Lángelmék - Kritika

David Ghantt (Zach Galifianakis) együgyű fickó, ám lelkiismeretesen látja el pénzszállító munkáját, és eszébe sem jutna eltulajdonítani az általa vezetett páncélozott jármű hátuljában zötykölődő dollármilliókat. Nem úgy kacér kolléganőjének, Kellynek (Kristen Wiig), aki a féleszű Steve Chambers (Owen Wilson) által vezetett bűnbandával szövetkezve belerángatja Davidet egy életre szóló balhéba. Némi meglepetésre és a teljesen lehetetlen terv ellenére a férfinak sikerül meglógnia 17 millió dollárral, ám naivan rábízza a bandára a pénzt, akik csúnyán átverik, míg ő kénytelen Mexikóba menekülni a nyomába szegődött bérgyilkos, Mike McKinney (Jason Sudeikis) és az FBI ügynökei elől. David azonban úgy dönt, hogy végre a sarkára áll, és neve tisztázása mellett megpróbál visszavágni azoknak, akik átverték.

Megtörtént események alapján készült - hallhatjuk a film nyitójelenetében, de persze ha egy film stáblistáján egyszerre tűnik fel Zach Galifianakis, Owen Wilson, Jason Sudeikis, Kristen Wiig és Kate McKinnon neve, akkor alapos lehet a gyanúnk, hogy a történeti hűség helyett bizony a poénokon lesz inkább a hangsúly, még akkor is, ha a mozi alapját az Egyesült Államok történetének második legnagyobb összegű rablása szolgáltatja.

Nagyobbat nem is tévedhetnénk. Már nem abban, hogy a Nacho Librét és a Nevetséges Napóleont jegyző Jared Hess és gárdája nem a komolytalanabb végét ragadták meg a sztorinak, hanem abban, hogy egy szórakoztató akciókomédiaként dolgozták fel a történetet. Azaz a Loomis Fargo nevű pénzszállító cég hírhedt kifosztását, és a botcsinálta rablók azt követő, tényleg filmre kívánkozó bénázását. A Lángelmékben sajnos semmi vicces nincs, akció pedig még kevesebb.

Jó, egy kicsit sarkítok, egy-egy jó pillanata akad a mozinak, ilyen Galifianakis karakterének eljegyzési fotózása, a 90-es évek ciki divatstílusainak kifigurázása, és persze Owen Wilson is hozza a szokásos simulékony modorú, nagy dumás karakterét. De hogy a Chris Bowman - Hubbel Palmer - Emily Spivey forgatókönyvíró-hármas vajon mivel töltötte az idejét az épkézláb szkript és a poénok megírása helyett, az számomra rejtély. A film humora, az egyszerűség kedvéért nevezzük így, olyan egyszerű, hogy azon talán már egy óvodás sem nevetne: Galifianakis elesik, Galifianakis hülye ruhákat vesz fel, Galifianakis röhejes frizurával feszít, Galifianakis bénán csinál valamit, majd megint elesik...

Pedig Zac Efron, Seth Rogen és kompániája, vagy éppen Mike Myers munkásságának komálása a tanúja rá, hogy bírom én az egyszerű humort, alkalmi szórakozásnak bőven megteszi, pláne ha jól adják elő, de a Lángelmék valami olyan szinten nem vicces, hogy az már fáj. Ráadásul Galifianakis annyira kretén ebben a filmben, hogy még igazán drukkolni sem lehet neki, na nem mintha a többieket félteni kellene, egytől egyig a legrosszabb formáját hozza mindenki. Ahogyan a logikát, a történet- és színészvezetést sutba dobó film is, melynek nem egy jelenetéről ordít, hogy egyszerűen csak azért került bele, mert a készítők azt hitték, hogy van egy jó geg, amit kár volna elvesztegetni, ha már ötletük nem volt arra vonatkozóan, hogy miként lehetne az alapvetően érdekes sztoriból valami szórakoztatót faragni. Igen, például a ruhapróbálós-csajbunyós jelenetre gondolok, aminek csúcspontján hüvelygombakrémet nyomnak az egyik szereplő szájába...