Gyermekpszichológia - HelloBaby különszám

TARTALOMJEGYZÉK

0-1 ÉVES KOR

Magzati fejlődés és szülés 10 Újszülöttkor: egységben az anyával 12 Korai anya-gyermek kapcsolat és kötődés 15 Kapcsolat az apával 18 Babasírás 20 Alvási szokások 22 Alvászavar vagy sem? 23 Szeparációs szorongás 24 Csecsemőkori fejlődés 26 Ha vigyázni kell a babára 28 Gyermeknevelés az önismeret fejlesztésével 30

1-3 ÉVES KOR

Fejlődés 1-3 évesen 34 Éntudat, dackorszak, hiszti 36 Helyes étkezési szokások kialakítása 40 Mit kezdjünk az evészavarokkal? 41 Szobatisztaság 42 Félelem a sötétségtől 44 Rémálom és éjszakai rémület 46 Ha félénk a gyermek 48 Ha agresszív a gyermek 50 Bölcsődei beszoktatás 52 A kütyük és a tévé hatása 55

3-6 ÉVES KOR

Beilleszkedés az óvodai közösségbe 60

Fejlődés 3–6 éves kor között 62 Köszönj szépen! 64 Figyelemzavar 66 Érzelmi fejlődés, társas kapcsolatok 3-6 évesen 68 Ábrázolókészség 70 Az iskolaérettség kritériumai 72 A szülői minta szerepe 74

NEHÉZ HELYZETEK

Büntetés a gyermeknevelésben 78 Testvérféltékenység 80 Gyász a családban 82 A válás családi, lelki hatásai 84 Patchwork-család 86 Örökbefogadott gyermek a családban 88 Többnyelvű család 90 Rossz szokások 91 Éjszakai bevizelés 3-6 éves korban 93 Szülőként sem szégyen segítséget kérni! 94

Tárgymutató 96 Hasznos információk 98

0-1 ÉVES KOR

GYERMEKPSZICHOLÓGIA

KORAI ANYA-GYERMEK KAPCSOLAT ÉS KÖTŐDÉS

Hogyan és miért alakul ki a kötődés az anya és a baba között? Milyen formái léteznek? Mit tehetünk azért, hogy gyermekünk a legjobb, biztonságérzeten alapuló indítást kaphassa, ami később is segítheti őt a mindennapi helytállásban?

Korábban, körülbelül az 50-es évekig az a vélemény uralkodott, hogy a csecsemő ahhoz a személyhez kötődik, aki táplálja őt, továbbá hogy a fizikai kontaktust ajánlott korlátozni a babával, különben elkényeztetett lesz. Ma már tudjuk, hogy mindez egyáltalán nem így van, és ez többek között Harry Frederick Harlow (1905–1981) amerikai pszichológusnak köszönhető.

AZ ÉRINTÉS EREJE

Harlow közismert kísérleteket végzett rézuszmajmokkal. Újszülött kismajmokat különített el, egy fából és drótból készült „drótanyát”, illetve egy puha kendővel borított „szőranyát” helyezett közéjük, és azt figyelte meg, hogy azok akkor is több időt töltöttek a szőranyán, ha a táplálékot a másikon kaphatták meg. Szintén kiderült, hogy a kizárólag szőranya mellett nevelkedő majmocskák problémamentesebben fejlődtek, mint a kizárólag drótanyához hozzáférők. Ez utóbbi tényből a kutató arra következtetett, hogy az érintés nagyobb jelentőségű az anyagyermek kapcsolatban, mint ahogyan azt addig hitték, és hogy az érintés biztonságának hiánya, az intimitás hiánya stresszt okoz.

John Bowlby (1907–1990) brit pszichiáter és pszichológus elmélete is ezt a látásmódot erősítette meg. Ő úgy vélte, a gyermek már bizonyos szociális igényekkel jön a világra, a kötődés pedig ösztönalapú viselkedéses mintázat, amelynek biológiai funkciója a biztonság és a védelem megteremtése. A kötődés fejlődésének 4 szakaszát különböztette meg. Az első szakaszban, 0-3 hónapos korig szinte minden szociális ingerre válaszol a gyermek, nemcsak gondozójának a jelzéseire, majd 3-7 hónapos korától kezdi megkülönböztetni gondozóját (jellemzően: az anyát) és más családtagokat az idegenektől. 7 hónapostól 3 éves korig főként elsődleges gondozójának társaságát, közelségét keresi, mindenkori viselkedését az őt ért ingerekhez, az adott helyzetekhez képes igazítani –ekkor már elmondhatjuk róla, hogy kötődik. 3 éves kortól Bowlby szerint célorientáltság jellemzi az anya-gyerek kapcsolatot, és az is, hogy a gyermek már képes magáévá tenni anyjának nézőpontját, érzéseit.

KÖTŐDÉSI MINTÁZATOK

A kötődés módja az egyes konkrét esetekben nagyon is eltérően alakulhat. Ezt bizonyították látványosan Mary Ainsworth (1913–1999) kanadai pszichológus kutatásai az 1970-es években. Ainsworth kísérletében a szülőt és a csecsemőt bevezették egy szobába, ahol a gyermek kedvére felfedezhette a terepet, játszhatott, majd idővel belépett hozzájuk egy idegen személy, akit a szülővel folytatott beszélgetés után egyedül hagytak a gyermekkel. Később a szülő visszajött és az idegen kiment. Annak alapján, hogy milyen volt a gyermek „felfedező kedve”, mi mindennel játszott, hogy hogyan reagált gondozójának távozásakor, hogy hogyan viselkedett az idegennel kettesben maradva, illetve a szülő visszatérésekor, Ainsworth és munkatársai négyféle kötődési mintázatot írtak le. Biztonságos kötődés esetén a gyermek bátran indul felfedezőútra a szobában, anyja távozásakor feszültté, dühössé válik, és sem a játékokkal, sem a jelen lévő idegen közreműködésével nem lehet megnyugtatni. Amikor az anyja visszatér, örömmel fogadja és megnyugszik. Elkerülő kötődés esetén azt tapasztalták, hogy a gyermek esetleg nem is reagál az anya távozására, az idegen

KAPCSOLAT AZ APÁVAL

Amikor szóba kerül egy kisbaba, a róla való gondoskodás, akkor főként az anyával való kapcsolattal azonosítjuk ezt az első, szenzitív időszakot és a kötődés fogalmát. Ez részben magától értődő, hisz a nő hordja szíve alatt a kicsit a várandósság során, ő hozza a világra, ő táplálja a melléből szoptatás esetén. De nem jó, ha az apák szerepét háttérbe szorítjuk!

Aszimbiotikus egység anya és gyermeke között természetes, sőt, a kisbaba túlélése jórészt az anyától függ. Nemcsak biológiai értelemben nélkülözhetetlen a pici számára, hanem érzelmileg is. Már magzatkorában szüksége van arra az érzésre, hogy ő várt baba, és szeretetteljes, elfogadó családba érkezik. Ám az anya szívhangja, hangja, beszéde mellett már ebben a szakaszban is fontos szerep juthat mindannak, amit az apa közvetít.

BABAVÁRÁS ÉS SZÜLÉS, KÖZÖSEN

Sajnos, sokáig élt az a tévhit, hogy az apáknak csak akkor érdemes belépniük a nevelésbe, amikor már beszélni, focizni, játszani lehet a csemetével. Ám ma már tudjuk, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: már a leendő apa is hozzájárulhat a biztonságos kötődés megalapozásához, ha a lehetőségekhez képest részt vesz az ultrahangos vizsgálatokon, ha ő is beszél a babához, ha simogatja a növekvő pocakot, ha részesévé válik a babakelengye beszerzésének, a babakuckó kialakításának. Tehát ha az anyával együtt várja hamarosan érkező, közös gyermeküket!

Kutatási eredmények is igazolják, hogy az apa bevonódása a szülésbe szintén kifejezetten pozitívan hat a szülői kompetenciák megjelenésére, a párkapcsolat megerősödésére (a normatív krízis ellenére is).

Suhai-Hodász Gábor 2000-ben végzett kutatása meggyőző eredményt mutatott az apás szülések pozitív hatását tekintve: a nők kisebb mértékű fájdalmakról számoltak be, kisebb arányban kértek fájdalomcsillapító gyógyszereket, kisebb mértékben lépett fel náluk szorongás, pozitívabb szülésélményekről adtak visszajelzést. Az újszülött babák állapota is jobb volt. Bár az apák sokszor bizonytalanok abban, szeretnének-e jelen lenni (és ideális esetben ez közös döntés), azok, akik bevonódtak, általában pozitív élményekről számoltak be.

