshol új életet kezdeni, de a családi, baráti és a tájhoz, városhoz fűződő viszonyom sosem engedett „szabadon”. És ez így van jól, sokat utazom, nagyon szeretek elmenni és aztán visszajönni is. Egyébként a feleségemet is Szegedről „importáltam”, elváltunk ugyan, de jó a kapcsolatunk, ő sem költözött vis�sza a dél-alföldi városba. A másik kérdésre válaszolva: 1981-ben a Salgótarjáni Ügyvédi Munkaközösségben ügyvédbojtárként kezdtem el dolgozni, ami jó tanulóidő volt. Azonnali mélyvíz, szólt az ügyvéd úr, hogy fiam, holnap reggel ülj fel a buszra, Gyarmaton tárgyalás, itt az akta, otthon nézd át, légy ügyes. Ahogy kell, végigcsináltam a „csicskás dolgokat”, helyettesítettem az ügyvédeket, belekóstoltam a munkajogba, a polgári és büntetőjogba, egyéb szakterületekbe. Vittem a szerződéseket az illetékhivatalba, a földhivatalba, jártam a tanácsra, a nyugdíjfolyósítóhoz. Rendkívül széleskörű, jó iskola volt, kialakult a kapcsolatrendszerem, elszántan küzdöttem azért, hogy végre önálló legyek. Szeretettel gondolok egykori idősebb kollégáimra, köszönettel tartozom nekik, akiket név szerint csak a cikk kötött terjedelme miatt nem említek, és az a baj, hogy többen közülük már e miatt meg sem tudnak sértődni…

 DR. SZABÓ SÁNDOR

 Mikor kezdett el ügyvédként dolgozni? Hogyan alakultak a személyes kapcsolatai? – 1984-ben Budapesten letettem a jogi szakvizsgát, amelynek birtokában lehetővé vált, hogy önálló irodám legyen. Kiírhattam, hogy dr. Szabó Sándor ügyvéd, jó érzés volt, hogy saját nevemben vállalhattam ügyeket, állapodhattam meg ügyfeleimmel. Elég gyorsan kialakult egyfajta saját, elsősorban helyi ügyfélköröm. A történet érdekes része pedig most következik, tudniillik 1986-ban Szolnokról az ügyvédi munkaközösséghez került egy Lévai Anikó nevű ifjú ügyvédjelölt hölgy, akihez pedig néha Pestről lejárt egy Orbán Viktor nevű egyetemista, akivel a TIT-klubban biliárdozás közben sokat beszélgettünk a világ dolgairól. Anikó és Viktor nem mindenben értett egyet az akkori hatalom nézeteivel és cselekedeteivel, és ezzel magam sem voltam másképpen. Ők aztán elkerültek Pestre, de azért még hallani felőlük… Így teltek az évek, amikor aztán a ’80-s évek végén Salgótarjánba is elért a rendszerváltás szele.  Az említett kapcsolat inspirálta a helyi politikai szerepvállalásra is? – Hozzájárulhatott és további motivációt is jelenthetett. Ekkor már a helyi ellenzéki mozgalom is szervezés alatt állt, amelybe magam is bekapcsolódtam. A pártbizottságtól kikerültek a belső használatra szánt ún. „C” füzetek is, amelyekből az elvtársak akkoriban tájékozódhattak arról, hogy mondjuk, éppen mit gondol Kádárról, meg az egész rendszerről Bécsben Lendvai Pál. Érdekes és tanulságos volt végre más nézetekről is hallani, hogy íme, így is lehetne, vagy kellene látni és megítélni a világot. Az ellenzéki szemlélet és magatartás aztán fokozatosan terjedt, még Salgótarjánban is. S bár szakmai vezetőim figyelmeztettek, hogy a munkahelyemmel játszom, ekkor már elindultak a független szerveződések, és magam is az egyik alapító tagja lettem a helyi MDF-nek. Mai napig büszke vagyok rá, hogy amikor a párt akkori népszerű politikusai, Csurka István és Fekete Gyula írók látogatásakor

szakismereteimet, de a legnagyobb hasznát annak vettem, hogy a városban nőttem fel, és szinte senkinek sem kellett bemutatkoznom, sok mindenkit ismertem a lakókörzetemben. Ugyanakkor sok meddő vitánk volt, nem úgy mentek a dolgok, nem úgy fejlődött a város, ahogy én ezt elképzeltem. Eldöntöttem, hogy 1994-ben nem indulok újra az önkormányzati választásokon, és visszatérek ügyvédi irodámba.  Rövid ideig a Dunaholding–Salgótarján Kft. ügyvezetője volt, aztán lépett egy merészet, vagy inkább – nagyot. – A dunaholdingos időszakban rengeteget tanultam a jogászi szakmán túl a cégek belső működéséről, hiszen a szervezet felszámolási eljárásokat folytatott le. Ha egy cég jól megy, abból nem sokat lehet tanulni, de ha nem, akkor aztán igazán el kell gondolkodni, hogy miként tovább. Két merész lépés is volt, az első nem is sikerült, amikor 1998-ban az őszi önkormányzati választásokon elindultam a jobboldali pártok jelöltjeként a salgótarjáni polgármesteri székért. Nem szenvedtem csúfos vereséget, de Puszta Béla több szavazatot kapott és maradt a második ciklusára. A második merész lépés pedig az volt, amikor megpályáztam, majd 2000. január elsejétől el is nyertem a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetését. Kis céget már irányítottam, de nagy kihívásnak és új szakmai feladatnak tartottam azt, hogy egy nagyobb rendszert vezethessek. Természetesen politikai kérdés volt a kiválasztás, de a munka már nem a politika szolgálatáról szólt, ahogy azt egyesek szerették volna beállítani. Egy közel hetvenfős, jól felkészült szakemberekből álló apparátust, állami hivatalt vezettem, akik reményeim szerint egy idő után belátták, hogy nem egy politikai bábut kaptak, hanem egy új szemléletű vezetést.

 JÁTSZÓTÉR AZ EGYKORI ZSINAGÓGA MELLETT 1960-BAN

 2003-ban, egy évvel a kormányváltás után mégis felmentették, újra jól jött az ügyvédi szakképzettsége. Jó néhány évig, mígnem egyszer csak megalakultak a kormányhivatalok. – Igen, felmentettek, és a poént most is el kell, hogy süssem, mert tényleg úgy történt, hogy egy belügyminisztériumi ünnepségen minden kolléga kapott egy díszes órát, én meg két órát, hogy hazaérjek… Azután hét év után megint fordult a világ, és Orbán Viktor miniszterelnök 2010. december 22-én, az Országházban kinevezett Nógrád megye kormánymegbízottjának, egyben a 2011. január 1-jén megalakuló Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetőjének. A kormány még 2010 szeptemberében döntött a területi államigazgatási szervezetrendszer jelentős mértékű átalakításáról, a szakigazgatási szervek integrációjáról, a kormányhivatalok létrehozásáról. Ennek megfelelően jött létre 2011. január 1. napjával – 14 szakigazgatási szerv integrációjával – a Nógrád Megyei Kormányhivatal. Mindez az egykori közigazgatási hivatal – mint törzshivatal – bázisán történt. Az átalakulás nem járt létszámgyarapodással, hiszen a szakigazgatási szervek munkatársai kerültek át a kormányhivatalba. 2013. január 1-jével pedig újra felálltak az állami területi közigazgatás alapszervei, a járási hivatalok. Nógrád megyében – a történelmi hagyományoktól csak csekély mértékben eltérően – hat járási hivatal alakult, a megye hat városában. Mindeközben a kormányhivatali szervezet egységesült, megszűntek a szakigazgatási szervek, egységes főosztály- és osztályszerkezet alakult ki.  Így akkor az eltelt csaknem hét esztendő a Nógrád Megyei Kormányhivatal élén nem volt „hét szűk” esztendő? – Nem bizony, inkább küzdelmes, de eredményes hét év volt. Az integráció során rendkívül összetett rendszer jött létre. A szakigazgatási szervek felettesei, a minisztériumok, illetve az országos központi hivatalok meglehetősen változó működtetési gyakorlatot követtek, és bizony igen eltérő rendszereket kellett a működtethetőség és nem utolsósorban a hatékonyság érdekében „összecsiszolni”, amely nem ment minden zökkenő és érdeksérelem nélkül. Az bizonyos, hogy munkatársaink szakértelemmel és elkötelezettséggel hajtották végre az új hivatali struktúra felépítését és „beüzemelését”. A 2011. január elsejével indult „kormányablakok” egyre több helyen működnek – Nógrádban már az összes járási székhelyen –, és egyre inkább megfelelnek a hivatásuknak: mind szélesebb körben képesek az ügyek intézésére, a lakossági kapcsolatok és információs tevékenység bővítésére, egyúttal a közigazgatási szervek ügyfélszolgálati tevékenységének egyre szélesedő integrációjára. Az állampolgár mind több hivatalos ügyét képes egy ügyfélablaknál elintézni, inkább az „ügy és az irat utazik” az ügyfél helyett.  Most, hogy a lényeget illetően hivatalába és részben a munkájába is beavatott, beszélne a családjáról, szeretteiről és barátairól? – Elvált ember vagyok, de nem tartom tragédiának, hogy így alakult az életem. Nagy fiammal élünk együtt egy családi házban, 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

KÖZÉLET

zsúfolásig megtelt a városháza nagyterme, a rövid felvezető beszédet én tarthattam. Szóval összejártunk, sok mindenben egyetértettünk, de volt azért vita is bőven.  Ahogy voltak késhegyig menő viták 1990-ben, a város első önkormányzati testületében is. Tanulságként emlékeztetne erre? – Az 1990. évi önkormányzati választások után az ország egyik legkülönösebb ös�szetételű képviselőtestülete alakult meg Salgótarjánban: Munkáspárt–MDF–SZDSZ nagykoalíció alakult, míg a Fidesz-frakció ellenzékben maradt. Az SZDSZ-es Tolmácsi Ferenc lett a polgármester, az alpolgármester a munkáspárti Cserháti József. Ettől kezdve hetekre megállt az élet, mert nem tudtak megállapodni a másik alpolgármester személyében. Ezt megunva az egyik ülésen – a helyi MDF-frakcióval nem is egyeztetve – bejelentettem, hogy a város működőképességét szem előtt tartva, társadalmi megbízatásban, ideiglenesen elvállalom a második alpolgármesteri tisztség betöltését. Ezt párttársaimon kívül mindenki megszavazta. Kaptam is tőlük hideget és meleget is, de a mai napig meggyőződésem, hogy jól cselekedtem.  Aztán hamarosan vissza is adta alpolgármesteri megbízatását. Miért? – Említettem a terméketlen vitákat, a kontraproduktív megbeszéléseket, amelyek a döntés-előkészítés folyamatát lassították, a normális ügymenetet akadályozták, a belső ellentéteket fokozták, az apparátust elbizonytalanították. A polgármester nem egyeztetett a szükséges esetekben sem, időnként túllépte a hatáskörét is. Májusig voltam alpolgármester egy fillérnyi fizetés nélkül, de csak akkor mondtam le, amikor már valaki más átvehette a helyemet, én pedig visszaültem képviselőnek. Igyekeztem felhasználni jogi felkészültségemet,

7

KÖZÉLET  GÖNCZ ÁRPÁD KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKKEL (1991)

amire ötvenéves koromra sikerült szert tennem, és saját igényeinknek, ízlésemnek megfelelően berendeznem. Az is egy nagy dilemma volt, hogy egyedül bele merjek-e vágni egy ház fenntartásába, de tíz év után már azt mondom, érdemes volt, mert teljesen más életformát ad, hogy kertem van, és itt a garázs, ami nagyon nagy előny. Teljesen egyedül sem vagyok, a fiamon kívül tartós párkapcsolatom is van. Szeretteim közül az édesanyám, az öcsém és a fiam megkülönböztetett figyelmet kapnak és adnak. Sok ismerősöm és barátom van a városban és környékén, ezt a sportnak és más szabadidős tevékenységeimnek köszönhetem. Egyik bázisa ennek az 1983-ban megalakított „SalakRevue” kispályás focicsapat, mely már régóta nem csak erről szól, hiszen az eltelt idő során rengeteg közös élményünk volt, ha összeülünk, órákig tudunk szórakozni az emlékeinken.  Még ma is láthatjuk biciklizni, de azt kevesebben tudják, több sportágban is jeleskedett. Mi az egyéb hobbija, mivel kapcsolódik még ki? – Kisiskolás koromtól biciklizem, Nagy Zoltán mesemondó tanár úrnak köszönhetem, hogy rászoktatott erre az életformára. Tízéves koromban kezdtem a sportiskolában focizni, utána pingpongoztam, utóbbiban szép eredményeim voltak, serdülő és ifjúsági megyei bajnok lettem, játszottam az NB II-ben, az SBTC színeiben. Aztán otthagytam a tornatermet, és kiléptem a teniszpályára, itt már csak amatőrként, de azért megnyertem egypár versenyt. A ludányi tavon megtanultam szörfözni is, harmincévesen elkezdtem síelni, majd snowboardozni, és a sport szeretete azóta sem múlt el, most az egyik kedvencem a tollaslabda, amely jól megmozgatja az embert, a biciklire is gyakran felpattanok, a hegyi kerékpárt minden évszakban kedvelem, 1993-ban országos hegyikerékpár-bajnokságot is nyertem a plusz 35-ös korosztályban. Büszke vagyok rá, hogy az ország első hegyikerékpáros egyesületét itt alapítottuk Salgótarjánban, mely most is a legjobbak közé tartozik az országban. A sport az ember életében nem csak az egészségmegőr8

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

 ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKKEL (1998)

zés miatt fontos, hanem a személyiség fejlődésében is, azon túl, hogy ambicionál, a győzni akarást erősíti, ugyanúgy megtanítja az embert a vereség elviselésére is, hiszen az élet nem csupán győzelmekből, nyertes játszmákból áll, hanem kudarcokból és vereségekből is. Szerencsés vagyok amiatt is, hogy társaság híján is nagyon jól el tudom magam foglalni egy jó könyvvel, filmmel vagy zenével, de színházba is szívesen járok, éljen és virágozzék a Zenthe Ferenc Színház!  Feladategyeztetéseket kezdeményez és koordinál, tárgyal, szándéknyilatkozatokat, megállapodásokat ír alá. Kiemelne a fentiek közül néhány jelentősebb eseményt és intézkedést? – Folyamatosan járom a megyét, és minden egyéb apropó nélkül látogatom a polgármestereket, jegyzőket, hogy közvetlen és azonnali információkat szerezhessek a gondjaikról, problémáikról, értesülhessek eredményeikről, sikereikről. Ez segítség nekik is és hivatalomnak is. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy a kormányhivatal elsősorban területi végrehajtó szerv, nem pedig érdekképviseleti vagy fejlesztési szervezet. Ennek ellenére, amit jó ügynek tartok, azt megpróbálom a legmagasabb szint felé is képviselni.  Érzékelem, teljesen „képben van” a megye helyzetét illetően. Hogyan látja Nógrád és az itt élők esélyeit? – Nyugat-Nógrád érzésem szerint rendben van, itt, keleten pedig reményeim szerint a

DR. SZABÓ SÁNDOR

21-es út négysávosításának elkészültétől új időszámítást lehet kezdeni, mert ipartelepítés, gazdaságfejlesztés nélkül e térség már tovább nem élhet méltó életet, és ha lassan is, de a munkaerő-problémák is meg fognak oldódni.  Egyes hírek és elképzelések szerint néhány megye neve megváltozna. Így Nógrád megye ismét Nógrád–Hont megye lenne. Ön mit szól ehhez? – Tiszteletben tartom azoknak a véleményét, akik a hagyományokat ápolni kívánják, különben is szeretem a „Hont”.  A közelmúltban volt hatvanéves. Gratulálok, jó egészséget kívánok! Miként éli meg a hatodik x-et? S hogyan tovább, milyen tervei vannak? – Gyerekként „papi”-nak láttam egy hatvan­ éves embert, de hogy mennyire megváltozott a véleményem…! Köszönöm a jókívánságot, és rengeteg tervem van, mind a köz-, mind a magánéletben, melynek megvalósítása már remélhetőleg bőven nyugdíjas koromra marad.  Közeleg a karácsony, hol és hogyan tölti az ünnepeket? Mit üzen és kíván szűkebb pátriája lakóinak ez alkalomból? – Hatvan évemből összesen csak három karácsony estét hiányoztam a teljes családi körből, remélem, hogy ez a szám nem fog gyarapodni. Békés és egyre boldogabb éveket kívánok az összes salgótarjáni és környékbeli embernek! Baráthi Ottó

1957-ben született Salgótarjánban. Itt is érettségizik, a szegedi egyetemen 1981ben jogász diplomát szerez. Hazatér szülővárosába, ahol szakvizsgái után ügyvédként dolgozik. 1990–94 között az MDF önkormányzati képviselője, 1991-ben Salgótarján alpolgármestere. Még ez évben kanadai tanulmányúton vesz részt. 1995–96-ban a Dunaholding Kft. ügyvezetője, majd ügyvédként praktizál. 2000-ben pályázati úton elnyeri a Nógrádi Megyei Közigazgatási Hivatal vezetését. 2003-tól saját ügyvédi irodájában gyakorolja hivatását. 2011. január 1-jétől a miniszterelnök kormánymegbízottnak nevezi ki, ettől kezdve látja el a Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetését. Elvált ember, angolul jól beszél, szabadsága alatt utazik, szabadidejében olvas, színházba jár, rendszeresen sportol.

AL GHAOUI HESNA AZT VALLJA: FÉLJ BÁTRAN! Úgy gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt mondom: Al Ghaoui Hesnát mindenki ismeri Magyarországon. A minap nyerte el másodmagával a „Magyarország legbátrabb női” díjat. Most megjelent második könyve, a Félj bátran dobogós helyen van a sikerlistákon. De ne szaladjunk ennyire előre, beszélgessünk kicsit Salgótarjánról!

 A HÁBORÚK FÖLDJÉN ERŐSNEK KELL LENNI

 Mire emlékszik még szívesen a gyerekkorából? – Rengeteg dologra, például a közös családi ünnepekre, utazásokra, szánkózásokra. És a nyarakra is, amelyeket főleg a Kemerovón töltöttünk, a nagymamámnál. Sokat játszottunk a lakótelepet szegélyező erdő szélén. Szívesen emlékszem a Gagarin általános iskolára is, ahová jártam. Gyakran emlegetem Fekete Éva nénit, az angoltanárnőmet, aki pont annyira volt szigorú, hogy nagyon hamar társalgási szinten megtanultam angolul, de közben megszerettem a nyelvet is. És ennek fontos szerepe volt abban, hogy aztán kéttannyelvű iskolába mentem Szolnokra, a Varga Katalin Középiskolába, és tizenhat évesen megnyertem egy egyéves

csinálni, hogy én stresszes gyermek voltam, az akkori magyar iskolarendszer nem az én személyiségtípusomnak lett kitalálva.  Ebből egyfajta megfelelési kényszer következett? – Igen. Az osztályban a legjobb tanulók között egyfajta versenyhelyzet alakult ki, és bár ezzel egymást is húztuk felfelé, akkor is stresszt okozott. Szerintem sokkal jobb az olyan rendszer, amiben az oktatás az együttműködésre helyezi a hangsúlyt a versengés helyett. Emiatt is volt, hogy ha valami nem sikerült, azt katasztrófaként éltem meg. Ugyanakkor magolni sosem szerettem.  Voltunk ezzel így néhányan… – Emlékszem, amikor a János vitézt kellett kívülről megtanulni, én inkább írtam egy

 FOTÓ: GA PE

– Amikor szerveztük a találkozókat, kértem a kiadót, hogy Salgótarjánban feltétlenül legyen egy bemutató, mert nekem nagyon fontos ez a város, úgyis mondhatnám: a szívem csücske.  Miért is? – Nem csak azért, mert itt nőttem fel, és imádok hazajönni, mert a szüleim még mindig itt élnek és dolgoznak. Hanem azért is, mert nekem a feltöltődést jelenti, kiszakadást abból a rohanásból, ami a budapesti életemet jellemzi. Ha megtehetem, képes vagyok akár napokon át pizsamában maradni, és csak úgy lenni, együtt a szeretteimmel. Nekünk máig nagyon szorosak a családi kötelékek, összetartó család vagyunk. Sokszor még ma is együtt megyünk nyaralni, vagy épp telelni, igyekszünk minél több időt együtt tölteni.  Fel tudná idézni a legelső gyermekkori emlékét? – A legelsőt nem, de nagyon beégett egy különleges este, amikor még a Beszterce-lakótelepen laktunk. Nagyon kicsik voltunk a húgommal, Naimával és a nagynénémmel, Vikivel, amikor december 24-én késő délután a nagymamánk elvitt minket sétálni. Hideg időben róttuk az utcákat, és arra lettünk figyelmesek, hogy az ablakok mögött egyre több helyen csillognak-villognak az éppen akkor felállított karácsonyfák. Valahogy sejtettük, otthon is valami hasonló készülődik. Nagyon-nagyon izgalmas, várakozással teli séta volt ez, még most is érzem az illatokat, az akkori otthon semmihez sem fogható melegét, és persze a gyermeki rácsodálkozást és elképesztő örömöt, amikor a nappaliba belépve nálunk is ott állt egy gyönyörű karácsonyfa.

ösztöndíjat Amerikába. Ebbe a portlandi középiskolába rengetegféle nép és náció gyermeke járt, a szobatársam japán volt, a legjobb barátnőm mexikói. A tolerancia és a másik elfogadásának alapélménye megerősödött bennem. Nagyon fontos, hogy az ember milyen impulzusokat kap gyerekkorában. Abból sem szoktam titkot

ARC-KÉP

SALGÓTARJÁNI VAGYOK!

 A BESZTERCE-LAKÓTELEP 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

9

ARC-KÉP  SZÜLEIVEL

saját elbeszélő költeményt. Aztán persze megtanultam a Petőfiét is.  És később? – Viszonylag fiatalon kerültem olyan helyzetbe, ahol tesztelhettem a határaimat; ahol rákényszerültem, hogy kilépjek a komfortzónámból, bár ezt az elnevezést ma már nem szeretem használni, mert közhellyé vált. De visszakanyarodva a gyermekkorhoz, ez az időszak azért volt egyfajta alaptábor a számomra, mert az édesapám szír, az édesanyám magyar, és sokat utaztunk. Szerencsémre hatalmas rokonság vett, vesz körül engem és a húgomat. Másféléves koromtól kezdve gyakran mentünk Szíriába, bejártuk a környező országokat, én abba nőttem bele, hogy léteznek más kultúrák, más felfogások a miénken kívül. Ami sokaknak ijesztő furcsaság, az nekem izgalmas felfedeznivaló volt. És ekkortájt jöttem rá, hogy eközben mi, emberek mennyire egyformák vagyunk. Gyerekként Szíriában úgy játszottam a két ottani unokatestvéremmel, hogy nem volt közös nyelvünk, mert csak felnőtt koromban tanultam meg arabul. Mégis fantasztikusan megértettük egymást.  Első kötete, a Háborúk földjén 2011ben jelent meg. Hogyan körvonalazódott a második témája? – Azt rögtön az elején tudtam, hogy sokkal nagyobb fába vágom a fejszémet, és az írásban is feszegetem majd a saját határaimat. Konkrétan a Libri Kiadó vezetője hívott fel, hogy üljünk le beszélgetni arról, foglalkoztat-e valamilyen téma mostanában, amit szívesen megírnék egy könyvben. Mivel 2011 óta sokfelé jártam, volt egypár meghatározó élményem, így arra gondoltam, szuper lenne akkor ezeket papírra vetni. Ez nagyon jó, mondta, de egy picit rugaszkodjunk már el ettől a témától, hogy leírod a háborús backstage élményeidet. Nincs valami más, amivel mostanság foglalkozol, kérdezte. De, válaszoltam, a félelemről tartok újabban előadásokat, és lehet, hogy in10

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

nen is meg tudom közelíteni a témát, mert mindig az emberi viselkedés mozgatórugói érdekeltek leginkább.  És a forma adott volt a kezdet kezdetén? – Azt tudtam, a saját élményeimet kell átadnom, mert attól lesz hiteles az egész. De azt ekkor még nem tudtam, hogyan építem össze a tapasztalataimat egy olyanfajta tudásanyaggal, aminek a feltérképezésében már nyakig benne voltam. Rengeteg tanulmányt és könyvet kellett felkutatnom és elolvasnom ahhoz, hogy ezeket az elméleteket tényleg értsem, és relevánsan be tudjam illeszteni a kötetembe.  Gondolom, a félelem, mint alapvetően velünk született ösztön a háborús hadszíntereken eddig ismeretlen formában is megmutatkozott önnek. – Olyan megfigyelő vagyok, aki a munkája során belekerült egy sor élethelyzetbe, ahol veszélynek volt kitéve, és megpróbálta a saját szűrőjén keresztül feltérképezni, mi van a döntései mögött, melyek a mozgatórugói éles helyzetben. Többek között ezt pró­ báltam feltárni ebben a könyvben.  Élveboncolás, többnyire helikopter nézőpontból. Azaz, amennyire lehetséges, eltávolodni a saját érzelmeitől, ami a háborús helyzetekből eredő félelemből keletkezik és megfogalmazni a tapasztalatait. Én így összegezném az írói attitűdöt. Az embere-

ket általában mi érdekelte a munkájával kapcsolatban? – Amikor ismeretlenek leállítottak az utcán, többnyire az érdekelte őket, hogyhogy nem félek háborús övezetekbe menni, és mivel tudtak a főnökeim rávenni, hogy ilyen helyekre utazzam. Én erre mindig azt válaszoltam, hogy rossz a kérdés: mivel tudtam én rábeszélni őket, hogy ide küldjenek?!  És a család, hogyan fogadta a döntését, hogy haditudósító lesz? – Pontosítsunk, én tudósító voltam, aki időnként eljutott ilyen helyszínekre. A haditudósító egy külön szakma, legjobb képviselői hónapokra beágyazódnak, és együtt mozognak egy adott hadsereggel, egyik válságövezetből a másikba utaznak, és végig tudósítanak az eseményekről, mindezt magas szinten. Körülöttem nem volt hatalmas stáb, az operatőrrel ketten dolgoztunk, viszont így mozgékonyabbak voltunk, rövid idő alatt sok helyre eljutottunk, és nem volt megkötve a kezünk. De visszatérve a családomra, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sohasem mondták meg, mit csináljak, hová ne menjek. Persze féltettek, én meg jól elvoltam a fatalizmusommal, legfeljebb meghalok, gondoltam. Persze féltem, amikor útra keltem, de nagyobb volt a vágyam, hogy ott legyek, és érdekelt, mi történik az ott élő emberekkel. Ha nem izgatott volna, akkor valószínűleg a félelem maga alá gyűr. De ha elfogadjuk magunkat a félelmeinkkel együtt, az sokat segíthet. Erről szól a Félj bátran!  Mi érdekelte leginkább ezeken a helyszíneken? – Az ott élők történetei, a sorsuk. Gyakran gondolok arra, mennyire meghatározó, ki hová születik. Hogy akár én is lehetnék a helyükben, ha ott jöttem volna a világra, és mennyire igazságtalan az élet, hogy az egyiknek kényelmes, nyugodt környezetet ad, a másiknak folyamatos szenvedést és kilátástalanságot. Ezt nagyon nehéz feldolgozni.  Mi volt a legmegrázóbb élménye a forgatások során? – Sok megrázó élményem volt, nem tudnék legeket kiemelni. Talán azt még a veszélyes helyzeteknél is nehezebb volt feldolgozni, hogy sokan tőlünk, „európai újságíróktól” vártak valamiféle megmentő segítséget. Ha lehetett, persze segítettünk embereknek a saját eszközeinkkel, de csodákra sajnos mi sem voltunk képesek.

