Híres hadvezérek tíz hatalmas tévedése

Mire a falevelek lehullanak…

„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!" – ezzel a mondattal indította a háborúba katonáit Vilmos német császár 1914 nyarán. Az uralkodó szavait nem igazolta az idő, a háború ugyanis nemhogy őszre nem ért véget, de további négy éven át tombolt világszerte. Németország híres fegyverletételére 1918. november 11-én került sor a compiégne-i erdőben, így a hazatérő katonák csak a következő évi lombhullást szemlélhették otthon. Ráadásul a császárnak a végeredményt sem sikerült megjósolnia, hiszen Németország vesztesként fejezte be a háborút.

Napóleon és a gőzhajó

Annak ellenére, Bonaparte Napóleon nem csak a harctereken bizonyult jó döntéshozónak, a gőzhajó jövőjével kapcsolatban igencsak elszámította magát. Miután Robert Fulton bemutatta neki találmányát, tanácsadói lelkesen ajánlották a császár figyelmébe a gőzhajót, mint egy olyan eszközt, ami a jövőben fontos lesz a tengeri hadviselésben. Napóleont azonban a legkisebb mértékben sem nyűgözte le a forradalmi újítás, sőt ezt nyilatkozta róla: „Hogy képzelheti bárki, hogy egy hajó csak azért, mert máglyát gyújtanak a fedélzete alatt, a széllel és a hullámokkal szemben képes lesz előre haladni?".

Napóleon oroszországi hadjárata

Nem csak a gőzhajóval kapcsolatban tévedett nagyot a francia császár, óriási hibát követett el 1812-es oroszországi hadjáratával is, ami ráadásul később a trónjába került. A császár, félmilliós inváziós hadsereget gyűjtött, hogy leszámoljon utolsó komoly ellenfelével, az Orosz Birodalommal. A szövetséges hadsereg benyomult Oroszországba, a cári csapatok azonban a felperzselt föld taktikáját alkalmazva vonultak vissza, kerülve az ütközeteket. Moszkva előtt az oroszok csatára kényszerültek, és a mindkét fél számára óriási veszteségekkel járó borogyinói csata után a cár feladta a fővárost, de nem kért békét. A francia megszállás alatt Moszkva porig égett, az utánpótlásból teljesen kifogyott császári hadsereg pedig megkezdte gyötrelmes visszavonulását a kemény orosz télben, amely során a Grande Armée gyakorlatilag megsemmisült.

A Maginot-vonal

Joffre marsall 1920-ban kezdett erődvonalat tervezni a német-francia határra. A francia hadügyminisztérium által támogatott nagyszabású terv célja az volt, hogy egy jövőbeli háborúban feltartsa a határon a németeket, míg mozgósítják a francia hadsereget. Az évek során felépült közel százötven erőd, számos kazamata és gyalogsági óvóhely, megfigyelőközpontok és körülbelül ötezer gyalogsági szállás. Az építmény teljes hossza háromszázötven kilométer volt, költségvetése pedig összesen ötmilliárd frankra rúgott. A második világháború idején azonban kiderült, hogy a gigaberuházás maximum a francia munkanélküliségi rátára volt pozitív hatással, mivel 1940-ben a német hadsereg a Maginot-vonal megkerülésével, az Ardennek-hegységen átvágva támadta meg és rohanta le Franciaországot. A franciák hamarosan kapituláltak, a legtöbb erődítmény tényleges harc nélkül, elvágva utánpótlásától megadta magát.

III. György: Amerika örökké gyarmat marad

„Forradalom? Miféle forradalom? A kolóniák sohasem lesznek önrendelkezők" – ezt mondta III. György angol király, amikor megtudta, hogy az amerikai gyarmatokon lázadás tört ki az angol korona fennhatósága ellen. Azonban egy évvel később, 1776. július 4-én a Kontinentális Kongresszus kiadta a Brit Birodalomtól való elszakadást deklaráló Függetlenségi Nyilatkozatot, a függetlenségi háborúból pedig a gyarmatokból létrejövő Egyesült Államok került ki győztesen, amely a mai napig sikeresen gyakorolja az önrendelkezést.