A szülésen részt vevő apák büszkék voltak párjukra, olyan erő birtokában látták őket, ahogyan addig még soha. A megszülető babával való első szemkontaktusuk pedig megható és meghatározónak bizonyult kötődésük kiala kulásában. A köldökzsinór átvágása szintén emlékezetes esemény, egyúttal szép szimbóluma is a külvilágba való átkísérésnek. Ahhoz, hogy az apák ne tehetetlennek, tétlennek érezzék magukat a szülés alatt, jó, ha közösen vesznek részt szülésfelkészítő foglalkozáson az anyával. Ahogyan Léder László pszichológus mondja: „A családtervezés, a gyermekvárás és a gyermeknevelés nem női feladat, hanem egy férfi és egy nő közös feladata; mindkettőre egyformán szükség van.”

RÉGI ÉS ÚJ APASZEREPEK

A régi, hagyományos, tradicionális apaszerep tekintélyelvű volt, elsősorban az anyagi biztonság megteremtéséből, a család védelméből állt. Apa keményen dolgozik, este fáradtan hazaér, nyugalom és pihenés kell

SZEPARÁCIÓS SZORONGÁS

A szeparációs szorongás lényegében az elválástól való félelem, amely a személyiségfejlődés természetes része. A kisbaba az első hónapokban – csakúgy, mint az anyaméhben – egynek érzi önmagát az édesanyjával. 6-8 hónapos kora körül azonban mindinkább ráébred: nem biztos, hogy ez pontosan így van.

Azelső 6-7 hónapot anya és baba sokszor valódi szimbiózisban éli át, nem véletlen, hogy Margaret Mahler (1897–1985) magyar származású amerikai gyermekgyógyász, gyermekpszichológus az első 6 hónapot a paradicsomi idill állapotának nevezte. Ám ezután a teljes egység mind fizikai, mind érzelmi értelemben repedezni kezd.

MIT TAPASZTALHAT A SZÜLŐ?

Mindannyian észlelhettük már, hogy a békésen játszó baba egyszer csak sírva fakad, mert kimentünk a szobából, majd amikor visszamegyünk hozzá és ölbe kapjuk, minden újra a legnagyobb rendben van. Amikor a baba riadtan reagál arra, ha az anya nincs a közelében, az az elszakadástól, a szeparációtól való félelem jele. Egyénenként eltérő mértékűek és intenzitásúak lehetnek a szorongásból eredő negatív reakciók. A pici ilyenkor azt éli át, hogy az anya eltűnt, nincs ott, s lehet, hogy többé nem is lesz. Emiatt, ha teheti, folyton a nyomában van, kúszik-mászik utána, még a mosdóba is követi; sírva ébred, rosszabbul alszik. De anyukája ölében, karjában, közelében rögtön minden helyrebillen, hiszen számára ő a megnyugvás, a biztonság forrása. A 8 hónap körüli babák további jellemzője, hogy már nem olyan barátságosak minden idegennel, mint korábban, nem mosolyognak bárkire, nem veheti őket ölbe akárki – ez is az anya preferálásához köthető.

A baba önállósodásának első fontos állomása, amikor a kúszás-mászás révén fizikailag valamelyest már önállóan el tud távolodni az édesanyjától. Eddig a mozgásban is segítségre szorult, most először ér el magától dolgokat, ami egyszerre nagyon izgalmas, ugyanakkor rémisztő is lehet számára. Nem véletlen, hogy épp erre az időszakra esik a szeparációs szorongás első megjelenése.

EZ SEM TART ÖRÖKKÉ

Amikorra a kúszó, majd mászó kisbaba el tud távolodni az anyától, addigra sokszor az édesanya is elfárad már, hiszen nagyon megterhelőek az első hónapok egy csecsemővel. Így ő is örül, hogy lassacskán valamivel több szabadságban lehet része, hogy időnként szusszanhat egy kicsit. Az anya tehát menne, ám ez a babát sokkal jobban megviseli, mint korábban.

A szülőknek sem egyszerű, ők a „visszaesést” élik meg nehezen. Korábban például lehet, hogy már többször is a nagymamára hagyhatták a gyermeküket, de a baba most ismét tiltakozik ez ellen. Persze csak látszólagos a visszaesés, hiszen ez valójában a fejlődés természetes része. Lényeges dolog tudatosítanunk magunkban, hogy átmeneti időszakról van szó, és fontos, hogy ne nehezteljünk a gyermekünkre túlzott ragaszkodásáért, se magunkra, ha ezt már nehezünkre esik tolerálni. A gyermek szeparációs szorongása általában minden családot megvisel. Ugyanebben az időszakban gyakran más újdonságokkal is meg kell birkóznia a babának és a családnak: a mozgásfejlődés változásaival, a fogzással, a hozzátáplálás következtében megváltozó emésztéssel – ezek mind-mind megterhelőek lehetnek és megzavarhatják az éjszakák, de akár a nappalok nyugalmát is.

GYERMEKNEVELÉS AZ ÖNISMERET FEJLESZTÉSÉVEL

Gyakorlatilag lehetetlen kikerülniük az önismeret fejlesztését, fejlődését azoknak a szülővé váló felnőtteknek, akikben megvan az a törekvés, hogy jól csinálják a szülőséget, a gyermeknevelést. Hogy miért is? Ennek számos oka van.

Rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy gyermeket vállalni, megélni a várandósságot, a szülést és ami utána jön: csodálatos, és minden alábbiakban felsorolt nehézség ellenére bőven megéri. Ugyanakkor a fejünket a homokba dugni, és elutasítani mindent, ami ezt a csodát árnyaltabban mutathatja, nemcsak butaság lenne, de komoly veszélyeket is rejt a későbbi megküzdőképesség és a család hosszú távú egyben tartása szempontjából.

HORMONFELHŐ, KIALVATLANSÁG ÉS EGYEBEK

Az első gyermek vállalása rögtön nagy változásokat hoz. A várandósság során elkezdődik a lelki-testi átrendeződések sorozata. A kismama jobb esetben úgy vészeli át a testi kellemetlenségeket, hogy közben rózsaszín szemüvegen keresztül nézi a világot. Ugyanakkor az sem ritka, hogy ez az időszak kifejezetten rossz érzésekkel terhelt, a hormoncunami hatására az anya „megőrül”, az érzelmi hullámvasutat pedig esetleg a párja sem tudja jól tolerálni. Előfordulhat, hogy egyszerűen elmagányosodnak a kapcsolatban. Van, aki boldogan simogatja kerekedő pocakját, de sokan képtelenek szeretni a megváltozott testüket. (Ettől még belőlük is ugyanolyan jó anya lehet ám!)

Maga a szülés rendkívül intenzív esemény, testi és lelki értelemben egyaránt. Az édesanya a saját testével, a képességeivel kapcsolatban mélyreható tapasztalatokat gyűjt, mindeközben az édesapa is meghatározó élményekre tehet szert akár a párjáról, akár a maga tehetetlenségérzéséről, akár az újszülötthöz való saját viszonyulásáról.

Ezután következik egy jó eséllyel kevés alvást, viszont annál komolyabb igénybevételt jelentő időszak. Az emberek nagy része pedig általában nem a legjobb arcát mutatja amikor a végletekig kimerült. Rácsodálkozhatunk a saját reakcióinkra és szülőtársunk változásaira, valamint magának a kapcsolatnak az újrahangolódására – akár pozitív, akár negatív értelemben.

A gyermek(ek) cseperedésével a kezdeti hormonfelhő és a kialvatlanság elpárolog, ugyanakkor újabb és újabb kihívások következnek. Ki ne tapasztalta volna, hogy gyermekében felnagyított és itt-ott torzított tükörre talál, és hogy a saját vagy a párja rossz tulajdonságait kapja vissza tőle hatványozottan?

MIKOR KEZDŐDIK A GYEREKNEVELÉS?

Ha már gyermeknevelés… Van, aki arról számol be, hogy a maximalizmusa megbénítja, inkább bele sem kezd semmibe, ha nem biztos benne, hogy elsőre rögtön sikerülni fog. Az első gyermekével várandósan ezért úgy gondolja, igyekszik majd szülőként ezt a mintát nem átadni. Nagyon szuper, hogy megtette az első lépéseket és ránézett egy kedvezőtlen tulajdonságára, továbbá hogy tudatosan szeretne tenni valamit szülőként azért, hogy

1-3 ÉVES KOR

GYERMEKPSZICHOLÓGIA

1-3 ÉVES KOR

ÉNTUDAT, DACKORSZAK, HISZTI

A hisztis, dacos gyerek nem feltétlenül rossz gyerek, egyszerűen csak nagyon nehéz időszakot él meg, mivel a szellemi fejlődése egy kritikus szakaszhoz ért: elkezd kialakulni az éntudata. A kialakulóban lévő énkép és a vágyak pontos kifejezésének nehézsége miatt köszönt be a dackorszak, melynek során a szülők támogató jelenléte létfontosságú.

