Csallokoz_23-2010

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Kétféle Trianonra emlékeztek Ján Slota az egész országból Komáromba csődítette híveit.

Bodnár Gyula

2010. június 8., 23. szám

Ára: 0,65 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokozonline.sk

Banner vagy nem Banner?

Pintéék veresége a bajnokjelöltek erőpróbáján

Thomas Bawart, a Banner Batterien gyár technikai igazgatója ismertette az üzem működését.

Simán győztek a bősiek az újonc tótmegyeriek ellen.

30. oldal

46. oldal

14. oldal

Köztér

Žitný ostrov

Ki fizeti a hatalmas kárt?

Különlecke Árvíz, kettős állampolgárság, Trianon, és a legfrissebb hír, a munkanélküliek aránya elérte a 15 százalékot, ez több mint 400 ezer állástalant jelent. Szlovákiáról beszélek, ahol a hét végén képviselőket választunk a nagy parlamentbe. Ember legyen a talpán, aki ebben a káoszban tudja, hogy a 18(!) párt közül melyikre adja voksát. Már azokon kívül, akik rendíthetetlenül kitartanak valamelyik politikai alakulat mellett, akiket nem befolyásolnak a médiumok, kampányrendezvények, az óriásplakátokon mosolygó ránctalanított képviselőjelöltek vagy a közhelyes jelszavakkal és ígéretekkel teleszórt szórólapok. Három döntő mozzanatot mégis kiemelhetünk, amely szerepet játszhat abban, hogy a választópolgár egyáltalán urnához járul-e, vagy sem. Az egyik az ebben a ciklusban újfent előhúzott „magyar kártya”, különös tekintettel az utóbbi hetekben Magyarországon és nálunk történt parlamenti és kormányzati lépésekre, az őket kísérő purparlékra. A másik, az árvíz sújtotta településeken élők mostanság aligha a választásokra gondolnak tömegesen, főként egy olyan országban, ahol különben sem túl nagy a választási kedv. Ott pedig szinte biztosan nem, ahol százával teszik utcára az embereket. Mindamellett nekünk, magyaroknak, külön feladták a leckét, akikre eddig szavaztunk, szavazgattunk. Csak nehogy mi, választópolgárok, legyünk majd a felelősök, ha két szék közé esünk.

Fogas Ferenc felvétele

Elpusztult a termés

POZSONY/LÉG/HIDASKÜRT/MARCELHÁZA – „Küszöbön a választások, ezért a politikusok ott sündörögnek az árvízkárosultak között, de fogadni mernék, hogy mire levonul az árvíz, kiszáradnak a földek és a lakások, már meg is feledkeznek az ígéreteikről” – jelentette ki múlt héten Légen Vladimír Chovan szlovák agrárminiszter. Álláspontjának első része már beigazolódott: Robert Fico az érsekújvári járásbeli Mányán és Hullban is járt, huszonöt millió eurós kormánytámogatást ígért, csak azt nem közölte, hogy mikor és milyen elvek alapján utalják a pénzt. Mert a kár régiónkban is óriási. „A Csallóközben a 68 ezer hektárnyi megművelt terület közül 19 ezer hektárt bel-, illetve talajvíz borít. Máshol is feláztak a szántók. Az őszi

vetéseinken kitört a szürkepenész és más gombabetegség, aggasztó a napraforgó, a repce, valamint a kukorica állapota is. A felázott talaj miatt hetekig esély sem volt a permetezésre” – tájékoztatta lapunkat Patasi Ilona, a dunaszerdahelyi regionális agrárkamara igazgatója. Forró Zoltán, a hidaskürti Zeltop vezetője arról számolt be, hogy a dinnyetermésük tönkrement, a paprika legalább hetven százaléka is. Ugyanez a helyzet a zöldségtermeléséről ismert Marcelházán is. A csallóközi kisvárosok piacain alig látni cseresznyét, epret vagy borsót. „Majdnem mind tönkrement, elposvadt, kifulladt. Ami megmaradt, az olyan ízetlen, mint a behozatali áru többsége. A gyümölcsfáimat kártevők lepték el” – panaszkodott Somorján egy bakai őstermelő.

Rövidesen megjelennek a szúnyogok is, méghozzá óriási rajokban. „Nagyszombat megye egyelőre 165 ezer eurót kapott erre a célra, a pénzt a bejelentett jogos igények alapján osztjuk el, kiegészítve a mi válságalapunkból erre fordítható összegekkel” – válaszolta érdeklődésünkre Kvarda József, a regionális önkormányzat alelnöke. Sok pénz kell a családi házakban és a háztáji kertekben okozta károk felszámolására is. „A biztosítók egyelőre csak a kárfelméréseknél tartanak, legfeljebb előleget fizetnek. Akiknek nem volt pénzük a szükséges biztosításra, azok csak a segélyekre számíthatnak” – közölte a Nyitra megyei önkormányzat egyik hivatalnoka. A helyi önkormányzatok minden anyagi tartalékukat már bevetették. Folytatás a 2. oldalon

● Hirdetésfelvétel: 031/550 37 44; iroda@csallokozonline.sk


Csallóköz

2

Tudósítás > Villáminterjú

A vonalban

Hodossy Gyula keresetlen szavai

Zuzana Hliváková, a Generali biztosító kommunikációs igazgatója Mi az igazság abban, hogy ezentúl több településen csak jelentős felárral kötnek az árvizek és belvizek ellen biztosítást, sőt, néhány helyen erre már nem is hajlandók? – Abból kell kiindulnunk, hogy a szlovákiai biztosítók az elmúlt heti árvizek okozta károk enyhítésére legalább tízmillió eurót fizetnek ki. Természetes tehát, hogy ezután még körültekintőbben járnak el az újabb biztosítások megkötésénél, mert különben csődbe juthatnak, ami senkinek sem jó. Ezért minden hazai biztosító szakemberei megvizsgálják, melyek az árvíz szempontjából legkockázatosabb területek Szlovákiában. Ezekben a térségekben csak jelentős felárral lesznek hajlandók szerződést kötni. Olyan helyeken, ahol az elmúlt években többször pusztított árvíz, valószínűleg nem vállaljuk a kockázatot. Van már olyan biztosító Szlovákiában, amely például Dévényben, Dévényújfalun, de Somorja csölösztői városrészében sem hajlandó családi házakat biztosítani árvízkár ellen. Mi egyelőre ilyen döntést még nem hoztunk, viszont már készítjük Szlovákia úgynevezett árvízveszélyes térképét, amely alapján megszabjuk, hogy az egyes településeken mennyiért kötünk szerződést a családi házak és más ingatlanok tulajdonosaival. Ez a lépés azért is szükséges, mert a klimatológusok szerint, a viharokkal és heves esőzésekkel járó szélsőséges időjárás valószínűleg ezután sem kerüli el térségünket. M. F. M.

Keressen 10 eurót

Beszélgetőkönyv avatásából beszélgető est DUNASZERDAHELY – Csütörtökön került sor Hodossy Gyula interjúkötetének bemutatására a helyi Budapest kávézóban. A Keresetlen szavak címet viselő kiadvány beszélgetéseit Csanda Gábor készítette. A kötetet G. Kovács László történész, fordító, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi karának tanára és Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója mutatta be. „Ez egy beszélgetőkönyv. Ami kibontakozik belőle, az egy életút. Egy regényről van itt szó, ami interjúkötetbe lett öntve. Csanda Gábor metsző élességgel kérdez rá mindenre. Az én szememben pedig az a könyv egyik nagy előnye, hogy nincs benne tabutéma” – mondta G. Kovács, majd rövi-

Fogas Ferenc felvétele

Juhász R. József (balról), mellette a szerző és Tóth Károly

den ismertette a tartalmat. Hodossy Gyula életéről beszélt, a katonaságról, a letűnt rezsimmel való összetűzésről, a megpróbáltatásokról. Elmondta, a könyv bővelkedik a groteszk hangban és a humorban is. Csanda Gábor szerint ez a könyv

egy nyolckezes kiadvány, ugyanis nem csak ő és Hodossy szerepelnek benne, de a kiadó is és persze az illusztrátor Gyenes Gábor, aki kiváló rajzaival gazdagította az oldalakat. „A Gyula intézményszervező. Ez volt itt Dunaszerdahelyen tizen-

Halálugrás a lakótelepen DUNASZERDAHELY – A hetedik emeletről kiugorva vetett véget életének J. Attila 45 éves helyi lakos múlt szerdán, este 6 óra körül az Újfalu-lakótelepen. Az áldozat évekkel ezelőtt elvált, a bérelt panellakásban egyedül lakott. Both Péter, járási rendőrkapitány tájékoztatása szerint már hetek óta nem adott életjelt magáról sem a hozzátartozóinak, sem munkaadójának, sem a lakás tulajdonosának. Mivel

sem a kopogásra, sem a csengetésre nem reagált és többszöri felszólításra sem nyitotta ki az ajtót, egy lakatos szakember segítségével jutottak be a házba. A férfi ekkor vetette ki magát a balkonról a mélybe. Információink szerint az áldozatnak anyagi gondjai voltak, ezért szánta rá magát a szörnyű tettre. Úgy tudjuk, búcsúlevelet is hagyott. Az eset pontos indítékait a rendőrség vizsgálja. –und

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót (A megfelelő területet fél éven át kerestem... (as): Ha vasárnap, akkor Aranykert börze!) Kovács Flóra (Dunaszerdahely) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Hiszen alig aludtak, egész éjjel itt voltak”. Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: június 11. Tragédia után: balra a letakart tetem, jobbra aki gyászolja

A szerző felvétele

hat éves korától kezdve és a mai napig az. Ahol ő megjelent, ott biztosan történt valami” – mosolygott Tóth Károly. A beszélgetőkönyv bemutatásából végül tartalmas beszélgető est lett. Az estet Juhász R. József költő, performer vezette. –as

Ki fizeti... Befejezés az 1. oldalról A pártok közül az MKP bankszámla-számot nyitott (1200 9248/5200), amelyre múlt hét végéig 3560 euró érkezett a rászorultak megsegítésére. A Híd minden rendezvényén gyűjtést rendez, s a pénzt a bajba jutott települések önkormányzatának adják át (Kétszer ad, ki gyorsan ad-elv alapján). A párt honlapján pedig nyomon követhető, hogy hova került a segély. Nagyon lassan ébredeznek a civil szerveződések, amelyek többsége csak e héten kezd gyűjteni, pedig nagyon sok árvízkárosultnak égető szüksége van az azonnali segítségre. A szlovák tárcavezető új biztosítási rendszer mielőbbi kidolgozását és elfogadását szorgalmazta Légen. Remélhetően olyan kormánya lesz Szlovákiának, amely ezt a javaslatot és sok ezer árvízkárosult kérését megszívleli. És nemcsak ígérget, hanem végre cselekszik is... (yf)


3

Háttér

2010. június 8. | 23. szám

Miért a Híd? Miért a Magyar Koalíció Pártja? Olvasóink kérdésére válaszol a két elnök Szerkesztőségünk felkérte Bugár Bélát, a Híd, és Csáky Pált, az MKP elnökét, hogy a szombati parlamenti voksolások előtt érveljenek olvasóinknak: Miért éppen az általuk vezetett pártra szavazzanak? Válaszaikat szó szerint, változtatások és rövidítések nélkül közöljük, a pártok választási számának sorrendjében. MKP (7), Híd (18).

Csáky Pál: Ennyi volt – történelemmé válunk? Kilencven éve egy néptöredék küzd a túlélésért itt, a történelmi Felföldön. Sok mindenen mentek keresz-

magyar iskolába járathatták gyerekeiket, új kulturális szövetséget alapíthattak. Az élni akarás hatalmas volt bennük. Azután eltelt néhány évtized. Az új generációk kezdték más szemmel nézni apáik életét. Sokan közülük már szlovák iskolába mentek, mások azt mondták, nem fognak ellenkezni, ha elsodorja őket a többségi ár, az asszimiláció. Többen meghasonlottak közülük. Sokan érdektelenné váltak a közügyek iránt. Némelyiküket nem érdeklik az értékek, csak az érdekek. Szétrázódott, elbizonytalanodott a közösség. Néhányan azután szembefordultak saját csapatukkal is. Megtagadták a pirosfehér-zöldet, s narancssár-

„Úgy, hogy elmegyünk szavazni”

Archív felvétel

tül szüleink, nagyszüleink. Elbizonytalanodva keresték a helyüket a két világháború közötti világban, kételyek között élték át a második világháború örömet és bánatot egyaránt vastagon hozó éveit. És sírtak örömükben, amikor a közel négyéves hontalanság után újra beszélhettek magyarul, újra

ga ködbe burkolózva, a semmi sem drága politikáját folytatják. Hazárdjáték ez a négyzeten. Értelmes ember ugyanis azt mondaná, hogy akkor, amikor slotátlanítani kell a szlovákiai politikát, minden erőt össze kellene fogni. Nem egymásnak fordulni. Nem megosztani a közösséget.

S mégis megosztották. Kockáztatva ezzel azt, hogy nem lesz magyar képviselet a parlamentben – vagy ha lesz is, meggyöngült. Könnyebb prédája legyen Ficónak. Mondják, hogy a csallóközi emberek nagy része otthon akar maradni június 12-én. Megteheti, de tudnia kell: aki nem szavaz, az a jelenlegi kormánykoalíció további működését támogatja. Aki viszont változást akar, az a biztos pártokra, a Slotát, Mečiart, Ficót kisöpörni akaró pártokra szavaz. Az MKP ilyen párt. Ehhez a lépéshez kér mandátumot, s egy jobbközép kormány megalakításához. Nem mindegy azonban, milyen erőnk lesz a tárgyalások során. S itt jön elő Fico ravaszsága: létrehozta és pénzeli a Most-Híd nevű formációt, amelynek célja elvinni a szavazatokat az MKP-tól. Meggyöngíteni nemcsak az MKP-t, de az egész jobbközép alternatívát. S perverz játékot játszani a naiv szlovákiai magyar választóval, aki fel sem fogja, hogy ha merő szimpátiából vagy egyéb indíttatásból a MostHídra szavaz, annak a voksa a legnagyobb valószínűséggel az első számláláskor elvész, a második fordulós visszaosztásnál pedig elsősorban Ficót erősíti majd. Igen, a Most-Hídra leadott szavazatok Ficónál landolnak majd. Ezt kellene elkerülni. Úgy, hogy elmegyünk szavazni. Úgy, hogy szavazatunkkal azt mondjuk: elég volt Slotából, Mečiarból és Ficóból. Úgy, hogy nem kockáztatjuk a szavazatunkat. S úgy, hogy a biztonságra, a kiszámíthatóságra, a hűségre szavazunk. Egy párt van, amely a szlovákiai magyar közösségből nőtt ki, amely érte van, s amely ezt a közösséget nem árulja el soha. A mi pártunk: az MKP, amely soha nem adja fel a jövőnkért való küzdelmet.

„Az emberek elsősorban békességben szeretnének élni” Fogas Ferenc felvétele

Amelynél biztonságban van az Ön szavazata is. Köszönjük! Bugár Béla: Vitás kérdésekre értelmes megoldásokat Azért kérjük a polgárok bizalmát és szavazatait, mert a Híd összeköt. A hazai magyarságunk és a szlovákok közötti vitás kérdésekre megoldásokkal válaszol. A társadalmi feszültségeket higgadt, tárgyilagos párbeszéddel helyettesíti. Az elmúlt napok nyugtalanító eseményei is igazolták, mennyire fontos mindez Szlovákiában. Mi nem megosztani akarjuk az embereket, hanem a fontos célok érdekében egységbe kovácsolni. Nem ellenségeket keres saját lehetséges választói, a szlovákiai magyarok soraiban, ám az olyan szlovák emberek között sem, akik az övéktől különböző kultúrákat képesek elfogadni és akár építkeznek is belőlük. Én azt gondolom, hogy azoknak az embereknek van jövőjük,

akik képesek az együttműködésre. Persze úgy, hogy elveikkel, meggyőződésükkel soha nem mennek szembe. Mivel tehát az ilyen embereknek van jövőjük, a Hídnak is van. Az utóbbi hetekben nagyon sok emberrel találkoztam: magyarral, szlovákkal, ruszinnal, ukránnal, romával, tanárral, gyári munkással, nyugdíjassal, magángazdával, mezőgazdászokkal, a kampányrendezvényeken részt vevő hölgyekkel, és azt tapasztaltam, hogy az emberek elsősorban nyugodtan szeretnének élni. Dolgozni akarnak, boldogulni szeretnének, és nem naponta frászt kapni attól, ahogy egyes politikusok gyalázkodnak. Olyan politikusokra van szükségük, akik lehetőséget teremtenek számukra, hogy mindannyian saját tehetségüknek, energiáiknak megfelelő megélhetést teremtsenek maguk és szeretteik számára. Akik békén hagyják és nem aszerint osztályozzák őket, hogy milyen az anyanyelvük. Folytatás az 5. oldalon


4

Tudósítás > Bűnügy > Tárca

Sokk után elektrosokk Emberéletet is követelt az árvíz MARCELHÁZA/MADAR/ SZENTPÉTER/GÚTA – Súlyos károkat okozott múlt héten a hatalmas mennyiségben lezúduló eső a Komáromi járásban is.

Marcelházán pedig tragédiát. A harmincéves G. Marian a kertjét elárasztó belvíz miatt úgy igyekezett menteni a zöldséget, hogy búvárpumpával kezdte kiszivattyúzni a csapadékot. Valószínűleg

Idősek és fiatalok védekeztek régiónk számos településén

a szerkezet elektromos vezetéke vízbe kerülhetett és az áramütés megölte a helybeli férfit. A családtagjai találtak rá nem sokkal később, s azonnal riasztották a mentőket, akik azonban már csak a

Fogas Ferenc felvétele

Hetek hordaléka DISZNÓ SZÓ ÖT BETŰRE. Egyszer szünetben az iskolaudvaron roppant illetlen szó szaladt ki a számon. Meghallotta ezt Bíró Tomi, az osztálytársam, s azt mondta, hogy beárul a tanító bácsinak, akit Varga Olivérnek hívtak és a bal keze béna volt, de gyorsan padra húzott és elnáspángolt bennünket bármi kis vétségért. Csak akkor nem árul el, mondta a módfelett ravasz Tomi, ha cukorkát fogok neki hordani. Így hát hordtam neki a cukrot. Pemetefű cukrot, szaloncukrot, krumplicukrot és azt a fekete, ragacsos valamit, amit csak medveszarnak hívtunk – mikor mit találtam otthon, vagy tudtam elcsórni a testvéreimtől. Míg a végén már közönséges kockacukrom sem volt. Viszont annál nagyobb a félelmem, hogy a ravasz és gonosz Tomi most már tényleg beárul a tanító bácsinak. De ő még így sem árult el. Biztosan félt volna kiejteni egy olyan illetlen szót… LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG. Olvasom, hogy a Földön mintegy negyed milliárd gyerek van rabszolgasorson – bányákban, farmokon, kézműiparban, esetleg a prostitúcióban. Elképzelni is nehéz ezt a számot. A főutcai söröző

teraszán pedig fiatalabb tanár ismerősöm imígyen elmélkedik, miközben a város alapiskoláiból az utcán tömött sorokban vonulnak a kisiskolások a nagy hagyományú Duna Menti Tavasz országos gyermekfesztivál műsoraira: „A minap bevittem a kisebbik gyerekemet az óvodába, de közölte, hogy nem akar ott maradni, mert akkor külön kell lenni a testvérétől. Volt már ilyen – és akkor megengedtem, hogy eljöjjön velem, mert pont a közeli könyvtárban volt dolgom. De el tudom képzelni, mi történt volna énvelem, ha nem akartam volna óvodába menni. Kisebb ellenkezést is emelt hangú kiabálás követett egyes felmenők részéről. És ahogy tőlük hallottam – nekik is ez volt a sorsuk, az ellenkezést túlzott fenyítés követte nemzedékeken át. Ma sok gyerek viszont nem hall korlátozó szót, annyira átesünk a ló másik oldalára. Amikor tanítok, látom, hogy az emelt hang egyszerűen tiltva van – mintha az egyenlőség abban fejeződne ki, hogy a tanár helyett a gyerek diktál. Szabad órán kártyázni, a mobiltelefonnal játszani, mert nincs fegyelmező eszköz a kezemben, szabad sustorgással za-

halál beálltát tudták megállapítani. A közeli Szentpéteren összedőlt egy családi ház, több épületet pedig elöntött a domboldalakról lezúduló iszapos víz. Madaron is összedőlt két családi ház. A helyi alapiskola fala is megroggyant, egyelőre az informatikai terem került veszélybe, ezért a számítógépeket kimentették az osztályból. Félő, hogy a további esőzések következtében további károk keletkezhetnek az épületben. Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Gútán és más településeken is, ahol ugyancsak megfeszített munkával igyekeztek enyhíteni a károkat, megvédeni a helybeli lakosokat, a jószágaikat és más értékeiket. M. F. M.

varni a tanár előadását, szabad ki-be járni az órán, mintha én csak egy tévéfigura lennék, nem beszélve a szünetekben a dohányzásról…” Aztán amolyan történelmi illusztrációképpen elmondja, hogy pár évszázaddal ezelőtt nemesi őseink idejében sem volt gyerekszoba még. Híres magyarok életrajzában olvashatjuk, hogy a konyhában egy medvebőrön feküdtek az agarakkal kiskorukban a gyerekek a kemence körül. Volt egy inas, aki időnként bottal megverte őket, „hogy

...nincs fegyelmező eszköz a kezemben féljenek”. Nyolc-kilencéves korukban pedig általában elküldték a fiúkat egy-egy rokon udvarházába és szolgai, inasi munkát kellett tanulni a jövendő uraknak – s persze korán megtanultak lovagolni, nyilazni, karddal vívni is. Ráadásul az átlagéletkor harminc-negyven év lévén, már tizennégy évesen gyakran házasodtak. „Szóval sokféle lehet a gyerekkor. Sajnos a legtöbb kétségbeesetten kiabáló, túlzott fegyelmezést alkalmazó szülő, mint néha én is, lelkileg nem felnőtt még. Nem kérdés, hogy a gyerekeket nevelni kell és bizonyos gyerekes követelőzéseket, hisztiket határozottan le kell

Csallóköz

Megöléssel fenyegetőztek! BŐS/BACSFA – A rendőrség kinyomozta, majd zsarolás és garázdaság bűncselekményeinek elkövetésével vádolta meg azt a 46 éves bősi férfit, aki még márciusban a dunaszerdahelyi autóbusz-állomáson tettlegesen rátámadt az ott jelenlevő sértett személyre, akit azzal fenyegetett, hogy amennyiben nem vonja vissza az ellene tett kihágási bejelentését, akkor olyan embereket küld rá, akik képesek még ölni is. A megvádolt férfit most négytől tíz évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. Veszélyes fenyegetés és magánlaksértés van a rovásán annak a 24 éves bacsfai férfinak, aki erre a vádra azzal szolgált rá, hogy Felbár községben bemászott egy családi ház kerítésén és megöléssel fenyegette az ott lakó sértett női személyt. Mint kiderült, ilyen fenyegetéseket sms-ekben is küldözgetett neki, s ha az ellene felhozott vádak bebizonyosodnak, az illető akár két évre is rács mögé kerülhet. (ck)

állítani. De nem gyerekes stílusban. Hogyan uralkodna magán egy gyerek, ha nem látja, hogyan fogja vissza magát a szülő? Nemrég az egyik diáknak azt mondtam, már nem emlékszem milyen fegyelmezetlenség után, hogy „csináljon úgy, mintha” érdekelné az óra. Azt mondta, „akkor nem lenne őszinte”. Pedig mindnyájunkban mindig nagyon sokféle hang szól. Nekem például nagy felismerést jelentett, amikor egy továbbképző tanfolyamon tanító ismerősöm felvilágosított, hogy nincs hatalmunk a helyzetek és az érzelmeink felett, vagyis mindig van egy belső sérült gyerekhang, aki fegyelmezetlenségre csábít, de a viselkedésünk felett igenis mi uralkodunk. A diákok akkor vitatkozni kezdtek, hogy „kétszínűségre, megjátszásra” biztatom őket. A látszat tiszteletére. Na de mi a látszat és mi a valóság, merült fel a kérdés. S egyszeriben folytatódhatott a tanóra annak rendje és módja szerint. MI AZ ÉLNI TUDÁS? Nemiség, hatalom, anyagi javak: e három körben mindenkinek el kell tudnia igazodni. Ezekkel kell bánni tudni. Ez jelenti az élni tudást. MI AZ ÉLET? Állítólag nemi úton terjedő betegség… Szerdahelyi József


5

Háttér > Hirdetés

2010. június 8. | 23. szám

mondani, életképes program bemutatása helyett, másokat szidni. Sajnos, ez Csákyra és Slotára is érvényes. Mindketten azt állítják, hogy minket a Smer hozott létre és Ficóék pénzelnek. Ez ostobaság a köbön. Ráadásul a Híd az egyetlen párt, amelyik támogatóinak listáját közzéteszi az interneten. Érdemes megnézni ezt a listát, a rajta szereplő emberek többsége még csak közelében sem járt a Smernek! S arról sem feledkezhetünk meg, hogy miközben bennünket gyanúsítgat Csáky azzal, hogy Fico lenne a keresztapánk, a Magyar Koalíció

Pártja az egyetlen olyan jobboldali ellenzéki erő Szlovákiában, amelynek vezetői nem jelentették ki egyértelműen, hogy a választások után semmi szín alatt sem közösködnek a Smerrel! Mi megtettük, és álljuk is a szavunkat! A következtetések levonására a tisztelt választópolgárokat kérem. Mert közös célunk az, hogy változtassunk az ország sorsán, ezáltal a szlovákiai magyarság jelenlegi helyzetén. Minél többen megyünk el voksolni, annál nagyobb az esély a jelenlegi kormánypártok megbuktatására. Ezért én mindenkit arra bíztatok, hogy szombaton mindannyian menjenek el szavazni!

kázhatja, s ezzel növeli az esélyét annak, hogy az illető előbbre kerül. Négynél kevesebbet is választhat, akkor is érvényes a preferenciaszavazata, többet azonban nem! Ezután a leragasztott borítékot bedobja az urnába, a többi párt listáját pedig elhelyezi a gyűjtőládába. Ezzel befejezte a választás aktusát. Szavazni csak egyedül lehet, kivéve a fogyatékosokat, akiknek a bizottság valamelyik tagja segíthet. A beteg vagy magatehetetlen polgárok a lakóhelyükön mozgó urnába szavazhatnak. Ezt a kérést be kell jelen-

teni a helyi önkormányzatnak vagy az illetékes választóbizottságnak. Aki a szavazás napján nem lesz otthon, az a helyi önkormányzattól úgynevezett választói igazolványt kérhetett, amellyel az ország bármelyik szavazóhelyiségében voksolhat. Főleg az idősebb polgárokat arra kérik, hogy szemüveget is vigyenek magukkal, mert így elkerülhetik a tévedést és az érvénytelen szavazatot. Ha időben rájönnek valamilyen hibájukra, akkor a helyszínen új szavazócédulákat kérhetnek. (SU)

Miért a Híd? Miért a Magyar Koalíció Pártja? Befejezés a 3. oldalról Mi a Híd révén azt szeretnénk elérni, hogy az állampolgárok biztonságban, békességben élhessenek egy gazdaságilag erős országban, mely munkát és megfelelő szociális gondoskodást biztosít úgy, hogy közben nem kell feladniuk nemzetiségüket. Ennek kulcsa pedig az együttműködés. Nem fordul elő túl gyakran, hogy Csáky Pál és Ján Slota valamiben egyetértenek. Most ez is bekövetkezett. Egymással versengenek abban, ki tud bennünket nagyobb hazugsággal befeketíteni. Csáky attól fél, hogy a Híd

jól szerepel a parlamenti választásokon, hogy nem jön be a „jóslata”, mely szerint nem jutunk be a parlamentbe. De ráébredt Slota is, hogy ha sikeres lesz a Híd – és miért ne volna –, akkor az úgynevezett magyar kártyát egyszerűen kiütjük a kezéből. Mert nemcsak a magyarok, hanem a Híd szlovák politikusai is azt fogják neki mondani, hogy tűnjön el végre a politikai porondról! Mindkettőjük megnyilvánulásai kapcsán jutott eszembe a régi igazság, hogy amikor elfogynak az érvek, a politikusok elkezdenek butaságokat

Mikor és hogyan voksolunk? A szlovákiai parlamenti választásokat szombaton, június 12-én tartják, reggel héttől este tízig. Voksolni a lakóhely szerinti szavazóhelyiségben lehet, amelynek címéről a helyi önkormányzat már értesítette a lakosságot. A szavazóhelyiségbe belépve a jelenlevő bizottságnak fel kell mutatnunk a személyi igazolványunkat. Ha véletlenül valaki nincs rajta a vá-

lasztópolgárok listáján, akkor a dokumentum alapján a bizottság elnöke utólag ráírhatja, s engedélyezheti neki is a voksolást. Az illetékesség ellenőrzése után a polgár egy üres borítékot és 18 listát vesz át (ennyi párt indul az idei választásokon), majd pedig a szavazófülkébe lép. Itt annak a pártnak a listáját teszi be a borítékba (majd pedig leragasztja), amelyet választani óhajt. Előzőleg azonban erről (csak erről!) négy jelölt nevének a sorszámát bekari-

Korszerű iskolákat megbecsült pedagógusokkal! Közpénzekről minden szinten kendőzetlenül! Céltudatosabban az önkormányzatok jogköreivel!

48 Néveri Sándor

7


6

Csallóköz

Riport

Fentről és lentről is támadt a víz Megfeszített erővel küzdenek az árral NYÁRASD/VÁMOSFALU/ ALISTÁL – A több hete tartó esőzések óriási károkat okoztak a Dunaszerdahelyi járás számos településén. Tilajcsík Árpád körzeti elöljáró június 2-án reggel az egész térségre vonatkozóan rendkívüli állapotot hirdetett. Délután háromkor pedig összeült a válságstáb. Múlt csütörtök reggel első utunk Nyárasd polgármesteréhez, Bacsó Lászlóhoz vezetett. Épp a helyi önkormányzati képviselőkkel tárgyalt

ter, aki elmondta, napok óta alig aludtak, annyi a tennivaló. Hozzátette, múlt hétfőtől aztán tovább romlott a helyzet. Riasztották a Komplex Mentőszolgálatot Bősről. „Culka Jánosék csapata akkor több száz méter tömlőt rakott össze a töltésen át, majd a vizet a Tőkési-ágba engedték. Riadóztatták a somorjai önkénteseket és a járási tűzoltókat is” – idézte fel Bacsó az akkori történéséket. Csúcsidőben 50-100 szakember dolgozott az árvíz sújtotta részeken, ehhez csatlakoztak még magánszemélyek is. A Duna utcában sike-

pár nappal ezelőtti helyzethez képest, az elhárító munkálatoknak azonban még korántsincs vége. Bognár Ernő azt mondja, egészen a háza aljáig ért a víz: „Ha kedden este nem jönnek szivattyúzni, a víz elönti a házakat is. Attól féltünk, hogy az utca végén lévő sportcsarnok is a víz martalékává lesz. Köszönettel tartozunk azoknak, akik gyorsan intézkedtek. Sokan dolgoztak itt, mi pedig kávéval, ennivalóval kínáltuk őket. Hiszen alig aludtak, egész éjjel itt voltak” – közölte. Szomszédja, a nyugdíjas Barczi Veronika így nyilatko-

mokzsákokon lépkedve lehet közlekedni. Soóky Terézia az egyik leginkább sújtott területen lakik. A könnyeivel küszködve mesél: „Két napja volt a legvészesebb nálunk, minden vízben állt, a garázsunk úszott, mentettük az autónkat. A kertbe ültetett zöldség, gyümölcs mind odalett. Rengeteget dolgoztunk, merjük a vizet a garázsból. Körbe vagyunk véve homokzsákokkal. Ha tegnap nem szivattyúzzák ki a vizet az udvarból, mindenünk úszott volna” – mondja elkeseredetten. Arrébb Katona Andrea mutatja: másfél méternyi víz borítja a kertjüket. „A fóliában pedig paradicsom volt, ezeknek búcsút mondhatunk. A melléképületeink, a garázs, ólak, műhely, mindmind tele van vízzel. A kutyák is csak a homokzsákokon futkároznak. Tegnap lecsapolták az emésztőgödröt, mára ugyanúgy megtelt. Egy 94 éves bácsi lakik az utcában, ő azt mondta, ennyi esőre, vízre még ő sem emlékszik. Istenem, csak a ház maradjon!” – rimánkodik és az égre emeli tekintetét. Elmarad a falunap

Fogas Ferenc felvétele

Soókyék udvara

az árvízi helyzetről. Egyeztettek, értékeltek, megbeszélték a legfontosabb tennivalókat. „Már hetek óta szivattyúzzuk a vizet az utakról, azonban két héttel ezelőtt kritikussá vált a helyzet. Gyermeknapot tartottunk vasárnap a sportcsarnokban, amikor hatalmas vihar kerekedett, és rengeteg csapadék leesett. A Duna utcában körülbelül 2040 centiméternyire állt a víz az úton, később ez tovább emelkedett. Több helyen már a házak bejáratait nyaldosta a víz. Harmadfokú árvízvédelmi készültséget hirdettünk” – kezdte a polgármes-

rült valamennyire megfékezni a belvizeket, a Hűvösvölgy utcában és a Csillag utcában azonban a kerteket, pincéket elárasztotta a feltörő talajvíz. A bérlakásoknál pedig az emésztőgödrök okozták a gondot. Hiába szivattyúzták ki, estére újra megtelt talajvízzel. Június 3-án a községi hangosbemondón keresztül kérték a lakosokat, aki tud, jöjjön a gazdasági udvarba, ahol még 1500 üres zsákot kellett megtölteni homokkal. Nehéz napok A Duna utcában lakók valamelyest megnyugodhattak a

zott: „A házunk falai átáztak, a pince, az udvar körülbelül 20-30 centire víz alatt volt. Azokat a bútorokat, amelyeket az alagsorban tároltunk, fel sem tudtuk hozni. Nem aludtunk szinte semmit ma éjjel sem a kocsik zajától, de örültünk, mert legalább dolgoztak. Felváltva hajtjuk álomra a fejünket, most éppen a férjem bóbiskol egy kicsit” – meséli a hölgy. Károk máshol is A Hűvösvölgyi utca több házsora szinte megközelíthetetlen, 40-50 cm-re áll a víz az úton, csak a fal mentén, ho-

Nyárasdon két házból kellett kiköltöztetni embereket. „Tegnap reggel egy idős bácsi keresett meg és sírva rebegte: éjjel hallották, ahogy reped a házuk fala. Biztonság kedvéért a rokonokhoz költöztek addig, amíg szakember nem állapítja meg, hogy lakható-e a ház vagy sem. Egy másik hölgynek szintén az otthonában repedtek meg a falak. Alátámasztották, de akkora lyuk tátongott rajta, hogy ki lehetett látni az utcára. Ő is a családtagjaihoz költözött” – számolt be a polgármester. Hozzátette, múlt kedden soros testületi ülésüket tartották az önkormányzat képviselői, ahol közös döntésükkel lefújták a június 19-re tervezett falunapot. „Óriási kiadások lesznek még, hiszen ha lemegy az ár, jönnek a hely-

reállítási és fertőtlenítési munkálatok. A falunapra megközelítőleg 6640 eurót különítettünk el, gyakorlatilag ezt a pénzt már el is „szippantottuk”. Másrészt pedig hatalmas a káruk a lakosoknak is, kinek van most kedve ünnepelni?” – teszi fel az indokolt kérdést. Víz alatt Vámosfalu is Ahogy a vámosfalusi községi hivatal felé közelítünk, két ciszternás kocsit látunk dolgozni a meglehetősen rövidke útszakaszon. Almásy Tamás vállalkozó azt mondja, felbecsülhetetlen kár keletkezett ebben a faluban is. Majdnem minden ház udvarába, több helyen a lakásba is betört a víz. Az egyik háznál 24 órája szívatják a vizet egy nagyteljesítményű kocsival, amelyik percenként 3000 liter vizet képes magába gyűjteni. Körülbelül húsz ember dolgozik folyamatosan a falu területén. A vizet aztán a szövetkezet gyümölcsösébe engedik ki. Szolgai Szilviáék házát szinte teljességében körbezárta a víz. Az autójukat az egyik szomszédjuk előtt tartják, mert a garázsuk megközelíthetetlen. A pincében a falak másfél méterre feláztak. „A malacokat és az anyadisznót az anyukámékhoz visszük addig, amíg nem javul a helyzet” – számolt be a fiatal nő. Talpon a község Alistálban a tó köré homokzsákokat raknak a megemelkedett vízszint miatt. Németh Tibor polgármester tájékoztatta lapunkat: „Nagyon fönt van a talajvíz, folyamatosan hordjuk el a szennyvizet az emésztőgödrökből. Sokan segítenek: az önkéntesek, a fiatalok, a községi rendőrség dolgozói. Bízunk benne, hogy mielőbb legalább egy ideig kitisztul az ég. Sok csallóközihez és mátyusföldihez hasonlóan szomorúan vette tudomásul, hogy múlt csütörtök délután ismét eleredt az eső... Undesser Tímea


7

Tudósítás > Hirdetés

2010. június 8. | 23. szám

Gyermekzsivaj a sportcsarnokban Még az eső sem rontotta el a jókedvüket és a rendezvényt DUNASZERDAHELY – Gyerekzsivajtól volt hangos a helyi sportcsarnok az első ízben megrendezett önkormányzati gyermeknapon június 2-án, ahová az öt alapiskola egyenként 50 gyermeke volt hivatalos. Az önkormányzati fenntartású intézmények 50 kisdiákja közül tizenketten futballtornán vettek részt, a többiek pedig versenyző társaikat buzdították. „A kedvezőtlen, esős idő miatt sajnos csak a mérkőzéseket tudtuk megszervezni. Az eredeti terv szerint ugyanis kézműves-foglalkozás és egyéb sporttevékenység is színesítette volna a kisdiákok nap-

Kézműves-foglalkozás

ját, így sajnos mindegyikből csak egy picike van” – közölte lapunkkal Molnár Tímea, a városi hivatal közoktatási alosztályának referense. Az egyik helyiségben a szabadidőközpont két pedagógusa, Uher Anikó és Krascsenits Dániel foglalkozott a gyöngyfűzéssel, illetve a képzőművészettel ismerkedni vágyó tanulókkal. A Kodály Zoltán Alapiskola negyedikese, Bokros László nyakláncot fűzött száraz tésztából és gyöngyből. Mint mondta, ő a fociban játékosként nem vesz részt, de a mérkőzésen majd szurkolni fog iskolája csapatának. A másik asztalnál a szintén negyedikes Anyalai Ferenc egy gipszből készült delfint festegetett. „Jól érezzük itt

A szerző felvétele

A győztes Szabó Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskola növendékei

magunkat. Gyermeknapkor egyébként sok ajándékot kapok a szüleimtől is, legtöbbször ruhákat és játékokat. Nemrég volt a szülinapom, akkor is sok hasznos dologgal leptek meg otthon” – közölte a cserfes kisfiú. A saját kezűleg készített tárgyakat aztán a nebulók haza is vihették. Az öt focicsapat mindegyike megmérkőzött egymással. A meccseket pedig hivatásos bírók fújták! Pomichal Richárd, a Szabó Gyula Alapiskola tanára elégedett volt védencei teljesítményével. „Jól teljesített a csapatunk, látszott rajtuk, hogy élvezik a játékot, küzdöttek egymásért” – közölte a történelem-testnevelés szakos tanító a meccs után. Elmond-

ta azt is, ide két ötödikes osztállyal érkeztek, a gyermeknapot pedig egy nappal korábban már megünnepelték az iskolájukban – az eső miatt az intézmény falain belül. A futballtornán a végső sorrend a következőképpen alakult: az első helyet a Szabó Gyula Alapiskola-, a másodikat a Jilemnický utcai Alapiskola-, a harmadikat a Kodály Zoltán Alapiskola-, a negyediket a Vámbéry Ármin Alapiskola csapata szerezte meg, ötödikként pedig a Smetana ligeti Alapiskola diákjai végeztek. A legjobb játékosnak kijáró kupát Domonkos Kristóf (Szabó Gyula AI) kapta, a torna legjobb kapusának pedig Somogyi Barnabást (Vámbéry Ármin AI) kiáltották ki.

