Vida balázs
Vida Balázs
A füzesgyarmati Vida Balázs jelenleg a szeghalmi Péter András Gimnázium végzős tanulója. Kilenc éves volt, amikor kick-boxolni kezdett, közben két évre abbahagyta a kick-boxot, és testépítésbe kezdett, súlyzókkal erősítette magát, de rájött, hogy neki a sportos bunyó az élete. A két sport együtt azonban nem űzhető, mert míg a testépítésben a súlyos, nehéz, mutatós izmokon van a hangsúly, a kick-boxban a fürgeség, a szikár, vékony, de szálásan izmos test a lényeg. Visszatért hát a pástra, és fejleszti magát folyamatosan. Közben végzős diákként az érettségi „mumusa" is fenyegeti. Nehéz döntenie a tanulás és a sport között.

- Hogy telt a nyarad?

- Az egész nyarat végigedzettem, két hétig voltam Vépen edzőtáborban, és egy hétig Esztergomban edzettem. Nagyon kemény felkészülés volt napi 2-3 edzéssel. Iskolaidőben nincs ennyi időm, akkor hetente 3-4 alkalommal edzek, ezek alkalmanként 1,5-2 óráig is tartanak. Ez az igazi fejlődéshez azonban nem elegendő, inkább csak szinten tartásnak jó.

- Hogy néz ki egy napod, amikor iskola van?

- Reggel ugye irány az iskola, háromra érek haza. Akkor belekezdek a tanulásba, és fél öt felé már megyek edzeni. Este tudok tanulni. Közben készülök az érettségire és a nyelvvizsgára, sok időt elvesz, nehéz felkészülni. A tanulás kellene, hogy az első legyen, de gyakran a sport megelőzi, és a tanulás a háttérbe szorul. Fontos a sportban a folyamatosság, a szinten tartás, de sajnos fejlődni így keveset tudok.

- Akkor a sport az első?

- A sport számomra a minden, a hobbim, az életem. Igen, a sport az elsődleges.

Vida balázs
A dobogó legfelső fokán

- Hamarosan leérettségizel. Hogyan tovább?

- Olyan egyetemre szeretnék menni, ami a sporttal kapcsolatos, ahol tovább tudom folytatni, fejlődésre van lehetőségem. Felmerült a testnevelési egyetem, de a rendőrtiszti is. Nem tudom, még nincs konkrét döntés. Mindenképpen olyan iskola kell, ahol tudok sportolni.

- Mi volt eddig a legnagyobb sikered?

- Tavaly az Európa-bajnokságon első helyezést értem el, és 17 évesen elhoztam egy felnőtt magyar bajnoki aranyat is. Idén Riminiben, a Junior és Kadett Kick-box Világbajnokságon két szabályrendszerben - light-contactban és kick-light-ban*- is egyéni világbajnoki címet szereztem, ezzel a vb legeredményesebb versenyzője lettem. (Bár a VB-n más versenyzők is megmérették magukat több kategóriában, de csak nekem sikerült két egyéni aranyat elnyernem.)

( *Megjegyzés: a Light-Contactban csak testre és fejre lehet technikai ütéseket, rúgásokat bevinni, Kick-Llight-ban combra is.)

Gregor László (Békéscsabai Lakótelepi SE) így nyilatkozott róla:
„Még messze nem kész sportoló, de hogy óriási tehetség, az vitathatatlan. Lassan elérkezik az idő, hogy a felnőttek között is megméresse tudását, körültekintően, kapkodás nélkül. Edzői, Gasparik Róbert és Guruczi Sándor minden bizonnyal ezt okosan felépítve teszik majd meg."

Vida balázs
Győzelem!

- Még nagyon fiatal vagy, meddig űzheti valaki a kick-boxot, itt nincs korhatár?

- Igazán nincs korhatár, bár egy 50 éves sportoló már veteránnak számít. Azonban az ember a kick-boxban a 30-as éveiben éri el a csúcspontját, akkorra, ha eleget edz, kialakítja saját technikáját, de a gyakorlástól sok minden függ.

- Mik a terveid?

- Szeretnék felnőtt bajnokságon indulni, országos szinten szerintem megállnám a helyem a felnőttek között, nemzetközi szinten már nem biztos. Van egy gyenge pontom, az, hogy elizgulom versenyt. Az a baj, hogy kevés az a partner, akivel tudok edzeni, így marad a zsákos edzés vagy pedig az edző. Problémát jelent a magasságom is, 198 centi vagyok, nem könnyű megfelelő edzőpartnert találni, magasabb ellenfél kellene. Így ideges vagyok a versenyeken, és emiatt nehezebb a mozgásom, hamarabb elfáradok.

- Mi vár rád a sportban a következő hónapokban?

- Hamarosan kategóriát kell váltanom, az ifjúságiban csak az év végéig indulhatok, januártól már felnőttek között versenyzek. Ugyanakkor szeretnék a pástról ringbe szállni, és a K1 az, amit űzni szeretnék. Hét éve páston küzdök, most újítani szeretnék. Nem lesz könnyű, mert közben korcsoportot is váltok, nagyobb felkészülésre lesz szükség, és sok-sok edzésre. A páston visszafogjuk az ütéseket, ott inkább a technika a lényeg. A ringben kevesebb a technika, spórolunk az erővel, ott az odafigyelt, pontos technika a lényeg. Addig azonban sokat kell edzeni, jobb kondícióra van szükség, fejben nagyon oda kell figyelni, úgy lehet csak jobb eredményt elérni. Nekem pedig ez a célom.

Balázsra, aki a MOL Új Európa Alapítvány támogatottja nagyon büszke települése, Füzesgyarmat. Bere Károly polgármester kiemelt figyelmet szentel az egyesületnek és a tehetséges fiúnak. Felkészülését, sikereit a város anyagi hozzájárulással is támogatja.

Nincs könnyű helyzetben Vida Balázs. Érettségi előtt áll, nyelvvizsgára készül, döntenie kell a tovább tanulását illetően, közben minden idegszálával arra készül, hogy a felnőttek között mutassa meg, szárnyalását még csak most kezdi el. Az azonban biztos, hogy a nevét már mélyen bevéste a magyar kick-box történetébe, a világ előtte áll.

Sok sikert Balázs!