Vedd fel a sapkád! Nem! Vedd fel a sapkád! Nem. Gyere, segítek. Nem, én akarom! A gyakorló szülők egy ilyen párbeszéd hallatán vagy megértően bólogatnak, vagy csak mosolyognak, attól függően, hogy gyermekük a közelmúltban vagy már régebben volt 2-3 éves. Ezek a mondatok ugyanis a dackorszak jellemzői lehetnek, amikor a gyermek a személyiségfejlődés olyan szakaszába lép, amikor ráébred, hogy létezik önálló akarat, ami már neki is van, és ezt szeretné is alkalmazni. A gond csak az, hogy érzelmi fejlődésében még nem tart ott, hogy ezt a kialakulóban lévő éntudatot megfelelően tudja kezelni. Általában a beszédfejlődése sem tart ott, hogy a megfelelő szavakkal le tudja írni, ki tudja fejezni, mit érez. Vagyis az éntudat kifejlődésének a kezdeti szakasza frusztrációt okoz a kisgyermekeknél, amit jobb eszköz híján dacolással és hisztivel tudnak kifejezni.

ÉN ÉS ÉNTUDAT

Emberi viselkedésünk egyik legfőbb jellemzője, hogy tudatában vagyunk létezésünknek, tudunk önmagunkról, és ez alapvetően meghatározza a viselkedésünket, érzelmeinket, cselekvéseinket. Énünk, az önmagunkról megszerzett tudásunk a saját észleléseken túl a másoktól kapott visszajelzések alapján formálódik.

2-3 évesen a kisgyerekek különböző célokat állítanak fel maguknak, nem törődve azzal, hogy hogyan reagálnak ezekre a szüleik, mit szól hozzájuk szűkebb vagy tágabb környezetük. A célok elérése egyfajta ügyességi mérce, ami által kipróbálják, hogy mire képesek. Ez a jelenség az éntudat kialakulásának velejárója.

Gyakran megfigyelhető, hogy kisebb, de beszélni már valamennyire tudó gyermekek nem használják az „én” személyes névmást, hanem harmadik személyben beszélnek magukról vagy a saját nevükkel utalnak magukra. Ez azért van, mert még nincs kialakult éntudatuk.

Ehhez el kell magukat határolniuk a külvilágtól és más emberektől egyaránt, amiben az önmagukról szerzett tudás, a saját magukról szerzett tapasztalatok, ismeretek rendszere segíti őket.

Az éntudat kialakulása hosszasabb folyamat.

A kicsi nem tudja például rögtön, hogy önmagát látja a tükörben és nem egy másik babát.

9-12 hónapos korban jön a felismerése: „Én vagyok, aki cselekszik, az én kezem mozog előttem”.

12-15 hónapos korban a gyermek már megkülönbözteti magát más személyektől. 15-18 hónapos korában felismeri saját magát a tükörben, mindinkább ismeri az arcvonásait, vagyis, ha esetleg szétkent egy adag festéket az arcán és ezt meglátja a tükörben, tudja, hogy a festék nem hozzá tartozik.

SZOBATISZTASÁG

Minden gyermek elérkezik egyszer ahhoz a ponthoz, amikor szobatisztává válik. Ennek az ideje és útja-módja azonban sokszor szinte kifürkészhetetlen. Egyes gyerekek már 1,5 évesen szobatiszták, mások viszont épp csak az óvodáskor betöltésekor jutnak el a pelenka mellőzéséig.

Vannak bizonyos határidők, amelyeknek a gyerekek is eleget tesznek, ilyen például az, hogy az óvodáskor eléréséig általában szobatisztává válnak – ami fontos az óvodai életben való zavartalan részvételhez is. Azonban ezt meg kell különböztetni az éjszakai szobatisztaságtól!

A nappali szobatisztaságra előbb érnek meg a gyerekek, az éjszakai szobatisztaság csak a következő lépés.

HOGYAN CSINÁLJUK?

Mikor kell elkezdeni a leszoktatást a pelusról? Hogyan álljunk neki? Mindenekelőtt: a legjobb akkor, ha úgy látjuk, a kicsi már nyitott rá. A bilit javasolt jól látható helyen tartani, például a fürdőszobában. A gyerekek sokat tanulnak utánzással. Lehet, hogy amikor napközben vécére megyünk, a kicsi is ráül a bilire, bár kezdetben még pelenkával. Egy idő után a bili bekerülhet például a gyerekszobába, és ott is ki lehet próbálni. Idővel már igényel ni fogja a gyerkőc, hogy levegyük róla a pelenkát, amikor a bilit használja, és egyre gyakrabban sikerül majd bele is pisilnie. Vannak olyan gyerekek, akik a szülők, a nagytesó(k) szokásait látva rögtön a vécére akarnak átszokni – ilyenkor egy ülőkeszűkítő, és a fellépéshez egy zsámoly beszerzése lehet a megoldás. A lényeg, hogy ha látjuk az érdeklődést, segítsünk és legyünk türelmesek. Mondjuk el, mutassuk meg (akár a tesóval, akár egy plüssfigurával), hogyan is kell csinálni ezt a dolgot. Vannak bilire szoktatást támogató könyvek, melyek szöveggel és képekkel mutatják be, hogyan juthatunk el a pelenkától a szobatisztaságig. Ezek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy felkeltsük a kíváncsiságot gyermekünkben. Ha lehet, érdemes a bilire szoktatást a nyári tervek közé besorolni, hiszen a melegben otthon akár meztelenül is rohangálhat a gyermek, így nem megy az idő a ruhák levételével és nagyobb az esély a sikerélményre. Továbbá: nyáron nem fázik meg a kicsi, ha pelus nélkül van és véletlenül bepisil. Nyáron az öltöztetés is egyszerűbb, hiszen nem mindegy, hogy adott esetben hány réteg ruhát kell lecserélni és kimosni.

Általános szabály, hogy a szobatisztaságra szoktatás alatt mindig legyen nálunk váltóruha, sose lehet tudni, hol és mikor lesz rá szükség!

HOGYAN NE CSINÁLJUK?

Sosem szabad megszégyeníteni a gyermeket, ha nem az elvárásaink szerint „teljesített”, illetve ha pelus nélkül hagyva véletlenül „baleset” éri. Ne erőltessük őt a bilire, ha nem akarja, ne ültessük hosszasan rajta, amíg csak nem pisil vagy kakil – mindez frusztrációhoz, szorongáshoz vezethet és rossz élményeket társít a szobatisztasággal kapcsolatos teendőkhöz. Ne hasonlítgassuk őt más gyerekekhez, akiknek bezzeg már nem kell pelus! A gyermekek idegrendszeri érése nagyon eltérő lehet, és összefügg a záróizmok szabályozásának képességével.

ÍGY IS LEHET!

Már a kezdetektől segíthetjük gyermeküket a szobatisztaság korai elsajátításában, amihez létezik egy ma még kevéssé ismert technika: az elimination communication, vagyis az EC. Ennek a módszernek az alkalmazását már kisbabakorban el lehet kezdeni. Lényege, hogy a gyermeke kommunikációját érzékenyen figyelő és mindinkább kiismerő szülő már a jelzésekből látja, mikor kell a picinek pisilnie, és ilyenkor kényelmes pózban egyből bili fölé helyezi őt. Ha ez már megy, idővel a kakilást is ugyanígy lehet intézni. Ezáltal szinte kihagyható a hagyományos pelenkázási időszak.

FÉLELEM A SÖTÉTSÉGTŐL

Már a kicsik életében is jelen van a félelem, a rettegés az ismeretlentől. Szülőként tanúi lehetünk annak, hogy széles és változatos a paletta, tehát szinte bármi kiválthatja, amivel a gyermek még nem találkozott, vagy ami egyszer már negatív élményt okozott számára: félhet a hangos kutyáktól, a kígyóktól, pókoktól, a rémálmoktól, sötétségtől. Most az utóbbiról lesz szó: mit tegyünk, ha a gyermekünk fél a sötétben?

