Toukiden Kiwami - Kritika

Jönnek a démonok, ki tudja, hogy honnan, az emberek pedig rettegésben tengetik életüket, mígnem egy nap szörnyvacsoraként végzik. Párszor már találkozhattunk hasonló alapsztorival, így az sem túl meglepő, hogy a halandók védelmében különleges képességű fegyveresek kisebb csoportja jelenti a mentsvárat a végnapokon. Ők a Slayerek, akik elhunyt dicső harcosok szellemeivel társalognak, közben pedig elhullajtott vércseppjeik árán óvják a megmaradt kis falvakat, amelyeket persze az Onik, avagy az ismeretlen dimenziókból érkezett kegyetlen monstrumok egyfolytában ostromolnak.

A Toukiden: The Age of Demons már 2014-ben sem pályázott az Év Játéka-címre, ám a Vita meglehetősen sivár felhozatalát némileg erősítette a Monster Hunter-klón kaszabolda, ami sikeresen töltötte be az űrt a kézikonzol palettáján. Ráadásul a sok ilyen-olyan Warriors után jó volt látni az eltérő koncepciót az Omega Force-tól, amelynek köszönhetően kiélvezhettük a nagyobb és hosszadalmas csatákat a démonokkal, ahelyett, hogy ezredszerre is percenként több száz, egyformán és egyszerre mozgó zsoldost vernénk le a különböző korszakokba és történelmi helyzetekbe pottyanva.

Noha a Kiwami egyfajta folytatásként lett beharangozva, erről szó sincs. A The Age of Demons kiegészített és felhúzott változatáról beszélünk, ami immáron PS4-re is napvilágot látott. Persze van itt cross-play és cross-save funkció, avagy az alapjátékból továbbhozhatjuk mentéseinket, sőt a platformok közti multiplayer is lehetséges, de ez és a HD-turbózás még nem szükségszerűen legitimálja az újrakiadást.

Tulajdonképpen a frissen érkezők a tavaly megjelent kampányra lelhetnek rá először. A karaktergenerálás lehetőségével élve megalkothatjuk hősünket (nemet, nevet, bőrszínt és fegyvert is adhatunk neki), hogy utána némi bevezető küzdelmet követően újdonsült otthonunkra leljünk, ahol egyből tárt karokkal várják a friss démonuzsonnát. Amennyiben kibeszéltük magunkat a lakosokkal, kapunk fedelet a fejünk fölé, a szobánkban lévő üsttel aktuális állásunkat menthetjük el, a szekrény pedig idővel tele lesz fegyvereinkkel, páncéljainkkal és a missziók alatt összegyűjtött különféle kiegészítőkkel. Ráadásként még egy kis háziállatot, szobakedvencet is kapunk a Sonic-os Tailsre hasonlító, nagyon cuki cicaróka, Tenko személyében. Őt egyébként nem csak álló nap abajgathatjuk (jó, igazából mindössze az etetésére van lehetőség), kifejezetten hasznos lehet a jelenléte: az eltérő helyszínekre kiküldve mindenféle jóságot hoz haza, amivel aztán el lehet végezni a fejlesztéseket.

Merthogy bizony fegyvereinket és ruházatunkat bármikor megváltoztathatjuk (egy pillanat alatt cserélhetjük le ütő- és vágószerszámainkat mondjuk puskára vagy éppen íjra – éppen ezért sok értelme a kezdésben emlegetett választási lehetőségnek sincsen). Sőt azokat elementálokkal egészíthetjük ki, erősebbé tehetjük őket, továbbá nagy hasznukat vesszük a harcmezőről megszerzett Mitama lelkeknek – ezek adják a plusz támadásokat és sebzéseket, gyógyításokat és egyéb speciális képességeket. Közben az apró faluban be is vásárolhatunk, a kovács mellett kofa és szellemeinket erősítő hölgy áll a rendelkezésünkre, egy beszélő kút pedig némi apanázsért cserébe további alapanyaggal lát el minket.

