Chad Stahelski: John Wick: Chapter 2 / John Wick: 2. felvonás Chad Stahelski: John Wick: Chapter 2 / John Wick: 2. felvonás

Fejlövésbalett 2

Chad Stahelski: John Wick: Chapter 2 / John Wick: 2. felvonás

ÉRTÉKELD A FILMET!
John Wick: 2. felvonás
Chad Stahelski
2017
John Wick: 2. felvonás

John Wick: 2. felvonás

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 1 (1)

1
(1)

Szerinted?

0

Második részét is magunk mögött tudva bátran elmondhatjuk, hogy a (majd minimum trilógiává bővülő) John Wick széria az elmúlt évek akciósorozat-termelésébe végre hoz némi frissességet, eredetiséget és játékosságot.

Elsősorban azért működik a második felvonás is, mert az alkotókba több tudatosság és kreativitás szorult, mint például az Elrabolva gárdájába. Nem az első részt forgatják újra más változókkal, hanem viccesen, szó szerint ott folytatják, ahol abbahagyták 2014-ben. Történetről ez esetben is csak idézőjelesen érdemes beszélni, hiszen minden drámai mélységet csak azért blöfföltek a forgatókönyvhöz, hogy ürügyet szolgáltassanak egy újabb, két órán át tartó headshot-pornónak. Ehhez ismét Keanu Reeves mozgó teste adja a közönséggel kapcsolatot létesítő humán interfészt. Felületes, felskiccelt figura – lehet rávágni Wickre, de inkább az elhallgatásból építkező tudatosságot és mítoszteremtési szándékot lehet felfedezni Derek Kolstad forgatókönyvíró, illetve a kaszkadőrökből rendezőkké előugró Chad Stahelski és – a második részben már nem jegyzett – David Leitch részéről.

Ha Fleming szerint James Bond unalmas név, akkor a John Wicket sem gondolhatták izgalmasabbnak. Fölösleges számon kérni rajta az árnyalt figurát, hiszen pont arról van szó, hogy ő csak egy gyilkológép, aki hiába szeretne több lenni annál, nem engedik neki. Amelyik percben előkerülne egy gyerekkori tárgy, egy apa vagy akármi/akárki, szertefoszlana a mítosz, és szétesne az egész, mint egy felrúgott cserépedény. Bond is csak fél évszázad után engedte, hogy egy pillanatra beleláthassunk a lelkébe (Skyfall). Elég egy katalizátornyi infó, hogy beinduljon az öldöklő gép fogaskereke: egész életében Wick volt a legjobb bérgyilkos, de egyszer csak azt érezte, hogy kipróbálná a polgári életet is, de a nő, aki miatt rávette volna magát (nem golyó által!) meghalt. Néha látni lehet a kezében szorongatott telefonon a néhány másodperces felvételét, amint önfeledt csókban forrik össze Nevesincs szerelmével.

De a forgatókönyv mögül kikukucskáló írókat is észre lehet venni, amint feltűnően hallgatag főszereplőjüknek most sem írtak két oldalnál több mondanivalót. Helyette mások monologizálnak, enyhén önreflexív iróniával. Például Peter Stormare rövid epizódszerepével az indításban, aki az első részben –  Wick segítségével – talpát feldobó orosz maffiavezér, Viggo unokatestvérét alakítja. Izzadt homlokkal, hosszan emlékeztet minket arra, hogy rögtön érkezik a legendás „Baba Yaga” (avagy a Vasorrú bába, ergo a „gyermekölő” Wick) nem másért, mint az előző napokban (értsd részben) náluk maradt autójáért. Rögtön vissza is adnák neki, de mégis mit szólnak majd a presztízsalapú gengsztervilágban, ha legalább látszólag nem ellenállnak neki? Talán semmit, de így a nézőnek Wick máris termel egy tucat hullát. Ezek után végre megpihenne unalmasan makulátlan házában, bebetonozná feltúrt pincéjét, de vendége érkezik. Az olasz Santino emlékezteti, hogy múltbéli fogadalma még egy „utolsó” melóra kötelezi. Wicknek nincs kedve erre, de Santino motiválásképp felrobbantja házát. Meggyőzte. Wick elindul Rómába, hogy kinyírjon egy magas rangú bűnvezért, így hátha végre békén hagyják őt és legújabb kutyáját. Ehelyett átverik és becsapják, s még világ összes bérgyilkosát is ráuszítják. A nemzetközi hajsza az ókori római katakombák nyirkától a New York-i metrók alvilágáig, és A sanghaji asszonyt záró, már ezerszer idézett tükörlabirintusos jelenetét újrahasznosító, azt még színpadiasabbra és absztraktabbra hatványozott múzeumi térig tart.