Baláži Marian felvétele

A gyermeknapon az önkormányzat önerőből, illetve a szponzorok nagylelkű felajánlásainak köszönhetően értékes díjakkal és ajándékokkal lepték meg a diákokat. A torna győztesei kupát, az „aranyéremes” csapat tagjai pedig még tortát is kaptak! Emellett az összes résztvevő tanuló a rendezvény végén zsákbamacskát kapott, ami különböző tárgyakat: színes ceruzát, bögrét, faragót és egyéb hasznos kelléket tartalmazott, valamint minden iskola számára értékes meglepetéssel készültek a szervezők. A kilenc helyi óvodáról sem feledkezett meg az önkormányzat: nekik is értékes csomagokat ajándékoztak. Undesser Tímea

Dr. KVARDA JÓZSEF

Hűséggel a magyarságért. 20 éve töretlenül. Képviselőként, polgármesterként, alispánként, emberként.

karikázza a www.kvarda.sk

32 -t

Parlamenti választások 2010. június 12.


8

Csallóköz

Tudósítás

Ki találta ki Isten létezését? OPUS 2010/3 A Csallóközben találkoztak a Fiatal Reformátusok Szövetségének tagjai és vendégeik DUNASZERDAHELY – Megtelt a keresztyén ifjúsági találkozó résztvevőivel május 29-én, szombaton a dunaszerdahelyi református templom. Az egész napos programsor dr. Süll Tamás kulcsodi lelkipásztor, a FIRESZ Duna Mente elnökének köszöntőjével vette kezdetét, majd Vámos Béla, a pozsonyi egyházmegye missziói előadója „Ki találta ki Isten létezését?” címmel tartott gondolatébresztő, vitaindító előadást. A felsőpatonyi lelkipásztor elsősorban a még kételkedő és hitükben bizonytalan fiatalokat igyekezett megszólítani, azokat, „akik nem tudják,

Vámos Béla főszervező

mit is higgyenek a sokak által régimódinak tartott istenhitről, a Bibliáról vagy éppen a világ keletkezéséről”. Az előadás után Szeverényi Jánosnak, a Magyar Evangélikus Egyház országos missziói lelkészének evangelizációs szolgálata következett. Volt továbbá filmvetítés, könyvvásár, társas játékok, sportolási lehetőség és közös éneklés. A délutáni órákban négy keresztyén témában vezettek vitát lelkészek és ifjúsági munkások. A kitűnően megszervezett FIRESZ-találkozóról lélekben megerősödve, gazdag élményekkel tértek haza a résztvevő fiatalok. (lv)

Lelkes Vince felvételei

Jó hangulatban zajlott a találkozó

Hely-történet

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága irodalmi lapjának, az Opusnak legújabb számát Grendel Lajos új, készülő regényének részlete nyitja (Négy hét az élet), melyet az Amerikai Egyesült Államokban élő Bányai Tamás A nagy fogás cimű parabolája, Zsávolya Zoltán Macskadzsamping című regényének részlete, valamint az idei Könyvhétre új novelláskötettel jelentkezett Szalay Zoltán A kékfejű makákó című elbeszélése követ Fikciók összefoglaló cím alatt. A lap új számának második szövegtömbje, a Lírikusok költőkkel, költészettel foglalkozik, melyben Nemes Nagy Ágnes költészetét Bárdos László (Hanghullámok a labirintusban), Hegedűs Norbert Orbán Ottó Illyés Gyula hangfelvételről az Egy mondatot mondja című versét, L. Varga Péter pedig „Jelszerűségemből kifolyólag…” címmel Vida Gergely költészetét elemzi. Az Opus versrovata ezúttal fiatal(abb) kortárs szlovák költőknek ad teret a két nyelvben és két kultúrában (ott)honos Macsovszky Péter fordításában, akinek hangján Peter Šulej, Michal Rehúš, Nóra Ružičková, Katarína Kucbelová és Michal Habaj szólalnak meg magyarul. A Palimpszeszt szövegtömbben Méry Erzsébet Polcz Alaine Asszony a fronton című megrázó erejű regényét ismerteti, Deisler Szilvia a Cselényi László életművét körbejáró, A Cs-tartomány pró és kontra című tanulmány- és kritikagyűjteményt mutatja be, Hushegyi Gábor pedig a jelen lapszám képanyagát adó Rónai Péter képzőművészről rajzol arcképet. A lapszám 6 oldalas mellékleteként ezúttal A SZMÍT Tájékoztatóját találjuk. (–)

Lelkes Vince

Hivatalos látogatások a (reál)gimnáziumban

A bécsi döntés 1938. november 2án Pozsonyt Szlovákiában hagyta. Az ott tanuló csallóközi és mátyusföldi középiskolásokat sem a komáromi, sem az érsekújvári gimnázium nem tudta befogadni. A magyar kultuszkormány elhatározta egy gimnáziumi tanfolyam megnyitását Dunaszerdahelyen. Az előmunkálatok befejezése után a községben 1938. december 12-én megkezdődhetett az összevont tanítás az I–VII. koeducációs rendszerű osztályokban. Az intézményt fennállása alatt számos rangos világi és egyházi képviselő meglátogatta. Elsők között vitéz dr. Bessenyei Lajos őméltósága, a Felszabadult Terü-

letek tankerületi királyi főigazgatója 1939. január 3-án. A tisztségviselő megfigyelte a rendszeresen kezdődő tanítás munkáját és az ügyvitel adminisztrációját. 1939. január 16-án Sáska László minisztériumi számvevőségi tanácsos megvizsgálta a gimnázium pénzügyi helyzetét. Dr. Markwarth Gábor dunaszerdahelyi római katolikus plébános érséki biztosi minőségében gyakran látogatta a római katolikus hittanórákat. Dr. Bárdos István pápai kamarás, érseki főbiztos 1940. október 28án a valláserkölcsi és hitoktatást ellenőrizte. Nádas József gimnáziumi szakelőadó a tankerületi királyi főigazgató képviseletében 1940.

november 20–26-án végezte hivatalos iskolalátogatását, melynek során megvizsgálta az ügyvitelt, a könyvtárakat, szertárakat, a körök munkáját és jelen volt minden osztály és tanár több tanítási óráján. Az 1941. június 13–16-ai magánvizsgálatokon dr. Hajdu Lukács komáromi bencésrendi gimnáziumi tanár, tanulmányi felügyelő elnökölt. Az 1940/41-es tanévben személyes látogatásukkal tisztelték meg a dunaszerdahelyi (reál)gimnáziumot többek között Pödör Béla szakiskolai szakelőadó és dr. Takács Gyula tanügyi titkár. Pfeiffer Miklós kassai kanonok kétnapos májusi látogatást tett az intézményben. A június 9–11-ig meg-

tartott érettségi vizsgákon Csaplovics József tankerületi királyi főigazgató elnökölt. Az 1941/42-es tanévben az év végi római katolikus hittanösszefoglalásokon Janovits Ödön helybeli új plébános elnökölt, kit első ténykedése alkalmával az intézet nevében köszöntött dr. Szeliánszky Ferenc igazgató. A júniusi érettségi vizsgákon Kékesy János lévai állami gimnáziumi igazgató, a magánvizsgálatokon dr. Bakos József érsekújvári gimnáziumi tanár, tanulmányi felügyelő elnökölt. A gimnáziumot 1941 szeptemberében meglátogatta dr. Marczell Mihály egyetemi nyilvános rendes tanár, a budapesti Központi Papnevelő rektora.


Tudósítás > Bűnügy > Hirdetés

2010. június 8. | 23. szám

Nem felejtenek

Megcsapolták az autóbuszt!

Megszépült a Lidice Emlékpark KOMÁROM – Hovatovább már a helybeliek is elfelejtik, hogy az Emil Boleslav Lukáč utcában egy emlékpark található, amelyet évtizedekkel ezelőtt a csehországi Lidice község elpusztításának mementójaként hoztak létre. A régóta gondozatlan parkot lassan felverte a gyom, csak a komor kőházba ágyazott emléktábla emlékeztetett a múltra. Május 28-án azonban újra benépesült, méghozzá többnyire alapiskolás diákokkal. Zömmel ők végezték el ugyanis a terület teljes felújítását, amelynek során rendbehozták a parkban található ösvényeket, tujákat és virágokat ültettek, és később a megrongálódott emlékmű kijavítására is sort kerítenek. A felújításhoz egyébként a város az Ekopolis

A szerző felvétel

Szorgoskodók

Alapítvány és a Slovnaft Rt. által támogatott Zöld Oázis program keretében kapott – egy sikeres pályázat eredményeképpen – 2000 eurót, ami a felújításra szánt összeg felét teszi ki. A másik felét önrészként fizette hozzá.

9

Bastrnák Tibor polgármester – aki szintén ott volt a pénteki „munkanapon” -- főleg a diákok részvételét értékelte rendkívül pozitívan. „Ezek a gyerekek – mondta – egészen biztos, hogy ezentúl másként fognak elmenni

a park mellett, és főleg jobban fognak vigyázni rá. Hiszen az ő kezük munkája nyomán vált újra a város egyik szép emlékhelyévé…” – nyilatkozta lapunknak.

DUNASZERDAHELYI JÁRÁS – Akár két évre is börtönbe kerülhet az a 29 éves férfi Kisfaludról, aki eredeti kulccsal, ám a tulajdonos engedélye nélkül hatolt be egy családi házba a község kataszterében, ahonnan 550 euró készpénzt lopott el. Ezen túl természetesen a magánlaksértésért is felelnie kell. Tettestársként elkövetett lopásért indult eljárás egy 27 éves dunaszerdahelyi és 25 éves nagyudvarnoki társa ellen. Ők a dunaszerdahelyi Reptér utcában erőszak alkalmazásával eltávolították egy ott parkoló autóbusz üzemanyag-tartályának fedelét, s 205 liternyi naftát loptak ki a tartályból, összesen 232,41 euró kárt okozva a buszt üzemelő társaságnak. Hasonlóképpen két évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti azt a 20 éves vásárúti fickót, aki Dunatőkésen egy lakatlan családi ház padlásáról különféle szerszámokat lopott el 455 euró összértékben. (–rend/ck)

IGEN Vas Gyula

2010. június 12.

OTT LESZÜNK

18


10

Žitný ostrov

Rozhovor

Krízový fond a dobré poistenie Farmári klimatické zmeny ovplyvniť nedokážu Vo štvrtok 3. júna sa v kultúrnom dome v Lehniciach konala medzinárodná konferencia s podtitulom „Regionálne zdroje pre výrobu zdravých potravín“, ktorú organizovala Národná sieť rozvoja vidieka SR. Na konferencii sa za prítomnosti zhruba dvoch stoviek odborníkov z agrosektora okrem iných hostí zúčastnili a vystúpili minister pôdo-

v počasí – dlhé obdobia sucha, respektíve veľké dažde, ktoré môžeme porovnať s monzúnmi. Sú to faktory, ktoré farmári ovplyvniť nevedia, preto je potrebné vytvoriť v pôdohospodárstve stabilitu prostredia. Je niekoľko dní pred voľbami – čo sa dá urobiť okamžite? – Dnes je jasné, že poľnohospodárom vznikli a ešte vzniknú veľké škody. Momentálne je však akútnou úlohou vlády riešiť vzniknutú havarijnú

Vladimír Chovan: Potrebujeme štandardný, systémový nástroj

hospodárstva SR Vladimír Chovan, jeden z jeho predchodcov vo funkcii Miroslav Jureňa, senátor Európskeho hospodárskeho senátu a viceprezident Exim banky Štefan Veselovský, riaditeľ Agrárnej komory Burgenland v Rakúsku Blasius Somodi Balázs a mnohí ďalší. Hoci témy prednášok sa venovali v prvom rade možnostiam výroby zdravých potravín a ich podpore, najmä minister Chovan sa vo svojom príhovore venoval aj najpálčivejšej téme týchto dní – katastrofickým záplavám, ktoré postihli Slovensko a susedné krajiny – a ich následkom na poľnohospodársku výrobu a farmárov. V tejto súvislosti sme mu položili niekoľko otázok. Ako sa dajú eliminovať následky takýchto katastrôf? – Kalamitná situácia, ktorá momentálne vznikla z titulu nadnormálnych zrážok, je reálnym dôsledkom klimatických zmien. Hovorí sa o nich už dlhodobo, ale u nás sa doteraz neurobili žiadne kroky k tomu, aby sa vytvorilo prostredie, ktoré by eliminovalo ich následky na poľnohospodárstvo. V ostatných rokoch sledujeme skutočne veľké výkyvy

situáciu, v prvom rade je to záchrana životov a majetku občanov. Poľnohospodári vidia, že situácia privodila nenávratné škody, rozsah zaplavených a zamokrených pozemkov je obrovský (v piatok 4. júna dopoludnia to bolo už 17 % celkovej výmery obrábanej pôdy na Slovensku – pozn. autora), a farmári sa pýtajú, čo bude ďalej. A čo bude ďalej? – Máme reálne vypracovaný návrh systému metód odškodnenia. Výnos je bohužiaľ často krát veľmi slabo krytý zo štátnych zdrojov a to spôsobilo, že neprichádzalo k úhrade škôd. Táto úhrada nie je zo zákona nárokovateľná – môže byť poskytnutá, ale nemusí. Toto nie je dobrá situácia, potrebujeme štandardný, systémový nástroj. Ako minister som podal na vláde návrh, aby som bol poverený vypracovať návrh zákona o krízovom fonde na riešenie takýchto problémov v pôdohospodárstve. V tomto volebnom období je to však už asi nereálne... – Jednou vecou je, že Slovensko niečo takéto malo mať už dávno a nie hľadať vtedy, ak nastane kritická si-

tuácia ako dnes. Na druhej strane by potrebu takéhoto fondu mohli pochopiť aj takí, ktorí sú zásadne proti štátnym fondom, že iným spôsobom to nejde, že je to štandardný postup, ktorý sa veľmi dobre uplatňuje napríklad vo Francúzsku. K tomu je však potrebná politická vôľa a tá tu doteraz nebola. Politici chodia, navštevujú, pozerajú keď je zle, ale dovolím si tvrdiť, že o desať dní, keď bude svietiť slnko a pôda vyschne, si už nebudú pamätať, čo sa stalo. Takže sa dá predpokladať, že k odškodneniu pôdohospodárov nepríde? – Rok 2010 musíme riešiť na základe reálneho stavu, nájsť zdroje, ktoré vykryjú straty a škody, spôsobené poľnohospodárom počasím. Škody v poľnohospodárstve sú nevratné a nami navrhované systémové opatrenie má kladnú odozvu aj u poľnohospodárov, vidíme, že sme správne odhadli, čo rezort potrebuje. Predpokladám, že tento systém bude možné uplatniť od roku 2011. Po prijatí tohto zákona, ktorý musí prejsť celým legislatívnym procesom vrátane pripomienkového konania i zo strany poľnohospodárov, máme predstavu využiť aj skúsenosti zo susedných štátov, napríklad Rakúska, kde tento systém dlhodobo funguje. Chceme vytvoriť veľmi dobrý systém poistenia poľnohospodárov proti všetkým predpokladaným rizikovým udalostiam, ktoré poľnohospodárov v budúcnosti čakajú, a určite ich nebude málo. Myslíte na komerčné poistenie? – Ak sa nám tento legislatívny zámer podarí presadiť, pomôžeme okrem štátnych zdrojov vniesť do

tohto aj súkromný kapitál. To je veľmi dôležité, lebo štátnych zdrojov nikdy nie je dosť, a veci musia byť riešené i na komerčnej báze. Bolo by samozrejme nereálne predpokladať, že farmári masívne navýšia prostriedky do poistenia, preto im musí tento fond pomôcť v tom, že im bude refundovať 75 % nákladov na vytvorenie tohto poistného modelu. Nábeh takéhoto systému môže trvať dlho... – Nie sú to veci, ktoré sa dajú riešiť za jednu sezónu alebo rok, je to dlhodobejšia záležitosť. No my už niekoľko rokov veľmi intenzívne rokujeme s poisťovacími spoločnosťami, sú pripravené aktívne vstúpiť do tohto modelu a pomôcť. Samy to nedokážu – musí byť záujem. Ani poľnohospodár nemôže predpokladať, kedy prídu záplavy – či raz za päť, alebo raz za desať rokov. A klásť si otázku: poistím sa tento rok proti povodniam? Ak príde nový poistný produkt, samozrejme, nebude lacný. Bude lacnejší vtedy, ak bude mať silnú podporu a tú nezískame, ak nebude legislatíva, lebo je nutné ponúknuť plošne použiteľný produkt. Dnes konštatujeme, že škody spôsobené povodňami budú v miliónoch či desiatkach miliónov eur a neviem si predstaviť, že ak by dochádzalo k takýmto udalostiam každý rok, že by mohli poľnohospodári dostávať zo štátneho rozpočtu niekoľko miliárd na zaplatenie škôd. Musí sa vytvoriť systém, ktorý by kumuloval a točil prostriedky zo štátnych zdrojov, zdrojov poľnohospodárov a privátneho sektora, teda poisťovní. Ľubo Banič

Účastníci konferencie v lehnickom kultúrnom dome

Foto: Marian Baláži


11

Spravodajstvo > Inzercia

8. jún 2010 | číslo 23

Stretnutie v literárnom klube Rozprávanie a „rozprávkovanie“ s Petrom Glockom DUNAJSKÁ STREDA – Literárne tvoriacim deťom a mládeži sa na „osvete“ venujú už takmer celé desaťročie. Snahou osvetárov je aj pravidelne ponúknuť „rukolapný“ výsledok spoločného úsilia – literárny zborník. No nie každý rok sa to podarí, tlač je drahá. Rok 2010 bol však úspešný – VI. ročník zborníka literárnych prvotín našich talentovaných žiakov a študentov je na svete! Obsahuje práce dvadsiatich troch autorov a novinkou sú aj kolektívne básničky z pier detí základných škôl. V posledný májový utorok prišiel na stretnutie do Dunajskej Stredy aj vzácny hosť – spisovateľ Peter Glocko. Stretnutie otvorila riaditeľka Žitnoostrovského osvetového strediska Jana Svetlovská, ktorá spisovateľa privítala, pričom ho prítomným pred-

stavila, a zároveň hosťovi prezentovala mladých, nádejných literátov zo Žitného ostrova. O tom, akú hodnotnú literatúru Glocko tvo-

Spisovateľ Peter Glocko pochválil i poradil

rí sa vie už dávno, ale prítomní až pri tejto osobnej skúsenosti zistili, akým je nositeľom všeobecne platných hodnôt. Spisovateľ, kto-

rého tvorba zaberie už riadny kus knižnice, si doma prečítal všetky literárne práce v zborníku Podunajské písmená a na stretnutí sa venoval rozboru každej z nich. Niektoré príspevky pripodobnil k písaniu našich či svetových velikánov, iným autorom navrhol to či ono vynechať, boli aj takí – a nebolo ich málo – ktorým vyjadril svoj obdiv a podporil ich v ďalšej tvorbe. Veľmi ho oslovili i novovytvorené slová, napríklad v povesti O Veľkom Mederi z pera Cyntie Tesařovej výraz „kotlovarňa“. Beseda sa niesla v živom duchu, Peter Glocko porozprával o tom ako začal písať, zaspomínal si na prvý uverejnený príspevok v denníku Smena, a aj na prvý honorár. Mladým ľuďom sa priznal, že píše rukou na papier a jeho pani manželka – mimochodom, sprevádzala ho osobne

Literárne nádeje Žitného ostrova

– prepisuje rukopis do počítača. Záverom besedy dal mladým autorom veľa osvedčených a podnetných rád. Druhá časť stretnutia bola venovaná slávnostnému požehnaniu zborníka Podunajské písmená. Tentoraz bola pripravená svieža halúzka lipy s pukmi kvetov, kto-

Foto: archív ŽOS

ré, ako povedal Peter Glocko, symbolizujú práve mladých autorov v oblasti slovenskej literatúry. Zborník literárnych prác VI. Podunajské písmená vyšiel aj vďaka podpore Ministerstva kultúry Slovenskej republiky. (svetlovská)


12

Deň detí v regióne

Žitný ostrov

Deň detí: radostne a pútavo Sviatok našich potomkov sa oslavoval na doby ŠAMORÍN – Základná škola Mateja Bela prežila sviatok svojich deti veselo a pútavo. Futbalu chtiví žiaci od rána bojovali o prestížnu métu medzi triedami. Nezaostávali ani dievčatá, basketbalový turnaj dal jasne najavo, že sa nachádzame v meste dievčenského basketbalu. Tréner zápasníkov Števo Horváth chlapcov pobláznil atraktívnou súťažou v pretláčaní rukou a veruže poniektorí mladí siláci sa prihlásili na pravidelný tréning. Okrem športu mohli deti vzhliadnuť atraktívne koncerty, na ktorých sa predstavila aj bývalá žiačka školy Dominika Stará, či vyskúšať si hudobné nástroje šamorínskych hasičov. Tohtoročný Deň detí v Šamoríne sa teda vydaril – bez zbytočných rečí, no s veľkým citom pre dobrú vec. Ján Čikovský

Atraktívna súťaž v pretláčaní rukou

Foto: autor

Dominika Stará je absolventkou ZŠ M. Bela v Šamoríne

LEHNICE – Deň detí sa v sobotu 29. mája v športovom areáli niesol v zábavno-súťaživom duchu. Deti zabávali učiteľky a vychovávateľky, ktoré im usporadúvali súťažné hry, tie menšie našli radosť v nafukovacích hradoch, v zábavnom programe vystúpila aj detská tanečná skupina z Kvetoslavova, ktorá svojim rytmickým tancom potešila nielen očká prítomných detí, ale aj tých skôr narodených. Zuzana Dömötörová

Malí tanečníci z Kvetoslavova boli príjemným osviežením

Foto: autorka

Nechýbalo ani maľovanie na detské tváričky

KÚTNIKY – Deti z obce oslavovali svoj sviatok v sobotu 5. júna tradične v športovom areáli v časti Blažov. Aj keď premáčané ihrisko nedovolilo uskutočniť súťaže na svojom povrchu, kútnická mlaď o nič ukrátená nebola. Nechýbala ani obľúbená súťaž v jedení palaciniek a na svoje si prišli aj starší. Keď sme sa starostu Františka Bokrosa spýtali ako hodnotí tento deň, odpovedal: „Opýtajte sa detí...“

V krásnom počasí sa deti dosýta vyšantili

Víťaz v súťaži v jedení palaciniek v kategórii najmladších

Foto: Marian Baláži


13

Reportáž

8. jún 2010 | číslo 23

Opäť potvrdili, že to vedia V slnečnom Taliansku bolo až 35 „Celziov“ DUNAJSKÁ STREDA – Už vlani sme priniesli reportáž o rekordných úlovkoch dunajskostredských rybárov v delte talianskej rieky Pád. Aj tie ich motivovali k tomu, aby sa do rybárskeho raja, povestného najmä kapitálnymi úlovkami sumcov, vybrali znova. „Ja som opäť išiel s osvedčeným kamarátom Lőrincom „Öcsim“ Matusom, no z Dunajskej Stredy išli rybári na troch autách. Keďže my sme tam už boli dvakrát, robili sme ako-

že vedúcich kolóny, veď cestu už dobre poznáme, ani sme si nezapli GPS. Samozrejme, poblúdili sme a skončili až v Brescii, a tak sme si nadbehli zhruba sedemdesiat kilometrov,“ hovorí s úsmevom Róbi Pőthe, ktorý to na sumce naozaj vie. Hovorí, že ryby tentoraz brali ešte lepšie ako vlani, dokonca nielen v noci, ale aj počas dňa, a aj keď svoju vlaňajšiu rekordnú trofej neprekonali, majú sa čím pochváliť: najväčší úlovok mal úctyhodných 97 kilogramov a 222 centimetrov, a tých iba

Sumce ako kláty, nad nimi úspešní rybári – Lőrinc Matus (vpravo) a Róbert Pőthe

Rieka Pád ponúka i iné kapitálne úlovky – tento zubáč vážil takFoto: archív Róberta Pőtheho mer desať kíl

Glosa Ľubo Banič

Slovensko dobrým miestom na život? No, ako sa to vezme. Bezosporu existuje nemálo krajín, v ktorých by priemerný vatropreskakovač spod Tatier celkom iste žiť nechcel. Spomeňme aspoň pásmo

o čosi menších (ako to dokazujú aj fotografie) bolo neúrekom. Dodajme, že takéhoto sumca z brehu nechytíte, podarí sa to iba z člna. „Robil som zároveň aj kuchára a umývača riadu, rybacieho mäsa sme sa veru najedli do

prasknutia,“ pokračuje vášnivý rybár, podľa ktorého bolo v Taliansku veľmi teplo, až 35 stupňov Celzia, no pri návrate po prechode cez rakúske Alpy už muselo „kraťasy“ a tričká nahradiť teplejšie oblečenie. Dunajskostredčania

A voľ nevoliť ako voliť volov Gazy, Irak či Somálsko. Nečapujú tam borovičku a zohnať bryndzu na miestnom bazári tiež nie je jednoduché, ak nie úplne nemožné. Dá sa povedať, že „de jure“, a vlastne aj (s istými drobnými výhradami) „de facto“, žijeme v akejsi zastupiteľskej demokracii, a aj keď sa furt sťažujeme, nežijeme si až tak zle. No a raz za štyri roky môžeme rozhodnúť o tých, ktorí budú rozhodovať za nás, ale v prvom rade o nás. A aj o tom, ako si budeme žiť v budúcnosti. Pätnásť hodín, počas ktorých si budeme môcť vyberať svojich zástupcov,

sa začína odpočítavať v sobotu ráno o siedmej hodine. Politológovia, sociológovia, psychológovia, dendrológovia a iní lógovia sa jednoznačne zhodujú v tom, že populus podtatranský a naddunajský je z celej našskej politiky v prvom rade frustrovaný, molestovaný a iritovaný, aj keď to takýmito slovami vyjadriť až takto nedokáže. Dokonca politikov kladie ešte na nižší level ako príslušníčky (a dnes už aj príslušníkov s mimoriadne poetickým označením „gigolo“) najstaršieho remesla na svete. Teda že sú to nepomerne väčšie kurvy ako tie, čo dávajú za

kopejky, centy či fillére. Že politika je nečisté remeslo, do ktorého lezie iba ten, kto sa chce nečestne nabaliť a má k tomu aj dostatočne silný žalúdok a mafiánske pozadie. Pripúšťam, že niečo na tom pravdy aj byť môže, ale celá určite nie. Ešte pred pol rokom sa zdalo, že júnové slovenské voľby budú o ničom, teda že bez najmenších problémov tu bude prolongovaná vláda prečudesnej, „pseudosociálno-pseudonárodno-echtvladinovskej“ koalície. Dnes je všetko inak a hoci sa to zdá smiešne, nie je vylúčený ani variant, že Robert s krátkym ako premiér môže

sa na rieku Pád v tomto roku chystajú ešte raz – na tradičné jesenné medzinárodné preteky v love sumcov, na ktorých už vlani obstáli viac ako dobre. Tak im budeme aj tentoraz držať palce. (elba)

na istú dobu skončiť, čo by mu, bezo sporu, mohlo mentálne padnúť na úžitok – ale celkom iste by to nepotešilo jeho sponzorov. Že si to veľmi dobre uvedomuje dosvedčuje aj jeho vzrastajúca nervozita – chlapec si zvykol a zapáčilo sa mu hrať sa na neomylného a dokonalého. Na škodu celého štátu. Drahí spoluobčania! V sobotu sú tu voľby a v tento deň máte zriedkavú príležitosť ovplyvniť nielen život svoj, ale aj budúcnosť svojich detí či vnukov. Využite svoje právo a navštívte volebnú miestnosť. A nezabudnite ani na to, že rozmýšľať treba mozgom a nie slepým črevom, holennou kosťou či močovým mechúrom.


14

Csallóköz

Riport

Kétféle Trianonra emlékeztek KOMÁROM – A kilencven évvel ezelőtti békediktátum évfordulójára Ján Slota szinte az egész országból idecsődítette a híveit. A helybeliek jórészt lasajnálták a provokációt, több komáromi szlovák nemzetiségű polgár pedig felháborodva bírálta a korrupciós botrányairól, alkoholizmusáról és magyarellenes kijelentéseiről elhíresült pártvezér újabb hőzöngését. Miután a nemkívánatos vendégek eltakarodtak Jókai szülővárosából, a komáromiak méltóságteljesen emlékeztek meg történelmünk tragikus eseményéről. Jöttek, láttak, provokáltak... „Humberto cirkusz” – morogta egy járókelő szlovákul, aztán elfordult és méla undorral ballagott tovább. Zászlóerdő alatt, pattogó muzsika hangjaira meneteltek, mint egykor május elsején. Itt-ott még a napocska is előbújt. Csakhogy ezt a menetelést – Komárom főutcáján, a határátkelőhely felé – egy agresszív-militáns hangú szónoklat előzte meg. Anna Malíková, az SNS alelnöke „délről hömpölygő barna veszedelem”-ről beszélt, pontosabban rikácsolt június 4-én, a trianoni évforduló napján, a Matica slovenská helyi székházában rendezett nagygyűlésen. Ez a gyűlés volt az első aktusa az ő komáromi Trianontáblájuk felavatásának, amelyet végül

az egykori határátékelőn, a volt vámház előtt állítottak fel. Mellesleg: engedély nélkül. Ezt az egy apróságot leszámítva, a nemzetiek semmit sem bíztak a véletlenre: szimpatizánsaikat autóbuszok szállították Komáromba az ország legkülönbözőbb részeiről, még Nagymihályból is. Néhányan szemlátomást nem is tudták, hol vannak, és minden jel szerint nem is igazán érdekelte őket. Virágos hangulatban kiballagtak a hídfőhöz, ahol 40-50, egymást tipró újságíró-fotós-tévés mögül maximum tízen láthatták testközelből, ahogy Ján Slota néhány közepes sikerrel artikulált mondat után („Drága szlovák fivéreim és nővéreim, Szlovákia most megmutatja a magyaroknak, hogy ez itt a mi földünk, és nem engedjük elvenni! Ezerötszáz éve őshonos nemzet vagyunk mi itt. Ez a mi válaszunk a Fidesz politikusainak, Orbán úrnak és a neonáci Jobbiknak a provokációikra. Szlovákia most megmutatja a nemzetnek, egész Európának és elsősorban a Duna túloldalán élő magyaroknak, hogy ez a mi földünk, ez szlovák föld és soha nem hagyjuk, hogy elvegyék!” – harsogta) lerántotta a leplet. Az oszlop feliratán a szlovák nemzet anyanyelvén és angolul fejezi ki hálás köszönetét a szövetséges hatalmaknak, hogy a békeszerződéssel megpecsételték a történelmi Magyarország szétesését. Az ünnepségen mégsem vett részt Robert Fico kormányfő, habár a hét elején azt ígérte, hogy ott lesz az avatáson.

A bemutatott, de fel még nem avatott emlékmű

A közeli, volt vámhivatal jelenleg üres épületének ablakában az avatás előtt „Hol a határ a vulgarizmusban? Hol a határ a korrupcióban? Hol a határ a pálinkagőzös hazafiasságban?” – szlovák nyelvű feliratok jelentek meg, a pártvezető botrányos ügyeire és hírhedt alkoholizmusára utalva. A pártvezér az avatást követően sajtótájékoztatót tartott, ahol még néhányszor elismételte a fenti mondatokat, kioktatta hazafiságból az egyik cseh televízió riporterét, aztán a tömeg lassan szétszéledt. A felvonulók, hónuk alá dugott, összecsavart zászlókkal, kisebb csapatokban bandukoltak vissza a városba. Néhányan még elmajszoltak egy lángost a buszuk indulása előtt, és falatozás közben megállapították, mennyivel melegebb van errefelé. Sőt, még árvíz sincs. Nagyon, de nagyon úgy tűnt, hogy mélységesen megfeledkeztek már holmi emléktábláról... Megmutatták, hogyan kell ünnepelni...

