A hüllők a Reptilia osztályhoz tartoznak, amelynek története körülbelül 320 millió évvel ezelőtti időszakra nyúlik vissza

A hüllők több százmillió éve fejlődtek ki olyan kétéltűekből, amelyek szárazon és vízben egyaránt éltek. Tőlük eltérően a hüllőket durva pikkelyek borítják, tojásaiknak pedig erős héja van. Ezek az alkalmazkodások tették lehetővé, hogy elszakadjanak a víztől, és sokféle környezetben megélő változataik fejlődjenek ki. A ma élő hüllők 4 fő rendje: a Chelonia rend (teknősök), a Crocodylia rend (krokodilok, aligátorok, kajmánok, gaviál), a Rhynchocephalia rend (hidasgyíkok) és a Squamata rend (kígyók és gyíkok).

Méretük és felépítésük különböző, de vannak közös tulajdonságaik is. Rendszerint a szárazföldön tartózkodnak, és gerincesek (csontvázuk és központi gerincoszlopuk van). Bőrük pikkelyes vagy hártya borítja, védve őket a ragadozóktól és a kemény földtől. A hüllők hidegvérűek, a nap és a földfelszín hője melegíti fel testüket.

Végtagjaik vannak, a kígyók kivételével, és néhány pitonfajnak kezdetleges lába van, jelezve, hogy tetrapódokból fejlődtek ki. Természetes élőhelyén a legtöbb hüllő a melegvérű emlősöknél és madaraknál jóval kevésbé szabályozza a testhőmérsékletét. Ez a táplálkozásnál előny, mert a hasonló méretű emlősöknél és madaraknál kevesebb élelemre van szükségük – utóbbiak ugyanis a táplálékukból kinyert energia jelentős részét szervezetük melegen tartására fordítják. A melegvérűek általában gyorsabban mozognak, bár egy támadó vagy menekülő gyík, kígyó vagy krokodil rövid távon rendkívül gyors lehet.

Jelenleg a hüllők az Antarktisz kivételével minden kontinensen élnek. A hüllők nagymértékben alkalmazkodnak a test vízmegtartásához, és az ételekben lévő összes vizet felszívják. Az emlősökkel ellentétben a hüllők nem rágják az ételt, hanem lenyelik, és mind a mechanikai, mind a kémiai emésztés a gyomorban zajlik.

Mi a különbség a dinoszauruszok és a hüllők között?

• A dinoszauruszok őskori állatok voltak, de a hüllők még mindig léteznek a Földön.
• A dinoszauruszok óriási méretűek  voltak, összehasonlítva más hüllőkkel és más állatokkal.
• A dinoszauruszok a triász időszakban jelentek meg, az archosaurusokból fejlődtek ki, mintegy 243–233 millió évvel ezelőtt, míg a hüllők a karbon időszakban, mintegy 312 millió évvel ezelőtt már jelen voltak a Földön.
• Általában a hüllőknek körülbelül 8.000 feltárt faja van, miközben csak mintegy 1050 dinoszauruszfajról van bizonyíték. Néhány elmélet szerint azonban több mint 3.500 dinoszauruszfaj létezett.
• A dinoszauruszok lábának függőleges helyzete hasonló a legtöbb ma élő emlőséhez, de különbözik a legtöbb egyéb hüllőétől, melyek lábai kétoldalt, terpesztett helyzetben állnak. Ez a felegyenesedett helyzet lehetővé tette a dinoszauruszok számára, hogy könnyedén lélegezzenek mozgás közben, továbbá olyan kitartást és aktivitási szintet érhettek el általa, ami meghaladta a „terpesztett lábú” hüllőkét.
• A dinoszauruszok húsevők, növényevők és mindenevőek voltak, míg a hüllők csak húsevők.

