LIPSUM.UAT / 05. lapszám / MME

A lorem ipsum (lipsum) egy, a nyomdá szatban használt latin helykitöltő szöveg, amelyet a tipográfia és az elrendezés be mutatására használnak. A betűk és betű közök ritmikus, jelentéses szöveget imitá ló keveredése utal egyetemi hallgatóink és oktatóink diverz összetételére, illetve arra is, hogy az újság terve nem öncélú: arra vállalkozunk, hogy közös platformot biztosítsunk a különböző szakokon létre hozott színes és változatos tartalmaknak.

Lipsum.uat

TARTALOMJEGYZÉK

V. lapszám, 2022. május–június

HÖK

Antal Ádám

Beszámoló: Szelfik – avagy „Nárcizmus az újmédiában”

Kovács István

Dráma/műfordítás: Földrengések Londonban (részlet)

Mike Bartlett / Takács Réka

Interjú: „Gyors sikerre hajtani ugyanúgy nem fenntartható, mint az egyszerhasználatos műanyag”

Kincses Rékát Fellegi Balázs kérdezte

Dráma/műfordítás: Hobó-dzsungel

Saviana Stănescu / Kernetzky Hanna

Dráma/műfordítás: Eurolakk

Saviana Stănescu / Talán Vanda Oproiu Nicolette

Kritika: Az elsőéves teatrológus osztály munkái

Dögei Mátyás, Jankovics Kata, Kósa-Szigety Zsófi, Molnár Flóra, Stoian Toni

Vers: a perui hegyekben a gleccser alatt arany bújik meg Interjú: Barátaim a bujdosásban

Németh Kristófot és Renczés Viktóriát Göllner Boróka kérdezte

Fotó: Határ a csillagos ég

Szilágyi Szilárd

Köszönetnyilvánítás: Ti írtátok a Lipsumot

SZÍNÉSZ III.:

Boros Bence Csík Édua Virág Deák Éva Csenge Drunek Sára Göktas Leyla Anna Kaszás Csenge

Nagy László Zsolt Nagy Norbert Sétáló Imola

Szentmártoni Olga Júlia Varsányi Szabolcs Zoltán Vlasich Máté István

Osztályvezető: Dr. Tompa Klára / Dr. Sorbán Csaba

TEATROLÓGIA III.:

Kernetzky Hanna Renate Kiss Eszter Renczésová Viktória Talán Vanda Helga Turuczkai Kata

Osztályvezető: Boros Kinga

MÉDIA III.:

Balás Norbert Dániel Bordil Zoltán Csaba Fodor Előd Gáll Sándor

Keresztes Ingrid Imola Komesz Szilvia Magyari Botond Siklódi Brigitta Edit Somogyi Beáta Turuczkai Kata Veress Szabolcs

Osztályvezető Dr. Jakab Tibor

ZENE III.:

Abodi Nagy Blanka Tókos Roland

Osztályvezető: Dr. Buta Árpád

SZÍNMŰVÉSZ m. II.:

Adorjáni Nagy Zoltán András Gedeon Barti Lehel András Becsey-Imreh Noémi Jancsó Előd Kovács Kata Milla Oproiu Ioana Nicolette Pascu Andrea Tamara Szederjesi Teodóra Vajda Boróka Vincze Erika

Osztályvezető Dr. Berekméri Katalin ÚJ MÉDIA m. II.:

Bodor Ildikó Dácz Ilma Enikő Fazakas Lehel Nagy Csaba Sárosi Zoltán Attila

Osztályvezető: Dr. Kós Anna IMPRESSZÁRIÓ m. II.:

Balogh Zsolt Bilibok Apollónia Kispál Attila Kostyák Márton Ákos Olt Tamás György Szabó Ágnes Evelin Szőke Krisztina Pálffy Kinga

Osztályvezető: Dr. Pál Attila KORSZERŰ ZENEI KONCEPCIÓK m. II.

Bálint István Bordi Panna Adrienn Ferencz Orsolya György Andrea László Attila Molnár Endre Sándor Árpád Simon András Sövér Benedek Tímea Szász Róbert

Osztályvezető: Dr. Elekes Márta Adrienne

Kedves Hallgatók,

Igen intenzív hónapok vannak a hátunk mögött. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a média másodévnek azt a munkát, amit beletesznek az egyetem működésébe, a programszervezéstől kezdve, a brainstormingon át, a tech nikai kivitelezésig. Méltatlanul keveset halljátok ezen az egyetemen azt, hogy „köszönöm”, így szükségét éreztem annak, hogy mindenfajta beszámoló előtt ezt megtegyem az irányotokba. Szóval KÖSZÖNÖM!

Sikeresen lezajlott az egyetemen a Médiakonferencia, a Nyitott Kapuk, valamint a Ballagás is. Ezek közben pedig számos hallgatói produkció készült el, vizsgamunkák és egyéni projektek egyaránt. Mivel ezen eseményeken vagy résztvevőként, vagy nézőként ott volt a diákság jelentős része, nem érzem szükségét annak, hogy jobban kifejtsük. Jó hír továbbá, elkészítettük a HÖK belső szabályzatát, így a következő években ez egyfajta útmutatóként tud szolgálni a hallgatóknak, hogy az első perctől kezdve tisztában legyen mindenki a feladatkörével. Bízom benne, hogy ez nagyban megkönnyíti majd a hatékony működést.

A következő tanévig hátralévő legnagyobb feladat a gólyatábor megszervezése lesz. Erről kaptok majd emailt, me lyen keresztül tudtok jelentkezni. Fontos tudnivaló, hogy bevezetjük a mentorprogramot, melynek keretein belül a mentorok fogják segíteni a gólyák beilleszkedését az első szesszió végéig.

Végezetül szeretném jelezni, hogy a következő tanévben nem szándékozok elindulni az elnöki tisztségért, így biz tos, hogy új elnöke lesz a HÖK-nek. Sajnos túl sok lovat ülök már egy fenékkel. Ez idén kivitelezhető volt, viszont jövőre a diplomaévemben már nem hiszem, hogy megoldható lenne a dolog. Másrészt nem tartom egészségesnek az újraindulás gondolatát egy egyetemi közösségben, mivel aki így tesz, úgy gondolom, elveszi mások elől az ér vényesülés lehetőségét. Fontosnak éreztem ezt már most közölni, hogy azoknak, akik szeretnének indulni majd a választáson, legyen idejük a nyáron végiggondolni, milyen tervekkel vágnának neki a következő tanévnek. Ter mészetesen megkereshettek a nyár folyamán bármilyen kérdéssel, örömmel válaszolok mindenkinek a legjobb tudásom szerint.

Mindenkinek eredményes szessziót és szép nyarat kívánok!

BESZÁMOLÓ

Tizedik alkalommal szervezték meg egyetemün kön a Nemzetközi médiatudományi konferen ciát, idén Nárcizmus az újmédiában címmel. A konferencia témájának kiválasztása mindig az első év média szak feladata, és a szelfik világá ban mi másról is tudnánk beszélni, mint önma gunk imádatáról, valamint arról, hogy online va dászok lettünk, csak itt nem a nyúl a kiszemelt vad, hanem a like.

A Nemzetközi médiatudományi konferencia 2012 óta szerves részét képezi a média szak életének, teret adva minden médiával kapcsolatos kutatási téma prezen tálására. Beszélgetés- és gondolatindító jellege miatt fenn tud maradni a mai rohanó világban is, habár most már az előadók is gyakran weben keresztül csatlakoz nak a konferenciához, de ez már a média területeinek jó részére jellemző. A nárcizmus a szelfikkel társítva társadalmi, személyes és közbiztonsági problémákat tud okozni, és a társadalmunk erre még nincs felké szülve. Minden, amit közzéteszünk magunkról, örökre az internet rabságába esik, és bármikor visszaüthet, a legváratlanabb helyzetekben is. A konferencia ezekre a problémákra akarta felhívni a figyelmet, és ennek megfelelően volt megválogatva az előadók listája is, voltak visszatérő vendégek, helyi előadók, valamint a jakartai film-fotó médiaegyetem professzorai is csatla koztak online az eseményhez.

A 2020-21-es évek nagy változásokat hoztak a konfe rencia életében, hiszen egyszerre került online és offli ne hibrid térbe. Ennek köszönhetően sokkal színesebb lett a rendezvény, és remek kihívás elé állította az elsőéves diákokat, azáltal, hogy teljes értékű élő köz vetítést tudtak gyakorolni kontrollált körülmények kö zött. Az, hogy a konferencia nyitott az online tér felé, megteremtette az igazi nemzetközi jellegét, hiszen így nemcsak a magyarországi előadók és érdeklődők tud tak részt venni az eseményen, hanem egy számunkra új kulturális közeg is meg tudta magát mutatni. A kul turális keveredés a média egy fontos része, az, hogy már nálunk is jelen van, nagy mérföldkőnek számít. A jakartai egyetem három tanára tartott előadást, amit a helyszínen és a Zoom-felületen lévők szinkrontolmács segítségével hallgathattak meg. Egy teljesen új és iz galmas szempontból közelítették meg a nárcizmus kér déskörét, amit mi európai szemmel kevésbé láthatunk, míg nem történik meg egy ilyen témájú eszmecsere.

Az egész napos konferencia négy nagy modulra volt felbontva, melyek mindegyike legalább öt előadót fog

lalt magában. A harmadik modul keretein belül került nyilvánosságra a média szak által meghirdetett sajtó fotó-pályázat győztese is, amelynek fődíja egy könnyí tett felvételi az egyetemre. Ezt minden évben kiírják, és a konferencia keretein belül kiállítást is szerveznek a beérkezett pályázatokból. Az egyetem minden részt vevő középiskolás diák számára kedveskedett egy kis ajándékkal, valamint jelezték számukra, hogy mind annyiukat szeretettel várják a felvételin, hiszen jövőre is szükség lesz elsőéves hallgatókra, akik megszerve zik ezt a remek konferenciát.

A konferencia záró etűdje egy orgonahangverseny for májában valósult meg, mely ötlet Dr. Jakab Tibor és Dr. Strausz Imre István tanár urak fejében született meg. „A zene képei” címre nevezett hangverseny egy kisé eltérő módon mutatta be nekünk a zene világát, hiszen az első-, másod- és harmadéves média szakos hallgatók is rész vettek benne, de nem mint zenészek, hanem mint fotósok. Minden diák megkapta egy darab részletét, és annak hangulatát, érzéseit megragadva kellett készítsen egy képet, melyet a darab lejátszása kor vetítettek a teremben. Mindenki számára izgalmas feladatnak mutatkozott, és szeretnénk, ha a jövőben ez a konferencia szerves részét képezné. (Az elkészült ké pek egy része a Lipsum mostani számában látható.)

Összeségében egy nagyon izgalmas, új élményekkel gazdagító rendezvényt tudhat maga mögött az egye tem, ismét sikerült olyan embereket összehozni, akik képesek gondolatokat ébreszteni, beszélgetéseket kez deményezni, és nyitottabbá tenni egy közösséget.

Kovács István média II.

Szelfik – avagy „Nárcizmus az újmédiában”

A zene és hang vizualitását igyekezett meg ragadni az az orgonahangverseny, melyet a média szakos hallgatókkal közösen tartot tunk a X. Médiatudományi Konferencia záró akkordjaként. Mivel a tanulmányi idő alatt lehetőség adódik a tantárgyak közötti inter diszciplinaritásra, így közös munkánkat eb ben az orientációban képzeltük el. A zene vi zuális nyelvre való lefordításának lehetősége mindig izgalmas feladat elé állítja az alkotót. A hallgatók feladata az volt, hogy egy adott klasszikus zenei műalkotásból kiindulva, a zene által közvetített impressziót egy fotóba sűrítve kellett értelmezniük. Remélem, min den alkotónak sok izgalmat, és igazi kreatív pillanatot sikerült megélni.

Az én személyes fotómat azért kötöttem egy macskához, mivel számomra ez az állat min dig is különleges volt, túlságosan összetett és sokszínű tud lenni, tekintetével vagy akár kinézetével rengeteg érzést tud kiváltani egy szerre az emberből, és a legérdekesebb része, hogy szerintem mindenkire valami más ha tással tud lenni, így nagyon széles zenei pa letta nyílik meg előtte, és rengeteg érzelemki fejtés kötődik hozzá.

Mike Bartlett: Földrengések Londonban (részlet)

Freya ajtót nyit. Peter az – szemüveges tinédzser fiú, szürke, kapucnis felsőben.

PETER Jól van, tanárnő? Zavarom?

FREYA Peter. Mit keresel te –

PETER Az ott whisky? Nem kéne inni, ha terhes. Néz tünk erről egy filmet biológia órán: ha az ember iszik, a gyereke nyomorék lesz vagy ilyesmi, de lehet, hogy meg is hal, és akkor ki kell szedni csipesszel. Bejöhe tek? Nem vagyok valami jól. A tanácsára lenne szük ségem.

FREYA Honnan tudtad, hogy itt lakom?

PETER Beírtam a nevét a netes keresőbe – nem nagy ügy. Jó nagy a hasa. Beszélnünk kell. Bejöhetek?

FREYA Bajba kerülhetek.

PETER Á, maga nem lehet pedofil, mert nő. Én meg nem azért vagyok kapucniban, mert meg akarom ké selni, hanem mert esik. Tanárnő, kurvára itt az apo kalipszis, már elnézést! Régebben is beszélgettünk, de csak heti kétszer néz a suli felé, és most már annyiszor sem! Nyilván nem elfoglalt, mert a tévét bámulja. A férje itthon van?

FREYA Elment.

PETER Kint áll a kocsija.

FREYA Taxival ment. A reptérre.

PETER Tanárnőnek most nem szabad repülni, ugye? Mennyi időre lépett le?

FREYA Csak néhány napra.

PETER Akkor jól fog a társaságom. FREYA Nem.

PETER Szerintem meg de –FREYA Peter, vissza kellene menj az iskolába.

PETER Senki sem látogatja meg, ugye? Mert a terhes nők elég kibírhatatlanok. Izzadnak. Kövérek. Otthon ragadtak és folyamatosan nyögnek – a legtöbben így gondolják, azért nem mennek látogatóba. De én itt va gyok. Virágot is hoztam. (átnyújt neki egy szál virágot)

FREYA Köszönöm.

Freya elveszi a virágot, Peter belép a lakásba. (…)

PETER Tetszenek a poszterei. Bírja Hitchcockot?

FREYA A férjem gyűjteménye.

PETER Grand Theft Auto. Szokott GTA-zni?

