Carson Coma: Már bocsánat, de miért ne írhatnánk arról, amiről akarunk?
Új korszakát éli a Carson Coma, amelynek a negyedik nagylemeze már erősen rendszerkritikus album lett. Miután a brüsszeli fellépését a zenekarnak váratlanul visszamondták, korábban pedig egy vidéki város fújta le a koncertjüket, adódik a kérdés, hogy a hattagú banda meddig tud öncenzúra nélkül, szabadon megélni a zenélésből. Erről is kérdeztük Fekete Giorgio frontembert és Héra Barnabás dobost, énekest, de beszéltünk a kiégés elkerüléséről, a NER-ben szocializálódott kamaszkori énjükről és arról is, hogy a hallgatói bázisukban egyre több a 40-es, 50-es felnőtt is.
hvg.hu: A most megjelent IV című, negyedik albumról az volt a hivatalos kommunikáció, hogy ez már egy felnőtt zenekar lemeze lett, nekünk viszont az tűnt fel, hogy leginkább sokkal dühösebb ez a korong, mint az eddigiek.
Héra Barnabás: Kifejezetten dühös felnőttek lettünk.
hvg.hu: Honnan ez a sok düh?
Fekete Giorgio: Többen írtunk dalokat, és valóban, mintha mindenkiben lenne valami feszültség. Ez valószínűleg egyfajta feldolgozási formája annak a rengeteg tré dolognak, ami történik körülöttünk. A zenekarnak köszönhetően sok helyre eljutottunk már, kicsit ki tudtunk tekinteni a fővárosi, gimis miliőre épülő buborékunkból. Elkezdtünk figyelni különböző emberi sorsokra, és rájöttünk, hogy mivel sok emberhez eljut a zenénk, a szövegünk, nagy a felelősségünk, és nem lehet csak arról beszélnünk, ami kizárólag a mi életünkre van közvetlen hatással.
hvg.hu: Mit láttatok a turnék során? Milyen közállapotokról beszélnek az emberek ott, ahova eljutottatok?
F. G.: Sok városban azt láttuk, hogy a végzős gimnazista és a 40-esek közötti korosztály hiányzik. Elment Budapestre vagy külföldre. Azt sem gondoltam volna, hogy az alkoholizmus valóban akkora mértékben népbetegség Magyarországon, mint ahogy tapasztaltuk, és sorolhatnék még mást is. A zenekaron belül korábban is beszélgettünk ilyen dolgokról, és volt korábban is egy-két dühös dalunk, például a Pók, de ezek az érzések most koncentrálódtak egy lemez vezérfonalává.
hvg.hu: A Pókban és a Peti és énben az LMBTQ-téma jelent meg.
F. G.: Igen, de a Peti, mondjuk, dühösnek épp nem nevezhető.
hvg.hu: Mindenesetre egy olyan témát emeltetek be a popzenébe, amiről addig a magyar dalokban nem nagyon volt szó. Ráadásul ma Magyarországon negatív következménye is lehet, ha valaki kiáll az LMBTQ-jogok mellett, vagy egyáltalán, bárkinek az elfogadása mellett. Például, tegyük fel, lemondják az illető koncertjeit.
H. B.: Szerelmes dalt írni a hetero-normatív megközelítésmódban elég könnyű. Ezért a Peti és énnél az volt a koncepció, hogy csavarjunk ezen. A Pók viszont tényleg úgy született meg, hogy úgy éreztük, valahogy reagálnunk kell arra, ami a közéleti színtéren zajlik az LMBTQ emberekkel kapcsolatban.
F. G.: A mostani, új dalok megszületésénél viszont az volt a fő kérdés, hogy: „már bocsánat, de miért ne? Miért ne írhatnánk arról, amiről akarunk?” Ehhez nyilván kellett, hogy mi magunk is sokat érjünk, mint emberek.
Kellett az, hogy a zenekar pozíciója megerősödjön, hogy függetlenek tudjunk lenni bármitől. Most nincs se kiadónk, se menedzserünk. Mindent mi magunk csinálunk.
hvg.hu: A Pók vagy a Peti és én után kaptatok negatív beszólást, támadást kiadótól, menedzsertől vagy a közönségből, a kommentvilágtól?
