DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda

Újabb szenzációs finálé a WRX-ben!

Alonsót beidézte az FIA veszélyes vezetésért: figyelmeztetést kapott

Meghallgatásra kötelezte az FIA Fernando Alonsót a Belga Nagydíj sprintje után: a 42. születésnapját éppen ma ünneplő spanyol pilóta a falba vágta az Aston Martint, a felügyelők pedig úgy látják, hogy veszélyes manővert hajtott végre a Nico Hülkenberggel folytatott csata közben, ezért őt és Hülkenberget is beidézték.

A meghallgatás tárgyát az képezte, hogy Alonso veszélyesen jött vissza a bokszból, kivágott a pálya bal oldalára, ezzel vészmanőverre késztette Hülkenberget, hogy a német elkerülje az ütközést. Alonso azzal magyarázta a döntését, hogy a felvert vízmennyiség miatt nem látott maga mögé, és minden körben kihúzódott balra, hogy előre jobban lásson. A felügyelők ezt az érvelést elfogadták, így csak figyelmeztetést róttak ki a kétszeres világbajnoknak.

364161758_698375608999046_4618773103412652543_n

Így áll az F1 2023-as pontversenye a Belga Nagydíj sprintje után

Max Verstappen tovább növelte az előnyét a tabella élén a nullázó Sergio Perez és Fernando Alonso, valamint a két egységet begyűjtő Lewis Hamilton előtt: így áll a pontverseny a Belga Nagydíj sprintjét követően.

1. Max Verstappen Red Bull 289
2. Sergio Perez Red Bull 171
3. Fernando Alonso Aston Martin 139
4. Lewis Hamilton Mercedes 135
5. Carlos Sainz Ferrari 92
6. George Russell Mercedes 91
7. Charles Leclerc Ferrari 84
8. Lando Norris McLaren 63
9. Lance Stroll Aston Martin 45
10. Oscar Piastri McLaren 34
11. Esteban Ocon Alpine 31
12. Pierre Gasly Alpine 22
13. Alexander Albon Williams 11
14. Nico Hülkenberg Haas 9
15. Valtteri Bottas Alfa Romeo 5
16. Guanyu Zhou Alfa Romeo 4
17. Yuki Tsunoda AlphaTauri 2
18. Kevin Magnussen Haas 2
19. Logan Sargeant Williams 0
20. Nyck de Vries AlphaTauri 0
21. Daniel Ricciardo AlphaTauri 0

A konstruktőri tabella:

1. Red Bull 460
2. Mercedes 226
3. Aston Martin 184
4. Ferrari 176
5. McLaren 97
6. Alpine 53
7. Williams 11
8. Haas 11
9. Alfa Romeo 9
10. AlphaTauri 2

f1-spa

fotó: dppi

Két F1-es csapat érdeklődik Palou iránt?

Alex Palou jelenleg dominál az IndyCarban, közeledve a szezon hajrájához csaknem száz ponttal ponttal vezet a bajnoki összetettben. A spanyol teljesítménye pedig az F1-es alakulatok érdeklődését is felkelthette – igaz, túl sok opciója így sincs. A The Race információi szerint sem az Alfa Romeo, sem a Haas nem érdeklődik Palou iránt, így az AlphaTauri és a Williams jöhetne szóba, s a portál úgy tudja, bizonyos fokú egyeztetések zajlanak is az említett két gárdával.

Palou dolgát több tényező is nehezíti. A Red Bullról nem először hallani, hogy mérlegeli a 2021-es IndyCar-bajnok szerepeltetését, ám jelenleg Daniel Ricciardo szereplését monitorozzák az AlphaTaurinál, s ha esetleg az ausztrál nem válna be (vagy túlságosan is beválna és Christian Hornerék ígérete ellenére is felvinnék Sergio Perez helyére az anyacsapathoz), akkor pedig Liam Lawson a következő jelölt a sorban náluk. A Williamsnél pedig egyelőre ugyancsak kitartanak az újonc Logan Sargeant mellett annak ellenére is, hogy felemás a produkciója.