A dinoszauruszok egy olyan kihalt csoport, akik egyenes testtartást viseltek. A lyuk jelenléte a csípőcsatlakozóban lehetővé teszi ezt a testtartást. Ezért hosszabb alsó végtaggal is rendelkeztek. Összehasonlításképpen: a hüllők az olyan állatok sokféleségét alkotják, amelyek mind szárazföldön, mind vízben élnek. A dinoszauruszok melegvérűek, míg a hüllők hidegvérű állatok. Mind a dinoszauruszok, mind a hüllők keltetik a tojásokat. A dinoszauruszok és a hüllők között azonban a testtartásuk és a testhőmérséklet fenntartása a fő különbség.

Ezen felül a dinoszauruszok először a triász időszakban jelentkeztek 243 és 233 millió év között. A 200 millió évvel ezelőtti triász-jura kihalás eseménye után a szárazföldön átvették a hüllőktől az uralmat, domináns földi gerincesekké váltak és ez folytatódott a jura és a kréta időszakban. A dinoszauruszok melegvérű, okos és ravasz állatok voltak, akár növényevők, akár húsevők egyaránt. A hüllők sokkal vérszomjasabbak – főként húst ettek – azonban butábbak voltak, és megálltak a fejlődésben.

Váltani kellett, jöttek a dinók, de erre majd később kitérünk, és látni fogunk egy bizonyos folyamatot.

De ez a blog most nem róluk szól, amúgy is esteledik, és úgy tűnik néhányan elindultak vacsorázni ebben a romantikus, szép, békés tájban. Inkább ne is zavarjuk őket, hanem tegyünk egy kis időutazást, és nézzük meg a dinók előtti időszakot. Karcosabb környezet lesz – finoman fogalmazna – amint az alábbi két sorból is már előre sejthető az étkezéseket illetően… zöldség és gyümölcs nem nagyon lesz az ottani “éttermekben”.

Szörnyek a dinoszauruszok előtt

Induljunk a hüllőkhöz – Utazás csak húsevőknek

5…4…3…2…1…

READY … SET … GO …  ELKÉSZÜLNI … VIGYÁZZ … START

Rendkívül érdekes információk és összefüggések tárulnak majd fel előttünk

Kezdetben a baktériumok körülbelül hárommilliárd éve jelen voltak a Földön, de nagyon hosszú ideig magukénak tudhatták a bolygót, mely jégbolygó is volt.

Az első tengeri moszat, hínárfajták, tengeri szivacsok, medúzák, és a furcsa férgek mindössze pár millió évvel a kambrium kezdete előtt jelentek meg a bolygón. A fog és a köröm azonban a Precambrian időszakban az ősóceánokban nem volt – mert sem fogak, sem karom nem létezett. Természetesen páncél sem volt, minden akkori mozgó lény egyszerű volt. A Föld egy vagy több éghajlat változása során a bolygó felszíne teljesen vagy csaknem teljesen megfagyott, valamikor  650 millió évvel ezelőtt a kriogén időszakban. Eltelt szép csendben nagyon sok idő, és közben fejlődés sehol.

Már 541 millió évvel ezelőtt járunk, kambrium időszak, haladunk szépen. A kambrium elején hűvös lehetett a klíma, mivel a mészüledékek hiányoznak az egész bolygóról. Az alsó kambrium vége felé azonban már megjelent a zátonymészkő, amit szivacsszerű zátonyképző szervezetek hoztak létre. Ezek elterjedéséből arra következtethetünk hogy a Föld jelentős részén a kambrium fiatalabb szakaszaiban meleg, trópusi klíma uralkodott.

A kambrium időszakának 54 millió éves ideje során azonban valami gyökeresen megváltozott. A Földön az élet addigi lassú fejlődése rohamléptekbe váltott, és 20 millió év alatt különféle állatcsoportok sokasága fejlődött ki. Megjelentek az ízeltlábúak, a pörgekarúak, az űrbelűek, a tüskésbőrűek, a csigák és még a gerincesek őseinek, azaz gerinchúrosok képviselőinek fosszíliái is felbukkannak a korszak emlékeit őrző kőzetrétegekben. A ma élő állatok őseinek ezen, földtörténeti szempontból elképesztő hirtelenséggel bekövetkező felbukkanását nevezik kambriumi robbanásnak. A folyamat gyorsasága és az a tény, hogy a kambriumi fauna látszólag azonosítható előzmények nélkül jött létre, lassan kétszáz éve foglalkoztatja a szakértőket.

