Virsliparti - Kritika

„Honnan veszik ezek az ötleteiket?!” – horkanhatnék fel, ha nem lenne nagyon is pontos elképzelésem arról, hogy Seth Rogen, Evan Goldberg meg a szokásos sleppjük milyen állapotban ötölnek ki évről évre valami oltári baromságot, mellyel aztán a fél világot megdöbbenésre, a másik (nagyobbik) felét meg heveny röhögésre késztetik.

A páros (és barátaik) fejéből pattant ki a pia után hajtó tinitrió (Superbad), az akciófilmbe oltott stonerkomédia (Ananász expressz), az idegeninvázióval szembesülő önkéntes polgárőrség (Kertvárosi kommandó), a világvégével szembesülő hollywoodi sztárok (Itt a vége), az észak-koreai diktátor ellen tervezett merénylet sztorija (Az interjú), és talán eddigi legelborultabb ötletként a Virsliparti.

Seth Rogen majd egy évtizede dédelgette azt az animációs sztorit, melyet a Pixar-filmek inspiráltak: az, ahogy a környezetünkben lévő élettelen tárgyak (játékok, autók) feléledtek, hogy aztán a mi világunkban maradva a miénkkel hasonló problémákkal szembesüljenek. Rogen – és a másik ötletadó Jonah Hill – fejében a következő kérdés fogalmazódott meg: mi lenne, ha az áruházakban, élelmiszerboltokban kapható ételek is felélednének, és fogalmuk se lenne arról, hogy mi vár rájuk, ha egyszer valaki leveszi őket a polcról.

Nem kell mocskosszájú és a politikai korrektséget még hírből sem ismerő filmeseket társítani a fenti sztorihoz ahhoz, hogy az ember azonnal levágja, hogy ebből a történetből egyszerűen nem lehet család kompatibilis filmet gyártani, mert mindnyájan tudjuk, miféle horror vár az ételekre, ha egyszer kipakolják őket a konyhaasztalra, és ezt ugyan lehet finomítani, csak éppenséggel nem érdemes.

És itt jön elő az amerikai korhatárbizottság értékelő rendszerének egyre nagyobb fokú eltorzultsága, ugyanis a családbarát filmek és a felnőtteknek szóló tartalmak között az utóbbi években óriásira dagadt az űr. Míg az előbbibe minél több és több dolgot próbálnak beleszuszakolni vagy éppenséggel az égvilágon semmit), addig az utóbbi minden mindegy alapon már egyszerűen nem ismer önkontrollt. Ennek köszönhető az is, hogy amint elvált, hogy a Virsliparti a felnőtt közönséget célozza meg (gondolom, ez fogantatása óta így van), a készítők minden nyelvi és fizikai durvaságot beletoltak, ahogy csak a csövön kifért, és ettől a film némileg öncélúvá vált.

Ugyanakkor kiválóan tükrözi azt, hogy mi is foglalkoztatja a társadalmat: a szex, a politika és a vallás, no meg az erőszak, melynek ez a három dolog az eredője.

A történet főszereplője Frank, a virsli (Seth Rogen), akinek virslitársaihoz hasonlóan minden vágya az, hogy az istenként tisztelt emberek levegyék végre polcról, és az ajtón túli mennyországban engedjék neki, eggyé váljon egy bucival, elsősorban Brendával (Kristen Wiig), a bögyös-faros péksüteménnyel. Csakhogy egy áruházi balesetnek köszönhetően (melynek során két bevásárlókocsi ütközik, és ezt a kocsikról lepotyogó, széttörő, kilukadó ételek úgy élik meg, mint a partraszállást a Ryan közlegény megmentésében) néhány társával együtt a földön köt ki. Frank felkerekedik, hogy utolérje Brendát, és miközben bejárja az áruházat, és egy csomó különböző típusú, mentalitású fogyasztási cikkel hozza össze a sors, szembesül a durva igazsággal – amit Carlnak (Jonah Hill), a kocsin maradt cimborájának hála mi magunk is testközelből láthatunk.

És ez nem lesz szép. Mint ahogy a film nyelvezete sem az: ez utóbbira a film szinkronja még vagy két lapáttal rátesz, részben valószínűleg azért, hogy ellenpontozza azt, hogy sok nyelvi poént egyszerűen képtelenség magyarra fordítani (pl. ahogy a nácikra hasonlító savanyúkáposzta-konzervek azt üvöltik, hogy „Kill the juice!”). Különböző ételek (halal és kóser) találkozásának köszönhetően szóba kerül az arab-zsidó ellentét, mint ahogy úgy általában a vallások is kapnak egy svungot annak hála, ahogy a film szembesíti a túlvilágban való hitet a materializmussal, és ezek meglepően komoly témák egy digi-dugi vígjátéktól, ám a film leginkább a határokat feszegető viccelődésről és az ételek „legyilkolásáról” szól, hogy végül egy Caligulát is elfordulásra késztető orgiának is helyet adjon. Ennek látványába pedig nem csupán a rekeszizmok, de a gyomor is könnyen belefáradhat.