Ami pedig szintén probléma Palou szempontjából, hogy a hírek szerint szeptemberig nem is tárgyalhatna jelenlegi munkaadóján, a Chip Ganassin kívül más istállóval, miközben a McLaren 2024-re már végleg szeretné megszerezni a tavalyi botrány után azt követően, hogy F1-es tesztelési lehetőségeket is biztosítottak a pilótának. Állítólag az Arrow McLaren szerződéséből csak úgy léphetne ki, ha konkrét ajánlatot kap egy F1-es gárdától, ráadásul a sajtóhírek szerint ennek a határideje már lejárhatott.

indycar-palou-2023

19 évvel az eljegyzésük után végre összeházasodott Todt és Oscar-díjas szerelme

Néhány napja Genfben mondta ki a boldogító igent Jean Todt és Michelle Yeoh. A Ferrari korábbi F1-es csapatfőnöke és az FIA egykori elnöke még 2004-ben ismerkedett meg az idén Oscar-díjat nyerő színésznővel, akivel már az év júliusában eljegyezték egymást. Az esküvőre azonban csak most, 19 évvel – egész pontosan 6992 nappal – később került sor. A posztok alapján a ceremónián részt vett többek között a Ferrari két egykori pilótája, Gerhard Berger és Felipe Massa (Todt a Twitteren „másik fiának” nevezte a hírt az Instagramján megosztó brazilt), valamint Luca di Montezemolo egykori Ferrari-elnök és Stefano Domenicali F1-vezérigazgató, aki annak idején épp Todtot váltotta a Scuderia csapatfőnöki székében.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Michelle Yeoh (@michelleyeoh_official) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Felipe Massa (@massafelipe) által megosztott bejegyzés

A Happy birthday és a torta sem maradhatott el Alonso 42. születésnapján

Fernando Alonso hosszú éveken át rendre az F1-es Magyar Nagydíjon ünnepelte a születésnapját, ám mivel ezúttal nem a Hungaroring adott otthont a nyári szünet előtti utolsó futamnak, hanem Spa-Francorchamps, ezúttal a Belga GP szombati sprintnapjára esett az évforduló. Az Aston Martin pedig nem is feledkezett meg a spanyol 42. születésnapjáról, énekkel és természetesen tortával köszöntötték a kétszeres F1-es világbajnokot:

F3: Biztonsági autó a főszerepben, nem osztottak pontokat a sprinten

A pénteki időmérőt követően az újonc Hugh Barter kezdhette az élről a Formula-3-asok sprintfutamát Spában, mellette a premás Paul Aron sorakozott fel az első sorban, a hétvégén először száraz körülmények között. Barter jól kapta el a rajtot, a vezetést azonban nem tudta megtartani, Caio Collet és Taylor Barnard ugyanis a második sorból nagyszerű első kört produkáltak és átugrották Aront és a Campos pole-pozíciósát. A kissé nedves pálya és a száraz gumik kombinációja nem meglepő módon már az első kör végén biztonsági autós fázist eredményezett: Sebastian Montoya és Rafael Villagomez értek össze és estek ki a futamból. Collet jól sikerült újraindításával megtartotta a vezetést, a bajnoki címért küzdő Zak O’Sullivan pedig már az ötödik helyig dolgozta fel magát.

Az összetett második helyezettje, Josep María Martí is igyekezett előrébb lépegetni a sorban, Gabriele Minivel való csatája azonban rosszul sült el, összeértek, az olasz kiesett, míg a spanyol kipörgött. A nagyobb probléma viszont akkor következett, amikor a Campos pilótája vissza szeretett volna csatlakozni a mezőnybe, viszont nem nézett körbe elég alaposan és pont Ido Cohen elé tért vissza a pályára, aki aztán telibe találta a spanyol autójának elejét. Szerencsére mindkét pilóta megúszta az esetet sérülés nélkül, a verseny azonban véget ért számukra. Collet megint szépen tartotta első helyét az újraindítás után, O’Sullivan pedig tovább javította pozícióját, már a negyedik volt csapattársa, Aron mögött. Riválisa, a pontállás éllovasa, Gabriel Bortoleto csupán a kilencedik helyen autózott.

