A könyvelő - Kritika

Christian Wolff (Ben Affleck) nem az a tipikus könyvelő – ha az lenne, nem készült volna róla film, ugye. Ez a film pedig kerüli a bélyegzést, de én bátor vagyok, és kimondom: Wolff autista, amolyan igazi filmes autista, aki inkább szellemes és szánni való, nem pedig kényelmetlen/kellemetlen figura. Meg persze zseniális, aki bármilyen két számot össze tud szorozni fejben, mi több, még a mi poháralátétnek csúfolt adóbevallásunkat is átlátja. Ezen kívül tökéletes gyilkológép, aki a lőfegyverekhez és a közelharchoz egyaránt kiválóan ért. Plusz óriási vagyonnal és fegyverkészlettel rendelkezik, melyet egy titkos helyen tárol. Várjunk, csak! De hisz ő Batman!

És hogy még izgalmasabb legyen az élet, a Pénzügyminisztérium nyomozóirodájának egyik ügynöke (J.K. Simmons) is Wolff nyomába szegődik, meg persze saját múltjának sötét árnyai is – köztük katona apjának szelleme, aki gyerekkorában kemény kiképzéssel próbálta életrevalóvá tenni őt.

Már az alapoktól kezdve elég sok minden akar lenni ez a film: egyszerre akciófilm, karakterdráma, thriller és krimi. Úgy a kétharmadáig ez a különös mixtúra egész szépen elgörög, mivel a részelemek jól illeszkednek egymásba, furcsa kinövéseit (pl. egy igen gyorsan zátonyra futó szerelmi szálat Cummings és Wolff között) pedig módszeresen legyalulja az az alapvetés, hogy Wolff tulajdonképpen Jason Bourne és az Egy csodálatos elme John Nashjének szerelemgyereke. Hangozzék ez bármennyire abszurdnak, tök jó elnézni, ahogy a számokkal zsonglőrködő, magába húzódó figura egyik pillanatról a másikra vedlik át tökéletes harcossá.

Az persze más kérdés, hogy a valóságtól mindez legalább annyira messze van, mint bármely szuperhős-történet (ezért is jövök állandóan ezzel az izzadságszagú Batman-parafrázissal), de még a sztreccsgatyás/köpenyes figurák se túl gyakran szembesülnek olyan fordulatokkal, mint amik eme film utolsó harmadában várják a nézőt. Anélkül, hogy spoilereznék, annyit elárulok, hogy mint egy jó kis több ismeretlenes egyenletben, így ebben a filmben is minden mindennel összefügg, és eme kapcsolódási pontoknak köszönhetően az amúgy is merész alapsztori olyan szinten száll el, hogy a vége felé már a karakterek is csak kamilláznak a fordulatokon, melyek közül talán az se lógna ki, ha hirtelen kinyílna egy tér-idő kapu, és becsúszna a képbe egy háromfejű sárkánydémon abakusszal a kezében. Ki tudja, lehet, hogy ez meg is történik.

Az ezredforduló környéki harsány figurákból kinőtt Ben Affleck ugyanazt a visszahúzódó, fanyar humorral felvértezett, gondterhelt karaktert hozza, mint az elmúlt években, és ez nem is baj, hisz főszereplő létére nem nagyon zavarja a történet folyását. A cselekmény útjába így csak a józan ész állhat, melyet a film kellemes karakterekkel, jól kivitelezett akciókkal és remek vizuális érzékről tanúskodó rendezéssel kábítja. De mégis csak kábítja.

A könyvelő október 27-től látható a magyar mozikban.