Csak akkor félek a sötétségtől, ha véletlenül felébredek éjszaka! – mondja a 8 éves Lulu. – A bútorok olyan ijesztőek éjjel, mert azt hiszem, hogy valami lények azok, ott állnak és engem néznek! Az ehhez hasonló félelem, a niktofóbia 2-3 éves kor körül alakulhat ki, része az ijesztő jelenségek látni vélt képe is. Aktív, élénk képzelőerő szükséges hozzá, ami alapvetően pozitív dolog, csakhogy a gyermek ekkor még nem elég idős ahhoz, hogy képes legyen elkülöníteni a fantáziát a valóságtól. A legtöbb „ijesztő” dolog a gyermeki képzeletben létezik. Ha a fény kialszik, a fantázia trükközni kezd: „Valami van az ágy alatt! Az nem is a szekrény, hanem egy kísértet…”

BELÉNK KÓDOLT ÉRZELMI REAKCIÓ

A képzelet fejlődésével egyre nő a világ iránti tudatosság is – azonban ahogy egyre több dolgot fog fel a gyermek, úgy növekszik a számára ijesztő jelenségek száma is. Ehhez hozzájárul, hogy a memóriája mindinkább képes nagyobb időegységek áthidalására. A napközben átélt, esetleg ijesztő tapasztalatok hosszabban megőrződnek, mindemellett a gyermek átveheti a testvérek vagy épp az ovistársak félelmeit is, nyomot hagyhat benne a játszótéri csata, vagy akár egy hangos szó. Nagy hatással lehetnek rá a mesebeli szereplők, melyek még akkor is életre kelhetnek számára lámpaoltás után, ha egyébként stresszmentesen telik a nap és a lefektetést megelőző rituálé. Persze nagyok lehetnek az egyéni különbségek, hiszen ami az egyik gyermeknek ijesztő, azt a másik talán észre sem veszi.

A niktofóbia kifejezetten gyakori jelenség, Nemcsak a kicsiknél érhető tetten, de a rendkívül aktív gyermeki fantázia jelentősen felerősítheti.

A félelem persze nem ördögtől való jelenség. Belénk kódolt érzelmi reakció, aminek védelmi funkciója van: abban segít, hogy képesek legyünk megfelelően reagálni a veszélyes dolgokra.

Ez a sötét által kiváltott félelmekre is igaz: elegendő fény híján nem támaszkodhatunk vizuális benyomásainkra, holott a látásunkon keresztül egyébként óriási mennyiségű információt szerzünk. Őskori elődeink emiatt sokkal nagyobb veszélyben lehettek éjszakánként, mint nappal, hiszen könnyebben eshettek ragadozó vagy ellenség áldozatává. Ez a fenyegetettségérzés evolúciónk részévé vált. Szélsőségeinek kizárását vagy kialakulását a gyer mekkori tapasztalatok is nagyban befolyásolhatják.

AMI ELENGEDHETETLEN A BIZTONSÁGÉRZETHEZ

Amikor a baba sír, mert éjszaka felébred a szobájában és megijed, az anyukája jó esetben siet, hogy megnyugtassa, hogy a pici biztonságban érezhesse magát. Ha ez esetleg nincs így, a sötétséghez már korán negatív érzetek társulhatnak. A továbbiakban hosszasabb tanulási folyamat veszi kezdetét, melynek során a gyermek optimális esetben azt is megtapasztalja, hogy amint információt szerez a félelmetesről, az már nem is lesz annyi

BÖLCSŐDEI BESZOKTATÁS

A gyermek bölcsődébe szoktatása sok szülőnek nehéz. Nemcsak azért, mert egy korszak lezá rása, hanem azért is, mert megoszlanak a vélemények arról, jó megoldás-e intézménybe adni egy 3 évesnél fiatalabb gyermeket, kiszakítva őt a meghitt családi környezetből. Ám van, amikor meg kell tenni ezt a lépést.

Amai világban nem kérdéses, hogy szükség van-e bölcsődére: egyre kevesebben tehetik meg, hogy akár többször 3 évig is otthon maradjanak. Mind többen döntenek amellett, hogy gyermeküket bölcsődébe adják, amíg dolgoznak. Ráadásul sok kicsi már jóval 3 éves kora előtt is érett arra, hogy napközben kortársai között legyen. Fontos, hogy lássuk, gyermekünk ilyen-e, illetve hogy mi, szülők is készen álljunk erre a változásra.

KÉSZÜLÉS AZ ÚJ IDŐSZAKRA

A bölcsis beszoktatás némiképp eltér az ovistól: hosszabb, többlépcsős folyamat. A bölcsődék nincsenek körze tesítve, így abba az intézménybe írathatjuk be a gyermekünket, amelyiket a legmegfelelőbbnek gondoljuk. Létez nek már olyan bölcsődék is, melyek sajátos nevelési igényű, esetleg ételallergiával küzdő vagy akár cukorbeteg kisgyermekeket is fogadnak. Érdemes tehát kutakodni, nyílt napokra elmenni, intézményvezetőtől információt kérni. Legyünk felkészültek és tájékozottak, amivel magunkat is segítjük a döntésben!

A bölcsi megkezdése előtt érdemes gyerekközösségbe is járnunk csemeténkkel. Jó dolog napirendünket, étkezési szokásainkat a bölcsiéhez közelíteni, amennyiben nagyon eltérne attól, majd tartani is, hiszen a megszokott rend hatalmas biztonságérzetet ad a gyerekeknek. A bölcsire készülve hasznos lehet kapcsolódó témájú könyveket lapozgatnunk gyermekünkkel, vagy ezzel kapcsolatos meséket néznünk.

Amennyiben még szoptatunk, tévhit, hogy azt ebben az időszakban kellene abbahagynunk vagy korlátoznunk, hiszen egyszerre egy nagy változás épp elég a gyerkőcnek. Mivel mástól nem várja a szopizási rituálékat, altatásokat, a szoptatási rendet nem szükséges megbolygatni. Hétvégén vagy szünetekben gyermekünk szopizhat az ebéd utáni alvásokat megelőzően, vagy amikor csak igényli, testünk alkalmazkodni fog hozzá.

HOGYAN KEZDJÜK?

Ideális, ha mindig ugyanaz a szülő kíséri bölcsődébe a gyermeket. Ha van nagyobb testvér, lehetőleg ne vigyük magunkkal, hiszen a kicsi ebből csak azt látja, hogy anya otthagyja őt valahol, míg a testvérét nem. Ne felejtsük otthon a kedvenc alvókáját sem; ha eddig nem volt neki, érdemes választania egyet.

Mivel minden gyerek más, mindegyikük máshogy éli meg és dolgozza fel a szülőtől való elválást, a beszoktatást.

Tartsuk szem előtt azt is, hogy a bölcsis korosztályú gyerekek ingerküszöbe alacsonyabb. Ne hasonlítgassuk őket egymáshoz, inkább biztosítsuk őket a szeretetünkről, foglalkozzunk velük, figyeljünk rájuk, amikor csak tehetjük, így sokkal könnyebben találják meg újra a lelki egyensúlyukat. Legyünk őszinték velük!

3-6 ÉVES KOR

GYERMEKPSZICHOLÓGIA

BEILLESZKEDÉS AZ ÓVODAI KÖZÖSSÉGBE

A gyermek óvodába kerülése fontos mérföldkő a család életében, ami a kicsik szocializációját szolgálja. Megtanulják a szabálykövetést, megtanulnak alkalmazkodni egy nagyobb közösséghez, sok új ismeretet szereznek; az egész tulajdonképpen játékos felkészülés az iskoláskorra.

Azóvodák köznevelési intézmények, melyekben a nevelési év szeptember 1-jén kezdődik, és a következő év augusztus 31-ig tart. Működésüket a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, illetve az ennek végrehajtására kiadott kormányrendeletek szabályozzák. Ez a törvény egyértelműen szabályozza, hogy minden gyermek 3 éves korától (nem a 3. születésnapjától, hanem tárgyév szeptember 1-től) a tankötelezettség kezdetéig köteles óvodai nevelésben részt venni, és legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson részt venni.

Tavasszal az óvodák nyílt napokat tartanak, amelyekre érdemes ellátogatnunk és magunkkal vinnünk leendő óvodásunkat is, hogy lássa, hová fog járni, esetleg részt is vehessen a választásban. Hiszen lehet, hogy amelyik ovi nekünk szimpatikus, az neki nem, és ő fog napi több órát ott tölteni, az pedig nagyon fontos, hogy jól érezze magát.