Önmagukat tapsolták

Deutsch Attila felvételei

A Szlovák Nemzeti Párt primitív erődemonstrációja és kampánygyűlése után néhány órával a komáromiak megmutatták, hogyan kell méltóképpen ünnepelni. Június negyedikén délután a T(e) Ü(gyed) KÖR (TÜ-

KÖR) Polgári Társulás által szervezett Trianon-megemlékezés méltóságteljes légkörben zajlott le a református parókia udvarán. Gál László szavalatai és Korpás Éva népdalénekes fellépése után az ismert magyarországi történész és Trianon-kutató, Raffay Ernő beszédében egyebek között utalt arra, hogy a trianoni döntést csak csalással – a politikusok csalásával – lehetett összehozni. Utána Feszty Zsolt, a TÜKÖR elnöke szólt elismerően a társulás valamennyi tagjáról, mivel, mint mondta, mindegyiküknek része volt az ünnepség megszervezésében. Beleértve az engedélyezés nagyon is átlátszó visszavonását követően egyelőre csak „megmutatható” Trianon-emlékmű létrehozását is. A fa obeliszk – amelyen Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek című, lélekbe markoló versének sorai olvashatók – egyébként Schmidt Róbert szőgyéni fafaragó alkotása, aki szintén szólt néhány szót az egybegyűltekhez. Utána Szakács Gábor saját gitárkísérettel előadott, a magyar történelem epizódjait felidéző dalaival folytatódott a megemlékezés, majd a résztvevők – az ünnepség záróakkordjaként – közösen elénekelték a Szózatot. Vas Gyula


15

Tanácsadó > Hirdetés

2010. június 8. | 23. szám

Lelkem, jaj! Dr. Gašparová Bartalos Alica rovata

Szorongás l Kétségeimmel fordulok önhöz,

kedves doktornő. Negyvenhét éves, elvált asszony vagyok. Egyetlen leánygyermekem Angliában bébiszitterkedik, volt férjem évekkel ezelőtt másodszor nősült, Pozsonyban él, velem nem tartja a kapcsolatot. Jelenleg egy élelmiszerbolt vezetőjeként dolgozom, ahol bizony sok a hajtás, ráadásul a forgalom is csökkent, emiatt a cég főnökei többször megbíráltak, pedig meggyőződésem, hogy minderről a válság tehet. Ennek

Hetente jelentkező rovatunkban a neves dunaszerdahelyi pszichiáter válaszol olvasóink kérdéseire. Ezeket névtelenül, illetve tetszés szerinti jeligével is el lehet küldeni levélben, levelezőlapon szerkesztőségünk címére (929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9) vagy pedig interneten (online.csallokoz@gmail.com). ellenére egyre nagyobb szorongást érzek reggel, amikor munkába indulok. A barátnőm azt javasolta, hogy hajítsak be egy kupica vodkát, az jót tesz és nincs szaga. Úgy érzem, jót tett a tanácsa, most viszont már esténként, elalvás előtt és a magányom elűzésére is a vodkásüveghez nyúlok, amely azonban egyre hamarabb ürül ki. Már megfogadtam magamban, hogy abbahagyom az ivást, de egyszerűen képtelen vagyok rá, mert már kívánom, s úgy érzem, hogy a sok sötét érzést és gondolatot csak így tudom magamtól távol tartani. Reggelenként most már egy-másfél decit húzok le, esténként ennél is többet. Ugyanaz a barátnőm nemrég azt mondta nekem amikor meglátogatott, hogy Irma, te nemcsak részeg vagy, hanem alkoholfüggő is, a vöröses arcod és a kézremegésed egyértelmű bizonyíték. Doktornő, igazat mondott a barátnőm? Irma

Net-felvétel

– Nagyon sajnálom, de talán ön is érzi már, hogy nagy a baj. Az alkohol mennyisége, fogyasztási módja, és az a tény, hogy külső nyomokat is hagy maga után, arra utal, hogy alkoholfüggő, méghozzá az alkoholizmus olyan stádiumában van, amikor már egyedül nem boldogul, nem birkózik meg a leszokással. A lelki (pszichés) függőséget az jelzi, hogy szükségét érzi az alkoholnak ahhoz, hogy jobban boldoguljon, bátrabb legyen. A

kéz remegése az arc megváltozása (puffadt, vöröses) arra utal, hogy a testi függőség is kialakult. Ön az embereknek abba a csoportjába tartozik, akiknek nem lehet egy „kupicával lehajtani”, mert ennél az egynél nem tudnak megállni, jön a több, a még több, utána pedig a függőség, amely már fogvatartja. A szabadulást csak az elvonókúra jelentheti, de csak akkor, ha ezt önként, önmagáért teszi. Tegye meg, további élete a tét!

Várom és szeretettel megválaszolom olvasóink további kérdéseit. * Na prepoãet cien tovarov na Euro bol pouÏit˘ konverzn˘ kurz 30,1260 SKK/1 EUR.

Philips HR 1861

Philips GC 4710

3 886,25 SK

1 777,43 SK

Od‰Èavovaã z eloxovaného hliníka s jedineãn˘m mikrosieÈkov˘m filtrom, 700 W, 2 L zásobníkom na duÏinu, 1,5 L nádobou na ‰Èavu.

Îehliãka So Ïehliacou plochou SteamGlide, s jej v˘konn˘m naparovaním a jednoduch˘m kæzaním, extra veºká 350 ml nádoba na vodu, 3 m ‰núra

129,-

Gorenje WA 50109 7 501,37 SK

249,-

Automatická práãka s LED displejom Trieda spotreby el. energie A, spotreba 45 L/1,04 kW, rozmery 60 x 60 x 85 cm, poãet programov 15, otáãky 1000 ot/min, mnoÏstvo prádla 5,5 kg

SET Electrolux EOB 33100 X + EHG 6415 X

10 815,23 SK

359,Multifunkãná rúra so zasúvateºn˘mi ovládaãmi, 8 funkcií rúry, elektronick˘ ãasovaã SET, dvojnásobne zasklenené dvere, 2 úrovne peãenia, 5 polôh ro‰tu, objem rúry 51 L, energetická trieda A, príkon 3000 W Samostatná plynová varná doska 60 cm, nerezové prevedenie, integrované, ovládaãe vpredu, automatické elektrické zapaºovanie, termopoistka, 4 horáky, 8,0 kW(plyn)

59,-

Samsung LE-32B350

10 031,96 SK

333,-

82 c

m

LCD TV - 82 cm 16:9, vysok˘ dynamick˘ kontrast, rozlí‰enie 1366x768, integrovan˘ DVB-T (dig. terestriálny) a analógov˘ tuner (elektr. prog. sprievodca EPG + CI slot) MPEG4, HD Ready, 1080 24p Real Movie, WCE2, SRS TruSurround HD, 2xHDMI, SCART 1x, PC input, PC audio input, Sound Output (RMS), 5Wx2, EPG, TXT 1000 st., ECO Flower, slovensk˘ jazyk

DUNAJSKÁ STREDA Á. Vámbéryho 53/9, tel.: 031/552 43 66, 553 03 73, Galantská cesta 22, tel.: 031/551 54 23, 551 54 27


16

Csallóköz

Tudósítás > Tanácsadó

Szombati ájtatosság Több nemzedék a magyar katolikusok napján NYÉKVÁRKONY – Múlt szombaton a Remény szlovákiai magyar katolikus hetilap főszervezésében került sor a vallásos rendezvényre. A programsorozat fő mondanivalóját a Keresztény Kultúra Éve és a Papság Éve adta, amely a fiatalokat, a családosokat, de a közép- és idősebb generációt is egyaránt megszólította. Ünnepi szentmisével kezdődött az ájtatosság, amelynek főcelebránsa Herdics György apátplébános, dunaszerdahelyi esperes volt. A folytatásban a párhuzamos programok közül választhatott mindenki a maga kedvére valót. Így többek között: a gyerekeknek kézműves-foglalkozások, játékok; a kultúrházban a Kicsi Hang verséneklő együttes teltházas kon-

Sok hívő vett részt a szentmisén is

certje; az alapiskolában a Ferencesek tegnap és ma országos levelező verseny döntője; illetve a templomban szentségimádás és imaóra volt a du-

Nagy Attila felvétele

naszerdahelyi Szent Jobb-ereklye előtt. Kora délután két pap, Zsidó János féli és Fóti Zoltán somorjai esperes, vala-

mint két laikus, Farkas Gábor, a dunaszerdahelyi Mécs családközösség vezetője és Nagy Attila, a Keresztény Ifjúsági Közösségek (KIK) elnöke válaszolt a papságot, a kereszténységet és a ma társadalmi problémáit feszegető kérdésekre. Mindeközben a legkisebbeket a plébánia udvarán zajló ifjúsági és családi programok kötötték le. A programcsokrot két esemény zárta. Elsőként a Remény díszoklevelének átadása, amelyet Zsidó János esperes, Ürge Tamás, a Pátria Rádió riportere, és Czellárik Mária, a Nemzetközi Szent György Lovagrend Szlovákiai Priorátusának dámája vett át. Ezután a délelőtti vetélkedő díjait, okleveleit a legügyesebb tanulók kapták meg. A tartalmas napot ünnepi körmenet zárta. –nat

Két termékeny évtized Jubiláló művészeti alapiskola

Az igazgatónő (jobbról) és Mészáros Dalma, az egyik tanítványa

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Ha valamilyen természeti csapás sújt akár közelebbi, akár távolabbi államot, népet, sokan sietnek a baj-

A szerző felvétele

BŐS – Az elmúlt pénteken ünnepre gyűlt össze sok szülő, iskolabarát, egykori és mai növendék a kultúra házában, hogy művészeti alapiskola tanáraival együtt ünnepeljék meg az intézmény megalakulásának huszadik évfordulóját. Ilka Gabriella igazgató ünnepi beszédében elevenítette fel a kezdeti nehéz időket, amelyek után szebb évek következtek a mára már virágzó iskola életében. Mindezt formás kiadványban is megörökítették. Ennek egyik bizonyítéka az, hogy ma már 234 tanulót nevelnek szépérzékre, a zene és a képzőművészet szeretetére, korszerű értékrendre. Az igazgatónő kollé-

Tanuljunk nagylelkűséget bajutottak segítségére. Megnyílik a szív és megnyílik a pénztárca: kispénzű emberek is szívesen adakoznak, mert érzik, látják, hogy a szerencsétlen helyzetbe kerülteknek segítő kézre van szükségük. Ilyenkor az együttérzés nem ismer határokat, nemzetiségi, faji különbözőséget. A segítségre sietők is képesek arra, hogy egyként gondolkodjanak és cselekedjenek: a másik megsegítése összeköti a különféle nézeteket vallókat, a különféleképpen gondolkodókat… Szép és nemes gesztusról tesznek tanúságot azok, akik nem mennek

el tétlenül a másik gondja-baja mellett. Akik segítenek. Mégis, lelkünk mélyén érezzük, jó lenne, ha nemcsak a természeti katasztrófák, nemcsak a rossz és a szerencsétlenség kovácsolná össze az embereket. Ha nagylelkűek és segítőkészek tudnánk lenni minden nap, s ott, ahol élünk és mozgunk. Jézus valójában erre hív minket: Ő igazán nagylelkű és segítőkész volt. Földi élete minden napján. Segített, ha valami nagy baj volt, tudott sírni a sírókkal, s örülni az örvendezőkkel. Sírt Lázár sírjánál, örült a lakodalmas háznál…

gái odaadó munkáját emléklappal és szál virággal köszönte meg. Fenes Iván polgármester e jeles alkalomból kitüntette az intézmény vezetőjét, akinek Polgármesteri díjat adományozott sokéves, eredményekben gazdag pedagógiai munkájáért. Ünnepi beszédében méltatta valamennyi pedagógus kiemelkedő munkáját. A gálaműsorban felléptek az iskola zene-, valamint tánctagozatosai, a képzőművészetisek munkáit pedig a művelődési házban rendezett kiállításon tekinthették meg a nagy számban megjelent érdeklődők. Mészáros Angelika Nekünk, keresztényeknek, meg kell próbálnunk Jézus életét élni. Meg kell Őt közelíteni. Igen, sírnunk kell a sírókkal, s örvendeznünk az örvendezőkkel. Örülni is tudnunk kell: mások sikerének, reményeinek, előrehaladásának… Nagy feladat ez, nehéz, mert az irigység, az önteltség újból és újból felüti fejét. Valahányszor a rossz győz bennünk, mindig azt mutatja, nem vagyunk eléggé jézusiak. Pedig sokszor nem is kellene olyan nagyon sokat tennünk annak érdekében, hogy ráismerjenek bennünk Jézusra… Jó- és balsorsban tanuljunk nagylelkűséget! Mert jézusivá válhatunk, igazibb Krisztus-követővé.


17

Riport > Tudósítás > Hirdetés

2010. június 8. | 23. szám

Emlékeztek

Természetimádók Ismét Alsókubínba készülnek az egyházgellei turisztikai szakkör tagjai Az ember rendszerint megnyugodni és feltöltődni jár a természetbe, gyakran pedig a kíváncsiság, a megismerés öröme is hajtja, hogy számára ismeretlen tájakat fedezzen fel. Valószínűleg 1996-ban mindezek hatására alakulhatott meg Egyházgellében a ma is rendszeresen működő Természetbarátok Klubja, melynek vezetői Majer Mária Ibolya és Dér Andrea, mindketten a helyi művelődési ház munkatársai. Kezdeti lelkesedésük máig sem lohadt le. – Emlékszik-e még az indulásra, arra a bizonyos miértre? – faggatom beszélgetőtársamat, Majer Mária Ibolyát. „Hogyne. Az úgy volt, hogy amikor 1996-ban kineveztek a kultúrház élére, átlapoztam az intézmény krónikáját, s rájöttem, hogy valamennyi elődöm vezetett valamilyen szakkört. Ki népdalkört, ki meg tánc csoportot. Mivel nagyon szeretem a természetet, ezért én a turisztikai körre gondoltam. Az idő engem igazolt, mivel ma is 18 regisztrált taggal és közel 60 támogatóval dicsekedhetünk. Oszlopos tagjaink, akikre mindig lehet számítani Cséfalvay Béla és Bittera Gábor, de természetesen másokra is. Szakkörünk a Szlovák Természetbarátok Szervezetének bejegyzett tagja, ezért évről évre meghívást kapunk az országos táborokba, melyek kizárólag sátortáborok. Fantasztikusak, felejthetetlenek ezek a rendezvények, minden évben képviseltetjük magunkat” – tájékoztat. – Hallottam, hogy szorosan együttműködnek a járás hasonló

Archív felvétel

Szepesváralján

jellegű szakköreivel – érdeklődöm tovább. „Éves rendszerességgel úgy szervezzük akcióinkat, hogy kora tavasztól késő őszig ott lehessünk egymás rendezvényein. Így jutunk el a nagymegyeriek, a felsőpatonyrétiek, a dunaszerdahelyi Rodina TK, a dióspatonyiak és a bakaiak által szervezett túrákra, természetesen a többiek pedig megtisztelnek bennünket az általunk rendezésre kerülő akciókon” – közli örömmel. – Milyen élményekre emlékszik vissza a legszívesebben? – kérdezem őt. „A csallóközi emberek számára a legnagyobb kihívást a hegyek jelentik, tehát leginkább az országos táborok maradtak meg emlékezetünkben. Ezért idézzük fel legszívesebben az Alsókubinban, továbbá a Tátralomnicán, a Szlovák Paradicsom legszebb helyein, valamint a Pieniny hegységben eltöltött közös napokat. Magyarországon a cseszneki várban töltöttünk emlékezetes napokat. A túrák mellett rengeteg új ismerettséget kötöttünk hasonló

A CSALLÓKÖZÉRT

karikázzon

29

hobbival rendelkező emberekkel” – hangzott a válasz. Ezután megtudtam, hogy idén már jártak Dévényben, részt vettek a nagymegyeri Ollé Sándor emléktúrán, A Föld napja alkalmából a felsőpatonyrétiekkel közösen gyalogtúrát szerveztek a Kis-Duna mellett. Évente megemlékeznek a május 8-i Turisztikai világnapról, természetesen túrával. Készülnek Bodakra és Dióspatony környékére, valamint az országos táborba, amelyet az idén ismét Alsókubinban rendeznek meg. Agusztusban immár tizedik alkalommal szervezik meg az egyházgellei turisztikai napot, melyre meghívást kapnak a járás természetbarát klubjai is. „Azt, hogy ennyi ideje működhetünk nagyban köszönhetjük támogatóinknak, a helyi községi hivatalnak, a falunkban működő pékségnek és szövetkezetnek, továbbá a Bala cégnek, a Pelikán nyomdának, valamint Csóka László és Cséfalvay Béla magánszemélyeknek” – teszi hozzá búcsúzóul. Csiba Lídia

Fekete János, Ing. polgármester, Nyékvárkony

EGYÜTT, BÁTRAN! www.nagyjozsef.sk

Dunaszerdahelyen emlékműsorral és gyertyagyújtással emlékeztek a kilencven évvel ezelőtti trianoni békediktátumra Fogas Ferenc felvételei

Krascsenics Péter, Ing. gépészmérnök

Ravasz Béla polgármester, Egyházgelle

Marczell Zoltán, Ing. polgármester, Kisudvarnok

NAGY JÓZSEF, Ing. Dunaszerdahely, közgazdászmérnök

Csicsai Gábor, MVDr. a HÍD párt járási elnöke


18

Csallóköz

Kulissza

Koldusból királyfi A próféta: Lázadó kamaszként vonult börtönbe, keresztapaként jött ki Lehet, hogy megtörtént, lehet, hogy csak mese, mindenesetre Jacques Audiard rendező és forgatókönyvíró társai hitelesen vetítik az ún. „szabad” élet hatalmi hierarchiáját egy zárt térbeli közösségre, egyszersmind valamiféle generációk/kultúrák közti hatalomátvételt jövendölnek. Létezik egy olyan, összeesküvés-elméletnek talán nem nevezhető feltevés, hogy amennyiben az esélyegyenlőség, az emberi jogok betartása legalább elvi szinten a jelenlegi mértéket megtartja hosszú távon Európában, de akár Amerikában is, akkor a nyugati hatalmak és a muszlimok vegyülése egyik lehetséges következményeként néhány évtized múlva egyfajta hatalomátvétel történik az utóbbi kultúra javára. Némileg ezt a témát is érinti a Cannes-i Filmfesztivál tavalyi nagydíjas alkotása. Másrészt egy kompromisszummentes bírálat a társadalomról, amelynek rendszere a börtönön belül is leképezhető. A társadalom Audiardék olvasatában ugyanis legfeljebb annyiban különbözik a betonfalakkal, szögesdrótokkal körbezárt erődtől, hogy odakint nem a

A francia „sebhelyesarcú”

köztörvényeket bizonyítottan sértő egyének tevékenykednek. Akik pedig belülre kerülnek – mindegy, milyen oknál fogva – a társadalombeli pozíciójukat ott is képesek megőrizni. A viszonyok, az alá-fölérendeltség belül viszont sokkal érzékletesebb. Malik El Djebena (Tahar Rahim) a főhősünk, aki a történet elején már börtönbe kerül. Bűnéről mindössze

Net-felvétel

annyit tudunk meg, hogy a hatóságok elleni erőszakkal függ össze. Ezért hat évet kap (!), ami valamiképpen az alkotók rendőrállam elleni kritikájaként is értelmezhető. Mindenesetre Malik írástudatlanul, bután csöppen egy ilyen közegbe. Ahogy odakint, úgy idebent sem tudja megállni a helyét egyedül, pedig megpróbálja. Az a típus, aki inkább kívül marad mindenfajta klánon, amely a

börtön falain belül szerveződik. Legalábbis amíg bír, de ez nem sokáig lehetséges, és a sors úgy hozza, hogy a korzikai maffia egyik pápájának (Niels Arestrup) a csicskásaként kell feladatokat elvégeznie. Beavatásként, és hogy a védelmet kiérdemelje, meg kell ölnie egy ideiglenesen ott tartózkodó besúgót, Reyebet. Reyeb lelke eztán visszajár kísérteni Malik éber álmaiba, jövendöl, a fiú ugyanakkor álmaiban csakugyan víziószerű eseményeket lát. Az alkotók ezekkel a szürreális etűdökkel olvasztják fel a börtönlét valóban nyers, realista ábrázolását. Epizódokra bomlik a film a Malik sorsa szempontjából meghatározó súlyú személyiségek megnevezésével. Ezzel mintegy előrejelzik ezek súlyát az ő történetében. Külön öröm, hogy a fősodortól teljesen eltérő, sőt, nem is egy klasszikus értelemben vett börtönfilmet látunk: a főhős ugyanis nem ártatlan, se nem próbál szökni, sorsa a börtön falain belül kovácsoltatik. Ebből kifolyólag a „legkisebb királyfi” felemelkedése (vagy bukása?) sem éppen makulátlan, mégis valami különös vonzódás mindig van az emberben a sehonnan jött gengszterek iránt. És ez a faj-

Jövőre újra játszik a Wilsonic Szlovákián belül valójában semmivel sem lehet pótolni az alternatív elektronikus zenei fesztivált, a Wilsonicot. Már korábbról tudni lehet viszont, hogy az épp erre a hétvégére tervezett összejövetel sajnos idén elmarad. A magát az aktuális zenei trendek követőjének (és valóban az, nem mindössze propagandaszöveg) aposztrofáló fesztivált is sajnos utolérte a válság. De nagyon. Tibor

Holoda főszervező korábban közzétett egy nyilatkozatot, amelyben az állt, az utolsó pillanatig dolgoztak azon,

hogy a pénzügyi gondok ellenére legalább minimális alternatívával szolgáljanak törzsközönségüknek.

Net-felvétel

Sajnos már tavaly is hiánnyal zárt a fesztivál, amit a kevesebb fizető látogató és elsősorban az új helyszín okozott – a Tyrš rakpartról ugyanis a jóval frekventáltabb Inchebába költözött a Wilsonic. Ami viszont a legnagyobb érvágást jelentette, az a főszponzor kilépése. Más apróbb szervezési gondok is akadtak, végül a szlovák kulturális minisztérium e-mailje tett pontot a mondat végére: ők ugyanis csak szimbolikus összeget szántak a szlovákiai téren

ta érdeklődés szerencsére a film hossza (két és fél óra) ellenére fennmarad. Thrillerről lévén szó, a szálak bonyolódnak, és folyamatosan feszült a film légköre. Ehhez pompásan alkalmazkodik Niels Arestrup és Tahar Rahim precíz és hiteles alakítása. Érdekesség, hogy Malik karaktere – szintén némileg eltérően a gengszterfilm zsánerétől – nem önmaga alakítja sorsát, nem bizonyítani akarja méltó helyét a ranglétrán, hanem, legalábbis a film túlnyomó részében a körülötte csoportosuló egyének szándéka sodorja őt az árral. Fantasztikusan felépített alkotás A próféta, amelyben a főhős karakterének fejlődését gyakorlatilag észre sem vesszük. Természetesnek hat, hogy a csóró és pitiáner kamasz lázadóból a körülötte történő események eredményeként intelligens vezérbűnöző lesz. Ezzel a tükörsima történetvezetéssel az alkotók egyszersmind egy következő irányba is elhintik bírálatukat, mégpedig a börtönlét, a börtönbüntetés értelmének irányába. A szabadságvesztés ugyanis nem megtisztulást eredményez, éppen ellenkezőleg, az addigi lét negatív értékrendszerét erősíti meg, kitanítja a bűnözést. Szilvási Tibi valóban egyedülálló, egyben előremutató zenei seregszemlére, amelyre rendszerint úgy mehetett az ember, hogy az előadók kétharmadát még csak névről ismerte, akiket majd csak „jövőre” hall a rádióban. Holoda nyilatkozatában azt is leírta, hogy mérlegelik a fesztivál újradefiniálását és ebbe az itt kialakult közösséget is szeretnék bevonni. Mára ez a közösség több ezer látogatóra duzzadt, akik remélik, hogy jövőre ismét csemegézhetnek a legfrissebb zenei stílusok kavalkádjában. –sztb


2010. június 8. | 23. szám

19

Hirdetés

N O V Ý Ú S E K D1 T I Ž E R S VEREPEC - V3R 1. MÁJA 2010 O T VORENÝ OD

Diaľnice na Slovensku. Rýchlejšia a bezpečnejšia cest a domov

Nový úsek diaľnice, pokojnejší život Považskej Bystrice D1 Sverepec – Vrtižer Novootvorená časť diaľničného úseku D1 Sverepec – Vrtižer znamená pre Považskú Bystricu a pre jej obyvateľov pokojnejšie cesty v meste a v jeho blízkom okolí a pre vodičov z celého Slovenska bezpečné a rýchle kilometre k ich cieľu.

Naša cesta k cieľu

www.mdpt-opd.sk

Operačný program Doprava je spolufinancovaný z Európskeho fondu regionálneho rozvoja a z Kohézneho fondu.


20

Csallóköz

Olvasószolgálat

Sánka Gábor, Felbár

Kosár Ferenc, Tallós

Nagyon remélem, hogy lesz Corgoň-liga jövőre, mert szeretném, ha játszanának. Én eléggé közel vagyok a tűzhöz, mert az ifi-csapatban játszom. Az a baj, hogy mindenki mást mond a botrányokkal kapcsolatban és nem lehet tudni, hogy melyik állítás a valós.

Remélem, hogy játszanak jövőre is a Corgoň-ligában, mert jó volna, ha lenne a mezőnyben egy magyar csapat is. A magyar szurkolók miatt. Sajnos egyre rosszabb a színvonal a külhoni játékosoktól. Nálunk is vannak jó focisták, nem értem, miért kell külföldről hozni.

Fogas Ferenc felvételei

Bízik benne, hogy lesz jövőre Corgoň-Liga?

Hegedűs Imre, Csallóközkürt

Balogh Denis, Csilizpatas

Bartalos Attila, Alistál

Bízom benne, hogy bekerül a csapat, illetve folytathatják a játékot. Erre akkor van esély, ha törlesztik a tartozásaikat. Gyakran jártam ki a meccsekre és jövőre is megyek, ha jó foci lesz. Persze ez csak akkor lehetséges, ha a játékosok is rendesen kapják a fizetést.

Én egyáltalán nem bízom benne, de annyira nem értek ehhez a témához. Néha kijárok a meccsekre és úgy láttam, hogy ebben a szezonban nem játszottak valami jól. Több játékos el is hagyta a csapatot. Hogy kinek a hibája ez? Talán az edzőé, vagy a tulajdonosoké?

Én nagyon bízom benne, mert jó lenne az egész járásnak, ha focizhatnának. A fociklub is jól járna, mert nagyon sokan járnak falukról is a meccsekre. Ebben az idényben voltak jó és rossz meccseik is, de remélem, hogy ez a színvonal a jövő évre nagyban javul majd. –as

Gyógyszertári ügyelet

Véradók

Élő nyelv

DUNASZERDAHELY – június 8.: Korzó patika (Jesenský utca); június 9.: Noe patika (Fő utca); június 10.: Aloe patika (Rózsa utca); június 11.: Egyszarvú patika (Vasút utca); június 12.: Cobra patika (Sport utca); június 13.: Szent Mária Gyógyszertár (Nagyabonyi út); június 14.: Viktória patika (Nagyabonyi út).

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson június 1-2--án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Boženik Árpád, Öllős Zoltán, Lelkes Ernő, Ábrahám Nikolett, Majoros Erzsébet, Horváth Ilona, Lengyel Tünde, Viszkocs Tamás; Alistál: Lévai István; Nagyabony: Mátis Irén; Bős: id. és ifj. Almási Imre, Jakus Dezső, Czuczor Gábor; Dercsika: Tribulík Dušan; Zlín: Lank Petr; Pozsonyeperjes: Pénzes Árpád; Egyházkarcsa: Mgr. Gajdáč Beáta, Borbély Lajos, Borka Marian; Süly: id. és ifj. Almási Attila, Csölle Dezső; Etrekarcsa: Görcs Ferenc; Bodak: Antalics Noémi, Varga Mónika, Varga Gyula; Pinkekarcsa: Edmár László.

Misad Katalin

GALÁNTA – június 8.: Moderna (Šafárik utca); június 9.: Klokner (Hódi út) június 10.: Dr. Max (Tesco); június 11.: Moderna (Hódi út); június 12.: Medicana (Posta utca); június 13.: Felicita (Hódi út); június 14.: Klokner (Hódi út). KOMÁROM – június 8.: 14. s.r.o. patika (Megyei út); június 9.: Matricaria (Nádor utca); június 10.: Vág patika (Tavi út); június 11.: A & Z patika (Petőfi utca); június 12.: Duna patika (Duna utca); június 13.: Hedera (Váralja út); június 14.: Szentháromság patika (Nádor utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (június 10–16.) Az utolsó dal (amerikai filmdráma): 13.45, 16.00, 18.15, 20.30, szombat 22.30, szombat–vasárnap 11.30; Zöld zóna (francia– amerikai–spanyol–angol akciófilm): 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, szombat 22.15, szombat-vasárnap 11.00; Szex és New York 2. (amerikai romantikus vígjáték): 13.45, 14.30, 16.30, 17.15, 19.15, 20.00, szombat 22.00, szombat-vasárnap

11.00, 11.45; Nanny McPhee és a nagy bumm (angol családi vígjáték): 13.00, 15.15, 17.30, szombat 10.45; Túl jó nő a csajom (amerikai romantikus vígjáték): 16.15, 18.15, 20.15, szombat 22.15, vasárnap 12.00; Perzsia hercege – Az idő homokja (amerikai fantasztikus kalandfilm): 13.30, 14.45, 15.45, 17.00, 18.00, 19.15, 20.15, péntek 21.30, szombat 10.15, 22.30, vasárnap 12.30, szombat-vasárnap 11.15; Robin Hood (amerikai–angol kalandfilm): 14.00, 16.45, 19.30, szombat 22.15, szombat-vasárnap 11.15; Emlékezz rám (ame-

Egy olvasónk kérdezi, vajon jól tudja-e, hogy a Marina női név a napjainkban is gyakori Mária névből származik. A Magyar utónévkönyv c. kiadvány szerint a Marina név a latin Marius (magyarul: Máriusz) vagy Marinus férfinév női párja az olasz nyelvben. Előfordul, hogy egyes névtani munkák a Mária név továbbképzett alakjaként tüntetik fel. A Mária azonban héber eredetű bibliai név, melynek alapalakja a Mirjam volt, ez a későbbi görög és latin bibliafordításokban módosult. A Marina névnek ma is élnek rokon nevei az olaszban, mégpedig a kicsinyítőképzős Marinella és Marinetta alakok. A Magyar utónévkönyv a Marinát ritka névnek, a Marinellát és a Marinettát szórványosan előforduló neveknek tekinti, de a megadott formában – függetlenül a szülők nemzetiségétől és állampolgárságától –mindhármat anyakönyvezhetőnek tartja.

rikai romantikus filmdráma): 14.00; Vasember 2. (amerikai fantasztikus kalandfilm): 15.00, 17.15, 19.30, péntek 21.30, szombat 10.30, vasárnap 12.45; Titánok harca – digitális 3D (angol–amerikai fantasy): 18.30, 20.30, szombat 22.30; Párterápia (amerikai akció-vígjáték): 19.45, péntek 21.45; Így neveld a sárkányodat – digitális 3D (amerikai animációs film): 14.15, 16.30, szombat 10.15, vasárnap 12.15. DUNASZERDAHELY, CINEMAX (június 10–16.): Garfield 3D (amerikai családi vígjáték): június 16-án

kívül naponta 17.40; Streetdance 3D (amerikai zenés film): június 16-án kívül naponta 19.20; A sivatag virága (angol-német-osztrák életrajzi dráma): június 16-án 18.30; Szex és New York 2. (amerikai vígjáték): június 10-ét kivéve naponta 17.00, 19.50; Nanny McPhee és a nagy bumm (angolfrancia-amerikai családi vígjáték): 18.00, vasárnap 16.00. GALÁNTA, kultúrház, június 8–9.: A sötétség határán (angol–amerikai thriller): 19.00; június 12-13.: Exférj újratöltve (amerikai vígjáték): 19.00.


Biciklis Retro-túra GÚTA – Június 12-én bringatúrát szerveznek a helyi vízimalomnál. A jelentkezőknek 20-25 km-es távot kell megtenniük az útvonalon. Ez a túra teljesen eltér az eddig megszokott terep- és aszfalttúráktól. Ezúttal egy kicsit módosítunk a szabályokon, vagyis egy rövid időre visszatérünk apáink és anyáink idejébe. Most két napig elfelejtjük a nemtudomhány sebességes, össztelós, teljes harci díszbe felszerelt bringáinkat, és előszedjük a szülők, esetleg nagyszülők, templomba és kocsmába járó, megbecsült egysebességes, annak idején nagy vagyont érő biciklijét, (ha nincs otthon, akkor a szomszédban biztos akad). Gondolok itt bármilyen régi bringára, lehet az Csepel, Liberta, Eska, Favorit, de még Ukrajna is, a feltétel az, hogy nem lehet rajta váltó, szigorúan egysebességes bringa kell, hogy legyen. Természetesen hozzáillő ruhában érkezünk, vagyis a pelenkabetéttel bélelt gatyák és zselés kesztyűk most otthon maradnak. Csak a bukósisak használata kötelező falun kívül, a többi szuper anyagból készült bringáscucc használata szigorúan tilos. Természetesen a túra végén szavazunk, a három legjobban öltözött, és a legrégibb retro-bringán érkező túrázót megjutalmazzuk. A túra tizennégy órakor indul a gútai malomtól, Gútán áttekerve rátérünk

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 23. hét

Traktorista (1) – dunaszerdahelyi cég. Tel.: 0918 710 168 Pincérnő (2) – dunaszerdahelyi pizzéria. Tel.: 0918 486 564, email: mamapepe75@freemail.hu Pénzügyi tanácsadó (3) – Kooperatíva biztosító. Jelentkezőket a következő településekről várják: Nagymagyar, Nyárasd, Pozsonyeperjes. Tel.: 031/551 52 76 Elárusítónő (1) – munkavégzés: Dunaszerdahelyen. Tel.: 0949 332 511 Pizzaszakács (3) – dióspatonyi pizzéria. Tel.: 0904 662 313 Sofőr – várkonyi cég, nemzetközi fuvarozásra. E-mail: info@okna-brany.sk Adminisztratív munkaerő (2) – kérvények feldolgozására. Tel.: 0905 688 703, e-mail: cvkariera@gmail.com

21

Olvasószolgálat

2010. június 8. | 23. szám

a naszvadi útra, de azért itt-ott megmegállunk pihenni, megpihentetni a fenekünket. Naszvadon épp ekkor tartják a „Tűzvirág” Művészetek Hetét, gazdag műsorral, programokkal és kiállításokkal. Első megállónk Olinál lesz a restiben, ahol szintén megtekinthető egy kiállítás. Ezután megnézzük a naszvadi tájházat, majd négy órakor begurulunk a kultúrház elé, ahol kedves barátaink fogadnak bennünket. Egy kis szórakozás után ismét retro-bringára pattanunk, és elindulunk vissza. A túra hossza kb. 20-25 kilométer, teljesen aszfalton. A végállomás a kiindulóponton lesz, vagyis a malomnál. A túra után a malomnál lehetőség van egy jó vacsorára, pár euróért, gulyás, kemencében sült kolbász, lángos kapható. A vacsora után egy jót szórakozunk a szigeten. Remélem, előkerül egy vagy két gitár is, és az este kellemesen telik el. Természetesen a malomnál

Kultúra van szálláslehetőség: bungalókban, esetleg a parasztház padlásán a vastag nádfedél alatt, és persze a sátorozás lehetősége is adott. Aki pedig a saját ágyában szeretne aludni, az a buli után hazatér. Reggel táborbontás, rövid túra Gúta központjában, majd a retro-biciklik visszaszolgáltatása eredeti gazdáiknak. Természetesen nagyon rossz idő esetén a túra más időpontra tolódik. Ezért kérem figyelni, és olvasni a vendégkönyvet, ahol olvashatók lesznek a legújabb információk. Fontos! Retrobringa, kemény fenék és jó kondi ajánlott. Természetesen a bukósisak sem maradhat otthon. Alkohol fogyasztása tilos, és mindenki a saját felelőségére indul. Aki úgy gondolja, hogy velünk tartana, kérem jelezzen a kadek.laszlo@gmail.com címen, vagy telefonon a következő számon: 0915 701 773. (-)

Kiállítás DUNASZERDAHELY – A Matéria Társaság kiállítása július 11-ig zajlik a Kortárs Magyar Galériában. – Marta Filová: Ezüst ékszerek című tárlata augusztus végéig megtekinthető a Csallóközi Múzeumban. KOMÁROM – E hét végéig láthatják még Platzner Tibor képzőművész emlékkiállítását a Limes Galériában. – Június 14-ig zajlik Koós István rimaszombati festőművész Kozmikus című tárlata a Csemadok Galériában. POZSONY – Ugyancsak e hét végén, vasárnap ér véget a Tiszta városok című fotókiállítás a Michalský Dvor Galériában. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, június 8.: Süsü, a sárkány (10.00, bérletszünet); június 9-10.: Vízkereszt, vagy amit akarnak (11.00, 15.00, bérletes; 11.00, szervezett előadás); június 13.: A régi nyár (15.00, bérletes); június 15.: Süsü, a sárkány (18.00, Ajnácskő, bérletszünet). Vegyes

Üzleti képviselő (1) – felsőpatonyi ablakokkal és garázskapukkal foglalkozó cég. Tel.: 031/ 552 00 00, e-mail: ds@arcusinternational.sk Projektmenedzser (1) – e-mail: juraj.jarik@gmail.com Gyártósori munkás (5) – elektrotechnikai ipari cég. Egy műszakos munkavégzés Somorján. Tel.: 0915 748 790, e-mail: easeurope@easeurope.sk Virágkötő (2) – dunaszerdahelyi cég, a munkavégzés helye: Pozsony! Feltétel: 3 év szakmai gyakorlat, szlovák nyelv ismerete. Tel.: 0905 361 419 Építésvezető (1) – pozsonyeperjesi cég. Munkavégzés Szlovákia és Magyarország. Feltétel: 5-10 év gyakorlat, közép- vagy főiskolai végzettség. Tel.: 0905 474 182, e-mail: pur@pur.sk Szlovák nyelv és irodalom szakos tanár (1) – munkavégzés Dunaszerdahelyen, magán szakközépiskolában. Jelentkezni le-

het a 031/552 45 45-ös telefonszámon, vagy e-mailben: hajnalka@ozorak.sk Biztosítási ügynök (1) – Dunaszerdahely és környéke. Tel.: 0903 610 872 Szállítmányozó, fuvarozó – BM Transport s.r.o., Nagymegyer. Tel.: 031/550 16 80, e-mail: monika.javorska@bmt ransport.sk Munkatársakat keresnek a dunszerdahelyi régióba egy országos program elindítására. Célcsoportja a gyerekes családok, célja az egészségügyi szolgáltatások javítása és kibővítése a célcsoport számára. Tel.: 0905 872 276, e-mail: almez@in.slovanet. sk Eladó (1) – dióspatonyi cég. Feltétel: német és a szlovák nyelv ismerete társalgási szinten. Tel.: 0907 545 479, 0911 545 479

DUNASZERDAHELY – Június 8-án, este 6 órától Élményszférák címmel hallhatnak beszélgetéssel egybekötött előadást Nagy László reikimesterrel a művelődési központban. Belépőjegy: 2 euró. NAGYMEGYER – Június 8-án, este 6 órától író-olvasó találkozót szerveznek Džerengová-Nagy Petrával a művelődési központban. – Június 13-án, vasárnap délután 5 órától megemlékező ünnepséget tartanak a holokauszt nagymegyeri áldozatainak a művelődési központ épülete falán lévő emléktáblánál. KOMÁROM – Június 11-én, pénteken este 6 órától Kell egy szó címmel tartja az MKP gálaműsorral egybekötött kampányzáró műsorát a Klapka téren. Már ismertek a vendégművészek nevei is: Balázs Fecó, Benkő László (az Omega együttesből), Bodrogi Gyula, Csikós Szabi, Derzsi György, Dráfi Mátyás, Ghymes együttes, Groovehouse együttes, Jankai Béla, Rigó Mónika, Somogyi András, Tóth Gabi, Vadkerti Imre, Vásáry André, Voith Ági. NÁDSZEG – Június 12-én, délután 4 órától hatalmas Tankcsapda koncert várja a közönséget a szabadtéri színpadon, a szőlősben. Jegyek elővételben kaphatók Dunaszerdahelyen, Galántán, Somorján a Molnár Könyvesboltban, Komáromban pedig a Heavy Metal Shopban.