FÉLELEM – MINT ÜZEMANYAG

Miért vágynak az emberek a félelem nélküli élet titkos receptjére? Miért fél mindenki a félelemtől? És vajon én szembenéztem már minden démonommal? Vizsgálni kezdtem a félelmeimet, tudósítóként, anyaként, félig arab nőként, magyar állampolgárként, és rájöttem, hogy a félelem üzemanyagként működik bennünk, ami kihozhatja a legjobb és a legrosszabb oldalunkat is. Hogy mitől függ, éppen melyiket? Erre kerestem a választ, amikor elindultam a félelem feltérképezésének útján, és neves kutatókat, világhírű szociálpszichológusokat kérdeztem arról, hogyan képes a félelem átalakítani a testünket, a szokásainkat és a viselkedésünket. (Részlet a Félj bátran című könyv borítószövegéből.)

 Önben nincs előítélet? – Mindenkiben van valamennyi, az előítéletek egy bizonyos mértékben evolúciós szinten is kódolva vannak bennünk, hiszen annak idején ezek is a túlélést segítették. És természetesen én is fülön tudom csípni magam, amikor valamivel vagy valakivel kapcsolatban előítéletesen vagy sztereotípiákban kezdek gondolkodni. De jó esetben ilyenkor bekapcsol a józanész, a kritikus gondolkodás, a belátás, hogy az ember ezt észrevegye, és ne ez határozza meg a döntéseit, az egész gondolkodásmódját. Én például tudom, hogy ilyenkor több információt kell szereznem az adott dologról, mert az előítéletek, a sztereotípiák szinte mindig az információhiányból, vagy épp a személyes tapasztalat hiányából erednek.  Ha majd egyszer a jövőben női miniszterelnöke lesz Magyarországnak, és a kormánytagok felét a szebbik nem képviselői adják, elfogadna egy felkérést, hogy legyen felelős vezetője a menekültügynek? – Súlyos kérdés, mert nehéz elvonatkoztatnom attól, ami most jelenti a politikát Magyarországon. Ha ilyen maradna a diskurzusok szintje, akkor biztos, hogy nem. Ha azt érezném, hogy valós lehetőség van a párbeszédre, a nyitottságra, az árnyalatokat vissza lehet hozni a gondolkodásba, a gondolatok megosztásába, akkor talán. De alapvetően nem hiszem, hogy bármikor politikusi pályára adnám a fejem.  Kemény és kitartó munkájának eredményeként igen komoly népszerűségre tett szert, sokan példaképként tekintenek önre. Érzi ennek a súlyát? – Természetesen érzem ennek a felelősségét. Mindez közrejátszott abban, hogy megírtam ezt a könyvet. Amikor más jellegű felületeim voltak arra, hogy képviseljem azt az értékrendet, amiben én hiszek, és ami

 SOKAN PÉLDAKÉPKÉNT TEKINTENE AL GHAOUI HESNÁRA

AL GHAOUI HESNA

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. A Magyar Televízió munkatársaként több mint húsz országból, köztük számos háborús övezetből tudósított. Riport- és dokumentumfilmjeit több nemzetközi fesztiválon rangos elismeréssel díjazták. Munkásságát 2011-ben Prima Primissima-díjjal jutalmazták, 2012től Salgótarján díszpolgára.

ARC-KÉP

 Azt hiszem, a szakmai tudás mellett az alázat a legfontosabb ebben a munkában. Hogyan lehet egy ilyen élményt feldolgozni később? – Úgy, hogy „kibeszéltem” magamból ezeket a történeteket. Jártam az országot, a tapasztalataimról meséltem az embereknek, és úgy éreztem, azért nincs szükségem szakemberre, mert nekem a közönség a pszichológusom. Végül, de nem utolsósorban az engem körülvevő rendkívül stabil családi háttér segített megküzdeni a démonaimmal. De így is maradtak nyomasztó álmaim.  Akkor ennek a könyvnek a megírását is tekinthetjük terápiának. – Abszolút! Az írás sokat segített, hogy a még bennem lévő feldolgozatlan élményeket újra átgondoljam, helyre tegyem magamban.  Muszáj megkérdeznem, ön és a családja hogyan éli meg a magyar kormány menekültpolitikáját? – Több különböző szempontból is nehéz megélni ezt az időszakot. A válság kezdetén egyrészt komoly aggodalommal töltött el, vajon milyen megoldást találnak a menekültválságra Európa vezetői, akik jól láthatóan tanácstalanok voltak a krízis kezelésében. Másrészt fájdalommal és keserűséggel a szívemben tapasztaltam, ahogy Magyarország jelenlegi vezetői az emberek információhiányára építve, negatív előítéletek és ellenségkép gyártásába kezdtek, majd azok mantrázásával ellepték a médiafelületeket. Döbbenten látom, hogy a központi kommunikáció milyen gyorsan polarizálja a társadalmat. És igen jól sejti, a saját bőrömön tapasztaltam azt is – főleg e-mailek és kommentek formájában – milyen indulatokat, gyűlöletet képes kiváltani az emberekből a sztereotípiákból táplálkozó félelem.

előbbre viszi a társadalmi párbeszédet, a nyitottságot, akkor én éltem ezzel a lehetőséggel. A Bábel című műsoromban nagyon sok fontos téma, történet és ember szerepelt, akik és amik szerintem segítettek abban, hogy sokféle dologról árnyalt képet kaphassunk. Ezekben a riportokban és a könyvemben is egy sor olyan témát feszegetek, amivel abszolút nem leszek népszerű sok ember szemében, de vállalom mégis, mert tudom, hogy erről fontos beszélni. Úgy gondolom, az ismertséggel járó felelősséget nem csak átérzem, hanem próbálom jó értelemben használni.  Egy kívülálló számára úgy tűnik, önnek egyenes út vezetett a televíziós tudósító és műsorkészítő munka irányába. Így volt? – Nem egészen. A Népszabadság újságírója voltam, amikor egy tulajdonosváltást követően jó néhány fiatal kollégámmal együtt elküldtek a laptól. Eléggé drámai élmény volt ez számomra, a húszas éveim elején. De jó tanulság ez arra, hogy néha nem baj, ha bezárul egy ajtó, mert kinyílik egy másik. Ekkor jött a televíziózás lehetősége az életemben. Ezt a történetet mindig elmesélem, ha fiatalokkal találkozom. Néha az élet kilök minket a komfortzónánkból, ahonnan magunktól nem akaródzik kilépnünk, viszont ez segít új utakat találni, új lehetőségeket megnyitni, tehát ne a kudarcot lássuk ilyenkor, hanem a kinyíló ajtókat.  Soha nem tudhatja az ember, hogy valójában mikor történik vele igazából jó. Hallhatnánk valamit a terveiről? – Most úgy vagyok, mint amikor felmondtam a Magyar Televízióban. Jól érzem magam, még nem tudom, mivel folytatom a jövőben, de nyitott vagyok, és az érzékelő csápjaim is sokkal többfelé figyelnek ebben az időszakban. Jóval több dolog jön be az életembe lehetőségként, mint amikor konkrét terveim voltak. Most is vannak elképzeléseim és teszek is ezekért, de jelenleg semmi fix dologról nem tudok még beszámolni.  És ha megkeresik, hogy tudósítson valamelyik háborús övezetből? – Ez a korszak lezárult, legalábbis egyelőre. Hároméves a kislányom, most már neki és a férjemnek is felelősséggel tartozom az életemért. De lehet, hogy egyszer majd a távoli jövőben, rock-nagymamaként visszatérek tudósítóként a válság sújtotta területekre… Kovács Bodor Sándor 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

11

IRODALOM

TÍZ ÉV MÚLVA

TALÁLKOZÁS A 83 ÉVES NAGY PÁLLAL Most olvastam végig újra a tíz éve megjelent beszélgetésünket (Az élet, amely élt engem tarjanivaroslakomagazin.blogspot.hu), és nem szégyellem elmondani, hogy megkönnyeztem. De furcsamód, nem a halálról szóló részt, hanem a szigligeti afférodat, ahol, az én olvasatomban, egy szabad ember természetes bátorsággal megvédi a jogait – kezdem a beszélgetést Nagy Pál Párizsban élő, salgótarjáni születésű íróval. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy számomra a bátorság a legimponálóbb emberi tulajdonság. Majd Nagy Pálhoz fordulva folytatom: „Te valószínűleg édesapádtól örökölted ezt, aki 1944-ben a dunaföldvári híd védelmében halt hősi halált. Ma azt is mondhatnánk, értelmetlenül, hiszen a visszavonuló német alakulatok egy szakasz magyar katonára hagyták a híd védelmét az előrenyomuló vörös hadsereggel szemben. És ahogy megírtad önéletrajzodban, édesapád valószínűleg nem akart gyávának mutatkozni az általa vezetett katonák előtt. De valódi bátorságpróba volt számodra az is, amikor 1956 novemberében Miskolcon, három diáktársaddal együtt elfogtak az oroszok, és mivel az autóban, amivel közlekedtetek, találtak egy pisztolyt, fegyveres ellenállásért halálra ítéltek benneteket, hogy aztán három nap múlva szabadon engedjenek.” Ennyi bevezető után felteszem az első kérdésemet:  Apád halálakor 10 éves voltál, ötvenhatban 22, ma 83 vagy. Mindezek fényében hogyan éled meg párizsi polgárként az Európára váró nehézségeket, a francia politika, a sikertelen integráció, a migráció és a terrorizmus kihívásainak fényében? – Egy interjú szűkös keretében nehéz ezekre a súlyos kérdésekre válaszolni, de megpróbálom. A történelemben tíz év nem nagy idő. Mégis: az elmúlt tíz esztendőben rengeteget változott a világ. Úgy is mondhatnám: katasztrofálisan megváltozott a világ! Úgy érzem, az elmúlt tíz év az emberi butaság tobzódásának tíz esztendeje volt. Azt eddig is tudtuk, hogy egy-egy ország „népességé-

 MONTROUGE, PÁRIZS 12

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

nek”, „lakosságának” (országtól függően) 10–20–30%-a műveletlen, formatált Niemand; olyan tömeg, amely nem gondolkodik, orránál fogva vezetik. Érzéketlen is: az inkvizíció tüzes vasa sem tudná őt öntudatra ébreszteni. A semmiből jött és a semmi felé tart, tehát semmi nem érdekli. Nos, az események azt mutatják, hogy az elmúlt tíz évben ez a 10–20–30% a föld országainak nagy részében 50% fölé emelkedett. Az angolok, ez a bogaras, de rokonszenves nép kiszavazta magát a világ egyetlen olyan közösségéből, amelyből eddig épeszű ember nem akart kilépni, de ahová százezrek próbálnak (törvénytelenül) belépni. Az amerikaiak büszkén és dalolva megválasztottak államelnöknek egy félig analfabéta, profitéhes milliárdost, aki jelenleg – lévén országa szuperhatalom – a világ legszeszélyesebb, tehát legveszélyesebb politikusa.  Azóta számos elemzés született, amely nem elfedve Donald Trump tisztességtelen módszereit, a másik oldal súlyos hibáit is feltárta. Ráadásul az amerikai választási rendszer sajátos velejárója, hogy Hilary Clinton hiába kapott hárommillióval több szavazatott, mégis veszített, és a pártja által magukra hagyott, egzisztenciálisan lecsúszó fehér alsó középosztály elhitte Trump demagóg ígéreteit... – Igen, de ez is az én felvetésemet erősíti. A katalánok – akiknek fejében jelenleg teljes zűrzavar uralkodik – függetleníteni akarják magukat Spanyolországtól; nem érdekli őket, hogy piciny provinciájuknak a (végre!) Egyesült Európában jövője nincs, csak múltja. A populista pártok, középkori követeléseikkel, más országokban is roncsolják az emberek

agyát és a demokratikus társadalom szövetét. A demokrácia – amely megtestesíti Európában a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjét – életveszélyben van.  De mi ennek az oka? – A válság oka, bármily hihetetlenül hangzik is, a szovjet birodalom összeomlása után versenytárs nélkül maradt neokapitalizmus. Reménykedni azért is nehéz, mert ezzel a maffiakapitalizmussal szemben csak elfogadhatatlan falanszterrendszerek (mintaképek) állnak: a riasztó Kína és az újra sztálinizálódó Oroszország. Az embereknek többségének elege van ebből a pénzközpontú, kegyetlen, az igazságot és a méltányosságot semmibe vevő rendszerből; tenni szeretnének ellene, de a szabadpiacon olcsón árult agymosás (amelynek egyik félelmetes eszköze a televízió) eredményes: ott keresik az üdvösséget, ahová ennek a teljhatalmú kapitalizmusnak a felemelt mutatóujja mutat: zsákutcában.  És véleményed szerint mi a legnagyobb baj? – A legnagyobb baj az, hogy abban, amit ma a tömegek lázadása fenyeget (Európai Unió, a használatban megkopott demokrácia) valóban van valami idejét múlta, amin változtatni kellene. Kellene, ám ehhez egészségesebb politikai rendszerben, az egyenlőséget és a testvériséget is komolyan vevő struktúrában: tökéletesebb Európai Unióban, tökéletesebb demokráciában kellene élnünk. (Íme, a circulus vitiosus, az önmaga farkába harapó kígyó...)  Mondanál néhány példát, hogy világosabban lássunk? – A migráció valóban óriási kihívás számunkra, akik Európában vagy Észak-Amerikában élünk. Ám gondolkodó ember gyűlölheti-e azt, aki a sárból-nyomorból, az éhhaláltól rettegve tisztességes lakásba, az éhínséget megszüntető országba vágyik? Legfeljebb azt mondhatja: „Ti, lázadó, elégedetlen fiatalok, akik Európában partot érve márkás mobiltelefonon közlitek az otthon maradottakkal, hogy sikeresen átúsztátok a Földközi-tengert és La Manche-csatornát, miért nem országotokban próbáljátok megvalósítani

 EMILIENNE DESCHAMPS ÉS NAGY PÁL 1958-BAN

mindazt, amit az európai és észak-amerikai ember megvalósított?” – Mert sok időbe telnék, nagy erőfeszítést követelne, s mert elmaradott országainkban a fejlett országok segítsége nélkül minden reformterv megvalósíthatatlan – válaszolhatják.  Nem beszélve arról, hogy ezeknek az országoknak a többségében az állam, mint olyan megszűnt, törzsi háborúk dúlnak, sok helyen etnikai tisztogatás következtében tízezrek veszítik életüket általunk elképzelhetetlen szörnyűségek közepette. – Így igaz. Ugyanakkor ezek a szerencsétlen fiatalok azt is tudják, hogy a fejlett kapitalista országok nem fogják a fejlődésüket segíteni. Hiszen az (új)kapitalista saját honfitársát is megnyomorítja a nagyobb profit reményében! Éppen a napokban olvashattál az újságokban, hallhattál a televíziós hírekben a „Paradise Papers”-ben nyilvánosságra hozott világméretű adócsalásokról. A szakértők szerint a multinacionális vállalatok, a „multik” nyereségük 40%-át tűntetik el törvénytelen úton-módon, különböző adóparadicsomokban, hogy ne kelljen adót fizetniük azokban az országokban, amelyekben árucikkeiket gyártották. Ez az adócsalás mindannyiunkat közvetlenül érint: az így letagadott nyereség elmaradt adóbevételét az államok a te zsebedből, az én zsebemből veszik ki. A kisember nem tudja láthatatlanná tenni szerény jövedelmét. A kémiai eredetű gyomirtók korlátlan használata is súlyos problémája korunknak. Ezek forgalmazása a vegyipar óriási üzlete! Holott – mint ezt már európai és amerikai kutatók bebizonyították – agysejtjeinket, gondolkodóképességünket veszélyeztetik a gyomirtókban található ártalmas molekulák. Erről szól például a Le Monde napilap 2017. november 7-i száma, a tudományos melléklet „Nem tagadható tovább a környezetszennyezés ártalma agyunkra !” című cikke.)

Némi szarkazmussal üzenhetném: Migrációt fontolgató barátaink! Vegyétek végre észre a fillérekért robotoló, létbizonytalanságban élő, problémákkal küszködő, elszegényedett európaiak és észak-amerikaiak millióit is! Második példánk legyen a terrorizmus. Ne a jó családból származó, úri gyerekek (olasz típusú) terrorizmusára gondoljunk, hanem azoknak a tömegeknek az érzéseire, akik a televízióban előszeretettel mutogatott, agyonbombázott romvárosokban vegetáltak és vegetálnak, olyan körülmények között, amelyekben az irigység, az intolerancia (a terrorizmus) magától tenyésztődik. Hogyan magyarázzuk meg ezeknek az évtizedek, évszázadok óta kiszolgáltatott, idomított, gyakran írástudatlan embereknek, hogy szörnyű életfeltételeiken csak a modern racionalizmus, és nem a vallási fanatizmus segítségével tudnak változtatni?!  Erre mondják az európai filozófusok, hogy számukra még nem érkezett el a felvilágosodás kora. – Amit a fanatizmusról és a racionalizmusról mondtam, az persze az egész világra vonatkozik, hogy úgy mondjam: univerzális. Ezért vethetnek be ideig-óráig olyan érveket Közép-Európában is, amelyeknek semmi közük

IRODALOM

a racionalizmushoz, s a tömeg, a robotemberek legaljasabb ösztöneire apellálnak. (Gondoljunk a Soros-ügy hihetetlenül primitív, nevetséges vádpontjaira.)  Hogy Magyarországon mi a leggyakoribb három szó a közmédiában, azt mindketten tudjuk. De mi ez a három szó a franciáknál? – Ugyanaz: migráns, Brüsszel, Soros. De itt egyik sem szitokszó! „Brüsszel” és a „migráns” megoldandó problémákra utal. (Ugyanúgy, mint a „terrorizmus” szó.) Olyan problémákra, amelyekre (felelősségüket vállaló, s valamiféle – anyagi, politikai – eszközt is birtokló) jóakaratú emberek, mint például Soros György, szeretnének megoldást találni.  Néhány magyar író és gondolkodó az irodalom (a művészet) segítségével keresi a kiutat a jelenlegi reménytelen helyzetből. Te most fejezed be tíz éve elkezdett munkádat, egy antológia összeállítását a magyar írók eredetileg is franciául írt műveiből. Az első kötet tavaly jelent meg, a második jövőre fog. Mindezek után 83 évesen, jó szellemi és fizikai kondícióban, milyen kihívásokat tartogat még számodra az irodalom, az avantgárd? – Örömömet leltem a tudományos munkában, de egyelőre elég volt. Igyekszem mielőbb befejezni antológiám második kötetét, hogy visszatérhessek a szöveghez. Továbbra is főként két létkérdés foglalkoztat. Mi lesz velünk? Hová rohan az emberiség? A makrokozmosz kihívására regényírással lehetett leginkább válaszolni. Az utolsó nagyregényeket azonban Proust, Kafka, Szentkuthy és főként James Joyce megírták. Ma már csak vérszegény, érdektelen regények jelennek meg, a műfaj kimerült. Megmaradt azonban a regény műfajának néhány olyan változata, amely ma is él. Elsősorban az önéletírásra, a napló emberközpontú műfajára gondolok, valamint a „tárgyregényre”, amelyben az embernek nem sok szerep jut ugyan, de amelynek tulajdonképpeni célja az ember helyének keresése. A mikrokozmosz (talán azért, mert öregszem), talán még jobban foglalkoztat. Ezt a munkát is nagyon régen elkezdtem, „egy magánhangzó anatómiája” címszó alatt. Az agy és a lélek apró, alig érzékelhető rezdüléseit próbáltam, s próbálom ma is, szeizmográfként rögzíteni. Folytatom tehát az a-betű anatómiai vizsgálatát; remélem, hogy az elkövetkező esztendőkben eljutok a b-betűig... Kovács Bodor Sándor

NAGY PÁL

1934-ben született Salgótarjánban, 1954-ben érettségizett a Madách Gimnáziumban. 1956-ban az egri főiskolások vezetőjeként vett részt a forradalomban. A megtorlások elől Párizsba emigrált, ahol másodmagával megalapította a Magyar Műhely című folyóiratot. Ennek 35 évig volt a szerkesztője. József Attila-díjas író, tipográfus, a magyar avantgárd meghatározó alakja. Performansz művészként számos nemzetközi fesztivál meghívottja, többek között egy színpadon szerepelt Allen Ginsberggel, William Borough-szal és Laurie Andersonnal. 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

13

NÉPZENE

PRÍMA BANDA EZ A DŰVŐ!

HAZÁJÁBAN IS „PRÓFÉTA” LETT A VILÁGJÁRÓ EGYÜTTES Már megint! A Dűvő itt, a Dűvő ott, a Dűvő mindenütt! A világjáró Hrúz-fivérek és zenészbarátaik – csak idén – hol Münchenben, hol Kanadában, hol Kínában, hol Bécsben, hol pedig az Egyesült Államokban, azon belül is egyszer Detroitban, másszor Seattle-ben, harmadszor Kaliforniában tűnnek fel. Csak győzze őket követni az ember! Néha itthon is látszanak, hogy játsszanak a Zeneakadémián, és hogy – mint legutóbb – átvegyék Nógrád megye Príma-díját.

 A SALGÓTARJÁNI MUZSIKUSOK PEKINGBEN (BALRÓL): HRÚZ DÉNES, HRÚZ MÁRTON, HRÚZ SZABOLCS ÉS JUHÁSZ ZSOLT

Igaz-igaz: nagy utat tett meg a Dűvő zenekar, hogy a mostani nagy utazásokig eljussanak – állapítjuk meg egy-két bólogatás közepette a nagy bajusza alatt mindig mosolygó Hrúz Dénessel, a 38 éves együttes prímásával. – A magyar népzenét játszó Dűvő 1979ben alakult, én pedig 1981-ben csatlakoztam a bandához – eleveníti fel Hrúz Dénes, aki öccsével, Szabolccsal a szécsényfelfalui szülői házból hozta a népi muzsika szeretetét, és 33 éve tanít a (mai nevén) Váczi Gyula Művészeti Iskolában, ahol a Ki mit tud?-győztes Lenkó Péter és a Junior Prímadíjas ifj. Gelencsér János is a tanítványa volt. – Sok-sok rangos fesztiválon léptünk fel, így jutottunk el Spanyol-, Francia-, Német- és Törökországba, az Egyesült Államokba, Kanadába, Izraelbe, de Mexikóban, Argentínában, sőt Puerto Ricóban is megfordultunk. Itthon is fellépnek minden rangos találkozón. Büszkék a Népművészet Ifjú Mestere címre, a Madách-díjra, a salgótarjáni Pro Urbe- és Pro Arte-díjra, a kétszeres Kiváló Együttes-címre, most pedig már a Nógrád megyei Príma-díjra is. A banda jelenlegi felállásában 2008 óta játszik: Hrúz Dénes és Szabolcs (hegedű), Mohácsy Albert (nagybőgő), Nagy Zsolt (brácsa) és Kubinyi Júlia (ének). A Dűvő sikereit 17 CD is fémjelzi; a legújabb Hátra van még 14