Soknak tűnik, azonban a 4,5 milliárd évhez képest a 20 millió év csak egy röpke pillanat a Föld történetében. Valamilyen módon az éghajlati és geológiai változások, és a nagymértékben megnövekedett oxigéntartalom is lehetett a kambriumi robbanás kiváltója, vagy valami más teremtő erő. Ez a kérdés még megoldásra vár, amelyre a választ nem kapjuk meg egyhamar.

A Devon időszak 

De menjünk tovább, már nagyjából 420–350 millió évvel ezelőtt vagyunk, amikor még a szárazföldi fák újdonságnak számítottak az evolúcióban, és a legmagasabbak is csak néhány tíz centiméter magasra nőttek, voltak azért olyan élőlények, amik hatalmasra nőttek. Az ősi időkben, amikor még csak többnyire csúszómászók és rovarok uralták a bolygót, ezen élőlények nem a mai ismert méretekkel rendelkeztek. Óriási, félelmetes rovarok léteztek akkoriban.

A nagy őskori lények nem korlátozódtak a szárazföldre. A Jaekelopterus, vagy az óriás tengeri skorpió, a legnagyobb ízeltlábú, amelyet valaha felfedeztek. A szakértők becslése szerint a ezek  tengerben élő rovarok 8,5 méterre nőttek meg. Ezek a hátborzongató lények óriási homárra emlékeztettek, és karjaik igencsak nagy méretűek voltak. Borzalmas víz alatti ragadozók voltak.

Az akkori szárazföldön pedig két és fél méteres skorpiók, óriási skorpiószerű rovarok, ízeltlábúak, 30-50 centis szitakötők cikáztak a levegőben, és ezek legtöbbje kifejezetten ragadozó volt, vagyis ha lettek volna emlősök, még azok húsát sem vetették volna meg. A Spriggina a valaha élt legundorítóbb, és egyben legriasztóbb élőlény volt.

Nagyobb volt, mint egy ember, a legnagyobb ismert példány majdnem elérte a 3 métert. Egy ilyen szörnyeteg lazán megevett volna egy embert, vagy egy lovat, stb. Az akkori zsákmányai páncélzatához képest a harapó szerveivel könnyedén átharapná és roppantaná a csontokat, szaggatná szét húsát bármely XXI. századi áldozatának. Ezek a lények abszolút csúcsragadozók voltak, és termetük révén nem is volt ellenségük a táplálékláncban. Ha az ember odatévedt volna egy időgéppel, esélye sem lett volna pár óránál többet túlélni abban a korban.

Ahogy változtak a légköri viszonyok, oxigénszint, hőmérséklet, páratartalom, valamint megjelentek a gerincesek, úgy kellett a rovaroknak az egyre kisebb méret, és a leghatékonyabb álcázás irányába venniük az evolúciós fejlődést. Ami kis méretű és gyors, és amit nem látnak, azt nem eszik meg a következő korszakokban sorra megjelenő gerincesek – reptilek, madarak, kezdetben még apró dinoszauruszok, stb.

Karbon időszak, 360 millió évvel ezelőtt kezdődve

A karbon földtörténeti időszak, a földtörténeti óidő (paleozoikum) hat időszaka közül az ötödik, a devon és a perm közt. Hossza mintegy hatvanmillió év volt. A karbon jelentős részében, különösen az északi félteke területein trópusi viszonyok uralkodtak. A karbonban élt különlegesen nagyméretű rovarok ugyancsak forró éghajlatra utalnak. Az északi és déli félteke között azonban jelentős éghajlati különbség lehetett. A karbon idején keletkezett a Föld teljes kőszénkészletének mintegy fele. A párás, gyakran mocsári környezetben hatalmas, 30 méteres magasságot is elérő erdőket alkottak a korpafüvek, zsurlók, páfrányok és magvaspáfrányok. A szárazföldön megjelentek a hüllők.

