eur:
389.31
usd:
362.02
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella
A 12. Nemzeti Vágta pályája a Hősök terén, Budapesten 2019. október 20-án.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Pár napig nem lesz élmény a Hősök tere környékén közlekedni

Forgalomkorlátozásokra és a közösségi közlekedési járatok terelésére kell számítani a budapesti Hősök tere környékén a Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig. Akár lezárhatják a kisföldalatti Hősök tere megállóhelyét is.

A Nemzeti vágtát idén október 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap rendezik a Hősök terén, de már péntek délutántól lezárják a közúti forgalom elől az Andrássy út, valamint a hétvégén a Dózsa György út egy-egy szakaszát, amely miatt a Hősök terét érintő közösségi közlekedési járatok terelve közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Pénteken 16 órától hétfőn reggel 4:30-ig lezárják:

  • az Andrássy utat a Bajza utca és Dózsa György út között,
  • a Hősök terét,
  • az Állatkerti körút egy szakaszát a Gundel Károly út és Hősök tere között,
  • a Kós Károly sétányt,
  • valamint az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között.

Szombaton reggel 8 és este 8 óra között, illetve vasárnap 8 órától hétfő reggel 4.30-ig lezárják:

  • a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.

A 105-ös és a 178-as buszok péntek 16 órától hétfő reggel 4:30-ig módosított útvonalon közlekednek: a Gyöngyösi utca felé a buszok nem érintik a Bajza utca és a Hősök tere megállókat, viszont megállnak a Bajza utcában a Lendvay utca kereszteződése után kialakított ideiglenes megállóhelyen, a 72M trolibusz Bajza utca megállójában, valamint a Honvédkórház (Hősök tere) megállóban a Podmaniczky utcában. A belváros felé a buszok nem állnak meg a Hősök tere és a Bajza utca megállókban, viszont érintik a 72M trolibusz Honvédkórház (Hősök tere) és a Rippl-Rónai utca megállóit.

A 20E busz szombaton reggel 8 és este 8 óra között, illetve vasárnap 8 órától hétfő reggel 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hungária körúton közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere megállót. Az Ötvenhatosok terén a 30-as buszcsalád járatainak megállójában, a Kacsóh Pongrác útnál pedig az éjszakai járatok megállójában lehet felszállni rá.

A 30-as, a 30A és a 230-as buszok szombaton reggel 8 és este 8 óra között, valamint vasárnap 8 órától hétfő reggel 4:30-ig a Dózsa György út lezárt útszakaszát a Városligeten át kerülik el, ezért nem érintik a Hősök tere és a Benczúr utca megállókat, ahogyan a Keleti pályaudvar felé a Damjanich utca/Dózsa György út megállót sem. A terelt vonalszakaszon a 70-es és a 72M troli érintett megállóiban lehet felszállni a buszokra.

A 75-ös trolibusz szombaton reggel 8 és este 8 óra között, valamint vasárnap 8 órától hétfő reggel 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hermina úton át közlekedik, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere közötti megállóit. A terelt vonalszakaszon a 72M és a 74-es troli érintett megállóiban lehet felszállni rá.

A 979-es éjszakai járat a péntekről szombatra, a szombatról vasárnapra, valamint a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka az Andrássy út lezárt szakasza helyett - Újpalota felé a Kodály körönd megállótól, Csepel felé pedig a Bajza utca megállóig - a 70-es trolibusz útvonalára terelve közlekedik, ezért nem érinti a Bajza utca, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállóhelyeket, helyettük a 70-es trolibusz Damjanich utcai és Bajza utcai megállóiban lehet felszállni a buszokra.

A BKK jelezte: amennyiben a résztvevők száma miatt indokolt,

lezárhatják a forgalom elől az M1-es metró Hősök tere megállóhelyét;

ebben az esetben a kisföldalatti megállás nélkül áthalad az állomáson.

Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-0

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-0

A Paris Saint-Germain egygólos hátrányból kezdve próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern München ellen maradt a BL-ben szerzett gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×