FREYA A férjem.

PETER Én a magam részéről túl erőszakosnak tar tom. Embereket elgázolni vezetés közben – milyen játék az? Van egy, ahol megerőszakolhatsz egy lányt. Fura, hogy ilyet engedélyeznek még. Coldplay lemez? Kb. mindenkinek van egy ilyene. Láttam a tévében a Glastonbury koncertjüket, elég jól nyomják. Akkor in nen mi a magáé?

FREYA A könyvek. Én –

PETER Mit olvas most?

FREYA Késő viktoriánus költészetet. Peter –PETER Az rohadt unalmas lehet. Leülhetek? Tölt egy kis whiskyt? Mi ez?

FREYA Persze, hogy leülhetsz. De nincs whisky. PETER Jézusom, még cigizik is? A végén tényleg nyo mi lesz a gyereke.

FREYA Mit akarsz?!

PETER Milyen műsort néz?

FREYA Azt mondják, földrengés lesz.

PETER Itt?

FREYA A férjem is kinevetett, de tényleg –PETER Nem, igazuk van. Tényleg hatalmas remegés lesz, holnapután, óriási erejű földrengés, pont a fővá rosban. Utána minden megváltozik majd.

Freya ránéz – honnan tudhatja ezt Peter?

Az a problémám, hogy nincsenek barátaim. Elszige telődés. Gyakori társadalmi jelenség. Egyre többen használják az internetes társkeresőket kapcsolat léte sítésre, de én csak 14 vagyok, úgyhogy inkább a pornó. Whiskyt ihatok, egyébként. Otthon legális. Szóval…

FREYA Nem adok neked whiskyt.

PETER Pedig nem ártana. Úgy jobban tudnánk be szélgetni.

(…)

Freya odaviszi Peternek a whiskyt, majd rágyújt.

PETER Nagyon ízlik. Igazán jó ez a whisky. Maga vet te?

FREYA Peter, ha tényleg földrengés lesz, miért nem félnek az emberek?

PETER Én Tokióban egyszer már átéltem egy földren gést. Épp a szüleimmel karaokéztunk egy szobában –FREYA Válaszolnál a kérdésemre?

PETER És akkor elkezdett mozogni alattunk a padló, a falak inogtak, meg remegtek a bútorok. Mintha min den tárgy részeg volna. Érezte már azt tanárnő, hogy be van zárva a lakásba, és hirtelen elkezdenek mozog ni a falak, és minden veszélyessé válik?

FREYA Mindig ezt érzem. (kiissza a whiskyt) De mit csináljak?

PETER Szédülök.

FREYA Tudom, mire gondolsz. Napokig nem találko zok senkivel, a falak remegni kezdenek, olyankor ki akarok menni, de minden csupa mocsok meg ordítás, úgyhogy bent maradok, de akkor… Elkezdtem énekel ni, mióta visszajöttem. Olyankor elfelejtem, hogy ez bennem van.

PETER Merre járt? Vehetek egy cigit?

FREYA Nem tudom, mit csináljak.

PETER Egyszer három napig nem találkoztam senki vel, és teljesen paranoiás lettem, hogy túl nagy a fejem

a testemhez képest, de nem az, ugye? Vagy igen? Az? Mert Gary azt mondta, furán nézek ki, mikor kikerge tett a suliból, meg hogy kisegítőbe való vagyok.

FREYA Tényleg kisegítőbe kellene járnod.

PETER De nem rossz értelemben, nem mint azok a süket gyerekek, akikkel maga szokott lenni.

FREYA Ne mondd ezt.

PETER Tudom utánozni őket.

FREYA Ne.

PETER De, nézze, vicces.

FREYA Ne csináld!

PETER Ha nem ad egy cigit, utánozni fogom őket.

FREYA Ne! Tessék!

Odadobja neki a cigarettás dobozt. Freyának erős fáj dalmai vannak.

PETER Tudom, hogy nem tesz jót a cigi. De ha az em ber öt éven belül leszokik róla, akkor jó esélyei vannak, én meg még fiatal vagyok.

FREYA A fejem…

PETER Igazam van? Tanárnő? Mit gondol, jól gondo lom? Tanárnő? Tanárnő?!

(…)

Freya Petertől elfordulva a falnak dől. Peter megpróbál rágyújtani.

PETER Amint tudja, nem szeretek kint lenni, az em berek között, de emlékszik tanárnő, mit mondott ne kem? Amikor leszúrtam Luke Reynoldsot a körzővel, és büntetésből bezártak, maga azt mondta, nem sajnál hatom magam, keljek fel a seggemről, és csináljak vég re valamit, a kurva életbe. Találjam meg a jó dolgokat.

FREYA Nem hinném, hogy így fogalmaztam.

PETER De igen, pontosan így. Azt biztos mondta, hogy a kurva életbe. Nagyon bátorítónak találtam az őszin teségét. Maga az egyetlen ember az életemben, aki megmondja az igazat.

FREYA Szóval szerinted nem sajnálhatom magam, hanem…

PETER Nem t’om, de mi ez a remegés?

FREYA Az előbb képzelődtem, a falak nem tudnak…

PETER Nem a falakra értem. A keze, tanárnő. Nézze. Freya keze reszket.

PETER Össze kellene pakolnia, és körülnézni kicsit odakint. Találja meg a jó dolgokat. Mielőtt túl késő. (…)

Freya kimegy, majd visszajön táskával a kezében és eső kabátban, útra készen.

FREYA Felcsavarhatod a fűtést magadnak, ha aka rod. Az előszobában van a kapcsoló.

PETER Mit csinál?

FREYA A hűtőben találsz kaját.

PETER Nem úgy értettem, hogy most azonnal men jen. Zuhog az eső, maga meg terhes. Valszeg nem is áll hat sokáig, még a végén kiesik a gyerek vagy valami.

FREYA Ha akarod, itt maradhatsz. Nem lopsz, ugye?

PETER Nézhetek DVD-t?

FREYA Igen.

PETER 18 éven felülit is?

FREYA Ha akarsz.

PETER Ihatok whiskyt, vodkát?

FREYA Amit akarsz. Pár napra tiéd a lakás. Oké?

PETER Oké.

FREYA Jól van. Oké…

PETER Rendben lesz, tanárnő?

FREYA Rugdos. Hagyd abba! (a hasára teszi a kezét)

A jó dolgok… Nem maradhatok itt.

Freya kinyitja az ajtót és elmegy.

Fordította: Takács Réka drámaírás m. I.

Azért választottam ezt a képet, a kapott zenei mű mellé, mert van benne egy gyönyörű rész let, pont mint a darabban, ami itt a sok virág. De ha tovább nézzük a képet, akkor fellelhet jük benne a durva haragot a felhőkben, mely ugyancsak megnyilvánul a műben. Tehát úgy a zenei mű, mint a fénykép, egyezerre szép, de haragos is.

Miközben azon gondolkoztam, hogy milyen kép illene ehhez a műhöz, egész nap ezt a da rabot hallgattam. Több képet is készítettem, de egyik sem adta át, amit éreztem. Végül mi kor már tanácstalan voltam, véletlenszerűen felnéztem egy fára, és az ágain észrevettem a rügyeket. A nap is kisütött, és ekkor létrejött számomra az az érzés, amit a mű hallgatás közben is éreztem.

Áprilisban készítették államvizsgafilmjeiket a média szak diákjai. A forgatások lebonyolításá ban a korábbi évekhez hasonlóan Kincses Réka, Németországban élő filmrendező és férje, Jakob Wehrmann operatőr segítették az alkotókat. En nek apropóján beszélgettem Kincses Rékával fil mezésről, arról, hogyan tekint itthonra az idő és tér távlatából, de még a média szakról is.

Nemrég még Marosvásárhelyen segítettetek az állam vizsgafilmek forgatásánál, most viszont már ismét ott hon vagytok, Németországban. Mennyire más mondjuk a szociális, gazdasági, vagy épp kulturális környezet, egyáltalán, hangulatában mennyiben más ez a két eu rópai ország? Mik azok a különbségek, amik számotok ra szembetűnőek?

Csak a magam nevében tudok válaszolni, Jakob he lyett nem annyira. Ezeknek a különbségeknek ren geteg rétege van, és nem mindegyik kulturális. Van, ami pusztán abból fakad, hogy Erdély és Vásárhely inkább egy vidéki, kisvárosi környezet, Berlin pedig egy nagyváros. Ott van a zárt közösség az egyik, illet ve a multikulturális nagyváros a másik oldalon, de ott a Nyugat- és Kelet-Európa közti számtalan különbség is. Ugyanakkor rengeteg hasonlóság is van. Az igazán nagy különbségek mintha nem is a kulturális környe zettől függenének már, hanem van egy globalizált, városi, kozmopolita, woke elit, ami Vásárhelyen is ott van bizonyos kávéházakban, és van a vidéki lakosság, ami szintén megvan nyugaton is. Az az érzésem, hogy legalábbis a nyugati világon belül az országok közötti kulturális különbségek egyre jobban eltűnnek, és más féle, vertikális különbségek alakulnak ki, a határvona lak ma már inkább a wokeness és a tradicionalizmus között húzódnak.

Két éve egy interjúban így fogalmaztál a magyar és er délyi szociális kultúrára visszatekintve „Rengeteg lera gadás van, a kommunizmus, 50-es évek, világháború, holokauszt, Trianon és így tovább, vissza, egészen Mo hácsig, vagy ki tudja, meddig… Csupa félig megértett, nem igazán vállalt, fel nem dolgozott történet. Ez idő vel változhat, ezért jó lenne megértéssel, nagyobb tuda tossággal fordulni egymás felé, és megoldást keresni.”

Számomra ez egy nagyon fontos és erősen megfogalma zott gondolat. Több mint húsz év távlatából feloldódtak benned az itthoni közeg múltjának és jelenének a ter hei? Távolodsz ezektől a történetektől és attól, amilyen nek ismered a hozzájuk való itteni viszonyulást?

Nincs már az a nyomasztó érzés bennem, ami régen volt, pedig ok lenne rá elég, és annyira kilátástalannak sem érzem a helyzetet, mint azok, akik benne élnek. Lehet, hogy könnyű nekem, mert a kibicnek semmi sem drága? Kívülről nézve legalábbis úgy tűnik, hogy lesz kiút ezekből a helyzetekből. Vagyis ezt szeretném hinni. Hogy hogyan, azt nem tudom megmondani, de az biztos, hogy egyszer mindennek vége van, és a legrosszabb helyzet is eléri egyszer azt a mélypontot, ahonnan már muszáj, hogy elkezdjünk felfele menni. (nevet) A pesszimizmusnak, kétségbeesésnek, rezig náltságnak és frusztrációnak az a töménysége, ami ben sokszor benne voltam, mikor otthon éltem, elmúlt. Talán ez is a német társadalom egyik nagy leckéje. Van bennük valami proaktív optimizmus. Azt mutat ják, hogy a legnagyobb katyvaszból is ki lehet mászni. Ahhoz képest, amibe a németek vitték bele a világot a második világháborúban, és ahogy a saját országukat is a földdel tették egyenlővé, ahhoz képest Magyaror szág semmi, és mégis felépültek belőle. Ez nagy lecke. Amióta itt élek, valahogy belőlem is kiveszett a pesz szimizmus.

Mennyire befolyásol alkotóként az, hogy hol élsz, azt il letően, hogy milyen problémákkal foglalkozol szívesen?

A háború valahogy minden mást eltakar. Ez foglalkoz tat jelenleg a legjobban. Legfőképpen, hogy hogyan le

„Gyors sikerre hajtani ugyanúgy nem fenntartható, mint az egyszerhasználatos műanyag”

het úgy megfogni és úgy vizsgálni ezt a helyzetet, hogy ne a jó és a gonosz összeütközését lássuk benne. Talán tényleg kultúrharc folyik. Egyik oldalon a régivágású, nacionalista, vagy akár fasiszta társadalmak, a má sik oldalon pedig az úgynevezett progresszív nyugat, a mindent újradefiniálni kívánó attitűdjével. Ez a két világ, csap össze. A jövő a múlttal. Ez a konfliktus je len van mondjuk a német és az erdélyi magyar vagy magyarországi mainstream társadalom között is Nem értik, nem értjük egymást. Engem is mindkét oldalon rengeten szoktak kérdezni. Próbáljuk megérteni, hogy mi ennek a konfliktusnak a gyökere. Azt gondolom na gyon leegyszerűsítve, hogy mindkét oldalnak tanulnia kellene egymástól, mert ez így, ahogy most van, sem miféle megoldáshoz nem fog vezetni. A progresszív nyugat is tele van szélsőséges irányzatokkal, ezek a maguk nemében ugyanúgy akadályozzák a párbeszé det, mint bármelyik erőteljes propagandagépezet. Így nagyon nehéz lesz legyőzni ezeket a retrográd erőket. Ez foglalkoztat legjobban, meg a narratívák beszűkü lése. Az, hogy sokkal kevésbé lehet nyíltan és szabadon beszélni, esetleg provokatív nézeteket képviselni, mint akár hat-hét évvel ezelőtt.

Az egyik legnagyobb tanulság, hogy nehéz filmkészí tést tanítani egy olyan közegben, ahol nincs filmipar. Ahogyan a drámairodalom sem tud virágozni ott, ahol nincs színpad. Az a műfaj sem az íróasztalnál, hanem a színészekkel, az állandó kommunikáció során születik. A filmkészítéshez is az kell, hogy állandóan aktívak le gyünk benne. Nem elég egyszer csinálni egy kisfilmet. Ehhez pénz és infrastruktúra kell. Egy ezektől mentes közegben ez nagyon nehéz feladat. Olyan csapatokkal dolgozunk szinte minden évben, akiknek alig van fil mes tapasztalata. Az viszont előfordult már, hogy va laki folytatta, ami itt elkezdődött. Voltak, akik számá ra ez a forgatás nagy élmény volt, és a workshop alatt eldöntötték, hogy ezzel fognak foglalkozni, vagy csak szimplán azt mondták, hogy végre történt valami, és már csak ezért az élményért is megéri.

Az egyetemen még ma is érezhetően inkább a színhá zi szakok kapnak több teret, de a média szak is egyre kiforrottabb formában működik. Mit gondolsz arról, hogy egy ilyen komplex szak részeként zajlik a filmes képzés is? Mi lehet a kulcsa annak, hogy ilyen parciá lis formában is minél hatékonyabb lehessen tanítani a filmkészítést?