Az utolsó körben aztán jött a dráma, ami újra nyitottá tette a bajnok kilétének kérdését: Bortoleto Dino Beganoviccsal ért össze, ennek következtében összeszedett egy defektet és kiesett a futamból. Immár harmadjára hajtott pályára a biztonsági autó, eközben pedig az eső is eleredt, az utolsó körökben pedig már nem indították újra a versenyt. Caio Collet ezzel első diadalát aratta a szezonben, Barnard és Aron állhattak fel még a dobogóra. Bortoleto kiesésével úgy tűnt, Zak O’Sullivan faragott hátrányából a bajnoki pontállásban, de mivel a sok baleset és biztonsági autós fázis miatt mindössze egy kört teljesített a mezőny megszakítás nélkül, nem osztottak pontokat a futam végén. Bortoleto így megtartotta 43 pontos vezetését az összetettben. 

„Kezdődjön a show!” – végre visszatér a szezonnyitón megsérülő MotoGP-s

Bő négy hónap elteltével újra MotoGP-futamon fog indulni Pol Espargaro: a spanyol versenyző az Instagram-oldalán jelentette be, hogy fittnek nyilvánították, így rajthoz állhat a jövő hétvégén esedékes Brit Nagydíjon. Espargaro még a március végi portimaói évadnyitó pénteki edzésnapján bukott és szenvedett súlyos sérülést: többek között állkapocstörést és tüdőzúzódást is szenvedett. A Gas Gas Tech3 versenyzője néhány hete elmondta, hogy hetekig enni sem tudott, így rengeteg súlyt veszített ez idő alatt.

„Szükség lesz egy kis időre, de mindent bele fogok adni” – írta a Silverstone-ban visszatérő Espargaro, aki köszönetet mondott csapatának a türelemért, az orvosoknak a felépülés során nyújtott segítségért, a rajongóknak pedig a támogató üzenetekért. „Kezdődjön a show!” – zárta bejegyzését a motoros, akinek valóban tulajdonképpen most indul majd a 2023-as idénye, hiszen egyetlen időmérőn, sprinten vagy futamon sem indult el még értelemszerűen idén.

A mezőny amúgy így sem lesz teljes a nyári szünet utáni első állomáson: a mugellói sprinten lábsérülést szenvedő Alex Rinst Iker Lecuona fogja helyettesíteni az LCR Hondánál.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pol Espargaró (@polespargaro) által megosztott bejegyzés

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Jön az F1-es Belga Nagydíj sprintnapja, részben szokatlan tv-csatornán – itt a szombati menetrend

Sprintszétlövés délben, sprintfutam 16:30-kor: ez a két fő fogás az F1-es Belga Nagydíj második napján – viszont előbbit (az F2 és az F3 versenyeivel együtt) kivételesen az M4 Sport helyett a Duna Worldön láthatjuk majd a férfi vízilabda-válogatott vb-döntője és az úszódöntők miatt. De lesz ezen kívül Formula-E-futam is Londonban, ahol eldőlhet a vb-cím sorsa – itt a program:

Szombat

9:00-9:30 Superbike, harmadik szabadedzés (Aréna4)
10:00 Formula-3, első futam (Duna World)
11:10-11:25 Superbike, Super Pole (Aréna4)
11:30-12:00 Formula-E, második szabadedzés
12:00-13:00 Formula-1, sprintszétlövés (Duna World)
13:40-14:55 Formula-E, első időmérő
13:45 Formula-2, első futam (Duna World)
14:00 Superbike, első futam (Aréna4 és Eurosport 2)
16:30 Formula-1, sprintfutam (M4 Sport)
18:03 Formula-E, első futam (vasárnap 17:00-tól, a második futam előtt Eurosport 2)
19:20-20:30 NASCAR Cup Series, időmérő

f1-verstappen-spa

Beidézték Hamiltonékat az időmérős incidens után

Nem maradunk utólagos vizsgálat nélkül az F1-es Belga Nagydíj kvalifikációját követően: a felügyelők Lewis Hamiltont és George Russellt idézték be. Történt ugyanis, hogy a Q2 elején a még nedves, de már száradó pályán Hamilton lement a bukótérbe az Eau Rouge-nál, ahonnan úgy tért vissza a pályára utána, hogy a mögötte érkező csapattársnak el kellett vennie a gázt. Az incidenst vizsgálják, hogy a hétszeres világbajnok biztonságos módon tért-e vissza a pályára. Hamilton a negyedik helyen zárta az időmérőt, de Max Verstappen büntetése révén ez harmadik rajtpozíciót jelentene neki vasárnapra – ez lehet most veszélyben.