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

a java címmel idén látott napvilágot. De a banda sem pihen a babérjain, ebben az évben a Zeneakadémián is felléptek. Hrúz Dénessel így kezdjük felidézni az esetet: – Lehet, hogy sokan ismerik a régi viccet: Yehudi Menuhin, a nagy hegedűművész Budapesten ad koncertet. Leszáll a repülőtéren, taxiba ül, de forgalmi dugóba kerülnek, ezért kiszáll, és elindul gyalog. Útközben megszólít egy járókelőt: „Hogyan lehet eljutni a Zeneakadémiára?” Mire az: „Sokat kell gyakorolni!” Nos, a Dűvő tagjai is bizonyára sokat gyakoroltak, hisz a legendás zenei szentély falai között tartották – Hátra van még a java címmel – nagysikerű lemezbemutató koncertjüket. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, mert előtte a Hrúz-fivérek és barátaik a müncheni honfitársak táncházában – több száz ottani magyarral – zenélték át magukat az idei évbe. Innen Békéscsabára vették az irányt, kísérni az országos szólótánc-fesztivál résztvevőit. Utána Martonvásáron zenéltek a patinás huszárbálon, majd Szepsiben a Viseletes bálon – ahol mindenki népviseletben jelenik meg – a felvidéki népi táncosoknak is adták a talpalávalót. Azt követte Kiscsősz, ahol eltemették a telet, egész nap disznót vágtak, mulatoztak, ettek-ittak, felvonultak lovasokkal, hintók-

kal, s végül elégették a telet jelképező kiszebábut. Közben folyton szólt a muzsika, húzták a táncosoknak is, este pedig jött a bál, kivilágos-kivirradtig. Ilyen remek kalandokon át jutottak ki újra Németországba. – A müncheni táncháztalálkozóra nemcsak egész Bajorországból, de még Bécsből és Stuttgartból is eljöttek a hagyományőrzők – említi a prímás. – Amikor a gálaműsorban játszottunk, olyan sokan voltak a nagyteremben, hogy mozdulni sem lehetett. A külföldi magyarok egész Európában, de Északés Dél-Amerikában is olyan szívvel-lélekkel őrzik a népi hagyományokat, hogy sokan itthon is megirigyelhetnék tőlük. Alig, hogy vége lett a bajorországi szép napoknak, a muzsikusok újabb nagy kihívás előtt álltak. Mérföldkőnek is mondhatjuk, hiszen a Dűvő első ízben léphetett fel a budapesti Zeneakadémián. – Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy vidéki muzsikusként eljuthattunk a magyar zene szentélyébe – folytatja Hrúz Dénes. – A meghívásunk azt mutatja: a magyar népzene már olyan szintre jutott, hogy a Zeneakadémián van a helye. Hátra van még a java címmel új albumunkat mutattuk be a közönségnek, akik meglepően sokan voltak – idősek, fiatalok is –, és nagyon lelkesen fogadták az autentikus magyar népzenét. A koncert műsoráról szólva a prímás elmondta: – A repertoárunkat úgy állítottuk össze, hogy színes és sokrétű legyen – amilyen a magyar muzsika! Erdély kis falvaitól a Felvidéken át a mai Kis-Magyarországig sok tájegység zenéjét szólaltattuk meg a műsorban. Az összeállítás széki muzsikával kezdődött, annak tiszteletére, hogy a táncházmozgalom, amely a világörökség részévé vált, a széki zenével indult hódító útjára. Elhangzott egy csallóközi szám is, amelyet ismeretlen feladótól kaptam levélben CD-n, de olyan szép, hogy nem lehetett kihagyni. Aztán vannak szívem csücskei, mint az erdélyi Magyarlapatka, ahol régi gyűjtéseinkből olyan zenei anyagot mutattunk be, amely ma is kuriózum. A XXI. században nehéz lehet kitartani a tiszta, eredeti népzene mellett, de a Dűvő állja a sarat. Igaz, néha ők is tesznek egyegy kis kivételt. – Most sem hiányzott az előadásból egy kis „kakukktojás” – újságolja a prímás –, amikor charlestont játszottunk! Ezzel akartuk érzékeltetni, hogy a régi falusi zenészeknek, akik kiszolgálták a község táncosait, énekeseit – vagy vegyük Erdélyt, ahol ki kellett szolgálni a magyart, a németet, a románt és a cigányt – mennyi mindent kellett tudniuk! Fennmarad a tyúk és a tojás kérdése is: egy-egy dallamot a kávéházi cigányzenészek vettek át a népzenéből, vagy fordítva? – erre sosem kapunk választ. A Zeneakadémia elit közönsége lelkesen fogadta a Dűvő előadását. Minek köszönhető? – Egyre inkább érzik az emberek – említi Hrúz Dénes –, hogy a gyökereinket valahol itt kell keresni, mint ahogy Liszt, Bartók,

tunk, azt a csodát át kell élni – lelkesedik a prímás, de nem volt idejük ezen meditálni, újra indultak Amerikába. – Huszonegyedszer vettünk részt a Seattle melletti hagyományőrző Ti-Ti táborban, ahová túlnyomó többségben amerikaiak jönnek, hogy elsajátítsák az autentikus magyar népzenét és táncokat. Van olyan Salt Lake City-i és madisoni zenekar, akik mindent tőlünk tanultak, és már önállóan terjesztik a magyar muzsikát Amerikában – folytatja Hrúz Dénes, hozzátéve, hogy a táboron kívül Seattle-ben is felléptek. Nos, ez sem akármi, hogy Jimi Hendrix, a Boeing és a Microsoft városában nógrádi zenészek koncerteznek. Hazatérve megpróbáltak belerázódni az új iskolai tanévbe, ám ekkor jött a kínai kaland. A Jászság népi együttest invitálták meg a 19. Pekingi Néptáncfesztiválra, és ők a velük évtizedes barátságban lévő tarjániakat hívták zenei kísérőnek. A Dűvő több tagjának elfoglaltsága miatt alkalmi banda repült a világ legnépesebb országába: Hrúz Dénes és Hrúz Szabolcs (hegedű), Juhász Zsolt (bőgő) és – meglepetésre – Hrúz Márton (hegedű), aki nem más, mint Dénes 18 éves fia, akiről az apja – büszkén, de mértéktartóan – elmondja, hogy a srác tehetséges, és ha ilyen szorgalmas marad, jó zenész válhat belőle. Kínában kellemesen csalódtak: remek szálloda, finom konyha, barátságos emberek várták őket. – Hatalmas megnyitó ünnepséggel kezdődött a fesztivál, ahová a világ minden részéről érkeztek csoportok. Az olimpiai faluban tartott rendezvény – ahol az államelnök is megjelent – látványában is csoda volt. A kint töltött nyolc nap alatt a hatalmas város számos helyén felléptünk, mindenütt nagy tömeg fogadott bennünket. Kedvesek a kínaiak, a bajuszomat imádták, mindenki fényképezkedni akart velünk, és látszott

rajtuk, hogy tetszik nekik, amit látnak-hallanak – említi Hrúz Dénes, hozzátéve: sok érdekeset láttak, azt érezték, hogy hömpölyög a város, biciklikkel, kismotorokkal jönnek-mennek az emberek, mindenhol nagy építkezések zajlanak. Az angol feliratok mindenhol ott vannak, látszik, hogy várják a külföldi vendégeket, és modernnek tűnik a város. Igaz, mindenfelé rengeteg egyenruhás embert láttak. Nekik is volt egy kisebb kalandjuk velük. – Az egyik este a szállodában szórakozgattunk a kolumbiai csoporttal. Nem volt nagy dajdaj, két hegedűvel csendesen muzsikáltunk, de rögtön jött a villogó autó. Tudtunkra adták: éjszaka itt nincs duhajkodás! – említi, a prímás, majd a kellemes élményeket is sorolja: jártak a Tienanmen téren és a Tiltott Városban is, ahol elbűvölte őket a hely szépsége és monumentalitása. S nem maradt ki a nagy falat: megmászták a kínai nagy falat! Itthon visszacsöppentek a mindennapok körforgásába: tanítás, koncert. A „kínai” csapat azóta már fellépett Lillafüreden, a földművelésügyi miniszter fogadásán, majd – immár a teljes Dűvő – a Várkert Bazárban muzsikált. Erről jut eszünkbe: időközben a zenekar énekesnője, Kubinyi Júlia lett a Fonó Budai Zeneház új népzenei művészeti vezetője. Aztán átvették a Nógrád megyei Príma-díjat, majd három napra Bécsbe mentek, ahol az ottani magyar csoportokkal koncerteztek, majd – igazi zenei kirándulásként- Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a Ferenczy György-féle Rackajam bluesbandával léptek fel. Nincs megállás! Hogy bírják ezt? Hrúz Dénes azt mondja: – Amikor már három napja itthon vagyok, s nem kell csinálnom semmit, az már szinte kínos, nem tudok mit kezdeni magammal. Az ember pörög, pörög, pörög mindig, ez a mi életünk. B. R.

NÉPZENE

Kodály és mások is ezt tették, s építkeztek is belőle. Mi a tiszta magyar folklór hatalmas értékeit gyűjtjük össze és adjuk elő. A muzsikusok ezután sem ültek a babérjaikon. Húsvétkor Hollókőn kísérték a Nógrád táncegyüttest, a szécsényi Iglicét és a hollókői hagyományőrzőket, de a fő attrakció az esti táncház volt, ahol apait-anyait beleadtak, hogy mindenki jól érezze magát. Ezután a kassai Thália Színházban dél-amerikai magyar néptáncos barátaikkal adtak elő érdekes műsort, majd a budapesti táncházi találkozón játszottak, ahol – az év legnagyobb folklórrendezvényén – tízezer hagyományőrző és néző ropta két nap, két éjjel a népi táncot. Ezután a Hrúz-fivérek elrepültek a napfényes Kaliforniába, ahol a San Franciscó-i magyar fesztiválon – a Berecz István, Bures Réka táncospárral együtt – varázsolták el a közönséget, felléptek a lelkes helyi hagyományőrzőkkel, majd a csillogó-villogó Los Angelesben és a hazárdjátékok fővárosában, a nevadai Las Vegasban is ízelítőt adtak a magyar virtusból. – Le a kalappal a kaliforniai honfitársak előtt, akik híven őrzik magyarságukat, rendszeresen megtartják a nemzeti ünnepeinket, ápolják a népi hagyományokat, zenekaraik, táncegyütteseik magas színvonalon ténykednek, és még a fiatalok is szépen őrzik az anyanyelvet” – dicséri a kintieket Hrúz Dénes, aki hazatérte után öccsével, Szabolccsal nem sokáig ült a babérjain. – Csupán néhány hetet töltöttünk itthon, amikor újra átrepültük az óceánt; Kanadába mentünk, ahol a hatalmas Niagara-vízesés melletti Cifra-táborban tanítottuk hazai zenére az ottani magyar ifjúságot. Egy hétig napközben szorgalmasan folyt az oktatás, esténként beindult a táncház, amely kivilágos-kivirradtig tartott, és nagy hatást tettek ránk a lelkes fiatalok – méltatta a „juharleveles” honfitársakat a prímás, hogy aztán fivérével „átugorjon”, Detroit mellé, ahol a Sauk Valley-i Csipke táborban folytatták, amit a határ túloldalán abbahagytak. – Itt is rengeteg ismerős amerikai magyarral találkoztunk, de sok új arc is feltűnt, ami mutatja, hogy ma is van utánpótlás. A Csipke-táborban is – ahol a helyi Bazseva együttest kiegészítve oktattunk, koncerteztünk, táncházaztunk – több mint hatvan fiatal gyűlt össze, akik szépen őrzik a népi hagyományainkat, és látszik rajtuk, hogy nagyon szeretik együtt megélni a magyarságukat” – folytatta Hrúz Dénes, aki a súlyos kérdésre, hogy nem rokonai-e Petőfi Sándornak, elmondta: a családfakutatások alapján közeli névrokonai a nagy költő édesanyjának. Hrúzék hazatérve megtartották a szokásos kiscsőszi Dűvő-tábort, ahová nem csak német és osztrák földről, de Japánból is érkeztek muzsikusok, hogy egy kis népzenét tanuljanak a neves banda tagjaitól. – És persze hazánk minden részéről jöttek zenészek, összesen hetvenhárman voltunk, mezőköltönyi és rábaközi táncokat és ottani zenéket tanultunk. Amikor összeállt a csűrben az összes zenész, és együtt megszólal-

 A DŰVŐ ZENEKAR: KUBINYI JÚLIA, HRÚZ DÉNES, NAGY ZSOLT, HRÚZ SZABOLCS ÉS MOHÁCSY ALBERT 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

15

SZÍNHÁZ

„MÉG EGYSZER…” – SZEMTŐL SZEMBE!

SUSÁN FERENC: JÓ ÚTON HALAD A ZENTHE SZÍNHÁZ VASTAPS! – idén is bőven kijárt ez a díj és elismerés Susán Ferencnek, aki immár évtizedek óta az egyik ismert, bátor, újító, szervező alakja Salgótarján színházi életének, és a lelkes helyi amatőrök közül indulva a Zenthe Ferenc Színház produkciós vezetője, rendezője. Az alábbi beszélgetésből – reményeink szerint – az ő pályáján keresztül a salgótarjáni színházi élet utóbbi három és fél évtizedének fejlődését is végigkísérhetjük.  Először is gratulálunk az ötödik Vastaps-díjhoz és az új, sikeres bemutatóhoz, de ne szaladjuk még így előre, hiszen nem ma kezdte a színházi pályafutását. Mikor, hogyan került bele az amatőr színjátszás forgatagába? – A nyolcvanas évek elején középiskolásként, barátom hívására kerültem az acélgyári Petőfi Színjátszókhoz, és bár a legendás csoport már túl volt a zeniten, megtetszett az a világ, ahogyan a „nagy öregek” ös�szejártak, keményen dolgoztak, és éltették a salgótarjáni színjátszás hagyományait. Velük kezdtem a színházi munkát, sokat tanultam Csics Györgytől, Vertich Józseftől, Szőke Lászlótól, Szőkéné Lidi nénitől, Bolyós Lászlótól, Dolnegó Páltól és a többi kiváló színházi embertől; örültem, amikor megbíztak egy-egy kisebb feladattal.  Nem sokkal később viszont már saját, fiatalokból álló csoportot alakítottak... Ez mikor, hogyan és miért jött? – Igen, Jakubovics Judittal a Petőfiben fiatalokként a sok nagy öreg között úgy éreztük, hogy szükség lenne egy jó kis utánpótláscsoportra. Ezért alakítottuk meg 1984-ben, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskolában a KiViSzI-t, amely nagy örömömre ma is sok fiatalnak nyújt tanulási, fellépési lehetőséget. Nálunk kezdett Kocsis Pál, aki ma Jászai Mari-díjas színész, sokszor benézett a próbákra Gyuriska János és Pindroch Csaba is, akik ma már az ország népszerű színészei, s az akkori csoportból többen is a mai napig színházzal foglalkoznak, bár egyelőre még nem mindenki Salgótarjánban.

 A fiatal csapattal akadt néhány emlékezetes bemutatójuk is, amelyekre rendezőként a mai napig is büszke lehet. – Az első két nagy, emlékezetes bemutatónk a Három testőr, majd az Óz, a csodák csodája volt, sok szereplővel, nagy díszlettel, az akkori lehetőségekhez képest komoly technikával, hanggal, világítással – és hatalmas sikerrel! Nagy élmény volt együtt dolgozni Brunczel Tiborral, a Petőfi legendás díszlettervezőjével és dr. Ferkó Attilával, aki a zenét szerezte, s akivel a mai napig tart a baráti és munkakapcsolatunk. A következő emlékezetes állomás a Liliomfi volt a Petőfi, a Tempress és a KiViSzI közös előadásában, miután Csics Györggyel, Molnár Ernővel és Kojnok Nándorral úgy gondoltuk, a három csoport összefogásával nagyobb szabású produkciókat is színpadra állíthatunk. Ekkor jelent meg először a beszélgetéseinkben a színházalapítás gondolata. Az újabb nagy lépést 1992ben Schwajda György Himnusz című darabja jelentette, amely első helyi produkcióként – Kelemen Katával és Kocsis Palival a főszerepben – a tarjáni felnőtt bérletben is helyet kapott, s öröm volt átélni, ahogyan a kőszínházi előadásokhoz szokott publikum szívébe zárta az előadásunkat.  A folytatás azonban ekkor még elmaradt. Sőt! Nagy szünet következett. Miért…? – Évtizednyi munka után, 94 táján kicsit elfáradtam, megcsappant a hitem, hogy erős társulat jöhet létre városunkban. Tíz évig csak egyedi felkérések alapján vállalkoztam különböző események rendezésére.

 EGY RÉGI FELLÉPÉS, KÖZÉPEN PATAKINÉ KERNER EDIT ÉS SUSÁN FERENC 16

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

 Az önkéntes száműzetésének a Vertich Színpad alakul(gat)ása vetett véget... – 2004-ben, a Polgári Kör egyik összejövetelén beszélgettünk arról, hogyan lehetne színháza a városnak. Molnár Ernővel felvázoltunk egy olyan irányt, amely akkor kevesek számára tűnt reálisnak, de néhány évvel később ezen gondolatok mentén született meg a Zenthe Ferenc Színház... Tehát 2004-ben T. Pataki László vezetésével alakult meg a Vertich Színpad Stúdió, amelynek csapata – Pataki Laci mellett P. Kerner Edit és Sándor Zoltán – nagy hangsúlyt fektetett a képzésre, majd eljött a pillanat, hogy előadásokkal is ki akartak rukkolni. Felkérésükre rendeztem meg Marschalkó Zsolt Zsarnokölők c. darabját, amely emlékezetes időszak volt, mert a vendéglátós munkámmal járó sok éjszakai és hétvégi elfoglaltság mellett nehéz volt időt találni. A körülmények sem voltak ideálisak: a könyvtárban, meg itt-ott-amott próbáltunk, sokszor a lakásomon. Így jött el a bemutató, amely nem várt nagy sikert aratott, a darabot Salgótarjánban az év legjobb ifjúsági előadásának választották. Ez az élmény csábított vissza a színház világába. Legközelebb Arthur L. Kopit Jaj, apu, szegény apu… című abszurd bohózatát rendeztem meg, amelyhez sok jelmez és nagy díszlet kellett. A nyakamba vettem a várost, megkerestem vállalkozókat, akik segítettek. Az előadás bekerült a városi bérletbe, a közönség szerette, és olyan körítéssel sikerült bemutatni, mintha tényleg színház lennénk...  A színház felé vezető út következő állomása a forgószínpad, amelynek megálmodója, szervezője – no, ki volt…? – A Jaj, apu… sikere után találtam rá Müller Péter Márta című drámájára, amely mélyen megérintett, de a színváltások megoldhatatlansága miatt lehetetlennek tűnt a bemutatása. Ekkor jött az ötlet, hogy készítsünk forgószínpadot. Beleástam magam az ügybe, megismerkedtem a Nemzeti Színház és a MüPa szín­pad­ technikáját is tervező Réfy Imrével, aki elkészítette a tervdokumentációt; felírtuk, milyen fa- és vasanyagra, kerekekre, motorra van szükség. Az ügy mellé állt Lénárt Béla, a Wamsler akkori igazgatója, és a bátonyterenyei Fűtőbernél elkészítették a forgószerkezetet. Megrendeztük a Forgószínpad-gálát, ahol a városból elszármazott művészek léptek fel segítségként. A városvezetés is felkarolta az ügyet, s Boldvai László akkori országgyűlési képviselő közbenjárására a kulturális minisztérium is komoly támogatást nyújtott. Gazsi Ferenc, a VOSZ akkori megyei elnöke a vállalkozókat hozta össze, hogy ki miben segíthet. Így ment szegről szegre, kerékről kerékre, míg a szép közösségi összefogás végén valóra vált a 20 millió forintos álom; 2009. szeptember 20-án felavattuk a forgószínpadot, amely addig elképzelhetetlen darabok előadását tette lehetővé… Ja, és persze a Mártát is bemutattuk...  Nem emlékszem kristálytisztán, ki rendezte meg 2012 tavaszán az első hivatásos salgótarjáni társulat, a Zenthe Színház legelső bemutatóját... Hogyan sikerült ide eljutni? – 2011 januárjában a Magyar nemzet országa című előadásunk után Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester ösztönzésére

SZÍNHÁZ  FOTÓ: LŐRINCZ BENCE

és Sándor Zoltán támogatásával gyorsult fel az a gondolkodási folyamat, hogyan lehetne Salgótarjánban amatőr alapokon nyugvó, ám mégis hivatásos színházat felépíteni és azt évről évre fejleszteni. Kojnok Nándorral állítottuk össze azt a programot, amely mentén 2012-ben létrejött és azóta is dolgozik a Zenthe Ferenc Színház. Ebben a folyamatban óriási szerepe volt az akkori polgármesternek és a szakmai csapat tagjainak: Sándor Zoltánnak, Molnár Ernőnek, P. Kerner Editnek, Simon Lajosnak és jómagamnak, mint a színház alapítóinak. Nagy kihívást jelentett rendezőként az első bemutatónk, a Plautus művéből készült Hetvenkedő katona, amelyben részt vettek mindazok a színészek és színházi szakemberek, akikkel éveken át dolgoztunk álmunk beteljesüléséért. Aztán 2012. május 29-én felgördült a függöny, és megkezdődött a Zenthe Ferenc Színház első bemutatója, amelyben részt vett Bolla Dániel, Sándor Zsombor, Pünkösdi Mónika, Demus Péter, Csank Péter, Falati Hedvig, K. Müller Zsófia, Krista Zsolt, Bolfert Richárd, valamint Mikecz Estilla, Tarnóczi Jakab és Kojnok Dávid, akik azóta a város ösztöndíjasaiként végezték, végzik felsőfokú színészi, rendezői, tanulmányaikat, s már több produkcióban visszatértek.  Milyen volt az új színház fogadtatása? – Eleinte megosztott volt, sokan nem akarták befogadni, mondván, minek ide színház, ez csak pénzkidobás… Igaz, rengeteg biztatást, segítséget is kaptunk, és akik támogattak minket, tudták, hogy ez hosszú távú befektetés, s nem is lehet pénzben mérni a színháznak azt az erejét, amelyet a közösség és a város életére gyakorol. Sokan tartották a színházat jó kezdeményezésnek, ez adott hitet és erőt a munkához, s visszatekintve azt látom: 2012-ben olyan tempót vett a színház, és olyan iramban robog, hogy jóval messzebbre jutottunk, mint amire az induláskor számítottunk. Így 2016 egyik nagy sikereként a Vidéki Színházak Fesztiválján a Hazatérés című előadásunkkal szakmai díjat nyertünk, amelyet műhelyteremtő, alkotó munkájáért kapott a színház közössége.  A kezdés óta az évek során több emlékezetes rendezéssel rukkolt elő. Ilyen volt – többek között – Camus-től a Félreértés, Illyéstől a Kegyenc, Szigligetitől a Liliomfi, Tersánszkytól a Kakuk Marci, Mikszáthtól a Szent Péter esernyője, s ne hagyjuk ki T. Pataki László Kit szerettél, Ádám? című drámáját sem! Melyek voltak a kedvencek? – Sok jó darab! Nehéz választani. A Félreértés nagyon izgalmas mű, nem is gondoltuk, hogy ilyen mélységű előadást ennyire szép fogadtatásban részesít a tarjáni publikum. Volt szerencsénk ezt Budapesten is bemutatni. De el lehet mondani ugyanezt a Kit szerettél, Ádám?-ról is, ahol T. Pataki Laci két monodrámáját fűztük össze egy darabbá. Nagyon sikeres a Liliomfi, amely közel negyven előadásnál tart. A Kegyenc volt az egyik legjobb rendezésem, izgalmas mondanivalóval, szép látványvilággal, kiváló színészi gárdával, de a bonyolult díszlet és a forgószínpad „miatt” nem tudtunk vele vidékre járni, s így kevés előadást élt meg, bár értékes darab volt. De hogy jót is mondjak, óriási élmény volt Koltai

 PRÓBA KÖZBEN SUSÁN FERENC ÉS BOZÓ ANDREA

Róberttel, Mikó Istvánnal, Vándor Évával és más országosan ismert, neves színészekkel együtt dolgozni.  Hogyan lehet ilyen nagyságokat megnyerni? – A Zenthe Ferenc Színház elindulása után felfedeztük, hogy Csernák János évek óta Érsekvadkerten él, és gazdálkodik. Felkerestük, és a Testőr című produkcióba sikerült leszerződtetni. Ez volt a kezdet. Ezután nyertük meg volt tanáromat, Csizmadia Tibort, aki megrendezte a Black Comedyt. A felesége Bozó Andrea, akit sikerült leszerződtetni a Testőrre, amely sikert aratott. Ez volt az a fordulópont, amikor más neves művészek is látták, hogy érdemes szerepet vállalni az addig „senki által nem látott-hallott” új salgótarjáni színháznál. A következő évben jött Gyuriska János, Mikó István és Koltai Róbert, akik már tudtak rólunk, és elfogadták, hogy városunkban lépésről lépésre épül fel egy színház, s alakul egy olyan irány, amely nekik is rokonszenves. Van műhelymunka, és úgy próbálunk közönségbarát bemutatókat színpadra állítani, hogy közben az előadásaink minőséget képviselnek.  Milyen velük dolgozni? – Nagy nevek, de nagyon jó emberek! Hatalmas alázattal viseltetnek a szakmájuk, a kollégáik, a színház iránt – és segítenek. Ettől a próbákon még sokat „vívunk”! Mert amikor leszerződnek, elfogadják a koncepciónkat, de ezen belül keményen dolgozunk, és ők is próbálják hozzátenni a magukét. Tehát eléggé inspiratív munka Koltai Róberttel, Mikó Istvánnal, Vándor Évával együtt dolgozni. De ide sorolhatom Bozó Andreát, Bregyán Pétert, Kovács Vandát, Kautzky Armandot, Marjai Virágot, Jakab Csabát, Baksa Imrét, Bánfi Katát, Kökényessy Ágit, Rácz Jánost, Kaszás Gergőt, Eke Angélát, Szívós Győzőt vagy a rendezőket, Kerényi Mihályt, Csizmadia Tibort és Halasi Imrét, akik rangot is adnak nekünk a munkájukkal, amellyel az előadás sikere mellett a színházunk fejlődését is segítik. De ne hagyjuk ki a sorból Albert Pétert, Házi Anitát és Farkas Zoltánt sem, akik már tősgyökeres tarjáninak számítanak,

hiszen öt éve itt róják velünk az évi 20–30 ezer kilométereket. És itt vannak a helyiek, akik nélkül nincs tarjáni színház: Gyuriska János, Máté Krisztián, Falati Hedvig, K. Müller Zsófia, Kadlót Zsófia, Kántor Zoltán, Németh Anna, Angyal Linda, Erdélyi Gábor, Pünkösdi Mónika, Demus Péter, Erki Gabriella. Nagyon jó, inspiráló ezekkel a művészekkel együtt dolgozni. Nem szabad kihagyni a jelmez- és díszlettervezőket sem, hiszen ők is rengeteget tesznek egy-egy produkcióért! Pallós Nelli, Laczó Henriette, Dabóczi Noémi, Bobor Ágnes és Deme Katalin csodálatos világot teremtenek előadásról előadásra. Együtt dolgoztam Horváth Eszterrel, a városunkból elszármazott fiatal dramaturggal és a szintén tarjáni Szalkai Péter filmrendezővel. Velük két sikeres bemutatót is létrehoztunk.  Nemrégiben Vándor Évával érték el a legújabb nagy közös sikert, amikor is a tarjáni közönség Tracy Letts Augusztus Oklahomában című darabját választotta az évad legjobb előadásának, és a Jászai-díjas színésznő a legjobb női főszerepért, Susán Ferenc pedig a legjobb rendezésért vehette át a Vastaps-díjat. – Ez az egyik legnagyobb boldogság, hogy a tarjáni közönség az erős kínálatban a mi előadásunkat értékelte a legmagasabbra. Hátborzongató érzés volt, amikor eljutottunk a legjobb előadás kategóriájához, ahol a versenyző kilenc előadásból három és fél zenthés produkció volt, és az első háromba csak a mi színházunk előadásai kerültek be. Ugyanez volt a színésznőknél is. Ez jellemzi, hogy jó úton járunk. Egy-egy színházi évad műsorát sok szempont figyelembevételével állítjuk össze. Ezt a darabot azonban nagyon határozottan „toltam” a színház vezetése elé, és keményen harcoltam, hogy megszülessen. Igaz, rögtön félni is kezdtem tőle, amikor a színház elfogadta az ajánlatot. Tartottam attól, milyen fogadtatása lesz a nézőknél, mert nem könnyű darab, nem egy szokványos kis sztori, de úgy tűnik, őrangyalom segített, mert az előadás országosan is nagyszerű fogadtatást kapott. Gyuriska János rengeteget tett 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