Az, hogy nincs működő filmipar az egyetem körül, feloldhatatlan ellentmondás. A média szak főleg az erdélyi magyar médiáknak termel nagyon jól képzett munkaerőt, ami miatt nagyon jó színvonalú az erdé lyi magyar rádió és tévé. Azt gondolom, legjobb eset ben dobbantó lehet nagyobb filmiskolák felé. Volt már olyan diákunk, aki utolsó körben volt a felvételin az SzFE-n rendező szakon, de most már el lehet menni külföldi egyetemekre is. Az ember legjobb esetben ki deríti magáról a Marosvásárhelyi Művészeti Egyete men, hogy ez érdekli, hogy a filmezés a szenvedélye, és esetleg forgat egy jó kisfilmet, aztán pedig elmegy egy külföldi filmegyetemre, vagy akár Bukarestbe. Sze rintem ez úgy működik kicsit, mint a Marshall-segély Kelet-Európa felépítésében. Ez egy erősen szubvenci onált filmkészítés abból a szempontból, hogy ebben a helyzetben mi tanárokként sokkal nagyobb befolyással bírunk, mint például a berlini filmfőiskolán, ahol tény leg csak tanácsadást végzünk, a forgatásokon nem is vagyunk jelen, de ott nagyon nagy filmes tapasztalat tal rendelkeznek a diákok. Itt egyébként tapasztalat hiányában nem tudnának megszületni ezek a filmek.

Hatodik éve jöttök az egyetemre, hogy segítsetek az ál lamvizsgafilmek megvalósításában. Tapasztalataitok alapján mi az, amit állandó érvényű tanulságként tud tok megfogalmazni az itteni képzés, vagy a diákok és munkáik kapcsán, illetve mi az, amiben változást érez tek?

Quentin Tarantino a filmkészítést a fiatalemberek sportjának tartja, amire azért számos nagy alkotó cáfol rá. Eközben úgy tűnik, az sem mindegy, hogy mennyire fiatal az illető, sokak valamilyen előző alkotói tevékeny ség után jutnak el a filmhez. Te mit gondolsz erről? Van valamilyen jellemző természete egy filmkészítői pályaív nek?

Kétezerben, amikor én elkezdtem a filmegyetemet, ez már akkor is ilyenszerű volt. A filmkészítésben a fia talság kultusza uralkodik, de én azt gondolom, hosz szútávon csak az tud megmaradni filmrendezőként a szakmában, akinek van mondanivalója. Az elsőfilmre, az azonnali gyors fesztiválsikerekre fókuszálás zsákut ca. A filmképző-intézeteknek arra kellene koncentrál nia, hogy olyan művész egyéniségeket neveljenek ki, akik egy életen keresztül tudnak szólni dolgokról. Az egy egészen más fenntarthatóságú képzés. Abban az is benne kell, hogy legyen, hogy nem sikerül az első film, nem jut be azonnal fesztiválokra, nem nyer azonnal dí jakat. Nálunk a berlini filmakadémia tele volt olyan di ákokkal, akik rendkívül sikeres rövidfilmeket készítet tek, Oscarokat nyertek, és aztán soha többet senki nem hallott róluk, vagy az első nagyjátékfilm után eltűntek a süllyesztőben. Ahogy az egész liberális, globalizált világgazdaságra az a jellemző, hogy a fenntartható ságnak milyen nehéz dolga van, az a filmkészítésre is érvényes. Rövid életű, gyors sikerekre hajtunk, és köz ben egyre kevesebb jelentős egyéniség alakul ki. Van nak azért, de a tendencia nagyon eredményorientált és a gyors sikerre hajt, ami ugyanúgy nem fenntartható, mint az egyszerhasználatos műanyag.

Milyen arányban tartod a filmezést „technikai sport nak”, illetve művészeti tevékenységnek?

Ma annyira könnyű technikailag jó filmet készíteni, mert a technika olcsó és mindenki számára elérhető. Mobiltelefonnal is lehet nagyjátékfilmet forgatni. Fo tós és filmes kamerával mindenki tud bánni, mindenki tud kezelni egy vágóprogramot. Képileg jó minőséget gyártani nagyon könnyű. A filmezés mindig is a törté netekről szólt, vagy ha nem klasszikus narratívában gondolkodunk, akkor a mondanivalóról, de nem tech nikai sport, egyáltalán nem.

Számos művész-szakma tűnik kívülről és a benne dolgozók szemével egyaránt szinte összeegyeztethe tetlennek a magánélettel. A filmkészítésre ez talán hatványozottan igaz, lévén, hogy abszolút nem egy nyolcórás, fix munkaidős hivatásról beszélünk. Filmes párként mennyire könnyű számotokra összhangba hozni a magatok idejét a munkátokkal? Főleg, hogy nem is csak ebben az egy művészeti ágban alkottok. Okoz bármilyen nehézséget? Mi a legnehezebb benne? Szabadúszó filmes, vagy színházi emberként nagyon nehéz gyerekeket nevelni, és valamiféle klasszikus polgári lét struktúráját imitálni. Rendkívül komplex. Nekünk valahogy sikerül, de ez olyan, mint az élsport, nagyon kell akarni. Nem biztos, hogy reklámoznám mint életmodellt. (nevet)

Milyen projektek várnak rád a közeljövőben?

A következő évben két nagy színházi kihívás vár, eze ken dolgozom, és közben igyekszem, hogy a filmes pro jektjeim se maradjanak le, hanem vigyem őket tovább. Nagyon szeretnék már újra forgatni.

Nem tudom megmondani, hogy miért válasz tottam ezt a képet. Több mint valószínű, hogy ha más kapja, akkor nem ez a kép lenne. Ta lán még hasonló se. A zene és a fényképezés számomra mindig is fontos volt, hiszen amit szóban nem tudok leírni, megmagyarázni, azt zenével és képekkel tudom csak. Ezért is ha gyom, hogy a kép és a zene beszéljen. Volt egy érzés. Ez ennyi.

Mielőtt elkészítettem a képet a kiállításhoz, újra és újra meghallgattam a kapott zenét. Lehunytam a szemem, és megpróbáltam telje sen átszellemülni, megérezni a zene hangula tát. Elképzeltem, milyen lehet az a környezet, ahol a zene szólhat.

J. S. Bach – Vivaldi: Largo e spiccato Fotó: Sándor Emőke Orsolya

DRÁMA/MŰFORDÍTÁS

Saviana Stănescu: Hobó-dzsungel

N – Narrátor (50-70 év körüli, hosszú ősz hajú, szürre ális szépségű nő)

H – Hobó (30-40 év körüli férfi)

B – Hobó legjobb barátja (40-50 év körüli fekete férfi)

G – Hobó barátnője (20-30 év körüli nő)

Helyszín: Egy Hobó-dzsungel (Amerikában, szabadon utazó, alkalmi munkát végző emberek ideiglenes lakó helye). Nyárutó. N, a Narrátor a közönséghez beszél.

N: „A szoros alján, ahol a hegyekből leugró vízfolyam áthalad a vasúti síneket tartó, boltíves kőhíd alatt, kimerülve aznapi útjuktól, jó pár szegény fickó alszik vagy szunyókál egy tűz mellett, amelyet a melegért, meg annak a kevésnek a megfőzéséért gyújtottak meg, amit a csavargók aznap loptak vagy koldultak maguk nak vacsorára; mivelhogy nekik, akár »Jo«-nak Dic ken‘s Komor házában, az a sors jutott, hogy egyre csak menjenek, tovább és tovább.”

Ez egy idézet volt. Allan Pinkertontól. Az egyik első le írás a hobó-dzsungelről tőle származik 1877-ből. Nem, nincs benne a hobó kifejezés (nem használatos az 1890es évekig), viszont tökéletesen leírja ezt a… helyet? Teret? Élőhelyet? Környezetet? Egy csavargókból álló „társaság”, akik összegyűlnek, együtt esznek, alszanak – egyszóval, a DZSUNGEL

A dzsungel mindig a vasútvonal közelében volt, épp annyira közel az állomáshoz vagy a sínekhez, hogy könnyen lehessen eljutni oda és vissza, de ne keltsen kéretlen figyelmet. Anderson szerint a vasútvonal megközelíthetősége kulcsfontosságú egy jó dzsungel hez. „Száraz és árnyékos helyen legyen, ami lehetővé teszi a földön alvást. Legyen elegendő víz főzéshez és fürdéshez, és tűzifa az edény forrón tartásához. Ha van a közelben egy vegyeskereskedés, ahol kenyeret, húst és zöldségeket lehet kapni, annál jobb.”

De elég távolinak kell lennie, hogy elkerülje a helyiek és a hatóságok, a városi „bohócok” figyelmét.

Én ezekről online értesültem. Guglizzanak rá, hogy „hobo jungle”, és rengeteg információt fognak kapni. Nincs messze Önöktől a dzsungel, de mit tudnak róla?

Van néhány újabb cikk, egy pár videó a YouTubeon… Végezzék el a házi feladatot. Fedezzék fel a dzsungelt. Fogadni mernék, hogy fogalmuk sincs a Hobó Etikai Kódexről. Igen, etikai kódot fektetett le a 63. Turiszti kai Szövetség az 1889-es Nemzeti Hobó Találkozón St. Louis, Missouriban. Első számú elvük: „Rendelkezz a

saját életed fölött, ne engedd, hogy egy másik személy igazgasson vagy uralkodjon fölötted.”

Önöknek vagy a barátaiknak van bármiféle letisztá zott erkölcsi szabályzatuk? Van? (egy nézőhöz) Az első három elv – az Ön erkölcsi kódexében? Megosztaná ve lünk? (egy másik nézőhöz) És Ön? Ön leírta valaha sa ját etikai szabályzatát? Fejből tudja? Nem. Gondoltam. Igen, nekem van etikai kódexem. Az IGAZSÁG az én alapelvem. Megbízható narrátor vagyok. Valamelyest.

Közelebb lép a csavargók csoportjához. H, B és G üldö gélnek, esznek.

Ismerjék meg Hobót, vagy H-t. A legjobb barátja, B. És a barátnője, G. Hobó barátnője. Nem, nem osztaná meg senki mással, még B-vel sem, aki olyan, mintha testvére lenne.

Vacsoráznak. Egy nagyon különleges vacsora ez. Lako ma. Ma reggel H-nak akadt egy kis melója: kifestette a raktárszobát a Szaharában, egy belvárosi elit ven déglőben. Cserébe a tulaj adott neki egy nagy doboz siskebabot rizzsel. Megehette volna ott helyben, sötét vörös, pamut asztalkendővel borított asztalnál ülve, igazi tányérról, késsel, villával. De nem tette. „Haza” vitte, hogy megossza a társaival. H egy megbízható fickó. Számíthatsz rá, hogy nehéz körülmények között is helyesen fog cselekedni. Mindenki imádja. Jó srác. Legalábbis azt mondják.

Csendben figyeli őket.

H: Hé, B, olyan sápadtnak tűnsz, mi van veled? Nem ízlik a kaja?

B: Sápadt? Nem, nem. Jól vagyok… a kaja… egy kicsit csípős, de szeretem. Finom.

H: Szíriai.

G: Nem szíriai, hanem közel-keleti.

H: A tulaj, Paasi szíriai, ő mondta nekem. A neve Paa si, mint a pasi, csak két vagy három a-val.

G: Menő név. Ettem már ilyen kiskebabot. Két évvel ezelőtt, lent Monticellóban.

H: Siskebabnak hívják…

G: Én mit mondtam?

H: Te kiskebabot mondtál…

G: Nem mondtam kist, tudom, hogy sis!

H: Kist mondtál.

G: Nem igaz! B, ugye sist mondtam?

B: Mi?

G: Sist mondtam, nem kist, ugye?

H: Nem fog miattad hazudni.

G: Sohasem hazudik. Sist mondtam!

B: (mintha révületben lenne) Csitttttttt… Halljátok a szelet? Szomorúságot suttog. Így: szomorúúúú. És, em ber, törnek a verébfarkak. És a kefir-kút kitör, mint egy vulkán. És megfagy… forró láva a földön. Mindent betakar. Ez az egész növényzet, a nap, az ég, a mada rak, már mind eltűntek… a szépség partra mosódik, mint egy döglött bálna…

G: Megbolondultál, B?

H: Mindig is egy… hogy is mondják …kontemplátor volt.

G: Kontempláló, nem kontemplátor, te barom.

B: Kontemplatív.

G: Há! Hallottad? Kontemplatív. Így helyes. Hogy te milyen buta vagy… B persze, hogy tudja, ő az egyete met hagyta ott, te a hetedik osztályt sem végezted el.

H: Tök mindegy. Edd meg a kajádat. Keményen meg dolgoztam érte.

B:Jó a kaja, H. Ügyes vagy. Ez elit kaja. (mintha han gokat hallana) Auuuuuuu…. Ne! Állj, állj le, kérlek, állj! H, csinálj valamit! Hallom a levegőrészecskék sí rását. És annyira hangos, hangos, úgy bőgnek, mint valami szirénák, nem is, mint egy görög tragédiában a gyászolók kara, nem, mintha ezernyi kabóca repdesne, miután évekig a föld alatt voltak, éneklő és párzó kabó cák, amelyek aztán mind meghalnak, mind ugyanazon a napon, az ének napján, szabadság és halál…

H: B nagyon okos és imádom, de teljesen őrült.

G: Nekem jobban bejönnek az őrültek, mint a buták.

H: Ezzel nekem próbálsz üzenni valamit? Szakítani akarsz, azt szeretnéd? B-vel akarsz lenni, ezt akarod, ugye? Mondd csak ki. Mondd!

G: Na, ne húzd fel magad. Csak heccellek.

H: Többet ne heccelj.

G: Tudod, hogy úgyis foglak. Szereted, ha heccellek.

H: Nem, nem szeretem. Nem ilyen módon. Így nem sze retem.

B: Ma valaki meghal.

Mind B-re néznek.

B: Egyikünk meg fog halni. Egyikünk távozni fog…

N: Huszonöt évvel ezelőtt B egyetemista volt. Mér nökire járt Amerika egyik legrangosabb egyetemén. Másodéven otthagyta. Senki sem értette, hogy miért. Éltanuló volt. Kitüntetett hallgató. Egyesek szerint szerelmi okai voltak, összetörte a szívét egy népszerű csaj. Mások szerint egyszerűen csak nem bírta a ver sengés nyomását és a nagy elvárásokat. Egy helyi új ságban úgy szerepelt a fényképe, mint a zseniális és sikeres fiatal, színesbőrű férfiak példaképe. Ő volt az egyetlen fekete az osztályában. Egy reggel azt mondta a szobatársának, hogy: „Lelépek. Ez borzasztóan ful lasztó.” És sohasem tért vissza, úgy elment.

