Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt
Tetszett a cikk?

Az 1999-es South Park-film óta nem készült ilyen mocskos animációs mozi, és Seth Rogenék még arra is rátettek egy lapáttal: politikai korrektség a kukában, a főszerepben egy virsli és egy hot dog buci szerelmi története, amit egy gonosz intimzuhany próbál megakadályozni, miközben kínos halált halnak a bébirépák. Kötelező darab.

Pixar-paródiának indult, de végül jobb lett, mint az idei Pixar-film – persze szigorúan csak felnőtteknek. De hát csak meg kell nézni, kik is hozták össze a Virslipartit: már az előzetesben olyanok röpködnek, hogy „a Superbad, az Ananász expressz és az Itt a vége készítőitől”, és akkor a Sony-botrányról és a Kim Dzsong Un-sztoriról elhíresült Az interjúról még nem is beszéltünk.

És akkor mostantól létezik az a műfaj, hogy egzisztencialista stoner animációs film. Kösz, Seth Rogen!

Az ötlet tehát egyértelműen a Disney–Pixar-örökség kiforgatására alapul: ahogy a Toy Storyban a játékok, a Verdákban az autók, az Egy bogár életében a bogarak, úgy itt az ételek azok, akik emberi tulajdonságokkal felruházva kelnek életre. Ezek közül is leginkább a Toy Story-vonal a hangsúlyos: az emberek világában járunk, de ők nincsenek tisztában azzal, hogy az élelmiszereknek lelkük van. Ez adja meg a Virsliparti elképesztően horrorisztikus hangulatát.

Tehát egy szupermarketben járunk, ahol egy nagy Disney-féle dal vezeti fel az ott lakók mindennapjait. A polcokon jobbára békében élnek egymás mellett az ételek, arra várva, hogy az „istenek” (vagyis a vásárlók) felmarkolják őket, és elvigyék őket az ajtón túlra, ahonnan minden reggel nyitáskor beszűrődik a napfény. Vagyis a mennyországba. Arról, hogy mi vár rájuk kint, a kések világában, csak egyetlen üveg, a külvilágot már megjárt mustár próbálja meggyőzni a többieket, akik persze őrültnek hiszik szerencsétlent.

A polcok lakói közt találjuk Frank virslit és szíve választottját, a szomszéd csomagolásban található hot dog bucit, Brendát is, akik közösen várják a túlvilágot, ahol beteljesíthetik szerelmüket, és egymásba bújhatnak. (Kösz, Seth Rogen!) Aztán persze minden a feje tetejére fordul, amikor már végre egy bevásárlókocsiban találják magukat, de az újra kiválasztott mustár öngyilkosságot követ el, aminek következében felborul a kocsi, és több élelmiszer az életéért küzdve a padlón találja magát.

Köztük van Frank és néhány virsli haverja, Brenda, a gonosz Intim Zuhany, valamint a furcsa páros: Kareem Abdul Lavash, a lavash és Sammy Bagel Jr., a bagel. Míg néhányuk kevésbé szerencsés, és hamar a nő konyhájában találja magát, ahol még a bébirépáknak sem kegyelmeznek, addig Frankék megmenekülnek, és elmennek a bölcs Nem Romlandókhoz, akik tudatában vannak A Nagy Igazságnak. Az amerikai őslakos szeszes ital, az afroamerikai kukoricadara és az ázsiai-amerikai Twinkie (sztereotipikus snack: kívül sárga, belül fehér) pedig nem szolgálnak jó hírrel: nincs isten.

És ezen a ponton elindul a film egy erősen moralizáló vonalon. A zsidó-palesztin szál a mellékszereplők részéről adott, de külön érdekes az istenhit és az élet- és halálfelfogás kérdésének feszegetése is – szerencsére nem is válik túl egyoldalúvá a történet, mindenki megkapja a magáét. Még a tudomány is, akit a Stephen Hawkingról mintázott Szorbitol Maltitol Xilitol Mannitol Kalcium Karbonát Szójalecitin Növényi Glicerin és Zsírkő képvisel. Rövidebb nevén Rágó.

Oké, a sztori sok helyen káoszba borul, aminek mind a két lehetséges okát könnyen el tudom képzelni – vagy része még az A-ból B-be menetelő Pixar-formula kiforgatásának a cselekmény összevisszasága, vagy annyi cucc fogyott a forgatókönyv írásakor, hogy ez így is jó ötletnek tűnt. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a legjobb poénok és jelenetek (az a finálé eléggé retinába égős) is szer hatása alatt jutottak a készítők eszébe – ne feledjük, a sok álszent sztárral ellentétben Seth Rogen vállaltan marihuánaélvező.

És híresen képviseli azt az egyre inkább a mainstreamet közelítő vonalat is, ami ugyan a liberális-demokrata eszmékre épül, de mélyen megveti a politikai korrektséget – olyan etnikai sztereotípiák jelennek meg és akkora genderpoénok csattannak el a filmben (miközben még mondanivaló is van bennük), hogy azon Novák Előd és Kövér László egymás térdét csapkodva röhögnének fel a moziban.

Intercom

Hardcore szinkronellenzékiként még nekem sem jutna eszembe egy animációs film esetében is rábeszélni valakit arra, hogy eredeti hangon nézze meg, de mivel itt egy kizárólag felnőtteknek szóló (tényleg nem győzöm eléggé hangsúlyozni: erre a másfél órára felejtse el, ha van gyereke!) alkotásról van szó, mégis megteszem.

Egyrészt azért, mert ha a Rogen-féle humor bejön, akkor azt érdemes eredeti nyelven élvezni, ha másért nem, a haverjai miatt: az alulméretezett virslit Michael Cera, a haverját Jonah Hill, az öngyilkos mustárt Danny McBride, a beszívva a kajákkal kommunikálni képes junkie-t pedig James Franco kelti életre, de a mindig zseni Kristen Wiig a buci hangja, Edward Norton gyakorlatilag Woody Allent csinál egy péksütiből, Salma Hayek pedig egy leszbikus tacót alakít.

Másrészt pedig valószínűleg olyan poénokról maradunk le, amit nem tudom, hogyan oldhattak meg magyarul (pl. a bajor savanyú káposzták felkiáltása: „We’ll exterminate all the juice!”).

Az már biztos, hogy a film 19 milliós költségvetésből hozott össze a világon eddig 130 milliót, és ezzel a legnagyobb bevételt generáló R-besorolású (vagyis Amerikában 17 év alatt csak felnőtt kíséretében nézhető = elég merész) animációs filmmé vált, megelőzve az 1999-es South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlant, ami 81 milliót szedett össze – ez azért jelentős trónfosztás.

Az a jó a Seth Rogen-műhely alkotásaiban, hogy előre lehet tudni, nagyjából mire kell számítani (oké, hogy üzenet, meg okos poénok, de azért az infantilizmus sem áll messze tőlük), mégis tud még meglepetéseket okozni. De az szinte biztos, hogy akinek a társaság előző, fent említett komédiái (de ha túl messze van, tessék: Superbad, Ananász expressz, Itt a vége, Az interjú) bejöttek, és nem irtózik az animációs műfajtól, akkor annak a Virslipartin is ott a helye.

20 éves a Toy Story - rangsoroltuk a Pixar-meséket

Az első 100 százalékig digitális technikával készült animációs film 1995 novemberében került a mozikba, és a Pixar azóta is ontja magából az eredetibbnél eredetibb alkotásokat - a stúdió védjegye, hogy a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt élvezhető meséket készítenek. Szörny Rt., Némó nyomában, Fel!

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!