17

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

 Annál is inkább, mert a színház köztudomásúan nem olcsó műfaj, és fenn kell tartani magukat. – Igen, jelenleg azért küzdünk, hogy az országosan kiemelt színházak körébe kerüljünk, és az ehhez tartozó fix állami támogatáshoz hozzájussunk, mert jelenleg csak a társasági adón keresztül, a nézőktől származó bevétel bizonyos százalékáig tudunk ilyen pénzeszközhöz jutni. A város nagy segítséget nyújt azzal, hogy biztosítja számunkra a létesítményt, amelyben próbálunk és játszunk. Egy önkormányzati tulajdonú céghez tarto-

képeznünk kell magukat, hogy versenyben maradjunk.  Az új, 2017/18-as színházi évadban nagy sikert aratott a Függöny fel – Még egyszer, hátulról című előadás… – Igen, ezt is megéltük, hogy a premier előtt egy héttel már nem lehetett jegyet kapni. Ez volt az első olyan bemutató, amelyet koprodukcióban készítettünk el a Váci Dunakanyar Színházzal, és nagyon nagy siker volt. Ahogy mondani szokták, szétszedték a házat. Másnap megállított egy ismerősöm azzal, hogy komoly támadást intéztünk a rekeszizmai ellen. Sokan le is maradtak róla, így december végén Vácott, január elején itthon újra műsorra tűzzük a darabot. Remek érzés, hogy foglalkoznak velünk, beszélnek rólunk, és reméljük, hogy meg tudjuk hálálni ezt a bizalmat. Az idei év értékesítési adatai alapján a saját előadásainkat magába foglaló Zenthe-bérlet vonzza magasan a legtöbb vásárlót, ami erősíti, hogy jó úton halad a színház, amely egyre több embernek ad munkát, feladatot a városban. Beszállítóink 95 százaléka helybeli cég. Sok összetevő mutatja, hogy a színház, a kultúra jó befektetés. Salgótarján megítélése általunk is javul. Sok fiatalt hozunk vissza Salgótarjánba állandó munkára és egyre több fiatalt a nézőtérre. Ez sem kis eredmény!  Tervek, célok…? – Mindig van hová fejlődni! Szeretnénk növelni a nézők és az előadások számát, elérni a kiemelt státust, még jobban megerősíteni az anyagi, személyi és technikai háttérbázist. A következő színházi rendezéseim mellett a Nógrád táncegyüttessel kialakult sokéves baráti együttműködést is folytatni szeretném. Szép kirándulás ez az életemben, remek előadásokat sikerült közösen színpadra állítanunk. A Palóc Madonnák, kibővített előadását a Művészetek Palotájában is bemutattunk, a Liliomfiban Steib Janka és Nagy Gábor készítették a koreográfiát az előadásban elhangzó dalokhoz, és az együttes több tagja táncolt a produkcióban, de sorolhatnám tovább. A vezetőkkel – Szabó Jánossal, Husvéth Csabával, Szabó Ágival és Steib Jankával, akiknek sokat köszönhetek – eldöntöttük, hogy ebben az évadban is lesz olyan bemutatónk, amelyben együtt dolgozunk. Szívemen viselem a sorsukat, szakmai szintjük a kiváló minősítésekben is nyomon követhető. Magánélet? Abból van a legkevesebb! Egy kicsivel több időt szeretnék Jankával, a párommal és Bodza lányommal eltölteni, sportmérkőzésekre járni és persze színházba, mert ezek kikapcsolnak. A Zenthére visszatérve: nem tudom, ki merjem-e mondani, de miért ne! Épülhetne Salgótarjánban egy szép új kőszínház, amelyben helyet kaphatnának azok a dolgok, amelyek most hiányoznak a városból: parkoló, étterem, táncház és sok minden más. Születhetne egy új ékköve a városnak. A Modern városok-program soha vissza nem térő esély álmaink megvalósulásának! Balás Róbert  FOTÓ: KBS

SZÍNHÁZ 18

a háttérben az előadás sikeréért. Az is különlegesség, hogy a premier Budapesten, a József Attila Színházban lehetett, Orosz Dániel értékesítési vezetőnek is köszönhetően. Bár korábban a Madách Színházban is volt egy premierünk, a Kit szerettél, Ádám?, de az kamaradarab volt. Az Augusztus Oklahomában viszont nagyszínpadi előadáson debütált, így nagyszerű ünnep volt a bemutató. Az országos média is felfigyelt a premierre, kiváló kritikákat kaptunk, televíziós meghívásoknak tettünk eleget, és másfél hét alatt öt előadás ment le belőle: kettő-kettő Budapesten és Salgótarjánban, egy Egerben. Amikor az egri publikum állva tapsolt, olyan felemelő érzés volt, hogy kis híján megkönnyeztem. Akkor már éreztük, hogy ez egy jó előadás, nagyon erős színészgárdával: Vándor Éva, Bozó Andrea, Kovács Vanda, Marjai Virág, Jakab Csaba, Albert Péter, P. Kerner Edit, Erki Gabi, Erdélyi Gábor, Máté Krisztián, Farkas Zoltán, Kadlót Zsófia, mindenki kitett magáért, nem beszélve azokról, akik a háttérben tettek a sikerért. Így annak ellenére, hogy nehéz darab, felkapta az ország, voltunk, vagyunk, leszünk vele Siófokon, Szekszárdon, Pápán, Nagykanizsán, Nyíregyházán, visszatérünk vele Budapestre, a József Attila Színházba. Úgy érzem, az előadások száma el fogja érni a harmincat, úgy, mint a Liliomfié, vagy a Képzelt betegé.  Mi a színház koncepciója? – Népszínház vagyunk, ebből fakadóan sokat, sokfélét játszunk, és szeretnénk igényesen szórakoztatni. Célunk, hogy Salgótarjánban erős közönségbázist építsünk, amely azonban nem megy egyik napról a másikra. Ezért „tájolnunk”, utaznunk kell, és az „Oklahomára” a nagyobb városok is igényt tartanak. A helyi közönség nem is látja, mennyit játszunk, de ha elmondom, hogy októberben és novemberben 52 színházi programunk volt, talán sokan meg is lepődnek. Ezek szervezésében kikerülhetetlen színházi titkárunk, Kasza Henriette, aki szinte éjjel-nappal fáradozik azon, hogy minél többet tudjunk játszani, nem beszélve a műszaki csapatról, akik több tízezer kilométer utazás mellett szolgálják ki az előadásokat. Városi bérletünk van Pásztón és Szécsényben, de sokat lépünk fel Balassagyarmaton is, s a megye kisebb településeire is elmegyünk. Ez évben már megyén kívül is indítunk bérletet, pl. Tiszakécskén. Szinte missziószerűen járunk a Felvidékre, lehet, hogy többet vagyunk Dunaszerdahelyen, mint a kassaiak és a komáromiak, de idén a Délvidékre, Zentára és Lendvára is eljutunk. Ez Orosz Dani szervezését dicséri, ám itthon sem játszunk keveset, hisz az 560 nézőt befogadó színháztermünk nagynak számít. Más vidéki városokban 350-nél megállnak. Így amíg mi egy előadást töltünk meg, addig Egerben kettőt játszanak hasonló számú néző előtt. Ezen rengeteget dolgoznak a szervezők, Imre Ildikó és Andó Ákos, kiegészülve fiatalokkal. Vagyis nem rosszak az adataink, de azért még fejlődnünk kell.

zunk, amellyel a működésünk biztonságos. A megye országgyűlési képviselői, Becsó Zsolt és Balla Mihály is fontosnak tartják a színház fejlesztését. Persze, mindig jó lenne egy kicsivel több... Elavult a létesítmény és a színpadtechnika, így ezen is dolgozunk, hogy fejlődés történjen, hiszen a közönség megérdemli, hogy legyen a városban egy igényes intézmény, ahová eljárhatnak.  Lehet, hogy gonosz kérdés, de a helyi színházi emberek mennyire váltak profivá az elmúlt évek során? – Mindenki rengeteget fejlődött, hiszen a próbafolyamatok, a színházi munkák komoly képzésnek is felfoghatók. Nem kön�nyű téma ez, hiszen a vertiches időszakban minden helyi erőnek jutott elegendő feladat, míg most, ha betoppan ide egy Mikó, egy Koltai, egy Vándor, akkor a régieknek kevesebb hely marad. De aki akart, a Zenthénél maradt, mert a színpadi játék mellett megtalálta azt a plusz feladatát, amellyel pl. súgóként, sminkesként, asszisztensként, kellékesként, ügyelőként, díszítőként is segíti a színházi munkát. A törzstagok így továbbra is itt vannak, nélkülük nincs előadás, produkcióról produkcióra fejlődnek, amit a közönség is észrevesz. Persze nincs megállás,

 FOTÓK: LŐRINCZ BENCE

 BOZÓ ANDREA, BAKSA IMRE, KOVÁCS VANDA, MÁTÉ KRISZTIÁN

JÁTÉK A JÁTÉKBAN – ELÖLRŐL, HÁTULRÓL Vörös szőnyeg a bejáratnál, pezsgő a szünetben – mi kellhet több egy premierhez? Természetesen egy jó darab. Nemrégiben, elmondhatjuk, hogy mindez együtt volt Salgótarjánban, a Zenthe Ferenc Színház 2017/2018-as évadjának első előadásán. Mint Simon Lajos igazgatótól a nulladik felvonásban (mert az is volt) megtudtuk, a színház a premiereket ezentúl e kellemes külsőségekkel is jelzi majd, amire a színházlátogató polgár – különösen, ha autó nélkül érkezik – csak bólintani tud, egy csipetnyi elegancia, nagyvilágiság igazán üdítő a kisvárosi léthez szokott embernek. Rátérve az előadásra, el kell mondanunk, hogy azért is különleges bemutatónak örülhettünk, mert elég ritka, hogy két színházi műhely közös produkciót készítsen. Most pontosan erről volt szó: a Zenthe Ferenc Színház mellett a Váci Dunakanyar Színház is jegyzi a közös munkát. Maga az ötlet – bepillantást engedni a színház világába, a színészek egymás közti emberi viszonyaiba –eredetinek ugyan nem mondható, hiszen a nagy klasszikusok hasonló darabjain túl nemrég második évadát láthattuk egy erre a szituációs közegre épülő magyar tévésorozatnak, de valamiért a néző, beleértve e sorok íróját is, szívesen hagyja magát bevonni a játékba. Játékba, mert igazán egy nagy játékról van szó, sőt játékról a játékban. Michael Frayn bohózata egy színtársulat belső viszonyain keresztül tart görbe tükröt elénk, bevallottan a szórakoztatás szándékával. A sztoriról röviden. Egy színtársulat főpróbáján találjuk magunkat, s hogy nem a Royal Shakespeare Companyról van szó, elég hamar kiderül a művészek felkészültségéből, szerepük értelmezéséből, a rendezővel való kommunikációjukból. A darabbeli darab rendezői koncepcióját ugyan nem mindenki érti pontosan, de szépen lassan felépül szemünk előtt, hogy miről is lenne szó. A csavar a második felvonásban jön, amikor is egy élő előadás kulisszájává alakul a nézőtér, és a valódi előadásnak csupán a neszeit érzékeljük, miközben a szemünk láttára elszabadul a pokol, egy kaotikus burleszket látunk, hogy aztán a harmadik felvonásban

élvezhessük a turné utolsó előadását, mely immár elölről is ugyanannyira szétesővé válik, mintha az „eredeti” fonákját látnánk. A darab eredeti angol címe is (Noises off – tkp. színen kívüli zajok) erre utal, a mutatni szánt képen kívüli, túli zajokra, s itt a füllel hallhatón túl a kommunikációelmélet zajként tételezett elemeire is gondolnunk kell, s amelyek esetünkben sokkal fontosabbak, hiszen a lényeget ők hordozzák. Nem véletlen, hogy Magyarországon az angol eredetitől merészen elrugaszkodó címekkel (Függöny fel! Még egyszer hátulról, Veszett fejsze) címmel játsszák, hiszen az angol cím sokszoros értelmezési lehetőségeit a szószerinti fordítás képtelen lenne visszaadni. S ha már a címnél tartunk, a tarjáni–váci produkció a blikkfangosabb magyar verziót használja, de ebben érzünk egy kis bukfencet azzal, hogy Susán Ferenc rendező – amúgy logikailag és dramaturgiailag indokolhatóan, nem mellesleg az eredeti angol verziót követve – három felvonásra bontotta a komédiát. A még egyszer hátulról pikáns reminiszcenciája ugyanis igazán akkor érvényesül, ha két felvonásban adják a művet (a magyar előadások egy része ezt a megoldást választja), mely

PREMIER

esetben az általunk látott második és harmadik felvonás egy egységet képez. Így a kétségkívül figyelemfelhívó cím és a látott előadás között nem teljes a tartalmi átfedés, s kicsit úgy érzi az ember, hogy a pikantéria közönségcsalogató erejének csábítása az értelmezés rovására ment. No, de ez legyen a legnagyobb baj. A három felvonásra bontással ugyanakkor a darab egyensúlya is megborul kissé, az első felvonás játékideje ugyanis alig rövidebb a második és harmadik felvonás együttes játékidejétől, emiatt hiába jó az előadás ritmusa, az egész íve kissé lefelé hajló lesz. Az első felvonás lassan indul, majd egyre inkább felpörög, a második gyakorlatilag a szétesésig gyorsul, míg a harmadik újra lelassul, de mivel a szünet a dramaturgiát felerősíti, az önálló harmadik felvonás (Még egyszer elölről) valahogy már nem elég erős és hosszú ahhoz, hogy teljes katarzissal zárja az estét. Tudjuk, persze miről van szó, és na jó, egy kis borzongás még így is van. Mindez csak azért kár, mert részleteiben egy jól kidolgozott, kifejezetten önfeledt szórakoztatást nyújtó produkcióról van szó. A színészi gárda minden tagja láthatóan jól érzi magát a szerepében, de persze nem mindegyik szerep ad lehetőséget a néző szíve csücskéig eljutni (a szívébe azért mindenki bejut), s hát egy bohózattól nem is várható el valamiféle aprólékosan kidolgozott jellemfejlődés bemutatása. Kautzky Armand rendezője igazi „rendezős” allűröket mutat, aki az első felvonásban a magányos istennel érez egyre inkább rokonságot, miközben a második felvonásban megismerjük nagyon is emberi, csapodár mivoltát. Albert Péter többszöri antréjától mindig meglódul a színpad, még ha jelmondata is lehetne: most akkor leállunk? Máté Krisztiántól elhiszi a néző a csekély képességekkel megáldott, de igyekvő színész figuráját, aki igazából bonvivánnak képzeli magát, Bozó Andrea bájosan gátlástalan és gátlástalanul bájos, mikor mire van szükség. Baksa Imre szardíniaelkapó különszáma, majd nadrágjába bonyolódó arab sejkje és Kovács Vanda szigorú felesége nélkül is szegényebbek lennénk. A Poppyt játszó Házi Anitának nincs sok tere kibontakozni, de elhisszük neki

 MÁTÉ KRISZTIÁN, VÁNDOR ÉVA, BOZÓ ANDREA, HÁZI ANITA, KOVÁCS VANDA, BAKSA IMRE 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

19

PREMIER – SZÓRAKOZ(TAT)ÁS

is a lelkes és becsapott lányt, Farkas Zoltán pedig mindig jókor van jó helyen, ami egy ilyen pörgős darabban nem kis erény. A komédia királynője azonban kétségkívül Vándor Éva, Mrs. Clackett, akiből plaketten át krokettig minden lesz ebben az előadásban, s aki tanítani valóan formázza meg a szerepeit elölről és hátulról. Eztán, ha netán szardíniát kívánnánk, már csak ő fog eszünkbe jutni. Egy pillanatra sem veszti el a fonalat, pedig a szardíniás tányéroktól kezdve, a műsorfüzeten át a telefonig látszólag minden összeesküszik ellene, de ő rettenthetetlenül ottmarad ennek az apokalipszisnek a közepén, időnként kikacsintva a nézőnek, hogy semmi baj, uralom az egészet. Ha valaki netán nem értette volna a két kapott díjat a bevezető gálán, most magyarázatot kapott rá. S hát a kellékek. Kevés színdarab van, ahol színpadi rekvizitumoknak nem egyszeri dramaturgiai funkciója van, hanem önálló életet élve többször viszik előre a cselekményt. Eltűnő és előkerülő szardíniás tányérok és női ruhák, hol nyíló, hol nem nyíló ajtók, leszakadó kilincsek, kieső kontaktlencsék, soha ki nem fogyó viszkisüveg, vándorló táskák, végtelen hosszúságú telefonzsinór, a legrosszabbkor lecsúszó nadrág keseríti a jobb sorsban reménykedő társulat színészeinek életét, és lecsapódó ablak tesz pontot a felvonás végére. A rendezéshez annyit fűznénk hozzá, hogy Susán Ferenc jól megoldotta a feladatát, a darab jó ritmusú, ott pörög, villódzik, ahol kell, és akkor lassul le, amikor ennek funkciója van.

 VÁNDOR ÉVA ÉS KAUTZKY ARMAND

A második felvonás végére sikerül egy olyan többfókuszú színpadképet kialakítani, ami részletgazdagsága miatt szinte követhetetlen, együttesen viszont teljesen kifejezi az érzelmek keszekuszaságából kibontakozó őskáoszt. A néző – különösen, ha színpad közelben ül – csak kapkodja a fejét, hogy aztán megadja magát az őt magába húzó örvénynek. Emlékezetes estét jelentett a legújabb Zenthe-premier, várjuk az új bemutatókat, bízva abban, hogy azok is megérnek majd egy ilyesfajta jó kis ajtócsapkodást. (Michael Frayn: Még egyszer hátulról. Bohózat három felvonásban. A Zenthe Ferenc Színház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója.) Paróczai Csaba 20

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

NEM AKAROK ÉSZT OSZTANI

HUMORRAL, KEDVESSÉGGEL A KŐSZÍVEKET IS FEL LEHET OLDANI

A humoristának a szórakoztatás a dolga, azzal pedig nem lehet mit kezdeni, hogy nem tetszik mindenkinek, amit mondasz – véli Dombóvári István, a Dumaszínház tagja, aki műsoraiban nem épít a politikára, bár úgy látja, hogy talán a rendszerváltáskor foglalkoztak annyit az emberek ezzel, mint most. Szentnek és sérthetetlennek a nézőt tartja, szinte nem is létező pihenőidejében pedig második könyvét írja. Kis ember nagy gonddal jár című műsora után beszélgettünk Salgótarjánban a stand-up comedy népszerű képviselőjével.  A humor legtöbbünknek szórakozás, szelep, és ha sikerül használni, akkor kön�nyebben tudjuk élni az életet.Mit jelent a humor neked, akinek munka? – Ugyanezt. Nem jelenthet mást. Nem választom külön a civil és a színpadi énemet, ez egy ember. A humor ugyanazt jelenti nekem, mint bárki másnak, legfeljebb lehet, hogy én többet foglalkozom vele. A benzin is ugyanazt jelenti a benzinkutasnak, mint a többi embernek, csak lehet, hogy ő már utálja. Én meg nem.  Meddig állsz humoristaként a színpadon? – Ameddig hívnak. Ezt nem én döntöm el. Ha nem lesz kereslet, nem töltök meg egy helyet, akkor úgyis vége van. Az én feladatom az, hogy ez minél később legyen. A legnagyobb fellengzősség lenne, ha mondjuk bejelenteném egy közleményben, hogy vis�szavonulok. Nem lesz azzal semmi baj, ha lejár az időm, annak kell örülni, ami volt.  A fellépések közben érezhető az, hogy máshogy reagál a közönség a műsorra egyik vagy másik városban? Én éreztem már nézőtéren, hogy nem tudja a hallgatóság egy része, merjen-e nevetni a közéleti kritikán. – Az már régen baj, ha nem mernek nevetni valamin, az megint más, ha nem akarnak. Ami most az országban zajlik, az egy vicc; nem létező tervekkel, nem létező hordákkal fenyegetnek minket, és az emberek egy része ezt el is hiszi, a saját bírálatával meg senki nem szeret szembesülni. De a politika engem nem érdekel. Beszélünk róla mi is, hogy mintha a mai humort politikai humornak hívnák. De nincs is olyan, hogy „mai

humor”, humor van. És ha azt mondom, hogy aktuális humor, az nem feltétlenül a politikai humort jelenti. Az én műsoromban nincs politika. Legfeljebb odaszúrok egyet-kettőt, de nem építek rá. Az, hogy a politika ma ennyire befészkelte magát az emberek agyába, az magának a politikának a bűne, gyűlöletkampányban élünk. Ez szörnyű dolog, ezen kizárólag csak nevetni lehet.  Mennyire dolgotok nektek ezzel foglalkozni? – Semennyire nem dolgunk. A politika nincs a dolgok fölött. Ha egy papírra összeírnék témákat, az lenne rajta, külföld, belföld, szex, sport, bulvár, tévé, politika – egy a sok közül, de nem a teteje. Viszont van egy Facebook-oldalam, amit majdnem negyedmillióan figyelnek. Ha kiteszek valamit – vagy a baloldalon röhögök, vagy a jobboldalon –, azonnal megjelennek a falósejtek, és már írják is, hogy eddig kedveltek, de most csalódtak bennem, törlik is magukat. Ha valaki ezért elfordul tőlem, akkor nem is szeretett.  A politikával szerintem a rendszerváltáskor foglalkoztak ennyit az emberek, mint most, és már mindenkit zavar. – Mi teljesen függetlenek vagyunk, a Dumaszínház nem kap közpénzt, nem kap támogatást. A néző az, aki szent és sérthetetlen, és nekem nem feladatom észt osztani vagy térítgetni. A humoristának a szórakoztatás a dolga, azzal pedig nem lehet mit kezdeni, hogy nem tetszik mindenkinek, amit mondasz. Székelyföldön jót nevettek azon, hogy a szűkszavú székelyekkel viccelődtem, de volt, aki írt nekem levelet, hogy ezzel megbántottam őket.

SZÓRAKOZ(TAT)ÁS

 Te is bárhol megtöltesz egy termet, millióan nézik a műsoraitokat a tévében, érezhetjük ebből, hogy milyen sok humorszerető ember van, de az utcán, a boltban, a postán meg azt érzem, hogy mintha egyre kevesebb humoruk lenne az embereknek. Hogy van ez? – Humorra mindig van igény, és lehet, hogy az emberek feszültek, nem mosolyognak annyit, de a műsorainkat még megnézik. Amikor tizenkét éve elindítottuk a Dumaszínházat, azt próbáltuk összehozni, hogy nem sztárokat képzünk, nem celebeket, hanem mindenki érezze azt, hogy ezek a srácok olyanok, mint mi. Ettől hiteles szerintem. Nem a piedesztálról osztjuk az észt. Én is az életben élek, nem egy elszeparált falanszterben lévő tévés arc vagyok; a piacról élek, vállalkozó vagyok, én is fizetem az adókat, képben vagyok.  Amikor bizonyos helyzeteket, feszültségeket humorral kell feloldani, az könnyebb neked, mint például nekem? – Szerintem könnyebb, mert én ebben vagyok jó. Olyan vagyok, mint a lapozgatós könyv, minden kimenetelt ismerek, tudom, hogyan lehet megoldani egy szituációt úgy, hogy jó legyen, és ha elcsúszik, azt is helyre tudom hozni. Mivel megismernek, kicsit eleve másképp kezelnek, és ez szinte minden esetben jobb. Nagyon ritkán van, amikor kiderül, hogy utálnak, akkor a csúnyább kiflit kapom, vagy beállnak elém a parkolóban, de ez is rendjén van, meg is ijednék, ha mindenki szeretne. Kedvességgel, humorral fel lehet oldani a legmegkövültebb szívet is. Humora mindenkinek van, mindenkiben van irónia.  A salgótarjáni előadásod után beszélgetünk az öltözőben, és ahogy jöttem át a színpadon, arra gondoltam, hogy ennyi ember előtt meg sem tudnék szólalni. Neked mennyire volt nehéz az elején? – Sose volt nehéz. Óvodában is én mondtam a verset, önként jelentkeztem az iskolában. Mindenkinek van valami kattanása, valamiben mindenki jó, és ez azért nem akkora nagy képesség. Nem tudok kosarat dobni, nem tudok távolugrani, ki tudok állni, és tudok beszélni. Konkrétan a színpadon élek. Ha összeadnám, hogy mennyi időt töltök ott, kiderül, hogy nekem az az ott-

honom. Tizenkét éve csinálom, ez sok ezer előadás.  Utaztál, amikor délután felhívtalak, és hallottam, hogy a GPS irányít. Magad vezetsz, amikor egyik helyről mégy a másikra? – Igen.  Mennyi energiád, mennyi más életed marad? – Gyakorlatilag semmi, de nincs is rá igényem. Ezzel most elvagyok. A saját önálló estemen kívül van egy közös estünk Aranyosi Petivel, az utazásainkról mesélünk, vetítünk.  És hogy töltődsz? – Élek, járok, hallgatok, figyelek, nézek, impulzusokat gyűjtök. Soha nem írok le semmit. Élni kell, hogy megessenek veled történetek, de nem kell nagy dolgokra gondolni. Valaki összekever valakivel, rád tolat, mindig történik valami.

 Kevernek össze valakivel? Kollégákkal rendszeresen, mert sokan vagyunk már, és az emberek arcokban jobbak, mint nevekben. Ez nem baj.  A pihenésre szánt időt, ami szinte nincs is, mivel töltöd? – Filmeket nézek, de már elalszom rajtuk. Áprilisban megjelent az első saját könyvem, a Félkövér, nagyon sikeres lett, nagyon szerették, és ez olyan pozitív löketet adott, hogy megírtam a másodikat is. Karácsonykor jelenik meg. Ez is hónapok óta készül, minden üres időben írom, mindig nálam van a laptop. Beülök a kocsim hátsó ülésére, bekapcsolom a zenét, és írok.  Zene mellett tudsz írni? – Nálam mindig szól zene, a csend bántja a fülemet. Otthon a tévé, a kocsiban meg a rádió.  Nagyon jó, amikor szeretnek? – Igen, hogyne, ezt nem lehet megszokni. Főleg, ha rossz passzban vagyok, vagy nem számítok rá. Mindig az előző helyszínből töltődünk, azt visszük a következőre, és akkor van baj, ha valahol nem annyira éreztük ezt. Dumaszínházi rendezvényeken, ahol az emberek a saját pénzükből jegyet vesznek az előadásra, ezzel engem megtisztelnek, és ez nekem nagyon jólesik, mindig jó a hangulat. Vállalati partikon, céges bulikon a biodíszlet része vagyok, én jövök a lufifújó, a jósnő meg a rúdtáncos után. Ha beszélsz egy félórát, de nem is figyelnek rád, akkor is rezzenéstelen arccal meg kell csinálnod a munkádat, de rossz érzéssel mégy haza. Úgyhogy ezeket igyekszem is már minimalizálni. Dudellai Ildikó 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

21

FIATALOK

DISZKÓ, HÁZIBULI – MÁS SEMMI? LEHETŐSÉGEK A SZABADIDŐ ELTÖLTÉSÉRE

Egy hely, ahová betérhetnek a fiatalok, a salgótarjáni ifjúsági iroda. A középiskolások nagymértékű leterheltsége viszont megnehezíti azt a munkát, hogy milyen programokat is szervezzenek számukra, a 15–18 éveseknek az iskola mellett sokszor már nem marad energiájuk programokra. Az irodán kívüli helyek? Söröző, kocsma, egy diszkó és egy új jelenség: otthon. A szobából való számítógépes kapcsolattartás az ismerősökkel a közösségi oldalakon eddig is megvolt, az új szokás az, hogy a fiatalok otthon buliznak barátokkal. Ez kevésbé veszélyes a mobiltelefonos fotózás és a megosztások korában. Erről is beszélgettünk Miklós Reával, a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda vezetőjével. rá példa, hogy nagyobb cégek szórólapokat hoznak be, és kérik, hogy az esetleges jelentkezők vegyék fel velük a kapcsolatot. Diákmunkát viszont mindenki keres, és az szinte nem létezik Salgótarjánban. Kevés a rendszeresnek mondható csoportfoglalkozásunk (feltehetőleg csökken az önszerveződő csoportok helyiségszükséglete), de igyekszünk minden hónapban változatos programkínálattal előállni, melyekről közösségi oldalunkon értesülhetnek a városlakók. Rugalmasak vagyunk a tekintetben, hogy egy alulról jövő kezdeményezést is szívesen felkarolunk a tervezett programjaink mellett, vagy éppen kihasználunk egy-egy pályázati lehetőséget. Az új helyre költözéssel szélesedett az ifjúsági iroda szolgáltatási köre, már nem csak a fiatalok közösségi tere kíván lenni, hiszen

 FOTÓK: KBS

– A fiatalok déltől este hatig tölthetik az idejüket a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában, ahol a számítógép, a csocsó és a pingpong jár élen az állandó elfoglaltságok között – mondja Miklós Rea, aki egy éve vezeti az intézményt. – Társasjátékokkal is várjuk a betérőket, akik többségében 15–18 év közöttiek, lehet itt beszélgetni, egyeztetni. Az iroda információnyújtási tevékenysége a közösségi térben kicsit háttérbe szorult az internet miatt, de igyekszünk ebben is naprakészek lenni, a hozzánk beérkező információkat rögtön megosztjuk a Facebook-oldalunkon. Gyakran segítünk önéletrajzot írni, de álláskeresésben a munkaügyi központhoz irányítjuk az érdeklődőket, hiszen ők kompetensebbek a helyi lehetőségeket illetően. Ritkán van

az emeleti 150 férőhelyes rendezvénytermünkben közművelődési, vagy piaci alapon szerveződő programoknak is helyet tudunk adni. Megnehezíti a munkánkat, hogy a betérő fiatalok visszajelzései alapján rendkívül nagy a középiskolások leterheltsége. Ha nincs már energiájuk, idejük – és nincs –, akkor a szabadidős programok az utolsók a sorban, azt fogják elhagyni. Ezért nyitottunk a kisebbek felé is, az Erzsébet-tábor két turnusára nyertünk pályázati pénzt. Az irodánk volt a bázishely, jártunk kirándulni Nőtincsen, a Seholszigeten, Kazáron, várlátogatáson a Geoparkban, szerveztünk kézműves foglalkozásokat, kavicsfestést, karkötőkészítést, jártak moziban, múzeumban. A visszajelzések is azt mutatják, hogy nagy szükség van ilyen táborokra, főleg a nyári szünetben segítség a szülőknek. A legfiatalabb résztvevőnk elsős volt, a legidősebb nyolcadikos.  A beszélgetések, a tapasztalatok alapján mire van igényük a fiataloknak? Minek örülnek, mit hiányolnak a városban? Tudnak-e hová menni mondjuk péntek este? – A fiatal korosztálynak szóló koncerteknek óriási a hiánya, de nem nagy titok, hogy többmilliós egy-egy olyan fellépő díja, akire országosan kíváncsiak. Az még az én korosztályom lehetőségeit is nagymértékben behatárolja, hogy egy-két szórakozóhelyre csökkent a kínálat száma. Ilyen például az Apolló Dance Hall, Hello Café vagy a Rió Café. Aki nem egy bizonyos zenei stílusra

 SITI: FIATALOK FOGADÓÓRÁJA 22

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

FIATALOK

szervezünk, annak látványos eredményei vannak, és az itt élőkre is hatással vagyunk. Segítené a munkánkat, ha a Városi Diákönkormányzat is kreatívabban működne. Akkor lennék a legboldogabb, ha az jelentené a legnagyobb problémát, hogyan segítsük a sok új ifjúsági kezdeményezés és program megvalósulását Salgótarjánban! Mert azt azért nem szabad elfelejteni: a fiatalok aktivitása nélkül ez nem megy!