B: Egyikünk eltűnik.

H: Hallgass, B. Elég a hülyeségekből, fröcskölöd itt szanaszét az őrült szarságaidat. Megijeszted G-t. Gye

rünk tesókám, szedd össze magad.

B: Valaki… lógni fog… egy fán… a víz mellett… a dzsungelben.

B feláll és hallgatja a szelet, mintha transzba esett vol na.

H: Nos hát, az nem én leszek. És tesó, gondoskodunk arról is, hogy te sem. Ugye, G? Vigyázunk mi rád, B. Ne aggódj.

G: És velem mi van? Hogyha én leszek az?

H: A te agyad nem kakukkfészkes. Te felfogod, hogy mi micsoda. Kettő plusz kettő: négy. Kaja, plusz víz, plusz haverok, annyi mint: élet. Jó élet.

G: És mi van a szerelemmel? Sehol sem találom a sze relmet a buta kis számításaidban.

H: A szerelem luxuscikk. Többlet, áldás.

G: És nekünk megvan ez a luxusunk, neked és nekem, megvan? Nem érzem áldottnak magam. Szeretném azt érezni, de nem. Nem érzem!

N: Ezt az életet G annyira jól ismeri. Ő a dzsungelben született, egy másfajta dzsungelben. Hajléktalan tini volt az anyja, drogfüggő. Amennyire tudott, vigyázott G-re az anyukája. Egy pár évig még menedékhelyen is laktak, hogy legyen tető G feje fölött. De anya nagyon rosszul volt, hiányzott neki a természet, és elhervadt, mint egy föld alatti börtönvirág. G tizenöt éves volt, amikor anya túladagolta magát és meghalt. G itt-ott éldegélt, egy ideig prostituálta magát, amíg találkozott H-val. A nagytestvérrel, akire mindig vágyott. Addig az estéig, a kék holdas estéig, amikor H megszűnt nagytestvérnek lenni, és a szeretője lett. Megtörtént, és így maradtak. H törődik vele. Jó ember. Jó ember. Jó ember… De valamiért már nem működik G-nek ez a mantra. Felülvizsgálatot kíván.

G: (H-hoz) Áldottnak akarom érezni magam! Egy na pig, óráig, percig. Add meg a percem, a szerelmi perce met, add meg nekem!

Táncolni kezd. H eszik és nézi őt. B a levegőt hallgatja. 20-30 másodperccel később:

B: Megtette. Épp az előbb. Meghalt. Felakasztotta ma gát. Az öreg fára. A mocskos víz mellett. Madárszar van a fején. Szerencsés fickó. Halott. Himbálódzik a teste… himbálódzik… himbálódzik…

G: (megáll) Ki halott, kicsoda?

H: Ne tápláld az őrültségét.

B: Az öreg. Amelyik úgy issza a vodkát, mint a vizet… Tavaly télen ott fagyoskodott a csupasz földön. Behív tuk, hogy aludjon a sátrunkban, emlékeztek?

H: Az öreg Vik? Egy jó ideje nem találkoztam vele. G: Én tegnap belefutottam. A csalibolt előtt. Részeg volt. Vagy tépett. Vagy mindkettő.

B: Azért jött vissza, hogy búcsúzzon el a dzsungeltől, dalolja el az utolsó dalát, igya meg az utolsó vodkáját és aztán haljon meg.

H: Hogy lehet valaki nyáron öngyilkos? Télen megér

tem, hideg van, fagy le az agyad. De nyáron? Gyönyörű nyarak vannak errefelé. Hülyének kell lenned, hogy nyáron felakaszd magad. Ilyenkor élheted az életed. A nyár arra van, hogy élj. Ősszel gondolkodsz. Tavaszkor párzás. Télen… szóval, ha tényleg véget akarsz vetni az életednek, annak télen van az ideje.

G: Baromi hülye elmélet. Jobb olyankor meghalni, amikor szép az idő, a fák, az ég, a madarak, mind fel vidítanak, elbúcsúztatnak szépen, rendesen… nem té len, amikor minden olyan… nem télen, amikor minden olyan… mi az a szó – deprimálós!

B: A legjobb akkor meghalni, amikor úgy érzed, hogy meghalnál.

G: Csodálatosan megfogalmaztad, B! Akkor akarok meghalni, amikor kedvem szottyan meghalni, és tisz telni fogom mindenki jogát, hogy akkor haljon meg, amikor úgy érzi, hogy meghalna, és akkor éljen, ami kor élne, szeressen, amikor szeretne, és–

H: A szír kevert valamit a kajába? Úgy viselkedtek mind a ketten, mintha sík hülyék lennétek. Én… én most inkább befogom a pofám és eszem. Nem basszá tok el nekem ezt a mennyei étkezést, ezt a…történelmi (G-hez) SIS kebabot.

Csendben befejezi az evést. G csatlakozik B-hez. Csendben állnak, hallgatják a sze let.

N: Az a helyzet, hogy B-nek igaza van. Nem messze innen, a dzsungel keleti részén, az öreg Vik öngyilkos lett. Felakasztotta magát.

Szegény volt, beteg és fáradt. Elege lett ebből a hobó életből. Békésen halt meg. Már amennyire felakasztva békésen meg lehet halni.

Most elgondolkodtak. Tudom, hogy azon tűnődnek: B ezt honnan tudhatta? Természetfeletti jelenség tanúi lennénk? B valami médium? Lehet. Vagy nem. Beszélhetett az öreg Vikkel néhány órával ezelőtt, aki elmondhatta B-nek, hogy: „Adios amigo, ez az utolsó napom ezen a kurva, kibaszott föl dön.” Vagy láthatta himbálódzni az öreg Vik hulláját és sokkot kaphatott. Összetéveszti az időkereteket –múlt, jelen, jövő, mind össze vannak gabalyodva a fejé ben. És az igazat megvallva – múlt, jelen, jövő… ki tud ja, hogy mik valójában? Szavak. Egymásba olvadnak. Megtámadják a fülüket. Követelik a figyelmüket. Rá kényszerítik az agyukat, hogy dolgoztassa a neurono kat. Halál? Még egy szó. Valós… szürreális… irreális… Lehet, hogy én vagyok az öreg Vik. Az öregnek a lelke, amely hátrahagyja hideg testét, távozik a dzsungelből, kilép a világból.

Mekkora közhely. De mi más a közhely, mint egy darab elhasznált igazság?

G mosolyog és egy hobó dalt kezd énekelni.

G: Mit szeretnél csinálni, B? B: Járni.

G: Oké, gyere, járjunk egyet.

B: Kikerülni innen.

G: Elmegyünk innen jó messzire, és parfüm illatú lesz a levegő, nem csípős siskebab szagú.

B: Nem szeretem a parfümöt.

G: Menjünk, B, gyerünk.

B: Ez fullasztó. G: Indulás! G elindul.

G: Jössz?

B nem mozdul.

G: Gyere, B!

H: (B-hez) Gyere, barátom, ülj le. G: B! Ne butáskodj. Gyere!

B elindul a másik irányba.

G: Hová mész, B? H: Mit csinálsz, ember? G/H: B?!! B!!

B egyre gyorsabban megy. N egy ideig nézi, ahogy tá vozik.

N: És elment úgy, hogy soha többé ne jöjjön vissza. Ma gyarázat nélkül. Eltűnt.

Emlékeznek még a Hobó Etikai Kódex első számú sza bályára? Teljes szabadság. Kikötések nélkül. Kérdések nélkül. Válaszok nélkül. Követelmények nélkül. Elvá rások nélkül. Mintázatok nélkül. Skatulyák nélkül. Hi erarchia nélkül. Határok nélkül.

A dal ritmusát úgy a folyó folyásával, mint a napfelkeltével tudtam párhuzamba helyezni. Az áramlatok által létrehozott fodrokat a víz tükrén az orgonajáték hangjegyeinek a vàl tozatosságához tudnám hasonlítani, illetve a nap felkelésének a lágyságát a dal lágyságá val tudnám asszociálni.

A komolyzene képes alkotni és rombolni. Je len esetünkben alkot éppen egy csodálatos tavaszi részletet, mely reprezentálja azt az üdeséget és perfekciót, melyet a mű szerzője szeretett volna közölni e csodálatos alkotás sal. A felvételt pont a mű hallgatása közben készítettem, így úgy érzem, hogy teljes mér tékben át tudtam adni azt a nyugalmat és precizitást, amit ez a csodálatos darab adott nekem.

Saviana Stănescu: Eurolakk

Két cigány utcagyerek, Elvis (9) és Madona (8), egy bu karesti járdaszegélyen ülnek, és Aurolac-ot, ezüst festé ket szívnak egy műanyag zacskóból. Egymásnak ado gatják.

Felnőtt színészek játsszák őket, jelezve, hogy túl hamar felnőttek.

ELVIS Madona. Madona!… Átváltozom… Érzem… Én…

MADONA Ugyanúgy nézel ki.

ELVIS Add a kezed!

MADONA Minek?

ELVIS Tegyed ide a szívemre… (odateszi) Hallod?

MADONA Mit?

ELVIS A szívemet. MADONA Nem.

ELVIS Gyere na. Biztos hallod!

MADONA A kezemmel nem hallok.

ELVIS Én igen.

MADONA Ha-zu-dós Elvis! Ha-zu-dós Elvis!

ELVIS Shh… Nehogy valaki idejöjjön, amikor átvál tozok…

MADONA De nem is…

ELVIS Hét perc múlva éjfél. Átváltozok. Meglátod.

MADONA Oké. Vámpír leszel. S akkor mi van.

ELVIS Nem kell többet egyek, nem kell ágy. A temető ben alszom majd. Egész éjszaka veled lógok majd.

MADONA Most is azt csináljuk. Nem kell ahhoz vám pírrá változz.

ELVIS Erős leszek. Nem fognak megverni. Mindenkit megharapok, aki hozzád nyúl. Vagy hozzám.

MADONA Én most is megharapom őket.

ELVIS De nem ölöd meg őket…

MADONA Nem is akarom… Nagy Orr és Késes tök jó fejek… amikor nem nyúlkálnak… Egy ideje már nem…

ELVIS Makarena is jófej.

MADONA Na látod, te sem akarod őket megölni.

ELVIS Nem értem… miért hívjuk Makarenának. Na gyon rosszul táncolja…

MADONA Ja…

ELVIS Te gyönyörű vagy, azért hívunk Madonának. Úgy nézel ki, mint ő. A szállón láttam a TV-ben.

MADONA Én soha nem láttam…

ELVIS Menj a szállóra, és kérd meg, hogy mutassák meg…

MADONA Most?

ELVIS Holnap. Ebédre. Levest fognak adni.

MADONA Akkor is eszel majd levest? Ha vámpír le szel.

ELVIS A vámpírok is esznek levest. Olyanok, mint az emberek, csak nem halnak meg, és van két hosszú fo guk. Ilyenek. (megmutatja)

MADONA Csak vért. Csak vért isznak. Makarena mondta.

ELVIS S neki hiszel vagy nekem?

MADONA 15 éves.

ELVIS Nem nagyon szeretem a vért…

MADONA Meg fogod. (a mellkasára teszi a kezét) Azt hiszem, most már hallom.

ELVIS A szívemet?

MADONA Igen… igazad van, átváltozol...

ELVIS Honnan tudod?

MADONA A szíved most mondja…

ELVIS Nekem soha nem mond semmit. Csak zaka tol…

MADONA Azt mondja, hogy énekelj nekem…

ELVIS Mit?

MADONA Valamit Elvistől na.

ELVIS Nem tudok énekelni.

MADONA Nem számít. Énekelj!

ELVIS Nem ismerem a számait…

MADONA Sétálj úgy, mint ő, beszélj úgy… Miért nem Elvissé változol? Egy rocksztár viccesebb, mint egy vámpír…

ELVIS De nem ismerem.

MADONA Gyere naa. Soha nem láttad a szállón a TVben?

ELVIS Megkértem Ana mamát, hogy szóljon, amikor őt mutatják, de soha nem szólt.

MADONA Soha nem ültél egy óránál többet a szál lón…

ELVIS Akkor is…

MADONA Kétszer is ott aludtam. Kaptam egy szép ruhát. Kéket. Kicsi virágok voltak rajta. Nagyon tet szett, olyan volt, mintha egy kert lennék vagy valami. Mindenki közel akart jönni hozzám, megszagolni, meg érinteni…

ELVIS De nem hagytad, ugye?

MADONA Eladtam a ruhát. Makarenának. Blúznak hordja… Két üveg Aurolac-ot adott érte! Kettőt!

ELVIS Makarena bolond…

MADONA Gyere, játszd el Elvist, légy Elvis!

ELVIS Mondtam, hogy nem ismerem!

MADONA Anyád ismerte. Szerinted az apád, vagy va lami?

ELVIS Elvis amerikai, te.

MADONA S mivan. Ana mama is amerikai…

ELVIS Amikor vámpír leszek… Amerikába fogok re pülni.

MADONA Azt mondtad, velem fogsz lógni. Hazug!

ELVIS Mármint csak egy éjszakára. Hogy megnézzem a felhőkarcolókat. A madarakat. Az óceánt. A várost. Eszek egy nagy cheeseburgert a mekiben. Szalmak

rumplival. És ketchuppal. És majonézzel. És kovászos ubival. Mint a Victoriei téri mekiben, csak nagyobbat…

MADONA Ott már voltam! Találtam egy félig mege vett hamburgert az egyik asztalon. Hmm.

ELVIS (Elgondolkodva) Majd kosarazok a gyerekek kel. Hagyom őket nyerni. Majd elvezetek egy limuzint. Egy hosszú, fehér limuzint. Nagyon elegáns leszek. Bulizni fogok a tetőn, egy csomó csillogó ékszeres nő vel. Tudod, sztárokkal. Fényesek meg minden. Mint az igazi csillagok. Aztán felnézek az égre és ÁÚÚ! Megha rapom őket… Ezt egy filmben láttam a Victoriei mozi ban…

MADONA Beengedtek?

ELVIS Éjjel belopóztam… a vécén aludtam.

MADONA Hogy-hogy nem kaptak el?

ELVIS De elkaptak. „Állítsátok meg a kurva cigányt, tolvaj!”

MADONA Mit loptál el?

ELVIS Semmit. De megharaptam őket! Megharaptam és elfutottam…

MADONA Ez már valami… Add a zacskót! (beleszív)

ELVIS Ne olyan sokat. Akarom, hogy lásd az átválto zásomat.