Törzsfejlődés

Az itt bemutatott kladogram a hüllők “családfáját” illusztrálja, és a talált kapcsolatok egyszerűsített változatát követi. A kladogram genetikai (molekuláris) és fosszilis (morfológiai) adatok kombinációját használta az eredmények megszerzéséhez.

A szoros értelemben megtalálható a hüllők vagy szauropszidák (Sauropsida vagy Reptilia) első ismert faja a Hylonomus lyelli. Ez a legrégebbi ismert hüllő kb. 20-30 centiméter hosszú volt. A Petrolacosaurus kansensis, valamint a Mesosaurus fajai szintén a hüllők legelső képviselői közé tartoznak.

Az hüllők két ágon fejlődtek tovább. A körülbelül 300 millió éve különválasztott anapszidáknak (Anapsida) masszív és változatos koponyájuk volt. Az anapszidákat a túlélő teknősöké egységes felépítésű, de erősen vitatott kérdés, hogy egyforma koponyájuk nem később jött-e létre, míg a páncélzatuk kialakulása fejlődött első ütemben. Jelenleg mindkét elmélet mellett komoly érvek szólnak.

A diapszidák (Diapsida) alosztályban az egyik hüllőknél szemüregek mögött, kissé fölöttük újabb nyílások (az úgynevezett halántékablak) alakult ki. A diapszidák fejlődése mintegy 280 millió éve két ágra bomlott. Ezek egyike a Lepidosauromorpha, amelybe a mai kígyók, gyíkok, hidasgyíkok és egyesek szerint a kihalt tengeri hüllők tartoznak. És a másik ág az Archosauromorpha,  amelybe pteroszauruszok, dinoszauruszok és több más lény, mint a krokodilok és a különféle madarak vannak.

Láthatjuk hogy a piros pipával jelölt 4 kis legalsó ág leszármazottai élnek ma is a bolygón. Bármilyen furcsának tűnik, de egy galamb, vagy egy az udvaron kapirgáló és gilisztára vadászó tyúk bizony a dinoszauruszok közeli rokonja, leszármazottja.

A legelső masszív koponyájú magzatburkos állatokból mintegy 310 millió évvel ezelőtt kiváltak az emlősök ősei, az emlősszerű hüllők vagy szinapszidák (Synapsida). Az emlősszerű hüllőknek egy diapszidákhoz megfelelő halántékablakuk volt. Ez egyrészt könnyebb koponyát, másrészt több helyet biztosít az állkapocsizmoknak. Bármelyik szauropszidáktól származtatják az emlősszerű hüllőket, ezek valójában nem tagjai a Sauropsida vagy Reptilia osztálynak. A teknősök 250 millió évvel ezelőtt váltak le a dinoszauruszoktól. Tulajdonképpen a dinoszauruszok leszármazottai genetikai kutatások szerint. Ez azt jelenti, hogy ők már akkor is léteztek, amikor még dinoszauruszok barangoltak a bolygón! De barangoljunk csak mi is tovább, ők itt ketten jól elvannak nélkülünk is.

Meg is érkeztünk, a Perm időszak 298,9 – 252,2 millió év között

A permi időszak, a geológiai időben a paleozoikum korszakának utolsó periódusa. A permi korszak 298,9 millió évvel ezelőtt kezdődött és 252,2 millió évvel ezelőtt fejeződött be, a széntartalmi időszak lezárásától a triász időszak kezdetéig tartott.

Szörnyek a dinoszauruszok előtt

Mint amikor a régészek felfedeznek a romok alatt mélyebben egy korábban létezett ismeretlen civilizációt, egy ősi várost – a dinoszaurusz rajongók is sokszor meglepődnek, amikor megtudják, hogy a dinóktól teljesen különböző hüllők is uralták egykoron a Földet – több tízmillió évvel a híres dinoszauruszok, pld. a Tyrannosaurus Rex, Velociraptor, és Stegosaurus megjelenése előtt.