CSINÁLJUNK FESZTIVÁLT!

 JOBBRÓL MIKLÓS REA

vevő, azt kevésbé tudja kiszolgálni Salgótarján. Ebben kíván segíteni már több mint 10 éve a Tanévnyitó Fesztivál, a Summer Start Party vagy a Pont Itt Party, de ez kevés. Visszatérve a péntekre, szombatra, éjfélkor a legtöbb hely bezár, és onnantól nincs hova menni.  De ezek is kocsmák, sörözők. Nem klubok. – A mostani szórakozási igényeket nézve olyan hely hiányzik, ahol van egy kis zene, akár zenegép, egy kis tánctér, ilyen volt a Saci bár, a Déja Vu, a Pécskő Café, a Bora Bora, az SVT, a Talent. Amikor erről beszélünk, érdeklődéssel hallgatom a diákokat, hogy a fiatalok egyre inkább szeretnek otthon összegyűlni, egy „védett környezetben”, mert sokszor riasztó, hogy 17 évesen, egy átmulatott éjszaka után készülhetnek olyan képek, amit nem biztos, hogy szeretne felvállalni. De manapság egy fotó, megosztás, végigsöpör az egész városon, hétfőre már az egész iskola látja. Inkább szűkebb körben vannak otthon, barátokkal, ahol nem történhet hasonló. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy az utolsó buszok este tízkor, fél tizenegykor indulnak. Egy 17, 18 éves fiatalnak nem biztos, hogy van pénze szórakozásra és még taxira is. Szívesen kipróbálnám, mennyit változna a helyzet, ha mondjuk hajnali háromkor indulna egy busz. Lehet, hogy kitolnák a nyitva tartást a sörözők is?  Szabadtéri pálya sincs, ahol lehetne kosarazni, pingpongozni, kerékpározni, tollasozni. Lenne erre igény? – Jó pár szabadtéri pálya áll rendelkezésre a kikapcsolódni vágyóknak, például a Városi Sportcentrum, a tóstrandi extrém pálya, a műfüves pályák, az iskolák sportpályái, talán felszereltségükben lenne hova fejlődni. Sokakat érdekel a BMX-ezés, a gördeszka, a görkorcsolya, a Mondial BMX-esek pár

éve Salgótarjánban találkoznak, augusztusban. Véleményem szerint skate-parkban érdemes lenne gondolkodni.  Te, nem ebből a székből, hanem mint fiatal salgótarjáni, milyen programokat szerveznél? Akár a 20-as, 30-as, akár a fiatalabb korosztálynak. – Sokan örülnénk annak, ha valaki fel tudná vállalni, hogy kipróbáljon valami újat a retro és a diszkózene között. Több lenne az élő koncert – akár egy saját városi fesztivál keretében –, több hazai együttessel. Voltak kezdeményezések, mint az Éter Fesztivál, mégsem tudtak állandósulni a programkínálatban. Folyamatosan létező, aktivitást igénylő programokban gondolkodnék, arra is építve, hogy beszéljünk újszerű megmozdulásokról. A „Sakkozzuk ki!” akciócsoport egyik alapító tagja vagyok, nagyon hiszünk abban, hogy ha kültéren közösségi festést

McDonald’s, kávézó, cukrászda, pizzéria, séta a városban, mozi pizza előtt vagy után, SITI, Apollo Dance Hall, Geopark, kirándulás a Medves-fennsíkon, a várakhoz – ezek a lehetőségek, ha arról beszélünk, hová járnak szórakozni Salgótarjánban az általunk megkérdezett fiatalok. És amit szeretnének, de nincs: többnapos fesztivál sokszínű programokkal, népszerű előadókkal, jobb strand, jobb kereskedelmi kínálat, klubok.  Hiányoznak olyan helyek, utcán, téren, erdő alatt, ahol lehetne pingpongozni, röplabdázni, kosarazni? – Ezek tényleg hiányoznak, főleg a városközpontban; a Besztercén pont ott van a suliudvaron, nekem ezzel szerencsém van – mondja Harazin Regina. – Nekem, 18 évesen nagyon hiányzik olyan fiatalos, félig szabadtéri beülős hely, ami nem kocsma, amilyen Pesten, Szegeden, vagy bármelyik nagyobb városban van, ahol meg tudunk inni egy fröccsöt, tudunk csocsózni, nem egy kötött kávézó. Mint a Fröccsterasz például. Vagy ahol lehetne kulturális eseményeket szervezni, mint Pesten a versíró, improvizáló SlamPoetry.  A zenével hogy álltok? – Szívesen látnék itt akár külföldi vagy híresebb magyar bandát, énekest, sok példát lehetne mondani – a 19 éves Plavecz Krisztián véleménye után már röpködnek is a nevek, Wellhello, Hooligans, Halott Pénz, Fish!, PunnanyMassif.  Megkérdeztük a fiatalokat: mit szerveznének maguknak, ha rajtuk múlna?

 A SITI VÁRJA A FIATALOKAT 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

23

FIATALOK  EGY KIS ESZMECSERE

Krisztián jónak tartana többfunkciós teret, bowlingpályával, szórakozó-, pihenőhelyekkel. A kihasználatlan épületekben – mint az Alba – szeretne normális boltot, mini plázát, hogy ne Szlovákiába, Egerbe vagy Pestre kelljen menni vásárolni. Fejlesztené a strandot is. A strand lehetőségeit bővítené a 14 éves Cser Luca is. A népzenével foglalkozó Balázs Zoltán (15) nevesebb népzenészeket hívna Salgótarjánba, mert sok fiatal nem ismeri ezt a műfajt, ezért nem is érdekli őket, nem is szeretik. Regina szerint nagyon jó lenne visszahozni a tóstrandi háromnapos fesztivált: – Kellene egy többnapos, fiataloknak szóló, sok lehetőséget nyújtó fesztivál vagy kültéri rendezvény, ahol akár több színpadon többfajta zenei műfaj is bemutatkozhatna a rocktól a populárisabb együttesekig. Olyan fellépőket hívni, akik miatt máshonnan is idejönnének. Említettük a Wellhellót, de helyben is vannak feltörekvő rockbandák, nekik is bemutatkozási lehetőséget lehetne biztosítani. Bele lehetne szőni olyan programokat, mint a Szigeten. Ez nagyon hiányzik, mert a legtöbb nagyvárosban van valamilyen többnapos rendezvény, ahol a fiatalok is érdekeltek.

SOKAKAT SIKERÜLT BEVONNI

– Sok változatos program van a városban a fiatalok számára is, ezek egy része a SITI-hez köthető – mondta Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere, akit az előző beszélgetés után kerestünk meg a felvetésekkel. – Azt gondolom, hogy jó irányban indultunk el az elmúlt egy-másfél évben, amikor újszerű programokat szerveztünk a fiataloknak, gondolok itt a Harry Potter-es bulira vagy a Halloween-partyra. Sokukat sikerült bevonni, látszik, hogy egyre többen aktivizálódnak. Az önkormányzat egy bizonyos keretet biztosít az ifjúsági irodának. Ezt a pénzt ők osztják be, és rendszeresen szerveznek olyan programokat, amelyeken minden általános vagy középiskolás diák részt vehet, természetesen ingyenesen. Közösségi élet alakulhat ki, baráti társaságok jönnek létre. Az utóbbi időben igyekszünk olyan, csak fia24

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

taloknak szóló rendezvényeket is támogatni, mint az esti futással, kincskereséssel, Kék lámpás nappal összekötött tanévnyitó fesztivál, vagy a Pont itt party, amire az eső ellenére is sokan jöttek el, ebből is szeretnénk hagyományt teremteni. Remélem, hogy jövőre jobb idő lesz, és jó rendezvényt szervezünk egy neves előadóval. Amellett, hogy ismerjük a lakosság korának összetételét – az idősebbek és a középkorúak vannak többségben –, a nagyobb városi rendezvényeket, a május elsejei, augusztus 20-i programokat úgy állítjuk össze, hogy legyen olyan fellépő, aki a fiatalokat érdekli. Curtis és Dér Heni lépett fel az ünnepeken, és szép számmal voltak fiatalok, sokan tényleg miattuk jöttek ki.  Olyan sztárzenekart, mint a Wellhello, nagyon nehéz idehozni? – Annyiba kerülne egy ilyen zenekar fellépése, mint egy egész napos rendezvény. Ez akkor működhetne, ha egy piaci szereplő szervezésében – az önkormányzat támogatásával – visszahoznánk a három-négynapos könnyűzenei fesztivált. A szervezők a saját kockázatukra hívják meg egy-egy eseményre a Wellhellót, a Halott Pénzt, három-négyezer forintos belépőjegyek mellett. Ennek nagyon komoly forrásigénye van.

 EGY KIS PINGPONGCSATA

20–25 millió forintot azonnal be kellene fektetni, és nem tudhatja, hogy hogyan térül meg.  Felvetődött, hogy jó lenne kulturális-szórakoztató klub, esetleg a helyi zenekarok bemutatkozásával. – A SITI erre alkalmas, az épületben van próbaterem, az Apolló Dance Hall tehetségkutatókat is bonyolít, itt volt az X-Faktor helyi válogatója, vannak itt események. De én azt gondolom, hogy nem csak központi helyet kell meghatározni, hanem a városrészekben is kell közösségi tér, közösségi hely, nem csak a fiataloknak. Ha azt például egy civil szervezet bérli, ő ifjúsági programokat is tud ott szervezni, ennek lenne a működő példának lennie. A Beszterce tér felújításánál létrehozunk egy közösségi teret, ahol nyilván lesz ifjúsági program is, a Bátki felújításánál létrejön egy új művelődési központ. Szó volt a sportolási lehetőségekről is. Baráti társaságok nyáron bármelyik iskola kinti pályáját használhatják, a Madáchnak vagy a Gagarinnak is jó kosárlabdapályája van. A Sportcentrumban is van kosárlabdapálya, vannak pingpongpályák, bérelhető focipálya. Nyáron tele van ott a parkoló, de sokan járnak az Öblös-pályára is, birtokba tudják venni az ilyen létesítményeket a fiatalok. Bowling- vagy, tekepálya valóban nincs, de a piac határozza meg, hogy van-e rá igény. A fejlesztéseink során figyelni akarunk arra, hogy a szolgáltatásokat is bővítsük Salgótarjánban. A Modern városok-program keretében tervezünk az északi városrészben olyan sportkomplexumot, amiben van ütősportok háza (tenisz, tollaslabda, fallabda), uszoda, küzdősportterem. Ezt versenysportra tervezzük, de bárki igénybe veheti majd a szolgáltatást. Dudellai Ildikó Sajnos ismét elkövetődik az, hogy Salgótarján vezetése nem veszi tudomásul, miszerint a város lakosságának 25%-a a déli városrészen, Zagyvapálfalván él. Ott ismét nem tervez kulturális és sportlétesítmény-fejlesztést. Talán még nem késő ezt áttervezni. (A szerk.)

JUNIOR PRÍMA-DÍJAT KAPOTT IFJ. GELENCSÉR JÁNOS A magyar népművészet kiemelkedő fiatal tehetségei között Junior Prima-díjat vehetett át nemrégiben Budapesten ifj. Gelencsér János, a salgótarjáni Dobroda népzenei együttes prímása. – Hatalmas elismerés számomra a Junior Príma-díj, amellyel nagyszerű visszajelzést is kaptam a munkám nívójáról. Megbizonyosodhattam arról is, hogy jó úton járok, érdemes rajta tovább haladni, mindent beleadni a zenélésbe, a tanításba és a tanulásba, amely a hivatásom, sőt az egész életem! – mondta a fiatal muzsikus, aki 25 évesen kapta meg a díjat, de fiatal kora ellenére már jelentős zenei múlttal rendelkezik. Mint elmondta, hétévesen, 1999-ben, a salgótarjáni zeneiskolában kezdte tanulmányait klasszikus hegedű szakon Fodor Sándornál, s három évvel később – párhuzamosan – a népi hegedűvel kezdett ismerkedni Hrúz Dénesnél, a Dűvő zenekar prímásánál. – Ebben az időszakban a helyi cigányprímás, Szabó István „Cinci” segítségével kezdtem megismerkedni a magyar nóták, műdalok világával. Mindhárman fontos szerepet játszottak a zenei egyéniségem fejlődésében – folytatja a fiatal muzsikus, aki a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi hegedű szakán 2014-ben  IFJ. GELENCSÉR JÁNOS A JUNIOR PRÍMA-DÍJJAL szerezte meg előadóművészi, 2016-ban az okleveles népzenetanári diplomáját. A fiatal muzsikus még jelenleg is a Zene- hangszerek (klarinét, tárogató, szaxofon) és akadémián tanul a népi cimbalom mes- a harmonika virtuóza. Az idősebbik Gelenterképzésen Balogh Kálmán irányításával, csér János brácsán, Szabó István bőgőn, és jövő nyáron végez. Érdekesség, hogy a s ha kell, hegedűn, brácsán és furulyán is világhírű – New Yorktól Londonig minden játszik. A cimbalmos a világ legjobbjai közé nagy színpadot megjárt – mester éppen a tartozó Balogh Kálmán, míg ifj. Gelencsér tanítvány zenekarában, a Dobroda népze- János a zenekar vezetője, prímása, aki nei együttesben cimbalmozik. szerint a sikerük titka a népzene színvonaLássuk azonban akkor a zenekart! las muzsikálása. – Tíz éve jöttünk össze Salgótarjánban, – Kell, hogy a közönség lássa: jókedvvel muamikor néhány „szabadlábon” lévő zenész zsikálunk – hangsúlyozza a prímás. úgy döntött, hogy értékeset akar alkotni a A publikum pedig nem hálátlan: kézről kézmagyar népzenében – eleveníti fel. – A Kár- re adják a Dobrodát! Hol a Duna tévé kedpát-medence autentikus folklórját válasz- velt Kívánságkosarában látja őket ország-vitottuk, azóta is ebből táplálkozunk. A sok lág, hol a Fonóban tűnnek fel, rendszeres munka gyümölcsözött: ma már alig tudunk vendégek a budapesti Tavaszi Fesztiválon és eleget tenni a felkéréseknek. az adventi vásáron, az egri Szederinda-feszA színpadok mellett a Dobroda a stúdióban tiválon, Kapolcson, a Művészetek Völgyéis jeleskedik: eddig hét önálló nagylemezzel ben, a jászberényi Csángó-fesztiválon, a rukkoltak elő, s további közel tíz korongon füleki Palóc Napokon, a gyöngyösi Gyöngy is közreműködtek. A csapat énekese Feke- nemzetközi folklórfesztiválon, de a Törekvés te Borbála, az idei Fölszállott a páva egyik táncegyüttessel a Művészetek Palotájában csillaga, míg Deák-Volom Dávid a fúvós is jeleskedtek.

De találkozhattunk velük a balassagyarmati Hagyományéltet Napokon, a bátonyterenyei Palóc Világtalálkozón, míg a Nógrád táncegyüttessel Nagykállóban nyertek fesztiváldíjat a Palóc madonnák előadásával. De a határon túl is rendszeresen találkozni velük, s a világ távolabbi részein is jeleskedtek, így előadták zenéjüket Lengyelországban, Franciaországban, Erdélyben, Hollandiában, Lettországban, az olasz Szardínia szigetén, sőt még Uruguayba és Argentínába is eljutottak. A koncertek, táncházak mellett több néptáncegyüttest – köztük felvidékieket is – kísérnek. Rendszeresen helyet kapnak a Táncház–Népzene sorozat válogatásán, és még az idén is előrukkolnak egy saját lemezzel. Ifj. Gelencsér János többször is részt vett egyéni megméretéseken, amelyek közül kiemeli a 2011-es és 2015-ös kecskeméti országos prímásversenyeket, ahol egyaránt harmadik helyezést ért el. A balatonfüredi Anna-bál nemzetközi népzenei prímásversenyein 2014-ben negyedik lett, 2016-ban különdíjat nyert. – Jelenleg a Dobrodával dolgozunk az új – a tíz éves jubileumra készülő – kiadványukon, amely a közeljövőben jelenik meg – említi, miközben a zenekari munka mellett Egerben tanít a Farkas Ferenc Zeneiskolában. A Junior Príma-díjas muzsikus a következő időszak programjáról elmondta: – Az elkövetkezendő fél év nagyon szoros lesz, hiszen a munkahelyemen minősülni fogok, a Zeneakadémián jövőre diplomázom, mindeközben a szakdolgozatomon és a diplomakoncertem összeállításán dolgozom, tananyagokat is készítek, és még nem is szóltam a Dobroda zenekar vezetésével járó elfoglaltságról. Először szeretném lezárni ezt a feszített tempójú, dolgos időszakot, ezt követően pedig teljesen a zenekarra és a tanításra szeretném szánni az időmet. Ifj. Gelencsér János hangsúlyozta: köszönetet mond mindazoknak az embereknek, akik segítették, akiknek a támogatásával előre juthatott. – Az biztos, hogy ez után az elismerés után még nagyobb lelkesedéssel fogom végezni a magyar népzene iránti munkámat, legyen szó a muzsikálásról, a tanításról, vagy éppen a tananyagok, tanulmányok készítéséről. Jövőre szeretném beadni a pályázatot a Népművészet Ifjú Mestere díjra is – sorolta a terveit a Junior Príma-díjas zenész. (BR) 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

ELISMERÉS

IFJÚ PRÍMÁS NAGY SIKERE

25

KULTÚRA  FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ

 PÉTERFY GERGELY ÉS KŐRÖSSI P. JÓZSEF

„NEM A CÉL, HANEM AZ ÚT”

TÍZÉVES A SZERDATÁRSASÁG IRODALMI KÁVÉHÁZ Az év vége – az érzelmi gazdagodással, testi-lelki felfrissüléssel járó ünneplés mellett – az összegzés időszakának is tekinthető személyek, családok, közösségek esetében egyaránt. Az utóbbi kategóriába sorolandó a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház számvetése is, amely nemcsak a 2017-es esztendőre tekint vissza, hanem egy teljes évtizedet tehet elemzés tárgyává, minthogy e szellemi műhely az idén kerek évfordulóhoz érkezett. 2007. április 13-a – amely a rendszeres műsorfolyam születésnapjaként tartandó számon – egyébiránt nem szerdára, hanem praktikus okok miatt péntekre esett. A kezdeményezőket legkevésbé sem zavarta e babonás dátum, ráadásul már tapasztalatokkal is rendelkeztek elhatározásuk megvalósításához. Ugyanis néhányan, kultúrabarátok 2005 januárjában a magyar kultúra napja tiszteletére döntöttek úgy, hogy Salgótarjánban Palóc Parnasszus címmel létrehoznak egy formalitásoktól, hivatalos kötöttségektől mentes szerkesztőbizottságot, amelyik rendszeresen összeállít és bemutat pódiumújságszerű műsorokat, elsősorban helyi, megyei szerzők, feltörekvő tehetségek és a színvonalas kortárs művészet máshonnan érkező képviselőinek megismertetése, népszerűsítése, másrészt az igényes – jobbára értelmiségi – közönség tartalmas, műélvezettel teli időtöltése, szórakoztatása, s egyfajta kulturális közösséggé kovácsolása céljából. Az első két évben általában havonta – természetesen szerdai napokon – voltak összejövetelek zömmel a József Attila Művelődési Központ belső klubhelyiségében, de adott otthont néhány rendezvénynek a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, sőt az akkor még az Arany János Általános Iskola által működtetett zagyvapálfalvai Gerelyes Endre Művelődési Ház is. Annál is inkább, mert az intézmény névadójára, 26

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

a helyi gyökerű íróra való emlékezés volt napirenden. A Palóc Parnasszus tevékenységének újabb – ezen írás tárgyát képező – fejezete bő két évvel később kezdődött. Frei Tamás, az országosan ismertségű, világjárt médiaszemélyiség egy salgótarjáni barátjával, üzlettársával 2007 elején vette bérbe az önkormányzattól a művelődési központ előző évi felújítása során kulturális célokra kialakított

 A TÖRZSKÖZÖNSÉG EGY RÉSZE

déli épületszárny jó részét, ahol az akkoriban kialakított országos hálózat keretében sajátos hangulatú és kínálatú kávéházat, illetve egy galériát működtetett. Az utóbbi helyiségben indult útjára a Palóc Parnasszus által megalapozott új rendezvénysorozat. A Kávéházi köszöntőnek nevezett műsort Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester nyitotta meg eredeti módon, minthogy minden kommentár nélkül felolvasta József Attila A számokról című, az alkalomhoz többféle értelemben is illő versét: „Tanultátok-e a számokat? / Bizony számok az emberek is, / mintha sok 1-es volna az irkában. / Hanem ezek maguk számolódnak / és csudálkozik módfölött az irka, / hogy mindegyik csak magára gondol, / különb akar lenni a többinél / s oktalanul külön hatványozódik, / pedig csinálhatja a végtelenségig, / az 1 ilyformán mindig 1 marad / és nem szoroz az 1 és nem is oszt. / Vegyetek erőt magatokon / És legelőször is / A legegyszerűbb dologhoz lássatok, / Adódjatok ös�sze, / Hogy roppant módon fölnövekedvén / Az Istent is, aki végtelenség, / Valahogy megközelítsétek”. A megnyitón Frei Tamás is üdvözölte a megjelenteket, a helyi költők verseit és az úgymond kávéházi magyar irodalom néhány jeles képviselőjének műveit a Pódium Stúdió és a Vertich Színpad ifjú tagjai tolmácsolták. Közreműködött továbbá Lakatos Csilla (ének, gitár) és Horváth István (harmonika). Az összeállítást Sándor Zoltán előadóművész szerkesztette és néhai T. Pataki László író rendezte. Utóbbiak aszerkesztőbizottságot is képviselték, amelynek akkor tagja volt az azóta szintén eltávozott Pál József, tovább Bódi Tóth Elemér költő és jelen sorok szerzője is. Időközben az elhunytak, illetve Bódi Tóth Elemér helyett csatlakozott a Palóc Parnasszus szerkesztőihez Handó Péter és Gréczi-Zsoldos Enikő is. A következőkben – sokáig és többször is – az irodalmi kávéház programjainak a kávéházi galéria szolgált törzshelyként, aztán a József Attila Művelődési Központ úgyne-

 SÁNDOR ZOLTÁN

és a leggyakoribb, a közönség aktivizálódását is feltételező „Törzsasztal” – alakultak ki. Egy egyedinek is tekinthető műfaj, az úgynevezett „verskoncert” meghonosítása is fűződik a Szerdatársasághoz. Ilyen alkalmakkor a megjelent közönség kérhetett a kézbe adott „étlapról”, azaz megválaszthatta, hogy az ajánlottak közül melyik költeményt szeretné hallani. A hagyományápolás – amely ugyancsak az irodalmi kávéház célkitűzéseinek egyike – jegyében Felolvasószínház címmel emlékeztek meg a salgótarjáni színjátszás 120. évfordulójáról. Az acélgyári Olvasóegylet 1887. április 2–án tartott választmányi ülésének jegyzőkönyve szerint egyhangúlag fogadtatott el az az indítvány, amely műkedvelő társulat alapítását kezdeményezte. Az első előadást azon év június 19-én szabadtéren tartották a színjátszók: Gerő Károly Vadgalamb című népszínművét mutatták be Csányi József rendezésében. A magyar nyelv színpadi megszólaltatásának történelmi pillanatában senki nem gondolta, hogy a városban egy mindmáig tartó folyamat indult útjára. Az 1948-tól Petőfi nevével működött acélgyári, majd kohász színjátszók főként Vertich József szakmai irányításával váltak legendás öntevékeny társulattá. Ezért vette fel a felejthetetlen rendező nevét 2004-ben a mai Zenthe Ferenc Színház közvetlen elődjének tekinthető színpad, illetve stúdió, amelynek tagjai rendszeresen közreműködtek az irodalmi kávéház estjein. Más jeles történésekről, irodalmi sze-

deklődő sem, de harminc-negyven fővel – egy-két rendkívüli esettől eltekintve – rendre lehetett számítani. Összesen nagyjából hat-hétezer résztvevője volt az esteknek, ami persze kevesebb személyt jelent a törzstagság miatt. Az elmúlt évized során a városi önkormányzat, illetve a József Attila Művelődési Központ erkölcsi és anyagi támogatásával működött irodalmi kávéház beépült Salgótarján szellemi(köz)életébe, szerves része, s talán szerénytelenség nélkül kijelenthető, értéke is lett az idén várossá válásának 95. évfordulóját ünneplő megyeszékhely kultúrtörténetének. A XIX. század végétől az ismert okok – iparosodás, betelepülés – következtében egyre nagyobbá, jelentősebbé vált településen eleinte a vendéglőkhöz, szállodákhoz kötődően alakultak is kávézóhelyek, aztán jött cukrászda, majd a pres�szókorszak. Ilyen kávéház, amely kulturális kínálatával szerzett nevet magának, korábban nem létezett, de más vidéki városban sem lehet(ett) túlságosan gyakori. Kaffka Margit írta az úgymond klasszikus kávéházakról: „…A portás mosolyogva köszönt. Intim kávégőz, füst – a pincér sürög. szalad. Aranyos tükrök, zaj, vitatkozó beszéd, újságok szanaszét. – Jó biztonságos fény. Jó meleg kultúraszag.” Ebből az utolsó mondat az irodalmi kávéházra is jellemző.