MADONA Ja…

ELVIS Kezdődik. Érintsd meg a szívemet! Most!

MADONA Ja…

ELVIS Ajj… Fogd meg a hátamat… Valami történik…

MADONA (megérinti a hátát) Igen?

ELVIS Hallasz valamit?

MADONA Nem beszélsz hozzám a hátad…

ELVIS Ajj!… Ott, a vállamon!

MADONA Érzek valamit! Olyan, mint egy… nem is tudom…

ELVIS Fáj…

MADONA Akarod, hogy énekeljek vagy valami?

ELVIS Nem is tudsz énekelni…

MADONA Néha tudok… (egy szép altatódalt énekel)

ELVIS A fejem is fáj…

MADONA Tessék… Jobb lesz. (odaadja az Aurolac-ot zacskót)

ELVIS Kitapintasz valamit ott, a hátamon? Valami harapdál… belülről… Mintha két kutya ki akarna sza badulni belőlem… (több Aurolacot szippant)

MADONA Cshh… Vámpírrá változol. Amerikába utazol. Hozol egy képet nekem Madonnáról. Autog rammal. Írja azt, hogy „Madonának szeretettel”. Nem. Mondd, hogy csak annyit írjon, „Madonának”. Nem. Mondd, hogy csak a nevét írja. És kérj tőle egy ruhát. Szerintem küldene nekem egyet. Úgyis annyi van neki.

Küld nekem egy ruhát, ugye? Szerintem fog. Sajnálom, hogy nincs képem magamról, hogy elküldjem neki. De először meg kéne tanuljam leírni a nevem. Holnap megkérem őket a szállón, hogy tanítsák meg, hogy kell. Ígérem. Emlékeztess, hogy tartsam is be… Hé, Elvis!

Faszom!

ELVIS Mivan?

MADONA Hagyjál nekem is! Neked úgysem kell több. (elveszi a zacskót, beleszív)

ELVIS Átváltozom… Én… egy… átváltozom…

MADONA Azok mik, Elvis? Azok a valamik a háta don…

ELVIS Ó, már nem fáj. Elmúlt.

MADONA Elvis… kettő van… a hátadon!

ELVIS Jobban vagyok. Nem tudom. Könnyűnek ér zem magam.

MADONA Elvis… nőnek! Ne nézz hátra, nőnek!

ELVIS Énekelnék…

MADONA Ezüstösek… A vámpírszárnyak feketék vagy pirosak, nem?

ELVIS Most hazamegyek.

MADONA Nekünk nincs „haza”.

ELVIS Amerikába.

MADONA Elvis… az arcod ezüst… átváltoztál…

ELVIS Hülyeség. (dúdolni kezd)

MADONA Valamit elrontottál! Angyallá változtál El vis, angyallá!

Fordította: Talán Vanda teatrológia III.

Pachelbel: F- dúr Toccata Fotó: Molnár Flóra

A képen szerettem volna kifejezni a játékos ságot és a groteszk humort, melyet a zenében véltem felfedezni. A klasszikus kompozíciós megoldást kifacsart pózok, esetlen arckifeje zések és egy alma iránti hódolat ellensúlyoz za. A fekete, a fehér és a piros kontrasztja jelképezi a zene hangulatának kontrasztjait. Klasszikusabb formában szerettem volna fo tózni, de mégis újszerűen.

Úgy érzem, ez a fotó talál a zene monunen talitásához és hátborzongatóságához, mivel a hideg is kirázott a helyen, ahol készítettem.

a perui hegyekben a gleccser alatt arany bújik meg

ha tehetném, kirajzolnék belőled minden farkast kútvízzel törölnélek tisztára belülről lassan, óvakodva, mint ahogyan a rákos beteg megy az első kemójára.

mi is részei vagyunk egymásnak, mint a müzli meg a kiskanál szóval talán rendben van hogy rendben van minden, csend, hattyútoll, selyem, puha párna behallatszik a fényből a lárma takard be a lelked, ha emberek közé mész inkább a testedet tépjék pucérra lüktetünk, mint leszorított hajlaton a véna tanultam tőled, s tanulok, te legerősebb érzelmek legnémább gyereke. nézni tanulok, látni, figyelni, hallgatni utunk hosszú, cipőnk életreszóló folyjon rólunk csokimáz itt a végére egy (nem is tudom, melyik legyen: trombita vagy) szaxofonszóló

Oproiu Nicolette színész m. II.

Eredeti megjelenés: Látó 2022/5.

A képet a hozzá társuló zene kivetült meta morfózisának tudom tekinteni. Egy letisztult melankolikus állapottal itatott fel engem ez a zenei mű, amiben a szellem egy fiktív, homá lyos, nehezen behatárolható vizuális ingert képez valahol a nihil és az őrület határai kö zött, mintha egy lidérc lóbálná lábait álmom ban a mellkasomon ülve.

Pachelbel: Chaccone in f minor Fotó: Komesz Szilvia

A zenét végighallgatva a felemelkedés jutott eszembe. Egy folyamat, ahol szintről szintre fennebb haladhatok, ahol a cél mind nehe zebbnek és elérhetetlennek tűnik. Ebből az okból kifolyólag választottam ezt a képet. Az épület fölénk tornyosul, de minden emeletet sorra véve elérhetjük a tetejét, ami ebből a szemszögből még elérhetetlennek látszik.

Az elsőéves teatrológus osztály munkái

Az I. év teatrológia szakos hallgatói szakmai útjaik so rán, a tavasz folyamán látott előadásokról írtak. A vá lasztott előadások egyetlen közös jellemzője, hogy nem marosvásárhelyi produkciók. A színházi sajtó tantár gyuk keretében, Boros Kingával végzett írásgyakorla tuk célja elsősorban az volt, hogy kipróbálják a saját hangjuk.

Bársony léptekkel közelít, de a végén fáj ni fog. Mi az?

A tigris. Ezúttal azonban nem a legtöbbünk által állatkertből ismert négylábúra gondolok, hanem a nagyváradi Szigligeti Színház előadására. Fi nom, szórakoztató eszközökkel, humorral és sok iróniával dolgozik. Megmosolyogjuk a szituáció kat, belül mégis érezzük az egész keserűségét. Az előadás vége aztán már kendőzetlenül csap oda.

Gianina Cărbunariu színműve nagy szabadságot hagy az alkotónak. Teret ad az improvizációnak, a szöveg aktualizált értelmezésének, engedi magát közelebb vinni az aktuális társulathoz és az aktuális közönség hez. Ezt Tóth Tünde, a váradi előadás rendezője, vala mint az öt színész ki is használják: vendégszövegekkel, versekkel, dalokkal, táncokkal, néma játékokkal és egy rögtönzésen alapuló jelenettel egészítik ki a drámát. A darab műfaji meghatározása a szerző szerint mocku mentary, azaz áldokumentarista előadás a nagyszebeni állatkert 2011-ben megszökött, majd lelőtt tigriséről. „Történetünk egy szibériai tigrisről szól, amely Európa egyik közepes nagyságú városában született. Két évvel ezelőtt Mihaela, a nősténytigris megszökött az állat kertből és öt órán át sétált a városban, míg a hatóságok a nyomára bukkantak.” Minden jelenet egy-egy interjú vagy beszámoló a város lakosaitól, állatoktól, sőt tár gyaktól (például a tigris által megkarcolt autótól), hogy milyen volt találkozni az állattal. Szerkezetileg tehát eleve adott a mozaikszerű forma, amelynek elemeit az említett zenék, táncok stb. kötik össze. Az intermezzók az előtte körbejárt témákra reflektálnak, vagy éppen azok groteszkségére, problematikusságára mutatnak rá. Ez a szabadabb forma könnyebbé teszi a néző szá mára, hogy elfogadja az előadás konvencióit. Magától értetődőek a színészek szerepváltásai, vagy az asszo ciációs tárgyhasználat, amelyet az előadás elején be is mutatnak külön némajelenetben: egy-egy újságpa pírral játszanak a színészek, azzal mindenféle eszközt imitálva, a gitártól a lézerkardig.

Az előadás szinte a végéig megtartja ezt a befogadó számára kényelmesebb formáját, de mögötte termé szetesen mindig ott van a mondanivaló. Az egyik dal például, Thomas Benjamin Wild Esq Well, this is shit című száma kicsiben leképezi a darab egészének for manyelvét: vidáman énekelt, könnyed dalocska, mö götte komoly, fájdalmas dalszöveggel. Ráadásul angol nyelven, így még egy plusz réteg keletkezik a nézők többsége és a dal üzenete között. Nem üvöltik az ar cunkba, hogy „ez egy szar, amiben élünk”, csak kedé lyesen dudorásszák, hogy „this is shit”. (A színpad mel lett követhető egyébként az idegennyelvű felhasznált szövegek magyar fordítása.) Az előadás így mindig meg tud tartani egyfajta árnyaltságot.

A játéktér egyszerű: a színpad mélyén lépcsőzetes né zőtér, az egyik széken ukulele, másikon madárkalitka, komplett öltönyök, kalapok bekészítve. Előttünk, kö zépen emelvény, négy sarkában rudak magasodnak. A kevés elemből álló díszlet szinte átrendezés nélkül is változatos helyszíneket jelenít meg.

Az előadás egyetlen női szereplője, Trabalka Cecília többször is érzékelhetően a férfiak elnyomása alá ke rül. Nehezen tud érvényesülni, ebből a helyzetből kez dené el a szövegét, alig hagyják szóhoz jutni, körbeáll ják, zaklatják. Az érvényesülés egyetlen útja, hogy ő is nadrágot húz. Így már végre elmondhatja a négy férfi mellett a darab első sorait.

Az előadás során aztán felvonul előttünk az egész vá ros, tipikus karaktereivel. Bár nyilvánvalóan sztereotí piákat használ, mégsem lesz tőle rossz érzésünk, mert ezek a figurák valóban ott vannak a mindennapjaink ban. Életszagú lesz az egész, no meg persze rendkívül szórakoztató is. Nem érezzük bántónak, amikor egyegy társadalmi csoportot jelenít meg, például, amikor

két alkoholista hajléktalan (Dimény Levente és Balogh Attila) meséli el találkozását a tigrissel. Egy kabát fel vételével és néhány egyszerű, új gesztussal jelzik át alakulásukat, mégis sikerül érzékenyen megfogni ezt a két figurát.

Több ponton is előfordul, hogy az előadás reflektál sa ját magára. Egy adott pillanatban teljesen ki is lép sa ját kereteiből, és kimondják, hogy most improvizáció következik, a színészek saját civil nevükön szólítják egymást a következőkben. A nézők húzhatnak „színé szellenes instrukciót”, hogy az adott szereplő hogyan viselkedjen, beszéljen (például énekelve), amit aztán meg is valósítanak a színpadon. Láthatóan élvezik a játékot, felszabadultan rögtönöznek. Egyik oka lehet ennek az is, hogy a pandémia kezdete óta 2022 ta vaszán végre teljes ház előtt játszhatnak. Ez mintha plusz energiabombát adna a társulatnak. Ők is nehe zen (vagy inkább nem is) bírják ki, hogy ne nevessék el magukat egymáson. Ebből a helyzetből szépen vezeti át Balogh Attila az előadást: egy darabig nevetséges az általa hozott öregember-figura, lassanként azonban a nézőtéri nevetés elcsendesedik, és megérezzük ennek a karakternek a tragédiáját.

Minden színész megtalálhatja az előadás során a saját jutalomjátékát egy-egy jelenet erejéig. Ilyen például a korábban már említett hajléktalan Dimény Levente megformálásában, aki mozgásával, gesztusaival vé gig pontosan tud váltani a karakterek között. Szotyori József mint a bankigazgatónő, QR-kód tetoválással a vállán, egyszerre mulattat – ahogy egy magas, kigyúrt, kopasz férfi nőt játszik –, ugyanakkor a jelentősége sem vész el a jelenetnek. Vagy Tőtős Ádám japán ka raktere, amelyben a színész jól egyensúlyoz komikus sztereotípiák és a karakter realitása között.

Az előadás végén aztán kapunk egy igazán mellbevágó útravalót. Balogh Attila utolsó monológja alatt emel vényestül körbetekeri az egész csapatot fóliával, így elzárva magukat a világtól. Bent aztán szenvednek, üvöltenek, és most különös aktualitással hallgatjuk a hangbejátszást lövöldözésről, bombázásról. Nincs me nekvés a burokból, amelyben mindannyian élünk, és amely valójában nem biztonságot, hanem elszigetelt séget ad. „Mi példás állatkert vagyunk! Itt általában szeretjük, tiszteljük egymást, és segítünk egymásnak!”

Végül megszólal Aretha Franklin Think című dala. A szereplők zavarodottan, akadozva kezdik el koreográfi ájuk, majd egyre nagyobb lelkesedéssel, feléledve ki áltják ők is, hogy freedom!

Dögei Mátyás teatrológia I.

(A tigris, Szigligeti Társulat, Szigligeti Színház, Nagy várad. Rendező: Tóth Tünde; Író: Gianina Cărbunariu; Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos m.v.; Szereplők: Balogh Attila, Dimény Levente, Szo tyori József, Tőtős Ádám, Trabalka Cecília. Fotó: Vígh László Miklós.)

Ébren maga van csak az egy…

Február 25-én, egy nappal az orosz–ukrán hábo rú kitörése után néztem meg Sardar Tagirovsky Csongor és Tünde rendezését Szatmárnémeti ben. Épp ezért nem tudok úgy írni erről az előa dásról, hogy figyelmen kívül hagyjam a társadal mi eseményeket és azt az állapotot, amelyben engem ez az előadás talált. Talán nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy amikor a szom szédban háborúk dúlnak és menekültek ezrei ér keznek Magyarországra és Romániába, egysze rűen nem találom a viszonyomat a színházhoz. Mit tud tenni a színház, mi értelme a színháznak, mikor emberek ölik egymást politikai érdekek mentén? Egyáltalán, hol van ilyenkor a színház? És hol vagyok benne én?