F. G.: Biztos volt némi lemorzsolódás a közönségünkből is a számok miatt, de minimális. Meg persze ott voltak a YouTube-on a frusztrált kommentelők, akik buziztak egy jót. De hát, épp róluk szól a Pók.
H. B.: A dal miatt visszamondták egy városi napi fellépésünket is, igaz, az még nem volt hivatalosan meghirdetve. Nem úgy, mint a brüsszeli.
hvg.hu: Ott a Liszt Ferenc Intézetben lépett volna fel a Carson Coma, de váratlanul lemondták a koncertet. Kaptatok magyarázatot azóta erre?
F. G.: Nem. Semmi újat nem tudunk mondani ezzel kapcsolatban, mint ami már megjelent. Hogy egy másik, zártkörű programot szerveztek végül arra a napra.
hvg.hu: Nem gondoljátok, hogy kormányellenes szintre léptetek azzal, hogy az új lemez Feldobom a követ című slágerében gyakorlatilag arra hívjátok fel a közönséget, hogy meglehetősen negatív kontextusban, a kisípolós résznél azt üvöltse: „Orbán Viktor”? (Ez a Budapest Parkban már meg is történt – a szerk.)
F. G.: De hát, ott nem is az a szöveg! Csak az, hogy „Or…” Ez egy újságírói konspiráció.
hvg.hu: Van azért más, elég konkrét szöveg is, ami beszól a mai hatalomnak. Nem lehet, hogy ilyen húzásoktól ugrik egy-két falunap, fesztiválmeghívás az „aki nincs velünk, az ellenünk” attitűd miatt? Nem számítotok arra, hogy szűkül majd a teretek, hogy hol tudtok fellépni, hova hívnak meg titeket, rádióban szólni fog-e a Carson Coma?
F. G: Könnyebben bele tudunk állni dolgokba, ha nagyobb zenekar vagyunk, ha nagyobb figyelem irányul ránk. Egyébként nem a városnapok köré épül a naptárunk, egész nyáron 1-2 ilyen koncertünk lesz.
hvg.hu: Tehát szabadságot ad, hogy fesztivál már szinte elképzelhetetlen Carson Coma nélkül? Így nektek mindegy, hogy Kiskunakárhol esetleg letiltja a koncertet a polgármester.
H. B..: Nem mindegy, mert az kitolás a Kiskunakárholon lakó rajongóinkkal. De, ha ilyen történne, valami megoldást találnánk. Ha az ottani emberek nagyon szeretnék, hogy játsszunk nekik, akkor azt valahogy át fogják nyomni. Legalábbis bízom benne.
F. G.: Nekünk felelősségünk, hogy ha valahol szeretik a zenénket, akkor mindent megtegyünk azért, hogy fellépjünk ott. De az is felelősségünk, hogy őszinték és hűek legyünk önmagunkhoz és a Kiskunakárholon élő rajongókhoz. Hiszen, ha elengednénk az elveinket, és meghasonulva lépnénk fel, akkor nem lenne értelme annak a koncertnek.
hvg.hu: Egyre húsbavágóbb kérdés Magyarországon, hogy lehet-e úgy létezni szabad, kreatív alkotóként, hogy abból meg is lehessen élni.
F. G.: Lehet. Mi vagyunk a példa. Egyelőre lehet.
hvg.hu: A Petőfi Rádió játssza a Feldobom a követ című dalt?
H. B.: Azt, mondjuk, úgy tudom, nem. De más dalokat igen.
hvg.hu: Ti már pont az a generáció vagytok, akik javarészt a NER-ben szocializálódtatok, a politikai öntudatra ébredésetek is ebben a rendszerben történhetett. Nálatok mikor jött el az a pont, amikor azt éreztétek, ez a rendszer nem jó, vagy nem jó irányba haladnak a dolgok?
F. G.: Én 2010-ben voltam 11, Barni meg 12 éves, és engem már 13-14 évesen foglalkoztattak a civil kérdések. Igyekeztem sokat önkénteskedni, meg a szüleim is ilyen vonalon dolgoznak, szóval nekem valahogy mindig a szemem előtt volt az, hogy mennyi ember él iszonyatosan rossz körülmények között. Természetesen valahol a politikának kéne az ő helyzetüket megoldania, és egy kicsit sem mondom azt, hogy jó irányba mennének a dolgok, de azért szerintem van egy csomó probléma, ami nem a mostani rendszerben jött elő, hanem már előtte is létezett. Tény, hogy közben meg a körülöttünk lévő, más társadalmakban ezek a problémák megoldódnak, és valaminek a nem megoldása is egy döntés.