KULTÚRA

mélyiségekről – így például 2008-ban a Nyugat centenáriumáról, 2009-ben Radnóti Miklós születésének 100., 2010-ben Mikszáth Kálmán halálának, illetve Faludy György születésének szintén 100., s ugyancsak 2010-ben Baglyaskő vára építésének 700., 2012-ben Salgótarján várossá nyilvánításának 90. évfordulójáról – való megemlékezések a rendszeresen programok közé tartoztak. Értelemszerűen rendre visszatérő téma volt Madách Imre szellemi öröksége, a Nógrád megyei Madách-kultusz helyzete. A többségükben világi témák mellett többször is napirendre tűzettek szakrális, vallási jellegű rendezvények. Ilyen volt 2009-ben a Vigília szerkesztőinek bemutatkozása, és különösen emlékezetesre sikeredett 2016 áprilisában Beer Miklós váci püspök, illetve az idén márciusban a reformáció 500. évfordulója kapcsán Hoppál Péter egyházzenész, kultúráért felelős államtitkár szereplése. Kőrössi P. József, valamint a Magyar Szépírók Társasága szervezésében sorozatban jöttek el Salgótarjánba a mai magyar literatúra olyan kiválóságai, mint Esterházy Péter, Konrád György, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál vagy a fiatalabb nemzedékekből Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János, Tóth Krisztina. A közelmúltban itt járt Zalán Tibor kétszer is elfogadta a meghívást. Gyakoriak voltak a könyvpremierek, a folyóirat-bemutatók. Az előbbiek egyik kuriózuma volt 2007 decemberében a Szuperinfo által megjelentetett 200 jó palóc című kötet bemutatása, valamint 2010 tavaszán az akkor mindössze tizenkilenc éves, salgótarjáni születésű Gressai Ferdinánd Csupasz oltalom című, saját grafikáival illusztrált verseskötete, amely a Magvető Kiadó jóvoltából látott napvilágot. Az utóbbiak közé sorolható az erdélyi Várad című lap, a Salgótarjánban szerkesztett Palócföld, illetve a jelen írásnak helyet adó Tarjáni Városlakó magazin estje is. Sokszor felléptek a programban képzőművészek, énekesek, hangszeres szólisták, helyi művészeti, kulturális csoportok, illetve vezetőik akár főszereplőként, akár közreműködőként. Nem voltak ritkák a filmbemutatók – sokan itt látták először a Shah Timor által Gaál István filmrendezőről és ifj. Szabó István szobrászművészről készített műveket –, vetítetések sem. Elhangzott előadás a híres zarándokútról, az El caminóról, beszámoltak élményeikről barlangászok és más szakterület – így a régészet, néprajz – képviselői is. Emlékezetes dátumnak tekinthető 2010. március 17-e, amikor a századik rendezvényét tartotta – a jelenleg már százkilencven programot jegyző – irodalmi kávéház. Legtöbbször a Palóc Parnasszus szerkesztői – akik mindmáig összeállítják és szervezik az éves programokat – vállalták a beszélgetőpartneri szerepet, de alaposan kivette részét a munkafolyamatokból, fellépésekből Patakiné Kerner Edit előadóművész is. A rendezvényeken nem volt ritka a száz körüli vagy feletti – Esterházy Péter, illetve Beer Miklós nevével hirdetett rendezvényen – ér-

 FOTÓ: NIEDERLAND DÁVID

 FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ

vezett konferenciaterme, amely egy jó ideje már Zenthe Szalonként funkcionál. 2010 végéig élt – a nyári szüneteket kivéve – a heti rendezvények gyakorlata, azóta viszont a havi egyszeri találkozás vált jellemzővé. Menetközben különböző műsortípusok – például „Szólóra”, „Kávészó”, „Műsoroló”

 CSONGRÁDY BÉLA

„A macskakő közt, / sárguló fű. / Nem a művész, /hanem a mű. / A forrás vize és / nem a kút. / Nem a cél, / hanem az út.” A 2009-ben elhunyt salgótarjáni író, költő, Marschalkó Zsolt Mondókája eredetileg a fentiekben emlegetett előzményhez, a Palóc Parnasszushoz kötődik, tekintve, hogy annak idején egy-egy rendezvény befejezéseként a Vertich Színpadstúdió tagjai mintegy mottóként mondták, énekelték el. Azonban az e sorok sugallta gondolatok lényegében átfogták, átjárták a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház tízéves krónikáját is. Csongrády Béla 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

27

ZENE  A WINTER ZENEKAR 1969-BEN

EGY FIÚ A TÉRRŐL

TARJÁN BEAT 4.: GARAMI GYULA A WINTERBŐL Garami Gyulára énekesként emlékszem elsősorban a hatvanas évek végéről és a hetvenes évek elejéről. Nem tudtam róla, hogy termékeny dalszerző is volt. Például ő írta a legjobb tarjáni beatszámot, a Segíts húzni a harangot címűt. Jellemző és szomorú is egyben, hogy ezek a dalok nem lettek rögzítve a maguk idejében, így az utókor nem ismerheti meg egy alkotóember munkásságát. Amikor belépek a szobájába, az első kép, ami elém tárul, egy gyönyörű 12 húros Ibanez gitár, a szekrényhez támasztva.  Mesélj valamit a szüleidről! – Itt születtem Rákóczibányán 1947-ben. Édesapám bányász volt, édesanyám háztartásbeli, mint az itteni bányászfeleségek többsége. Apám egyébként jól dolgozhatott, mert az ’50-es évek elején még Kossuth-díjra is fel akarták terjeszteni, csak be kellett volna lépnie a pártba. Az öreg sohasem politizált, így aztán a kommunistákhoz sem lépett be.  Hol végezted az iskoláidat? – Általánosba ide jártam, aztán a kisterenyei gimnáziumban folytattam, ami akkor indult. Az általánosban kitűnő tanuló voltam, sőt még a gimnázium első két évében is, de 1964-et írtunk ekkor, és Magyarországot elérte a Beatles-láz. Teljesen magával ragadott, mondanom sem kell, a tanulmányi eredményem meg szépen visszazuhant közepesre. Amikor megkaptam az első gitáromat, három hónap múlva már Tarjánban zenéltem az Anonymous nevű zenekarban, amely a Gépipari Technikumban működött. Játszani magamtól tanultam, jószerivel ki sem esett a hangszer a kezemből.  Az 1969-es Amatőr Könnyűzenei Fesztiválon játszott egy ilyen nevű zenekar, de az Budapestről érkezett. Ezen a versenyen egyébként Tarjánból két zenekar is szerepelt, az MMK, vagy ahogy mindenki hívta őket, a „Szorcsikék” és a szintén legendás Winter együttes.(Az MMK együttes arany-, a Winter ezüstdiplomát szerzett.) – Ez csak névazonosság volt. De visszatérve a kezdetekhez, 1966-ban érettségiztem, akkor alakult Nagybátonyban a Fűtőber üzeme, oda mentem dolgozni.  Hányan voltatok ekkor a cégnél? – Az igazgató, én, meg egy takarítónő. Elkezdtem mindenféle műszaki tanfolyamra 28

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

járni Budapestre, hogy el tudjam végezni a rám bízott feladatokat. Aztán csoportvezető lettem, műszaki ellenőr, a technológiai folyamatokat felügyeltem.  És ezzel párhuzamosan zenéltél. – Így van.  Kikkel játszottál a zenekarban? – Az Anonymousban Frei Jancsival, akit később magammal vittem a Winterbe, aztán Jávorfy Imre (Pitkin), ők elköltöztek Debrecenbe, Vezér Laci volt a dobos. Kezdetleges, összetákolt felszereléssel kezdtük, de

Pitkin nagyon értett a technikához, úgyhogy egész tűrhetően szóltunk. Emlékszem, 1967-ben a pálfalvai kultúrházban – amely valahol ott állt, ahová később a BRG-t építették – volt egy verseny, amit az amatőr zenekaroknak rendeztek, és Komjáthy György volt a zsűrielnök, ott mi aranydiplomát nyertünk. Ekkor már írtam saját számokat, de csak ilyen halandzsa-angol szöveggel énekeltem.  Meddig létezett ez a zenekar, és hogyan kerültél a Winterbe? – 1969-ben szűnt meg a banda, és akkor egypár hónapig nem játszottam sehol. Aztán a Winter eljött játszani Jánosaknára, fölhívtak a színpadra, hogy énekeljek el egy számot. Ezután összedugták a fejüket, és mondták, hogy menjek el a következő próbára.  Kik játszottak akkor a Winterben? – Farsang Jancsi volt a szólógitáros, szegény most halt meg nemrég. Bolo, azaz Balogh József dobolt, Dudás „Dzsuzsa” játszott basszuson, Korim Laci (Toto) akkordozott, Gyuris Pali énekelt és Kvacsek Samu orgonázott. Samuról tudni kell, hogy katonazenész volt Budapesten és ő volt a budapesti Gemini együttes első énekese. Sebo István ekkor már nem játszott a zenekarban, bár alapítója volt, de valami miatt kivált, és ös�szehozta a Liverpool együttest Pálfalván. Amikor bekerültem a zenekarba, már volt egypár saját számom, például a Kismadár, és ezeket is játszottuk a koncerteken. Később csatlakozott hozzánk a már emlegetett Frei Jancsi, aki egy csodálatos zenész volt, és 1972-ben jött Mravecz Gyuri az MMKból, mert ők meg feloszlottak.  Hol volt a Winter törzshelye? – Az öblösüveggyári Kossuth Művelődési Házban. Vratni József igazgató sokat tett azért, hogy a zenekarnak komoly felszerelése legyen, megvett nekünk mindent.

 IRÁNY A „KI MIT TUD”! MRAVECZ GYÖRGY, FARSANG JÁNOS, ZSÓRI KATI, FREY JÁNOS, MÉNESI MELINDA, GARAMI GYULA, VARGA PUBI, GYURIS PÁL, A KÉPRŐL HIÁNYZIK STURMANN JENŐ

 1982 JELENET A FILMBŐL TEMPRESS EGYÜTTES ROZGONYI LÁSZLÓ, ÁGOSTON JÓZSEF, GYURCSIK LÁSZLÓ, CSABA PÉTER, GARAMI GYULA, CSATLÓS LÁSZLÓ, BAZSÓ ERZSÉBET, TÓTH ERIKA, SZEPESI ÉVA ÉS STUMPF ÉVA

Nyaranta elvitték az együttes tagjait két hétre Berekfürdőre, aztán azt vettük észre, hogy már Karcagon is zenélünk. De nagyon sokfelé játszottunk Nógrád megyében.  A korabeli sajtót böngészve, több cikket is találtam, amiben a zenekar körüli rajongótábor botrányos viselkedésével foglalkoznak az újságírók. De mindig kiemelik, hogy a zenekar remekül szól, és a tagjai nem tehetnek a sorozatos balhékról, illetve elhatárolódnak a botrányt okozóktól. – Hát igen, ez volt a mi közönségünk, melósok, romák, munkanélküliek, már akkor. Nyílván közülük nem mindenki kereste a balhét, de szinte minden buliban történt kisebb-nagyobb verekedés. Ha vidéken játszottunk, akkor a tarjáni rajongóink külön buszt béreltek a Volántól, úgy jöttek utánunk tömött járművekkel. Aztán persze menetrendszerűen kitört a balhé a helyiek és a városiak között. Egy ilyen alkalommal a zenekar vezetője, Farsang Jancsi lement a színpadról, hogy lecsillapítsa a verekedőket. Erre ő is kapott egy jókora pofont…  Gondolom, többek között ezért is változtattatok nevet. Meséld el a Kristály együttes Ki mit tud?-os szereplését! – 1972 tavaszán volt a megyei döntő a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. Végh Miklós, a Magyar Televízió szerkesztője is ott volt, a műsort Tamási Eszter vezette. A rendezvény után kiderült, hogy továbbjutottunk az országosra, és azt mondták: sok olyan produkciót szeretnének látni majd a televíziós közvetítés során, mint a miénk. Hát, mi teljesen el voltunk ájulva ettől… Az országos döntő után nem hirdettek eredményt, hanem nagyjából két hét múlva kaptunk egy telefont, mert Frey Jancsi is a Fűtőbernél dolgozott, hogy bejutottunk a televíziós elődöntőbe. Rohantunk a többiekhez, ekkor már csatlakozott

a zenekarhoz Gyuris Pali és két énekes lány, Zsóri Kati és Ménesi Melinda, Varga Pubi szaxofonon játszott, Sturmann Jenő pedig dobolt. Egyébként nem csak a zenekar jutott el a kamerák elé, hanem Pali és Kati külön-külön táncdal­énekesként is. Volt nagy nekibuzdulás, írtam rögtön egy új számot, a Szivárványlányt. Ezt próbáltuk éjjel-nappal, jól érvényesült benne a fúvós szekció és a többszólamú ének. Emlékszem, Kulcsár Józsi lefotózott minket, és készített egy csomó másolatot a képekből, mi meg a város főutcáján egy száguldó autó ablakán dobáltuk kifelé ezeket. Így reklámoztuk a közeledő televíziós fellépést. Elérkezett a nagy nap, a kamerapróbán előadtuk a vadonatúj számunkat, mire Végh Miklós, aki, mint említettem, hallott már minket Tarjánban, annyit mondott, hogy szerinte a Bergendy együttes Fázom című száma jobban állna nekünk. Úgyhogy az élő adásban már azt játszottuk. A többi már ismert, ahogy a Tarjáni Városlakó 17. száma is megírta.  Én egy zenészkollégádtól hallottam, hogy a Segítsd húzni a harangot című szerzeményedet nem engedték eljátszani. Ez alapján írtam meg a történetét. – Az akkor berobbanó, későbbi győztes Generál együttest semmiképp nem tudtuk volna kiütni. Csak érdekességként mondom, hogy Zsóri Katit pedig Szűcs Judith verte ki, aki szintén megnyerte a táncdalénekesek versenyét.  A Ki mit tud? után hogyan folytatódott a zenekar élete? – Eléggé rossz szájízzel gondolok erre az időszakra, mert bár kiestünk, mégis hetente jött levél Budapestről, hogy menjünk föl zenélni. Nem akarták elengedni a kezünket, de minket eléggé megviselt a gyors búcsú. Még húztuk egy darabig, koncerteztünk ittott, de szép lassan mindenkiben megérett a gondolat, hogy hagyjuk abba. Én egy rövid

2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

ZENE

szünet után beléptem az Exprorer 46 nevű acélgyári zenekarba, és velük nyomtam vagy két évig. Aztán következett egy hos�szabb pauza a zenélésben.  Meddig bírtad? – A nyolcvanas évek elején csatlakoztam az öblösüveggyár művelődési házában működő Tempress együtteshez, elég sok számot írtam, és szerepeltünk is egy dokumentumfilmben, amit Péterffy András készített, Látomások az üveggyárról volt a címe. Valójában a Tempress színjátszó csoportról szólt, amit Molnár Ernő alapított, ő volt a lelke, de időnként szüksége volt kísérőzenekarra is, így kerültünk mi a képbe. A film díjat nyert a 23. Miskolci Filmfesztiválon 1983-ban, és az Új Tükör című hetilapban megjelent kritika külön kiemelte, hogy a filmben felcsendült dalok szövegei, amelyeket én írtam, irodalmi értékűek. Egyébként úgy tudom, hogy a filmet a németországi Oberhausenben is díjazták. Csak érdekességként említem, hogy a film rendezőjének annyira tetszettek a nótáink, hogy fölvette magnóra, és otthon ezeket hallgatta a gyerekeivel együtt. Aztán a várossá nyilvánítás 60. évfordulójára készült egy műsor, ehhez is írtunk dalokat, én főleg a szövegeket. Valami rémlik, hogy a vásárcsarnok építésekor, az ünnepélyes alapkőletételnél, más dolgokkal együtt ezeket a dalokat egy kazettára rögzítve szintén elhelyezték az utókornak.  Tudnál valamelyik szövegedből idézni? – Még fel tudom idézni: „Fiú, csak állsz a téren, / Neved, ha kérdem, / Csak bámulsz felém. / Csodálatos volt a hajnal / A főtér közepén, / De te álltál csak ott, / A szobor és a tér. / Salgótarján, óvd meg gyermekedet, / Vigyázz, hogy a téren is emberek legyenek, / Salgótarján, óvd meg… / Várd meg a napot, / Mert ez a te városod. / De ne emelj minden szobornak kalapot! / Kalodát zúzz, / Emeld fel fejed, / Ígérem, én is melletted leszek. / Salgótarján, óvd meg… / Háromszor mondom, / Hogy szeretlek, városom! / Érzem, hogy otthon vagyok! / Háromszor mondom, / Hogy köszönöm, városom! / Már tudom, hogy itthon vagyok.  Meddig zenéltél a Tempressben? – 1983-ig. Amikor vége lett a tarjáni életemnek, már nem játszottam sehol, hazajöttem Rákóczira, és én lettem a kultúrház vezetője. Továbbra is a Fűtőberben dolgoztam, de a délutánokat a művelődési házban töltöttem. Vittem a gitáromat, és írtam a dalokat. Egyre több fiatal gyűlt körém, ők nem ismerték az előző életemet, de egy idő után azt vettem észre, hogy még az utcán is kívülről fújják a szerzeményeimet. Nagyon szerettem ezt az időszakot, még miniszteri kitüntetést is kaptam a kulturális munkámért. Lehet, hogy zeneszerzői vonalon többre vihettem volna. Mondok egy példát. Amikor 1977-ben Gyurcsik Laci bejutott a Ki mit tud?-ra, öt számot kellett vinnie magával. A zenei fellépőket Schöck Ottó készítette föl, ő választotta ki, hogy melyik dalt énekeljék a beadott öt közül. Ezek általában ismert slágerek voltak, de mégis, Schöck az én kompozíciómat választotta ki.  És hogyan élsz most? – 2007-ben a Fűtőbertől mentem nyugdíjba, van kilenc unokám, nyugalmasan élünk a párommal, csak sajnos elment a hangom, úgyhogy énekelni már nem tudok… Kovács Bodor Sándor

29

PORTRÉ

BARÁT(H)ILAG SZERETI A VÁROST A GAZDASÁGNAK ÉS KULTÚRÁNAK KÉZEN FOGVA KELL JÁRNIA

Új sorozatunkban bemutatjuk a Tarjáni Városlakó Magazin munkatársait. Elsőként dr. Baráthi Ottó közgazdász-közíróval, a helyi gazdasági, társadalmi és kulturális élet közismert alakjával ismerkedhetnek meg olvasóink, aki a Balassi-díj kuratóriuma által odaítélt Kulturális tevékenységért díjat vehette át Fekete Zsolt polgármestertől.  Nem Salgótarjánban születtél, mégis évtizedek óta itt élsz, immár 46 éve nógrádi, salgótarjáni lokálpatriótaként vagy ismert szakember. – Eddig három városban éltem, amelyek közül Salgótarján lett az igazi otthonom. 1944-ben születtem Hatvanban; édesanyám famíliája a Felvidékről települt át, édesapám régi hatvani iparoscsalád sarjaként vasúti tisztként a MÁV-nál szolgált. Érettségi után egy évig a hatvani konzerv­ gyárban dolgoztam, majd 1963-ban a közgazdaságtudományi egyetem hallgatója lettem. Néhány tantárgyban (például gazdaságtörténet, szociológia) élvezettel mélyültem el, miközben lubickoltam a főváros gazdag kulturális kínálatában: moziba, színházba, múzeumba, sporteseményekre jártam. Diplomás közgazdászként 1968-ban a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vasúti főosztályán értékelemzőként kaptam munkát. Néhány szakmai elismerés és nagyon sok élmény maradt bennem. Utóbbiak közül itt egyet említek: a hivatali író-olvasó találkozóra meghívott Veres Péterért én mehettem el a lakására, majd a sikeres program után még egy órán át kvaterkázhattam a jeles népi íróval, volt honvédelmi miniszterrel.  Hogyan kerültél Salgótarjánba, melyek voltak az első benyomásaid? – Tanácsi ösztöndíjas menyasszonyomnak itt kellett munkába állnia, én pedig fájó szívvel hagytam ott a minisztériumi státuszomat és a fővárost. 1971 elejétől kezdtem el dolgozni a Nógrád Megyei Ta-

nács VB hivatalában. Hamarosan örömmel konstatáltam, hogy egy átalakuló, újjáépülő városban vagyok, ahol lesz esély az élhető és éltető emberi létre, belátható pályaívre. Egy év múlva már feleségemmel együtt néztük ki az Arany János úti lakások közül leendő otthonunkat. Hamarosan be is költöztünk, 1974-ben pedig nagy örömünkre megszületett Zsolt, 1976-ban Éva nevű gyermekünk. Előttem van az akkori város is. Néhány évvel érkezésünk előtt adták át a Karancs Szállót, a művelődési központot, a Pécskő utcai blokkházakat. Megnyílt a föld alatti bányamúzeum, átadták az új Fő téri vasútállomást, a TIT-székházát, 1980-ban új múzeumot avattunk, 1988-ban a korszerű könyvtárat is birtokba vehettük.  Mennyi idő alatt sikerült beilleszkedned, és miként alakult a további szakmai pályád? – Kiváló kollégáimnak is köszönhetően rövid idő alatt beilleszkedtem. A magasabb vezetők közül Illés Miklós és dr. Horváth István elnökhelyettes segített leginkább az integrálódásomban. 1975-ben megszereztem második, immár szakközgazdász diplomámat, majd az egyetemi doktori címet is. 1975-ben a pénzügyi osztály helyettes vezetője lettem. Mellékállásban a Pénzügyi Számviteli Főiskola Salgótarjáni Intézetében óraadó tanárként, TIT-tanfolyamok előadójaként tevékenykedtem. 1979-ben kineveztek a munkaügyi osztály élére. 1982-ben már a Munka Érdemrend arany fokozatával ismerték el munkámat,

 A SALGÓTARJÁNI POLGÁRI KÖR TAGJAI KÖZÖTT, 2010-BEN 30

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

 DR. BARÁTHI OTTÓ – 73 ÉVESEN, DERŰSEN

úgy, hogy nem voltam párttag. Ez azonban – akkoriban meglepő módon – a főnökeimet nem zavarta, őket elsősorban a szakmai teljesítmény érdekelte. Ahogy engem meg nem a politikai tézisek és dogmák, de az emberi és közösségi értékek motiváltak. Így az 1989 után megalakult pártok egyikébe sem léptem be. A megyei tanács és munkaköröm megszűnése után 1991-ben a Salgótarjáni Tűzhelygyár PC gazdasági igazgatóhelyettese lettem. Ezt követően az APEH Nógrád Megyei Igazgatóságán, majd a Nógrád Megyei Munkaügyi Központban is dolgoztam. Időközben újabb egyetemi, jelesül környezeti menedzser diplomát szereztem. Hosszabb időn keresztül társas és egyéni vállalkozásokban, külső újságíróként, közíróként is kipróbáltam magam.  Az elemző közgazdász szemével milyen volt Salgótarján gazdasága és társadalma, a városi lét és az életminőség a rendszerváltásig? – A szénbányászat 1965-től megindult visszafejlesztése után Nógrád megye a ’80-as évek elejére-közepére korábbi középmezőnybeli pozíciójából az alsó harmadbeli megyék közé került. Salgótarjánban a foglalkoztatási struktúra átalakulása, az iskolaszerkezet korszerűsödése, a szakmai szervezetek aktivizálódása még elfedte a bajokat. Szívesen emlékeztetek a kultúra, a művészetek, a szellemi élet ’70-es évekbeli prosperálására, olyan kitűnő szakembereknek köszönhetően is, mint például dr. Csík Pál, Kojnok Nándor, dr. Horváth István, dr. Csongrády Béla. A művészek közül Iványi Ödönre, Czinke Ferencre, Mustó Jánosra emlékszem szívesen. Kezdetben fél évig Hibó Tamás grafikusnál – aki a szellemi erjedés elindítója is volt – laktunk albérletben. A József Attila Művelődési Központ Tóth Csabával, Brunda Gusztival és másokkal a közművelődés megújításán munkálkodott. A szakmai szervezeteknek vonzása és kisugárzása is

– Mély meggyőződésem szerint a gazdaságnak és a kultúrának kézen fogva kell járnia. Helyi kultúránk gazdag és színes, ám rendezvényközpontúnak tűnő, hiszen az ember el sem jut mindegyik programra. Mindeközben egyes önkormányzati és intézményi funkciók ellátása is forrásért kiált. Az emberi kultúra nem szűkülhet be a kulturális ágazatba magába, a gazdaság és a társadalom valamennyi szférájában hatnia kell, be kell töltenie rétegeket és korosztályokat integráló szerepét. Ennek érdekében fontos többek között a felsőoktatás újraindítása, a kreatív ipar (kutatásfejlesztés stb.) feltételeinek menedzselése, az intellektuális javakhoz (piaci információk, képzések stb.) való hozzáférés szélesítése, a vállalkozási készség és a versenyképesség növelése, a befektetés-ösztönzés segítése, az épített és a természeti környezet fenntartható hasz-

tatus, az Észak-magyarországi Stratégia Füzetek, a Honismeret, a Területi Statisztika folyóiratban, ez évben pedig a Jegyző és Közigazgatás c. szaklapban is. Ezekben szeretnék a jövőben is publikálni. A legszívesebben és rendszeresen persze a helyi lapokba, a Tarjáni Városlakó Magazinba és a Palócföld folyóiratba írogatok. A megújult Nógrád Megyei Hírlap is újra közli az írásaimat. Helytörténeti dolgozataimmal továbbra is szeretnék részt venni a Nagy Iván Honismereti Pályázaton. Felüdülésként jegyzeteket írok majdani visszaemlékezéseimhez, olyan ismert személyiségekről, akikkel egykor közvetlen személyes, jó kapcsolatban álltam, és akikről maradandó élményeim vannak: így a már említett Veres Péterről, egyetemi professzoraimról, mint például dr. Berend T. Ivánról, aki a Magyar Tudományos Akadémia és dr. Hágelmayer Istvánról,

PORTRÉ

volt. Számos folyóirat, például a Nógrádi Szemle, a Fórum, a Palócföld kínált lehetőséget a publikálásra. Utóbbi Végh Miklóssal, Pál Józsival és másokkal soraiban az irodalmi szociográfiában jeleskedett. És akkor még nem szóltam a humán és kereskedelmi szolgáltatások javuló színvonaláról, kedvenceimről: az élettel teli Karancs Szállóról (ínyencklubjáról, nótaestjeiről stb.) és az SBTC kitűnő csapatáról. Hát hogyne leltünk volna édes otthonra ebben a városban! A ’80-as évektől a gazdaság növekedése – a külső körülmények és a korszerűtlen iparszerkezet következtében – Salgótarjánban is megtorpant. A korszerűsítést célzó vállalati beruházások esetenként még látványosak voltak, ám a gyártmányszerkezet egyre kevésbé felelt meg a szűkülő piac követelményeinek. Hamarosan kiderült az is, hogy a megyei párt- és gazdaságvezetés érdekérvényesítő képessége megroppant, nagy létszámot foglalkoztató, korszerű üzemet nem sikerült ide telepíttetni. A „lehelyezett” és szétszórt ipari potenciál nem tudott megújulni, a cégmenedzsment nem bírt rendelkezési jogosítványokkal, szűkös volt a szellemi kapacitás, nem volt kellő bátorság és így tovább. Mindezek következében a ’80-as évek végére a gazdasági teljesítmény és a foglalkoztattok számának drasztikus visszaesése Salgótarján megyeszékhely-városok közötti igen jelentős pozícióvesztését eredményezte.  Milyennek látod a rendszerváltás utáni éveket ebben a régióban? – Az 1989–90-től bekövetkezett üdvözlendő változások mellett a gazdaságban újabb drámai fejlemények következtek be. Elég, ha itt csak a kárpótlás és a privatizáció elhibázott szabályozását és végrehajtását említem. Utóbbi nyomában a salgótarjáni nagyüzemeket is darabjaira szedték, a cégek áron és értéken alul keltek el, foglalkoztatási követelmények nélküli, gyanús adásvételi szerződések alapján ismeretlen, idegen tulajdonosi kezekbe kerültek. Elszabadult a munkanélküliség, visszafordíthatatlan leépülés indult el. Salgótarján első önkormányzatában a pártharcok, a polgármesterváltás, a piacgazdasági ismeretek hiánya jelentős fáziskésést és károkat okozott. Gondoljunk csak az ipari park csaknem tíz év utáni beüzemelésére. A város hajója lemaradt az országos befektetési hullámról, hányódott, fedélzeti irányítása akadozott. Időközben a gombamódjára szaporodó kényszervállalkozások egy része – tőkehiány és szakmai felkészületlenség miatt – felszámolásra került. A megmaradó cégek csak csekély hányadát tudták felszívni a munkanélküliek növekvő seregének. Mindez – egyéb súlyos következményeivel együtt, mint például az elszegényedés, a kirekesztettség, a kilátástalanság – napjainkban is hiányérzetekkel, ellentmondásokkal és feszültségekkel terheli a várost és lakóit.  Dolgozataid nem csupán a gazdaságot érintik, a helytörténet, a kultúra is érdekel. Milyennek látod a város mai kulturális életét?