Amennyiben nem abba az óvodába íratnánk gyermekünket, amelyik a lakóhelyünk szerinti körzethez tartozik, jelezzük ezt az adott intézmény vezetőjének. Erre abban az esetben is szükség van, ha már nem tartózkodunk Magyarországon, hiszen ezt a gyámhatóság a kötelező óvodai nevelés miatt figyeli. Ügyeljünk arra, hogy gyermekünk még az óvodakezdés előtt kezdjen fokozatosan önállósodni, ami segítségére lesz az ovis életben. Ruhái legyenek praktikusak és kényelmesek, olyanok, amiket mi se sajnálunk, ha koszolódnak, vagy esetleg elkeverednek. Megkötős cipő helyett cipői legyenek tépőzárasak, ezáltal öltözködését gyorsítjuk, sikerélményét növeljük, illetve az óvó néniknek és dadusoknak is időt takaríthatunk meg. (Persze a továbbiakban azért a cipőkötést is gyakorol hatjuk, jót tesz a finommotorika fejlődésének.)

Az óvodában a kicsik önállóan járnak mosdóba, ezért ezt is érdemes otthon gyakorolni, a napi rutin részévé tenni. Kapjon a gyerkőc otthon is feladatokat, amiket neki kell elvégeznie, például terítésnél ő tegye ki a szalvétát, majd étkezés után vigye a szemetesbe, vagy párosítsa össze a zoknikat mosás után. Gyakori aggodalmunk a szobatisztaság, még akkor is, ha kisebb-nagyobb megtorpanásokkal már haladunk ezen az úton. Mi lesz, ha nem stabilan szoba- és ágytiszta az óvodaköteles gyermekünk? Az óvodát kezdő 3 éves kor osztály többnyire már szobatiszta, ugyanakkor mivel a gyermekek fejlődése nem egyforma, vannak, akik később jutnak el arra a fejlettségi szintre, hogy önállóan végezzék el szükségleteiket. Emiatt azonban a gyermek felvéte lét nem utasíthatja el az intézmény, hiszen az óvodai elhelyezés egyetlen feltétele a 3 éves kor betöltése. A közoktatási törvény ki is mondja, hogy nem szobatiszta gyermek esetén az intézménynek kell biztosítania az ellátáshoz szükséges feltételeket. Nehezítheti a helyzetet, hogy mivel a kicsi életében nagy változást hoz az óvodai beszoktatás, az új közösség, az addig stabil szobatiszta gyermek is „visszaeshet”, hiszen átmenetileg stresszhatás éri őt, amin nem feltétlenül egyszerű átbillennie. A közösségbe szokva aztán szépen ez is megoldódik majd, kísérjük a folyamatot türelemmel, odafigyeléssel, melyben az óvónők is segítségükre lesznek. Másik aggodalmunk a szoptatás kérdése lehet, amennyiben 3 éves vagy akár ennél idősebb gyermekünk még szopizik. Nem szükséges elválasztani őt, már csak a nagy változás miatt sem, hagyjuk meg neki ezt a biztonságos

FIGYELEMZAVAR

Az ADHD-s gyermeket nevelői vagy szülei gyakran egyszerűen csak rossz gyereknek tartják. Pedig a valós probléma felismerése után számos terápia, akár gyógyszeres kezelés áll rendelkezésre, hogy a tünetek enyhüljenek, megkönnyítve nemcsak a gyermek, de környezete életét is.

Afigyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) neurológiai eredetű, veleszületett vagy fejlődési rendellenesség, amelynek fő tünete a figyelemzavar, kiegészítő tünetei pedig a hiperaktivitás, az impulzivitás.

Fontos tudni, hogy az ADHD-s gyermeket gyakran csak rossznak tekintik, vagy ami még kellemetlenebb: neveletlennek, aminek oka a nem megfelelő szülői hozzáállás, esetleg a túl sok képernyőidő. Az ilyen szülői magatartás azonban – bár korántsem a legpozitívabb – nem vezet ADHD kialakulásához.

HOGYAN LEHET FELISMERNI?

Gyanakodásra adhat okot, ha a gyermek szétszórt, nehezére esik figyelmének fenntartása, a gondolatai elkalandoznak. Ha tevékenységei nem folyamatosak, széthullanak; ha nagyon rövid ideig tud koncentrálni. Ha állandóan mocorog, szaladgál és sokat csacsog, beszél. Ha a viselkedése hirtelen és impulzív, ha gondolkodás nélkül cselekszik. Ha bármilyen fegyelmezésnek, szép szónak, szabályozásnak erősen ellenáll.

Mivel a fenti viselkedésformák bizonyos mértékig az összes totyogóra és kisgyerekre, de akár egy alsó tagozatos iskolásra is igazak, nehezen diagnosztizálható rendellenességről van szó. A legfőbb különbség az átlagos és az ADHD-s gyermek között az intenzitásban keresendő. A tünetek a rendellenességgel élő gyermek esetében sokkal erősebbek, fokozottabban vannak jelen.

A nehéz felismerhetőség miatt biztonsággal csak 2 éves kor körül lehet megállapítani az ADHD tényét, korábban nem igazán. Leggyakrabban a kisiskoláskorban diagnosztizálják a szakemberek. Az ADHD-s gyerekre ebben a korban (is) jellemző lehet, hogy nehezen viseli el a szabályokat, nem tudja azokat betartani. Előfordul, hogy nem tud a társaihoz, a napirendhez alkalmazkodni, mást akar csinálni, mint ami éppen a feladat. Gyakran rendetlen is, széthagyja a dolgait, elfelejti, hová tette azokat. Vagyis, az ADHD-s kisgyerek minden jellemzővel rendelkezik ahhoz, hogy „rossz gyereknek” bélyegezzék.

MI OKOZZA?

Bizonyos környezeti tényezők fokozott kockázatot jelenthetnek kialakulásában. Ilyen az ólomterhelés, az anya alkoholfogyasztása, dohányzása a várandósság alatt, illetve a koraszülöttség. Szociális tényezők is közrejátszhat nak benne, például az, ha a gyermek hátrányos társadalmi helyzetben él. De pontos oka nem ismert.

"Az ADHD-t kiváltó okokat az orvostudomány jelenleg nem ismeri. A megfigyelhető családi halmozódás miatt feltételezhetően genetikai hajlam és környezeti hatások együttesen vezethetnek a kialakulásához. Fiúk esetében az előfordulás sokkal gyakoribb” – írja az egeszsegvonal.gov.hu.

KEZELHETŐ VAGY ENYHÍTHETŐ? IGEN!

Sajnos, az ADHD nem gyógyítható, de kezelni fontos, és kell is. Mivel összetett jelenségről van szó, ehhez nem elég egyetlen szakember. A megfelelő terápia kialakításához gyermekpszichiáterre, klinikai szakpszichológusra, gyógypedagógusra egyaránt szükség lehet. Léteznek gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiás lehetőségek is. Ezek kombinációjával sokszor nagyobb sikereket lehet elérni, mintha csak egyik vagy másik megoldással

AZ ISKOLAÉRETTSÉG KRITÉRIUMAI

Ahogy nő a gyermekünk, egyre több dologra képes, egyre nagyobb a tudása és ismeretanyaga. Bölcsi, ovi, iskola: magától értetődő lépcsőfokok. Vagy mégsem? Elég, ha betölti a 6 évet, és mehet iskolába? Vagy szükség van arra, hogy bizonyos feltételeket teljesítsen? Mi is egyáltalán az iskolaérettség?

Aziskolaérett gyermek alkalmas arra, hogy megkezdje iskolai tanulmányait az óvoda után. Vannak egyértelmű szabályok, melyekre az iskolaérettség meghatározásánál támaszkodhatunk: a nemzeti köznevelési törvényben írtak szerint tankötelessé válik a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti. A szülő kérelmére, a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt.

KI HATÁROZZA MEG, ÉRETT-E AZ ISKOLÁRA A GYERMEK?

Az adott életkor betöltésén kívül létezik egy sor olyan kritérium, melyeknek jó, ha eleget tud tenni a gyermek ahhoz, hogy az iskolában a későbbiek során sikeresen teljesíthessen. Amennyiben úgy látjuk, hogy ezeknek a feltételeknek nem felel meg, érdemes szakemberhez fordulnunk, hogy segítsen az iskolaérettség megítélésében. Persze mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy a gyermekünk megfelelően fejlődjön, de van néhány olyan kérdéskör, amely nem tartozik a szülői kompetenciák közé. Ha kétségünk támad, érdemes a gyermekorvossal, illetve az óvónővel konzultálnunk, aki valószínűleg a helyileg illetékes nevelési tanácsadóhoz fog irányítani minket annak érdekében, hogy kiderüljön: a fennálló probléma valóban gátja-e az iskolába indulásnak. Ha bebizonyosodik, hogy valóban hátráltatná az iskolai tanulmányokat, ne a negatívumot lássuk benne, hiszen így nyertünk még egy évet ahhoz, hogy torna, fejlesztés, foglalkozás, szükség esetén orvosi javaslat alapján végzett terápia segítségével azonos esélyekkel indulhasson az iskolába gyermekünk, mint a társai.

AZ ISKOLAÉRETTSÉG FŐ KRITÉRIUMAI

Jelenleg Magyarországon nincs olyan iskolaérettségi vizsgálat, melynek alapján egyértelműen zöld utat vagy elutasítást kapna a nagycsoportos gyermek. Az óvodákban az óvónők végzik a felméréseket, amelyek nem egységesek, hanem az adott óvodában bevett szokás szerint működnek. Abban viszont megegyeznek, hogy közös kritériumrendszer alapján határozzák meg, iskolaérett-e a gyermek.

AZ ISKOLAÉRETTSÉG TESTI FELTÉTELEI

A gyermek legalább 120-130 cm magas, minimum 20-22 kg közötti testsúlyú. Ez elsősorban azért fontos, hogy testileg elég fejlett legyen az iskolával járó feladatok teljesítéséhez: elbírja az iskolatáskát, kilásson a padból. Fogváltása megindult: van már legalább 1-2 kiesett mozgó tejfoga, újonnan bújó foga. Nagymozgásai koordináltak, finommozgása fejlett, egyértelmű, hogy jobb- vagy balkezes.

AZ ISKOLAÉRETTSÉG PSZICHOLÓGIAI FELTÉTELEI

A gyermek betartja a közösség szabályait. Elvégzi a rábízott feladatokat. Képes arra, hogy kortársaival szociális kapcsolatokat alakítson ki. Bizonyos szinten bírja a monotonitást, elviseli a kudarcot.

A SZÜLŐI MINTA SZEREPE

Szülőként sokszor nem is gondolunk bele, milyen nagy a felelősségünk abban a tekintetben, hogy mekkora hatással vagyunk gyermekünkre. Viselkedésünk, nevelési módszereink utódunk későbbi életét is jelentősen érintik: a szülői mintának nagy szerepe van abban, hogy felnőttként hogyan él, mit tesz, milyen párt választ, mit sportol, mit és mikor eszik.

Ahogy a gyermekünk növekszik, egyre-másra magunkat, a párunkat vagy valamelyik rokonunkat láthatjuk benne. „Pontosan olyan az orra, olyanok a mozdulatai, a gesztusai, mint…” Az örökölt adottságok azonban csak egy részét képezik mindannak, amivé gyermekünk válik. A genetikai „hozott anyagon” túl erőteljesen hat rá a saját életstílusunk, viselkedésünk, befolyásolják szociális kapcsolataink is. A „finomhangolást” tehát a család, a környezet végzi el.

SZÜLŐI PÉLDAKÉP

A gyerek folyamatosan, önkéntelenül, tudattalanul másolja a szülői mintákat – a szülők reakcióit, viselkedésmódját, problémamegoldó készségét –, hogy ezt a tudást saját maga is hasznosíthassa. Már a pocakban, kisbabaként is hallja a zenéket, amiket szeretünk, később ölbeli babaként részese lesz szociális kapcsolatainknak, párbeszédeinknek, közben folyamatosan „raktároz” és tanul. Persze ez korántsem azt jelenti, hogy a szülő másolata lenne!

A gyermek önálló személyiség, és rendelkezhet számunkra egészen meglepő tulajdonságokkal is. Ha egy-egy helyzetre nem megfelelő viselkedéssel reagál, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy elrontottuk a nevelését, hogy rossz mintákat adtunk át. A szülői minta leginkább az életviteli területeken jelenik meg.

A kora gyermekkorban a biztonságot, az érzelmi kötődést a szülők jelentik a kicsinek, őket tekinti a legfőbb pél daképnek; viselkedésük, az általuk közvetített szokások és szabályok meghatározóak számára. Később ez a kör bővül: ha van például nagyobb testvér, ő szintén mintaként szolgálhat. Ahogy egyre több szociális kapcsolat alakul ki, minta lehet számára az őt körülvevő többi felnőtt – óvó néni, tanító néni –, de a barátok és az őt körülvevő más gyermekek is. Szülőként mindenekelőtt saját viselkedésünkkel adjuk át a mintákat, később a nevelési-oktatási intézmények (bölcsi, ovi, suli) megválasztásával mutatjuk gyermekünknek az általunk megfelelőnek tartott, követendő útirányt. Azzal, ahogy élünk, ahogy viselkedünk, akarva-akaratlanul is pozitív vagy negatív irányba terelgetjük gyermekünket. A negatív minta is minta: az az apa vagy anya is mély nyomot hagyhat maga után, aki nincs jelen vagy nem vesz részt a gyermeke életében, hiszen súlyos hiányérzetet okozhat.

MILYEN MINTÁKAT ADUNK ÁT?

Nagyon fontos megértenünk és elfogadnunk, hogy gyermekeink akaratlanul is követik az általunk nyújtott mintát. Itt elsősorban nem arról van szó, amit szeretnénk, hogy ők tegyenek, hanem arról, amit mi magunk teszünk. Már az egészen kicsik is észreveszik, ha kimondott szavaink nem állnak összhangban az akaratunkkal, a tetteinkkel. Pedig így van! Ha azt szeretnénk, hogy jó evő, zöldséget-gyümölcsöt szerető gyermek váljon utódunkból, akkor nem elég, ha erre megpróbáljuk rávenni, sőt az sem, ha ezeket az ételeket tesszük a tányérjára. Az is nagyon fon tos, hogy közben mit lát tőlünk. Mi is odaülünk mellé? Mi is főzeléket eszünk husival? Netán egyedül kell ennie, mi

NEHÉZ HELYZETEK

GYERMEKPSZICHOLÓGIA

BÜNTETÉS A GYERMEKNEVELÉSBEN

A hagyományos értelemben vett büntetés szerepe a gyereknevelésben ma kisebb, mint koráb ban, és ez jó irány. Az, hogy vannak keretek, szabályok, melyeket be kell tartani, hogy a tetteknek van következményük, illetve hogy jóvá lehet tenni, ha valamit elrontottunk: fontos. De mindezekre talán jobb, ha nem is büntetésként gondolunk.

Sok szülő azért nyúl akár olyan büntetési formákhoz, amelyekről alapvetően maga is azt gondolja, hogy nem jók, mert nincs más eszköze. Amögött, amikor egy szülő valójában káros módon fegyelmezi a gyermekét, legtöbbször a tehetetlenség áll. Mert őt is így nevelték, mert maga is így nőtt fel. Nem egy, nem két olyan dolog van, amelyek korábban a büntetési eszköztár részeiként elfogadottak voltak, ma pedig már gyermekbántalmazásnak minősülnek – a testi fenyítés mellett ilyen az érzelmi bántalmazás, az elhanyagolás, vagy a lelkileg mérgező környezet.

A viselkedéspszichológia két alapvető büntetéstípust különböztet meg: a pozitívat és a negatívat, ami nem azt jelenti, hogy az egyik jó, míg a másik rossz; a pszichológia egyiket sem preferálja.

A pozitív szó arra utal, hogy a gyermek kap valamit, egy új „rosszat”, például egy büntetésből elvégzendő felada tot. A negatív azt jelenti, hogy a nevelő elvesz a gyermektől, például nem mehet ki a többiekkel játszani. A szakemberek szerint ez utóbbi a kevésbé káros megoldás, pláne, ha nem indulatból, kiabálva hozzuk a gyer mek tudomására, hogy mondjuk nem nézhet mesét másnap, amennyiben nem engedi kikapcsolni a készüléket a megbeszélt idő/mese után, hanem számára érthetően elmagyarázva adjuk tudtára. Fontos tehát világossá tenni, szabályozni, hogy mit szabad és mit nem. Ami veszélyes, káros, azt tiltsuk – de az ilyen dologból lehetőleg kevés legyen. A többi szabály is legyen tisztán megadva, de jó, ha ezekből sincs túl sok.

NE BÜNTESSÜNK?