H. B.: Nekem az volt a meghatározó, hogy amikor elkezdtem a gimit 2013-ban, akkor indult el a 444. Kamaszkoromnak az egész politikai kultúráját az határozta meg, hogy ott hogyan beszélnek, és miként tálalják humorral a dolgokat. Mert szerintem az nagyon fontos, hogy tudjunk nevetni azokon a dolgokon, amik körülöttünk történnek, tudjuk mémelni azokat, de komolyan is kell venni ügyeket. Emlékszem arra is, mikor gimiben minden este néztük a kollégiumban a köztévés híradót, és már akkor éreztem, hogy valami itt furi. Aztán mikor az teljesen átalakult, és megújult a közmédia, akkor rájöttünk, hogy nem biztos, hogy minden este továbbra is a köztévés híradót kellene néznünk.
hvg.hu: Sokszor emlegetett probléma, hogy a ti generációtok apolitikus. Erről mi a véleményetek, ti hogy látjátok ezt?
F. G.: Én azt látom, hogy minél szélsőségesebb ügyek vannak a közéletben, és minél durvább dolgok történnek, úgy általában a mi generációnkat is egyre jobban foglalkoztatja a politika. Szerintem egyre kevésbé apolitikusak a körülöttem lévő emberek. Mi, zenekarként is kiemelünk bizonyos problémákat, de ez nem jelenti azt, hogy van megoldásunk is rájuk azonkívül, hogy például legyen empatikusabb az ember, mert más megfagy, „míg nálad kétszer telik a kád”.
hvg.hu: Mi volt a legnagyobb kritika, amit valaha kaptatok, és mi a legnagyobb dicséret?
F. G.: A legnagyobb kritika az volt, hogy „Rohadt buzik, takarodjatok az anyátokba, de amúgy adom!”.
H. B.: Meg az, amikor apukám azt mondta Giorgiónak, miután egy esőkabátban jött fel a színpadra, hogy „jó volt, de azért felöltözhettél volna rendesen, nem vagy te Dzsúdló!”
F. G.: A legnagyobb dicséret pedig az volt, amikor az Arctic Monkeys-koncert után Alex Turner odajött, és azt mondta: „srácok, ez óriási volt!”, de sajnos, ezt csak álmodtam.
H. B.: Presser viszont tényleg mondott valami olyat, hogy megtisztelőnek tartja, hogy olyan zenekarok hivatkoznak rá, mint például a Carson Coma. Ez nagyon jólesett nekem.
hvg.hu: A Carson Coma az egytelen sikeres előadó ebből a generációból, amely klasszikus rockzenekari formában játszik, a többiek inkább hip hop vonalon mozognak. Hova tűnt a ti korosztályotokból a rock and roll varázsa?
F. G.: Nehéz nekünk egy generáció nevében beszélni. Az biztos, hogy sok szempontból, például logisztikai dolgokból kifolyólag nem vonzó zenekart csinálni. Szólóelőadóként fel tudsz venni egy albumot rengeteg idővel, de nulla pénzből is. Nincs szükség például próbateremre. Logikus szempontból nem egy jó döntés rockzenekart üzemeltetni. Csakhogy a kérdés mindig az, hogy mi az, amit szeretsz csinálni. Mi ezt. Engem nem a Dzsúdló, a Krúbi meg a többiek sikere lep meg, hanem inkább a saját sikerünk.
hvg.hu: Olvastunk egy kommentet a Carson Comáról a Redditen, miszerint „nagyon szeretné a banda, hogy a rajongótáboruk 80 százalékát ne a 14 évesek tegyék ki”. Erről mit gondoltok? Igazat állít a komment?
H. B.: Szerintem ilyet nem mondtunk sosem. Az sem igaz, hogy a rajongótáborunk 80 százalékát a 14 évesek tennék ki. Persze, nyilván örülünk annak, ha mindenféle ember eljön a koncertünkre, mindenféle korosztályból, mindenféle társadalmi osztályból.