22 Névnapok Június 8.: Medárd Június 9.: Félix, Stanislava Június 10.: Margit, Gréta, Margaréta Június 11.: Barnabás, Dobroslava Június 12.: Villő, Zlatko Június 13.: Antal, Anett, Anton Június 14.: Vazul, Vasil

Heti évforduló Június 11-e Szent Bonifác, a sörfőzők és a szabók védőszentjének ünnepe. A szent angol származású német katolikus püspök, vértanú, akit 722-ben szentelték püspökké, majd német földön 744-től püspökségeket alapított. Fríz pogányok ölték meg. A legenda szerint halála helyén forrás fakadt. Németország apostolaként tisztelik, ezenkívül Fulda város, valamint a sörfőzők és a szabók védőszentje. Június 13-án tartjuk Szent Antal, a gyermekek védőszentjének napját.

Virágkalendárium Alig van olyan év, amikor a Margit-napot megússzuk szárazon. Ezért elsősorban esernyőt és esőköpenyt vigyünk a Margitokhoz, és a nedves időszakra célozva egy cserép vízifuksziát.

Népi bölcsesség Ha tiszta Orbán napja, jó tiszta bort fogsz sajtolni, de ha esős, akkor savanyú lőre kerül a hordóba.

Aforizma Ha rossz vonatra szálltál, nem segít, ha a jó irányba kezdesz futni. (Bonhoeffer Dietrich)

Fejtörő

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény R. 1. RÉSZ

OSZTRÁK ZENESZERZŐ

SAJTOT FORMÁBA ÖNT

VAJON

HENTES – SZLOVÁKUL

VILÁGSZERVEZET

SZERELMI KAPCSOLAT

VÉGTELEN ÖNERŐ!

KORAI VÉG!

LÁNGOL

Y ... BÉKE 1802.3.25.

A KÖR KÖZEPE

NEM HAGY JÓVÁ

LABDARÚGÓ

BRAZÍLIAI CSAPAT BEA, NÓRA NAPSZAK A KÖLTŐK NYELVÉN

LELAKATOL

ROB ..., W. SCOTT MŰVE KOLUMBIA FŐVÁROSA

ELAVULT GLÉDA

MAJDNEM BETÖR! MAGYAROR. TELEPÜLÉS

R. 2. RÉSZ CSEHOR. ÉS NORVÉGIA AUTÓJELE

ILYEN LÉC IS VAN

VAN – LATINUL

LÁSD OTT, röv.

NÉVELŐ

FERENC

RÉSZESÜL

KLÁRA

A SOLARIS ÍRÓJÁ

HERZEN LAPJA VOLT TÜKÖRBEN VAN!

ZÉRUS

RÉGI TÖRÖK SÚLYEGYSÉG

HATÁROZÓI RAG

A FOLT FELE

GERMÁNIUM

KELET

LITER

R

E heti rejtvényünkben Francesco Petrarca olasz költő egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 21. szám helyes megfejtése: Mit másnapra hagyunk, félig már elveszett. (Corneille) Sorsolással a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Lap- és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: Mogyorósi Katalin (Dunamocs). Gratulálunk!

Fele sem igaz A következő szavak mellé két lehetséges választ adunk. Melyik az igaz? A furulya szó: hatbetűs – hétbetűs A jobbágy szavunk: egyszerű – összetett A köszméte jelentése: egres – lepkefajta A vagy szó: ige – kötőszó A szőke szavunk: magas – vegyes hangrendű Az előző szám helyes megfejtése: áll, London, telek, felvágott, értem. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. – Ha lehet, ide ne parkoljanak!

Wimmer Ilona felvétele


23

Szabadidő

2010. június 8. | 23. szám

Heti horoszkóp 2010. június 9–14.

Viccplacc Egy idős ember egyedül élt a farmján. Fel akarta ásni a paradicsomos kertjét, hogy elültesse a paradicsomokat, de túl nehéz munkának bizonyult számára. Az egyetlen fia Bubba, aki segíteni szokott neki, börtönben ült. Az öregember leült és megírta neki problémáját: „Kedves Bubba, úgy néz ki, nem tudom felásni a paradicsomos kertem ez évben. Már öregszem és túl nehéz munka ez számomra”. Pár nappal később levelet kapott a fiától: „Kedves Apa, nehogy felásd a kertet, oda rejtettem a hullákat! Bubba” A következő nap reggelén egy csapat FBI-ügynök jelent meg a helyszínen és feltúrták az egész kertet. Mivel nem találtak semmit, bocsánatot kértek az öregtől és elmentek. Az öreg még aznap kapott egy újabb levelet a fiától: „Kedves Apa, a jelenlegi helyzetben ennyit tudtam segíteni. Most már elültetheted a paradicsomokat”. A kaszárnyában csörög a telefon. A kiskatona felveszi:

– Melyik barom telefonál már megint? – Tudja maga kivel beszél? – kérdezi a telefonban lévő hang. – Nem – felel a kiskatona. – Kivel? – Kovács ezredessel. – Kovács ezredes, és maga tudja, kivel beszél? – Nem. – Akkor mázlim van – mondja és lecsapja a kagylót. Egyik reggel a Sláger Rádióban sms-eket olvastak be a hallgatóktól: „Üzenem a Kopasz Mercisnek aki az előbb beintett, hogy a mellette ülő szőke háromszor megvolt. A fehér Opeles.” Tíz perc múlva a válasz: „A Mercis vagyok, az Opelesnek üzenem, hogy a szőke akit hátulról látott, az öcsém”. A dagadt tanárnő a gyerekeket kérdezi: – Na, ki tudja megmondani nekem, hogy mit ad nektek a tyúk? – Tojást! – Nagyon jó! És azt meg tudjátok mondani, mit ad nektek a kecske? – Kecsketejet! – Bravó! És mit ad nektek a tehén? – Mindenféle rohadt házifeladatot meg dolgozatot!

Kos (III. 21.–IV. 20.) Csináljon valami olyat, ami nem megszokott öntől. Ha mérlegelés nélkül siet mások segítségére, megeshet, hogy annak ellenére tesz rosszat, hogy az szándékában állt volna. A hétvégén kapcsolódjon ki, ugorjon fejest egy jó kis hétvégi kirándulásba, buliba, így újra fel tud töltődni energiával.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Rengeteg új ötlet pattanhat ki a fejéből a most következő napokban. Környezete is vevő ezekre a lehetőségekre. Legyen nyitott a világra és az emberekre, s ha valaki felajánlja a segítségét, hát fogadja el gondolkodás nélkül. Nagy tervét egyedül most aligha tudja segítség nélkül megvalósítani.

Bika (IV. 21.–V. 20.) A mellőzöttség érzése uralkodhat el önön a hét elején, de szerencsére ezen az állapoton már szerdára túlteszi magát. De addig a tehetetlenség érzésével nem tud mit kezdeni, hisz nem jellemző, hogy külső erők ilyen befolyással legyenek önre. Nehéz lesz, de le kell vetkőznie magáról ezt az érzést.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Számos érdekes és meglepő találkozás lehetőségét rejti a most beköszönő hét. Új üzleti- vagy munkakapcsolatok, már elfeledett barátok, esetleg egy régi nagy szerelem is felbukkanhat az életében, s ez a meglepetés erejével szolgálhat. Azért legyen óvatos és megfontolt, ne higgyen el mindent elsőre.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Mostanában kissé agresszívabbá, ambiciózusabbá vált, s nem a megfelelő módon kommunikál környezetével. Megpróbál másképp viselkedni, mégis könnyen félreértésekbe bonyolódhat. A legjobb megoldás az, ha egy kissé magába néz. Sok megvilágosodást hozhat ez a hét.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) A most következő napokban érzelmi élete fellendül, s végre újra egyensúlyba kerülhet. Szüksége is van a harmóniára, nehéz időszakon van túl, sok teher nyomta a vállát. Ismét könnyedén haladhat céljai felé, sok támogatót is gyűjt maga köré, ötleteivel pedig mindenkit lenyűgöz.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Mint mindig, most is kiválóan működik a hatodik érzéke, s ezt nagyszerűen ki is tudja használni. Ösztönösen képes lesz mások gondolataiba látni, rejtett dolgokat feltárni. Persze soha ne éljen vissza a helyzettel, semmiképp se használja ki mások pillanatnyi gyengeségét, ne legyen tapintatlan.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Bizony úgy érezheti, hogy nem mennek jól dolgai, s ez nem véletlen. Bár rengeteg megvalósítható ötlete lenne, de ez a hét nem kedvez, hogy ezekbe bele is vágjon. Egyszerűen csak várja ki a sorát, hagyja magát most sodortatni az árral, hisz a jövő hét sokkal kedvezőbb csillagállást kínál.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Több kisebb összezördülés lehetőségét rejti a hét első fele, de csütörtöktől végre megtalálhatja a közös hangot mindenkivel, s az eltérő vélemények ellenére képes lesz vita nélkül lebonyolítani megbeszéléseit. A lényeg, hogy fogadja el mások eltérő világnézetét, s ne az ellenséget lássa bennük.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Igen kellemes benyomást tesz mindenkire, akivel most ismerkedik meg, s még az is előfordulhat, hogy valaki sokkal többet szeretne öntől az egyszeri találkozásnál. Ez önbizalmát is jócskán erősíti. Most arra is képes, hogy jelentős változást eszközöljön mindennapjaiba, ne fogja vissza magát!

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Úgy érezheti, valahogy akadozva mennek csak a dolgai, ráadásul nem sok kedve van dolgozni, pedig rengeteg elvégzendő feladata van. Ne tékozolja az idejét, lásson neki mihamarabb! Épp ezért, ha most sem jut ideje a tartós kikapcsolódásra, legalább az estéket tegye szabaddá maga számára.

Halak (II. 21.–III. 21.) A most következő napokban bizony jobban oda kell figyelnie, milyen megnyilvánulásokat produkál a környezete felé. Az önt körülvevő emberek közül valakit megbánthat. A kívülállók érzik bizonytalanságát, s megeshet, hogy rosszul ítélik meg a helyzetet, s ez önbizalma csökkenéséhez vezethet.


24

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

Suzukival színházba és terepre Kifinomult SX4 1,6 Outdoor Line GLX, a sokoldalú A Suzukinál néhány éve álmodtak egy merészet, és ötvözték a városi autó kifinomultságát a szabadidő-autó képességeivel. Az eredmény egy izgalmas jármű lett: az SX4. Aki szereti a praktikumot és a sokoldalúságot, ezzel az autóval két dimenzióban is mozoghat. Méreteinek és fordulékonyságának köszönhetően az SX4 városi forgalomban is ideális közlekedőeszköz, hétvégén pedig gond nélkül kivisz bennünket a hepehupás földúton megközelíthető telekre. A kocsi két alapkivitelben kapható a hazai piacon. A fronthajtású változat az Urban Line, az 4x4-es verzió pedig az Outdoor Line nevet viseli. Az előbbit 2 benzinés 1 dízelmotorral kínálják (1,5 – 112 LE, 1,6 – 120 LE és 1,6 DDiS – 90 LE). Az összkerekes változat az 1,6-os benzinmotor mellé egy nagyobb és erősebb – kétliteres, 135 lóerős – dízelt kapott. Az 1,6-os benzines Urban Line ráadásul automata sebességváltóval is kérhető. Az összesen választható 7 típus közül jelenleg kettő kapható rendkívül kedvező, ak-

Elegáns külső

szerelt változata 10 999 euróba (331 356 korona), az ugyancsak légkondival kínált Outdoor Line 1,6 GLX 4x4 pedig 12 999 euróba (391 608 korona) kerül. *** Ár, teljesítmény, komfort és használhatóság ideális kombinációjának tekinthető az 1,6-os benzines automata légkondicionálóval és ötfokozatú kézi váltóval felszerelt változata. Természetesen már a korszerűsített változat-

Suzuki felvételek

Vonzó műszerfal

ciós áron: az Urban Line GLX 1,5-ös benzinmotorral és klímaberendezéssel fel-

kapott. Jóval mutatósabb például az impozáns légnyelőkkel tagolt első maszk, masszívabbak az oldalsó védőcsíkok. A lökhárítók alatti alumínium védőlemezek tovább növelik az autó attraktivitását. *** A beltér is előnyére változott. Új, korszerűbb grafikájú a műszerfal, ráadásul átfolyásmérőt is tartalmaz. A fedélzeti számítógép többet tud a réginél, menürendszere is

ról van szó, amely szilárdabb, biztonságosabb karosszériát és szebb külsőt

áttekinthetőbb, az mp3-asokat is játszó új rádió is magasabb szintet képvisel.

Az alapszereltség egyéb értékesebb elemei: oldal- és függönylégzsákok, menetstabilizáló rendszer, gyermekülés-rögzítő pontok, könnyűfém keréktárcsák, fűthető elülső ülések. Maguk az ülések egyébként méretüknél fogva eggyel magasabb kategóriában is elmennének, ráadásul – megemelt pozíciójuknak köszönhetően – minden irányban jó belőlük a kilátás. Kisebb holmijainkat bőven van hová pakolnunk, kivételesen nagyok például az elülső ajtórekeszek. A csomagtér űrtartalma 270 és 1045 liter közül választható meg, az utóbbi természetesen már a 60:40 arányban osztott hátsó ülések összehajtogatásával. *** A variabilis szelepvezérlésű benzinmotor élénken reagál a gázpedál legkisebb mozdulatára is. Szereti, ha pörgetik – csúcsteljesítményét például 6000 fordulaton adja le –, ugyanakkor országúton 5,5, városban 6,5 literrel is beéri 100 kilométerenként. Temperamentumát jól illusztrálja a 11,5 másodperces „százas sprint”, de a 175 km/órás végsebesség is tiszteletet parancsoló érték.

A kocsi országúton abszolút „személyautósan” viselkedik, semmi hajlamot nem mutat billegésre vagy kitörésre. Könnyebb terepen pedig segítségünkre jön az elektromos vezérlésű, intelligens négykerék-meghajtás, mely három kapcsolható üzemmódban működik. A 2WD mód száraz úton garantálja a leggazdaságosabb autózást, a 4WD AUTO pozícióban az első kerekek „talajvesztésekor” azonnal automatikusan nyomatékot kapnak a hátsók, 4WD LOCK állásban pedig tartós összkerékhajtásúvá válik az autó. Sárban, hóban ekkor haladhatunk a legbiztonságosabban, de a rendszer 60 km/órás sebesség felett – ami már az útviszonyok javulását feltételezi – a gazdaságosság érdekében visszavált 4WD AUTO üzemmódra. A 190 mm-es hasmagasság, illetve a személygépkocsikénál jóval nagyobb ráhajtási szögek szintén a terepen történő biztonságosabb mozgást garantálják. Az automata légkondival felszerelt Suzuki 1.6 GS Urban Line 14 490 euróba (436 576 korona) kerül a hazai márkakereskedőknél. Vas Gyula


Kertészkedő > Hirdetés

2010. június 8. | 23. szám

Kert a lelke mindennek... Vladimír Banič agrármérnök

A rekord mennyiségű eső következtében a Csallóközben is sok kert víz alá került, más helyeken a talajvíz, vagy az árhullám öntötte el a veteményeket. Az eső áztatta, valamint a huzamosabb ideig víz alatt álló talajból kiszorul a levegő, aminek következtében elkezdődik benne a rothadási folyamat. Ezért amint lehetséges, lazítsuk fel, kapáljuk át a földet. Díszkert Az élősövények folyamatos alakító metszést igényelnek. Esők után gyakrabban kell kaszálni a pázsitot. Ilyenkor jobban terjednek a mohafoltok. Legegyszerűbben éles fogú gereblyével tudjuk eltávolítani a mohát. Használhatunk speciális készítményt, továbbá segít a meszezés és a pázsit levegőztetése is kézi vagy gépi vertikulátorral.

25

Nincs ropogós cseresznye

Konyhakert A korai zöldségfélék már fogyaszthatók, ezért a közelükben óvatosan végezzük a vegyszeres védekezést. Esők után rohamosan nőnek a gyomok, elő a kapával. A paprikán megjelenő levéltetű ellen csak rövid várakozási idejű vegyszereket használjunk. Paradicsomban, burgonyában a sok nedvesség hatására felüti fejét a fitoftóra. Ellene a legtöbb szer 14 napig nyújt védelmet. Gyümölcsöskert Lassan beérik a cseresznye, amelyből az idén a legtöbb helyen kevés lesz. A középkorai és kései fajtákat már nem permetezhetjük kukacosodás ellen, mert a Decis és a Calypso szerek élelmezésügyi várakozási ideje 24, illetve 14 nap. A tartós eső hatására megrepedezik és megromlik a cseresznye. Az erős levélte-

sieÈ predajní znaãkovej elektroniky

Ľubo Banič felvétele

tű károsítás ellen egyedül a 7 napos Pirimor alkalmazható. Rengeteg rovarkártevőt elpusztíthatunk a sárga ragacslapokkal is. Minél nagyobb fa, annál több színcsapdát helyezzünk ki rá egyenletes elosztásban. Az almán, körtén, őszibarackon végezzünk termés-

NOTEBOOK R530 za vysvedčenie

DUNAJSKÁ STREDA Galantská cesta 22, Á. Vámbéryho 53/9

ŠAĽA Hlavná 61

ŠAMORÍN

ritkítást. Elsősorban a beteg, sérült, férges és korcs terméseket távolítsuk el. Utána egy menetben permetezzünk gombabetegségek és kártevők ellen. Lehetőség szerint úgy válasszuk meg a védekezés időpontját, hogy az eső ne csökkentse a permetezés hatékonysá-

555,-,-

OC ARÉNA, Bratislavská cesta 1200/35B

15.6 LED HD, T4300, 3GB, 500GB, INT_VGA, Win7Prem, WLAN, CAM, 6c4000mAh Akcia plati od 15.6 do 15.7.2010.

gát. Az ún. szisztematikus szereknek minimum 24 óra kell a felszívódásra, míg az ún. kontakt szerek azonnal hatnak. A szőlőt továbbra is lisztharmat és peronoszpóra ellen védjük. Szükség esetén rovarölő szert is keverjünk a permetanyagba.


26

Csallóköz

Riport

Királylányok, királyfiak és kiskakasok Vastaps a 35. Duna Menti Tavasz színvonalas országos döntőjén A Csemadok Művelődési Intézetének szervezésében a dunaszerdahelyi városi művelődési központban zajlott a tiszteletet parancsoló múltra visszatekintő fesztivál. A rossz időjárás sem szegte kedvüket a játékos gyerkőcöknek, ugyanis kedden, a gyermeknapon kezdődő rendezvény országos seregszemléjén zajló előadásokat teli nézőtér kísérte. Itt volt Döbrögi Folyamatosan érkeztek a környező falvak kisiskoláiból az érdeklődők. Öszszesen huszonöt báb- és színjátszó csoport jutott be a döntőbe, ahol végső megmérettetésre került sor. Az első napon délután kettőkor kezdődött a program. A júniusi esős időjárás megakadályozta a kinti programok lezajlását. Ezért a VMK előcsarnokában és színháztermében zajlott a megnyitó ünnepség. „Ez a fesztivál azért jó,

megelevenedtek a szebeni muzsikusok, feltűnt Lúdas Matyi és Döbrögi uraság is. Végül a Mese nőkről és férfiakról: Asszony!!! című népmesét nézhettük meg az Epopteia színház előadásában. Délután négy órakor a Népszokásaink elnevezésű gyermekrajz-kiállítást nyitották meg, ahol alapiskolások színesebbnél színesebb alkotásait csodálhattuk. Manók, ökröcskék és kisegerek A szerdai napon a báboké volt a főszerep. A versenyműsorok alkalmával felléptek a pozsonyeperjesiek, a tejfalusiak és a dunaszerdahelyi bábfigurák művészei. Utánuk a második blokkban a diószegiek, a galántaiak, a kisgéresiek és a pozsonyiak bizonyíthattak. Ebéd után a felediek Rózsa királyfia, a gömörfalvaiak kisgömböce, az érsekújváriak sündisznócskája és a párkányiak kiskakasa lépett a „duna-

Fogas Ferenc felvételei

Nívódíjat kaptak a nyárasdi Tekergők is

mert itt meg tudjátok mutatni, amit megtanultatok. Nekünk felnőtteknek pedig azért jó, mert láthatjuk, hogy vannak, akik továbbviszik a nyelvünket és a kultúránkat. Nagyon fontosnak tartom, hogy gyerekeink, unokáink terjesszék és megismertessék az emberekkel a hagyományokat” – mondta Hájos Zoltán, Dunaszerdahely városának polgármestere beszédében, majd átadta a város kulcsát Hrubík Bélának, a Csemadok Országos elnökének. A hivatalos ceremónia után kezdődhettek az előadások. Először a féli óvoda Katica Színjátszó Csoportjának vendégjátékát, majd a Kľúčik szlovák színjátszó csoport előadását élvezhettük. Utánuk a színjátszó versenyműsorok sora következett, ahol

menti” deszkáira. „Szerdán volt szerencsém végignézni az összes bábelőadást és csodálatos élmény volt, a látványt minden előadásban kifogásolhatatlannak találtam. Egyszerűen gyönyörű volt. Rengeteg kreatív megoldást tapasztaltam az idei év során is” – mesélte Jókai Ági, a zsűri titkára. Telt ház előtt A fesztivál harmadik napján a színjátszók ugyancsak telt ház előtt szerepeltek. Reggel az őrösiek, a tornaiak és a kassaiak mutatták be tudományukat. Tizenegy órától a királyhelmeciek, a hetényiek, a komáromiak és a tornaljaiak léptek fel. A délutáni programban a dunaszerdahelyi Fókusz Gyerekszínpada, a lévai Skacok Színjátszó Cso-

A gyermekzsűri- és nívódíjas dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpad

portja és a nyárasdi Tekergők Színjátszó Csoportja mutatkozott be. A fesztivál zárónapján reggel fél kilenctől a népi szerkesztett játékokat élvezhettük. A bélyi Gyöngyöcske csoportja a Gyermekjáték-koszorú a „kukoricahántás” ünnepkörhöz és a pozsonyi Apró Szőttes Gyermekfarsang című előadását láthattuk. Végezetül az Aranykert bábszínház vendégjátéka szórakoztatta a nagyérdeműt. A rossz idő ellenére idén is működött a Meseváros a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola területén, ahol kerámiát lehetett vásárolni és a vállalkozó kedvű gyerekek kézműves-foglalkozásokon vehettek részt. Szerdán és csütörtökön a Lufi Bohóc Társulat, Hegedűs Csaba vezetésével szórakoztatták a fiatalokat. A fesztivállal párhuzamosan zajlott az I. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntője is. Pozsonyeperjestől egészen Nagykaposig érkeztek versenyzők a megmérettetésre, ahol a tájegységükre jellemző népmeséket adtak elő. A háromtagú zsűri Szabó Kocsis Zsuzsanna, Varga Norbert és Badin Ádám arany- és ezüstminősítésben határozta meg a díjakat. A résztvevők a lakóhelyükre jellemző finomságokat hoztak, melyekből bárki kaphatott némi kóstolót. Aranyminősítésben 13-an, ezüstminősítésben pedig 16-an részesültek. A Meseláda és a Kincskeresők Péntek délután kezdődött a díjkiosztó gála, majd Korpás Éva népdalénekes és a Tükrös zenekar Csalogató műsora következett. A népi szerkesztett játékok kategóriájában a gyerekzsűri díját az Apró Szőttes a Gyermekfarsang című játékáért kapta, majd nívódíjban is részesültek. Ugyanilyen el-

ismerést szerzett a Gyöngyöcske Csoport a Gyermekjáték-koszorú „kukoricahántás” ünnepkörhöz című előadásáért. A következőkben a Dusza István-díj került átadásra, amelyet idén a gútai Mazsola Bábcsoport érdemelt ki. A bábosok fődíját a feledi Meseláda Bábcsoport, a nagydíjat pedig a galántai Manócska Bábcsoport vihette haza. A gömörfalvi Harkácsi Pimpó Bábcsoport és a pozsonyi Iciri-Piciri Bábcsoport nívódíjban részesült. A gyerekzsűri díját és az egyik különdíjat a diószegi Diócska-Figura Bábcsoport tudhatja magáénak. Különdíjban részesült a pozsonyeperjesi Ugri-Bugri Bábcsoport is. A színjátszók fődíját a tornaljai Kincskeresők Színjátszó Csoport A kiskakas gyémánt félkrajcárja című színműért kapta. A dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpad a nívódíja mellé megszerezte a gyerekzsűri díját is. Nívódíjban a nyárasdi Tekergők, illetve a nyárasdi Tekergőcök Színjátszó Csoport részesült. A zsűri különdíját két csapat is megkapta az idén, mégpedig a szenci Galiba Színjátszó Csoport Lúdas Matyi című alakításáért és a komáromi Mumpicok Színjátszó Csoport a Mátyás király s.m.s.e színjátékáért. Az ünnepélyes díjkiosztás után Nagy Frigyesnek, Dunaszerdahely alpolgármesterének visszaadták a város kulcsát. Az idei Duna Menti Tavasz ismét meghozta a szórakozást az arra vágyóknak. Aki ellátogatott az előadásokra, minden bizonnyal élvezte azokat. A négy napig tartó gyerekzsivaj megszűnése a fesztivál végét jelezte, de a jövő évben ismét újjáélednek a királylányok, királyfiak és a népmesék állatfigurái is. Angyal Sándor


27

Tudósítás > Hirdetés

2010. június 8. | 23. szám

Kétszázan pattantak bringára Végre kisütött a nap is

Útnak indul apraja-nagyja

Fogas Ferenc felvétele

DUNASZERDAHELY – A múlt szombaton már harmadízben indultak útnak a bringások a Családi Könyvklub felhívására. Szerencséjükre a nap is kisütött. A harmadik évben zajló akcióra több mint kétszáz biciklista gyűlt össze a helyi városi művelődési központ előtt reggel tízre. Negyed órával később pedig útnak indultak, hogy tízkilométeres kört tegyenek a városban, majd a Vásártéren tartott rövid pihenő után elkerekezzenek Dunatőkésre. Fél tíztől lassanként gyülekeztek az emberek, az alistáli Ali-Bi bicikliklub is tiszte-

letét tette, ahogy a tavalyi évben azt megígérték. Dunaszerdahely és Kisudvarnok között a bicikliúton haladtak, de itt át kellett menniük az aszfaltútra, ugyanis a tervezett szakasz a hosszan tartó esőzések hatására járhatatlanná vált. Mindezek ellenére gond nélkül elértek céljukhoz. „Évről évre többen jönnek el a rendezvényünkre és éppen ezért merem remélni, hogy egyszer elérjük a háromszázas létszámot” – mondta bizakodva Győry Attila. –as

Anyagi és morális segítséget várnak Vasárnap jótékonysági rendezvény a községben CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – A helyi magyar tannyelvű alapiskola június 13-án, vasárnap délután öt órakor jótékonysági koncertet szervez annak reményében, hogy sikerül némi anyagiakhoz hozzájutnia, egyúttal pedig még közvetlenebb kapcsolatot kialakítania a falu közösségével. Az iskola igazgatónőjének és a szervezésben részt vállaló kollégáknak segítő kezet nyújt a Szülői Szövetség, a Szent Jakab Polgári Társulás és az Önkéntes Tűzoltószervezet, valamint több vállalkozó és magánszemély. A rendezvény Őry Péter polgármester védnöksége alatt zajlik majd. A csütörtöki kultúrház deszkáira

lép Rigó Mónika cigánydal-énekesnő, az Arizona pop-rock zenekar, Dégner Lilla, a Csallóközcsütörtöki Daloskör és a Phoenix rock együttes (ezúttal akusztikus felállásban). A műsort az iskola elsős kisdiákjai színdarabbal nyitják, a zenés blokkok között pedig szavalóversenyen részt vett tanulók mutathatják be rátermettségüket. A megfelelő hangzásról az Arizona billentyűs-énekese, Gasparik Fecó gondoskodik majd. A vendégek egy- és kéteurós belépőjeggyel támogathatják az oktatási intézményt. A szervezői gárda és a támogatók, önkéntesek összefogása a remények szerint némileg enyhíti majd a csütörtöki alapiskola anyagi gondjait.

Ezekről, valamint a készülő rendezvényről Végh Brigitta igazgatónő nyilatkozott: „Egy ilyen kisebb iskola esetében, mint a miénk, az optimális diáklétszám 150-160 lenne, ehhez képest az intézményünkben tanulók száma 98-ra csökkent. Emiatt a normatív támogatás sajnos nagyon nehezen tudja fedezni a tanári kar fizetését. Jelenleg minden tantárgyat – a nevelési tárgyakat is beleértve – szakos tanár tanít, ezt az egységet nem szeretném leépítésekkel megbontani, szeretném megtartani az oktatás minőségét. Természetesen nagyon fontosnak tartom az úgynevezett főbb tárgyakat (matematika, szlovák, magyar nyelv), a nevelési tantárgyak viszont a gyerekek érzé-

Az igazgatónő várja az adakozókat Bogár Gabriella felvétele

seire, szépérzékére, emberi kapcsolataira hatnak, ami pedig nem kevésbé fontos.” Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy az iskolát mindenképpen fenn kell tartani, bármily kedvezőtlen is a jelenlegi helyzete. Ezért szervezik ezt a jótékonysági hangversenyt is – mutatott rá. B. G.


28

Csallóköz

Apróhirdetés

KÖLCSÖN – kedvező feltételek mellett már 350 eurótól 7000 euróig.

Jelzálogkölcsön: 2000 eurótól 50 000 euróig. Területi kirendeltség: Bartók Béla sétány 788, 929 01 Dunaszerdahely.

Tel.: 0918 709 051, 0903 782 895 SZOLGÁLTATÁS Vásároljon pí-vizet előállító készüléket. Tel.: 0910 107 864. Családi házakban víz-, gázvezetékek, központifűtés szerelését vállaljuk. Az anyagot elfogadható áron biztosítjuk. Tel.: 0905 824 054. Szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítása – Mátéfi. Tel.: 0910 107 864. www. em-centrum.eu Személyszállítás bárhonnan bárhová, max. 8 főnek. Tel.: 0903 830 016.

Gyógy- és relax masszázs Bemer-terápiával. Tel.: 0910 107 864. Kérem, kattintson rám: www.tothmihaly-blog.sk Kerti hűsülők, faházak méretre készítése. Tel.: 0904 161 203. www.altanky.gpor tal.hu Szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítása. Tel.: 031/ 552 11 61; 0910 158 876. Kémia, biológia, matematika, angol korrepetálást vállalok magyar és szlovák nyelven, valamint angol- és szlováknyelv oktatását 4-5 éves kortól, a Dunaszerdahelyi járásban. Tel.: 0918 147 866. Kisebb rendezvények, szülinapok, esküvők, szalagavatók zenés szórakoztatását vállalom, előnyös áron. Tel.: 0905 167 383; 0907 416 358. UTÁNFUTÓ-KÖLCSÖNZÉS. Tel.: 0907 414 003. CoDTM-tea – www.em-centrum.eu. Tel.: 0910 107 864.

ELADÓ: Gabčíkovo – felújított 4 szobás családi ház garázzsal, 135 m 2 , 72 000 €. Tel.:0908 602 308, DS – Ružový háj, garzonlakás, 23 200 €. Tel.: 0911 102 400, Veľké Kosihy – 5 szobás emeletes családi ház, 1558 m2 telekkel, 49 000 €. Tel.: 0911 102 400, DS – Vámbéry tér, 3 szobás lakás 86 m2, 45 000 €. Tel.: 0905 662 259, Blatná n/Ostrove – főút mentén, családi ház 20 áras telken, 63 068 €. Tel.: 0905 662 259, DS – Kelet-lakótelep, 3 szobás átépített lakás, 65 m2, 48 000 €. Tel.: 0905 294 582, DS – Kelet-lakótelep, 3 szobás lakás, 2 x balkón, 80 m2, 41 500 €. Tel.: 0905 294 582, Blatná n/O., – új családi ház, 6 áras telekkel, 76 000 €. Tel.: 0911 610 197, Vrakúň – 20 éves cs. ház, 6 áras telekkel, 53 000 €. Tel.: 0911 610 197, Veľké Dvorníky – építkezési telek, 738 m2, 26 €/ m2. Tel.: 0904 519 048, DS – Ružový háj, 3 szobás lakás, 3/3 emelet, 42 000 €. Tel.: 0904 519 048, DS – Nám. SNP, 4 szobás lakás, részben átépített, 80 m2, 52 000 €. Tel.: 0905 263 105, DS – városközpont, átépített 4 szobás lakás, 84 m 2 , 71 300 €. Tel.: 0905 263 105, Potônské Lúky, 4 szobás vidéki ház, 21 áras telekkel, 63 390 €. Tel.: 0905 263 105, DS – Nyugat-lakótelep, 1 szobás lakás, eredeti állapot, 33 000 €. Tel.: 0907 312 233, Bodíky – 4 szobás, új hétvégi ház, 80 000 €. Tel.: 0907 312 233, DS – városközpont, 1 szobás lakás, 35 m2, 32 000 €. Tel.: 0907 522 138, DS – Újfalu-lakótelep, 1 szobás lakás balkonnal, pincével, 40 m2, 32 500 €. Tel.: 0914 105 301.

TÖRTARANY FELVÁSÁRLÁSA Ára: 13 euró/gramm. Tel.: 0902 56 49 49.

Gyorshitelek 3000 euróig, nyugdíjasoknak is. Tel.: 0908 751 403. Bő választékban laminált parketta és beltéri ajtók tokkal – szereléssel együtt, valamint lépcsőborítás. Minőség kedvező áron. Tel.: 0905 582 664. A dunaszerdahelyi gyermekotthon mellett működő nem beruházási alap ezúton köszöni minden fizikai és jogi személynek azt az értékes segítséget, melyet lakóinknak nyújtottak adójuk 2 %-nak felajánlásával. Mivel a személyek neve számunkra ismeretlen, a megköszönésnek ezt a módját választottuk. A befolyó pénzösszeget a gyermekek érdekköri tevékenységére, pótoktatás kifizetésére fordítjuk. Humánus cselekedetüket 79 gyermek nevében köszönjük.

Ácsmunkát vállalok, az anyagot bebiztosítom. Zsaluszerkezetek, pergolák. Tel.: 0918 918 216. Elárasztott pincék, alagsorok fertőtlenítése a legmodernebb technológiával. Tel.: 0915 62 64 67. Kárpitozást vállalok. Tel.: 0907 501 321. ÁLLÁS Dunaszerdahelyi éttermünkbe keresünk szakácsot és felszolgálónőt. Tel.: 0917 381 642. Keresünk kamionsofőröket nemzetközi konténeres fuvarozásra. Tel. 0908 084 200. INGATLAN Eladó 9 ha termőföld a Dunaszerdahelyi járásban. Tel.: 0905 432 027.