Nem a Mercedeseket idézték be egyedül: Alexander Albon szintén nem biztonságosan térhetett vissza a pályára a Q1-be. Emellett Kevin Magnussent pedig Charles Leclerc feltartásáért vizsgálják.

f1-hamilton-mercedes-spa-day1

Megvan, mikor és hol rendezik az F1-es előszezoni tesztet 2024-ben

Számos fontos kérdésben döntött pénteken az F1 Bizottság, így például elhalasztják 2025-re a gumimelegítő paplanok betiltását a slick abroncsoknál. Az állórajtokat, a motorkiegyenlítést és a 2026-os szabályok érintő egyeztetések mellett arról is határoztak, hogy mikor és hol rendezzék az egyetlen előszezoni tesztet 2024-ben. Az F1 Bizottság áldását adta rá, hogy Európán kívül, kevesebb mint tíz nappal az idénynyitó előtt tartják a kollektív gyakorlást: ennek értelmében a „téli” tesztre február 21-től 23-ig, Bahreinben fog sor kerülni.

Ez már azok után valószínűsíthető volt egyébként, hogy néhány hete az F1 és az FIA kiadta a 2024-es versenynaptárt, amely alapján március 2-án a Bahreini Nagydíjjal indul a 24 fordulós, december közepéig tartó évad. Így a tesztet a szezonnyitó helyszínén, az azt megelőző hét péntekjétől vasárnapjáig rendezik majd.

f1-bahrein-teszt-2023

Tízperces időmérő az F2-ben, Bearman újra pole-ban

Nem esőben, de nedves pályán kezdte meg a Formula-3 mezőnye a spái időmérő edzést. Az első gyorskörök után kiderült, mely csapatok találták el a legjobban a beállításokat: az ART és a Prema pilótái tűntek a legmagabiztosabbnak a trükkös körülmények között. A folyamatosan gyorsuló pályának köszönhetően percről percre változott az élen álló kiléte, a félidőnél a pontállás éllovasa, Gabriel Bortoleto – aki akár már ezen a hétvégén bebiztosíthatja bajnoki címét – bizonyult a leggyorsabbnak. Az utolsó percek aztán igazán felkavarták a mezőnyt, végül a bajnokság harmadik helyezettje, Josep María Martí szerezte meg a pole-pozíciót, őt két újonc, Leonardo Fornaroli és az olasz Gabriele Mini követték. A bajnoki második premás Zak O’Sullivan a hatodik helyig csúszott vissza, legnagyobb örömére viszont Bortoleto a legjobb 12-be sem fért be, ezzel visszahozva Martít és O’Sullivant a bajnoki címért folytatott küzdelembe.

A Formula-2 mezőnye már lágyakon ment ki az időmérő elején, három perc elteltével azonban jöhettek is vissza a bokszba, miután a Brad Benavidest helyettesítő újonc, Joshua Mason falba tette az autóját, ezzel előhozva a piros zászlót. Az újraindítás után csupán egy körük volt a pilótáknak, mielőtt újra leszakadt az ég, így a sor elején lévő Prema-páros járt a legjobban. Oliver Bearman állt az élre, őt csapattársa, a bajnokságot vezető Frederik Vesti és Victor Martins követték. Mivel a kvalifikáció második felére erősen eleredt az eső, az időeredmények már nem változtak, Bearman ezzel harmadik rajtelsőségét szerezte debütáló idényében. A bajnoki címért küzdő Vesti és Pourchaire a második és ötödik helyen zártak, míg Ayumu Iwasa csak a 16. lett. 

Pletyka: távozhat az Alpine F1-es csapatfőnöke?

A Formula.hu információi szerint tovább folytatódhat az átszervezés az Alpine-nál: azok után, hogy nemrég távozott az elnök-vezérigazgatói posztról Laurent Rossi, az F1-es Belga Nagydíj paddockjában terjedő pletykák alapján távozhat Otmar Szafnauer, a Formula-1-es alakulat csapatfőnöke és Alan Permane sportigazgató is. A pletykák szerint mindezt akár már ma, pénteken délután bejelentheti a francia istálló.

f1-szafnauer-alpine

Beltéri sebességrekordot döntöttek felturbózott Formula-E-autóval

Valószínűleg senki nem gondolta volna, mielőtt belefutott ebbe a hírbe, de létező Guinness-világrekord a legmagasabb zárt térben elért sebesség, amelyet immáron Jake Hughes, a McLaren Formula-E versenyzője tart 218,71 km/h-val és a GenBeta versenygéppel. (Ez a Gen3 Formula-E-autó módosított verziója, többek között 350 kW helyett 400 kW teljesítménnyel és összkerékhajtással.)