F. G.: Bár tényleg van egy jelentős hallgatottságunk a gimisek körében, de azért gondolhatják többen, hogy kizárólag ők a rajongóink, mert az interneten a tinédzserek a nagyon hangosak. Egyébként főleg mostanában, amióta megjelent ez az új lemez, a 40-es, 50-es korosztályból egyre többször jutnak el hozzánk olyan reakciók, mint, hogy „hát én nem is ismertem őket, de ez milyen kurva jó!”.
hvg.hu: Láttátok, hogy a Hagyjál, Lomtalanítok! című, 59 másodperces punk számotokból van már fent egyórás verzió is a YouTube-on?
H. B.: Nagyon helyes, így is kell.
F. G.: Lehet, hogy koncerten ezt kéne csinálni: egy órán keresztül ez menne loopban.
H. B.: De hát a többiek már azt sem bírják, ha egy dalt egymás után tízszer meghallgatunk a buszban! Pedig én szoktam azzal kísérletezni, hogy vajon mikor tűnik fel nekik, hogy a szám már nem először megy.
F. G.: Az egyetlenegy dal, amit, ha Kaposvárig nem is jutnánk el vele, de Fehérvárig megállás nélkül tudnánk hallgatni…
H. B: Bob Segertől a Ramblin’ Gamblin Man című szám.
hvg.hu: 2018-ban alakult a zenekar, tehát öt év alatt hirtelen kerültetek arra a szintre, hogy már gond nélkül megtöltitek a Budapest Parkot, koncerteztek a Sziget Nagyszínpadán, filmekben szerepel a zenétek, kaptatok egy csomó díjat is. Vagyis Magyarországon szinte mindent elértetek, amit el lehet érni. Hova lehet még innen tovább lépni?
F. G.: Teljesen egyértelmű: Kossuth-díj a következő.
hvg.hu: Erre most az új lemez után nagy az esélyetek…
H. B.: Viccet félretéve, nyilván vannak még következő lépcsőfokok. Cél lehet az, hogy ugyanilyen tempóval tudjunk gyártani dalokat később is, és ugyanilyen közegben tudjunk föllépni, amilyenben most. Még jobb minőségben tudjuk koncertezni, és nemcsak határon belül, de azon is túl, és nemcsak a Kárpát-medencében, hanem annál nyugatabbra is.
F. G.: Néha viszont érdemes megállni is kicsit, és elégedettnek lenni azzal, ami van. Meg kell tanulni nem mindig többet akarni, hanem kiélvezni, hogy az mekkora szerencse, hogy mi relatíve nagyon fiatalon ebből élünk, és megtehetjük, hogy lemegyünk egy hónapra vidékre egy kastélyba, és felveszünk egy lemezt, koncertezhetünk. Ez önmagában nagyon jó.
hvg.hu: Azért szoktak aggódni, hogy aki nagyon hirtelen lesz nagy sztár, az, mint az üstökös, fellobban, aztán kihűl.
F. G.: Nálunk az az óriási szerencse, hogy hatan vagyunk, és nem is annyira hirtelen, egyik napról a másikra lettünk ismertek.
Gyorsan, de fokozatosan, és nem egyedül jutottunk el oda, ahova, hanem hatan jártuk be ezt az utat. Ha bármitől szorongunk, akkor tök jó, hogy ezt meg lehet a többiekkel beszélni.
H. B.: Azért mi nem haladtunk olyan gyorsan előre, mint Beton.Hofi vagy Azahriah, akik tényleg egyik pillanatról a másikra lettek híresek. Azahriah-nak az első koncertje 2021 nyarán volt, és most meg már eljutott oda, hogy arénázott idén év elején. Nem telt el két év a kettő között. A másik véglet meg mondjuk, a Quimby, ami az első tíz évben ment lépésről lépésre, és csak utána jutott el oda, hogy országosan ismert lett. A Quimbyhez képest tényleg sokkal gyorsabban lezajlott ez nálunk.
hvg.hu: Tesztek valamit azért, hogy ne égjetek ki idő előtt?