Körülbelül 120 millió évvel ezelőtt a karbon és a középső-triász időszakokat kegyetlen szörnyek uralták, amelyek megelőzték a dinoszauruszokat. Kevesen voltak a békés növényevők, föként a húsevők domináltak. A “játékszabály” nagyon egyszerű volt….  Mindenki – mindenkire – mindenhol vadászott.

Természetesen, előtte ki kellett fejlődnie az első igazi hüllőnek. Elején a karbon időszakban – a mocsaras, nedves, növényzet volt, melynek során az első tőzeglápokban leggyakoribb szárazföldi lények voltak az őskori kétéltűek. A kétéltűek elnevezés arra utal, hogy bár ezek az állatok felnőtt életük legnagyobb részét a szárazföldön töltik, szaporodni – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag vízben képesek. A hüllőktől eltérően a kétéltűek petéket raknak. Kikelés után kopoltyúval lélegeznek, ezt fejlődésük során később tüdő váltja fel. A kétéltűek még ekkor is lélegeznek a bőrükön át, ezért kell állandóan nedvesnek lenniük, vékonyabb és simább a bőrük mint a hüllőké.

Változás történt a Perm időszakban, mintegy 300 millió évvel ezelőtt a Föld éghajlata fokozatosan melegebb, egyre forróbb és szárazabb lett. A Pangea belső vidékein hatalmas sivatagok voltak. A perm idején keletkezett sziklákat gyakran festik meg vörös vas-oxid rétegek, hiszen óriási, vegetációval nem fedett területek voltak kitéve az erős napsugárzásnak. Sok korábbi növény és állat faj a megváltozott környezet miatt kihalt.

Ezek a feltételek kedvezőtlen hatású volt a kétéltűekre, helyüket átvették a hüllők a szárazföldön. Mert ők jobban szabályozzák a saját testük hőmérsékletét, tojásaikat a földbe rakják, és már nem kell, hogy közel maradjanak vízfelületekhez. A kétéltűek nem tűntek el nyomtalanul a bolygóról, ma is jelen vannak, de a domináns szerepük akkor ott véget ért.

Eljött tehát tehát a hüllők fénykora és uralma a Földön

A hüllők egyik legfontosabb csoportja a pelycosauria volt. Ezek a lények  a karbon időszak végén jelentek meg és sokáig jelen voltak a perm időszakban is. Messze a legismertebb pelycosauria volt a Dimetrodon (és az egyik hüllő amelyet gyakran összetévesztenek a későbbi a dinoszauruszokkal) egy nagy kiemelkedő vitorlással a hátán. A vitorla fő funkciója volt a napfény erejét begyűjteni és ezáltal fenntartani a gazdája belső hőmérsékletét.

Lehetetlen felsorolni az összes nemzetséget itt, elég annyit mondani, hogy nagyon sok különböző faj alakult ki, több mint 40 millió év alatt.

Kegyetlen, vérszomjas és nagyon brutális világ volt akkoriban a Földön

Mindenki – mindenkire – mindenhol vadászott. Kevesen voltak a békés növényevők. Ha például egy kisebb hüllőt támadás ért, de túlélte kevés sérüléssel és valahogy elmenekült, akkor jó esetben napnyugta után kapott egy bónuszt. Vagyis, másnap mivel kevesebb volt a testtömege, napkelte után gyorsabban tudott a szervezete felmelegedni ( viccesen mondva hamarabb feltöltődött az aksija ) mint az előző napi üldözőjének.

Napjainkban is jól megfigyelhető a természetben pld. a kígyó és krokodil lényegében ” napenergia segítségével történő üzemanyag feltöltése ”. De amennyiben nincs napsütés akkor nagyon lelassulnak, főleg éjszaka, amikor nincs elérhető energiaforrás. Ez a hátrányuk oka, hogy nem tudják fenntartani a folyamatosan magas szintű aktivitást, különösen ha sötét van.