Ez utóbb említett jelenet felfedi azokat a rétegeket, amelyekből a John Wick szériát szőtték: finoman és szépen túlburjánoztatott, teátrális stilizálásból, médiumok megidézéséből, illetve pár intertextuális gesztusból. Az akár gun fuként is címkézhető John Wick széria kreatívjai mintha Tarantinóhoz jártak volna ázsiai filmkurzusra, ahol néha John Woo és társai is tartottak foglalkozásokat golyószóróbalettből. Az ázsiai akciófilmek extremitásokba hajló formája iránt való rajongásukat, kaszkadőri profizmusukkal kiegészítve, és persze Keanu Reeves két évtizedes rutinos, keleti harcművészet-ismeretével (amit láttunk teljes pompájában a Mátrixban is, de legutóbb A Tai Chi harcosában) adja azt a legtöbb kritikában táncként emlegetett mozgáskultúrát, amellyel Wick alaposan főbe lőtt, mellbe vágott, üvegablakon áthajított testeket okoz. Mindezt egy szokványos akciófilmektől idegen formában láttatja az operatőr, aki legtöbb esetben hosszan – néhol amolyan oldoboyosan –, vágás nélkül követi a Wick által rendezett, dinamikus vérdáridót. Az expliciten képregényeket idézgető, apró szövegkiírásokat mellőzi a második rész, de a first-person shootereket eszünkbe juttató kamerás lekövetésekben mutatott, balettes ritmikával megkomponált akció olyan hatásos, hogy némelyik pillanatban megmarkolnánk egy joysticket, hogy John Wickkel „közösen” odazúzzunk még párat a rossz kinézetű, soha el nem fogyó gengszterkatonáknak.

Apránként épít univerzumot magának a John Wick-széria. A globális bérgyilkos-hálózat, néhol akár busidó-paródiának is beillő elvrendszeren alapuló világa elég érdekesnek tűnik ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk további részleteire. A John Wick: 2. felvonás további érdekes mellékfigurákat is felvonultat, menő színészekkel kiegészítve a stáblistát: a már említett Peter Stormare mellett újra itt van John Leguizamo, Franco Nerót kiszúrva pedig mosolyoghatnak egyet a filmínyencek. Bónuszként Laurence Fishburne is színre lép, így Neo és Morpheus újra pacsizik a vásznon, hangsúlyosabb játékidőt csak a továbbiakban fog kapni. Keanu Reeves pedig ezzel a szerelemprojektjével elérte, hogy ne csak a múlt évezred (Holtpont, Johnny Mnemonic, Féktelenül, Mátrix stb.) akciósztárja legyen, hanem helyet kapjon magának a 2010-es években is. Jó látni azt, hogy nem dobja le magáról a vászon, mint alig fél generációnyival idősebb pályatársait, Bruce Willist, s a többi „feláldozhatót”.

A John Wick: 2. felvonás is pont azért működik, mint az első része: mert néha profin nem veszi magát komolyan, kikacsintásokkal invitál bűnös élvezetre.

Támogass egy kávé árával!
 
John Wick: 2. felvonás

John Wick: 2. felvonás

Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 122 perc, 2017

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

1 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Hogyan szexeljünk

    Színes filmdráma, 98 perc, 2023

    Rendező: Molly Manning Walker

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Friss film és sorozat

  • Hogyan szexeljünk

    Színes filmdráma, 98 perc, 2023

    Rendező: Molly Manning Walker

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu