Lendvai Ildikó: Mit csinálunk, ha másnap lőnek a Kossuth téren, igazuk teljes tudatában?

21 perc

2021.10.22. 04:30

Politikai okokból nem lehet feles többséggel érvényteleníteni kétharmados törvényeket – mondta a hvg360-nak Lendvai Ildikó. Az MSZP korábbi elnöke szerint ugyanis nem lehet olyat csinálni, ami halálra hergeli és bizonyos fokon joggal sérti a fél országot. Miért állt be Márki-Zay Péter mögé? Kiktől kellett megtisztítani az MSZP-t? Hol hibázott az ellenzék? Interjú.

hvg360: Mostantól ki lesz az MSZP reménysége? Sokáig Botka László volt, aki 2017-ben kiszállt, és most ezt tette Karácsony Gergely is.

Lendvai Ildikó: Nagy divat mostanában a vezérkultusz, de valójában soha nem jó egy személyben keresni a reménységet. Isten ments a politikai megváltóktól. Szerintem az a reménységünk, hogy egy közös ellenzéki győzelem során az MSZP mint párt megveti a lábát ebben a csapatban, és mással nem pótolható ideológiai és gyakorlati szerepe lehet a munkamegosztásban.

Ez a jó forgatókönyv. Nyilván van rosszabb forgatókönyv is győzelem és vereség esetére is. Abban biztos vagyok, hogy egyik esetben sem maradhat fenn sokáig a jelenlegi, nagyon töredezett pártstruktúra. Így különösen nehéz megteremteni az ellenzéki összhangot és kormányozni.

Nem egyetlen nagy ellenzéki pártra gondolok, az a különböző értékrendek miatt lehetetlen, de hat helyett 2-3-ra talán redukálható a szám, pólusok körüli csomósodással. De nemcsak a széttagoltság miatt kell a változás. Az előválasztás tanulsága, hogy a régi fajta pártműködés ideje lejárt.

Márki-Zay Péter felemelkedése a saját tehetségén túl arról is szólt, hogy ő a „Mr. Valaki Más”, aki nem a hagyományos pártelitekből jött. Nem szeretném Trumphoz hasonlítani, inkább azt mondom, ő a magyar Macron, a váratlan felemelkedését tekintve. Egyik sem volt már outsider a politikában, de új figuraként száguldott a csillaguk felfelé.

hvg360: Az átalakuló pártvilágban hol lenne az MSZP helye? 2-3 párt esetén a baloldalt nyilván a DK dominálja.

L. I.: A pártom nagy része a DK-t nem baloldalinak, hanem liberálisnak tartja, én nem. A programjuk egyértelműen baloldali, balliberális. Más kérdés, hogy a személyi viszonyaik, belső kultúrájuk centralizáltabb, egyközpontúbb a többi pártnál. Ma ők a legpártszerűbb párt, ez az első fordulóban az előnyükre, a másodikban, amikor a pártvilágból kiábrándult fiatalok sokasága szavazott, paradox módon a hátrányukra vált.

Ha én rajzolnám a térképet, a DK lenne az egyik pólus, mellette lehetne egy jobboldali pólus – értelemszerűen a Jobbikkal –, illetve egy zöld-baloldali, a többi párttal. A Momentumnak, ahogy a politikába az előválasztáson betörő civil és fiatal tömegeknek, több irányban is lehetnek vegyértékei.

Noha főleg DK-s barátaimtól bőven kaptam kritikát, én elég tudatosan szavaztam Márki-Zay Péterre az első vagy második nap, amikor még nem lehetett tudni, hogy ő győz. Utána nem kunszt, akkor már más megfontolások is jöhetnek, amelyek szintén lehetnek fontosak.

Dobrev köré gyűlnek a szocialisták, mert ez az ő világuk

Vajon követi-e átlépési hullám a szocialisták egymást követő, Dobrev Klára melletti kiállását? Az érintettek szerint dehogy, de a tendencia jelzésértékű. Karácsony Gergely visszalépése nagy csalódást okozott sokaknál, az biztos, rövid távon nem benne látják majd a megmentőt.

Meg is értem, miért árulóznak le olykor baloldali szemmel, de én nem a bal-jobb törésvonalat láttam elsődlegesnek. Azt választottam, akiben nagyobb esélyt látok a kormányra jutásra. Természetesen nem a tehetséges és rokonszenves Dobrev Klára személyével volt baj, hanem az esélyeivel.

hvg360: Az elején az elnökség nem foglalt állást, mert azt mondták, hogy szétszakadt volna a párt. Ezután több prominens politikus nyíltan kiállt Dobrev Klára mellett, majd amikor már nem volt kunszt azt látni, hogy valóban Márki-Zay Péter fog befutni, hirtelen a pártelnök, Tóth Bertalan leszavazott Márki-Zay Péterre, és az MSZP mögé állt. Ez mi volt?

L. I.: Mire a határozott elnökségi állásfoglalás megszületett, az MSZP-s szavazók nagy része már voksolt, tehát nem gondolom, hogy az eredmény befolyásolása volt a fő szempont. Szerintem politikai gesztus volt, ami jelezni akarta, hogy ugyan baloldaliak vagyunk, de ebben a helyzetben nagyon is jól tudunk támogatni egy nem baloldali miniszterelnököt.

hvg360: Egy ilyen lépés nem a legelején gesztus?

A legelején nem tudták volna megtenni, annyira eltértek a pártban a vélemények. Egy pártnak más sem hiányzik, mint hogy egy ilyen nagyon kiélezett helyzetben hatalmas belső konfliktusokat és szakadásveszélyt generáljanak.

Lendvai Ildikó///Tankönyvben tanítható módon rontottak el pár napot Karácsonyék
Reviczky Zsolt

Megértem, és akkor helyeseltem is, hogy nem foglaltak állást. Aztán a napok folyamán a közösségnek is egyre elfogadhatóbbá vált egy jobboldali jelölt, mert megtapasztalták a képességét új támogatók szerzésére. A sátrakban dolgozó embereink saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy özönlenek azok a fiatalok, akik sikoltozva szaladnának ki egy párttaggyűlésről. Akiket az MSZP, a DK, de most már a Fidesz sem tud megszólítani.

hvg360: Értem ezt az érvelést, de mégis, úgy odarohanni egy várható győztes mögé, hogy előtte nem álltak ki mellette, feltűnhet olyan színben is, hogy a pártot vagy saját magukat akarták jobb pozícióba hozni kormányzati győzelem esetére.

L. I.: Tűnhet, de ezt a szempontot nem látom relevánsnak. Győzelem esetén úgyis egy koalíciós kormány áll fel, ott nem aszerint osztanak eggyel több helyet, hogy ki mikor állt a győztes mellé.

hvg360: Mit gondolt Karácsony Gergely kiszállásáról? Nagyon sokan nagyon rosszul vették, voltak, akik szerencsétlenkedésről, ámokfutásról beszéltek.