Nem jött be a segédtiszt jóslata a harckocsiról

„Az, hogy a lovasságot felváltja majd ez a nagy vasszerkezet, abszurd. Hazaárulás lenne" – mondta az angol Haig marsall tisztsegédje 1916-ban, éppen abban az évben, amikor a híres brit Mark I, a világ első igazi harckocsija megjelent. Nem is tévedhetett volna nagyobbat, hiszen a harckocsik már az első világháborúban bebizonyították hasznosságukat, később pedig fokozatosan háttérbe szorították a lovasságot.

Nem hitt a harckocsikban rejlő lehetőségekben Kliment Jefremovics Vorosilov szovjet hadügyi népbiztos sem, aki a következőket nyilatkozta: „A vörös lovasság továbbra is fegyveres erőink győzelmes és megsemmisítő csapásmérő ereje, képes és meg is fog oldani nagy feladatokat az összes arcvonalon." Ám a harckocsiktól való ódzkodásában nem osztozott a Kommunista Párt XVII. Kongresszusa, amely határozatban rögzítette, hogy a hadsereget sürgősen gépesíteni kell, illetve hogy harckocsizó és gépesített csapatok alkossák a szárazföldi erők zömét. Azonban a híres szovjet hadvezér ezután sem akarta érteni az idők szavát, ugyanis a harckocsik alkalmazásával kapcsolatban sokáig olyan elméletek mellett kardoskodott, amelyek tulajdonképpen már az első világháborúban is elavultnak számítottak.

Lord Chelmsford vészesen alábecsülte a zulukat

Az 1879-ben kirobbant angol-zulu háborúban került sor az Isandlwana-hegynél vívott csatára, amely igencsak váratlan eredménnyel végződött. Az angol csapatokat vezető Lord Chelmsford altábornagy azt hitte, hogy a dárdás-pajzsos zulu hadsereg hamar összeomlik és a háború angol győzelemmel fejeződik be, még mielőtt újsághír lenne belőle Londonban. Ezért még arra sem ügyelt, hogy a csatára készülő katonák kinyissák a lőszeresládákat, akik még az ehhez szükséges eszközökről sem gondoskodtak. Amikor az egyéni lőszer elfogyott, a katonák természetesen nem lőtték tovább, ennek az lett a következménye, hogy a zuluk mindenkit lemészároltak. Az isandlwanai vereség sokként érte a viktoriánus közvéleményt: nem tudták elképzelni, hogyan győzhették le a Brit Birodalom korszerű fegyverekkel felszerelt katonáit a pajzsos-dárdás harcosok.

Calais helyett Normandia

A második világháború vége felé már mindenki biztos volt benne, hogy küszöbön áll a szövetségesek partraszállása Franciaországban, a kérdés csak az volt, hogy hol és mikor. Hitler is készült a támadásra, ám részint saját logikájára, részben pedig a szövetséges titkosszolgálatok elterelő hadműveteinek köszönhetően meg volt róla győződve, hogy erre Calais-nál kerül majd sor, ahol a legkeskenyebb a csatorna. Ennek megfelelően ide rendelte a legerősebb védelmet, a német sereg nagy része, a félelmetes Párduc és Tigris tankok, a legjobban kiképzett és felszerelt katonák itt várták a partraszállást.

Isten küldöttének nézte a spanyolokat az azték uralkodó

1521. augusztus 13-án foglalta el Fernando Cortez spanyol konkvisztádor az Azték Birodalom fővárosát, a százezres lakosságú Tenochtitlánt. Cortez, aki két évvel korábban mindössze néhány száz katonával szállt partra Veracruznál, ezzel a hódítással szétzúzta az amerikai kontinens egyik legerősebb birodalmát, és megalapította az első újvilági spanyol alkirályságot. Corteznek óriási szerencséje is volt, mivel az azték uralkodó, Montezuma – egy régi prófécia nyomán – az érkezőket Quetzalcoatl, egy istenség küldötteinek hitte, ezért nem támadott rájuk – ha ezt megtette volna, Cortezt modernebb fegyverei elsöpörte volna az ezerszeres túlerő.