Eladó Nyékvárkonyban összkomfortos, nagy 3 szobás családi ház 10 áras telken, alatta pincével, előnyös áron (65 000 euró). Tel.: 0915 77 88 88; 0911 811 260. A MAJOMAX GROUP Kft. olcsón, eladásra kínálja fel Egyházgellén, a tulajdonában lévő Kondoros vendéglőjét, a hozzátartozó terü- letekkel együtt. Tulajdonlap: LV-Dun. Streda č.1386. Tel.: 0903 177 777 (szlovák nyelven). E-mail: tabacek@ majomax.sk Vennék kiskertet Dunaszerdahely déli részén. Tel.: 0904 56 56 78. Eladó családi ház 8 áras telekkel, Nagymegyeren. Irányár: 50 000 euró. Tel.: 0905 193 476; 031/555 36 22. KIADÓ – BÉRLET Bérbe adó hűtőkocsi lakodalmakra, rendezvényekre. Ára: 4 nap/50 euró. Tel.: 0905 493 843; 031/554 57 62; 031/554 56 97. Bérbe adó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Nyugatlakótelep), ára 300 euró/hónap. Tel.: 031/552 48 69. Kiadó polcos HŰTŐKOCSI. Tel.: 0907 414 003. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0911 76 30 30. Kiadó három- és kétszobás lakás Bősön. Tel.: 0905 212 789. Egy személy részére bebútorozott szoba kiadó családi házban. Azonnal beköltözhető. Tel.: 031/552 25 17. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0902 407 516. Bérbe adó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Bérbe adok egy teljesen felújított, bebútorozott 3 szobás lakást Dunaszerdahelyen. Tel.: 0903 932 415. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu). Tel.: 0904 916 516.

29

Apróhirdetés

2010. június 8. | 23. szám

Kiadó nagy 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu, zöld lakóház). Tel.: 0905 459 026. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 43 70 42. Kiadó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 646 945. LAKÁS, GARÁZS Eladó garázs Dunaszerdahelyen (Jilemnický utca, 7000 euró). Tel.: 0905 138 000. Eladó garzonlakás Dunaszerdahelyen (Halpiac, ára 28 5000 euró). Tel.: 0908 860 784. Eladó berendezett egyszobás lakás Dunaszerdahelyen (40 m2, Újfalu-lakótelep, 32 860 euró). Tel.: 0911 274 420. Eladó 1 és 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Eladó újonnan átalakított földszinti garzonlakás Dunaszerdahelyen. Ára 28 000 euró. Tel.: 0905 129 492. Eladó sürgősen, magántulajdonban levő 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu-lakótelep). Tel.: 0903 833 041. Sürgősen eladó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 726 717. Eladó magántulajdonban levő, felújított 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu). Tel.: 0903 516 443, 19 óra után. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149. A topoľnicai/tósnyárasdi baromfifarm (Galántától 5 kmre) eladásra kínál 8 hetes to-

Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk június 8-án, halálának 10. évfordulóján, KULACS GÁBORRA. Szerető felesége, nevelt fia, Richárd és unokái, Beáta és Balázs.

jójércét többféle színben, 1-14 napos brojlerkacsát, MULARD májkacsát, kislibát (májra) és tömni való brojlerkacsát. Tel.: 031/78 11 563; 0905 551 499; 0905 450 432. FIGYELEM! Tallóstól (GA) 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon kedvezményes áron megrendelhetők tömött kacsák élve és tisztítva, pecsenyekacsák (élve 1 kg/ 1,86 euró), 2–4 hetes brojlerkacsák és Mulard májkacsák, 4-5 hetes húslibák valamint 7 hetes BIG 6-os brojlerpulykák (1 db/7,40 euró). Tel.: 0908 159 277; 031/778 23 53. Megrendelhetők 7 hetes brojlerpulykák és 17 hetes tojójércék, házhoz szállítással. Tel.: 0905 286 397. Eladók 120-130 kg-os hízók, félbe vágva is. Tel.: 0908 187 524. UTAZÁS – TÁBOR Balatonalmádiban nyaralók, lakások kedvezményes áron kiadók. Tel.: 0036/36/ 88/ 438 393; 0036/30/937 84 75. www.balaton.hu/mikes. Cím: Mikes Szállásközvetítő, Baross u. 66. Szálláslehetőség az AlacsonyTátrában (Krpáčovo). Tel.: 0903 553 256; www.ubytovanie.lamexbrezno.sk GÉPJÁRMŰ Eladó Felicia. Tel.: 0940 591 216. Eladó Honda CBR 600 F sportmotor (2001 gy. év, ára 3300 euró). Tel.: 0908 080 645. Eladó Mazda 626 dízel, gy. év 1988, 2000 cm3. Irányár: 300 euró. Tel.: 0910 694 674.

VEGYES Eladó CALEX 120 literes fagyasztó (60 euró). Tel.: 0949 841 433. Eladó, olcsón, nagy képernyős JVC televízió sok funkcióval. Tel.: 0907 240 398, Dunaszerdahely. DROBNÉ INZERÁTY Dám do prenájmu prerobenú a kompletne zariadenú garsónku na sídlisku Smetanov háj v Dunajskej Strede. Cena prenájmu vrátane energií je 280 Eur. Tel.: 0908 377 757. Predám v dobrej cene 3-izbový rodinný dom vo Vrakúni na 10-árovom pozemku so všetkými inžinierskými sieťami. Cena 65 000 E. Tel.: 0915 77 88 88; 0911 811 260. Ponúkam dlhodobé ubytovanie 2 km od Dun. Stredy v 2-3 postelových izbách s ústredným kúrením (spoločenská miestnosť, tv, krb, spoločná kuchyňa, kúpeľňa s WC). Vhodné aj pre robotnícke ubytovanie – max. počet 10 osôb. Cena 5 Eur/osoba/deň. Tel.: 0903 208 589. Predám prerobenú a kompletne zariadenú garsónku na sídlisku Smetanov háj v Dunajskej Strede. Cena 35 000 Eur. Tel.: 0908 377 757. Hľadáme vodičov na medzinárodnú kontajnerovú prepravu. Tel.: 0908 084 200. Dám do prenájmu zariadený, zrekonštruovaný 3izbový byt v Dunajskej Strede. Tel.: 0903 932 415. Prijmem kuchára, pizzéra s praxou – Šamorín, Hamuliakovo. Tel.: 0903 13 13 13.


30

Csallóköz

Riport

Banner vagy nem Banner? Karcsaiak látogatóban az akkumulátorgyárban Május 21-én reggel hatkor autóbusz indult az egyházkarcsai közösségi ház épületétől. A közel negyven emberrel megtelt jármű az osztrák Linz városa felé vette az útját, hogy meggyőződjenek arról, a községben a tervek szerint hamarosan megépülő Banner Batterien gyár hogyan működik odaát. A határon túl ugyanis már évtizedek óta folyik a termelés. A céget Artur Bawart alapította 1937-ben Rankweil-ban, azóta fokozatosan terjeszkedik. Minden korosztály A közel négyórás buszút során volt alkalmam megfigyelni, hogy a karcsai lakosok szinte minden rétege képviseltette magát. Voltak nyugdíjasok, vállalkozók és

szonyok vannak az emberek és köztünk, milyen körülmények között dolgoznak az alkalmazottak. Szeretnénk tehát ilyen módon megcáfolni azt a tévhitet, amit a gyárról egyesek terjesztenek” – mondta el a bevezetőjében Thomas Bawart, a Banner Batterien gyár technikai igazgatója és egyik tulajdonosa. Harminchárom millióért Később Mészáros Ivánnak, a Banner Batterien Slovensko vezérigazgatójának bemutatóját láthattuk. Ismertette röviden a gyártási folyamatot és a gazdasági hátteret is. Bemutatta, hogy a Banner Batterien évről évre, immár hetven éve egyre nyereségesebb. A terjeszkedés oka, hogy a linzi gyár már nem bővíthető tovább, ugyanis a megépülése óta eltelt harmincegy év (1979) alatt sorra köré épül-

Érdeklődő karcsaiak

nyezetvédelmi feltételeknek is megfelel az üzem. Hangsúlyozta, hogy az építkezés két fázisban zajlik majd, az elsőben 80-110, a másodikban pe-

kások nem érintkeztek oly módon az alkatrészekkel, hogy az káros lenne számukra. A bemutató alatt bátran kérdezhetett bárki és vezetőink készségesen válaszoltak bármilyen kérdésre Mindenütt jó…

Hasonlót terveznek a karcsai ipari parkban is

fiatalok is. Továbbá azt tapasztaltam, hogy nagyon kíváncsiak magára a gyártási folyamatra és az üzem környezetére, ugyanis gyakorta hallottam erre utaló mondatfoszlányokat. Amikor megérkeztünk, mindannyian láthattuk, hogy a komplexum a város közepén található. A frissítők és a kávé elfogyasztása után rövid diavetítéssel egybekötött ismertetőre került sor. „Szeretnénk nyitottan megmutatni, hogyan is működik a gyár, milyen vi-

tek más üzemek és lakónegyedek is. Arról is tájékoztatták a jelenlévőket hogy az Egyházkarcsa kataszterében összesen százötvenezer négyzetméteren épülő komplexum harminchárom millió eurót emésztene fel. Hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre. Akár Linzben, hiszen ott is található ivóvízkészlet, amelyet a legmodernebb gyártási módszerekkel és tisztítóberendezésekkel védenek. A legszigorúbb kör-

Soós László felvételei

dig 140-236 embernek teremt majd munkahelyet. Gyárlátogatáson A mintegy félórás ismertető után gyárlátogatásra került sor, ahol megfigyelhettük az egész gyártási folyamatot. Ottlétünkkor az üzemben rend és tisztaság uralkodott, ahogy vezetőink mondták, ez standard állapot, nem miattunk takarítottak. Néhol a védőszemüveg használata kötelező, de nagyrészt gépek végzik a munkát, így a mun-

Délután öt órakor indult viszsza a társaság. Az elfáradt utasok csak testileg voltak lestrapálva, agyuk és szájuk egyre csak a látottakon járt. „A kezdetektől foglalkozom az üggyel és végigkísértem az egész engedélyezési folyamatot. Nekem tetszett ez a bemutató. Nem kellett meggyőznie senkinek, ugyanis engem már meggyőztek egy régebbi bemutatón, pontosan ezért vagyok mellette. Most csak igazolódott bennem az, amit vártam az egésztől” – mesélte a dunaszerdahelyi Kovács Imre. „A gyár tulajdonosa többször invitálta már a falu lakosságát és az önkormányzatot, hogy tegyünk egy látogatást az üzemben. Hadd győződjön meg mindenki a saját szemével arról, hogy is néz ki a termelés Linzben. Tehát, tulajdonképpen itt nem leépítésről van szó, hanem egy modern üzem megépítéséről, tekintettel arra, hogy amint láthattuk, bővítési lehetőség már Linz-

ben nincs. Igyekeztünk úgy megválogatni az embereket, hogy legyen köztük vállalkozó, legyen az óvoda, az iskola képviselve. Jöjjenek a nyugdíjasok és a fiatalok egyaránt. Úgy gondolom, ez így korrekt, hogy mindenki elmondhatja a saját ismerősei között, amit látott és tapasztalt. Azt hiszem, ha a gyár a közismerten szigorú osztrák környezetvédelmi előírásokat megtartva működhet, akkor nálunk sincs mitől tartani. Tényleg csak anyagi vetülete van annak, hogy Dunaszerdahellyel nem tudtak megegyezni. Egyébként pedig a rosszindulat és irigység szítja az indulatokat” – nyilatkozta Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere. Természetesen Dunaszerdahely önkormányzata, illetve a Kukkónia civil szerveződés is több alkalommal kapott írásbeli meghívást, de ők nem éltek a lehetőséggel. Késő este fáradtan, de mindenki elégedett mosollyal hagyta el az autóbuszt. Ezek alapján is azt gondolom, tetszett nekik. Senki nem adott hangot kétségeinek. Tehát most már csak várnak, hogy mikor épül a gyár és mire készülnek a tamáskodók. Angyal Sándor


Kvarda József: Nagyszombat megye segít Ezekben a napokban a Csallóközi Falvak és Városok Társulása is igyekszik a maga eszközeivel segíteni az árvíz sújtotta régiónkbeli településeken. „Jóleső érzéssel mondhatom el, hogy Nagyszombat megyében nem mostohagyermek a Dunaszerdahelyi és a Galántai járás sem. Ezt az elmúlt négy esztendőben többek között az útfelújítások, iskoláinknak és kulturális intézményeinknek nyújtott normatív és más támogatások igazolják. Jelentős összegekkel segítettük az úgynevezett Kis-Csallóköz falvait is” – közölte lapunk megkeresésére Kvarda József, a Nagyszombat megyei önkormányzat alelnöke, Csenke polgármestere. Aki elmondta azt is, hogy a szlovák-magyar régiófejlesztési bizottság tagjaként sikerült több projekt valóra váltására is uniós anyagi eszközöket szereznie. Példaként a Bős és Dunaremete közötti kompjárat terveinek elfogadását, a dunaszerdahelyi és a győri kórház közötti együttműködés bővítésének finaszírozását említette. Így folytatta: „Ezekben a napokban az árvíz-

A dunaszerdahelyi

T H E R M A részvénytársaság nevében ifj. Nagy József igazgató SZERETETTEL MEGHÍVJA az összes valamikori Agrostav, Dunstav, illetve Therma dolgozóit, a Dunstav utódvállalatainak régi és új dolgozóit az AGROSTAV, DUNSTAV és új nevén THERMA megalakulásának 50. évfordulója alkalmából június 10-én, csütörtökön, 17.00-kor Dunaszerdahelyre, az Ipari utcai valamikori irodaházból átalakított Hotel Therma épületébe és udvarára. Belépés díjtalan. Ételről, italról és a jó hangulatról a rendezőség gondoskodik.

31

Tudósítás > Hirdetés

2010. június 8. | 23. szám

károk helyreállítása és a károsultak megsegítése a legfontosabb cél. A kormánytól 165 ezer eurót kapott a megye szúnyogirtásra, amelyet környezetvédelmi okok miatt repülőből nem végezhetünk el. Egyelőre más pénz nem érkezett, pedig elsősorban a Kis-Duna menti falvaknak nagy szükségük lenne a gyorssegélyre. A gond az, hogy Robert Fico kormánya már a tartalékalapjait is szétosztotta, többnyire olyan helyekre és projektekre, amelyek mögött a Smer emberei vagy polgármesterei állnak. Így aztán nem tudom, miből teremtik elő a beígért 25 millió eurós támogatást és miként osztják majd szét a pénzt. Egy biztos, Nagyszombat megye illetékesei ezután is a valós szükségletek, továbbá a lakosság arányszámának megfelelően osztja szét a különböző támogatásokat, többek között a válságalapban levő mintegy 160 ezernyi euró bizonyos részét is, nem pedig párthovatartozás vagy más szubjektív szempontok alapján” – hangsúlyozta Kvarda József, aki az MKP jelöltjeként indul a szombati parlamenti választásokon. –y-f

Hľadáme

BÖRZE – NAGYUDVARNOK

kuchára

ARANYKERT Vasárnaponként 7.00 órától eladhat – vásárolhat. Kínálat: autó, motor, elektro, ruha és még sok más egyéb. Info: 0903 76 25 11.

minimálne s 5-ročnou praxou. Tel.: 0905 86 30 48.

Piac, média és közvélemény-kutatással foglalkozó társaságunk a MEDIAN SK külsĘ munkatársat keres:

KUTATÓ Alanyokkal való beszélgetések megvalósítása Szlovák nyelvtudás alapfeltétel. MEDIAN SK, s.r.o., Kremnická 6, 851 01 Pozsony V 02/544 355 39, e-mail: anketari@median.sk

STIHL gépek árusítása és javítása Láncfűrészeket, fűnyírókat, sövényvágókat, fűnyíró traktorokat, motoros kaszákat, permetezőgépeket, kerti komposztálóaprítógépeket kínálunk a világelső STIHL-cégtől. Húsz éve biztosítunk ezekhez a gépekhez komplett szervizelést, alkatrészeket és tartozékokat. Szlovákiában a legjobban ellátott alkatrészraktárral rendelkezünk. Címünk: Oláh-Pros, Matúškovo 805. www.olahpros.sk Tel.: 031/782 61 85; 0903 430 660


32

Csallóköz

Médiasarok > Celebsztorik

Katka, a „Slovenka roka” elismerés díjazottja „Az anyaság a legszebb időszak, amit valaha átéltem” – nyilatkozta Katarína Brychtová (42), a huszonegy éves Katka és a tizenöt éves Jakub édesanyja, a közkedvelt színésznő, aki Szlovák Televízión futó Postaláda című műsort vezeti. Katka idén a „Slovenka roka” elnevezésű ankét győztese lett a médiában és kommunikációban nyújtott teljesítményéért kategóriában. Az ünnepélyes díjátadó gálaműsorra május 31-én, a Szlovák Nemzeti Színház épületében került sor. Ebben a kategóriában volt jelölt a szintén műsorvezető Jarmila Lajčáková-Hargašová – a szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajčák felesége –, és a műfordító Jana Illéšová. Hétfő estétől a cím viselője: Katka Brychtová. Net-felvételek

Szexi tetkóval tér vissza a Barátok közt rosszfiúja

Geszti elvállalta az X-Faktort Most már biztos, hogy Nagy Feró mellett Geszti Péter is zsűrizik az X-Faktorben adta hírül a Blikk. A Rapülők egykori frontemberét a Megasztárba is hívták, ám Geszti azt nem vállalta el. „Egyszerű zsűritagnak beülni nem volt igazán érdekes” – magyarázta döntését. „Az X-Faktort azért vállaltam el, mert itt felelősséget kell vállalnunk a fiatalokért, mint mentorok, segíteni őket szakmailag, és kiállni értük a versenyben.” A reklámszakember hozzátette, meglehet, éles vita lesz közte és Nagy Feró között, mert eltérő kulturális és zenei közösségből származnak.

Médiasarok

Három hónapos kényszerpihenő után visszatér a Barátok közt képernyőjére a Bartha Zsoltot alakító Rékasi Károly, aki bűnözőkaraktere ellenére az egyik legkedveltebb szereplő a sorozatban. A színész több mint tíz éve él együtt nap mint nap Zsolt karakterével. Amikor a sorozat producere, Kalamár Tamás közölte vele, hogy Zsolt egy kis kényszerpihenőre megy, Rékasi abnormálisan reagált. Ugyanis boldogság kerítette hatalmába, mert így lett egy kis ideje, hogy többet foglalkozzon fiával, s a pont ez idő alatt lábadozó feleségével, Détár Enikővel. Ezen kívül sikerült véghezvinnie egy régi tervét: egy tetoválást is, és mivel Zsolt börtönbe került, kapóra jött az alkalom, hogy tű alá feküdjön. A sorozatírók pedig ezt tökéletesen beleillesztették a sorozatba. Összeállította: Wimmer Ilona

Szilvási Tibor

Nem szórakozás a tragédia

Az elmúlt hetek esőzései nyomán keletkező áradások, belvizek, és ezzel együtt az ehhez kapcsolódó emberi, családi sorsok is mind gyakrabban jelennek meg a médiában. Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondhatnám: várható, hogy a tényközlés mellett/helyett nagyobb hangsúlyt kap a dráma: egy-egy, az adott csa-

torna által kiválasztott személy életének egy fordulópontja. Itt megmutatkozik a média hatalma, hiszen ők döntik el, mégis kik azok a kiválasztottak, akiknek hátrányos helyzete ilyen módon is dokumentálásra kerül. Esetleg könnyebben javíthatnak életükön azáltal, hogy „valaki” a tévében meglátja őket és gyűjtést szervez megsegítésükre. Igen, ez egy pozitív dolog. Más szempontból az is örvendetes tény, hogy akik számára az „infotainment” követelményét szem előtt tartó híradók, riportműsorok egyes szeletei láttán mégsem azonnal a közvetlen segítség jut eszébe, jó esetben azokban is marad nyoma a történéseknek. Vagyis a nevelő hatás bizonyos mértékben érvényesül. Ennek eredményeként pedig az ember talán toleránsabban, sőt, segítőkészebben viseltetik hátrányos helyzetű, vagy szerencsét-

len sorsú, környezetében élő em- ben bemutatott szörnyű eseméNet-felvételek nyeknek, a brit ámokfutótól középbertársa iránt. Vagy nem. Ott leselkedik ugyanis a veszély, amerikai hurrikánokig, bizonyos hogy az esetek elszaporodása a tévé- mértékben védőburkot képeznek, hihíradókban közönyösebbé teszi a né- szen azt az érzetet keltik, hogy ez zőt. Az audiovizuális megjelenítés di- mással történik. Másfelől, amikor a namizmusa váltja ki egyelőre még a sorsok – mondjuk épp a régióbeli árlegtöbb érzelmet egy hétköznapi vizek következtében – már szinte a emberből, de mi lesz, ha ez is kiful- szomszédban fordulnak tragikuslad? Csaknem naponta halljuk, hogy sá, vajon egy idő után arra sarkallrengeteg az erőszak a tévében, ami ják-e az embert, hogy segítsen, vagy pedig folyamatosan tolja ki a néző in- a sok tragédia láttán csak a szobaabgerküszöbét. Vagyis a korábban be- lakból fogja kémlelni, hogy azt máfogadott dráma mértéke legköze- sok megteszik-e helyette? Hogy mi lenne a megoldás? Talán lebb nem lesz elég a figyelemfelkeltéshez. Ennek talán egyik legsúlyo- ha szórakoztatva informáló híradósabb példája volt, amikor az interne- inkban a tényszerű erőszakot, megten cenzúrázatlanul, a tévében pedig történt tragédiákat valamilyen mókitakarva, hangulatát mégis megtart- don ellensúlyoznák a többi műsorava megjelentek a terroristák lefejezé- ikkal. Nem cukormázas romantisének felvételei. A néző nemcsak, kus vígjátékokra van szükség orrbahogy befogadója ennek, de kíváncsi- szájba. Mindössze arra, hogy az vá teszi. Ez pedig azt jelenti, hogy va- erőszak, a dráma ne a szórakoztatást lami elveszett. Persze némileg a tévé- szolgálja.


TV-műsor > 2010. június 9–15.

2010. június 8. | 23. szám

június 13., vasárnap < TV2 < 21.50

Az ügyfél

33

Egy 11 éves kisfiú testvérével játék közben egy szörnyű jelenet véletlen szemtanúja lesz: egy piszkos ügyekkel foglalkozó ügyvéd maffiakapcsolataitól megrettenve inkább az öngyilkosságba menekül, melynek helyszínéül az erdőt választotta. Ám halála előtt még a közelben lapuló Mark füle hallatára elmondja, hogy gengszter ismerőse, Mundano hová rejtette el az általa meggyilkolt szenátor holttestét. Rendezte:

Joel Schumacher

Szereplő(k): Susan Sarandon, Tommy Lee Jones The Client, amerikai thriller, 116 perc, 1994

június 15, kedd < < MARKIZA < 23.35

Erőszakos múlt

Tom egy Indiana állambeli kisvárosban él a családjával. Egyik éjszaka a kisvendéglőjében önvédelemből megöl két körözött bűnözőt, meghiúsítva ezzel egy rablótámadást, és megmentve vendégei, barátai életét. Ettől kezdve megváltozik az élete, a média hőst csinál belőle. Miközben Tom a kényelmetlen népszerűségből megpróbál visszatérni a megszokott mindennapokhoz, szembetalálja magát a titokzatos idegennel. Rendezte:

David Cronenberg

Szereplő(k): Viggo Mortensen A History of Violence, német-amerikai triller, 96 perc, 2005

június 13., vasárnap < JOJ < 22.45

Tudom, ki ölt meg

Goran Višnjič június 9., szerda < RTL KLUB < 23.10

Mély víz Felbolydul a kisváros élete, amikor Aubrey Fleminget elrabolja a szadista sorozatgyilkos. Végül eszméletlenül találnak rá, kegyetlenül megkínozták, és amikor magához tér, kiderül, hogy belülről is megváltozott. Már nem az, aki volt, mintha egy másik személyiség, egy sztriptíztáncos költözött volna belé. Mindenki azt hiszi, hogy a lányt az elszenvedett stressz miatti hallucinációk gyötrik, ám arra nincs magyarázat, miért jelennek meg a testén furcsa sebhelyek?

Margaret Hall a tóparti házuk előtt tizenhét éves fia, Beau fiúszeretőjének holttestébe botlik. Úgy dönt, eltünteti a nyomokat és vízbe dobja a hullát. A fiáért aggódó asszony egyedül marad a bajban és hiába minden jó szándék, kicsúsznak a kezéből a dolgok. Végképp pánikba esik, amikor ajtaján bekopog egy idegen férfi, aki azt állítja: videofelvétele van a sajnálatos balesetről és ötvenezer dollárt követel a hallgatásáért.

Rendezte:

Rendezte:

Chris Sivertson

Scott McGeehe, David Siegel

Szereplő(k): Lindsay Lohan, Julia Ormond

Szereplő(k): Tilda Swinton, Goran Višnjič

I Know Who Killed Me, amerikai thriller, 95 perc, 2007

The Deep End, amerikai filmdráma, 100 perc, 2001


34 TV2 6.00 6.25 7.00 9.00 9.10 9.20 10.35 11.35 13.15 14.45 15.20 16.30 17.30 18.30 19.05 20.10 20.45

21.20 22.20

23.20 0.20 0.50 1.50

Csallóköz

Tv-műsor > 2010. június 9. > Szerda

Két TestŐr Tények reggel Mokka. Magazin Stahl konyhája Babapercek Telekvíz Teleshop A nagy űrlutri Francia film Kvízió Lassie (am.) Capri az álmok szigete (olasz) Bűbájos boszorkák Joshi Bharat Tények A sztárok a fejükre estek (ism.) Aktív Jóban Rosszban Előd rajtakapja Beát és Rolandot, így megzsarolja a lányt. Margit támogatást nyújt Dórának, aki hirtelen rosszul lesz, és a gyógyszerekre sem reagál túl jól... Doktor House Amerikai sorozat Mercy angyalai Sonia egy alvajáró férfin próbál segíteni, aki éjszaka meztelenül mászkált a városban, majd leugrott egy tűzlétráról. Szellemekkel suttogó (am.) Tények este EZO TV 06-90-602-022 Jégtörők 3. – Az ifi bajnokság Kanadai film

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 8.35 9.00 10.05 12.00 12.10

5.50 Ma reggel 9.00 Színészpalánták Olasz sorozat 10.00 Önök kérték! 10.55 Nappali 12.00 Híróra, sport 12.30 Kárpát Expressz 13.00 Szomszédok Magyar sorozat 13.35 Nemzetiségi magazinok 14.35 Ez történt ma 16.25 Körzeti híradók 16.45 Teadélután 17.45 Montalbano felügyelő (2.) Esélyegyelőség Montalbano és csapata hamarosan az eltűnt lány nyomaira bukkannak, és arra is rájönnek, hogy öszszefüggés lehet egy évekkel korábban eltűnt lány esetével. Végül egy egyszerű trükk árán sikerül a lány nyomára bukkanniuk. Egy fényképalbumból aztán azt is megértik, hogy minek a fedezésére szolgált a bandaháború. 18.40 McLeod lányai Ausztrál sorozat 19.30 Híradó, sport 20.00 Yorkshire-i szívügyek II. (angol) 21.00 Copperfield Dávid Olasz film (2.) 22.50 Szerda este 23.20 Prizma; Hírek 23.40 Sporthírek 23.50 Teadélután 0.50 Nappali

6.00 Hattól nyolcig 8.00 Térkép 8.40 Honfoglaló – Színházak csatái 9.25 Újrakezdés 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó; Kikötő 14.20 A mindenséggel mérd magad 10/1. rész 14.35 Halld, Izrael! 15.00 Irány a strand! 15.30 Ikonosztáz – magyarországi hittörténet 15.45 Cseppben a tudás – A víz rejtélye 16.40 Második esély 17.30 Térkép 18.00 Híróra 18.35 Mese 19.00 Újrakezdés (olasz) 20.00 Közbeszéd 20.30 TGV, avagy a szupergyors járat Francia film 21.55 Sport 22.00 Váltó 22.15 A szajha és a bálna Argentin–spanyol film Vera úgy érzi az élete megfeneklett, ezért elhagyja a férjét és munkát vállal, ami egy kis időre kimozdítja Madridból. Egy fotóalbumhoz készít lábjegyzeteket. A képek egy argentin fotós munkái, aki a spanyol polgárháborúban harcolt, illetve esett el. 0.20 Váltó extra 0.30 Kikötő

ATV 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Híradó 12.10 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.25 Otthon Tv 16.55 Híradó 17.05 Hazai turizmus 17.55 Híradó; Fórum 19.25 Egyenes beszéd Amit a nap híreiről tudni kell 20.40 A tét. Bánó András műsora 21.45 Világhíradó 21.55 Híradó 22.05 Magánbeszélgetés 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub Közéleti magazin 23.50 Többet ésszel!

13.30 14.40 16.25

17.25 18.30 19.05 20.05 20.45 21.20

23.10 1.10

M2 15.15 Kalandozó 15.40 Egy lépés előre Spanyol film 16.25 Bűvölet (olasz) 17.20 Magyar válogatott 18.20 1100 év Európa közepén 18.45 Esti mese 19.05 Afrika gyöngyszeme 20.00 Híradó, sporthírek 20.25 Afrika gyöngyszeme 21.15 Stingers (22.) Ausztrál sorozat 22.00 Beszéld meg Andreával, hátrányból munkába Dér Heni 22.25 McLeod lányai 23.10 Copperfield David Olasz film (2.) 0.50 Ez történt ma

Reggeli Reflektor Csak csajok Top Shop Híradó 06-91-33-55-33 Telefonos játék Fél kettő Házról házra Amerikai film Rubí, az elbűvölő szörnyeteg Miközben Hector félőrülten keresi Rubit, ő Cristináéktól kér menedéket. Onesimo csak ekkor döbben rá, kinek is segített kiszabadulni. Mónika-show Híradó Vacsoracsata Fókusz Barátok közt Ördögi ágyasok Német vígjáték Frank Faust taxisofőrként dolgozik és magánélete elég zűrös. Bár nem áll szándékában, lehetetlen viselkedésével mégis elriasztja barátnőjét. Egy évvel később Frank még mindig a múlton rágódik és végső elkeseredésében öngyilkosságot kísérel meg. Az utolsó pillanatban azonban magával az ördöggel találkozik, aki különös alkut ajánl neki. Mély víz Amerikai thriller Reflektor

Viasat 3 15.00 Gyilkos számok 16.00 Ki ez a lány? (am.) 17.00 Segítség, szülő vagyok! 18.00 Feleségcsere 19.00 Jó barátok (am.) 19.25 Egy kapcsolat szabályai (am.) 20.25 Gyilkos számok 21.20 Nyomtalanul A gyanúsítottak listája egyre csak növekszik, ahogy a nyomozás halad előre egy orosz 'randiguru' eltűnésének ügyében. 22.10 Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály (am.) 23.10 A cég hangja 0.10 Műsorismétlés

22.55 < MARKIZA < Zsákutca

Közelgő esküvője érdekében, és hogy saját hűtlenségére ne derüljön fény, Eddie segít tisztára mosni a cég főnökének fiát, akit nemi erőszakkal vádolnak. A hamis alibi mégsem menti meg sem őt, sem az elkövetőt az áldozat, Angelina brutális bosszújától. Eddie-t nem csak menyaszszonya rúgja ki, hanem a leendő após is a cégből, majd az események felgyorsulnak, és csakhamar börtönben találja magát, gyilkossággal vádolva. Rendezte:

Reto Salimbeni

Szereplő(k): Til Schweiger, Eric Roberts Német krimi, 116 perc, 2006

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.40 Vacsoracsata 9.35 Ha szerelem nem elég (német) 11.20 Több a soknál III. 12.15 Kung-fu III. 13.10 Döglött akták IV. 14.05 Monk V. (1.) 14.50 Híradó 15.05 Cobra 11 VI. 16.00 NCIS: Tengeri helyszínelők III. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó, sport 20.00 Teljesítjük legtitkosabb vágyát! 22.00 Parlamenti választások 2010 Vitaműsor 22.55 Zsákutca Német thriller 1.05 LAX – Nemzetközi repülőtér L.A. Amerikai sorozat

16.00 17.00 17.30 18.00 19.00 19.30 20.15 21.15 22.15 23.15

HBO

STV1

STV2

6.00 Hipervándor (am.) 7.25 Madonna-koncert 9.25 Esti mesék Amerikai dok.-film 11.05 Filmmagazin 11.35 Tűzhányó (am.) 13.15 A boldogító talán Am.-ang. vígjáték 14.55 CJ7 – A kis zöld látogató Hongkongi vígjáték 16.25 Fuss, dagi, fuss! Angol vígjáték 18.05 Amit csak Lola akar Francia filmdráma 20.00 Könnyed erkölcsök Angol filmdráma 21.40 Líbaš jako Buh Cseh vígjáték 23.40 Megszállottak (am.) 1.25 Hotelszoba, letolt… Amerikai vígjáték 2.45 Az elveszett fiúk: A törzs (am.)

15.20 16.00 16.35 18.15 19.05 19.15 19.30 20.15

14.55 Út a focivébére Svájci dok.-film 16.00 Tudományos magazinműsor 16.25 Magyar magazin 17.00 Választások 2010 18.20 Esti mese 18.30 Az anyu jobban tudja! 19.00 Vadócok dadusai Német sorozat 19.30 Híradó 19.55 Hírek magyar nyelven 20.15 Látomások a pokolból Szlovák dok.-film 21.15 Tesztmagazin 21.30 Hírek és kommentárok 22.00 Terítéken 23.05 Események 0.00 Hírek magyarul

Vad angyal Hírek A szerelem ereje Doktor House Esti mese Szlovákia ma Híradó. Sport A szerelem örök Amerikai rom. film Mikor Missie édesapja hazatér távoli útjáról, hatalmas boldogság tölti el őket, de sajnos nagyon rövid ideig. 22.00 Pokoli elmék (19–20.) Spanyol filmsorozat 23.55 Tetthely (német)

C. S. I. (am.) Híradó Sztárhírek Bírósági akták Krimi-híradó Híradó, sport Panelházi sztorik C. S. I. (am.) Dr. Csont (am.) Érzelmek szobája Amerikai horror Tonya egy sötét szobában tér magához mellette egy hulla. A szomszéd helyiségben rabruhában, elektromos nyakörvvel ellátott emberek. Mindannyian egy beteg elme rabjai, egy gyilkos játék részesei, de csak egy valaki lehet a túlélő. 1.00 Dexter IV. (1.) Amerikai sorozat


TV2 6.00 6.25 7.00 9.00 9.10 9.20 10.30 11.30

13.15 14.45 15.20 16.30 17.30 18.30 19.05 20.10 20.45

21.20 23.15 0.15 0.45 1.35

Segíts magadon! Tények reggel Mokka. Magazin Stahl konyhája Babapercek Telekvíz Teleshop Kisvárosi szerelem Amerikai film Flo anyja biztos benne, hogy a város gazdag családjának fia, Alan megkéri majd Flo kezét a hagyományos, évi pikniken, ám az ünnep előtti napon megjelenik Hal Carter, Alan főiskolai barátja. Kvízió Lassie (am.) Capri az álmok szigete (olasz) Bűbájos boszorkák (am.) Joshi Bharat Tények A sztárok a fejükre estek (ism.) Aktív Jóban Rosszban Előd úgy érzi, hogy nyert ügye van, de a polgármester vallomása miatt úgyszólván pofára esik, majd bevallja a kudarcát Barbarának. A Szmokinger Amerikai film Painkiller Jane Amerikai sorozat Tények EZO TV 06-90-602-022 GSG 9 – Az elit kommandó Német sorozat

M2 15.15 15.45 16.35 17.25 18.20 18.45 19.10 20.00 20.25 21.20 22.05

Kalandozó Egy lépés előre Bűvölet (olasz) Magyar retró Európa közepén Esti mese Afrika gyöngyszeme Híradó, sporthírek Afrika gyöngyszeme Stingers (23.) Beszéld meg Andreával: Dobos Attila 22.30 McLeod lányai 23.15 A hetedik esküdt Francia–belga film Ismeretlen tettes brutálisan meggyilkol egy fiatal nőt. Senki nem gyanakszik az udvarias, köztiszteletben álló patikusra... 0.45 Ez történt ma

35

Tv-műsor > 2010. június 10. > Csütörtök

2010. június 8. | 23. szám

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 8.35 9.00 10.05 12.00 12.10

5.50 Ma reggel 9.00 Színészpalánták Olasz sorozat 10.00 Üdítő 10.55 Nappali 12.00 Híróra, sport 12.30 Kárpát Expressz 13.00 Szomszédok 13.35 Nemzetiségi magazinok 14.35 Ez történt ma 16.25 Körzeti híradók 16.35 Hírek 16.45 Teadélután 17.35 Maupassant törtéteiből: Az örökség Francia film César Cachelin, a tengerészgyalogság egykori tisztje jó okkal számít arra, hogy egyetlen lánya rövidesen tekintélyes örökség birtokába jut milliomos nővére, Charlotte néni jóvoltából. Ám César retteg a gondolattól, hogy olyan ember kezébe kerül a nagy vagyon, aki tönkreteszi a családot. És ekkor, ezen a napon isteni szikra pattant ki az agyából... 18.40 McLeod lányai 19.30 Híradó, sport 20.00 Labdarúgó-világbajnokság, 2010 Nyitókoncert (élő) 23.05 Csütörtök este 23.35 Prizma 23.50 Hírek 0.05 Teadélután 0.55 Nappali

6.00 8.00 8.40 8.55 9.20

13.30 14.15

16.25 17.25 18.30 19.05 20.05 20.45 21.20 23.10

0.05 1.05

Reggeli Reflektor Csak csajok Top Shop Híradó 06-91-33-55-33 Telefonos játék Fél kettő Vasakarat (am.) Az ifjú Will jövője veszélybe kerül, amikor apja belefullad a jeges folyóba és Will az édesanyjával kilátástalan anyagi helyzetbe kerül. Will továbbtanulása érdekében benevez egy maratoni kutyaszánversenyre, amelyben a győztesnek 10 000 dollár üti a markát. Rubí, az elbűvölő szörnyeteg Mónika-show Híradó Vacsoracsata Fókusz Barátok közt Osztály, vigyázz! Amerikai vígjáték Holtodiglan holtodiglan (3-4.) Amerikai–kanadai filmsorozat Gerald a korosodó orvos feleségül veszi fiatal asszisztensét, aki az évek során hamar elhidegül férjétől. Az orvos ezért úgy határoz elválik a nőtől. Tara-nak azonban ez nem tetszik, így megzsarolja férjét. Helyszíni szemle Német sorozat Reflektor

Viasat 3 13.00 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 19.25 20.25

21.20 22.10 23.10 0.05

A médium (am.) Gyilkos számok Ki ez a lány? (am.) Segítség, szülő vagyok! Feleségcsere Jó barátok (am.) Egy kapcsolat szabályai (am.) Gyilkos számok Fegyveres rablók törnek be néhány üzletbe, ahol több embert megölnek, de csak egy kevés készpénzt visznek magukkal. CSI: A helyszínelők (am.) C. S. I.: New Yorki-i helyszínelők (am.) Esküdt ellenségek – Bűnös szándék Műsorismétlések

10.30 11.30 14.00 14.20 14.50 15.05 15.35 16.10 16.40

17.30 18.00 18.35 19.00 19.45 20.00 20.30

21.00

23.00 23.05 23.20 23.35

Hattól nyolcig Térkép Kézművek Lélek Boulevard Marosvásárhely Fekete márciusa Családbarát Kívánságkosár Híradó; Kikötő Néprajzi kincseink A világörökség kincsei Szép magyar novella Közelebb Kínához Győztesek világa Második esély Valeria együtt vacsorázik Franciscóval, de miután annyi csalódás érte, el se tudja képzelni, hogy valaki érdek nélkül szeresse őt. Térkép Híróra, sport Mese Philip Marlowe esetei. 6/6. (am.) Nyári egyenlet (összeesküvés) Magyar filmetűd Közbeszéd Fociláz: A 2010-es dél-afrikai labdarúgóvilágbajnokság Német ismeretterjesztő film Tigris brigád Francia krimi Bankrablás történik a városban. A szálak a legmagasabb politikai körökhöz vezetnek. Sport Váltó Kikötő EtnoKlub

21.20 < RTL KLUB < Osztály, vigyázz!

