Ha/Ver - Kritika

Tíz éve mutatkozott be az amerikai mozikban a Kick/Ass (magyar nevén Ha/Ver, melynek jelentésébe inkább ne menjünk bele), hogy alaposan felrázza a képregényfilmes műfajt - pedig akkoriban még a zsáner is csak épp hogy beletaposott a popkultúrába. Visszatekintő írásunkban körbejárjuk, miért is volt egyszerre jó és fontos film Matthew Vaughn (Kingsman) rendezése.

A Kick/Ass igazából címében hordozza azt az ígéret, melyet sikerül is teljesítenie: olyan képregényfilmet kínál, amely a maga pofátlan, profán módján egyszerűen "fasza", és semmi több. Legalábbis látszatra. A kiindulópont végtelenül egyszerű, olyannyira, hogy az eredeti képregény mögött álló Mark Millar még fel is teszi a kérdést a sztoriban: hogyhogy erre még senki nem gondolt idáig? A filmet és a kockást megelőző 60 évben jó néhány generáció nőtt fel szuperhősök, öntörvényű ítélet-végrehajtók történetein, és ugyan akadt rá néhány élő példa a hülyeség földjén, de eddig még egyetlen szerzőt sem ihletett meg a kézenfekvő téma, hogy történetet szőjön egy olyan hősről, aki nem rendelkezett sem képességekkel, sem szuperkütyükkel, csupán ihlettel, elszántsággal és kiadós naivitással.

A tizenéves Kick/Ass ars poeticája is végtelenül egyszerű: azt akarja, hogy végre árnyéka legyen, ezért aztán maszkot húz és lemegy az utcára rendet rakni, hogy aztán olyan fájdalmasan szembesüljön a rögös valósággal, mint Arnie Jack Slaterje, mikor a filmvászonról lelépve beöklözi egy taxi ablakát. A történet elején ő is csak egy átlagos tinédzser, aki tetszelegni akar csajnak meg kitűnni a többiek közül, hogy aztán jól földbe álljon.

Vaughn nem próbál meg hamis képet festeni az egyszerű vágyakat hajkurászó, szexéhes tiniről. Még véletlenül sem farag hőst a srácból, meghagyja jóravaló, ám szerencsétlen geeknek, akiből végül olyan, akár realistának is nevezhető dolgok katalizátora lesz, melyekből végső soron emelt fővel keveredhet ki anélkül, hogy a néző száját akár egyszer is elhagyná az, hogy "na persze".

Pedig a film cselekménye meglehetősen típusfigurákat mozgat - olyanokat, melyek a maguk torz, karikatúraszerű módján népszerű szuper- és antihősökre reflektálnak: a szerencsétlenkedő, de azért egyre merészebb Kick/Ass-re (aki első, balul elsült bevetése után acélprotéziseket kap, és kevésbé lesz érzékeny a fájdalomra, hogy végül csak legyen valami szupererő-félesége) felfigyel egy másik önbíráskodó páros: Big Daddy és Hit-Girl, akik révén ő is szintet léphet, hogy végül a város egyik bűncsászárával (Mark Strong) és annak képregényes gonosztevővé váló fiával folytathasson csonttörő, nagyon erőszakos, nagyon véres háborút.

Bár a Chloe Moretz által játszott Hit-Girl még csak egy kislány, de mégis gond nélkül kaszabolja le az ellent (és ennek köszönheti kultikus státuszát, illetve azt, hogy spinoff képregényt kapott, és egy időben még önálló filmet is terveztek neki), Big Daddy pedig nem csupán a társa, hanem az apja, aki sajátosan szókimondó és könyörtelen (mégis szellemesen) képezi ki lányát olyan dolgokra, amivel egy ilyenkorú gyereknek még nem lenen szabad szembesülnie. Egyértelmű, hogy párosuk Batmant és Robint tükrözi - a Big Daddy-t játszó Nicolas Cage gesztikulációját, hisztérikus röhögését nem titkoltan az Adam West-féle változatról mintázta. De a csapat ellenlábasaiban is képregényes archetípusokat ismerhetünk fel, habár a kockásokban elég ritka az olyan csenevész főgenya, mint amilyen Christopher Mintz-Plasse Red Mistje - de mint említettük: karikírozás!

Szóval a Kick/Ass nem komoly film: de nem úgy szellemeskedik, mint az akkoriban beinduló MCU, és nem is csak a képregényekre reflektálgat szatirikus hangon, hanem az egész akkori - és ha úgy vesszük, azóta is ugyanolyan - társadalmunkra. Típusfiguráit olyan szociális/kulturális jegyekkel ruházza fel, melyek korunk fiataljait vezérlik: a YouTube-nak, a Facebooknak, az Instagramnak és egyéb közösségi pódiumoknak hála manapság mindenki szót kérhet magának, és Kick/Assból is úgy lesz sztár (azaz influenszer, mikor ez a szó még nem is létezett), mint ahogy lehet bárkiből - mint például anno abból a fekete nuncsakus csávóból, aki hátraszaltó közben pofára esett: a hülyeségének híre megy a világhálón.

A Kick/Ass kőkemény, de színpadias akciójelenetekkel, szemérmetlen, a kilencvenes évek szókimondóságát idéző szövegekkel és kocsmahumorral felvértezett szatíra, amely a maga nemében egyedülálló, no nem azért, mert a filmben szándékoltan kifigurázott képregényközhelyek felsorakoztatása mellett tiszteleg is ezek előtt, hanem mert még tíz évvel később, a tízszer annyira felgyorsult világot is kiválóan visszatükrözi. Teljesen megérdemelt a kultikus státusza.