Elsősorban amiatt nem érdemes a büntetés felől megközelítenünk a gyermeknevelést, mert akkor a gyermek jó eséllyel félelemből fogja megtenni, amit kérünk. És ez messze nem ideális. Ilyenkor fordul elő az, hogy csupán addig tartja be a szabályokat, amíg a felnőtt látja. Márpedig ha csak azt tanulja meg a négyévesünk, hogy akkor ne tépje ki az egyéves testvére kezéből a játékot, ha mi ott vagyunk, akkor ne kólintsa fejbe a homokozóban a másikat, ha azt egy felnőtt észreveheti, az korántsem ugyanaz, mintha akkor sem tenné, ha kettesben vannak. A büntetéssel fegyelmezett gyermek nem belső indíttatásból, nem a szeretetkapcsolat miatt teszi meg, amit kérünk tőle. Hiszen egy kicsi elsősorban még anya kedvéért fogad szót, aztán válik csak belsővé a késztetése. A fegyelemből alakul ki – jó esetben – az önfegyelem.

FEGYELEMTŐL AZ ÖNFEGYELEMIG

Egy baba esetében még semmiféle „fegyelmezésről” nem lehet szó. Egyéves korig alakul ki a kötődés és az ősbizalom, ebből adódóan a kezdeti időszakban csak szeretetet, vigasztalást nyújtsunk, nem kell nevelnünk, pláne nem büntetnünk! 1–3 éves kor között tanulja meg a kisgyermek, hogy reagáljon a tiltásra – és ekkor tapasztalja meg először az engedetlenség következményeit. A szabályokat sokszor még nem érti, de tapasztalja, hogy ha szót fogad, annak jó, ha nem, annak kellemetlen következményei lehetnek. Fontos hangsúlyozni, hogy egy kisgyermek (kb. négyéves korig) még nem képes az önszabályozásra. Nem szán

TESTVÉRFÉLTÉKENYSÉG

Amikor egy gyermekes család bővül, gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy ne üsse fel a fejét a testvérféltékenység. Pontosabban: biztos, hogy a nagyobb csemete féltékeny lesz a kistestvé rére. Ez tulajdonképpen természetesnek mondható, némi tapasztalatszerzéssel és odafigyelés sel pedig könnyen szinten tartható, majdhogynem megszüntethető.

Anagyobbik gyerek először talán nem is mutatja ki, hogy féltékeny a kisebbre. Máskor nem kell még megszületnie sem a kistestvérnek ahhoz, hogy a báty vagy a nővér bizonyos tüneteket produkáljon; a testvérféltékenység jelei már az édesanya terhessége során is megmutatkozhatnak.

KÖZVETETT JELEK

A testvérféltékenység sok gyermeknél alvási nehézségekben, esetleg viselkedésbeli problémákban fejeződik ki. Vannak olyan gyerekek, akik bár túlvannak egy bizonyos koron, mintha visszaesnének egy korábbi fejlődési szakaszukba, és olyan megnyilvánulásaik lehetnek, amelyeket egyébként rég kinőttek, elhagytak. Ilyen lehet, hogy többször kérik, vegyük fel őket, ölbe kéredzkednek teljesen váratlan helyzetekben is, vagy épp újra bepisilnek, bekakilnak, esetleg – bár már szobatiszták voltak – pelenkát szeretnének maguknak. Simogatják az édesanyjuk pocakját, és biztosítják a szülőt, hogy jó testvérek lesznek, mégis, amikor szóba kerül a pici érkezése, agresszívabbak lehetnek, dühössé válhatnak.

Nagyobbacska gyermekkel kicsit egyszerűbb lehet a dolgunk, vele ugyanis könnyebb megértetni, hogy mi fog következni, a szülők mit miért tesznek, és azt is: attól, hogy testvére születik, még senki sem fogja magára hagyni vagy kevésbé szeretni.

MEGELŐZHETJÜK-E A PROBLÉMÁT?

Mint minden helyzetre, erre is vannak megoldások. De sok esetben nem egyszerű a dolgunk, hiszen – főleg a dackorszakos gyerekeknél – hamar ütközhetünk amúgy is nehézségeket okozó életkori sajátosságokba. Sok 2-3 éves gyerek nehezebben tud alkalmazkodni az új helyzethez, nehezebben is fogadja el, hogy már nem kizárólag ő lesz a középpontban, és előfordulhat, hogy rosszul reagál. Milyen apró praktikákkal vehetjük elejét – már születés előtt – a testvérféltékenységnek?

Mindamellett, hogy biztosítjuk nagyobb gyermekünket határtalan szeretetünkről, érdemes már a várandósság idején bevonnunk őt olyan feladatokba, melyekkel részt vehet testvére érkezésének elkészületeiben. Segíthet holmikat vásárolni a testvérének, tippeket adhat, hogyan nézzen ki a gyerekszoba, ötletelhet velünk, milyen eszközökre és játékokra lesz szükség a későbbiekben.

Nyugodtan megmutathatjuk neki egy babán, hogyan kell pelenkázni, vagy prezentálhatjuk, milyen lesz, amikor a kistestvért megfürdetjük majd. Ezáltal ő is érzi, hogy maximálisan bevontuk a várakozásba és a feladatokba, és látatlanban is közelebb kerül egy kicsit a testvéréhez, születésekor pedig nem fog idegenkedni a rá bízott apró feladatoktól.

Biztassuk nagyobb gyermekünket, hogy amikor csak szeretne, vegyen részt a testvére ellátásában. Elmagyaráz hatjuk neki, hogy bár többen lesznek, ezután is figyelünk rá. Mivel pedig ő a tapasztaltabb, ügyesebb, okosabb testvér, a későbbiek folyamán sok mindenre megtaníthatja az új családtagot.

A „RITUÁLÉK” EREJÉVEL

Amikor már közeledik a kicsi születése, a szülőknek érdemes valamilyen, gyermekük által kedvelt játékot, apró plüssfigurát vagy babát előre beszerezniük, amit a testvérke „hoz” majd a kórházból hazatérve. Ezzel a baba már

A VÁLÁS CSALÁDI, LELKI HATÁSAI

Amikor egy pár úgy dönt, nincs tovább, korántsem csak a kettejük kapcsolatán változtatnak. Megváltozik a teljes családi rendszer, megváltozik a gyermekek számára számos dolog. A szülők különválása óriási krízis, embert próbáló időszak mindenkinek.

Előzmények. A válás sosem derült égből, villámcsapásként érkezik. Gyakran nehéz évek előzik meg, érzelmileg nagyon megterhelő a szülői párnak és sok esetben a gyerekeknek is, akik gyakran szem- és fültanúi a veszekedéseknek, a sok elfojtott és a sok kirobbant konfliktusnak, a bántásoknak, a félreértéseknek, a sértődéseknek és a némaságba burkolózásnak. Mindez már a válás előtt sok szorongást, félelmet, fájdalmat okoz a család tagjainak.

Őszinteség. Hol az egészséges határ a túlzott beavatás és a dolgok elkendőzése, eltitkolása között? Ne beszéljünk válásról a gyerekek előtt, ha csak a legkisebb esély is van arra, hogy rendbe tudjuk hozni a párkapcsolatunkat. Akkor se avassuk még be őket, ha a párterápia mellett döntünk! Átmenetileg elkendőzhetjük a különválást azzal, hogy azt mondjuk: apa vidéken/külföldön dolgozik, ezért csak hétvégente, vagy havonta jöhet haza. De ez sem mehet a végtelenségig.

Nem szerencsés, ha mindenről csak utólag értesülnek a gyerekek. Nem jó, ha például úgy szembesülnek a tényekkel, hogy látják, a szülő épp pakol a nagy bőröndbe, mert mást szeret, hozzá költözik. Vagy akár csak észreveszik, hogy az egyik szülő alig van otthon. Beszélni, beszélgetni kell velük! Hagyni időt, adni teret, hogy kérdezhessenek!

Krízis. Kétségkívül nagy krízisről van szó, mindkét félnek nehéz hónapokról, akár évekről: feszültséggel, fájdalommal teli állapotról. Annak is, aki úgy érzi, a párja éveken át nem figyelt rá, nem hallgatta meg, és annak is, aki nem érti, miért elégedetlen, miért „problémázik” folyton a másik. Különbség lehet érzelmileg a feleket tekintve abból a szempontból is, hogy ki kezdeményezte a válást: egyikük hozta-e meg a döntést, amivel a másik lesújtva szembesült, és leforrázva, becsapva érzi magát, esetleg együtt jutottak arra az álláspontra, hogy külön jobb lesz. Ám mindkét esetben nagy lehet a fájdalom és a csalódás.