A rekorddöntést egy párbaj keretében szervezte meg a Formula-E, az ExCel London arénában Hughest és a széria 2014/15-ös bajnokát, Lucas di Grassit is a GenBetába ültették, hogy megdöntsék a 2021 februárjában felállított 165,2 km/h sebességű korábbi rekordot. A két versenyzőnek három gyakorlókör és egy hivatalos rekordkísérlet állt rendelkezésére – végül Hughes bizonyult gyorsabbnak.

A rekordkísérlet egyben a hétvégi London ePrix felvezetése is volt, amelynek helyszíne ugyancsak az ExCel aréna – a versenypálya egyedülálló módon szabadtéri és fedett is. A csarnokban levő, 346 méteres célegyenes volt a Guinness-rekord helyszíne.

Tsunoda az új csapattársról: „A csütörtökök viccesebbek lettek, amúgy nem sok minden változott”

Pierre Gasly és Nyck de Vries után megkapta Yuki Tsunoda harmadik Formula-1-es csapattársát Daniel Ricciardo személyében, egy egészen más presztízsű és karakterű versenyzőt. Az első közös hétvége, a Magyar Nagydíj után – amelyen a japán az időmérőn, majd a futamon is elmaradt az ausztráltól – így jellemezte a friss kapcsolatot:

„Jól mennek a dolgok köztünk, már most sokat tanultam tőle. Mókás volt a forgatás vele csütörtökön. A csütörtöki napok viccesebbek lettek, amiből jó tartalom lesz, de ezt leszámítva nincs nagy különbség” – mondta az FIA-sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is jelen volt.

Arról is megkérdezték, más jellegű visszajelzéseket ad-e Ricciardo, mint De Vries. „Szerintem hasonlókat, és hasonló az is, amit én mondok és amit Daniel. Nyilván még csak egy közös versenyünk volt, Magyarország pedig kicsit más, ezért nehéz megmondani. De egyelőre nagy különbség nincs.”

Fotó: Red Bull Content Pool

Vége a trükközésnek: mostantól betartatja a guminyomásszabályt a MotoGP

Tavaly tavasszal látott napvilágot, hogy egyes istállók az előírtnál alacsonyabb guminyomással teljesítettek versenyeket, mégsem kaptak ezért büntetést. A MotoGP indoklása szerint ennek fő oka az volt, hogy nem volt egységes a szenzor, amellyel futamok közben mérték a guminyomásokat, ám változtatást ígértek ebben a 2023-as idénytől. El is kezdték tesztelni az eszközt, ám annak éles bevetését többször is elhalasztották a szezon során, hogy még több adatot gyűjthessenek róla, mielőtt szankcionálni kezdik a kihágásokat.

Nos, a MotoGP most bejelentette, hogy a nyári szünet után, a jövő hétvégi Brit Nagydíjtól kezdődően életbe lép a guminyomásmérés. Mivel a rendszer még új, egyelőre csak a sprintfutamokon és a vasárnapi nagydíjakon fogják betartatni a kötelezően előírt minimum guminyomásokat (elöl ez 1,9 bar, hátul 1,7 bar), s a büntetések is enyhébbek lesznek a technikai kihágásoknál megszokott kizárásnál: az első szabálytalanság esetén még csak figyelmeztetés jár, utána pedig időbüntetések – 3, 6, majd 12 másodperc – a vétségért. A szabály szerint egy meghatározott minimum körszámban kell az előírt minimumérték fölött lennie a guminyomásnak, a tervek szerint pedig később már diszkvalifikáció járna a kihágásért.