 A KEDVESÉVEL ÉS LÁNYÁVAL – EGY ISKOLAI ÜNNEPSÉGEN

nálatának biztosítása. Némi bizakodásra ad okot, hogy egyes – általam favorizált és imént is említett – célkitűzések Salgótarján 2014–2020-ra szóló programjában és a Modern városok program fejlesztési elképzeléseiben is megjelennek.  Megírtad a Dolinka krónikáját, a Kálvária történetét, megjelent az Egy évtized Salgótarján város gazdasági, társadalmi életéből és az Ember és környezete c. köteted, a Palócföld folyóirat krónikása, a Nagy Iván Honismereti Pályázat rendszeres díjazottja vagy. Elsősorban ezt a helyismereti és közírói munkádat ismerték el a Kulturális tevékenységért díjjal. Min dolgoztál, mivel töltöd az időd mostanában, és milyen terveid vannak? – Az elmúlt években (is) több írásom jelent meg például a Börzsönyi Helikon, a Comi-

aki az Állami Számvevőszék elnöke is volt. Egyetemi hallgató kollégáim közül a miniszterelnökké avanzsált Medgyessy Péterről és Németh Miklósról, a szabaddemokrata politikus Bauer Tamásról, a Neoton együttest megalapító, zenész Pásztor Lászlóról, a nagyszerű színész-rendező Bujtor Istvánról, az újságíró, szerkesztő és humorista Farkasházy Tivadarról. Mindig szívesen látogatom a városi programokat, rendre ott vagyok és informálódok az önkormányzati közgyűléseken. Ismét sokat olvasok, szívesen diskurálok és kirándulok a barátaimmal. A legnagyobb öröm számomra azonban az, ha a párommal – aki egyben korrektorom és az első lektorom is – szűkebb-tágabb családi körben együtt lehetünk a gyermekeinkkel és az unokáinkkal. Gréczi-Zsoldos Enikő 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

31

GAZDASÁG

VÉDELMÜNKET ÉS NYUGALMUNKAT BIZTOSÍTJÁK HÚSZÉVES A NÁDASDI ELKTRO BIZTONSÁGTECNIKAI KFT.

 FOTÓK: KBS

A bizonytalanság, a veszélyeztetettség, a félelem a XXI. század emberének szerte a világon nyugtalanító, napi életérzése. Lassan így van ez országunkban, szűkebb pátriánkban is. Ebben az élethelyzetben a vagyonvédelem, a személyes és kollektív biztonság is felértékelődik. Utóbbiak megteremtésében a korszerű technika nélkülözhetetlen. Ezt a biztonságot és technikát – együtt: biztonságtechnikát – szolgáltatja egy salgótarjáni családi kisvállalkozás, amit a tulajdonos, egyben ügyvezető igazgató, Nádasdi Gyula mutat be.

 ALBA ÜZLETHÁZ

Tíz óra előtt lépek be az Alba Üzletházba. Az épület kong az ürességtől; a mozgólépcső nem működik, legalább lépcsőzöm, egy-kettő, fenn is vagyok a harmadik emeleten. Várakozással nyitok be a cégirodába. S mit ad Isten? Egy kedves és csinos hölgy régi ismerősként fogad. (A ’90-es évek közepén egy évfolyamon szereztük meg menedzser másoddiplománkat.) Örülünk is egymásnak, aztán Nádasdiné Tergácz Ágnes tervezőmérnök az ügyvezető igazgató irodájába kalauzol, és be is mutat – a férjének. Az oklevelekkel dekorált, korszerű technikával ellátott, komfortérzet keltő irodában a cappuccino „hab a tortán”. Nádasdi Gyulával pedig már néhány mondat után jól értjük egymást. Először a BRG-t idézzük meg, ahol ő a ’80-as években dolgozott. S, hogy mi történt ott, arról beszéljen ő maga: – A BRG 1972-ben létesült, korszerű rádiótechnikai gyár volt, fiatal, jól képzett szakembergárdával. Kitűnő iskola volt, ahol sokat tanultunk. Ám mivel a vállalat döntően a KGST-országok piacára termelt, amikor a szervezet megszűnt, a gyár is leépült. Én ezt előre megéreztem, nem is vártam meg. Mivel villanyszerelői másodállásomban bőven volt munkám, 1987-ben a főállásomat is otthagytam. Kiváltottam az egyéni vállalkozói igazolványt, és egy ideig egyedül dolgoztam, majd négy kollégámmal bt.-t alapítottam, kezdetben ipari automatizálást 32

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

és villanyszerelést végezve. Minthogy egy sikeres profilváltás után gyorsan fejlődtünk, 1997. január 21-én megalakítottam a Nádasdi Elekro Kft.-t. Vagyis éppen húszéves a cég! S miközben gratulálok az ügyvezetőnek, már kérdezem is, mikor és hogyan történt meg a profilváltás, amikor a kezdeti villanyszerelési szakipari munka biztonságos mezsgyéjéről az ismeretlen vagyonvédelem – és ezért is paradox módon – bizonytalannak tűnő biztonságtechnika útjára léptek?

AMIKOR A VÁSÁRFIA EGYSZER CSAK – MEGFIADZIK

– Ez egy régi sztori – említi –, Budapesten történt meg velem, de élénken él emlékeimben, hiszen sorsfordítónak bizonyult. Szakmai kíváncsiságomtól vezérelve rendszeresen látogattam a népszerű Budapesti Nemzetközi Vásárt. Így ott voltam az 1990. évi őszi rendezvényen is, ahol az egyik pavilonban megláttam egy plakátot, rajta egy szép, színes ábrát. Maga a teremék, amit ábra megjelenített, nem is volt kiállítva. De volt rajta egy felirat: „Riasztórendszer, számítógépes felügyelettel”. Ahogy ránéztem, meg is maradt bennem. Hazaérve megerősödött bennem, hogy ezt fel kell kutatnom. Aztán rátaláltam a Népszabadságban egy apróhirdetésre, amely egy – mint később

kiderült – korszerű kanadai terméket, riasztóberendezést reklámozott. Felhívtam a telefonszámot, majd – egy fővárosi családi házban – felkerestem a gazdáját. Megegyeztünk, és hamarosan rá is álltunk a lakás- és intézményi riasztóberendezések készítésére, majd forgalmazására. – A „vásárfia” tehát mintegy megfiadzott, legalábbis hasznot hozott – mondom nagy bölcsen. – Így is fogalmazhatjuk – válaszolja Nádasdi úr, akit újabb kérdéssel ostromolok. – Mit tudott ez a riasztóberendezés, mi volt benne új a hazaiakhoz képest? – A lényeg, hogy a termék kimeneti adatai már alkalmasak voltak a számítógépes megjelenítésre, amivel azonnal előbbre léptünk a hazai piacon. A rendszer megjeleníti a behatolás pontját, végigkíséri a behatoló mozgását. Ez a termék akkor újdonság volt, amivel a szakmában versenyelőnyhöz jutottunk. – Ez a BNV-s felfedezés a te szerencséd volt. Fortuna is kell a kitöréshez? – Igen, de „csak” néhány más fontos tulajdonság után. A rátermettség, a szakmai felkészültség, a vállalkozói szellem és készség után a szerencsének is lehet szerepe. De, hogy folytassam a történetünket: kezdtük volna telepíteni az új termékünket, de érdekes, vagy inkább sajnálatos módon Salgótarjánban nem volt rá kereslet. Olyannyira nem, hogy elmentünk vele Miskolcra, ahol jó piacra találtunk. Majd csak egy bizonyos idő után jöttünk vissza Salgótarjánba, ahol először a közintézményeknél találtunk partnerekre, vevőre. – Na, de hogy kerültetek Miskolcra? – Hirdettem az újságban, amit egy miskolci piackutató olvasott, látott benne fantáziát, találkoztunk, és megegyeztünk. És akkor és ott be is indult az üzlet. – Ami egyben azt is jelenti, hogy nem nyugodtatok bele a salgótarjáni közömbösségbe, érdektelenségbe, vagy a fizetőképes kereslet hiányába, hanem kísérleteztetek, hirdettek, menedzselték magatokat, kimozdultatok. Mindez azt mutatja, hogy a sikeres vállalkozáshoz, nota bene: a később piacvezető pozíció eléréshez több is kell, mint amiről eddig szó volt. Kell hozzá nyitottság, üzleti bátorság, vállalkozókészség és kockázatvállalási képesség – kísérelem meg értelmezni és összefoglalni az utóbb hallottakat. Persze, én csak filozofálok…

EGY SIKERES VÁLLALKOZÁS „FELTÉTEL-KELLÉKEI”

– Igen, jól gondolod, és jó, hogy „filozofálsz”, mert cégfejlődésünk fontos összetevője a cégfilozófiánk is. Amiről mindjárt szólok is, de előtte megemlítem, hogy termékeink – a vagyonvédelmi, biztonságtechnikai eszközeink és szolgáltatásaink – bizalmi termékek, amelyek befogadásához, megvételéhez meg kell nyerni az üzletfelet, hogy bizalmába fogadjon. Így indultunk, ettől kezdve szépen fejlődött a tarjáni piac is. És akkor nézzük a cégfilozófiánkat. Közismert, hogy különböző cégfilozófiák

A PICVEZETŐ HELY KIEMELT ÖSSZTEVŐI

– A cégfejlődés összes komponensét – a már említetteken kívül – itt fel sem sorolhatnád, de van még, amit feltétlenül kiemelnél? – Vállalkozásunk fejlődése – a megbízásaink és vállalásaink bővülésével, teljesítményünk növekedésével – egyenes vonalú. Folyamatosan nőtt a forgalmunk, az árbevételünk, a hatékonyságunk, javult termékeink és szolgáltatásaink minősége. Mindezekkel szinkronban nőtt a létszámunk, amíg napjainkra elérte a tizenkilenc főt. Mindegyik munkatársunk magasan kvalifikált, kiváló szakember, ennek köszönhetjük piacvezető pozíciónkat is. Hiszen mi már épületfelügyelet-integrációt is végzünk, ami azt jelenti, hogy nemcsak riasztórendszer létezik, de van beléptető rendszer, video, tűzjelző, tűzoltás, füstelvezetés, ami itt nálunk együtt egy számítógépes felületen megjelenik, és innen vezérelünk mindent. De két jelentős fejlődést segítő tényezőt megemlítek. Az egyik, hogy vállalkozásunk 2000-ben bevezette az EN ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszert, amelyet azóta is alkalmaz. A másik, hogy időben jelentkeztünk minősítésre a Nemzetbiztonsági Felügyeleten, amelyet meg is kaptunk. 2005-től minősített közbeszerzési eljárásokon indulhatunk, minősített ajánlattevőként szerepelünk, kiemelt beruházásoknál tudunk indulni. Végül bemutatom, mert nagyon fontosnak tartom, hogy munkatársaink szerint a fejlődésünket determináló főbb faktorok milyen arányban járultak hozzá cégünk növekedéséhez, fejlődéséhez. Íme, az eredménysor (az elért fejlődést 100%-nak tekintve): műszaki technológiai fejlesztés: 30%; piacvezető szolgáltatások 25%; tudatos és piaci elemzésre alapozott vállalkozásirányítás: 24%; magasan képzett szakembergárda: 21%. Ez a jövő irányainak meghatározásánál, terveink kialakításnál szinte minden objektív mutatónál is fontosabb!

NÁDASDI GYULA

A cégvezető 1949-ben született Salgótarjánban. 1966-ban erősáramú villanyszerelői szakmunkás bizonyítványt, 1974-ben villamosipari technikusi oklevelet szerez. Hosszú időn át a BRG salgótarjáni gyárának szakembere. 1989-től egyéni vállalkozó, később bt.-t, majd 1997-ben kft.-t alapít; utóbbinak ma is tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Felsőfokú szakképzésben 1996-ban biztonságszervezői, 2002-ben építési műszaki ellenőri oklevelet szerez. 2008-ban európai ipari mérnöki képzésben modern üzleti tudományokból szerez diplomát. Két fia és tervezőmérnök felesége is a családi vállalkozás tagja. Szabadidejében szakirodalmat olvas, télen síel, nyáron a Dunán kajakozik.

GAZDASÁG

kulcsszavai között szerepel a minőség, a megbízhatóság, a versenyképes árak stb. Ezek jól hangzó szavak, de meggyőződésünk, hogy a minőség, a megbízhatóság és a versenyképes árak biztosítása nem cél, hanem az a biztos alap, amelyhez olyan értékeket és többletet kell hozzáadnunk, ami cégünket a többi hasonló vállalkozástól megkülönbözteti, és a velük történő ös�szehasonlításban és versenyben a legtöbb előnyt jelenti számunkra. Ezek az értékek az innovatív gondolkodás, a folyamatos megújulás képessége, a kort mindig egy lépéssel meghaladó technikai megoldások alkalmazása, világszínvonalú, piacvezető beszállítói háttér kialakítása és az a képességünk, hogy a biztonság minden területére tudjunk megoldást nyújtani. E filozófiánk értelmében a munkatársak kiválasztásakor minden területen csak olyan, sikerorientált, a szakmai kihívásokat szerető és azoknak megfelelni képes, a „nincs probléma, csak megoldandó feladat” elvet valló szakembereket fogadtunk sorainkba, akikre támaszkodva – némi túlzással – a lehetetlennek látszó feladatokat is meg tudjuk oldani. Stratégiai missziónk, hogy hazánk vagyonvédelmi piacának legmegbízhatóbb szereplői közé tartozzunk. Legyünk olyan vállalkozás, amely szakmai tudásával, pontosságával és rugalmasságával minőségi megoldásokat biztosít. Mindent egy helyről, mindent egy kézből. Erre csak kevesen képesek. Mi igen. – Mivel foglalkozik, mit állít elő, milyen szolgáltatást nyújt a cég, mit tesz a biztonság érdekében? – A társaság tevékenységi körébe tartozik az elektronikus behatolásjelzők, kültéri védelmek, távfelügyelet, videó köztéri térfigyelők, automatikus tűzjelző és oltórendszerek, napelemtelepek védelme, felügyelete és egyéb gyengeáramú berendezések kivitelezése, karbantartása, üzemeltetése. A cég különböző biztonságtechnikai szolgáltatásokat végez államigazgatási szervek, oktatási intézmények, nagyvállalatok, gazdasági társaságok és a lakosság számára. Vállalkozásunk a legkorszerűbb technikai fejlesztésekkel biztosítja a versenyképesebb megjelenést, és lehetővé teszi a cég számára közép- és hosszútávon a gazdasági többleteredmény elérését. A működésünk biztos alapja a hivatástudat, a minőség, a megbízhatóság és a versenyképes árak, amelyek biztosítják, hogy a vagyonvédelmi piac legmegbízhatóbb vállalkozásai közé tartozzunk. A folyamatos megújulás, a legkorszerűbb technikai alkalmazások és a szolgáltatási többletértékek eredménye, hogy megrendelőink bizalma vállalkozásunk iránt tovább erősödik. Partnereinknek egyénre szabott szolgáltatást kínálunk, és arra törekszünk, hogy megbízható, hosszú távú védelmet biztosítsunk, hogy a nyugalom és biztonság garanciája lehessünk. A minőségi munka, a tisztesség és a korrekt üzleti magatartás alapkövetelmény, a lakosság védelme és biztonságérzetének javítása pedig küldetés számunkra.

– Feltételezem, gazdag a kínálati palettátok, széles az ügyfélkörötök is. Milyen jövőorientált üzeneteid vannak? – Igen, ez így van, ugyanis nincs olyan vagyonvédelmi terület, ahol cégünk ne lenne jelen, mégpedig a legjobb minőségű és technikai színvonalú termékekkel. Ügyfélkörünk egyik meghatározó része a környék lakosságából, vállalkozóiból és intézményeiből áll. Másik része az ország mind a hét régiójában és jelentősebb településein megtalálható, utóbbiak közül csak néhányat, abc-rendben említek: Balassagyarmat, Budapest, Debrecen, Eger, Jászberény, Szeged, Vác. Ügyfeleinkkel a hosszú évek alatt kialakult kölcsönös bizalom sokat jelent számunkra. Nagyon sokat köszönhetek a kollégáimnak, akikkel a közös munkánk eredménye a vevői elégedettség. A siker napról napra megismételt kis igyekezetek összessége. A modern városok programhoz kapcsolódva különösen megnő az közterület-figyelő rendszerek jelentősége. Ha egy

 NÁDASDI GYULA 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

33

GAZDASÁG

IGENT MONDTAK SALGÓTARJÁNRA

 SZAKMAI MEGBESZÉLÉS

kicsit jobbak lesznek az életkörülmények, nagyobb a biztonság, akkor az életminőség is javulhat. Ügyfeleinknek csak a biztonság iránti igényeiket és elvárásaikat kell megfogalmazni, a megoldását ránk bízhatja. Cégünk olyan biztonságtechnikai és vagyonvédelmi megoldásokat kínál vevőinknek, amelyek alkalmazásával a személyi és vagyoni biztonságszintje növekszik. Ez lehet csak a jövőorientált üzenetünk!

TÁMOGATÓ TEVÉKENYSÉG, DÍJAK, ÜZENETEK

Közben szóba kerül városunk gazdasági, társadalmi helyzete, az intézmények működése, a szegények és rászorulók nehéz sorsa, utóbbiakkal összefüggésben is a cég támogatói tevékenysége. – Nagy hangsúlyt fektetek az adományozásra, támogatásra – mondja. – Cégünk támogatta a Tündérkert, a Reménycsillag, a Szívhangja és a Mentőöv Alapítványt, a balassagyarmati kórház gyermekosztályát, a salgótarjáni látássérült és autista gyerekeknek szervezett rendezvényeket, a budapesti Madarász utcai gyermekkórházat. Szponzoráltuk a thai-box Salgótarjánban tartott országos versenyét, segítettük a Kodály Zoltán Általános Iskolát, a Madách Imre Gimnázium sportszakosztályát, a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekart. Az összes támogatás csak a 2016-os évben 787 ezer forintot tett ki. – S, ha már a bevezetőben említettem az irodádban látható okleveleket, kérlek, emelj

 NÁDASDI ELEKTRO SZAKÜZLET 34

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

ki néhányat közülük, amelyek legközelebb állnak a szívedhez. – Mind a szívemhez nőtt, nem is tudom, melyiket válasszam. Már 1999–2002 között elnyertük a Palócország kiállítás fődíját és más elismeréseit. 2001-ben diplomát kaptam az IBSSA Nemzetközi Testőr- és Biztonsági Szolgálatok Szövetségétől. 2007-ben a VOSZ Nógrád megyei vállalkozói díjában, 2008-ban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Katasztrófavédelmi emlékérem elismerésben részesültünk. 2011-ben megkaptuk az észak-magyarországi regionális innovációs díjat. A szolgáltatásainkban elért eredmények elismeréseként a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara testülete 2014-ben a Palócföld gazdaságáért kitüntetést adományozta, amely mindnyájunk számára különleges megtiszteltetés volt. 2015-ben és 2017-ben egy-egy magas színvonalú rendszertervezési munkáért a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara díszoklevelét kaptuk. – Lapszámunk karácsony előtt jelenik meg. Ti hol és hogyan ünnepeltek? Mit üzensz karácsony alkalmából? – A karácsonyt hagyományosan családi körben fogjuk ünnepelni a szépen feldíszített karácsonyfa körül. Gondolatom karácsonyra különösen érvényes: legyen béke, szeretet és egymás iránti figyelmesség, amely a társadalmi és családi együttélésünk alapja kell, hogy legyen hétköznapokon és ünnepeken egyaránt! Baráthi Ottó

Ebben az évben újabb 17 fiatal mondott igent Salgótarjánra. Ők nyertek az „Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!” elnevezésű ösztöndíjpályázaton, és tanulmányaik befejezése után a városban fognak dolgozni. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013-ban alapította meg az ösztöndíjat, hogy a városban tartsa a szakképzett, diplomás fiatalokat. Az önkormányzat pénzbeli támogatást nyújt azoknak, akik vállalják, hogy felsőfokú tanulmányaik befejezését követően salgótarjáni munkáltatónál helyezkednek el. Az ösztöndíjra azok pályázhatnak, akik salgótarjáni iskolában érettségiztek, és államilag elismert felsőoktatási intézményben tanulnak nappali tagozaton. Az ösztöndíj összege havi 50 ezer forint (félévente 5 hónap). A 2017/18-as tanévben 18 fiatal adta be a pályázatot, akik mind megfeleltek a feltételeknek, de egyikük később visszavonta azt. A nyertesek Gödöllőn, Budapesten, Egerben, Pécsett tanulnak. Salgótarjánban természetvédelmi mérnökként, szociológusként, műszaki menedzserként, tájrendező és kertépítő mérnökként dolgoznak, de lesz köztük nemzetközi gazdálkodás szakember, általános orvos, óvodapedagógus, jogász, gyógytornász, tanár, kommunikációs szakember és gépészmérnök is. Összesen 12 munkáltatóval kötöttek szerződést, közülük hat évek óta támogatja a programot (Szent Lázár Megyei Kórház, Egészségügyi-Szociális Központ, Salgótarjáni Összevont Óvoda, Salgglas Zrt., a polgármesteri hivatal és a Salgótarjáni Közművelődési Kft.), hat munkáltató pedig idén csatlakozott: a Mitsuba Kft., a Salgótarjáni Tankerületi Központ, a Novohrad–Nógrád Geopark Kft., az Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola, a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft., és az Eresztvény Tour Kft. Hotel Salgó. Az ösztöndíj összegét minden évben költségvetésében különíti el az önkormányzat. Az első évben, 2013-ban 1 millió 400 ezer forint volt a támogatás, 2014-ben 5 millió, 2015-ben már 8 millió 450 ezer, tavaly pedig 9 millió 900 ezer forint. Meghirdetése óta 48-an kerültek be a sikeres és egyre népszerűbb ösztöndíjprogramba. Közülük 16-an már befejezték tanulmányaikat, és salgótarjáni munkáltatónál dolgoznak. (D. I.)

SZILVÁS-KŐI BESZÉLGETÉS PULAY ZSÓFIVAL A XXI. SZÁZADI TARJÁNRÓL

Rónafalun gyakran megfordulnak idegenek; látjuk, amint térképet vagy okostelefont nézegetve indulnak el a Medves-fennsík turistaútjain. Pulay Zsófi először járt a környékünkön, leültünk beszélgetni, egy kávéra.