Azonban a Toukiden lényege a fejlesztgetés és formálgatás mellett maga a harc. A recepciónál felvehetjük a mellékküldetéseket (adott darabszám megszerzése egy-egy összetevőből) és a főbb missziókat, majd a kapun távozhatunk annak teljesítése érdekében. Az így megnyílt térképre kerülve piros színezettel látjuk a megtisztítandó területeket, leverjük a kisebb szörnyeket, ha pedig egy nagyobb démon kerül az utunkba, akkor taktikázva pusztítjuk el annak testrészeit. Speciális látásunkkal megfigyelhetjük, melyik végtag sebezhető, illetve annak milyen az állapota (fehér, sárga majd piros lesz a csapások sikeres bevitelétől függően). Ami könnyíti a harcokat: legtöbbször társakat is vihetünk magunkkal, így összehangolva erőinket. Értelemszerűen a legjobb felállás az, ha van közelharcban jó és távolabbról tevékenykedő lőfegyveres kollega a csapatban, aminek köszönhetően még a legdurvább ellenfelekkel szemben is győzelmet arathatunk.

A legjobb az egészben, hogy a szellemek jóvoltából mindenki kap különleges képességeket (durvább támadások, varázslatok, gyógyítás – akár a teljes csapatra), sőt egy közös kis attakot is végrehajthatunk amellett, hogy parancsokat osztogatunk társainknak. Az R1 (ezzel tudjuk aktiválni speciális képességeinket) lenyomásával az elesett lényeket „dolgozzuk fel” alapanyaggá, illetve a levágott végtagokat szintén ennek segítségével tulajdoníthatjuk el, noha a nagy Onik gyík módjára növesztik vissza azokat.

A The Age of Demons eleve 30 órás kampányt biztosított, amit a Kiwami teljesen új fejezettel egészít ki. Ez a tartalom terén kifejezetten jól hangzik, más kérdés, hogy a kevesebb néha több. A Toukiden ugyanis eléggé monoton, folyamatosan ismétli önmagát, de még a szabad kóborlásra sem ad esélyt. Az átlagos játékos már az első két-három órában fel fogja adni, hiszen akkor még sok minden nem történik, meglehetősen hosszú a felvezetés. A kitartóbbak pedig akár 9-10 órát is elszöszölhetnek, mielőtt egy „elég volt” felkiáltással más foglalatosság után néznek. Persze megvan a rajongótábora ennek a műfajnak is, azonban az Omega Force alkotása semmi olyat nem tesz ahhoz hozzá, ami miatt kihagyhatatlannak minősíthetnénk.

A grafika tényleg jóval szebb lett, a környezet egy-egy helyen abszolút korrekt, fegyvereink és ruháink is mutatósak, ám a kisebb szörnyeket és a helyszíneket elnézve a részletek már jóval gyengébben festenek. A vitás alaphoz képest tehát ugyan remek munkát végeztek a fejlesztők, a PS4 hardverét még így sem sikerült megizzasztani, mindemellett a külcsín is túl „mesés”, túl színes. A zenék átlagosak, sőt állandó újrahasznosításuk miatt idővel kifejezetten idegesítővé válnak, ezen kívül a multiplayer sem ad lényeges pluszt az élvezethez, hiszen ismételten a megszokott pályákon mehetünk végig, tizedszerre, ötvenedszerre, századszorra leverve a már ismert démonokat. Még a nagyobb Onik is újra és újra az életünkre törnek, ami eleinte még szórakoztató, ám mivel 30 percig is simán eltarthat egy komolyabb csata, a sokadik alkalommal már ennek az ismétlésnek sem kifejezetten örülünk.

A Toukiden: Kiwami PlayStation Vitára és PlayStation 4-re jelent meg, a teszt az utóbbi verzió alapján készült.