Úgy ültem be a nézőtérre, hogy egész nap ezek a kér dések zakatoltak a fejemben, de amikor elkezdődött az előadás, megszállt valami nyugalom. Már az első pilla nattól kezdve magával ragadott. Sardar Tagirovsky a rendezéseiben mindig erős atmoszférák megteremtésé re törekszik, és a Csongor és Tündének mint romanti kus műnek már a szövegvilága is kiszakítja az embert a valóságból. A Kupás Anna által tervezett jelmez és díszlet és Bakk Dávid László zenéje álomszerű állapo tot idéznek elő a nézőben, és hirtelen minden, ami a hétköznapokban körülvett, távolivá vált. Ez az oniri kus világ annyira koherens volt önmagában, az anyag belső logikája és a kivitelezés annyira összecsengett és eggyé vált, hogy engem teljesen beszippantott. Az álomszerűség számomra az Éj monológjában teljese dett ki leginkább, amelynek hipnotikus jellege nagyon jól megfogta a jelenet hangulatát, de valójában az egész előadás nagyon erős atmoszférával dolgozott. A rendezői ötletesség és játékosság újabb és újabb megle petésekkel tudott szolgálni, amelyek csak fokozták az előadás varázsát. Ilyen volt például a nézők feje felett lógó csillár mint a kertben virágzó tündérfa: a villany körték aranyalmákként tündököltek. Tünde első szín relépésekor kezében egy aranygömbbel érkezik, és ez az aranyalma a jelenet egy adott pontján fel is repül a csillárra. A színház és Tündérhon varázsa szó sze rint folyamatosan ott lebegett a nézők feje felett, és a csaknem négyórás előadás ideje alatt nem létezett más számomra, mint a mesevilág, benne a társulat színé szei által nagyon pontosan megformált figurákkal. A teljes szereposztást nagyon találónak tartom, mégis ki emelném Moldován Blankát, akihez nagyon illett Mi rígy szerepe, Keresztes Ágnest mint Ilmát, valamint az ördögfiakat (Rappert-Vencz Stella, Diószegi Attila, Ko vács Éva), akikben a rendező játékosság iránti vonzal ma és humora is meg tudott mutatkozni.

De nem csak az erős atmoszféra volt az, ami kizökken tett a saját világunkból, és megkérdőjelezte a viszo

nyomat a valósághoz, hanem a játék, ami az író és az általa megálmodott figurák kapcsolatában megmutat kozik. A színpadon végig jelen volt Varga Sándor és László Zita alakításában Vörösmarty és Perczel Etel ka. A szerelemnek egy másik arca fogalmazódott meg egy-egy gesztusukban: nem a mesebeli, a beteljesülő, a mindent legyőző, hanem az életszerű, a földi körülmé nyektől függő. A színpadon Csongor és Tünde egymá sért folytatott küzdelme, az eszményi szerelem, Balga és Ilma ösztönszerelme, az előtérben pedig a ki nem mondott, soha be nem teljesülő szerelem; az, amit elso dort az élet. Szereplő és író egymással párhuzamosan küzdöttek és keresték az utat Tündérhon felé, s olykor interakcióba is léptek egymással, ami szintén izgalmas feszültséget teremtett a különböző dimenziók között. Hol a valóság? A színpadon, ahol az előadás végén Csongor és Tünde egymásra talál? A színpad előteré ben, ahonnan Vörösmarty figyelemmel kíséri, miként talál egymásra Csongor és Tünde? A nézőtéren, ahon nan a néző figyelemmel kíséri, miként talál egymásra Csongor és Tünde, és miként nem talál egymásra Vö rösmarty és Perczel Etelka? Vagy a színházon kívül, ahol az előadással párhuzamosan nem csak szerelmi

küzdelmek, de háborúk is zajlanak? Ezekről a kérdé sekről jó filozófiai vitát lehetne folytatni, s nem hiszem, hogy könnyen megtalálnánk rá a választ. Mégis, ami kor a társadalmunkban ennyire szürreális események történnek, azt éreztem, hogy a színpad szürrealitása és a mese sokkal valóságosabbá válik számomra, mint az a világ, amelyben élek.

„Gyászosra hanyatlik az égi ború.” Mit tud egy háború ban tenni a színház? Sokféle megoldás létezik. Néha az is elég, hogy megáll, és megmutatja, merre kell keres ni Tündérhont, eszünkbe juttatva, hogy mikor minden sötét, „ébren maga van csak az egy szerelem”. De az legalább ébren van.

Jankovics Kata teatrológia I.

(Csongor és Tünde, Harag György Társulat, Szatmár németi Északi Színház. Rendező: Sardar Tagirovsky; Író: Vörösmarty Mihály; Díszlettervező: Kupás Anna m.v.; jelmeztervező: Kupás Anna m.v.; Dramaturg: Bessenyei Gedő István; Zeneszerző: Bakk Dávid Lász ló m.v.; Koreográfus: Szabó Franciska; Szereplők: Var ga Sándor, László Zita, Szabó János Szilárd, Budizsa Evelyn, Orbán Zsolt, Keresztes Ágnes, Moldován Blan ka, Nagy Csongor Zsolt, Méhes Kati, Rappert-Vencz Gábor, Rappert-Vencz Stella, Diószegi Attila, Kovács Éva, Bogár Barbara, Kovács Nikolett, Gaál Gyula, Gál Ágnes, Frumen Gergő, Bándi Johanna Bodea Gál Ti bor, Poszet Nándor. Fotó: Tibor Jäger.)

Közép- és Távol-Kelet

Pinceszag és telített félhomály. Hűvösség és eny hén kiszagolható veríték. A Három Holló alag sorának szürkesége jól keretezi a Dollár Papa Gyermekei előadását – a Keletet.

Adja magát a térválasztás: a kopottas pincehelyiség nagyszerűen idomul a cselekmény két narratív szálá hoz, sőt egyben tartja őket. Nem véletlenül használta ki ezt az alkotócsapat – múlt és jelen vegyül ugyanazon légtérben, a két idősík egymás mellett, egy-egy sarok ban húzódik meg. Történelmünk belátható távolságon belül, szorosan létezik mellettünk, vagy inkább alat tunk.

Mese a szocialista országból, a szegény magyar le gényről, aki szerencsét próbál Távol-Keleten. Roland táncos és majom-bábos produkciójával tehetségkutatót nyer Magyarországon, és az állam jóvoltából kiutaz hat a szintén kommunista Vietnámba. A fess tehetség az idegen, rekordgyorsasággal fejlődő országban válik középkorúvá, és talán ő sem realizálja: élete monoton mederben csorog. Tizenhárom éve ugyanott, ugyanazt a majom-műsort játssza – és csak jópár plusz kilóval lett gazdagabb. Meg egy elfogadható fizetéssel persze. Óvodákban, iskolákban játszik, a közönsége élvezi. Fő leg Ms. Sunshine (Kiss-Végh Emőke), a Ms. Sunshine Show Youtube-csatorna megalkotója, aki néhány villá minterjú után összegabalyodik Rolanddal, majd gyor san házasságot köt vele.

A felnőtt Roland (Rába Roland) életének első képkoc káit a Ms. Sunshine Showban láthatjuk. Ms. Sunshine erőltetett, vékony kacajjal simogatja Roland kigömbö lyödött hasát, közben elvétve kérdez, ami leginkább a közeledés apropója. Gyakran visszatér a kamerába kacsintás – hisz az egész élet egy showműsor, és ehhez ő ért a legjobban. Roland statisztál, inkább elszenve dőként van jelen. Vele csak történnek a dolgok: szex, aztán házasság. És közben szereti is egy kicsit a lányt. Jó, ha van mit fogni.

Hősünk emigrációjának története párhuzamosan ha lad előre a jelen eseményeivel. A korabeli hangulatot kezdetként tévés sportpercek idézik. Aztán láthatjuk a tehetségkutatót, ahol a fiatal Roland (Kövesi Zsom bor) élete fordulatot vesz. Elutazik, apát, anyát hagy maga mögött. Nem tudni, a kezdetekben miért nem írt nekik, miért nem kereste őket, de bűntudata bizonyo san egyre nőtt, amit csak fokozott a munkájából adódó szégyenérzet.

Az előadás nyelve egyszerre kimért és könnyed, játékos. Sok tér jut a színészeknek, a karakterek finoman ki munkáltak. Realitásukban torzak, groteszkek. Roland és kibővült családja tagjainak (Georgita Máté Dezső, Kövesi Zsombor, Rába Roland, Stork Natasa, Terhes Sándor, Urbanovits Krisztina) egyenként megvannak a nagy pillanatai. Kiss-Végh Emőke Ms. Sunshine sze repében uralja a színpadot, minden természetellenes mozdulata korhű lenyomata egy agyonmázolt, mester kélt, már nem is távoli világnak. Egyedül az új fele séget alakító Stork Natasa karaktere maradt meg a fiatal cicababa szerepében. Az új asszonykára csak egy kis féltékenységet és nyálaskodást mértek a rendezői kezek. Apropó: Ördög Tamás, a rendező hol a tehetség kutató zsűri tagjaként, hol Ms. Sunshine bátyjaként van jelen. Külső megfigyelő, azonban jelenléte nem tesz hozzá a történethez.

„Kisfiam, tizenhárom éve ugyanazt a majmos szá mot?!” – kérdezi az apa. Mert találkoznak, a szálak összeérnek: a drámát és hírnevet hajhászó Ms. Sunshi ne felismeri a családegyesítésben rejlő lehetőséget. A kissé megkeseredett anyának, az újranősült apának és élete új szereplőinek luxusszállót fizetve újra összehoz za a mozaik-családot.

Szilveszter éjszakája van. A túlfűtött hotel termében mindenki úgy ül fürdőruhában, egy-egy szívószálat ha rapdálva, kólát iszogatva, mintha egy év sem telt volna el Roland távozása óta. Csak a két tizenéves kölyök ke zében lóg okostelefon.

A nagy találka kimenetele kaotikus. Múlt és jelen ösz szesűrűsödik. Senki sem tud mit kezdeni a másik je lenlétével: apa anyával, anya fiával, exfeleség az új feleséggel, s fordítva. Ms. Sunshine pedig a serdülő nagyfiú túlforrt szexuális energiáját megérezve nem tud uralkodni magán. Olyan történetek és frusztrációk kerülnek felszínre, amelyekről talán minden szereplő azt hitte, elvesztették létjogosultságukat.

A perpatvarnak végül az elbujdosott fiú vet véget. Ro land nem tudja elviselni, hogy míg az egyik birodalom ban egy értékét vesztett, kétes hierarchiában királlyá koronázták, addig a Föld másik féltekéjén örökre sze gény legény maradt. Elemelt pillanatban, rituálisan számol le családjával, a világ arcába nyomva: igenis Ő a nagy fasz. Hiszen hányszor megmondta Ms. Sunshi ne-nak: NEKI NINCS CSALÁDJA.

Az előadás érezhetően vezeti a nézői figyelmet. Szívszo rító és nevetséges, a történetvezetés jól bánik a humor és a súlyos tartalom kettősével. A leszámoláskor érjük el a tetőpontot. Roland felfokozott kitörésekor kikerü lünk a realitásból – groteszk rémképpé válik a szín pad, ahogyan a meztelen antihős sorra gyilkolássza családját. Azonban az elemelt jelenet nem csúcsosodik ki a várt formában. Rába Roland végső jelenete erőtlen mozdulatsornak tűnik, az első percekben nem is érthe tő, hogy éppen egy tömeggyilkosságot látunk. Azonban a letisztult, enyhén stilizált forma, a figyelmemet ál landóan vezető színészi jelenlét magával ránt.

Korkép egy nem is annyira nyugatosodó országról, a nem is annyira messzi keletről. Jelentős képek.

Kósa-Szigety Zsófi teatrológia I.

(Kelet, Dollár Papa Gyermekei, Három Holló, Buda pest. Rendező: Ördög Tamás; Írta: Bíró Bence, KissVégh Emőke, Ördög Tamás; Dramaturg: Bíró Bence; Jelmeztervező: Kiss Tibor – Je Suis Belle; Zene: dizsu; Rendezőasszisztens: Molnár D. Márk; Játsszák: Georg ita Máté Dezső, Kiss-Végh Emőke, Kövesi Zsombor e.h., Ördög Tamás, Rába Roland, Stork Natasa, Terhes Sándor, Urbanovits Krisztina. Fotó: Ofner Gergely.)

Két előadás a Les Brigittines-ben

Két ember néhány elemből álló mozdulatsort is métel a sötétben. Lassan felkúszó fények, vízcsö pögés és denevérszárnyak hangja, halk morajlás.

A tér körvonalazódni kezd: XVII. századi auten tikus állapotában megmaradt kápolna, melynek belmagassága szinte beláthatatlan a fölöttünk húzódó, a színtérre irányuló fénycsóvák miatt.

A Les Brigittines Brüsszel egyik legizgalmasabb szín házi tere, amely mozgásszínházi előadásoknak ad ott hont, és ahol a modern formák ízlésesen keverednek a mitikussal, a régivel. 1978 óta használják ezt az épü letet színházi célokra, közben a romos kápolna mellé „üvegbúra” épült más terekkel, köztük egy nagy, és még a koraesti órákban is egészen világos kávézóval, melynek területén a jegypénztárnál sorbanállva Éléo nore Valére Lachky performanszát is lehetőségem van látni.

Az este első előadása Estelle Delcambre Marée Haute (Dagály) című produkciója volt, amely ötven percben mutatta be egy nő sorsát, egy ember rövid életét. Fehér alapon egyetlen meztelen női test jelent meg, amely sötét festékbe burkolózva vált a tér műalkotásává, az ember archetípusává, aki táncával hagy nyomot a világ papirosán. Az előadó mozdulatai egy örök fennebbvaló val való összeköttetés szakrális alapkapcsolatát mu tatták be az első percekben, majd a festék által akár a Paradicsomból kiűzetett Éva, félállati ösztönlény ként jelent meg vakító territóriumában. Fehérsivatag, magányosság és egy energiával teli test. A karakter a kietlenséget saját mozgásával teszi otthonossá, minek hatására minták rajzolódnak ki a térben. A hangokból, akár lélegzetvétel, akár bejátszott effektus legyen is az, ritmus keletkezik, a táncos pedig saját dinamiká jába feledkezve alkot szimbiózist a látvány és a hang erőterével. Estelle Delcambre előadása megrendítő volt, energikus és mai. Teste meztelenségében volt sé rülékeny és erős, szabad és determinált, ugyanakkor különleges és archetipikus egyszerre. Az egyén és a kultúra elválaszthatatlansága, a transzcendens és a matéria ellentéte jelent meg egyetlen táncos által.