– Zsófi, milyenek az első benyomásaid? – kérdeztem. – Érdekesek! Például a térképen látható elnevezések egy letűnt világra utalnak: elhagyott kőbánya, leégett Medves, egykori kútház…. Őrzik a múlt lenyomatát. – Egyébként honnan érkeztél ide? – faggattam tovább. – Most Frankfurtból, kis budapesti kitérővel jöttem. Városi lány vagyok, a gimnázium óta öt kontinens városai neveltek. Szociológus-közgazdászként végeztem a Corvinus Egyetemen, és azóta felhasználó központú innovációval foglalkozom. – Itt van néhány írás a városról, megtisztelnél vele, ha elolvasnád – nyújtottam át a magazin korábbi számait… Másnap Szilvás-kőre kirándultunk. – Elolvastam a kijelölt penzumot – mondta pajkosan. – Eszembe jutott néhány dolog. Mondhatom? – Én leszek a legboldogabb ebben az erdőben! – biztattam. – Vita vagy még inkább cselekvésindító impulzus gyanánt mondom. Elvégre az ezen a témán gondolkodóknak és dolgozóknak a kihívás nem más, mint meghatározni és kikövezni az utat a jövő Salgótarjánjához. Egy élhetőbb városhoz, amely stabil, gazdaságilag és társadalmilag fenntartható növekedési pályán mozog. – Ez nagyon komolyan hangzik – válaszoltam kissé meglepődve. – A smart city („okos város”) témával foglalkozom, amely nem más, mint a városok XXI. századi problémáira a jelen eszközeivel adott válaszok irányzata. Élhetőbb, fenntarthatóbb városi tereket, közösségeket, közigazgatást vizionál. Ahhoz, hogy ezt elérje, a városlakókat helyezi a gondolkodás központjába, s életminőségük javítása érdekében törekszik a városi infrastruktúra, a közművek és szolgáltatások működésének optimalizálására, a lakókörnyezet biztonságosabbá és kényelmesebbé tételére. Az motoszkált a fejemben, mennyire izgalmas időszak ez nektek! A Salgótarján előtt álló fejlesztések mekkora lehetőséget jelenthetnek, hogy ez a környék ne csupán felzárkózzon, hanem magyar viszonylatban úttörő legyen az okos városok forradalmában. – Remélem, tudlak követni ezen az úton – vettem egy nagy levegőt. – Fontos eleme ennek a koncepciónak a digitalizáció. Gondoljunk csak a mobil hálózati lefedettségre, az okos telefo-

 PULAY ZSÓFI

nokra, tabletekre, okos órákra, navigációs eszközökre, optikai adathordozókra, szenzorokra és más digitális kütyükre. Ezek egyszerűsítik az adatgyűjtést, feldolgozást és az újraelosztást. Integrált hálózatba kapcsolásuk és az általuk generált adatok hozzáértő felhasználása izgalmas eszköze lehet a városfejlesztési törekvéseknek. – Erről, ebben az összefüggésben még soha nem hallottam – jegyeztem meg. – Nos, a smart city vízió erre a digitális infrastruktúrára alapozva gondolja újra a városokat. Interaktívvá teszi a város és lakói közötti hagyományosan analóg kommunikációt. Így próbálja javítani a közlekedést, az energia- és hulladékgazdálkodást, a közbiztonságot és az ellátást az egészségügy, az oktatás, és a közigazgatási ügyintézés területén. Az élhető város azonban nem merül ki a városi funkciók digitalizálásában és intelligens rendszerbe illesztésében. Kiemelt szerep jut a művelt városlakónak, aki tudását és kreativitását felszabadítja, részt vesz, jogait és kötelezettségeit tudatosan és aktívan megéli, s így válik az okos város organizmusának kötőszövetévé.

Követhetjük Zsófi felfedezőútját a Smart City világában: @zsofiapulay #smartcity a Twitteren

– Vagyis a kölcsönös viszonyra helyezi a hangsúlyt! – válaszoltam a felfedezés örömével. – Így van. A különböző méretű, elhelyezkedésű és profilú városok kihívásai természetesen eltérőek, így a megoldások is sokfélék lehetnek. Nem létezik univerzálisan kiterjeszthető gyakorlat, az okos város koncepció is helyi viszonyok közötti értelmezésre szorul. Itt válik kiemelkedően fontossá az aktív közösség szerepe. A problémák azonosítása, megértése, azok gyökereinek meghatározása a helyiek közreműködésével valósítható meg mélyrehatóan. Ami Salgótarján kapcsán elgondolkodtatott, az egy esetleges kísérleti szerep. Méreténél, gazdasági helyzeténél és kormányzati támogatottságánál fogva működhetne a város amolyan laboratóriumként. Ahol kísérleti jelleggel urbánus kihívásokra, mint a parkolás nehézsége, a hiányos tömegközlekedés, a hulladékgazdálkodás vagy a tehetségek elszármazása, okos válaszok valósulnak meg a lakosság bevonásával. – Értem, de mégis hogy néz ki ez a gyakorlatban? Megvalósult már ez valahol? – Számos kísérleti program zajlott Európában, pl. Santanderben, melyet az a több mint 120 ezer szenzor tesz különlegessé, melyek adatot gyűjtenek, ezzel lehetővé teszik az okos városvezetést és a kényelmesebb lakókörnyezet kialakítását. Miért szenzorok? Mert adatot gyűjtenek a környezetükről. Mennyi csapadék hullott egy adott területen, mikor szükséges a parkokban öntözni? Mennyi szemét fér még a gyűjtő konténerbe, mikor kell üríteni? Mekkora a gyalogos vagy autós forgalom adott időszakban egy járda-, vagy útszakaszon? Hol nehezítik a közlekedést kátyúk, hol veszélyesek a megrongálódott burkolatok? Hol vannak üres parkolóhelyek? Milyen a levegő, hol van szükség gyors beavatkozásra egy baleset megelőzése érdekében? És így tovább… A jövő városai így fognak működni. Ahol előbb vezetik be, ott hamarabb lesz élhető a lakókörnyezet. – Ez most engem is nagyon elgondolkodtatott, de érdemes lenne folytatnunk egy nagyobb körben is a megkezdett beszélgetést – bólogattam. – Igen, a Városlakókkal! Közben kiértünk Szilvás-kő tetejére, pazar panoráma és az ősz hullámzó színei fogadtak. Végigsétáltunk a beszakadt bányajáratokon, ahonnan száz évvel ezelőtt nem csak a szenet, hanem a tartószerkezetet is kiszedték az egykori bányászok, és ezzel akaratlanul is hozzájárultak ahhoz, hogy mi, mai emberek, rácsodálkozhassunk erre a különleges világra. – Zsófi, nem haragudnál meg, ha leírnám ezt a mostani beszélgetésünket? – kérdeztem óvatosan. – Nem, de most már szeretnék egy finom juhtúrós sztrapacskát ebédelni! Lejegyezte: Kovács Bodor Sándor 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

JÖVŐNK

ÁLMODJUNK OKOS VÁROST!

35

SPORT

A MUNKA AZ ALAPJA MINDENNEK!

MECSER LAJOS SALGÓTARJÁNBÓL VÁLT VILÁGKLASSZIS ATLÉTÁVÁ Életét a futásra tette fel. Nem csak szűkebb hazánk, hanem az egész magyar atlétika nagy egyénisége Mecser Lajos, akinek nyerőszám a huszonegyes, hiszen annyi aranyérmet szerzett az országos bajnokságokon. A nagyszerű futó kiemelkedő eredményeinek se szeri, se száma: Európa-bajnoki ezüstérmes, Európa-csúcstartó volt, részt vett az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikói olimpián. Az 5000 m-es síkfutásban, 1968-ban felállított 13:92.2-es országos csúcsát csak 34 év után, a XXI. században tudták megdönteni. Mecser Lajost nemrégiben a városból és az egész országból is sokan köszöntötték, hiszen Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára a minap töltötte be 75. életévét. A remek sportember 1942. szeptember 23án született Bükkaranyoson. – Félárva gyerekként nevelkedtem, apám hamar meghalt, szegénységben éltünk anyámmal és az öcsémmel – említi a kezdetekről. – Hétéves koromban költöztünk Salgótarjánba, anyám az acélgyári dróthúzó üzemben és egy pékségben dolgozott, este pedig a fát hordta az erdőből. Rengeteget robotolt, és nagyon sok mindent kibírt. Én arra törekedtem, hogy kiemelkedhessek, jobban éljek, és szerencsém volt, hogy jött a sport. Azt mindenki tudja, hogy Mecser Lajos Salgótarjánban vált világklasszis atlétává, de vajon hogyan kezdődött a sportpályafutása? – Különösebb elképzelés nélkül mentünk le Bazsó Gábor barátommal a patakparti bányai tornaterembe, ahol Rácz Barna társadalmi edző fogadott bennünket – említi. – Isteni szerencsémre nagyon jó kis lelkes közösségbe kerültem, ahol megszerettem az atlétikát, és kibontakozott az őstehetségem. Tizenhét évesen nyertem az első versenyemet a sebaji réten. Zelenka István, a korábbi nagy maratoni futónk volt a példaképem. A tehetséges fiatalember ettől kezdve – amellett, hogy kitanulta a kőműves szakmát – még lelkesebben edzett. – A nagy áttörés 1960-ban következett, amikor harmadik lettem az országos ifjúsági bajnokságon – folytatja. – Még abban az évben meghívtak a magyar ifjúsági válogatottba. A tatai edzőtáborban találkoztam az akkori világ legjobb futói közé tartozó – sokszoros világcsúcstartó – Rózsavölgyi Istvánnal és Iharos Sándorral, akikre szinte istenként néztem fel. Ettől kezdve egész életemet a futásra tettem fel; Híres Laci bácsi, a korszak legkiválóbb edzője segítette a felkészülésemet, kis idő múlva elértem a felnőtt első osztályú szintet, majd az országos bajnokságokon is jöttek az érmes helyezések. 1963 augusztusában nyertem mg az első nemzetközi versenyem. Az eredményekért keményen megdolgozott a fiatal atléta. Máig legendák keringenek például arról, hogy katonaként, amikor kimenőt kapott, nem volt türelme buszra

36

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

várni, ezért futva jött haza Egerből Salgótarjánba. Vagy arról, hogy telente a Bükk-fennsíkon készült, kilométerekre minden lakott településtől, és hajnalban a futásával ébresztette az őzeket. Idehaza lassanként egyeduralkodóvá vált, és ezek után szinte „magától értetődött”, hogy ő indulhat az 1964-es tokiói olimpián... – Sajnos nem volt szerencsém a felkelő nap országában! – eleveníti fel a történteket. – A verseny előtt alaposan megfáztam, és az 5000 m-en több mint fél perccel elmaradtam az addigi legjobb időeredményemtől, így pedig a selejtezőben kiestem. De azért szép emlékem is maradt Japánból, hiszen ott találkoztam először minden idők egyik legnagyobb atlétájával, az amerikai Jesse Owensszel, akivel később Amerikában is összehozott a szerencsém, és gratulált a győzelmemhez. A tokiói csalódás után a kiváló sportember nem adta fel, egyre jobb eredményeket ért el. – Szerencsére nem olyan fából faragtak, hogy az első kudarc után elcsüggedjek – folytatja elbeszélését. – Sőt! Tokió után kettőzött erőbedobással küzdöttem tovább, és ennek meg is lett a gyümölcse. 1965 augusztusában, Londonban 5000 m-en sikerült megjavítanom Iharos Sándor 1956 óta fennálló országos csúcsát, és két hét múlva az oslói Európa Kupa-döntőn 10 ezer méteren újabb hazai rekorddal lettem ezüstérmes, így pedig már a világ élmezőnyében jegyezték a nevem. A sikereket azonban akkor sem adták ingyen, rengeteget edzettem, dolgoztam a fejlődésem érdekében. Nem sokkal később a salgótarjániak kedvence Európa-csúcsot is felállított.

 MECSER - EZÚTTAL IS AZ ÉLEN!

 A KÖNYV CÍMLAPJÁN LÉVŐ FOTÓ ANNAK AZ 1968-AS STOCKHOLMI VERSENYNEK A BEFUTÓJÁT ÖRÖKÍTI MEG, AMIKOR MECSER 5000 M-EN MEGFUTOTTA A TÖBB MINT HARMINC ÉVIG FENNÁLLÓ MAGYAR CSÚCSOT

– A sikeres 1966-os évem észak-amerikai turnéval indult, ahol tízszer álltam rajthoz fedett pályás versenyeken, és többször sikerült győznöm, így a kanadai bajnokságot is megnyertem – említi. – A hazaérkezésem után újra tripláztam a magyar bajnokságon, Párizsban megnyertem a L’Humanité hagyományos futóversenyét, majd májusban, Londonban 3000 m-en megjavítottam Rózsavölgyi István országos csúcsát. Szintén a brit fővárosban döntöttem meg saját rekordomat 5000 m-en, majd ugyanezen a távon a zürichi versenyt is megnyertem. Az újabb siker színhelye ismét London volt, ahol hat mérföldön Ron Clarke és Gerry Lindgren mögött harmadik lettem, de időm (27:23.8) Európa-csúcs volt. Ezek után következett Mecser Lajos életének legnagyobb sikere. – A budapesti Európa-bajnokságon 1966. augusztus 30-án rendezték a 10 ezer méter síkfutás döntőjét – mondja. – A versenyben sokáig vezettem, de az utolsó métereken a keletnémet Jürgen Haase lehajrázott. Igaz, így is új magyar csúccsal szereztem meg az ezüstérmet. Szintén ezen a kontinensviadalon, 5000 méteren ötödik lettem. Nos, ezek után rövidesen, 1968-ban az újabb olimpia következett, most is Európán kívül, Mexikóban. Mecser Lajos ismét nagyon készült a világ legnagyobb versenyére. – Az ötkarikás játékokon megint elkerült a szerencse – folytatja. – A versenyek kezdetéig nem sikerült „átállnom” az ottani magaslati levegőre. Nem véletlen, hogy a dobogós helyezések Afrikába kerültek. Mi, európaiak a szó szoros értelmében levegőhöz sem jutottunk. Az is kevésbé vigasztalt, hogy az ausztrál Ron Clarke, aki a tízezres világcsúcsot tizenegyszer megjavította, szintén kiesett a

 HÁROM KIVÁLÓ TARJÁNI ATLÉTA: MECSER LAJOS, MÁTÉ CSABA ÉS KADLÓT ZOLTÁN

– Lehetőségem volt megismerkedni a különböző országok kultúrájával, az emberekkel – említi. – Többször is jártam Párizsban, de a Louvre-t mindig meglátogattam. A többi országban is a képtárak vonzottak legjobban. Figyeltem az építészeti stílusokat is, mert ezek a szakmámba vágnak. Sokan emlékeznek még, hogy Mecser a visszavonulása után sértett emberként évekre eltűnt a sportéletből. Szinte „remeteként” élt, de a futást nem hagyta abba, egyedül edzett. Közben vattacukrot árult, vízóra-leolvasó lett. A rendszerváltás után viszont újra előkerült, és azóta is az egészséges életmódot népszerűsíti… – Angyal János, a népszerű ugrógálák versenyigazgatója csábított vissza szeretett sportomhoz – folytatja. – Azóta sokat járom az országot, igyekszem eljutni minden fontos tömegfutó versenyre, ahol népszerűsíthetem a sportos életmódot. A könyvemmel – Miért, kiért fut a hosszútávfutó? – szintén ezt a fontos ügyet szolgálom. Részt vett a Rákóczi-emlékfutások magyarországi szakaszain és a salgótarjáni október 23-i emlékfutásokon. Még mindig sokfelé hívják, így idén is ott volt a Kadlót Zoltán-féle félmaratonin, majd szülőfalujában, Bükk­ aranyoson is tudatosította az emberekben a rendszeres testmozgás fontosságát. A tarjáni ’56-os emlékfutást sem hagyta ki. Néha pedig elgondolja: mi lenne, ha a hatvanas évek helyett most lenne fiatal élsportoló. – Annak idején, külföldön két dollárért futottam, és örültem, ha repülőjegyet küldtek – említi. – Jelenleg az én egykori szintemen álló atléták egy-egy versenyen 10–15 ezer dolláros rajtpénzt kapnak. Nem vet fel a pénz, 45 évi munka után szinte minimális nyugdíjat kapok, de azért nem panaszkodom. Mecser Lajos jelenleg, 75 évesen is figyelemmel kíséri az atlétikai eseményeket. Örül, hogy a legutóbbi világbajnokságon ebből a kis országból Baji Balázs és Márton Anita is dobogóra állhatott. S hogy mit üzen a mai fiataloknak? – Azt, hogy a munka az alapja mindennek! – vágja rá. – Munka nélkül nincs teljesítmény! Ezt a fiataloknak jól a fejébe kellene vésni. Én tizenkét évesen már „markot szedtem”. Nem azt mondom, hogy a mai világban dolgoztatni kellene a gyerekeket, de sokszor úgy érzem, hogy átesünk a ló másik oldalára. Munkára kellene nevelni a fiatalokat, mert minden életkorban fontos a mozgás, a fizikai teljesítmény. A kiváló sportember futásban rég túlvan a 400 ezer kilométeren, azaz – mint mondja – megjárta a Holdat oda-vissza. Nem csoda, hogy 75 évesen is nagyon tevékeny életet él. – A családi ház körül és a hét unokám mellett mindig akad tennivaló – magyarázza. – Berekfürdőn van kis házam, telkem, így amint jön a jó idő, „illa berek”! Sok munka van a kertben és a gyümölcsösben. Szeretek méhészkedni is! A finom méz mellett az sem utolsó szempont, hogy a méhek mindig szemtől szemből szúrnak... Balás Róbert 2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

SPORT

– Az ottani 13:29.2-es időeredményem új országos csúcs volt – folytatja. – Akkor még magam sem hittem, hogy a rekordom megéli a XXI. századot. Pedig így történt, a csúcsomat csak 2002-ban tudták felülmúlni. Az északi országokban imádtam versenyezni, ott nagy hagyományai vannak a testmozgásnak, a hosszútávfutásnak. A sikerek ellenére Mecser Lajos sem lehetett próféta saját hazájában… – A következő évben ismét meghívtak Amerikába, de a sportvezetés felemelte előttem a stoptáblát, két évre eltiltottak a külföldi versenyzéstől... – említi a mind a mai napig sötét és zavaros ügyet, amellyel az országos sportvezetők kettétörték a kiváló atléta nemzetközi pályafutását. Mi is történt? Az, hogy Mecsert 1969-ben a Magyar Ifjúság című lap haszonleső, az atlétikát pénzkereseti lehetőségnek tekintő sportolónak festette le. Ilyen mondatokat adtak a szájába: „Én vagyok az egyetlen futó az országban, aki valamilyen eredményt fel tud mutatni.” Továbbá: „Én ezeknek nem futok, csak lötyögök egy keveset, ha ráhajtok, fél lábbal megverem a magyar mezőnyt”. Mecser hiába hangoztatta, hogy kiforgatták a szavait, és nem az jelent meg, amit mondott – két évre eltiltották a nemzetközi szerepléstől, és ez alatt – szó szerint – elszaladt mellette a világ. Utólag úgy látta, az 1968-as mexikói olimpián haragította magára a sportvezetést, hiszen sikert vártak tőle. – Itthon viszont továbbra is futószalagon nyertem a mezei- és a pályabajnokságokat – folytatja –, még a hetvenes évek közepén is válogatott voltam. A bányánál azonban a 3300 forintos fizetésemet lecsökkentették 2800-ra, ezért átigazoltam Diósgyőrbe, és ott is fejeztem be a pályafutásomat. Mecser a sikeres pályafutása során többször is bejárta a nagyvilágot. Útjain mi érdekelte a versenyeken kívül?

 FOTÓ: BAKOS LÁSZLÓ

versenyből. Nekem ezen a távon a huszonkettedik helyezést sikerült elérnem. A megye sporttörténetében viszont egyedülálló, hogy négyen képviseltük Nógrádot a mexikói olimpián. Csaknem minden szabadidőnket együtt töltöttük Básti Istvánnal és Szalay Miklóssal, míg Komka Magdi a nők falujában lakott. Egy évvel később újból az amerikai földrészen szerepeltem, de akkor már Európa-válogatottként sikerült fölényesen nyernem az 5000 métert. Közben számtalan országból jöttek a meghívások olyan versenyekre, ahol a világ legjobb hosszútávfutói indultak. A kiváló sportember arról is faggattunk, melyik versenyére emlékszik vissza legszívesebben… – Stockholmra! – vágja rá kapásból. – A viadalt 1968. június 3-án rendezték. Sok nagy futó indult az 5000 méter mezőnyében, de az utolsó métereken hatalmas akaraterővel sikerült lehajráznom az ausztrál világcsúcstartó Ron Clarke-ot, és megnyertem a versenyt. Innen ered A hajrá három pillanata című önéletrajzi könyvének hátoldalán megjelent három fénykép története. A fotók azokat a pillanatokat örökítették meg, amikor megverte Ron Clarke-ot. – Az első képen Clarke vezet, mögötte jövök, próbálok lépést tartani vele – mutatja. – Közben arra gondolok, ő is csak egy ember, neki is két lába van, és nem edzhetett többet, mint én. A második képen Clarke csodálkozva hátranéz, hogy ki képes vele lépést tartani, hiszen kétszer is robbantott. 2400-nál nyolcfős boly ment még vele, majd 3200-nál újabb tempóváltással lerázta az üldözőket, csak én maradtam mögötte. A célegyenesben hátranézett, és amikor megpillantott, úgy meglepődött, hogy egy pillanatra kiesett a ritmusból. Ekkor elfutottam mellette. A harmadik képen befutok, hat tizedmásodperccel megverem Clarke-ot. Nos, ez volt a nap szenzációja, a világot bejárta a hír, a svéd lapok még két héttel később is róla cikkeztek.

37

KÖRNYEZET

JELENTÉS A HEGYRŐL

ERESZTVÉNY, A MEDVES-VIDÉK KAPUJA Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy Eresztvény újra Salgótarján üde és méltán vállalható színfoltjává vált. Legalább húszezer ember keresi fel ezt a térséget, használják a játszóteret, sétálnak a tanösvényeken, és betérnek a Novohrad– Nógrád Geopark látogatóközpontjába. Ez a cikk – önző módon – elsősorban a geoparkkal foglalkozik, de akkor vagyok korrekt, ha megemlítem, hogy az eresztvényi terület forgalmának fellendítésében nagy szerepe van annak, hogy az Ipoly Erdő Zrt. létrehozott itt egy játszóteret; hogy a salgótarjáni TDM-szervezet felújította a tanösvényeket, pihenőket létesített; hogy a Bükki Nemzeti Park tanösvényeket jelölt ki; hogy a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. segít a terület karbantartásában, valamint az is, hogy a Zöld Út Természetjárók Egyesülete folyamatosan karbantartja a turistajelzéseket. A 2014-ben átadott geoparki oktatóközpont 2017-től napi nyitva tartással várja ebben a térségben az érdeklődőket. Az eresztvényi látogatóközpont a Novohrad– Nógrád Geopark Nonprofit Kft. üzemeltetésében működik. A kft. látja el a geopark irányító, szervező feladatait is. A látogatóközpont azonban egyúttal a medvesi térség beléptető kapuja, tájközpontja is. A rekreációs céllal megjelenő helyi érdeklődők is előszeretettel látogatják. A geoparkot egyfajta térségfejlesztési egységként kell elképzelni, amelynek célja pl. a helyi turizmus segítése, fejlesztése. Ebből eredően fontos feladatunk egyfajta szervezőmunka, partneri kapcsolatok kiépítése. Így a látogatóközpont tulajdonképpen egy térségi turinform irodaként is működik. Földrajzi fekvéséből adódóan természetesen elsősorban a Medvesre érkező turis38

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2017 / 4

táknak szervezünk programokat, nyújtunk információkat. A látogatóközpontba a belépés ingyenes, a látogatók térítésmentesen jutnak turisztikai információkhoz, szóróanyagokhoz. Érzékelve a térségbe érkező látogatók számának növekedését, a látogatóközpont szolgáltatásait kibővítettük 2017-ben egy shoppal és kávézóval, büfével. Nagy hangsúlyt fektetünk a helyi termékek forgalmazására is. A shop és a büfé működése hozzájárul a látogatóközpont fenntartható működtetéséhez, és lehetővé teszi, hogy olyan ingyenes programokat szervezzünk, amelyeknek ismeretterjesztő tartalmuk is van. Legfontosabb vezérfonalunk, hogy minden területen színvonalas szolgáltatást nyújtsunk. Eresztvény jelenleg egy komplex rendszer, ahol egy turistaközpont, turistautak, sétautak, parkos részek, játszótér és látogatóközpont várja a turistákat. Könnyen megközelíthető innen a két vár, Salgó és Somoskő. Reménykeltő, hogy egyértelműen érezhető a turisták számának növekedése, jól érzé-

kelhetően növekszik a Dél- és Közép-Szlovákiából érkező, szlovák nemzetiségű látogatók száma, ami egyértelműen pozitív folyamat. A látogatóközpont szolgáltatásai hiánypótlóak a térségben. A turisztikai információkat több ezer látogató igényli, a büfé és kávézó színvonalas szolgáltatást nyújt. Naponta írjuk a látogatószámot, 2017-ben várhatóan 15 ezer emberrel kerül(t)ünk személyes kapcsolatba. A különböző célcsoportoknak kínált programjaink (Medvesi Fotós Maraton, fotós napok), vagy az éjszakai programjaink (ismeretterjesztő program+koncert+gasztronómia) már önálló utazási tényezőt jelentenek. Egyes programjaink említésre méltó vendégéjszakaszámot generálnak a térségben. A Medvesi Fotós Maraton kétnapos programja pl. kb. 300 vendégéjszakát jelent, de volt már arra is példa, hogy egy éjszakai programunk miatt foglaltak látogatóink szállást a térségben (kb. 50 fő – több csoportban, egymástól függetlenül). Becslésünk szerint tevékenységünk 500 vendégéjszakát eredményez a térségben jelenleg (turisták, programszolgáltatás, fotósok, kutatók stb.). Összességében Salgótarján egyik legrendezettebb és legprogresszívebb helyszíne Eresztvény, amelynek rekreációs, turisztikai célú használata folyamatosan növekszik. A kb. 15 ezer látogató és a szolgáltatásaink színvonala azt eredményezheti, hogy középtávon már mérhető eredmények jelennek meg a turizmusban, a helyiek elégedettségében. A térségben megjelennek a tarjáni közép és felső társadalmi réteg képviselői, jellemzően családosok, nagy számban kisgyermekesek. Talán nem előnytelen, ha ezt a véleményformáló réteget színvonalas szolgáltatásokkal várjuk, hiszen a térségről, városról alkotott képük egy kicsit árnyaltabbá, kedvezőbbé válhat. Újabban megjelennek nálunk a salgótarjáni és környékbeli családok, akik távoli rokonaikat, ismerőseiket kalauzolják a vidéken. Úgy tűnik, hogy ezzel a látogatóközponttal felraktuk magunkat a térképre, európai szinten is vállalható szolgáltatásokat nyújtunk. Drexler Szilárd

CSILLAGHULLÓS, SZÉP ÉJSZAKÁK

Az év legemlékezetesebb eseményei talán az éjszakai programok voltak. Ezeket minden esetben úgy szerveztük, hogy az ismeretterjesztő tartalom után volt élőzene és a büfénk a gasztronómiai terület ellátásában vívott hősies küzdelmet. A Perszeida csillaghullás éjszakájára szervezett program előtt kaptuk az infókat a különböző szálláshelyekről, hogy itt is foglaltak, ott is foglaltak a program iránt érdeklődők szállást. Ez egészen elképesztő volt, egy egyszerű kis programot terveztünk, egy laza estét, jó hangulatot, az érdeklődés azonban elég nagynak tűnt, túlságosan is nagynak. A program estéjén beborult az ég... és eljött több mint ötszáz ember. Egy pisszenés nélkül hallgatták végig a csillagászati előadást, aztán éjfélig kitartottak, jól érezték magukat.

KÖRNYEZET  FOTÓK: K. B. S.

 A KÉPEK AZ OKTÓBERI FOTÓS NAPON KÉSZÜLTEK

2017 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

39

ÁRA: 900 Ft