Wind River: Gyilkos nyomon - Kritika

Taylor Sheridant valószínűleg nem kell senkinek bemutatnom, vagy ha igen, éppen elég csak annyit mondanom, hogy a Sicario és A préri urai írójáról van szó: mindkét film Amerika egy árnyakkal teli, egyszerre rémületes és izgalmas szeletét veszi sajátos nagyító alá. Sheridan a Wind River: Gyilkos nyomonnal most már a rendezőként is készül megvetni a lábát, és ha szigorú akarok lenni, azt mondanám, hogy az még egy kicsit odébb lesz, mire direktorként is olyan magasságokba jut el, mint íróként, de így is egy újabb hamisítatlan Sheridan-művel gazdagodtunk, amely méltó az előző kettő örökségéhez.

Mint a Sicarióban sodró akcióthrillert vagy A préri uraiban összetett rablófilmet, úgy a Wind Riverben sem érdemes csavaros detektívtörténetet keresni. Sőt, Sheridan a krimik szokásainak fityiszt mutató közvetlenséggel, titkolózás nélkül tárja elénk a megfejtés lépéseit, majd magát a rejtély megoldását is. Sokkal inkább egy westernről van szó, amely az amerikai határvidékre kalauzol el minket, ahová az igazságszolgáltatás keze már nem feltétlenül ér el, szereplőinknek pedig saját morális iránytűjük útmutatása szerint kell rendet vágniuk.

Ez a mű is tehát elsősorban sajátos közegéről, annak brutális farkastörvényeiről és a túlélés lehetőségeiről szól, a szkript fókusza pedig elsősorban azon van, hogy a nyomozás mentén haladva ezeket a gondolatokat alaposan körüljárja, kevés, de annál jobban előkészített és megrágott fordulóponttal. (Ezért is tiltakozik minden porcikám a CSI-klónokra hajazó magyar alcím ellen.) Sheridan írása ismét míves, mélyreható, stílusa pedig továbbra is a rá jellemző könyörtelen, kompromisszummentes hozzáállást képviseli. Ugyanakkor frissen felfedezett zsenijének mintha túl nagy falat lett volna ilyen rövid idő alatt megírni harmadik alkotását, pláne most először meg is rendezni, ami számos kidolgozatlanságban, átgondolatlanságban is megmutatkozik.

A Wind River a Sicarióhoz és A préri uraihoz képest majdhogynem csúnya külsejű: nincsenek jól kitalált kompozíciói, konzekvens színdramaturgiája, tévéfilmesen dísztelen, egyszerű közelik sorakoznak egymás után. Így maga a környezet sem érződik olyan részletgazdagnak, mint a drogháború pokla vagy a válságba beleragadt Texas fojtogató kilátástalansága, sőt, a rezervátum rendszeresen emlegetett elképesztő méreteit sem sikerül képileg átadni. Sok jelenet felépítésében is kiütközik Sheridan rendezői tapasztalatlansága, aki így jó néhány pillanatot nem képes olyan hatásosan kommunikálni, mint Villeneuve vagy Mackenzie. Nem érezni a biztos kézzel dolgozó alkotót a stíluson sem, a Sheridan-féle szikár westernbe néha be-becsúszik egy giccsesebb jelenet vagy mondat, ami arról árulkodik, hogy jót tett volna itt is egy alkotótárs kreatív inputja.

Aztán ott van Jane Banner karaktere, aki relatíve jellegtelen és jelentéktelen erő a forgatókönyvben, a Sicario Kate Mercerének tükörképe - csakhogy amíg ott a film sarokköve volt, hogy Mercer nézőpontjába helyezkedve követhettük a valódi fő szálat (Alejandro történetét), addig itt Sheridan a hagyományos utat követi, így nem nyer igazolást a két szereplő közötti aránytalanság. Pedig szerintem itt is szerencsésebb lett volna a kívülálló Banner szemén keresztül megismerni a rezervátum berendezkedését, viszonyait, a nyomozásban mellészegődött Lambert múltjáról és motivációiról nem is beszélve. Azonban bánkódni így sincs okunk, mert Jeremy Renner ezzel megkapta első olyan szerepét a Tolvajok városa óta, amelyben igazán kibontakozhatott, elképesztő alakítását látva pedig azon sem lennék meglepődve, ha Oscar-esélyek is benne lennének a pakliban. (De legalábbis megérdemelné a jelölést.)

Ugyanakkor a Wind River rendelkezik egy olyan fél órás szakasszal, amely mindent felülír, és amelyből egy olyan nyers erő árad, ami olyan csiszolatlan bravúr, amire tényleg csak a legnagyobb őstehetségek képesek. Az idei mezőnyben példátlan ez az intenzitás, lélegzetelállító feszültség, ezzel pedig minden negatívumot kicsit zárójelbe tesz. Nehéz lesz kiverni ezt a filmet a fejünkből, ezzel az élménnyel pedig a Wind River minden további nélkül fel tud nőni Sheridan előző két munkájához.

A Wind River: Gyilkos nyomont szeptember 7-től játsszák a magyar mozik. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.