Egy trilógia mind fölött: 20 éves A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége
Egy kaland kezdete
A monumentalitás fogalmát emelte új szintre A Gyűrűk Ura-trilógia, melynek első részét, A Gyűrű Szövetségét világszerte húsz évvel ezelőtt, 2001 decemberében mutatták be, míg nálunk a következő év elején, hogy ne ütközzön a szintén akkortájt elstartoló Harry Potter-franchise első részével. Peter Jackson az ezredfordulón minden idők addigi legnagyobb és legambiciózusabb filmes vállalkozásaként fogott bele J.R.R. Tolkien nyelvész klasszikus regényének adaptációjába, mellyel újradefiniálta a fantasy műfaját a mozivásznon, és óriási szerepe volt abban, hogy a geek kultúra a 21. században fősodor részévé váljon.
A Gyűrű Szövetsége és két folytatása, a 2002-ben és 2003-ben érkező A két torony illetve A király visszatér mind óriási sikereket értek el, közel 3 milliárd dolláros bevételt hoztak és összesen 17 Oscar-díjjal jutalmazták az alkotókat – a harmadik résznek hála köztük a legjobb filmért és a legjobb rendezésért járó aranyszobrokkal. A bevételeknél és a díjak számánál azonban sokkal fontosabb, hogy két évtizeddel az első film bemutatója után bátran állíthatjuk: A Gyűrűk Ura-trilógia kiállta az idő próbáját. Jackson és csapata mind a részletekre kiterjedő történetmesélés, mind pedig a korábbi fantasykat messze felülmúló látványvilág tekintetében maradandó filmeket alkottak.
A mozitörténelem legjelentősebb trilógiájának leforgatásához legalább akkora kitartásra volt szükség, mint Mordorba vinni az Egy Gyűrűt, de Jacksonék Frodóékhoz hasonlóan a megannyi buktató ellenére sem adták fel céljukat. A Gyűrű Szövetsége 20 éves jubileuma alkalmából bemutatjuk, hogyan vált Tolkien klasszikusából a modern filmművészet mérföldköve.
Az adaptálhatatlan regény mítosza
Mióta létezik a mozi, több irodalmi műre is rásütötték már rá a "megfilmesíthetetlen" bélyeget, és J.R.R. Tolkien 1954-ben kiadott fantasyja is ilyen volt. A három részletben megjelent, de az író szándéka szerint egy regénynek számító A Gyűrűk Ura az 1937-es A hobbit (első magyar fordításban A babó) című mesekönyv folytatása volt, de már nem Zsákos Bilbó, hanem unokaöccse, Frodó volt a történet hőse, aki egy különös gyűrűt kap Bilbótól, és ezzel egy nagy, sorsdöntő kaland veszi kezdetét. Tolkien valójában nem egy fantasyt akart írni, hanem Anglia történelmi idők előtti mitológiájának megalkotása volt a célja. A nyelvészprofesszor tudományos precizitással dolgozta ki a mű világát, aprólékos térképeken mutatta be a helyszíneket, rengeteg új lényt és nyelvet alkotott meg hozzá. Ezeket nem kizárólag A Gyűrűk Urából ismerhetjük meg, a mitológiához Tolkien több írása is kapcsolódik, a legfontosabb A szilmarilok című előzménytörténet, melyet a szerző 1973-as halála után négy évvel adtak ki.
A fantasyt mint irodalmi műfajt sokáig nem vették komolyan az akadémiai körökben, viszont a mozi korán felfedezte magának a meseszerű világokat, és már Hollywood aranykorában népszerűvé vált ez a zsáner. Tolkien művei is hamar felkeltették a filmesek figyelmét, Walt Disney már a harmincas évek végén elkezdett érdeklődni A hobbit iránt, a hatvanas években pedig a slágerlisták mellett a mozivásznon is sikeres és egyre kísérletezőbb kedvű Beatles tagjai gondolkodtak azon, hogy zenés filmet készítsenek A Gyűrűk Urából. Ebben Paul McCartney játszotta volna Frodót, Ringo Starr lett volna hű társa, Csavardi Samu, Gandalfot, a bölcs varázslót George Harrison formálta volna meg, a hasadt elméjű Gollam szerepében pedig John Lennon lett volna látható. Rendezőnek az akkor éppen a 2001: Űrodüsszeiával a sci-fi műfajában maradandót alkotó Stanley Kubrickot szemelték ki, akit amúgy is érdekelt Tolkien regénye, de a Beatles feloszlott még azelőtt, hogy komolyabban elkezdhették volna a tervezgetést, Kubrick pedig túl terjengősnek találta A Gyűrűk Urát, így lemondott az adaptációról.