Az estén szerencsém volt még látni a Tumbleweed tár sulat The Gyre (Ciklon) című táncelőadását, amely a kápolna gyönyörű belső terében zajlott. Nagy koncent rációt igénylő előadás volt ez mind az előadók, mind pedig a nézők részéről. A koncepció alapja ugyanis a járás különböző formáinak megjelenítése volt. Az előa dás fizikai létünk alapmechanikájából kiindulva mu tatta be a lélek és a test bolyongását, és repetitív moz dulatokkal kísérletezett a forma és a ritmus egysége kapcsán. Két ember a sötétben, majd egy elhagyatott templom különös terében egymásra utalva, egymástól külön, mégis egymástól függve mozogva, járva öröklét be hajló lépéseit. Egyik lábat a másik után – ez volt a The Gyre alapja, mégis olyan érzésünk támadt, mintha egy óra két mutatójának alakjait látnánk. Kiemelendő ennek a kifejezetten érdekes előadásnak a Daniel Pe rez Hajdu által komponált auditív világa, amely az első perctől kezdve bevonta a nézőt a monotonitásában ré misztő, de látványos és precíz előadás mentális terébe. Nagyon kevésszer láttam ilyen koncentrációjú előadó kat ilyen magas szintű fizikai teljesítményt nyújtani. A kidolgozottságban és precizitásban is utolérhetetlen alkotópáros, Angela Rabaglio és Micaël Florentz negy ven percen át tartották fent egy másfél méter átmérőjű alakzatban mozogva a néző figyelmét. Nagyszerű este volt két nagyszerű előadással.

(Marée Haute, Les Brigittines Playhouse for Move ment; Koncepció és előadás: Estelle Delcambre; Sound designer: Tal Agam, Antonin De Bemels; Light desig ner: Meri Ekola; Stage designer: Jean Louyest. Fotó: Rasa Alksnyte.

The Gyre; Les Brigittines Playhouse for Movement; Koncepció, előadás: Angela Rabaglio, Micaël Florentz; Light design, stage design: Arnaud Gerniers, Benjamin van Thiel; Zene: Daniel Perez Hajdu; Produkció: Tub leweed Dance Company. Fotó: Flurin Bertschinger.)

Vakon zörgetni a menny kapuját

Andrei Șerban a Kolozsvári Állami Magyar Szín ház 2021/2022-es évadjának részeként bemuta tott Oidipusz című előadásában Szophoklész tra gédiájának egy Robert Ickétől származó kortárs átdolgozását viszi színre. A 2018-ban bemutatott darab hű marad az eredeti műhöz, ugyanakkor kifogástalanul idomul a jelen társadalomhoz, a közismert antik tragédia cselekményét a jelen ben látni pedig annyira meglepő, hogy időközön ként azon kapom magam, olyan kíváncsisággal figyelem a kibontakozó eseményeket, mintha nem tudnám előre, hova fognak kifutni a szálak. Ennek köszönhetően sikerül újként látnom a darabot, és megértem az aktualitását. Már nem mítosznak, hanem aktuális társadalmi problé mának látom az olyan kérdéseket, mint például: „mi az identitásom?”, „kik a szüleim?”, „honnan származom, merre tartok?” „ki irányítja a sorso mat?”, „tudok-e, bármennyire is igyekszem, bűn nélkül élni?”

Az előadás már elkezdődött, amikor a nézők még csak helyeiket keresik a nézőtéren. A színpadon egy rock banda artikulálatlanul zenél, a bevonuló tömegen át pedig néhány színész kampányplakátokat hordozva igyekszik átfurakodni. Megnehezítik a közönség szá mára az elhelyezkedést, ám véleményem szerint egy alapvetően nem részvételi színházi előadásba aligha lehetne jobban bevonni a nézőket az előadás első má sodperceitől – túl azon, hogy ezáltal az előadást nyitó tömegjelenet, mely a politikai választások előtti kam pányt vezeti fel, teljesen élethű. Részei vagyunk ennek a tömegnek, ami itt történik, még ha nem is kényel mes, minden jelenlévőre egyenképpen tartozik.

Rövidesen kiderül, hogy Oidipusz (Bodolai Balázs) ál lamelnökjelölt kampányának legizzóbb pillanatait éli át. Megrohamozza a sajtó, interjút ad a televíziónak, progambeszédet mond, a választópolgárok kérdéseire felel. A korábbi koncert is a kampány része volt. Meg látásom szerint színházban a vetítés mindig problémás kérdés, itt azonban az egyszerre több síkon is megjelenő videófelvételek – a díszlet háttereként, nagy vetítőn és az Oidipusz-párt irodájának televíziójában – sikeresen megteremtik egy közéleti főszereplő életének hangula tát. A felvételek tartalma folyamatosan azt igyekszik illusztrálni, amiről a hús-vér Oidipusz beszél – például a tisztításra szoruló vizek, a természetes környezetük ből kiszorított állatok problémáját. De nem keltenek intenzívebb hatást, mint a színész.

Már az előadás első perceiben feltűnik, hogy a színpad fölött visszaszámláló pörög (2 óra 30 perctől), és el is hangzik a színpadon, hogy ennyi idő van még a válasz tási eredmények kihirdetéséig. Ez az időintervallum jelöli az előadás játékidejét is. Ugyanakkor fokozza

a feszültséget. Tudom ugyan, hogy Oidipusz ki fogja szúrni saját szemét, amikor kiderül, hogy megölte az apját, és az anyjával hált, de hogy mindez hogyan tör ténhet meg a színpadon látott 21. századi értelmiségi polgárokkal, az mindvégig kérdés számomra. Az idő sürgetését érzem, valahányszor rápillantok az órára. Az idő lejárta Oidipusz és Jokaszté számára az ítélet pillanatát jelenti. Szívem szerint megállítanám, ám le hetetlen. Lehetetlen beavatkoznunk saját sorsunkba –ezzel a hangulattal itatja át a színpadot a ketyegő óra.

Oidipusz kampánytevékenységének köszönhetően a szereplő nem csupán egy politikus-sablonba kerül, hanem éppen ellenkezőleg, egyedi személyiségéről és gondolkodásmódjáról is sokat megtudunk. A fiatal férfi szinte beképzelten magabiztos, el sem tudja képzelni, hogy bármi hiba vagy hiányosság tartozhat hozzá – ép pen ebből ered a darab fő problémája is: az államelnök jelölt, tanácsosai akarata ellenére megígéri a népnek, hogy újra fogja indítani az előző uralkodó halálának ügyében folytatott nyomozást, valamint hogy saját születési bizonyítványát is hamarosan nyilvánosságra hozza, hogy származását igazolja. Ugyanakkor az, hogy nem is érti, családja és munkatársai miért ellenzik ezt annyira, arra enged következtetni, hogy határtalan önbizalma főként saját maga felé való jóhiszeműségből fakad. Oidipusz valóban jó vezető szeretne lenni, nem akarja átverni népét, csak éppenséggel fogalma sincs arról, hogy mi az igazság.

Oidipusznál sokkal rafináltabb, hízelkedőbb, kevésbé őszinte és megalkuvásra kész karakter Jokaszté (Györ gyjakab Enikő). Középkorú, de modern, csinos, vonzó nő. Imádja férjét, rendkívül büszke arra, hogy család ja hamarosan vezető pozícióba kerül, és folyamatosan azon dolgozik, hogy mindenféle felszínes csillogással elfedje – saját maga elől is – aggasztó gondolatait. Ő ugyanis kezdetektől fogva sejti, hogy mi az igazság. Gyakran irritáló a viselkedése – harsány, erőltetetten jókedvű, saját családján szinte átnéz, nem veszi figye lembe mondanivalójukat, csak rájuk erőlteti saját „jó kedélyét”. Ez leginkább a választások estéjén, az Oi dipusz számára szervezett meglepetésbuli jeleneteiben érzékelhető.

Az ünnepi vacsora előtt ugyanis már feltűnik a színen Tireziász, a jós, aki sötét jövőképet fest Oidipusz előtt, de rébuszokban beszél, Oidipusz nem érti meg az üze netet. Tireziász (Váta Lóránd) fehér festett maszkot vi sel és papi öltözetre emlékeztető fekete zubbonyt. Meg jelenése olyan, mintha nem is ember lenne, pont úgy, ahogy beavatkozása az eseményekbe is szürreálisnak tűnik. Olyan, mintha az embernek csak egy ösztönös megérzését, vészjósló belső hangját testesítené meg. A többi szereplő emberként viszonyul hozzá, de ő nem kapcsolódik hozzájuk – Oidipusz dühöngése, magyará zatért könyörgése nem hatja meg –, megőrzi már-már bosszantóan nyugodt, egyhangú modorát, és nem nyújt többet szűkszavú, rejtélyes utalásoknál. Ezeket pedig az emberek összefüggésbe hozzák az államelnökjelölt bejelentéseivel, melyek már korábban is pánikot kel tettek a párton belül.

elfoglalt, Jokaszté pedig előszeretettel vág anyósa sza vába, nem engedi őt négyszemközt beszélni fiával. Me ropé (Kicsid Gizella) megjelenése a szó minden értel mében szürke: visszafogott és csendes jelenség a színes színpadi kavalkádban. Hosszú jeleneteken át a színen van, de keveset beszél. Jelenléte azonban meghatározó – őszinte, önzetlen aggodalmat és tisztaságot sugároz. Ismeri Oidipusz múltját, és megvesztegethetetlenül igyekszik napvilágra hozni azt. Nem véletlenül ő az egyedüli, akivel Antigoné (Román Eszter) jól egyezik. A fiatal lány szintén az igazságért, tisztességért har col. A szophoklészi szöveghez képest ugyanis Oidipusz gyerekeiről is komplexebb képet kapunk. A két fiú –Eteoklész (Kiss Tamás) és Polüneikész (Gedő Zsolt) –újabb témákat is behoznak a darabba: kiderül, hogy egyikük homoszexuális, a másikuk meg folyamatosan váltogatja szerelmeit. Így jelenik meg a testvérharc, a két srác ezekkel bosszantja egymást. Azonban enyhén megterhelőnek érzem hozzáadni egy eleve komplex szi tuációhoz például a homoszexualitás elfogadottságát úgy, hogy a továbbiakban az előadás nem foglalkozik vele. Egy erős impulzus a közönség felé, amely nem ve zet sehova.

Az asztal körüli viták után Jokaszté végső ötlete férje és saját maga megnyugtatására az, hogy ágyba csá bítja Oidipuszt. Ezalatt a színpadon teljes sötét van, a vetítőn pedig megjelenik Gustave Courbet A világ eredete című festménye. Az előadás programfüzetében Andrei Șerban Vajda Noémivel folytatott beszélgetésé ben erre úgy reflektál, mint egy illusztrálására annak, hogy Szopholész darabjának lényege nem a nemi szer vek köré összpontosul, hanem a világ eredetének titka köré. Azonban úgy, hogy előzetesen a darabban nem jelenik meg egy filozofikus gondolati ív – ez a kép hir telen felvillantva egy szexjelenet alatt céljának talán egyenesen az ellenkezőjét éri el, inkább a nyers szexu alitást juttatja eszembe, mint a lét kérdéseivel kapcso latos elmélkedést.

Az ünnepség az előadás központi jelenete. Itt bonta kozik ki a szereplők személyisége, és itt hangoznak el olyan beszélgetések, amelyek az igazság felderítése felé mozdítják a történetet. Megjelenik például Oidi pusz nevelőanyja, Meropé is – egy egyszerű, idős hölgy, aki azért jött el kórházban fekvő férje mellől, hogy fi gyelmeztesse fiát, a születési bizonyítványa publikálá sa nem jó ötlet, mert az hamis. Felfedné a titkot, hogy Oidipusznak nem azok a szülei, akikről eddig hitte, de nem engedik szóhoz jutni. Oidipusz folyamatosan túl

Az előadásban a feszültség fokozódik, titkosügynö kök hoznak napvilágra egyre több olyan információt, amelyből kiderül, hogy Oidipusz még nagyon fiatal korában egy autóbalesetben megölte apját, valamint a feszültség tetőpontján Jokaszté makacssága is megtö rik. Nem bírja tovább rejtegetni az igazságot: feltár ja gyerekkorában Láiosszal kötött házassága és első gyermeke, Oidipusz születésének tragikus történetét. A szophoklészi szöveghez képest itt mélyebben bele látunk Láios személyiségébe, többek közt azt is meg tudjuk, hogy pedofil volt. Jokaszté megrázó monológja nem mentesíti a vérfertőzés bűnétől, mégis megértjük, hogy komplexusai, traumái vezérelték őt tetteiben. Ez emberivé, hitelessé teszi a karakterét, nem esik nehe zemre azonosulni vele, és szembesülök azzal, hogy a lélek „túléléséért” mikre képes az ember.

Ezekben a pillanatokban nézőként már majdnem azt érzem, hogy egy bensőséges, személyes viszony alakul ki köztem és az előadás közt, de sajnos a – vélemé nyem szerint itt már színházilag nem működő – videó bejátszások újból és újból leszakítanak az események fonaláról. Feleslegesnek és művinek érzem például a szavakban is részletesen bemutatott autóbalesetet egy animált versenyautóval illusztrálni. Hasonló a vélemé nyem a pedofil Láios ábrázolásáról is: Jokaszté szavai hitelesek és meghatóak. Azonban az, hogy a háttérben hús-vér szereplők alakítják a szexuálisan kihasznált diáklányokat, és a vetítőn is egy alulöltözött női mo dell képét láthatjuk, az már teljesen megosztja a fi gyelmem. Leválaszt a jelenet mondanivalójáról. Ezen a ponton annyi impulzust kapok, hogy végül egyet sem sikerül felfognom, és ez már a giccs határát súrolja. Ugyanez történik akkor is, amikor Meropé meséli el végre saját szemszögéből a múlt eseményeit. Közben a vetítőn megjelenik az erdő, ahol a pásztor megtalálta a csecsemő Oidipuszt – ez mesterkéltté teszi számomra a jelenetet. Ezek a videóbejátszások úgy hatnak, mint a filmek közben berobbanó reklámszünetek.

Az előadás végéhez közeledve Oidipusz és Jokaszté kapcsolata egyre megrázóbb. Látványuk inkább szo morúságot vált ki, mint undort. Ugyanis látjuk ennek a beteges kapcsolatnak a tragikus gyökereit.

Kiderül, hogy Oidipusz megnyerte a választásokat, de ennek már senki sem tud örvendeni. Megértik a jós szavait, Jokaszté és Oidipusz még egyszer utoljára szenvedélyesen levetkőztetik egymást, majd Jokaszté öngyilkos lesz, Oidipusz pedig kiszúrja saját szemét.