Tehát a kisebb méretű hüllő egyed hamarabb felmelegedhetett ” üzemi hőmérsékletre ” és szerencsésen tovább állt. Na igen ám, de ez az új nap még csak most kezdődött, a túlélés érdekében neki is vadásznia kellett – és megenni valakit – akár rovart, akár tőle még kisebb hüllőt – mert csak napfényből nem lehet megélni. És ez a fogócska ment 40 millió évig, húsra – vérre menő játék volt ez a javából. Miközben az intelligencia, és az okosság nem, csak a méretek növekedtek egyre nagyobbra a szárazföldön.

Illetve, bocsánat nem csak a szárazföldön, mert a hüllők a vizekben is szorgalmasan, és jó étvággyal lubickoltak, vélhetően az akkori halak és vízparti  részeken több földtörténeti időszakban velük együtt, egy környezetben élő élő kortársaik nem túl nagy örömére.

Tehát megy szépen a vadászat, szárazföldön és vizekben egyaránt, fürdőzés, napozás  a parton…stb. De itt is, ebben a korszakban is volt egy kis probléma… A hüllők sokkal vérszomjasabbak lettek, még nagyobbra nőttek,  még több húst ettek – azonban buták voltak, és megálltak a fejlődésben. Váltani kellett, jöttek a dinók, és most látni fogjuk a bevezetőben említett bizonyos folyamatot.

A váltás – Perm időszak végén 250 millió évvel ezelőtt

A földtörténet egyik legnagyobb tömeges kihalása 252 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász időszak határánál számos fajt eltörölt a Föld felszínéről, ugyanakkor elősegítette a dinoszauruszok uralomra jutását. Az egyik elképzelés szerint egy aszteorida vagy üstökösmag becsapódása okozta a “tömegszerencsétlenséget”.

A triászt megelőző perm időszak végén egy hatalmas  meteor becsapódás idézte elő a földtörténet eddig ismert legnagyobb kihalását. A tengeri fajok 96%-a, és a szárazföldi gerinces fajok 70%-a pusztult ki. Gyakorlatilag üresek voltak a tengerek, óceánok, de a szárazföldön is hatalmas veszteségek voltak.

A triász időszakban azután az evolúciós kísérletezések időszaka következett. Mintegy 230 millió évvel ezelőtt fejlődött ki az első dinoszaurusz a korábbi hüllőkből. Akkoriban azonban még számos egyéb állat versenyzett a dinoszauruszokkal.

Másfajta hüllők, például hatalmas, félig vízi életmódot folytató krokodilszerű Leptosuchusok éltek az adott korban, de ismerünk félelmetes két lábon járó ragadozókat is a triász időszakból (pl. Postosuchus). Ezek mellett éltek nagy növényevő hüllők (pl. Desmatosuchus), valamint páncélozott négylábúak, vagy tehénszerű Therapsidák (pl. Placerias). A felsorolt csoportok mindegyike eltűnt a triász végén. A tengerekben még rosszabb volt a helyzet, hiszen a tengeri élőlények sokasága tűnt el. A triász-jura határnál kihaltak a dinoszauruszok vetélytársai, és az általuk uralt ökoszisztéma csak a jura elején jelent meg.

Bármi is történt a perm és a triász időszak határán, ez nem befolyásolta a dínókat. Ha itt is egy kozmikus test okozta a kihalást – mint a kréta végén, amikor a dinoszauruszok eltűntek – akkor bizony már azt kell feltételeznünk, hogy valamilyen ” tragikus véletlenszerűség ” irányítja a folyamatokat.

Tekinthetjük ezt egy hatalmas földtörténeti rulettnek: van, amikor bejön, és van, amikor nem. A triász eleji dinoszauruszok egyetlen kivétellel nem voltak olyan óriások, mint a későbbi, jura és kréta időszaki utódaik. Az egyetlen nagy termetű állat a 6 méter hosszúságú, két lábon járó, hosszú nyakú növényevő, a Plateosaurus volt.