Richard az édesapja által igazgatott elit középiskolában tanár. Ezt a védett és kiszámítható világot hagyja ott Richard az igazi kihívás kedvéért. Beáll tanárnak a város színesbőrű negyedébe. A viszonyokra jellemző, hogy az iskolának saját temetője is van. Egyszerű személyisége megigézi szép kolléganőjét, ugyanakkor a földhözragadt igazgatónő is furcsán viselkedik vele. Richard megküzd a srácok megbecsüléséért, olykor kínos helyzetekben is. Rendezte:

Hart Bochner

Szereplő(k): Tia Carrere, John Lovitz Amerikai vígjáték, 86 perc, 1996

Markíza

JOJ

6.00 Jó reggelt! 8.45 Vacsoracsata 9.35 Újrakezdés Német–angol film 11.20 Több a soknál (6.) 12.15 Kung-fu III. (14.) 13.05 Híradó 13.10 Döglött akták 14.00 Monk V. (2.) 15.00 Cobra 11 VI. (13.) 16.00 NCIS: Tengeri helyszínelők III. Amerikai sorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Rendelő a Rózsakertben IV. 22.00 Parlamenti választások 2010 Vitaműsor 23.00 Keleti bosszú Német–angol film 0.45 Nincs kegyelem Amerikai thriller 2.35 Túszok. 13/5-6. Amerikai sorozat

16.00 CSI: New York-i helyszínelők II. 17.00 Híradó 17.30 Sztárhírek 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi sztorik V. 21.15 Elítéltek II. Filip súlyos balesetet szenved, megsérült a veséje, operálni kell. Lešiaková tovább végzi a besúgó szerepét. Anjel helyett Nevada lesz Katar mellett az ápolónő. Dávid újra beszél Bárbival Éva ügyében, aki elmondja Évának mi van a fiával. 22.15 Maffiasztorik 23.15 Hivatásosok III. 0.15 Az egység IV. (am.)

ATV

HBO

STV1

STV2

11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Híradó 12.10 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.25 Ahogy tetszik 16.55 Híradó 17.05 Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 17.55 Híradó; Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 Hőmérő 21.45 Világhíradó 21.55 Híradó 22.05 Dominó 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub Közéleti magazin 23.50 Többet ésszel!

6.00 A boldogító talán Am.–angol vígjáték 7.40 Fuss, dagi, fuss! Angol vígjáték 9.20 Filmmagazin 9.50 Amit csak Lola akar Francia filmdráma 11.45 Líbaš jako Buh Cseh vígjáték 13.45 Mindenkiből megárt a sok (am.) 15.15 Batman: Gotham Lovagja. Amerikai– japán anim. film 16.30 Ne szórakozz Zohannal Amerikai vígjáték 18.25 A rózsaszín párduc 2. Amerikai vígjáték 20.00 „Na stojáka“ (cseh) 20.30 Utópista társadalom Amerikai vígjáték 22.55 Choke (am.)

15.15 16.00 16.35 18.15 19.05 19.15 19.30 19.50 20.00

15.20 16.00 16.25 17.00 18.20 18.30 19.00

22.45 23.15

0.50 1.10 1.40

Vad angyal Hírek A szerelem ereje Dr. House Esti mese Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok… Ünnepi koncert a dél-afrikai labdarúgó-vb előtt Kinorama A szemtanú: Holtak a mosodában Német krimi Fsz.: Lilian Klebow Hírek Horgászmagazin Szlovákiai juhtenyészet Szlov. dok.-film

19.30 19.55 20.10 21.00 21.30 22.00 23.30 23.40 0.15

Út a focivébére Halali Európa hangja Választások 2010 Esti mese Kvarteto Fenomenális! Német dok.-film Híradó Hírek magyar nyelven A természet csodái Angol dok.-film Família – magazin Hírek és kommentárok Az est témája Rendőrségi magazin Események Hírek


36 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Alexandrapódium 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Magazin 8.50 Stahl konyhája 8.55 Babapercek 9.00 Telekvíz 9.50 Teleshop 10.35 Édes Charity Amerikai musical 13.15 Kvízió 14.45 Lassie (am.) 15.20 Capri az álmok szigete (olasz) Dario Lucia bocsánatáért esedezik, de a lány hajthatatlan. A fiú ezután újra a drogokhoz nyúl. 16.30 Bűbájos boszorkák (am.) 17.30 Joshi Bharat 18.30 Tények 19.05 A sztárok a fejükre estek (ism.) 20.10 Aktív 20.45 Jóban Rosszban Kardos elmondja az igazat Péternek, akit a polgármester zsarolással vádol. Péter kérdőre vonja Barbarát, majd Előddel keveredik vitába. Roland sokkoló döntést közöl Péterrel. 21.20 NCIS (am.) 22.25 Trauma (4.) Nancy-t és Glenn-t egy karóba húzott emberhez riasztják, ahol Nancynek gyors érműtétet kell végrehajtania... 23.20 Hősök (am.) 0.20 Tények 0.50 EZO TV 06-90-602-022 1.40 Kyle, a rejtélyes idegen (am.)

6.00 8.35 9.00 10.05 12.00 12.10

5.50 Ma reggel 9.00 Színészpalánták Olasz sorozat Új óraadó tanár kerül az iskolába, a népszerű énekes, Gianni. Francesca, az énektanárnő valaha vele aratta a sikereit, de már tíz éve nem találkoztak. 10.00 80 kert nyomában a Föld körül (1.) Mexikó és Kuba Angol természetfilm-sorozat 11.05 Nappali 12.00 Híradó 12.30 Kárpát Expressz 13.00 Szomszédok 13.35 Körzeti magazinok 14.25 Ki viszi levelem? Magyar ismeretterjesztő film 15.05 Körzeti híradók 15.20 Hírek 15.30 Labdarúgó-vb Dél-Afrika–Mexikó Élő közvetítés 18.05 Joseph Conrad, a toll és a hajózás mestere Lengyel dokumentumfilm 18.40 McLeod lányai 19.30 Híradó, sport 20.00 Labdarúgó-vb Uruguay–Franciaország (élő) 22.40 Péntek este 23.05 Prizma 23.20 Híradó 23.25 Mementó 23.35 Labdarúgó-vb Összefoglaló 1.40 Nappali

6.00 Hattól nyolcig 8.00 Térkép 8.40 Heuréka! Megtaláltam! 9.10 Kézművek 9.15 Bartók – Román népi táncok 9.55 Carlo és vendégei 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó; Kikötő 14.20 Arcélek 14.35 Rönktől a koncertteremig – Szilánkok a hegedűkészítés történetéből 15.40 Felelet az életnek 16.10 Mi vagyunk az unió 16.30 Szórvány 17.00 Kikötő 17.30 Térkép 18.00 Híróra 18.35 Mese 19.00 Mesterművek magyar mesterhegedűkön 20.00 Hegedű, verseny: mesterfokon 21.05 Híradó, sport 21.45 Váltó 22.00 Melyik szerelem? Olasz film 23.40 Kikötő 1.20 Ahol a bűn lakozik Amerikai film A sikkasztásért elítélt Witt szökése során egy vidéki család birtokán rejtőzik el. A kis Cassie felfedezi, ám azt hiszi, hogy a férfi az a képzeletbeli szellem, akivel az apja halála óta beszélget.

M2

Viasat 3

ATV 10.55 Közvetlen ajánlat 11.30 Laci bácsi konyhája 12.10 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.25 Együtt a biztonságért! 16.55 Híradó 17.05 Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok 17.55 Híradó, Fórum 19.25 Egyenes beszéd Amit a nap híreiről tudni kell 20.40 Halló, itt vagyunk! 21.45 Világhíradó 22.05 Párshow 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub 23.50 Többet ésszel!

15.35 16.25 17.20 18.15 18.40 19.00 20.00 20.25 21.15

Egy lépés előre Bűvölet (olasz) Magyar bulizene Európa közepén Esti mese Afrika gyöngyszeme Híradó, sporthírek Afrika gyöngyszeme 24 – Negyedik évad (am.) 22.05 Lorna csendje Belga–olasz film Lorna, egy Belgiumban élő albán nő. Hogy barátjával egy kis büfét nyithasson elfogadja Fabio, egy helyi gengszter ajánlatát. 23.45 McLeod lányai 0.30 Miért épp a demokrácia? 10/5. rész

Csallóköz

Tv-műsor > 2010. június 11. > Péntek

13.30 14.40

16.25 17.25 18.30 19.05 20.10 20.45 21.20 22.20

0.25 0.40 1.00

Reggeli Reflektor Csak csajok Top Shop Híradó 06-91-33-55-33 Telefonos játék Fél kettő Papa, előbb dolgozz meg a sütiért! Amerikai film Justint rendkívül elkeseríti, hogy szülei csak a munkával törődnek. Egy este, amikor félálomban ülnek a tévé előtt, Justin véletlenül hipnotizálja őket és sikerrel jár. Rubí, az elbűvölő szörnyeteg Mónika-show Híradó Vacsoracsata Fókusz Barátok közt C. S. I.: A helyszínelők (am.) Gyilkos elmék Amerikai sorozat William Hightower kocsijával belerohan egy épületbe. A rendőrségen azt állítja, hogy megölt tíz embert és egy új áldozatot már foglyul ejtett. Hotchnerék hamarosan rájönnek, hogy a kitüntetett katonatiszt csak a figyelmet akarta felkelteni... Reflektor IttHON Alias (am.)

15.00 Gyilkos számok 16.00 Ki ez a lány? (am.) 17.00 Segítség, szülő vagyok! 18.00 Feleségcsere 19.00 Jó barátok (am.) 19.25 Egy kapcsolat szabályai (am.) 20.25 Gyilkos számok Két egyforma gyilkosságot követnek el – másfél év különbséggel. Az első gyilkosság elkövetője már beismerő vallomást tett, és börtönben ül. 21.20 Tökéletes gyilkosság (amerikai) 23.30 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.30 Szellemvadászok Angol valóságshow

22.00 < DUNA TV < Melyik szerelem?

Andrea sikeres luganói bankszakember. Egy repülőtéri váróteremben meséli el történetét egy idegennek: mik voltak azok az okok és belső késztetések, amik arra sarkallták, hogy megölje sikeres és szép zongoraművésznő feleségét, aki három gyerekkel is megajándékozza őt. A film Lev Tolsztoj „A Kreutzer-szonáta c. regénye alapján készült. Rendezte:

Maurizio Sciarra

Szereplő(k): Giorgio Pasotti, Vanessa Incontrada Olasz film, 94 perc, 2006

Markíza

JOJ

6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 9.25 A szomszéd nője mindig zöldebb Amerikai film 11.15 Több a soknál (7.) 12.10 Kung-fu III. (15.) 13.05 Döglött akták 14.00 Monk V. (3.) 14.55 Hírek 15.00 Cobra 11 VI. 16.00 NCIS: Tengeri helyszínelők III. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Az okos is tévedhet 21.25 A Szmokinger Amerikai film 23.20 Hirtelen halál Amerikai film 1.30 Red Bull Air Race 2010 Windsor 1.50 Az elnök emberei Angol thriller

16.00 17.00 17.30 18.00 19.00 19.30 20.15 21.15

HBO

STV1

STV2

7.25 Mindenkiből megárt… Amerikai vígjáték 8.50 Batman: Gotham lovagja 10.05 A rózsaszín párduc 2. Amerikai vígjáték 11.35 Cigány hercegnő Spanyol filmdráma 13.15 Spárta a köbön (am.) 14.40 Chrissa és a Gonosz Méhek (am.) 16.10 A ZseniKém hősei… Amerikai vígjáték 17.20 Totál turbó (am.) 19.35 Filmmagazin 20.00 Az esemény Am.–indiai film 21.30 Szextúra (am.) 23.15 Átnevelő tábor Kanadai–am. thriller 0.50 Váltság-Nobel-díj Amerikai vígjáték

14.50 Vad angyal 15.40 Futball-vb Dél-Afrikai–Mexikó Élő közvetítés 18.15 Doktor House 19.05 Esti mese 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó. Sport 20.15 Mini Talent Show Zenés műsor Peter Marcinnal és Marián Čekovskýval 21.30 „Oops! feketén“ Szórakoztató műsor 22.05 Istenek fegyverzete Hongkongi akciófilm Fsz.: Jackie Chan 23.35 Élet az élet után Kanadai-am. thriller Fsz.: Amy Acker 1.15 Tetthely Német krimisorozat

17.00 18.20 18.30 19.00 19.30 19.55 20.10

C.S.I. (am.) Híradó Sztárhírek Bírósági akták Krimi-híradó Híradó, sport Panelházi sztorik Időjós a pácban Cseh vígjáték Oskar televíziós meteorológus. Úgy gondolja, hogy sikeres és boldog ember. A valóság azonban más. Egyre nagyobb problémát okoz számára, hogy megbarátkozzon az öregedés gondolatával és a házassága körül sincs minden rendben. 23.00 Heti hetes 23.45 A légiós (am.)

21.00 21.15 21.30 21.55 22.20

23.25 23.55

Választások 2010 Esti mese Tévévíkend Kaleidoszkóp Híradó Hírek magyarul Mi európaiak. 6/2. Német dokumentumfilmsorozat GEN.sk – Albert Marenčín Csehszlovák filmek Hírek Európa hangja A Földtől a Holdig Amerikai sci-fi. 12/6. rész Esemény Hírek


TV2 6.00 6.25 10.05 10.35 11.05 11.35 12.05 12.35 13.35 14.35 15.35 16.35 17.30 18.30 19.05 19.35

21.15 23.15 0.50 1.40

Az idő örvényében TV 2-matiné Mókás állatvilág Szurikáták udvarháza Doktorológia Leslie Nielsen módra Két TestŐr Babavilág A láthatatlan ember A kiválasztott (am.) A rejtélyek kalandorai (am.) Doktorok (am.) Trinity kórház Knight Rider Tények Magellán Jégi dicsőségünk Amerikai film Chazz Michael Michaels és Jimmy MacElroy ősi ellenfelek – a jégen. Mindketten profi műkorcsolyázók és mindketten azt gondolják, hogy verhetetlenek. Aztán amikor egy rangos nemzetközi versenyen a bírák sem tudnak köztük dönteni és holtversenyben a két sportolónak ítélik az aranyérmet, a dobogó legfelső fokán kitör a botrány és az igazi bunyó. Vámpír Brooklynban Amerikai film .45 – A bosszú íze Amerikai krimi Fsz.: Milla Jovovich EZO TV 06-90-602-022 Kalandjárat

RTL Klub

M1

Duna TV

6.30 7.00 9.15 10.00

5.50 Ma reggel 8.10 Európa Magyarországon 8.40 Szezon 2010 9.10 Gyerekeknek 11.00 Ötös fogat 11.30 Sötét jóslat (3.) 12.00 Hírek 12.10 Fogadóóra 12.35 Zene az életem 13.05 Labdarúgó-vb Észak-Korea– Görögország Élő közvetítés 16.00 Labdarúgó-vb Argentína–Nigéria Élő közvetítés 18.20 Életképek 19.00 SzerencseSzombat. Luxor sorsolás 19.30 Híradó este 20.00 SzerencseSzombat. Sorsolások 20.10 Labdarúgó-vb Anglia–USA Élő közvetítés 22.40 Hírek 22.50 Messze fuss, soká maradj! Francia thriller A rendőrkapitánynak nem sokkal azután, hogy barátnője elhagyja, egy sor bizarr jelenséggel kell szembesülnie – furcsa talizmánok és ómenek jelennek meg különböző párizsi portákon. 0.45 Labdarúgó-vb Összefoglaló

6.25 Gazdakör 7.20 Gyerekeknek 10.10 Az egyházi művészet kincsei 10.40 Vigyázó szemekkel a világ körül (2.) 11.30 Kikötő; Híradó 12.05 Isten kezében 12.35 EtnoKlub 13.45 Daktari (9.) Amerikai sorozat 14.45 Floyd Spanyolországban. 7/3. 15.15 Leventék atyja Magyar dokumentumfilm 16.15 Kisenciklopédia 16.30 Színházi műhely 17.00 Talpalatnyi zöld 17.30 Kirakat 18.00 Híróra, sport 18.35 Mese 19.00 „A zene az kell” 19.30 Üvöltő szelek Angol film 21.25 Dunasport 21.40 Lélek Boulevard 22.10 Piszkos Harry Amerikai krimi Fsz.: Clint Eastwood 23.50 A sógorom (olasz) Vito, a félénk és szerény, Bariban élő kis alkalmazott feleségül veszi a bajkeverő és közönséges biztosítási ügynök, a családban parancsolgató főnököt játszó Toninak a testvérét. 1.20 Híradó

ATV

10.25 11.25 12.00 12.10 12.45 13.35 14.05 15.10 16.05

18.30 19.00 19.30 21.25

22.50

1.30

M2 15.30 A hangszerkészítés mesterei. 14/6. 15.55 Kalandozó 16.25 Koncertek az A38 hajón 17.15 A négy páncélos és a kutya. 21/5. 18.05 Angyalbőrben (5.) 19.00 Esti mese 19.30 Sztársáv Révész Sándor 20.00 Híradó, sport 20.25 Megáll az idő Zsüti, a slágerkirály 21.20 A fekete város (5.) 22.05 Itéletlovasok Német–am. western A Hammett-testvérek egyre súlyosabb konfliktus középpontjában találják magukat. 23.35 Lemming (francia) 1.40 Ez történt ma

37

Tv-műsor > 2010. június 12. > Szombat

2010. június 8. | 23. szám

Top Shop Kölyökklub Disney-rajzfilmek Slayers – A kis boszorkány 06-91-33-55-33 Telefonos játék A dadus (am.) Híradó Autómánia Időbe zárva (am.) A dadus (am.) Tengeri őrjárat Robin Hood Válás francia módra Francia–amerikai romantikus film Isabel Walker tipikus kaliforniai lány, aki azért érkezett Párizsba, hogy meglátogassa várandós nővérét. Híradó Fókusz plusz Csodacsibe Am. animáció Halálod napja Amerikai film Harlan modernkori Robin Hoodként kábítószer-kereskedőket foszt ki, a pénzt pedig jótékony célra adja. Látnoki képességekkel megáldott barátnője tanácsára éppen jó útra térne, mikor ártatlanul egy rablásba keveredik és börtönbe kerül. Bosszút esküszik azok ellen, akik rászedték. Forama–1 Kanadai Nagydíj, Montreal Időmérő edzés Fókusz plusz

Viasat 3 14.10 15.10 16.05 17.00 18.00 19.50

20.35 21.45 23.45 1.50

Legyen stílusod! Topmodell leszek! Szívek szállodája Vészhelyzet (am.) Hanta Boy Amerikai film Nyomtalanul Egy teherautó-söfőr eltűnik miután megmentette egy fiú életét. Mindeközben Jack elmeállapotát egy pszichológus kivizsgálja. Különleges ügyosztály Külügyi szívügyek Amerikai film Tökéletes gyilkosság (amerikai) Emberi történetek Megszállottság

15.05 15.30 16.05 16.25 16.55 17.05 17.55 18.20 18.55 19.25 20.20

21.55 22.05 22.55 23.05

Tempó Üzlet mindenkinek Charme A világ arcai Híradó Hazai turizmus Híradó Zeneexpressz Híradó Zeneexpressz A papa kedvence Amerikai film Stanley éppen csak kezd megbarátkozni a gondolattal, hogy imádott kislánya férjhez ment, amikor kiderül, hogy a lány gyereket vár. Híradó Zeneexpressz Késő esti híradó 700-as klub

23.30 < STV1 < Ölj meg egyengéden

Vincent üzletet köt az autószerelőjével. Ha Francois megcsinálja imádott kocsiját, tanácsot ad neki azzal kapcsolatban, hogyan kedveskedjen a feleségének, aki azon fantáziál, milyen lehet egy gyilkossal szeretkezni? Vincent azt tanácsolja, hogy szerezze meg ezt a kis örömet az aszszonynak. Francois egyik nap be is jelenti Julie-nak, hogy épp most gyilkolt meg valakit. Amikor azonban a helyi nehézfiút holtan találják, a gyanú a férfira terelődik. Rendezte:

Dominique Deruddere

Szereplő(k): Samuel Le Bihan Belga–francia–angol vígjáték, 82 perc, 2004

Markíza

JOJ

5.25 Gyerekeknek 10.05 Egyről a kettőre 10.55 A Szmokinger Amerikai film 12.50 Amerikai kedvencei (am.) 14.35 Vegasi vakáció Amerikai komédia 16.20 Pereld a nőt! Német–amerikai komédia Joe egy bírósági közvetítőcég alvállalkozója, ha pénzt is akar keresni, meg kell előznie az idézések kikézbesítését megkísérlő kollégákat. 18.15 Beugró 19.00 Tévéhíradó 20.00 A megmentő (am.) 21.45 Választások 2010 24.00 Döntő játszma Amerikai akciófilm

14.20 Nancy Drew (am.) 16.10 A rettegés országútján (am.) 18.00 Hírek 18.20 Kutyil Kft. 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Csodacsibe Amerikai animáció 21.45 Híradó – extra A győztes ismert 23.00 Meglepetés Szlovák horror Jana elmegy egy jósnőhöz, s arra kéri, átkozza meg barátnőjét, akinek a férjével viszonya van. Hamarosan a jósnő különös körülmények közt meghal. Jana és Zuzana a vihar miatt együtt maradnak egy házban, ahol még valaki rejtőzködik...

HBO

STV1

STV2

6.00 7.25 8.55 9.20

14.00 Szerencsés 7-es Kanadai vígjáték Mielőtt Amy anyja meghalt, megjósólta, hogy lánya a hetedik barátjához fog férjhez menni. Amy beleszeret a hatodik fiúba, de ott rémlik előtte anyja jóslata. 15.30 Választások 2010 15.40 Észak és Dél. 12/4-5. rész 17.25 Megegyezünk 17.55 Építs házat… 18.30 Slávia kávéház 19.15 Esti mese 19.30 Híradó. Sport 20.15 Postaláda 22.00 Választások 2010 23.30 Ölj meg gyengéden Francia–belga film 1.05 Műsorismétlés

14.35 14.55 15.35 15.50 16.05

10.45 12.05 14.30 16.05 18.10 20.00 21.40 23.10 1.50

Apai felügyelet (am.) Az üresfejű (am.) Filmmagazin Horton. Amerikai animációs film Tan-túra (am.) A függetlenség napja Amerikai akciófilm Keith. Amerikai romantikus filmdráma Hét élet (am.) El Paso (cseh) Charlie Bartlett (am.) Nem fogadott hívás Japán–am. horror Watchman. Am.– kanadai akciófilm Gyilkosságba hajszolva Am.–kanadai film

17.10 17.50 18.05 18.35 19.15 19.30 19.50 20.05 21.25 22.00 22.30 0.20

GEN.sk (ism.) Kapura – magazin Farmármagazin Zöld magazin Nemzeti Parkok: Alacsony-Tátra Tévés személyiségek: Hilda Michalíková Énekesek a múltból Esti mese A tavasz 17 pillanata (szovjet) Csehszlovák filmek Híradó Nemzetiségi hírek Zbojník Jurko Szlovák anim. film Őrangyalok „Ooops! feketén” Kosztümös Emma Angol vígjáték BJD 2009


38 TV2 6.15 6.45 10.05 11.05 11.35 12.05 13.05 14.40 15.00 16.00

18.30 19.00 20.05 21.50 0.05

2.35 3.25

Csallóköz

Tv-műsor > 2010. június 13. > Vasárnap

Az idő örvényében TV 2-matiné Nagy vagy! Stahl konyhája Kalandjárat Száguldó Vipera Hegylakó Álomgyári feleség Baywatch Hawaii Blues Brothers – A blues testvérek Amerikai film Jake és Elwood megtudják, hogy le akarják bontani az árvaházat, ahol ők is nevelkedtek. Összetrombitálják a régi bandájukat, s néhány fellépéssel elég pénzt szereznek ahhoz, hogy segíteni tudjanak. Tények Napló Lara Croft – Tomb Raider Amerikai film Az ügyfél (am.) Legbelső félelem Amerikai thriller Martin elvállalja egy vad utcagyerek képviseletét, akit Chicago egyik legbefolyásosabb emberének meggyilkolásával gyanúsítanak. Nem humanitárius szempontok vezérlik: ő saját verzióját szeretné előadni az igazságról. Volt főnökén is bosszút szeretne állni. EZO TV 06-90-602-022 Napló (ism.)

M2 14.35 Miért épp a demokrácia? 15.30 Női szemmel 15.55 Nomád szafari 16.20 Európai iskola 17.20 Szerelmi kém Olasz vígjáték Arturo, gátlástalan vállalkozó, volt felesége elhatározza, hogy tönkreteszi őt és megszerzi az egész vagyonát. 18.50 A Gyilkos-tó és környéke 19.30 Mese 20.00 Híradó, sporthírek 20.25 Múlt-kor 21.00 Szigorúan piszkos ügyek 3. – A pokol végnapjai (kínai) 22.50 Fekete szeptember Német dok.-film 0.25 Ez történt ma reggel

RTL Klub

M1

Duna TV

6.30 7.00 10.05 10.45

5.50 Ma reggel 8.10 Főtér: Kőrösök mente 9.05 Egyházi műsorok 9.20 Katolikus krónika 9.45 Útmutató 10.10 Sokszínű vallás 10.25 Reform. magazin 10.50 Református ifjúsági műsor 11.00 Római katolikus szentmise 12.00 Hírek 12.10 Kul-túra 12.35 Sport7 13.05 Labdarúgó-vb Algéria–Szlovénia Élő közvetítés 16.00 Labdarúgó-vb Szerbia–Ghána Élő közvetítés 18.05 Panoráma 18.35 Hogy volt!? – Extra A humoros színpadi előadások, a komédia a nagy párosok műfaja is. A műsor vendége Markos György és Nádas György lesz. 19.30 Híradó este 20.00 Labdarúgó-vb Németország– Ausztrália Élő közvetítés 22.40 Kultúrház 23.35 Innováció az emberért (15.) Tudomány és sport 24.00 Hírek 0.15 Labdarúgó-vb Összefoglaló

6.40 Gyerekeknek 8.20 A tizedik nyár Német film 9.55 Lyukasóra 10.45 A nagy tevefuttatás 11.45 Híradó 12.05 Élő egyház 12.30 Élő népzene 13.00 Csellengők 13.30 Behajtani tilos! Magyar film 14.50 Dunáról fúj a szél 15.00 Carlo és vendégei 16.05 Vannak vidékek 17.10 Mese 17.40 Arcélek 18.00 Híradó 18.25 Heti hírmondó 19.15 Száz szög (olasz) 20.45 Honfoglaló Színházak csatái Döntő 22.00 Divathét 22.25 Dunasport 22.45 Érdi Tamás születésnapi koncertje 0.25 Dina vagyok Dán–francia– norvég–svéd film A vidéki kastély mosóházában a kis Dina önkéntelenül egy rettenetes balesetet okoz és lélegzetvételnyi idő alatt veszíti el édesanyját, valamint apja szeretetét. Fájdalmától sújtva, Dina apja még leánya jelenlétét sem tűri, így a kis Dinát a cselédség gondozza rejtegetve. 2.25 Híradó. Sport

ATV

11.40 12.00 12.10 13.05 13.25 14.55 15.50 16.05 17.35 19.55 20.15

21.55

0.10 0.40

Top Shop Kölyökklub Trendmánia 06-91-33-55-33 Telefonos játék MeneTrend Híradó Nagymenők (am.) Magyar autósportmagazin Red Bull Air Race 2010 Divatdiktátorok Mi a manó! (am.) Közben: Hatoslottósorsolás Forma–1 Kanadai Nagydíj Híradó Az őserdő hőse Amerikai film George, Tarzan késői utóda számára felcsillan a modern városi élet kényelmének lehetősége. Mégis úgy dönt, visszatér a dzsungelbe, hogy elűzze a könyörtelen orvvadászokat, és megvédje barátait. Hatodik érzék Amerikai thriller Dr. Malcolm Crowe gyermekpszichológus életének legnagyobb elismeréseként díjat nyer munkásságáért. Ugyanazon az éjjelen majdnem mindent elveszít, mikor a múlt homályából rátör egy régi betege. Portré Kungfu (am.)

Viasat 3 13.00 Az ígéret (am.) Lisa elszökik gyermekeivel brutális férje elől, aki meglövi őt, amikor mégis rájuk talál. Lisa megígérteti húgával, hogy gondját viseli gyermekeinek. 15.00 A nagy Ő 17.05 Joey (am.) 18.00 Egy kapcsolat szabályai (am.) 19.00 A cég hangja 20.30 Lehetetlen küldetés 21.30 Zöldkártya Amerikai–ausztrál– francia film 23.45 Vírus a fedélzeten Amerikai film 1.20 Lehetetlen küldetés Extrém vetélkedő

11.00 13.40 14.45 15.30 16.00 16.30 16.55 17.05

17.55 18.20 18.55 20.00 21.00 21.55 22.05 22.55 23.05 23.55 0.05

Vidám vasárnap Hazai turizmus Közvetlen ajánlat Kaschmir Gold Világszám Ahogy tetszik Híradó Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek Magyarországon Híradó Haszon Pont 7 NÉVshowR Csattanó Híradó Csattanó Késő esti híradó 700-as klub Késő esti híradó Többet ésszel!

21.30 < VIASAT 3 < Zöldkártya

George állásajánlatot kap az USA-ban. A bökkenő az, hogy nincs zöld kártyája, azaz munkavállalási és tartózkodási engedélye. A megoldás az lenne, ha feleségül vennie egy amerikai nőt. Brontë hozzájut egy lakáshoz, de azt csak házaspároknak adják ki. Így aztán sürgősen megköttetik a kizárólag csak üzleti érdekeken nyugvó házasság. Ám alig telik el néhány hónap, és a hatóságok vizsgálódni kezdenek. Rendezte:

Peter Weir

Szereplő(k): Gérard Depardieu, Andie MacDowell Amerikai–ausztrál–francia vígjáték, 103 perc, 1990

Markíza

JOJ

5.15 Gyerekeknek! 7.00 Flipper (am.) 7.40 Karate kölyök 3. Am. kalandfilm 9.40 Egyről a kettőre 10.30 Választási stúdió Vitaműsor 11.35 NCIS: Tengeri helyszínelők III. 12.40 A Markiza kulisszatitkai 13.00 Testközelben 13.50 Sóhivatal 14.30 Cseregyerekek Amerikai film 18.05 A tetőn 19.00 Tévéhíradó 20.00 Titkok könyvtára 2.: A visszatérés Salamon kincséhez (am.) 21.55 Beugró 22.35 Az utolsó órában Amerikai sorozat 23.30 Otthon, biztonságban (am.)

13.45 Autószalon 14.15 Anyám, a kém Amerikai film 16.10 Az árulás (am.) 18.00 Exkluzív 18.20 Lakáskultúra 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Riddick: A sötétség krónikája Amerikai film Sötét idők járnak az univerzum fölött. A Halálkufárok serege sorra igázza le a bolygókat. A módszerük egyszerű: a megtámadottak vagy behódolnak nekik, vagy meghalnak. 22.45 Tudom, ki ölt meg Amerikai thriller 1.00 Warbirds Amerikai horror 2.25 Műsorismétlés

HBO

STV1

STV2

7.30 Filmmagazin 7.55 Agathe Cléry Francia vígjáték 9.45 Gazdátlanul Mexikóban Am.–mexikói film 11.20 Let’s Dance (am.) 12.55 Fájdalom a hátsóban Francia vígjáték 14.25 A meztelen dobos Amerikai vígjáték 16.05 A Jane Austen könyvklub (am.) 17.50 Míg a jackpot… (am.) 19.30 Filmmagazin 20.00 Ausztrália Ausztrál–am. film 22.45 Hitman – A bérgyilkos Francia–am. film 0.15 Spartacus: Vér és homok (am.)