Animációs és egyéb próbálkozások
1967-ben már készült egy kísérleti animációs rövidfilm A hobbitból, és a következő évtizedben a stúdiók Kubrickhoz hasonlóan arra jutottak, hogy A Gyűrűk Ura élőszereplős formában megfilmesíthetetlen, így az animációs vonalat követték. 1977-ben az amerikai NBC csatornán bemutatták A hobbit első egész estés változatát, amit 1980-as A király visszatér követett (az animációért mindkét esetben a japán Ghibli stúdió elődje, a Topcraft felelt), közben pedig ezektől függetlenül elkészült a szintén rajzolt A Gyűrűk Ura-mozifilm is, méghozzá a legendás Tűz és Jeget dirigáló Ralph Bakhsi rendezésében. Ezt a filmet – amely csak a kaland felét meséli el – 1978-ban mutattak be a United Artists gondozásában. Az animációs alkotások mind a történet meseszerű jellegére helyezték a hangsúlyt, nem tudták megfelelően bemutatni Tolkien mitológiájának mélységeit és grandiózusságát. Nem is nyerték el az egyre népesebb rajongótábor tetszését, de már csak azért sem nevezhetők feleslegesnek, mivel az akkor tizenéves Peter Jackson a ’78-as film megtekintése után kezdett el érdeklődni a fantasy iránt.
A Gyűrűk Ura első élőszereplős adaptációját azonban nem Jackson készítette el. 1971-ben egy svéd tévétársaság kézzel rajzolt hátterek előtt forgatott egy változatot, idén pedig előkerült egy 1991-es orosz nyelvű adaptáció, amit a Leningrad TV munkatársai készítettek a Szovjetunió végnapjaiban, de ezek legfeljebb vicces kuriózumként értékelhetők.
Jackson nekilát a munkának
Az animációs verziók valamint a nem angol nyelvű adaptációk után a „világ végén”, Új-Zélandon egy fiatal filmes nem volt hajlandó elfogadni, hogy A Gyűrűk Ura élőszereplős formában nem kivitelezhető. A rendezést autodidakta módon kitanuló Peter Jackson a kilencvenes években már sikeres filmesnek számított horrorkomédiáinak valamint a forgatókönyvírói Oscar-díjra is jelölt drámájának, a Mennyei teremtményeknek köszönhetően, de kamaszkora óta dédelgetett álma volt, hogy nagyvászonra varázsolja Tolkien epikus művét.
A rendező alkotó- és élettársával, Fran Walsh-sal 1995-ben, a Törjön ki a frász! utómunkálatai alatt kezdett el komolyabban beszélgetni A Gyűrűk Ura adaptációjáról. Úgy érezték, hogy minden nagy zsánernek megvannak a maga minőségi, meghatározó filmjei, a fantasy viszont ilyen szempontból hányattatott sorsú műfaj, ezért fejükbe vették, hogy következő projektjük ennek a megalkotása lesz. Először saját, eredeti sztorit akartak kitalálni, de az ötletelés során mindig Tolkien világánál kötöttek ki, így megkeresték a Mennyei teremtményeket forgalmazó Miramax stúdiót, melynek vezetője, a független filmek világában egyre nagyobb befolyással bíró Harvey Weinstein meg is szerezte számukra A hobbit és A Gyűrűk Ura adaptációs jogait.
A nagyszerű híren felbuzdulva Jackson és Walsh elkezdtek dolgozni a forgatókönyvön, és a kezdetektől fogva három filmben gondolkodtak, de nem abban a trilógiában, amit aztán a vásznakon láthattunk: az első rész A hobbitot vette volna alapul, A Gyűrűk Ura történetét pedig két filmben akarták elmesélni. Mindeközben Jackson 1993-ban alapított effektusgyártó cégénél, a Weta Digitalnál nagy sebességgel fejlesztésekbe fogtak, mivel tisztában voltak azzal, hogy az addig használt technológiákkal Középföldét nem lehet méltó módon megjeleníteni a nagyvásznon.
Harc a Miramaxszal
Bár Weinstein a kezdetekben segítette és támogatta a projektet, a három film ötletét hamar elvetette, így Jacksonéknak le kellett mondaniuk A hobbitról. A Miramax vezetője azonban egy idő után a kétfilmes megoldást is rizikósnak tartotta, nem hitt a sikerében, ezért csak egy kétórás filmet lett volna hajlandó finanszírozni. Ebbe viszont az alkotógárda nem volt hajlandó belemenni, mert túlságosan meg kellett volna csorbítani a szerteágazó, epikus történetet, ezzel pedig vállalkozásuk lényege veszett volna el.