Minden más lesz? Mindenkinek kicsúszik a lába alól a talaj, ha válásra kerül a sor. Az érintetteknek voltaképpen a gyász fázisain kell átmenniük. De valamivel könnyebb a helyzet, ha a gyerekeknek nem kell költözniük, ha valami állandóság, megszokott marad az életükben. Amennyiben „csak” az egyik szülő költözik el, minden más viszont marad (a lakhely, az óvoda, az iskola, a barátok), akkor is egy világ omlik össze a gyerekben. Ám ha valóban minden borul és minden más lesz a környezetében, akkor még nehezebb az alkalmazkodás és a krízisből való kilábalás. Jó esetben, békésebb különváláskor a szülők konszenzusra tudnak jutni arról, hogy mi lesz, hogy lesz a továbbiakban – hol laknak, hogyan élnek majd stb. Jó, ha erről tudnak beszélgetni a gyermekekkel is, akár a véleményüket kikérni – ha már nagyobbak. De az fontos, hogy ne hárítsák rájuk a döntés terhét!

Sose állítsuk a gyerekeket választás elé! A gyermeknek az a legjobb, ha a szülei továbbra is közösen gyakorolják a szülői felügyeleti jogokat.

PATCHWORK-CSALÁD

Napjainkban a gyors gazdasági és életviteli változások következtében a család fogalma nem feltétlenül ugyanazt takarja, mint akár ötven évvel ezelőtt. A társadalmi változások következtében új családformák jöttek létre. Ezek egyike az úgynevezett patchwork-család.

Apatchwork- vagy más néven mozaikcsalád olyan életközösség, amit az egyik szülő és gyereke vagy gyerekei alkotnak az új partnerrel, akinek esetleg már szintén lehet(nek) gyermeke(i). A családban ezenkívül közös gyermekek is élhetnek. A patchwork szó jelentése: foltvarrás; ez utal az így összeálló családra, mely olyan, mint egy folt hátán folt takaró. Persze a családban élőkön múlik, hogy ez toldozott-foldozott, vagy vidám, színes, szépen és szorosan összevarrott lesz-e!

BONYOLULTABB STRUKTÚRA

Magyarországon a mozaikcsalád a válás után létrejövő családformák közül a legelterjedtebb. Ha másképp is, mindkét nemi és szülői mintát biztosítja a gyermekek számára. A mozaikcsaládban két felnőtt és egy vagy több gyermek él, és működése nagyon hasonlít a hagyományos családmodelléhez, de sok olyan jellemzője is van, amelyekben eltér a megszokottól. Például abban, hogy az ilyen családban nincs minden családtag között vérségi kapcsolat, ami már önmagában is egy sor nevelési kérdést és problémát vethet fel. További különbség, hogy a házaspár és a szülőpár az egyik szülővel érkező gyermekek esetén nem azonos. Az is más, hogy miközben a gyermekek már idősebbek is lehetnek, a család közös története még fiatal, a családtagok mindegyike vagy egy része a korábbi válás vagy egyéb esemény során jellemzően már átesett családi krízisen.

A szülő-gyermek kapcsolat előtérbe kerülhet a párkapcsolathoz képest, a közös gyermek érkezése további kapcsolati problémákat vethet fel. Nem teljesen egyértelmű az sem, hogy pontosan ki tartozik a családhoz: az apa előző feleségénél élő gyermeke, aki kéthetente egy hétvégét tölt velük, ő is családtag nak számít?

Természetesen minden patchwork-család esete egyedi, működése semmiképpen nem sematikus, hiszen mindenki maga találhatja meg az adott helyzethez leginkább illeszkedő, életképes megoldásokat.

SPECIÁLIS PROBLÉMÁK

Minden családban lehetnek nehezebb időszakok, azonban a patchwork-családban felépítésénél fogva speciális prob lémákkal is szembe kell nézniük az érintetteknek. A hagyományos családmodellnél egy szerelmespárból idővel apa és anya válik, először egy, majd később esetleg több gyermekkel. A szülőknek van közös múltjuk, jól ismerik egymást, mielőtt a gyermek érkezésével új helyzetbe kerülnek.

A mozaikcsaládoknál viszont a vér szerinti szülőnek már kialakult kapcsolata van az általa hozott gyermek(ek)kel, viszont a párkapcsolata még csak most bontakozik ki, miközben a párja gyermeke(i)hez is igyekszik közelebb kerülni. A továbbiakban, egy vagy több közös gyermek érkezésével esetleg ismét borulhatnak a már felállított szerepek. A mozaikcsaládokban tehát sok olyan speciális helyzet van, amelyekre fel kell és fel is lehet készülnünk, így sok felesleges feszültségtől és vitától kímélhetjük meg magunkat és a családtagjainkat.

Az új családi közösségben az is nehézséget okozhat, hogy minden családtag mást-mást hozhat a házhoz: eltérő életstílust, különböző nevelési elveket, akár a másik számára furcsa szokásokat, és persze a régebbi tapasztalatokat, élményeket. Mindezekből persze profitálhatnak is a családtagok.

TÁRGYMUTATÓ

Agresszivitás 16, 50-51, 57, 80, 83, 88

Anya-magzat kapcsolatanalízis 11 Apaszerep 18-19, 30-31 Ábrázolókészség 70-71, 73 Barátság 48-49, 54, 69, 74, 84 Beszédfejlődés 26-27, 34-35, 62-63 Bébiszitter 28-29 Bizalom 11, 16, 27, 54, 79, 83, 87 Bölcsőde 25, 52-54 Büntetés 50, 70-71 Büszkeség 68-69 Dackorszak 36-38, 80 Düh 15, 19, 37, 68, 79, 80, 82, 85 Elektromos kütyük 55-57 Elkényeztetés 15, 20, 23 Elsődleges érzelmek 68 Empátia 35, 68-69, Evészavar 41 Éjszakai bevizelés 95 Éjszakai rémület 46-47 Énkép, éntudat 16, 27, 48, 89 Érintés, testi kontaktus 10, 12, 14, 15, 19, 20, 51, 57 Érzelemszabályozás 50, 69 Érzelmi biztonság 19, 50-51, 88-89 Érzelmi fejlődés 36-38, 68-69 Érzékszervi-mozgásos játék 34 Étkezési szokások 40, 52, 57, 65 Félelem a sötétségtől 44-45 Félénkség 48-49 Figyelemzavar 57, 66-67 Firkák 51, 70-71, 73 Föld- vagy homokevés 92 Gondolkodás fejlődése 26-27, 34-35, 62-63 Gyász 82-83, 84 Gyerekrajzok 70-71 Hajtépés, hajcsavargatás 91 Hiszti 25, 36-38 Illemszabályok 64-65 Irigység 68, 81 Iskolaérettség 72-73 Játék 26-27, 34-35, 47, 51, 54, 57, 62-63, 65, 73 Kivételezés 81

Konstruáló játék 63 Köpködés 92 Körömrágás 91-92 Kötődés 10-11, 14, 15-16, 18-19, 25, 54, 70, 74

Mozgásfejlődés 26-27, 34-35, 62-63, 70-71 Magzati élet 10-11, 12, 18, 23, 26

Másodlagos érzelmek 68-69 Nagyszülők 25, 28, 64, 85

Nyelvnyújtogatás 92 Orrpiszkálás 91-92 Óvoda 42, 48, 60-61

Önállósodás 24-25, 26, 34, 36-37, 43, 57, 60, 62-63, 69, 85 Önbizalom 16, 27, 47, 89 Önismeret 19, 30-31 Örökbefogadás 16, 88-89

Patchwork-család 86-87 Regresszió 85 Rémálom 46-47 Ruhaujjtépkedés 92 Sírás 12, 19, 20, 55, 85 Stressz 10-11, 14, 15, 16, 31, 44-45, 46, 51, 54, 55, 60, 91-92, 93, 95

Szabályjáték 63 Szájrágás 92 Személyiségfejlődés 19, 24, 26-27, 34-35, 62-63, 68-69

Szeparációs szorongás 24-25, 85 Szerepjáték 34, 51, 63, 65 Szégyen 35, 42, 48, 49, 65, 68, 69, 94

Szimbolikus játék 34, 63 Szobatisztaság 42-43, 60-61, 80 Szociális fejlődés 15-16, 26-27, 34-35, 62-63, 64-65, 62-63, 68-69 Szókincs 26-27, 34-35, 62-63

Szülés 10-11, 12-14, 18, 23, 30 Szülői minta 69, 74-75, 86 Testvérféltékenység 80-81

Tévézés 20, 47, 55-57

Többnyelvű család 90-91

Transzgenerációs minták 31 Udvariasság 64-65

Utánzás 31, 42, 63, 65 Újszülött 11, 12, 14, 18, 20, 30, 80-81, 88

Válaszkész gondoskodás 14, 71, 79

Válás 84-85, 86-87, 93