Olyan, mintha az előadás többször is véget érne, egy adott pillanatban meg is jelenik a kivetítőn, a „még ne tapsoljanak”, aztán pedig a „vége” utasítás. Előbbi nem kifejezetten szerencsés megoldás, mert ez is kimozdít az előadás világából. Erőltetett vicceskedésnek érzem egy tragikus eseménysorozatban.

A „vége” feliratnál nullára vált a visszaszámláló, a szí nészek pedig Bob Dylan Knocking On Heaven’s Door című dalára bekötött szemmel vonulnak ki. Egyedül Oidipusznak nincs fekete kendő a szemén – ugyanis ő az egyedüli, aki tisztán lát, már ismeri az igazságot. Ez az utolsó utáni záró jelenet groteszk, szinte röhe jes, ahogy a rengeteg szörnyűség után a bűnben nya kig fürdő szereplők egy Bob Dylan számra vonulnak. Mégis intenzív hatást kelt. Egy képbe sűríti az egész tragédia lényegét: a szereplők ugyanis – akárcsak a legtöbb ember a világon – végig „zörgetnek a mennyek kapuján”, vagyis igyekeznek értelmesen és helyesen élni, de a sok hazugság vakká teszi őket, és nem érhet nek célba.

Stoian Toni teatrológia I.

(Oidipusz, Kolozsvári Állami Magyar Színház. Rende ző: Andrei Șerban; Dramaturg: Dana Dima; Író: Robert Icke, Sophocles nyomán; Díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu; Videó: Radu Daniel; Szereplők [2022. március 12-én]: Bodolai Balázs, Györgyjakab Enikő, Farkas Loránd, Kicsid Gizella, Váta Lóránd, Román Eszter, Kiss Tamás, Gedő Zsolt, Dimény Áron, Viola Gábor, Tőtszegi Zsuzsa, Buzási András, Ferencz Ádám, Kovács László, Fehér Krisztina-Hanna, Kris tály Petra-Panna. Fotó: Biró István.)

Nyugalom, magaslat, frissesség. Ez a három szó járt a fejemben, napokon át. Mintha bevonzottam volna egy gyors kiruccanást, ami a kép létrejöttéhez lett volna rendelve. Csodás érzés eggyé válni e három szó által létrehozott at moszférával, így, a kép hamarabb kész volt, mint ahogy megpillantottam vol na a hegyet.

Friedrich Handel: The Arrival of Queen Sheba Fotó: Nemes Anetta Nóra

A zene egy nyugodt érzést ad első hallgatás ra. Mégis van benne egy kis dinamika. Nekem elsőre a tavaszi fák ugrottak be, ahogy virá goznak. Végül maradtam egy másik képnél, ahogy a fény besüt a levelek között, és sokkal békésebb hangulatot kelt.

Barátaim a bujdosásban

Osztálytársaimat, Németh Kristófot és Renczés Viktóriát kérdeztem pályakezdésről, közelmúlt beli színházi tapasztalataikról. Két gyorsinterjú.

Kristóf, pár mondatban leírnád kérlek, hogy milyen külsős munkában vettél részt az utóbbi időben?

N.K.: Persze. Volt szerencsém a Veszprémi Petőfi Sándor Színház Ahogy tetszik előadásában Orlandót alakítani. Ez azért volt érdekes, mert eközben párhu zamosan az egyetemen szintén játszom egy Ahogy tet szikben, ahol Orlando gonosz bátyjaként, Olivérként jelenek meg. Hálistennek nagyon más a két produkció koncepciója, bár így is jó feladat volt a kettőt elkülöní teni egymástól.

Milyen volt az első kőszínházi élményed?

N.K.: Leginkább Chester Rushtól: „Ki ivott ebből utol jára? Ki ivott utoljára az üvegből? Megdöglött. Az a baj, hogy megposhadt. Hogy elbaszta valaki ezt a kurvajó Kristályt. Hogy egy kibebaszott, kurva buborék sem maradt benne. Ez a kurva nagy baj. Jesszusom… Hát mi a lószart csináltok ti? Ki volt az a…? Valamelyik fasz nem tette vissza a dugót, ez a baj. Valaki, és nem én, mert én abból a másik üvegből ittam. Tessék! Szá molok tízig és halljam, ki nem dugta be! Mi a fasznak nyitnál ki még egyet? Van itt már kinyitva éppen elég: itt poshad meg nekem. Úristen! Hogy nyisson még egyet! Tudjátok mennyibe kerül ez a szar? Nem tudod, nem tudod, nem tudod. Mert neked ez ingyen van. In gyen döngeted le azon a kibebaszott gigádon… Mert én csak adok csak adok csak adok csak adok. Miről is beszéltem?”

A próbafolyamat alatt szereztél-e valamilyen kiemelke dő tapasztaltot, ami fontos lehet a szakmában?

N.K.: Ugye én tipikus vízöntő vagyok, ennek megfele lően az intenzív munka során új oldalait ismertem meg a jegynek és általa önmagamnak. A gurum a követ kezőket fogalmazta meg rólam ebben az időszakban: „Ülsz egész nap az ablaknál és nézed a felhőket, köz ben meg az élet értelmén elmélkedsz és csodálkozol, hogy romokban hever a sajátod. A hatalmas jó szíved visz a sírba, mindig mindenkinek segítesz, csak ma gadnak nem, mert egyáltalán nincs önértékelésed. Párkapcsolataid valahol egy Pest környéki szemétte lepen vannak eltemetve, senki sem akar járni veled, mert dilisnek néznek. Folyton üveges a tekinteted és bambulsz a semmibe, semmi gyakorlatiasság, tettre

készség nincs benned. Hülye könyveket olvasol, hülye ségeken kattogsz, alapvetően egy igencsak elbaszott bohóc vagy, aki a saját sebeit nyalogatja.”

Milyen volt a partnereiddel a viszonyod, éreztél-e telje sítménybeli különbséget önmagad és köztük?

N.K.: Nagyon kedvesek és befogadóak voltak. Segí tettek, és őszintén minden tiszteletem az övék. Annyi különbséget éreztem, hogy ismerték a színház akusz tikáját, ami elég sajátos. Nekem nagyon meg kellett tanulnom játékban és hangban is elérni az utolsó so rokig.

Mit tanácsolnál másoknak, hogyan lehet felkészülni egyetemistaként egy ilyen munkára?

N.K.: Az egyetem egy többnyire jótékony burok. Ebből kikerülni nem mindig könnyű, de ez nem baj. Ha tu datosítod, hogy miért és milyen formában akarsz szín házzal foglalkozni, akkor minden rendben lesz. Amúgy meg mindenkit buzdítanék arra, hogy őrizze meg a kíváncsiságát a világ, és nem utolsó sorban önmaga iránt, mert elképesztően érdekes mindenki úgy, ahogy van.

Hogy egyeztetted össze a próbáidat az egyetemi felada tokkal?

N.K.: Izgalmas, vándorcigány életmód ez. Nagyon szeretek utazni, így nem okoz gondot a Marosvásár hely–Veszprém útvonal egy hétvége alatt. Hálistennek működik a partner-in-crime kapcsolat az osztálytárs nőimmel, akik színészi feladataik mellett a szívükön viselik az egyetemi feladatok megszervezését is. Emel lett némelyik még interjút is készít a Lipsumnak. Na gyon hálás vagyok nekik ezért, és szeretem őket.

Viki, mesélnél egy kicsit arról, hogy milyen külsős munkában vettél részt az utóbbi időben?

R.V.: A Beszélnünk kell!-ben. Egy osztálytermi előa dásban, a Marosvásárhelyi Színházban. (Én jól beszél magyar.) Ban. Ben.

Mit tanácsolnál másoknak, hogyan lehet felkészülni egyetemistaként egy ilyen munkára?

R.V.: Hmm. Nem különösen lehet rá felkészülni/ké szülni. Ahogy semmire sem. Nyitottnak kell lenni. Azt hiszem.

Hogy egyeztetted össze a próbáidat az egyetemi felada tokkal?

R.V.: Volt egy kis füzetem, tele kis cetlikkel.

Göllner Boróka színész m. I.

Fotók: Főző Ditta, Cseke Tamás

Milyen egy tantermi előadásban részt venni?

R.V.: Egyfolytában tanulok. Több téren (is). Az első, hogy ez egy biztonsági zónán kívül eső színházi forma. Mindig felkészültnek kell lenni. Nem ad teret az elké nyelmesedésnek. Másrészt olyan emberekkel tölthetek időt, (Rami, Katus, Bözse, Csíki Szabolcs és László Csabi) akiktől nemcsak a munka során, de egyszerű beszélgetések alatt is sokat tanulok önmagamról.

A próbafolyamat alatt szereztél-e valamilyen kiemelke dő tapasztaltot, ami fontos lehet a szakmában?

R.V.: Hogy mikor kell beszélni, és mikor hallgatni. A Beszélnünk kell! egy kollektív módon létrehozott előadás. Fontos volt számomra megérezni a kollektív munka dinamikáját. Hogy mikor kell többnek lenni, és mikor kell kicsit háttérbe húzódni és rábízni magad másokra.

Milyen volt a tanáraiddal együtt dolgozni?

R.V.: Nagyon-nagyon jó, de egyben furcsa is. Tele vol tam feszültséggel, annak ellenére is, hogy a tanáraim természetesen kezelték a közös munkát. A fejemben mégis hatalmas szerepkonfliktus volt azzal kapcsolat ban, hogy milyen minőségben gondoljak magamra a próbafolyamatban.

Határ a csillagos ég

Emlékeim szerint tízéves korom körül indult el a hó golyó a hegy tetejéről, a fotózás vágya, amikor a szü leim vásároltak egy kis kompakt fényképezőgépet, és én elkezdtem megörökíteni a naplementétől kezdve az eső után az aszfalton csúszkáló csigákig mindent az én szemszögemből! Nagyon hálás vagyok, hogy 2017-ben sikerült megvásárolnom az első tükörreflexes kame rámat. Ekkor ez a hógolyó egy lavinát indított be, és azóta nem telt el olyan hét, hogy ne vettem volna a kezembe a kamerát. Ha egy gondolatot kellene megosz szak az eddig szerzett tapasztalatom alapján, ami elő revitt engem, az az lenne, hogy ha valamit szeretettel csinálsz, ha nem tudod elengedni a mindennapjaidból, és ha tényleg akarod azt, akkor a határ a csillagos ég után van.

Ezt a fotót egy fontos tanulságnak tartom, mivel gyak ran esek abba a hibába, hogy fotózás alatt nem figyelek az apró részletekre, gondolván, hogy „meg lehet oldalni utómunkával”. Most arra törekszem, hogy lehetőségek hez képest a legjobb képet készítsem el a kattintáskor. Ugyanakkor paradoxon is ez, mert mielőtt azt hinné tek, hogy tudok lebegni, ezt a fotót is utómunkával ké szítettem, de ennek az üzenete így jön át megfelelően.

Ez a sziluett is a barátaimmal való kapcsolatomat mu tatja be. A csónak körüli hullámok azt a felszabadult hangulatot jelképezik, ami az ő társaságukban létre jön. Ezt akár szó szerint is vehetjük, mert konkrétan a csónakban elsütött viccek generálták ezeket a hul lámokat.

Számomra sok érzelmet hordoz ez a kép, mert, amikor ránézek, a barátaimat, és a velük való kapcsolatomat juttatja eszembe. Ez az idillikus hely és a dal, amit a fejemben játszok le hozzá, helyezik el a cseresznyét a tortán.

Ezt a fotót a bizalom fotójának tartom. Életünk során sokszor félünk a jövő ismeretlenségétől, de hinnünk kell magunkban, hogy eljutunk oda, ahova szeretnénk. Ehhez hozzáfűznék egy idézetet, ami első hallatára negatívnak tűnhet, viszont optimista gondolatként is felfogható: „Számíts a csalódásra, és soha nem fogsz csalódni.”

Ti írtátok a Lipsumot

2021 decembere óta összesen 5+1 Lipsum.uat-lapszámot jelentettünk meg, októberben pedig új ötle tekkel és a megszokott havi rendszerességgel tervezünk visszatérni. A projekt továbbra is nyitott, örömmel látunk mindenkit, akik csatlakozna a szerkesztőséghez. Köszönettel tartozunk mindenki nek, aki az elmúlt fél évben segített a lap körüli munkálatokban, a Studium Prospero Alapítványnak, amiért fedezték a nyomtatási költségeket, de elsősorban nektek, akiknek a szövegeit olvashattuk az újságban:

Torner Anna színész I.

Muhi Zsófia Tomás Varga rendező I.

Dögei Mátyás Jankovics Kata Kósa-Szigethy Zsófi Molnár Flóra Stoian Toni teatrológia I.

Fellegi Balázs Szabó Apor Szilágyi Szilárd média I.

Elek Ágota Homlok Bertalan Sipos Áron Tar Erik Tóth Kristóf Zsolt színész II.

Erőss Noémi bábszínész II.

Antal Ádám Gászpor Adrienn Kertvéllesy András Marton Orsolya teatrológia II.

Pál Alexandra látványtervezés II.

Kovács István média II.

Kerenetzky Hanna Talán Vanda teatrológia III.

Magyari Botond média III. Göllner Boróka színész m. I.

Dobrovszki Dóra rendező m. I. Adorjáni Noémi Berecz Boglárka Csernai Mihály Némedi Emese Pál Emil Purosz Leonidasz Takács Réka Zeck Julianna drámaírás m. I.

Adorjáni Nagy Zoltán Kovács Kata Milla Oproiu Nicolette Vajda Boróka színész m. II. Nagy Csaba média m. II.

Albert Mária Benedek Zsolt [& Fazekas István] Berekméri Katalin Boros Kinga Kós Anna Nagy Imola Novák Csaba Zoltán Szász Attila oktató

LIPSUM.uat

V. lapszám, 2022. május–június

IMPRESSZUM

Főszerkesztő, korrektor Purosz Leonidasz (drámaírás m. I.)

Állandó munkatárs

Fellegi Balázs (média I.) Göllner Boróka (színész m. I.) Kertvéllesy András (teatrológia II.)

Tördelő-képszerkesztő Kovács István (média II.)

Borító Égei Emília (látványtervezés II.)

Design Bakó Borbála Balázs-Bécsi Anna Olti Angyalka Pál Alexandra Váradi Tímea (látványtervezés II.)

HÖK-kapcsolat

Antal Ádám (teatrológia II.) Erőss Noémi (bábszínész II.)

KIADÓ/NYOMDA

Studium Prospero Alapítvány Studium Kiadó

ELÉRHETŐSÉG

lipsum.uat@gmail.com