A problémát a versenyzők korábbi nyilatkozatai alapján mindenekelőtt az első guminyomás jelenti: egy ideje már sok gyártó és motoros küzd azzal, hogy bolyban motorozva felszökik az első kerékben a nyomás, ami negatív hatással van a teljesítményre, emiatt többen rizikóztak alacsony guminyomással – csakhogy ha mégsem kerül forgalomba az illeti, az érték pedig az előírt minimum alá eshet a futamon.

motogp-assen-2023

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Rengetegen érdeklődnek De Vries iránt – az F1-ből is

Az F1-es Magyar Nagydíj előtt rakta ki az AlphaTauritól az így mindössze tíz versenyt teljesítő Nyck de Vriest a Red Bullt. A holland pilóta jövőjéről egyelőre nem sok dolog derült ki: sajtóhírek szerint a Nissan szívesen látná őt a Formula-E-csapatában. Most De Vries menedzsere, Guillaume Le Goff beszélt arról, hogy sok ajánlattal megkeresték: „Rengetegen érdeklődnek Nyck iránt. Volt jó pár hívásom az elmúlt héten. Endurance, Le Mans, GT, Formula-E és Formula-1 is. Meglátjuk” – nyilatkozta a Formule1.nl portálnak. A De Vriest a Formula-E-ben versenyzőként, az F1-ben pedig tartalék- és tesztpilótaként alkalmazó Mercedes részéről elismerték, hogy tartják a kapcsolatot a hollanddal.

f1-devries

fotó: DPPI

Helyszíni: ez történt az F1-es paddockban csütörtökön

Mészáros Sándor, a Formula.hu utazó tudósítója számolt be a Formula.hu olvasóinak, nézőinek arról, hogy mit is tapasztalt Spában, az F1-es Belga Nagydíj csütörtöki napján a paddockban.

A videós bejelentkezés megtekinthető YouTube-csatornánkon, valamint az alábbi képre kattintva:

pf1_37

„Nagyon sajnálom, ami történt” – Norris helyszíni tudósítónkkal is megbeszélte a trófeatörést

Azok után, hogy az F1-es Belga Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján is elnézést kért amiatt, hogy múlt vasárnap a pezsgőnyitása közben lelökte és összetörte Max Verstappen győztes Herendi trófeáját, Lando Norris Mészáros Sándorral, a Formula.hu helyszíni tudósítójával is megtárgyalta az esetet Spában. „A McLaren motorhome-jában húztuk meg magunkat az eső elől, amikor betoppant. Kezet nyújtott és azt mondta: „Nagyon, nagyon sajnálom, ami történt!” Elmondta, hogy az adott pillanatban nem tudott a következményekre gondolni.”

Új oldaldobozzal érkezett az F1-es Belga Nagydíjra a Mercedes – fotók

Hiába a nyári szünet előtti utolsó forduló, több csapat is fejlesztésekkel készült a Belga Nagydíjra. Így van ezzel a Mercedes is, amelynél csütörtökön egy átalakított oldaldobozt szúrtak ki: mint az a lenti fotókon is látszott, változott a légbeömlő formája, amely kerekebb lett, de radikálisabbá vált magának az oldalszekrénynek a Red Bullra hajazó „downwash” kialakítása is, amellyel a légáramlatokat lefelé irányítják. A módosítás azok után érkezett a W14-eshez, hogy két hónappal ezelőtt, Monacóban szakítottak a zero-pod koncepcióval.

Ricciardo: Olyan volt, mintha a világbajnokságot nyertem volna meg!

A Formula-1 nagy visszatérője kiélvezte a rivaldafényt a Magyar Nagydíjon: Daniel Ricciardo fokozott figyelmet kapott a versenyhétvége napjain, beleértve csütörtököt, amikor a közös konferencia mellett külön sajtótájékoztatót is tartottak számára az AlphaTauri motorhome-jában – telt házzal.

„Még a médianapon is rengetegen voltak, vicceltem is vele, hogy mintha a világbajnokságot nyertem volna meg” – tréfálkozott már Belgiumban, a sajtónapon Ricciardo. „Hatalmas volt az érdeklődés irántam, de ezt mind magadba kell szívnod és ki kell élvezned. Jól alakult a teljes hétvége, amit követően hétfőn kidőltem: igen visszafogott nap volt, csak az előző napokra tekintettem vissza.”

Ricciardónak Spában is tartottak egy hasonló sajtótájékoztatót, melyen (a Formula.hu-t is beleértve) szintén szép számmal vettek részt a média képviselői. „Azt hittem, ma kevesebben lesztek, mert elfelejtettetek már engem!” – kommentálta a jelenlétet Ricciardo.

Fotó: Red Bull Content Pool