Weinstein már zaklatási botrányai előtt is hírhedt volt kíméletlen stílusáról és arról, hogy nem igazán tűri, ha ellentmondanak neki. Ennek megfelelően az alkotók ellenállása hatására A Gyűrűk Ura-projektet is elkezdte gáncsolgatni, Jacksont azzal is megfenyegette, hogy lecseréli őt a rendezői székben Quentin Tarantinóra. Patthelyzet állt tehát elő, nem engedett sem a Miramax, sem pedig Jackson, aki népes csapatával addigra már éveket töltött A Gyűrűk Ura előkészületeivel, a forgatókönyv megírásán és a digitális effektek fejlesztésén kívül díszleteket is építettek Új-Zélandon a filmhez.
Végül Weinstein egy ajánlattal állt elő: átengedi a filmes jogokat abban az esetben, ha Jacksonék találnak egy másik stúdiót, amelyik hajlandó finanszírozni két filmet. Nagyvonalú gesztusnak tűnhet, de valójában egyáltalán nem volt az: a filmmogul mindössze pár napos időkeretet adott arra, hogy megtalálják az új stúdiót és megegyezzenek a feltételekről.
A kétrészes fantasy senkinek sem kellett
Az alkotógárda azonban jó hobbitok módjára nem adta fel, mert hittek abban, hogy valami nagyszerű dolgot készíthetnek. Ezért gyorsan összedobtak egy félórás dokumentumfilmet a már megépített díszletek között, amiben magukat interjúvolták meg a terveikkel kapcsolatban, és szinte minden stúdiónak elküldték. Emellett gerilla-módszereket is alkalmaztak: interneten kiszivárogtatták a forgatókönyv részleteit, amit olvasva a különböző filmes vállalatok el is kezdtek érdeklődni iránta. Jackson több stúdiónak is prezentálhatta elképzeléseit, azonban végül mindegyik sokallta a költségvetést és Weinstenhez hasonlóan kockázatosnak találták egyszerre két filmet is bevállalni.
Az utolsó már némileg csüggedt megbeszélésre az akkor még független stúdiónak számító New Line Cinema vezetőivel került sor, melynek elnöke, Robert Shaye türelmesen végighallgatta a rendezőt, majd közölte vele, hogy neki sem tetszik ez a két filmes ötlet. Legyen inkább három. Mint kiderült, Shaye maga is nagy Tolkien-rajongó, olyannyira, hogy hajlandó volt az eredetileg tervezett 75 millió dolláros költségvetést is megtriplázni, amivel akkoriban ez lett minden idők legnagyobb büdzséjű filmes projektje. 1998-ban tehát A Gyűrűk Ura megmenekült a Miramaxtól, és Jacksonék a legmerészebb ötleteiket is elkezdhették megvalósítani.
Irány Középfölde: A forgatás
A Gyűrűk Ura-trilógia forgatása 1999. októberében kezdődött Új-Zélandon, összesen 438 napig tartott, tehát hatalmas elköteleződést kívánt az alkotógárda és a karaktereket megformáló színészek részéről is. A három részt egyszerre forgatták le, így a produkcióban résztvevőknek több mint egy évig a távoli szigetországba kellett költözniük.
Középfölde lakói közül sokakat már híres és elismert színészek játszottak, de többen – mint például a Legolast játszó Orlando Bloom vagy Aragorn megformálója, Viggo Mortensen – is a fantasynak köszönhetik pályájuk felívelését. Ez utóbbi a szerencsének és saját fia unszolásának köszönheti a szerepet, ugyanis az eredetileg Aragorn eljátszására szerződtetett Stuart Townsend a forgatás megkezdése előtt egy héttel esett ki, mert Jackson a helyszínen döbbent rá arra, hogy túl fiatal lenne a Kósza szerepére. Mortensennek azonnal döntenie kellett, hogy vállalja-e a szerepet, ő pedig meghozta élete döntését. Jacksonék eleinte azt szerették volna, hogy Tolkien karaktereit angol színészek formálják meg, de végül nem ragaszkodtak ehhez, így a történet főhőse, Frodó szerepét az amerikai Elijah Wood kapta meg. Az akkor még 20. évét sem betöltő Wood már nem volt kezdő a szakmában, gyerekszínészként sikeres filmekben játszott, és nagyon szerette volna megformálni A Gyűrűk Ura hobbitját. Ennek érdekében beszédtanárhoz is járt, akivel tökéletesítették a szerep által megkívánt nyelvjárást, majd próbafelvételeket készített magáról, és ezeket küldte el VHS-en Peter Jacksonnak, akit sikerült is meggyőznie arról, hogy alkalmas a főszerepre.