14.20 Messze még a mennyország Cseh filmdráma 15.50 Postaláda 17.35 Átváltoztatjuk 18.00 Extra: Életmódmagazin 18.30 Konyhatitkok 19.15 Esti mese 19.30 Híradó 19.50 Gólok, pontok 20.10 Labdarúgó-vb: Németország– Ausztrália 22.25 Pódium. Francia– belga vígjáték Bernard a francia táncdalénekes sztár, Claude Francois imitátoraként szédítette a rajongókat országszerte. 0.00 Agatha Christie Amerikai sorozat

13.30 Família 14.05 Advent (szlovák) 15.30 A dáma. 2/1. Szlovák tévéjáték Fsz.: Martin Huba 16.35 Kinorama 17.05 3-2-1 Start! Publicisztikai magazin 17.20 A japán mozaik. 9/8. rész 17.40 Forma-1 Kanadai Nagydíj 20.40 Dokumentumklub: Maradona Kusturica szerint (dok.) 22.15 Színházi magazin 21.40 Retró hírek 22.55 Éjszaka a tévé archívumában 0.00 Események 0.30 Hírek


TV2 6.00 6.25 7.00 9.00 9.10 9.20 10.15 11.15

13.15 14.45 15.20 16.30 17.35 18.30 19.05 20.10 20.45

21.20 22.20 23.20 0.20 0.50 1.20 2.10 3.40

Magellán Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Telekvíz Teleshop A nagy Waldo Pepper Amerikai film Az I. világháborút követő években a pilótáknak sokkal prózaibb mesterség után kellett nézniük: a „Repülő cirkusz” mutatványosaiként vakmerően kalandos vállalkozásokban kerestek életüknek új értelmet. Kvízió Lassie (am.) Capri – Az álmok szigete (olasz) Bűbájos boszorkák (am.) Joshi Bharat Tények Sztárok a fejükre estek (ism.) Aktív Jóban Rosszban Péter nem megy be dolgozni, és a telefonhívásokra sem reagál. Barbara próbál lelket önteni az apjába. Szlávik megtudja, hogy új társa lesz. N. C. I. S. (am.) Gyilkos számok Különleges ügyosztály: Párizs Francia sorozat Tények Válságstáb EZO.TV 06-90-602-022 Darman (am.) Magellán

M2 15.35 Egy lépés előre Spanyol sorozat 16.25 Bűvölet Olasz sorozat 17.20 Magyar rock 18.15 1100 év Európa közepén 18.40 Esti mese 19.05 Afrika gyöngyszeme (portugál) 20.00 Híradó, sporthírek 20.25 Afrika gyöngyszeme (portugál) 21.20 Stingers (ausztrál) 22.05 Beszéld meg Andreával, hátrányból munkába: Medveczky Ilona 22.30 McLeod lányai 23.15 Genya (amerikai) 1.05 Ez történt ma

39

Tv-műsor > 2010. június 14. > Hétfő

2010. június 8. | 23. szám

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 10.10 12.00 12.10

5.50 Ma reggel 9.00 Színészpalánták 10.00 Nemzetiségi magazinműsorok 11.00 Parlamenti napló 12.01 Híróra 12.25 Kárpát Expressz 12.55 Labdarúgó-vb: Hollandia–Dánia Japán–Kamerun Élő közvetítések 18.10 Hírek 16.45 Teadélután 18.10 Pörög az élet! (1.) Minden kezdet nehéz Ausztrál sorozat Miki Marvros nem fiú, hanem lány, furcsa neve csupán görög őseinek emlékét őrzi. Épp hazaköltözik szüleihez az ausztrál kertvárosba, hogy munkát találjon. Huszonéves létére sokat alszik, de ez segíti abban, hogy minél több energiával vethesse bele magát az álláskeresésbe. 18.40 McLeod lányai 19.30 Híradó este 20.00 Labdarúgó-vb: Olaszország– Paraguay (élő) 22.40 Hétfő este 23.05 Prizma 23.20 Hírek 23.30 Mementó 23.40 Labdarúgó-vb: Összefoglaló 1.45 Parlamenti napló

5.35 6.00 8.00 8.25 8.55 9.20

13.30 14.25 16.25

17.25 18.30 19.05 20.05 20.45

21.20

22.20

23.25 0.20 0.40

Reggeli Top Shop Hírek 06-91-33-55-33 Telefonos játék Fél kettő Kung-fu Amerikai sorozat Rubí, az elbűvölő szörnyeteg Genaro Elena segítségével kiszabadítja Rubít a börtönből, és elviszi Ignacióhoz, hogy ne is lássa többet. Mónika-show Híradó Vacsoracsata Fókusz Barátok közt Kinga majdnem leleplezi Zsófit. Márk arra biztatja Orsolyát, éljen végre teljes életet. László nagy áldozatot hoz, hogy visszaszerezze a feleségét. Miklós kap egy pénzzel teli tárcát. Hazudj, ha tudsz! Amerikai sorozat A joghallgató Tricia Howell azt állítja, hogy szemtanúja volt egy gyilkosságnak, de a rendőrség nem hisz neki. A rejtély (1.) Amerikai–kanadai thrillersorozat Poker After Dark, 2009 Reflektor Nem szentírás Amerikai sorozat

Viasat 3 13.00 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 19.25 20.25 21.20 23.50 0.45

2.35

A médium (am.) Gyilkos számok Ki ez a lány? (am.) Segítség, szülő vagyok! Feleségcsere Jóbarátok (am.) Egy kapcsolat szabályai (am.) Gyilkos számok Csodabogár (am.) Esküdt ellenségek – Bűnös szándék Külügyi szívügyek Amerikai film A film hőse az amerikai megszálló csapatok egyik tisztje, aki beleszeret egy német nightclub énekesnőjébe. Műsorismétlés

9.55 10.30 11.30 14.00 14.20

16.10 16.40

17.30 18.00 18.40 19.00 20.00 20.30

22.20 22.25 22.35 23.20 0.30

Gazdakör Hattól nyolcig Kirakat Isten kezében Élő népzene Ahonnan elindultam Mács József-portré Onkológiai kutatás-fejlesztés Családbarát Kívánságkosár Híradó; Kikötő Univerzum A labdarúgó-vb története: 1982, Spanyolország Heuréka! Megtaláltam! Második esély Am.–kolumbiai– mexikói sorozat Térkép Híróra Mese Derrick (német) Közbeszéd Filmbarát Amerikai film Cameron, a Los Angelesben élő tinédzser rajong a moziért. Arról álmodozik, hogy egyszer majd ő is filmet fog forgatni. A fiúnak kevés a barátja, ráadásul a gazdag osztálytársa, Brett állandóan megkeseríti az életét. Sport Váltó Sportaréna Más világ Beavatás

21.20 < VIASAT 3 < Csodabogár

Mindenki jól ismeri a városban George Malleyt, az ügyeskezű autószerelőt, aki nemcsak megbízható barát, hanem jó szakember is. Ám harminchetedik születésnapján megváltozik minden: a férfin korábban sohasem tapasztalt tudásszomj vesz erőt. Kiderül, hogy intelligenciája páratlan, ugyanakkor ez a frissen szerzett tudás ráruházza a másság terhét is. Rendezte:

Jon Turteltaub

Szereplő(k): John Travolta Amerikai romantikus filmdráma, 123 perc, 1996

Markíza

JOJ

6.00 Jó reggelt! 8.40 Vacsoracsata 9.30 A tévedések pápája (angol) 11.15 Több, a soknál 12.15 Kung Fu III. 13.05 Döglött akták 14.00 Monk V. (am.) 14.55 Cobra 11 VI. 16.00 NCIS: Tengerészeti helyszínelők 17.00 Híradó, sport 17.35 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Love Guru Amerikai komédia 21.35 Boldogság Biztosító V. (145) 22.55 112 – az emberi hívószám 23.35 Volt egyszer egy Mexikó (am.) Fsz.: Johnny Depp 1.25 Különös kegyetlenséggel (am.)

16.00 16.59 17.30 18.00 19.00 19.30 20.15 21.15

C.S.I. (am.) Híradó Sztárhíradó Bírósági akták Krimi-híradó Híradó, sport Panelházi sztorik A farmár feleséget keres Párkereső műsor 22.15 František, a szoknyepecér Cseh komédia Eljött az ideje annak, hogy a notórikus szoknyapecér, ámde nős František megfizessen hűtlenségéért. Felesége elhagyja, munkáját elveszti és vissza kerül a szülői házba.... 24.00 Menekülés HuangShi-ből. Ausztrál– kínai film 2.20 Rejtett áramlat Amerikai film

ATV

HBO

STV1

STV2

11.30 Laci bácsi konyhája 13.50 Többet ésszel! 16.25 Kőbánya híradó 16.55 Hírek 17.05 Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek 17.55 Hírek 18.20 Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 Újságíróklub Beszélgetőshow a politikáról 21.45 Világhíradó 21.55 Híradó 22.05 Voks – Választás 2010 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub Amerikai magazin 0.05 Többet ésszel!

6.00 A meztelen dobos Amerikai vígjáték Fsz.: Rainn Wilson 7.40 A Jane Austin könyvklub (am.) 9.25 Első vasárnap (am.) 11.00 Míg a jackpot… (am.) 12.40 Dr. Dolittle 4. (am.) 14.05 A ZseniKém hősei… Am. akció-vígjáték 15.15 A házinyuszi (am.) 17.50 Utazás a Föld középpontja felé (am.) 18.20 Édes élvezet Olasz vígjáték 20.00 Max Payne (am.) 21.45 „Na stojáka“ (cseh) 22.15 Ananász expressz Amerikai vígjáték 0.05 Két szerető (am.) 1.55 Max Payne (am.)

13.10 Labdarúgó-vb: Hollandia-Dánia 15.25 Szakácsháború 16.00 Hírek 16.35 A szerelem ereje 18.15 Doktor House 19.05 Esti mese 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.55 Gólok, pontok… 20.15 Titkos ügy (am.) 21.45 Riporterek Publicisztika 22.25 Anna Lee. 6/4. Angol krimisorozat Fsz.: Imogen Stubbs, Wil Johnson 23.55 Tetthely (német) 1.20 Titkos ügy (ism.) 2.50 Híradó

16.30 17.00 17.35 18.20 18.30

19.00 19.30 19.55 20.10 20.55 21.30 22.10

23.55 0.20 0.50

Roma magazin Regionális napló Fókusz Esti mese Tudomány és technika Magazinműsor Vice versa. 26/21. Híradó Hírek magyarul Szigorúan titkos Német dok.-film „Hlava XXI“ Hírek A csapda. Szerb– magyar filmdráma Fsz.: Anica Dobra Őrangyalok Események Hírek


40 TV2 6.00 6.25 7.00 9.00 9.10 9.20 10.20 11.20

13.15 14.45 15.20 16.30 17.35 18.30 19.05 20.10 20.45

21.20 23.50 0.45 1.15 2.05

Csallóköz

Tv-műsor > 2010. június 15. > Kedd

Babavilág Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Telekvíz Teleshop Drágaságom Francia film A félénk Jean felszolgáló egy nagy hotelben. Iréne, egy kalandornő véletlenül milliárdosnak nézi, és ráveti magát. Amikor azonban rájön az igazságra hamar faképnél hagyja a férfit. A szerelmes Jean mindent bevet, hogy megtalálja, mígnem a Cote d'Azur-ön akad Irénere. Kvízió Lassie (am.) Capri – Az álmok szigete (olasz) Bűbájos boszorkák (am.) Joshi Bharat Tények Sztárok a fejükre estek (ism.) Aktív Jóban Rosszban Betty félreérthető megjegyzéseket tesz Bálint előtt, aki emiatt nyeregben érzi magát. Közben Péternek egyre rosszabbak a kilátásai lakásügyben. Holtpont Amerikai film A médium (am.) Tények EZO.TV 06-90-602-022 Nexxt. Magyar film

M2 15.35 Egy lépés előre Spanyol sorozat 16.30 Bűvölet (olasz) 17.20 Magyar pop 18.15 Európa közepén 18.45 Esti mese 19.05 Afrika gyöngyszeme (portugál) 20.00 Híradó, sport 20.25 Afrika gyöngyszeme (portugál) 21.20 Stingers (ausztrál) 22.05 Beszéld meg Andreával, hátrányból munkába: Koós János 22.25 McLeod lányai Ausztrál sorozat 23.15 A Nap utcai fiúk Magyar film 0.45 Ez történt ma

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 10.05 12.00 12.10

5.50 Ma reggel 9.00 Színészpalánták Buszmegálló Olasz sorozat 10.00 Nemzetisági magazinműsorok 11.05 Nappali 12.01 Híróra 12.15 Körzeti híradók 12.55 Kárpát Expressz 12.55 Labdarúgó-vb: Új-Zéland– Szlovákia Elefántcsontpart– Portugália Élő közvetítések 18.10 Hírek 18.15 Pörög az élet (2.) Olasz sorozat Művészi terveit dédelgető Miki elvállalja dr. Mangeshkar rendelőjében az asszisztensi állást. Példátlan lendülettel áll a gyógyítás szolgálatába, hamarosan azonban újabb jelentkezők érkeznek az asszisztensi állásra. 18.40 McLeod lányai 19.30 Híradó este 20.00 Labdarúgó-vb: Brazília– Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (élő) 22.40 Kedd este 23.05 Prizma 23.20 Hírek 23.25 Sporthírek 23.30 Mementó 23.40 Labdarúgó-vb: Összefoglaló 1.45 Nappali

6.00 8.00 9.10 9.20

13.30 14.10

16.25

17.25 18.30 19.05 20.10 20.45 21.20

22.20

23.25 0.00 1.55

Reggeli Top Shop Hírek 06-91-33-55-33 Telefonos játék Fél kettő Dallas: Ahogy kezdődött Amerikai film Rubí, az elbűvölő szörnyeteg Hector fegyverrel támad Alejandróra, amire Ignacio elmondja Hectornak, hogy a szülei nem balesetben haltak meg. Mónika-show Híradó Vacsoracsata Fókusz Barátok közt A mentalista Egy parti során a dúsgazdag Harrington fiát megölik. A médiamogul aznap mondott volna le igazgatói székéről a fia javára. A Grace klinika A kemoterápiára fogott Izzie nagy lelkesedéssel szervezi Derek és Meredith esküvőjét. Callie-t meglátogatja az apja, és szomorú, hogy lánya leszbikus kapcsolatba bonyolódott. XXI. század 13. Amerikai film Reflektor

10.30 11.30 14.00 14.20 14.55 15.45 16.10 16.40 17.30 18.00 18.40 19.00 20.00 20.30

22.05 22.10 22.25 23.10 0.05 0.35

Viasat 3 13.00 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 19.25 20.25

21.20 22.20 23.20

A médium (am.) Gyilkos számok Ki ez a lány? (am.) Segítség, szülő vagyok! Feleségcsere Jóbarátok (am.) Egy kapcsolat szabályai (am.) Gyilkos számok Eltérítenek egy kamiont, amely radioaktív hulladékot szállít. A minisztérium szakemberei arra gyanakszanak, hogy a tolvaj piszkos bombát akar gyártani az anyagból. Reklám-barátok Amerikai sorozat A főnök (am.) Esküdt ellenségek – Bűnös szándék

Hattól nyolcig Térkép; Kikötő Arcélek Marosvásárhely Fekete márciusa Családbarát Kívánságkosár Híradó; Kikötő Univerzum Utazás a Marsra Kertészek vagyunk Kincsesbánya Második esély Térkép Híradó Mese Újrakezdés Közbeszéd Bakaruhában Magyar film A hétköznapokat mikrolélektani oldalról ábrázoló poétikus szerelmi történet a tízes években játszódik. Sándor, a helyi lap szerkesztője, hétköznapjait biliárddal, udvarlással tölti, vasárnaponként katonai szolgálatban van. Egy vasárnap délután – bakaruhában – megismerkedik a szép cselédlánnyal, Vilmával, akinek azt hazudja, hogy ő egy parasztgazda fia. Fsz.: Darvas Iván, Bara Margit Sport Váltó Apámat Zoltánnak hívták (dok.) Koncertek az A38 hajón Divathét Kikötő; Híradó

23.15 < M2 < A Nap utcai fiúk

A történet 1956. október 23-án kezdődik. Juli Totyával jár, de Gábort is szereti, hármójuk története fordulatosan alakul a mozgalmas napokban. Juli, a kalauzlány hozza a hírt a focizó fiúknak, hogy a városban tüntetés van. Egyedül Gábor tart Julival és együtt vesznek részt a forradalmi eseményekben. Hajnalban a fiúkra rálőnek a bevonuló oroszok, és akkor elhatározzák, hogy bemennek a városba és bekapcsolódnak a harcokba. Rendezte:

Szomjas György

Szereplő(k): Gáspár Kata, Czecző Sándor Magyar filmdráma, 89 perc, 2007

Markíza

JOJ

6.00 Jó reggelt! 8.45 Vacsoracsata 9.35 Fiú az árokban Német film 11.15 Több, a soknál 12.10 Kung-fu III. 13.05 Döglött akták 14.00 Monk V. (am.) 14.55 Cobra 11 VI. 16.00 NCIS: Tengerészeti helyszínelők III. (am.) 17.00 Híradó, sport 17.35 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Rendelő a Rózsakertben IV. 21.55 A gyerekemet akarom (kanadai) 23.35 Erőszakos múlt Am.–német thriller 1.20 Dragon Boys Kanadai thriller (1. rész)

16.00 16.59 17.20 18.00 19.00 19.30 20.15 21.15

C. S.I. (am.) Híradó Sztárhíradó Bírósági akták Krimi-híradó Hírek, sport Panelházi sztorik Elítéltek II. (26.) Magorka és Grófka békét kötnek, hisz közös ellenségük, Malecová elindítja az üzletét a rabok közt. Eva összeesik a műhelyben, Anjel segít rajta, mert Katar másnapos. Dávid azt kéri az igazgatótól, engedje Evát kórházba vinni kivizsgálásra, hátha jó donor lenne Filip számára. 22.15 Hivatásosok IV. 23.15 Maffiasztori 0.15 Az egység IV.

ATV

HBO

STV1

STV2

11.30 Laci bácsi konyhája 13.50 Többet ésszel! 16.25 Tempó 16.55 Hírek 17.05 Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek 17.55 Hírek 18.20 Fórum 19.25 Egyenes beszéd 20.40 A TV ügyvédje 21.45 Világhíradó 21.55 Híradó 22.05 Civil a pályán 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub Amerikai közéleti magazin 0.05 Többet ésszel! Interaktív játék

6.00 A ZseniKém hősei… Am. akció-vígjáték 7.15 Dr. Dolittle 4. (am.) 8.45 Utazás a Föld… 10.15 Édes élvezet Olasz vígjáték 11.55 Spárta 3. (am.) 13.20 Volt. Amerikai animációs film 14.55 Tan-túra (am.) 16.20 Líbaš jako Buh Cseh vígjáték 18.20 Csak szerelem kell Amerikai filmdráma 20.30 „Na stojáka“ 21.00 Tara alteregói (am.) 22.00 Spartacus: Vér és homok (am.) 23.00 Stiletto (am.) 0.40 Átnevelő tábor Kanadai–am. film 2.20 T.M.A. (cseh)

13.00 Labdarúgó-vb: Új-zéland–Szlovákia 15.25 Szakácsháború 16.00 Hírek 16.35 A szerelem ereje 18.15 Doktor House 19.05 Esti mese 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.55 Gólok, pontok… 20.15 Senzi Senzus 21.30 Együtt jártunk Peter Marcin műsora 22.15 Áldozatok és a többiek 22.45 Különleges ügyosztály (am.) 23.25 Tetthely Német krimisorozat 1.45 Áldozatok és a többiek

14.50 Világslágerek 15.50 Energetikai magazin 16.30 Ruszin nemzetiségi magazin 17.00 Regionális napló 17.35 Fókusz 18.20 Esti mese 18.30 Enviro 19.00 Útban Lisszabon felé Útleíró sorozat Jiří Bartoškával és Miroslav Donutillal 19.30 Híradó 19.55 Hírek magyarul 20.10 A természet géniusza Osztrák dok.-film 21.00 Tudományos magazin 21.30 Hírek, kommentárok 22.00 Holdtölte napja Orosz filmdráma 23.25 Események


41

Sport

2010. június 8. | 23. szám

Éremeső a kladnói Lidice-kupán Bánovcében szabadfogásban csatáztak az országos bajnoki címért az idősebb serdülők Az elmúlt hónapban hazai és külföldi viadalokon folytatódott a térségünkben tevékenykedő birkózóklubok versenyzőinek remekbe szabott győzelmi sorozata. A bősiek, madariak és somorjaiak szárnyait bontogató tehetségei sikereinek értékét hatványozzák az idősebb serdülők országos bajnokságán produkált eredményei. Ezeket ugyanis szabadfogásban érték el az egyébként kötöttfogásra szakosodott birkózópalánták. Nyolc somorjai hét érme Kladnóban Május végén a Sokol Hnidousy– Motyčín rendezésében zajlott Kladnóban a Lidice-kupa névre keresztelt korosztályos erőpróba immár huszonhetedik felvonása. Szabad- és kötöttfogásban Belgium, Dánia, Horvátország, Németország, Olaszország, Szlovákia és Csehország húsz klubjának képviseletében kétszázötvenhatan vetélkedtek a győzelemért. Az eredmények ismeretében elmondhatjuk: az erős mezőnyben a somorjai Gladiátor Birkózóklub kü-

Dobogósaink Előkészítő – 38 kg: 1. Forgó Erik (Bős), 3. Forgó Erik (Somorja); 41 kg: Wiedermann Károly (Bős); 44 kg: 1. Liptai Tamás (Somorja). Fiatalabb diákok – 31 kg: 2. Borka Kevin; 41 kg: 3. Takács Máté (mind-

A somorjai Lakatos Nikolas (kék mezben) leckéztette ellenfeleit Kladnóban

lönítményének tagjai tartoztak a legszorgosabb éremgyűjtők közé. „Nyolc versenyzőnk közül csupán Pajli Ádám nem került a dobogóra. Négyen súlycsoportjuk legjobbjának bizonyultak” – büszkélkedett az eredményekkel id. Szeiler Zoltán, a somorjaiak klubelnöke. A bősiek is biztosra mentek: három versenyzőt neveztek, mindannyian éremmel tértek haza a csehországi portyáról. A legfényesebbet Heizer Erik gyűjtötte be. A komáromi Spartacus Birketten Naszvad); 48 kg: 3. Rohály József (Bős); 70 kg: 2. Érsek Róbert (Naszvad). Kadettok – 54 kg: 1. Lakatos Nikolas; 58 kg: 2. Megály Attila; 63 kg: 1. Simon Krisztián; 76 kg: 3. Ahmeti Juszuf József; 85 kg: 1. Soós Tamás (mindannyian Somorja).

kózóklub a Naszvadi Szabadidőközpont mellett működő tanodájuk legjobbjait küldte csatába. „A mieink méltó ellenfelei voltak a legjobbaknak, igyekezetükkel, eredményeikkel elégedett vagyok. A nemzetközi porondon továbbfejlődésük szempontjából nélkülözhetetlen tapasztalatokat szereztek” – nyilatkozta edzőjük, Gál János. Bajnoki trió: Čech, Megály Arnold, Rákóczi Bánovcében szabadfogásban csatáztak az országos bajnoki címért az idősebb serdülők. A fiúk mezőnyében tizenhét honi klub százegy versenyzője mérte össze tudását. A versenykiírás szerint eredetileg tizenegy súlycsoportban avattak volna bajnokot, ám a 35 kilós súlycsoportban ellenfél nélkül maradt gútai La-

Ján Čikovský korábbi felvétele

katos Igor kénytelen volt beérni az elsőséggel. „Megály Arnold két évvel idősebb riválisai legyőzésével került a dobogó legfelső fokára” – fogalmazott a madariak klubelnöke, Kohút Milán. „Čech Dávid ismét megvillantotta tudását, idei második bajnoki címét produkálta. Kellemes meglepetést keltett ifj. Szeiler Zoltán ezüstérme” – értékelt Horváth István, a somorjaiak főedzője, a korosztályos nemzeti együttes trénere. „Rákóczi János egy súlycsoporttal feljebb is tarolt, a fináléban tussal verte Mrázt, a sokszoros országos bajnokot” – nyilatkozta védence sikeréről Meton Krisztián, a Bősi Birkózó- és Sportklub elnöke. A Dunajplavba színeiben versenyző exsomorjai Csibri is tovább gyarapította bajnoki elsőségeinek számát. A gyér érdeklődésre való tekintettel a lányoknál immár hagyományosan nem hirdettek bajnokot. Versenyen kívül a fiatalabb diáklányok 52 kg-os súlycsoportjában, a két somorjai tinédzser házidöntőjében Medei legyőzte Valenszkyt. (ágh)

Bajnoki éremszerzőink

Rákóczi János (kék mezben), a bősiek országos bajnoka tussal diadalmaskodott a fináléban

Strbka Zsuzsanna felvétele

32 kg: 1. Megály Arnold (Madar), 2. Szelle Gábor (Bős); 35 kg: 1. Lakatos Igor (Gúta); 38 kg: 3. Virág János (Madar); 66 kg: 1. Rákóczi János (Bős); 73 kg: Csibri János (Dunajplavba); 85 kg: 2. ifj. Szeiler Zoltán; 100 kg: 1. Čech Dávid (mindketten Somorja). Lányok – 39 kg: 1. Halász Linda (Gúta); 52 kg: 1. Medei Viktória, 2. Valenszky Miriam (mindketten Somorja).


42

Csallóköz

Sport

Szentpéterre került a Tábortűz-kupa Tizennégy sakkcsapat összesen 56 versenyzője ült asztalhoz DIÓSPATONY – Huszonkettedik alkalommal rendezték meg a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolák négyfős csapatainak, illetve legjobb egyéni sakkozóinak Tábortűz-kupáját. Dióspatonyi AI termeiben május 29-én, szombaton lezajlott rangos ve-

télkedőt Benyák Mária, a gyermeklap főszerkesztője nyitotta meg. A tornát Lelkes Béla versenyigazgató és Cséfalvay István főbíró irányította, az asztalokhoz tizennégy együttes összesen 56 versenyzője ült. A legfényesebb érmeket a következő csapatok érdemelték ki teljesítményükkel: 1. Szentpéteri Kossá-

nyi J. AI „A” csapata (Gyarmati Vince, Horváth Árpád, Dóczé S. Efrain, Bukovszky Orsolya, felkészítőjük: Bukovszky János), 2. Nyárasdi AI „A” csapat (Kovács Péter, Szabó László, Vangel Patrik, Baranovics Nikoletta, felkészítők: Czajlik Tibor és Fehér Tibor), 3. Nyárasdi AI „B” csapata (Vími Kristóf, Ka-

lužík Adrián, Bognár Zsolt, Nagy Vivien). Az egyéni verseny abszolút győztese, egyben az I. tábla legeredményesebb versenyzője a csilizradványi Molnár Ernő lett. A szervezők bejelentették, hogy a Tábortűz-kupát a 2011. évben Nyárasdon bonyolítják le. (LV)

Végső sorrend 1. Szentpéter „A” 21,5 ponttal. 2. Nyárasd „A” (20). 3. Nyárasd „B” (16,5). 4. Csáb (16). 5. Csilizradvány (15). 6. Nagymegyer „A” (14,5). 7. Perbete (14). 8. Nagykér „B” (14). 9. Dióspatony (14). 10. Szentpéter „B” (14). 11. Bátorkeszi (13,5). 12. Vásárút (9). 13. Nagykér „A” (9). 14. Nagymegyer „B” (5).

A szentpéteriek bajnokcsapata

A résztvevők névsora Perbete: Szabó Attila, Rancsó Márk, Sukola Gergely, Pinke Andrea Nagymegyer „A”: Pszota Máté, Csoltko Frigyes, Sárközi Dominik, Baráth Krisztina Nagymegyer „B”: Iván Zalán, Varga János, Podráczky Gergely, Bajcsi Nóra Csilizradvány: Molnár Ernő, Botló Richárd, Steiger Péter, Ollé Dóra Csáb: Zatyko Adrián, Balga Miroslav, Cibula Péter, Miskei Mónika Dióspatony: Öllös Péter, Gyurkovics Gergely, Kazán Norbert, Gyurkovics Noémi

A nyárasdiak ezüstérmes gárdája

Nagykér „A”: Straňák Dávid, Malúch Dávid, Száraz Adrián, Sipos Natália Nagykér „B”: Kreits Dániel, Száraz Attila, Presinszky Dávid, Veres Szofi Vásárút: Katona Adrián, Takács Dávid, Görözdös Gergely, Tóth Eszter Szentpéter „B”: Horváth Ottó, Dékány Ádám, Jóba Benjamin, Horváth Johanna Bátorkeszi: Kovács Nikolas, Szobotka Márk, Szalai Klaudia, Czinke Bence

Lelkes Vince felvételei

Balról: Kovács Péter, Gyarmati Vince, Molnár Ernő az I. tábla legjobbjai

Az egyéni verseny győztesei I. tábla: 1. Molnár Ernő 7 ponttal. 2. Gyarmati Vince (5). 3. Kovács Péter (4,5). II. tábla: 1. Horváth Árpád (6). 2. Rancsó Márk (5,5). 3. Gyurkovics Gergely (5,5). III. tábla: Dóczé Sándor Efraim (7). 2. Bognár Zsolt (5,5). 3. Cibula Péter (5). IV. tábla: 1. Baranovics Nikoletta (6,5). 2. Nagy Vivien (6). 3. Miskei Mónika (4,5).

A nyárasdiak másik kvartettje a harmadik helyen végzett


43

Sport

2010. június 8. | 23. szám

Új líderrel a másodosztály Dunaszerdahelyi területi bajnokság Az elitmezőny soros fordulóját a kiegyenlítettség jellemezte, hiszen pontosan annyi pontot szereztek a pályaválasztók, mint a vendégcsapatok s a sokat hangoztatott hazai pálya előnyét ezúttal csupán az jelezte, hogy a hazai győztesek sokkal jobban kitömték ellenfeleiket. Az idegenbeli győzelem pedig értékesebb szokott lenni… A másodosztályban biztosan nyerte a feljutási derbit Szentmihályfa, helyet cserélt kisudvarnoki riválisával a táblázat élén és két pont előnnyel, két fordulóval a pontvadászat vége előtt a bajnoki cím elsőszámú várományosának érezheti magát. De várjuk ki a végét! Mint ahogy erre van kilátás a harmadik vonalban is, ahol fej-fej mellett Csákány és Bodak fut versenyt a feljutást jelentő elsőségért, s kettejük jövő heti csatája ádáz küzdelmet ígér! I. osztály – felnőttek, 28. forduló: Ekecs-Apácaszakállas–Baka 5:1 (2:0), Egyházkarcsa–Jányok 0:2 (0:0), Balony–Sárosfa 4:1 (3:1), Egyházgelle–Hodos 1:3 (1:2), Csenke–Csallóközcsütörtök 0:1 (0:0),

Nagyszarva–Nagyabony 7:0 (3:0), Királyfiakarcsa–Nagylég 3:3 (1:3), Csallóköztárnok–Pozsonyeperjes 3:3 (2:0) A bajnokság állása 1. Nagylég

28 24 2 2 75:22 74

2. Ekecs-Szakállas 28 19 1 8 71:40 58 3. Cs.csütörtök

27 15 4 8 49:38 49

4. Nagyszarva

28 15 3 10 57:43 48

5. Királyfiakarcsa 28 13 9 6 43:32 48 6. Balony

28 13 4 11 65:57 43

7. Tárnok

28 12 6 10 70:50 42

8. Sárosfa

28 13 2 13 70:49 41

9. Egyházgelle 10. Hodos

27 12 3 12 37:51 39

A tejfalui Soós (zöldben) küzd a labdáért a csákányiak elleni mérkőzésen

28 11 4 13 45:51 37

11. Pozsonyeperjes 28 8 5 15 45:57 29

A bajnokság állása

12. Egyházkarcsa

28 9 2 17 42:54 29

13. Jányok

28 8 5 15 34:47 29

1. Szentmihályfa

28 21 1 6 61:26 64

14. Csenke

28 9 1 18 40:52 28

2. Kisudvarnok

28 20 2 6 86:37 62

15. Nagyabony

28 7 4 17 38:97 25

3. Izsap

27 18 2 7 96:53 56

16. Baka

28 6 3 19 33:67 21

4. Patonyrét

27 17 4 6 56:42 55

II. osztály – felnőttek, 28. forduló: Lúcs–Felbár 2:2 (0:1), Izsap–Padány (elhalasztva), Csilizradvány– Alistál 5:2 (2:0), Illésháza B–Gomba 4:1 (2:1), Szentmihályfa–Kisudvarnok 2:0 (2:0), Nagyudvarnok– Nagypaka 2:0 (1:0), Pódafa–Patonyrét 4:1 (0:1), Felsőpatony–Csiliznyárad 3:0 (1:0).

5. Alistál

27 14 2 11 56:44 44

6. Nagypaka

28 13 4 11 70:46 43

7. Csiliznyárad

28 12 4 12 46:45 40

8. Nagyudvarnok 28 10 9 9 43:47 39 9. Felbár

28 11 5 12 51:56 38

10. Pódafa

28 11 4 13 60:68 37

I. osztály – ifjúságiak, 28 forduló: Ekecs-Apácaszakállas–FK 2007 DS 0:7 (0:4), FK Nagymagyar–Jányok 6:0 (3:0), Csilizradvány– Alistál 2:4 (0:1), Csenke–Csallóközkürt 1:0 (0:0), Egyházgelle– Hodos 0:6 (0:5), Somorja B–Vásárút 2:2 (1:1), Baka–Pozsonyeperjes 3:2 (3:0). A bajnokság állása

11. Csilizradvány

28 8 9 11 45:66 33

1. FK 2007 DS

26 25 1 0 158:8 76

12. Lúcs

28 8 5 15 43:57 29

2. Hodos

26 21 3 2 140:26 66

13. Illésháza B

27 6 7 14 52:63 25

3. Csallóközkürt

26 15 3 8 78:34 48

14. Felsőpatony

27 7 4 16 38:74 25

4. Baka

27 15 2 10 57:52 47

15. Gomba

28 6 2 20 37:78 20

5. Pozsonyeperjes 27 14 4 9 69:56 46

16. Padány

27 5 4 18 30:68 19

6. FK Nagymagyar 26 13 4 9 70:48 43 7. Vásárút

III. osztály – felnőttek, 26. forduló: Sárrét–Szap 4:0 (3:0), Bodak– Csallóköznádasd 2:1 (2:1), Somorja B–Csákány 3:2 (1:2), Tárnok B–Béke 0:1 (0:1). A bajnokság állása

Varga Tihamér (balról), a mihályfaiak játékosedzője nagyban kivette részét a kisudvarnokiak felett győzedelmeskedő csapat munkájából

1. Csákány

26 18 3 5 78:27 57

2. Bodak

26 18 3 5 88:39 57

3. Nádasd

25 14 6 4 45:23 48

4. Somorja B

25 14 3 8 68:42 45

5. Béke

26 13 0 13 55:50 39

6. Szap

26 8 3 15 48:74 27

7. Sárrét

26 6 3 17 56:69 21

8. Tárnok B

26 1 1 24 16:130

4

I. osztály – nők, 20. forduló: Kisudvarnok–Alistál 1:3 (1:2), Tany– Nagyszarva (elhalasztva). FK Nagymagyar csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása

Győri Zsolt (kékben), a mihályfaiak szemfüles csatára akcióban Ján Čikovský felvételei

1. Alistál

16 13 1 2 51:19 40

2. Nagymagyar

16 12 2 2 52:13 38

3. Nagyszarva

15 4 2 9 22:42 14

4. Tany

14 3 2 9 14:44 11

5. Kisudvarnok

16 2 3 11 21:39

9

26 13 4 9 71:56 43

8. Alistál

26 10 4 12 45:64 34

9. Nagylég

26 10 3 13 56:71 33

10. Ekecs-Szakállas 26 10 3 13 46:85 33 11. Csenke

26 9 3 14 42:51 30

12. Somorja B

26 8 5 13 55:66 29

13. Csilizradvány

26 8 5 13 34:58 29

14. Jányok

26 1 1 24 17:131

4

15. Egyházgelle

26 1 1 24 12:144

4

II. osztály – ifjúságiak, 26. forduló: FK 2007 DS B–DAC C (elhalasztva), Felsőpatony–Egyházkarcsa B 0:5 (0:4). Nagyszarva és Csilizradvány csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása 1. DAC 1904 C

19 17 1 1 117:9 52

2. FK 2007 DS B

17 13 0 4 99:12 39

3. Egyházkarcsa B 19 11 3 5 55:28 36 4. Felsőpatony

18 5 1 12 23:70 16

5. Nagyszarva

18 4 1 13 24:113 13

6. Csiliznyárad

19 2 0 17 12:98

6

Megjegyzés: Csilizpatas és Mad kijelentették csapatukat a bajnokságból. Valamennyi eredményüket törölték. (Összeállította: –ck)


44

Csallóköz

Sport

Csicsón Priskiné volt a kezdőrúgás! Komáromi területi bajnokság A marcelháziak bajnokavató mérkőzése a sorsolás szerint Szilasházán (Šrobárová) lett volna, ám a találkozóra közös megállapodással Marcelházán került sor, mivel a szilasi pálya alkalmatlan volt a meccs lebonyolítására.

A hazai csapatok igyekeztek sok góllal meghálálni szurkolóik egészéves buzdítását, Szentpéter és Búcs pedig idegenbeli győzelemmel. A bajnokság végére azt a bizonyos pontot majd az aranyosiak bepótolandó meccse teszi fel végérvényesen. A második vonalban is van egy elhalasztott találkozó, Csicsón pedig a magyar válogatott tagja, Priskin átadta címeres mezét első edzőjének, Ferčík Pali bácsinak, majd elvégezte a találkozó kezdőrúgását! Vágfüzestől már senki nem veheti el a bajnoki címet. Biztos az ezüstérem sorsa is. A har-

madik helyért nagy csatát vívnak Örsújfalu és Csicsó. I. osztály – felnőttek, 24. forduló: Marcelháza–Šrobárová 7:2 (3:1), hazai gólok: Cabada 2, Zsidek, Németh, Gumbér B., Pivoda, Marikovecz G. (11-esből). Újgyalla– Nemesócsa 2:1 (2:0), góllövők: Habara R., Habara M. – Beke. Madar–Ógyalla B 6:1 (3:0), g.: Pšenák és Varga R. 2-2, Jávorka, Štupický – Polák. Pat–Szentpéter 3:4 (1:2), g.: Markovics, Lakatos K., Mečár – Lakatos Gy. 2, Kládek, Mečár (öngól). Bátorkeszi–Búcs 1:2 (1:0), g.: Lajos A. – Sánta 2. Lakszakállas–Keszegfalva 7:0 (3:0), g.: Koton és Komjáti 2-2, Inczédi, Halász G., Halász Zs. Csallóközaranyos–Bogya/ Gellér 5:0 (2:0), g.: Mészáros 3, Fekete T., Jakab G. Hétközi bepótolt meccsen: Bogya/Gellér–Keszegfalva 1:0 (0:0), g.: Baranyai. Nemesócsa– Madar 2:1 (1:1), g.: Kósa, Szukalek – Varga.