Sokkal jellemzőbb és gyakoribb a triászban a Coelophysis (lásd az ábrán). A kis termetű, két lábon futó vadász a későbbi hatalmas ragadozók (pl. Allosaurus és Tyrannosaurus) előfutára volt. Néhány jól ismert forma (pl. az Apatosaurus, az Allosaurus és a Stegosaurus) még nem is volt jelen a triászban, csak jóval a versenytársak kiiktatása után jelentek meg.

Sokáig azt hitték, hogy a perm végi kihalás oka az éghajlatban és a tengerszintben bekövetkező folyamatos és lassú változás volt. A legújabb kutatások szerint viszont a kihalás hirtelen történt. A szénizotópos vizsgálatok azt mutatják, hogy a tengeri plankton-populációk nagyon gyorsan omlottak össze a perm és triász határnál.

Az egyéb lehetséges okok közé tartozik a jelentős vulkáni tevékenység, ami nagy mennyiségű gázt juttatott az atmoszférába és globális méretű éghajlatváltozásokat okozott. A harmadik lehetőség egy közeli szupernóva-robbanás, ami “elfújta” a Földet védelmező ózonréteget.

Sokan azonban amellett törnek lándzsát, hogy extraterresztrikus becsapódás idézte elő a globális ökológiai krízist a triász végén is. Egyesek úgy vélik, hogy a Kanadában található Manicouagan-kráter lehetett a becsapódás helyszíne.

A legújabb kutatások azonban kimutatták, hogy a kráter kora körülbelül 214 millió év, vagyis ez az esemény 14 millió évvel a tömeges kihalások előtt történt. A becsapódási elmélet legkitartóbb hívei azonban erre azt válaszolják, hogy a helyszínen található nagyon ősi kőzetek “bolondították meg” a műszereket, mivel már eredetileg is rendkívül sok radioaktív anyag volt a több mint 2 milliárd éves kőzetekben, és így a valódinál nagyobb becsapódási kort mutatnak a műszerek. Emellett szól, hogy 214 millió évnél még egy enyhe kis kihalást sem ismerünk, ami a kráter méretei mellett igencsak meglepő.

A kutatók szerint becsapódás mellett szól az is, hogy a perm és triász határán lerakódott rétegekben nagyon sok a páfrányspóra és pollen. A páfrányokra jellemző, hogy az elemi csapások által sújtott területeket rendkívül gyorsan újra benépesítik. Ezért a nagy gyakoriságuk arra utalhat, hogy a becsapódás által megtizedelt erdők helyén nagy területeket foglalhattak el a páfrányok.

A kutatások tovább folynak ebben az izgalmas kérdésben. Ha tényleg becsapódás történt a  perm és triász földtörténeti időszakok határán, akkor elmondhatjuk, hogy a dinoszauruszoknak nagy szerencséjük volt ennél az esetnél.

A váltás – Kréta időszak, 66 millió évvel ezelőtt

A dinoszauruszok 165 millió éven át voltak a Föld domináns állatai. A triász időszakban kb. 230 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és a kréta időszak végén kb. 65 millió éve haltak ki. Körülbelül 500 különböző dinoszaurusz nemet és körülbelül 1.000 dinoszaurusz fajt találtak eddig. Régebben a tudósok nagy része úgy gondolta, hogy a dinoszauruszok lomhák, buták és hidegvérűek lehettek, aztán kiderült, hogy aktív állatok, melyek a társas kapcsolatokra is képesek voltak.

Akadtak köztük növényevők és húsevők is, egy részük négy lábon, más részük pedig két lábon járt. A dinoszauruszok nagyon különböző méretűek voltak a legkisebbek egy macska méretével egyeztek meg a legnagyobbak akár 30 méteresek is lehettek. A legtöbbjük a madarakhoz hasonlóan szaporodott, fészket építettek, és tojást raktak.