H. B.: Nagyon sokat segít szerintem az, hogy nem éveken keresztül ugyanazzal a munkametódussal dolgozunk, és ugyanazzal a műsorral, ugyanazokra a helyekre járunk koncertezni, hanem mindig jönnek egyrészt új dalok, új koncertlehetőségek, új ötletek. Az is fontos, hogy egy zenekarnak legyenek korszakai, és én örülök annak, hogy ezek szerint kintről is úgy tűnik: az új album most a Carson Coma életében egy új korszaknak látszik. Mi is így éljük ezt meg.
hvg.hu: Egy elkapott félmondatra hadd kérdezzünk vissza: jól értjük, hogy akkor ti már meg tudtok élni csak a zenélésből?
F. G.: Igen, és fejenként kettő vitorlásunk van a Balatonon.
hvg.hu: Az egyetemmel hogy álltok?
H. B.: Mi már befejeztük. Peti is lediplomázott. Attila még nem, Bálint pedig néhány napja vette át a diplomáját.
F. G.: Ő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre jár elektronikus zeneszerzés szakra. Ott voltam a vizsgakoncertjén, furcsa volt.
hvg.hu: Van B tervetek arra az esetre, ha a zenekarozás véget érne egyszer?
F. G.: Van. Most voltunk az egyik sofőrünk esküvőjén, és az esküvői zenekart látva arra jöttünk rá, hogy ebben van a jövő.
H. B.: De hát az is zenélés! Ez nem B terv, ez az A terv. Én egyébként taxisofőr szeretnék lenni. A taxizáson komolyan elgondolkodtam, hogy ha már a zenekar kicsit kifáradt, megunjuk egymást, akkor szerintem én leteszem a taxisvizsgát, lefóliáztatom a Priust, és akkor taxizom.
F. G.: Azon flesseltünk, hogy megy a taxiban a rádió, lemegy egy Carson Coma-dal, Barni meghátra fordul az utasához: „Hallod, nem fogod elhinni, de ez az én zenekarom volt… azért ez fel van dobolva rendesen, nem?”
hvg.hu: Korábban a zenei inspirációt a hatvanas, hetvenes évek zenéjéből merítettétek bevallottan, de a mostani lemezen mi azt halljuk ki, hogy egy csomó más műfajból is merítkeztek, és sok zenekar - például az LGT, a Heaven Street Seven, Hobo, a KFT - hatását véljük felfedezni az albumon.
H. B.: Szerintem úgy nézett ki ez a legelején, hogy amikor meg akartuk különböztetni magunkat a többi zenekartól, illetve magunkat el akartuk helyezni egy bizonyos szcénában, az a hatvanas éveknek a zenei világa volt. Azt találtuk viszont ki, hogy mi nem a pszichedelikus vonalra akarunk ráúszni, hanem a beat zenei vibe-ra. És utána, mikor felvettük az első lemezünket, akkor ebből már semmi nem volt igaz. De nyilván, mivel rockzenekar vagyunk, mindig is a hatvanas évek lesz az alap.
F. G.: A mostani lemezen vannak magyar inspirációk, de rengeteg külföldi is. Erős inspiráció volt egyrészt a hatvanas-hetvenes évek rockja, illetve sok, abból táplálkozó, későbbi zenekar, ami már inkább a modernebb vonalat képviseli. Van némi punk, és szerintem a néminél kicsivel több posztpunk hatás is a lemezen. De annyian vagyunk a zenekarban, meg annyira erős minden tagnak a hatása, hogy a végén olyan zenei mutációk születnek, hogy azok már viszonylag távol állnak a közvetlen inspirációktól.
Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Feldobták a követ, és szívünkre tűzték a trikolór zászlót – újra megtöltötte a Parkot a Carson Coma
Az egyik legnépszerűbb magyar zenekar nemrég adta ki a negyedik albumát, amit gyorsan be is mutatott a Budapest Park lelkes közönségének. Fotóriporterünk, Kriza Márton képei talán visszaadják a buli hangulatát.
„Akinek van szeme, látja, akinek van füle, hallja” – kommentálta a Carson Coma, miért nem léphettek fel a brüsszeli Liszt Ferenc Intézetben
Olyan nem szokott történni a zeneiparban, hogy egy héttel korábban a fellépés előtt bejelentik, más program lesz a lekötött helyszínen.