Gandalf szerepére a rendező egy olyan színészt akart, aki képes hitelesen megjeleníteni azt, hogy a varázsló ugyan egy idős testbe van zárva, de nem öregember, hiszen a lelke kortalan. A karaktert végül Sir Ian McKellen formálta meg, aki karrierje kezdeti szakaszában elsősorban a színházban aratott sikereket, filmekben nagyrészt karakterszínészként volt ismert, és nem sokkal A Gyűrűk Ura forgatása előtt eljátszotta Magnetót az első X-Men filmben. Gollamnak eredetileg csak a hangját kölcsönözte volna Andy Serkis, Jacksonnak azonban annyira megtetszett a színész gesztikulációja a meghallgatás alatt, hogy végül a Weta által tökélyre fejlesztett motion capture technológia segítségével a karakter mozdulatait is vele vették fel.
A motion capture csak egyike volt A Gyűrűk Ura rengeteg technikai innovációjának a digitális effektek terén. Bár rengeteg statiszta vett részt a forgatáson, a nagyszabású csatajeleneteket nem lehetett volna velük megoldani, ezért a Weta programozói egy új, mesterséges intelligencián alapuló tömegszimulációs szoftvert fejlesztettek ki ezek megvalósítására, ami azóta sztenderdé vált a legnagyobb hollywoodi blockbusterekben. A látványvilág megvalósítása, a hiteles maszkmunka és a különböző méretű emberi lények egymás mellé illesztése is nagyfokú kreativitást és profizmust kívánt meg a stábtól, de az alkotók a legkisebb részletekre is odafigyeltek, és még a projektet gáncsolni próbáló Weinsteint is volt idejük megtrollkodni azzal, hogy az egyik ork maszkját a producerről mintázták meg.
A Szövetség megalakul: A fogadtatás
A forgatás 2000 végén fejeződött be, és az utómunka is jól haladt, 2001-ben az első film, A Gyűrű Szövetsége készen állt a bemutatásra. Sokan azonban még ekkor sem bíztak Jackson és csapata munkájában, vagyis abban, hogy a fantasy képes lesz visszahozni a belé fektetett dollármilliókat, nem hogy nyereséget elkönyvelni. A műfajnak nem volt nagy presztízse akkoriban, és a New Line marketingesei eredetileg egy Dungeons & Drangons témájú kampánnyal kívánták eladni A Gyűrűk Urát a nemzetközi forgalmazóknak, akik saját területükön a promócióért feleltek. A stúdió hozzáállását az változtatta meg, hogy a bemutató előtt pár hónappal a cannes-i fesztiválon bemutattak részleteket a filmből, ami hatalmas sikert aratott a szakma fontos szereplőinek körében, és alaposan felfokozta a várakozásokat.
A Cannes-ban debütált részletek hatására a promóciós kampány sokkal letisztultabb lett, A Gyűrűk Ura klasszikus, az addig megszokott fantasyknál emelkedettebb stílusához is jobban illeszkedett. A Gyűrű Szövetségét hirdető plakát nem volt telepakolva fantasztikus lényekkel, azon csak Frodó volt látható, kezében a Gyűrűvel – és mint kiderült, ennyi elég is volt, a film ugyanis saját magát adta el, és világraszóló siker lett 2001 telén. Az alkotók azonban nem ülhettek a babérjaikon, a trilógia darabjainak bemutatása közötti egy-egy évben is keményen dolgoztak az utómunkálatokon, a több éves kitartó munka után nem csoda, hogy a záródarab, A király visszatér fináléját nem voltak hajlandóak pár perc alatt letudni. Végül a harmadik rész kapta meg a legjobb filmnek járó Oscart, és ezért ítélték oda a rendezői aranyszobrot is Jacksonnak, de a díjak igazából A Gyűrű Szövetségével kezdődő trilógiának szóltak, mely Tolkien eredeti regényéhez hasonlóan valójában egyetlen nagyívű műalkotás három részre bontva.
Peter Jacksonéknak sikerült elérni kitűzött céljukat: egy olyan trilógiát készítettek, mely nem csupán a saját műfajában állja meg a helyét, de a filmtörténelem és a modern popkultúra megkerülhetetlen részévé is vált. Húsz évvel az első film bemutatása után A Gyűrűk Ura-adaptáció fénye semmit nem kopott, ugyanolyan hivatkozási pont lett, mint az alapjául szolgáló regény, és nézők millió számára nyitotta meg a kaput a fantasyk csodálatos világa felé.
Ez lenne hát A Gyűrű Szövetsége megalakulásának rövid krónikája. Ti hányszor láttátok A Gyűrűk Ura-trilógiát? Írjátok meg a kommentek között!