Ad: Nem stimmel a Stemmer, Csallóköz, 2010/21 Tisztelt Szerkesztőség,

engedjék meg, hogy a felsőpatonyi labdarúgó-csapat védelmében magam is kinyilvánítsam véleményem az április 10-én Izsap együttesével játszott labdarúgó-mérkőzésről. A lapjuk közölte Kosár István levelét, amelyben a klubelnök azt hangsúlyozza, hogy én, Stemmer László, játszottam azon a bizonyos labdarúgó mérkőzésen. A főcímben hangsúlyozták, hogy valami nem stimmel Stemmerrel, ami számomra azért döbbenetes, mert a vezetéknevemet használták negatív kontextusban, holott engem senki nem kérdezett meg a témáról. Nem tudom, Kosár úr menynyire ismer engemet, de a nézők közt ültem végig a mérkőzést, és nagy örömömre szolgált látni, hogy az eddig jó eredményeket elérő Izsap 3:1-es eredménnyel veszített. Csak a játék végén, miután a csapatunk az öltözőbe ért, fellebbezett az izsapi vezetőség, hogy a jegyzőkönyvben az én nevem a kezdő játékosok közt szerepel. Sajnos, beismerjük, a mi hibánk volt az elírás. Banális hiba következménye. Azt is el kell ismerni, hogy sem a csapatvezető, sem a kapitá-

nyunk nem vette észre ezt a tévedést, és a játékvezető is felszínes munkát végzett. De, miután a bírók is belátták, hogy a futballpályára rá sem léptem, nyilvánvaló volt, hogy mulasztás történt, és a klub nem állított fel szándékosan fekete játékost. Az pedig végképp kizárt dolog, hogy én magam az eltiltás ellenére vállaltam volna a szereplést. Ez utóbbi állításomat többek közt az a tény is alátámasztja, hogy a mérkőzés alatt telefonáltam, beszélgettem, elvegyültem a nézők között. Hogyan igazoljam mindezt? Tessék hát megkérdezni a nézőket, vagy azt a játékostársamat, aki az én számommal játszott azon a napon. Ha pedig végre a vesztes csapat belátja, hogy adminisztrációs hiba történt, miért vennék el a pontokat a csapattól? Miután megbüntették a személyeket, akik az elírásért felelősek, úgy gondolom az izsapi csapat belenyugodhatna abba, hogy a pályán mi győztünk. Üdvözletét küldi hűséges olvasójuk: Stemmer László (Stemmer László véleményének közlésével lapunkban az ún. Stemmer-ügyet lezártnak tekintjük – A szerk.)

tor, Jakab, Ország. Örsújfalu–Vágfüzes/Kava 4:4 (2:3), g.: Hulman, Kahler, Csatlós, László – Martonossi M. 2, Habardík, Sýkora. Csicsó–Nagykeszi 0:3 (0:3), Kovács D. 2, Kollár. Dunamocs csapata szabadnapos volt.

A bajnokság állása 1. Marcelháza

26 25 0 1 104:22 77

2. Lakszakállas

26 14 6 6 65:27 48

3. Csallóközaranyos 25 15 3 7 65:32 48 4. Újgyalla

26 13 5 8 37:36 44

5. Szentpéter

26 13 2 11 52:50 41

6. Keszegfalva

25 11 5 9 36:38 38

7. Madar

26 10 6 10 39:33 36

A bajnokság állása

8. Búcs

26 11 2 13 50:59 35

1. Vágfüzes/Kava 24 20 3 1 84:20 63

9. Pat

26 10 2 14 44:60 32

2. Izsa

10. Ógyalla B

26 8 5 13 37:48 29

3. Örsújfalu

24 14 2 8 61:41 43

11. Bátorkeszi

26 8 5 13 41:52 29

4. Csicsó

24 14 1 9 68:40 43

12. Nemesócsa

26 10 1 15 35:48 28

5. Dunaradvány

24 10 9 5 41:36 39

13. Šrobárová

26 7 6 13 54:74 27

6. Nagykeszi

24 12 1 11 41:47 34

14. Bogya/Gellér

26 2 0 24 17:97

7. Bogyarét

24 9 5 10 39:58 32

6

II. osztály – felnőttek, 24. forduló: Tany–FK Aktív (a mérkőzés lejátszását elhalasztották június 7-ére, 17.30 órára, Komáromfüssön). Bogyarét– Csallóközaranyos B 0:1 (0:0), a mérkőzés egyetlen gólját Farkas lőtte. Dunaradvány–Martos 3:0 (1:0), g.: Židek, Vörös Á., Balogh. Izsa–Nagysziget 5:0 (2:0), g.: Smolka 2, Pász-

24 16 3 5 81:25 51

8. Aranyos B

24 9 4 11 39:48 31

9. Nagysziget

24 7 5 11 32:51 26

10. Dunamocs

24 6 4 14 47:57 22

11. Aktív Komárom 23 4 8 11 32:56 27 12. Martos

24 4 4 16 27:77 16

13. Tany

23 4 3 16 29:67 15

Megjegyzés: FC Aktív Komárom és Nagykeszi csapatától 3-3 büntetőpontot levonnak. (–bj)

Taksony a bajnok!

1. Taksony

29 21 3

5

93:32

2. Hidaskürt

29 17 9

3

79:29

60

Galántai területi bajnokság

3. Sopornya

29 19 2

8

69:36

59

4. Alsószeli

28 17 5

6

75:37

56

5. Vinohrady

28 17 3

8

70:42

54

6. Nagymácséd

29 15 4

10

52:48

49

7. Királyrév

28 14 3

11

66:49

45

8. Tósnyárasd

29 13 5

11

59:52

44

9. Felsőszeli

38

I. osztály – felnőttek, 28. forduló: Királyrév–Hidaskürt 1:1 (0:1), góllövők: Darázs R. – Varga P. Galánta B/Hódi–Felsőszeli 3:1 (2:1), g.: M. Eliáš, Tatai M., P. Šuták – M. Bobor (11-esből). Sopornya–Szered B 2:2 (2:2), g.: Palla M., J. Hipš – T. Očenáš, P. Sloboda (11-esből). Nagymácséd– Pusztakürt 3:0 (1:0), g.: Sidó E. 2, Danis J. Nemeskajal–Tósnyárasd 0:0 (0:3), g.: Kovács Zs. 3, P. Hrabáč. Taksony–Veľký Grob 3:1 (2:0), g.: öngól, M. Bopko, Gukker N. – M. Griga. A hazaiakat abban, hogy véglegesen bebiztosítsák végső sikerüket, még egy korai öngól is segítette. Diószeg B/Kismácséd–Vinohrady 1:2 (0:2), g.: Sárkány T. (11-esből) – P. Škorík, T. Javor. Alsószeli–Alsószerdahely 3:0 (1:0), g.: Bende P. 3. Ezen a meccsen búcsúzott csapatától a hazaiak dunaszerdahelyi gólgyárosa, Stojka J. Az előre hozott 30. forduló hétközi eredményei: Taksony–Vinohrady 3:0 (2:0), Királyrév–Szered B 4:2 (2:1), Galánta B/Hódi–Tósnyárasd 1:1 (1:0), Nemeskajal–Hidaskürt 2:5 (1:4), Diószeg B/Kismácséd–Pusztakürt 2:2 (2:0), Sopornya–Alsószerdahely 8:2 (5:1), Nagymácséd–Alsószerdahely 3:1 (1:0), Felsőszeli–Veľký Grob 1:2 (1:2) – ezt a mérkőzést egyébként Taksonyban játszották a felszőszeli pálya használhatatlansága miatt.

66

28 12 2

14

73:70

10. Szered B

29 10 7

12

70:59

37

11. Diószeg B

29 10 6

13

52:70

36

12. Galánta B

29

8 5

16

55:65

29

13. Puszakürt

29

7 5

17

47:84

26

14. Veľký Grob

29

7 4

18

36:85

25

15. Dolná Streda

29

7 2

24

41:71

23

16. Nemeskajal

29

2 3

24 25:133

9

II. osztály – felnőttek, 28. forduló: Salgocska–Jóka 0:3 (0:1), góllövők: A. Letušek, Kern P., Baroš I.. Pusztafö démes–Gány 4:2 (3:0), g.: M. Kašuba, M. Staštiak, T. Chovanec, P. Kubus – Liptai M., Horváth M. Jánosháza–Vezekény 1:0 (1:0), g.: Kováč F. Nemeskosút–Ábrahám 4:0 (2:0), g.: Szolgai Z., M. Stranovský, Botlík L., Navrátil M. 1. Jóka

28

21

6

1

85:23

69

2. Pusztaföd.

28

21

4

3

81:27

67

3. Nemeskosút 28

19

3

6

88:39

60

9

3

16

37:54

30

4. Vezekény

28

5. Ábrahám

28

6

8

14

32:54

26

6. Salgocska

28

7

5

16

45:81

26

7. Jánosháza

28

6

4

18

31:76

22

8. Gány

28

4

5

19

35:80

17

(ck)


45

Sport

2010. június 8. | 23. szám

Újra a vízkeletiek vezetik a mezőnyt Háromgólos győzelmet arattak a kisfaludiak Komáromban Nyugat-szlovákiai IV. liga, délkelet, 28. forduló. Megbotlott a Léva Ipolyságon, ahol ezer néző kísérte figyelemmel az összecsapást. Háromgólos győzelmet arattak a kisfaludiak Komáromban. Vízkeleten Erik Hrnčár edzőt Hornyák Zsolt váltotta fel posztján. A párkányiak fél tucat inkasszált góllal tértek haza Nagysurányból. Az alsóházban óriási küzdelem zajlik a bennmaradásért, egyelőre nem lehetnek nyugodt éjszakái sem a párkányiaknak, sem a felsőkirályiaknak. Eredmények: Gúta–ViOn B 2:2 (1:1), g.: 21. és 86. P. Máté (11 m)

Az ekeli Gőgh Árpádot (zöldben) gyötri komáromi ellenfele Milan Drozd korábbi felvétele

– 13. Czabány (öngól), 61. Behúl; Vízkelet–Pered 3:0 (2:0), g.: 10. E. Hrnčár, 25. K. Lukovics, 47. N. Farkas; Ímely–Felsőkirályi 4:0 (1:0), g.: 45., 53., 82. és 90+ R. Kender; Komárom–Kisfalud 0:3 (0:2), g.: 36. A. Bodrogi, 39. R. Csernák, 52. Sz. Szerda; Ipolyság–Léva 0:0; Šurany–Párkány 6:0 (2:0), g.: 22. D. Rampašek, 35. (öngól) és 64. M. Fehérvári, 49. P. Poláček, 55. és 73. M. Simonides; Ógyalla–Ekel 2:1 (1:1), g.: 23. M. Bičan (11 m), 76. T. Zajac – 7. T. Faragó; Diószeg–Illésháza a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt. Összeállította: lel

Nagymegyer vagy Nyékvárkony? Nyugat-szlovákiai V. liga, déli csoport, a 27 fordulóból pótolt mérkőzés és a 28. forduló. Folytatódott a két csallóközi bajnokaspiráns versenyfutása: a nagymegyeriek odahaza, a nyékvárkonyiak idegenben gyűjtötték be a három pontot. Nyolc találat került a jegyzőkönyvbe a vágfarkasdiak és a nagymagyariak erőpróbáján. Pontot zsákmányoltak a feketenyékiek Dióspatonyban, a mátyusföldiek rangadóját a vágaiak nyerték. * A 27. fordulóból pótolt mérkőzések: FK Nagymagyar–Nagymegyer 4:1; Nádszeg–Nagyfödémes 3:1 (2:1), g.: Kis (2. – öngól), Juhos L. (41.), Andódi (53.), ill. Chudý (12.); Nyékvárkony–Dióspatony 2:1 (2:0), g.: Kósa M. (25.), Pápai (32.), ill. Ajeti

(47.); Csallóközkürt–Vága 3:0 (1:0), g.: M. Suchý (36.), Bognár P. (66.), Bugár I. (79.). * A 28. forduló eredményei: Vágfarkasd–FK Nagymagyar 5:3 (1:0), g.: Nagy (29.), Karvai (54.), Mónosi (70. – 11-esből, 75), Czanik (87), ill. Molnár L. (64., 84.), Lengyel (88.); Nagyfödémes–Vásárút 3:1 (1:1), g.: Kis (32.), Pekár (47.), Chudý (70.), ill. Török (45.); Vága–Nádszeg 3:1 (0:0), g.: Čiernik (61., 72.), Rojka (85.), ill. Egri (90. – 11-esből); Močenok–Csallóközkürt 2:0 (1:0), g.: Šimek (14.), Andrášik (89.); Dióspatony–Feketenyék 1:1 (0:1), g.: Ajeti (65.), ill. Barčák (44.); Nitra-Chrenová–Nyékvárkony 0:2 (0:1), g.: Méhes T. (4.), Audi A. (60.); Nagymegyer– Tallós 3:0 (1:0), g.: Maixner (9.), Baj-

Gólözön Udvardon Nyugat-szlovákiai V. liga, keleti csoport, 28. forduló. Tíz gólnak örültek a nézők az udvardi pályán, ahol a vendéglátók leiskolázták, lehengerelték a harmatgyenge sereghajtót. A találkozó legeredményesebb futballistája négy találattal Haulík volt. Vereséggel tértek haza a bajnoki címet nyert újlótiak Nagysallóból. A szímőiek öngólja pontot eredményezett a hetényieknek. Zakót kaptak a tardoskeddiektől az újonc naszvadiak, a régióderbin pontot zsákmányoltak a zselíziek. * Eredmények: Komjatice–Perbete 4:1 (2:0), g.: Holík (12., 34.), Szabó D. (65.), Mester (80.), ill. Ri-

gó P. (50.); Nagysalló–Újlót 2:0 (0:0), g.: M. Banda (76.), Martinček (83.); Tardoskedd–Naszvad 4:0 (3:0), g.: Dikácz (5., 33., 55.), Tóth G. (20.); Szímő–Hetény 1:1 (0:1), g.: P. Stojka (49.), ill. Szabó (33. – öngól); Udvard–Semerovo 9:1 (2:0), g.: Haulík (19., 60., 79., 89.), Dobrý (75., 76.), Káplócky (14.), Andris (51.), Kamancza (59.), ill. Kršák (82.); Cseke–Zselíz 1:1 (1:0), g.: Tušan (24.), ill. Czíria (66.); Tlmače–Garamkálna 1:0 (0:0), g.: Titurus (78.); Bánov–Hontfüzesgyarmat 3:1 (3:1), g.: Kovács I. (23. – 11-esből, 27.), A. Šimunek (35.), ill. Valentik (19.).

nok (75.), Érsek (84.). Szabadnapos: Šintava. A bajnokság állása 1. Nagymegyer

26 17 4 5 67:33 55

2. Nyékvárkony

26 17 2 7 68:38 53

3. Šintava

26 14 4 8 74:41 46

4. Csallóközkürt

26 14 1 11 52:38 43

5. Vága

26 12 5 9 51:56 41

6. Dióspatony

26 12 3 11 44:41 39

7. Vásárút

26 11 4 11 51:54 37

8. Vágfarkasd

27 11 4 12 39:45 37

9. Nagyfödémes

26 11 3 12 41:46 36

10. Feketenyék

26 11 3 12 49:62 36

11. Tallós

26 10 3 13 48:47 33

12. Nádszeg

26 10 3 13 40:39 33

13. Močenok

26 8 5 13 19:34 29

14. FK Nagymagyar 27 8 5 14 41:60 29 15. Chrenová

26 2 7 17 27:77 13

A Vágpatta csapata kilépett a bajnokságból, eredményeit törölték. Összeállította: (ái) A bajnokság állása 1. Újlót

28 22 2 4 80:19 68

2. Zselíz

27 18 1 8 65:35 55

3. Tardoskedd

28 15 5 8 66:46 50

4. Udvard

28 13 6 9 57:35 45

5. Tlmače

28 13 6 9 64:43 45

6. Hetény

28 14 1 13 53:61 43

7. Garamkálna

28 11 7 10 45:34 40

8. Komjatice

28 12 4 12 52:55 40

9. Naszvad

28 12 4 12 50:59 40

10. Szímő

27 11 6 10 48:44 39

11. Cseke

28 11 4 13 50:48 37

12. Nagysalló

28 11 4 13 44:55 37

13. Hontfüzesgyarmat28 9 7 12 45:48 34 14. Perbete

28 9 1 18 36:76 28

15. Bánov

28 6 5 17 40:68 23

16. Semerovo

28 4 1 23 33:102 13

A bajnokság végén a Bánov csapatától 3 pontot levonnak. Összeállította: (gh)

1. Vízkelet

28 21 2 5 65:25 65

2. Léva

28 20 4 4 66:23 64

3. ViOn B

28 16 3 9 56:43 51

4. Ekel

28 14 6 8 58:35 48

5. Illésháza

27 14 5 8 54:37 47

6. Šurany

28 11 8 9 51:40 41

7. Gúta

28 13 2 13 37:39 41

8. Komárom

28 10 4 14 42:48 34

9. Diószeg

27 9 6 12 46:48 33

10. Kisfalud

28 9 6 13 36:51 33

11. Párkány

28 9 5 14 40:59 32

12. Felsőkirályi

28 9 5 14 41:62 32

13. Ímely

28 10 1 17 34:55 31

14. Ipolyság

28 9 3 16 42:55 30

15. Ógyalla

28 8 5 15 29:45 29

16. Pered

28 6 5 17 33:65 23

Nem esik ki a DAC-ifi

Ágh Zoltán (5-ös számmal) és társai számára befejeződött a bajnokság Lelkes Vince felvétele

Az előrehozott 30. forduló mérkőzéseit még márciusban lejátszották a csapatok, így az elmúlt hétvégén befejeződött a legfelsőbb hazai ifjúsági labdarúgó-bajnokság. I. labdarúgóliga, 29. forduló: FC Nitra–FC DAC U19 3:1 (1:1). A sárga-kékek gólját Csonka Árpád szerezte. Mindhárom gólját pontrúgást követően inkasszálta a DAC-legénység. A 77. percig 1:1-es döntetlenre állt a Nyitra-parti összecsapás. Elegendő volt két rövidzárlat a szerdahelyiek védelmében – a 78. és 85. percben –, és oda lett a három pont. A vereség ellenére a Jozef Olejník–Gőgh Árpád edzőpáros védencei kiharcolták a bennmaradást az I. ligában. Az őszi idényben Zsákovics Tibor irányította a DAC-ifiket. A DAC U19 összeállítása: Juriga – Czibula (Szaban), Csiffári, Ágh, Németh Zs. – Szoldán, Králik, Skok (Bombicz), Jandás – Csonka, Paljic (Csölle). (les)


46

Csallóköz

Sport

Háromból lett egy csapat a DAC B Lénárth szervezte a sárga-kékek játékát, de csapattársai nem mindig tudtak lépést tartani vele Ketten a Corgoň Ligás keretből, nyolcan a tartalék együttesből, hatan az ificsapatból – ilyen összetételben álltak ki utolsó hazai bajnoki mérkőzésükre a biztos kieső sárga-kékek. II. labdarúgóliga, nyugati csoport, 29. forduló: FC DAC B–TJ Spartak Vráble 1:2 (0:1). Gólok: 66. Habenicht, ill. 28. Frťala, 84. Nozdrovický. Sárga lapok: 18. Radványi D., 82. Habenicht. Játékvezető: Matúš – Vician, Jankovič. Nézők száma: 100. Nem hozta lázba a nézőket a vasárnapi focimatiné a DAC-stadionban. A vendégeké volt az első helyzet és az első találat is – a 8. percben Frťala közelről még elszalasztotta óriási lehetőségét, a 28. percben ugyanő már jókor érkezett egy baloldali beadásra és megszerezte csapatának a vezetést. A gólban Juriga kapus is ludas volt, mert nem mozdult ki a beívelésre, pedig esélye lett volna megkaparin-

tania a labdát. Előtte, a 13. percben Szaban fejelt fölé egy szögletrúgást – az ifiligás védőjátékos bizony könnyen feliratkozhatott volna a góllövők listájára. A továbbiakban a középpályás Lénárth szervezte a DAC B játékát, de csapattársai nem mindig tudtak lépést tartani vele. A sárga-kékek próbálkozásai legtöbbször már a 16-os előtt elhaltak. A 44. percben Balko fejese csupán centiméterekkel kerülte el a csallóköziek kapuját. A 66. percben Habenicht kitűnő csellel játszotta szabadra magát, s technikásan az ellenkező felső sarokba csavarta a labdát. Szép mozdulat volt. A hajrára a verebélyieknek maradt több erejük, a 69. percben Charizopulos nagy helyzetben csupán egy szögletet harcolt ki csapatának, a 84. percben azonban Nozdrovický „lefejelte” az egész DAC-védelmet, és beállította a végeredményt.

A DAC B összeállítása: Juriga– Szaban, Lelkes Á., Radványi D., Németh Zs. (46. Medgyes)–Ágh, Lénárth (68. Jandás), Brunczvik, Habenicht–Harsányi (46. Csonka), Németh A. További kispadosok: Czibula, Flaska, Bombicz. Edző: Zsákovics Tibor. További eredmények: FK Slovan Nemšová–TJ Spartak Myjava 1:0 (0:0), g.: 55. Laco. MFK Topvar Topoľčany–OTJ Moravany nad Váhom 1:3 (1:1), g.: 45. Johancsik, ill. 3. Dirnbach, 53. és 61. Candrák. Érsekújvár–ŠK Bernolákovo 1:0 (0:0), g.: 65. Gašparík. Szenc–MFK Vrbové 1:0 (1:0), g.: 31. Chorvatovič. FK Rača–ŠK Blava Jaslovské Bohunice 3:0 (2:0), g.: 1. Ladvenica, 34. Pupík, 53. Ďuriš (11 m). AFC Nové Mesto nad Váhom–ŠK Slovan Bratislava jun. 3:1 (0:1), g.: 54. Šebek, 82. és 83. Ščepko, ill. 34. Hutta. FC Spartak Trnava „B”–FC Nitra „B” 1:2 (1:0),

g.: 42. Železník, ill. 46. Ivančík, 78. Paukner. A bajnokság állása 1. Szenc

29 23 2 4 50:19 71

2. Moravany

29 14 6 8 45:31 48

3. Trnava B

29 14 4 11 47:37 46

4. Érsekújvár

29 12 10 7 32:26 46

5. Myjava

29 10 13 6 25:22 43

6. Nové Mesto

29 12 5 12 42:40 41

7. Bernolákovo

29 11 7 11 41:40 40

8. Nemšová

29 10 10 9 35:36 40

9. Slovan jun.

29 11 6 12 36:32 39

10. Nitra B

29 10 8 11 49:42 38

11. Vráble

29 10 7 12 34:31 37

12. J. Bohunice

29 8 13 8 32:37 37

13. Rača

29 9 6 14 35:40 33

14. Vrbové

29 8 7 14 22:34 31

15. Topoľčany

29 7 7 15 36:54 28

16. DAC B

29 4 5 19 27:67 17

Az utolsó fordulóban, június 13-án a pozsonyi Slovan otthonában lép pályára a DAC tartalék együttese. (l-s)

A Pinte-legénység veresége a bajnokjelöltek erőpróbáján Nyugat-szlovákiai III. liga, a 27 fordulóból pótolt mérkőzés és a 28. forduló. A felsőbb osztályba igyekvők csatáját idegenben elbukták a somorjaiak, akik vereségük ellenére megőrizték előnyüket a tabella élén. A Mezovský fivérek, Marek (Bánovce) és Ľubomír (Somorja) minipárbaja azonban 1:1-re végződött, ugyanis mindketten egy-egy gólt lőttek. Hazai pályán simán vették az újonc tótmegyeriek alkotta akadályt szombaton a bősiek. „Még nem értünk révbe! Ha azonban így folytatjuk, megőrizzük tagságunkat a III. ligában” – vélekedett a győztesek bennmaradási esélyeiről Jozef Olejník, a Dunapartiak mentési manővereit irányító szaktanácsadó. Aggódnak a galántai drukkerek, hiszen a hatpontos meccsen elszenvedett kudarcuk után tovább romlottak kedvenceik esélyei a III. ligás tagság megőrzésére. A nyárasdiak nem sok vizet zavartak a sereghajtó elleni idegenbeli mecscsükön. * A 27. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlása: Nyárasd–Bős 3:1 (3:0), g.: Nagy L. (4.), Dékány (29.), Peciar (45.), ill. Šnegoň (63.). * A 28. forduló eredményei: Bánovce nad Bebravou–Somorja 3:1 (1:0), g.: Kosiba (19.), Škultéty (56.), 59. M. Mezovský (59.), ill. Ľ. Mezovský (84); Bős–Palárikovo 3:0 (2:0), g.:

Nagy Tamás (8., 31.), Rybár (49.); Galánta–Domaniža 0:1 (0:1), g.: Lagín (24.); Lednické Rovne–Nyárasd 3:0 (2:0), g.: Prekop (32.), J. Šebo (43.), Bezák (85.); Galánta–Domaniža 0:1 (0:1), g.: Lagín (24.); Považská Bystrica–ČFK Nitra 0:0; Dubnica nad Váhom B–Negyed 7:1 (4:1), g.: Gorelka (10., 17.), Augustíny (33.), Matejov (45., 56.), Urban (76.), Urgela (77.), ill. Beneš (2.); Ludanice–Piešťany 2:1 (1:0), g.: M. Krško (45. – 11-esből), Ondruš (53.), ill. Nádaský (46.); Sereď–Nagyölved 3:1 (2:1), g.: Polednák (3., 48.), Hindák (11-esből), ill. Dálnoky (15.). A bajnokság állása 1. Somorja

28 14 8 6 52:30 50

2. Dubnica B

28 14 7 7 56:32 49

3. Bánovce n/B.

28 14 6 8 53:25 48

4. Piešťany

28 12 9 7 53:28 45

5. Palárikovo

28 12 6 10 42:38 42

6. Sereď

28 10 10 8 50:39 40

7. Nyárasd

28 12 4 12 44:46 40

8. Pov. Bystrica

28 10 8 10 40:42 38

9. Ludanice

28 11 4 13 40:51 37

10. Domaniža

28 11 4 13 32:54 37

11. Nagyölved

28 11 3 14 37:47 36

12. Galánta

28 10 5 13 26:28 35

13. Bős

28 10 5 13 34:42 35

14. ČFK Nitra

28 9 8 11 32:41 35

15. Negyed

28 9 4 15 37:54 31

16. Led. Rovne

28 6 7 15 35:66 25

Összeállította: (ágh)

Sok munkája volt Prohászkának, a tótmegyeriek kapusának Bősön

Peter Šnegoň fehérben volt a bősiek egyik húzóembere

Fogas Ferenc felvételei


47

Sport

2010. június 8. | 23. szám

Tehetségek gyűjtőklubja a Talent SK Korosztályos kézilabdacsapatai Szlovákia legjobbjai közé sorolhatók Június 11–13-a között Pozsonyban rendezik a serdülőkorú kézilabdázó lányok csapatbajnokságának országos döntőjét. A nagyszabású seregszemlén a nyolc megye első helyezettjei küzdenek meg egymással a „Szlovákia legjobb együttese” címért. A versenyen ott lesznek a dunaszerdahelyi Talent SK korosztályos gárdái is. Méhes Tibor klubvezetőtől és edzőtől megtudtuk, az 1995-1996-ban született idősebb diáklányok, illetve az 1997-1998-as fiatalabb társaik egyaránt

megnyerték a 2009/2010. évi hosszúlejáratú nagyszombati kerületi bajnokságot és intenzíven készülnek a fővárosi fináléra. A csapatok edzői Pőthe Lajos és Méhes Tibor. Az ŠK Talent kézilabdaklubot 2003-ban alapították ügybuzgó sportemberek. Az egyesület színeiben jelenleg több mint 90 gyermek, valahányan iskoláskorú lányok, űzik a kézilabdát versenyszerűen. Az ún. előkészítősök, azaz az 1999-2000-es születésűek a Nyitra megyei bajnokságban szerezték meg az első helyet (a nagyszombatiban ennek a korosztálynak nincs

Idősebb diáklányok. Felső sor (balról-jobbra): Kázmér Veronika, Borsányi Dóra, Nagy Orsolya, Pálfy Vivien, Bartalos Kinga, Méhes Anna, Undesser Evelin, Fekete Kitty, Gódány Anita, Pőthe Lajos edző. Alsó sor: Derzsi Eleonóra, Nagy Tímea, Szabó Kata, Szikhart Júlia, Kiparissi Vassiliki, Csiba Gyöngyi. A képről hiányzik: Fegyveres Orsolya, Kovács Michaela, Sóki Dóra, Németh Anikó

Előkészítő 2002–2003, ún. szivacs-kézilabda. Felső sor (balról-jobbra): Álló Barbara, Mészáros Anna, Fördös Viktória, Mészáros Tímea, Nagy Lilla Virág, Brunczvik Tünde és Mészáros Ildikó edzők. Alsó sor: Szabó Orsolya, Bertók Dominika, Csejtey Rebeka, Modrová Petra, László Mercedesz. A képről hiányzik: Danter Eszter, Horváth Ilona, Fehér Noémi, Fúrik Barbara Lelkes Vince felvételei

szervezett bajnoksága). Edzőik Brunczvik Tünde, Mészáros Ildikó és Molnár József. Ők foglalkoznak a legapróbbakkal, a 2002-2003as születésű kislányokkal is. A Talent sportegyesület neveltjei egyben a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát is képviselik az alapiskolák országos bajnokságában, ahol az előkelő negyedik helyezést érték el. Előtte megnyerték a megyei vetélkedőt. A területi bajnokságban, melynek résztvevői a nyékvárkonyi, a dióspatonyi, az egyházgellei, a nyárasdi és a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán AI diákjai, szin-

tén az első pozíciót szerezték meg. A „kiöregedett” lányok a sportgimnázium égisze alatt sportolnak tovább. A Talent növendékei rendszeresen bekapcsolódnak a Győri AUDI ETO utánpótlás tehetségkutató programjába. Az idei tornán a 2000-2001-es lányok a 2. helyen végeztek. A sportklub legfőbb együttműködő partnerei a Csölle Terézia igazgatónő vezette Szabó Gyula AI és a város önkormányzata. Támogatóik maguk a szülők, de jelentős mértékben alkalmi szponzorok is segítik tevékenységüket. (lelkes)

Fiatalabb diáklányok. Felső sor (balról-jobbra): Méhes Tibor edző, Csémy Dalma, Bíró Anikó, Bódis Klaudia, Cséfalvay Zsófia, Sidó Rebeka, Szalai Nikoletta, Bugár Kata, Kardos Lívia. Alsó sor: Csomor Erzsébet, Penzinger Tímea, Lakatos Rita, Varga Dominika, Lelkes Lilla. A képről hiányzik: Pongrácz Anna, Márik Orsolya, Fodor Kata, Zsigray Eszter, Matus Virág

Előkészítő 1998-2001. Felső sor (balról-jobbra): Nagy Fanni, Ürbényi Krisztína, Mancal Dóra, Egri Csilla, Pongrácz Emma, Hervay Viktória, Tamási Éva, Makki Noémi, Domonkos Carmen, Nagy Klaudia, Nagy Nikoletta. Alsó sor: Mészáros Ildikó, Csiba Veronika, Tősér Denisza, Varga Nikoletta, Sághi Dóra, Füzék Denisza, Pázmány Nóra, Mészáros Szabina, Brunczvik Tünde edző. A képről hiányzik: Lakatos Rita, Vida Réka, Póda Zsófia, Fehér Laura, Kovács Fruzsina, Brunczvik Fanni, Mészáros Rebeka, Mészáros Réka, Horváth Iveta, Rummer Ágnes, Belkó Veronika, Bathó Diana, Reszutyik Orsolya, Németh Dóra, Vass Dóra, Zsigray Panna és Molnár József edző


48

Csallóköz

Sport

Hétvége a hazai focipályákon Megyei ligák: Június 9. (szerda) – III. liga: Bánovce–Galánta, Nyárasd–Ludanice, Negyed–Bős, Nagyölved–Pov. Bystrica, Somorja–Szered (mind 17.00). IV. liga: ViOn B/Volkovce–Ekel, Léva– Gúta, Pered–Ipolyság, Kisfalud–Vízkelet, Illésháza–Komárom, Felsőkirályi–Diószeg, Párkány– Ímely, Nagysurány–Ógyalla (mind 17.00). V. liga: Nyékvárkony–Tallós, Feketenyék– Chrenová, Csallóközkürt–Dióspatony, Nádszeg–Mocsonok, Vásárút–Vága, Šintava–Nagyfödémes, FK Nagymagyar–szabadnapos, Vágfarkasd–Nagymegyer, Garamkálna–Hontfüzesgyarmat, Zselíz–Tolmács, Hetény–Udvard, Naszvad–Szímő, V. Lovce–Tardos-

kedd, Perbete–Nagysalló (mind 17.00). Június 12. (szombat) – III. liga: Pov. Bystrica–Somorja, Dubnica B–Nagyölved, Bős–ČFK Nyitra, Led. Rovne–Negyed, Domaniža– Nyárasd, Szered–Bánovce, Galánta–Piešťany (mind 17.00). Június 13. (vasárnap) – IV. liga: Diószeg– Párkány, Komárom–Felsőkirályi, Vízkelet–Illésháza, Ipolyság– Kisfalud, Gúta–Pered, Ekel–Léva, Ógyalla–ViOn B/Volkovce, Ímely– Nagysurány. V. liga: Nagyfödémes–FK Nagymagyar, Vága–Šintava, Mocsonok–Vásárút, Dióspatony–Nádszeg, Chrenová–Csallóközkürt, Tallós–Feketenyék, Nagymegyer–Nyékvárkony, Vágfarkasd–szabadnapos, Tardoskedd– Perbete, Szímő–V. Lovce, Udvard–

Naszvad, Čaka–Hetény, Hontfüzesgyarmat–Zselíz, Bánov–Garamkálna, Nagysalló–Komját (mind 17.00).

Területi bajnokságok: DUNASZERDAHELY: I. osztály, a 27. fordulóból – június 9., 18.00: Csallóközcsütörtök–Egyházgelle; 29. forduló – június 12., 17.30: Pozsonyeperjes–Királyfiakarcsa, Nagylég–Nagyszarva, Nagyabony–Egyházgelle, Hodos–Csenke, Csallóközcsütörtök–Balony, Sárosfa–Egyházkarcsa, Jányok–Baka; június 13., 17.30: Tárnok–Ekecs-Apácaszakállas. II. osztály, a 27. fordulóból – június 9., 18.00: Patonyrét– Felsőpatony; 29. forduló – június 13. (egységesen vasárnap), 17.30:

Felsőpatony–Lúcs, Csiliznyárad–Pódafa, Patonyrét–Nagyudvarnak, Nagypaka–Szentmihályfa, Kisudvarnok–Illésháza B, Gomba–Csilizradvány, Alistál–Izsap, Padány– Felbár. III. osztály, 27. forduló – június 12., 17.30: Tárnok B–Sárrét; június 13., 17.30: Béke–Somorja B, Csákány–Bodak, Csallóköznádasd– Szap. GALÁNTA: I. osztály, 29. forduló – június 13. (egységesen vasárnap), 10.30: Sereď B–Diószeg B, Alsószeli–Galánta B, Alsószerdahely–Nagymácséd, Pusztakürt–Sopornya, Vinohrady n/V.–Királyrév, Hidaskürt– Taksony, Veľký Grob–Nemeskajal, Tósnyárasd–Felsőszeli. (–ck)

Ne hagyja elveszni a szavazatát! Szavazzon a biztonságra, szavazzon a hűség pártjára, a 7−es sorszámmal induló Magyar Koalíció Pártjára! Köszönjük!

Főszerkesztő – Šéfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: LELKES VINCE. Főmunkatárs – Konzultant: BODNÁR GYULA. Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, BERECK JÓZSEF, ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Riporterek – Reportéri: ANGYAL SÁNDOR, VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 50. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV: 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 50. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. EV: 329/08. E-mail: online.csallokoz@gmail.com; iroda@csallokozonline.sk. Lapunkat az SZK KM támogatja. Realizované s finančnou podporou MK SR – program Kultúra národnostných menšín 2010. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

Csallóköz


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.