Oblivion (Feledés)

Philip K. Dick szelleme kísért? 2013 a sci-fi éve, és adja az ég, hogy ez legyen a minimum szint, mert akkor idén le fogunk petézni. Egyáltalán nem hibátlan a film, de beszippantja az embert.

A történetről nem akarok sokat írni, egyrészt mert nem annyira bonyolult, és a trailerek is ellőtték sajnos az egyik fordulatot. Megértem, hogy muszáj volt nekik, de ezzel jelentősen csökkentették az élményt. A lényeg, hogy a Föld egy idegen fajjal vívott háború után lakhatatlan, hatalmas eszközökkel szivattyúzzuk ki a maradék vizet. Ennek a folyamatnak a végén tartunk, 2 hét múlva a Titánra költözünk vele. A probléma, hogy a Dögevők ezt próbálják szabotálni, ezért drónok-robotok védik a kutakat. Nyilván ők is meghibásodnak a harcban, így kell egy technikus csapat, aki karban tartja őket. Na mi ezt a duót követjük.

Azt mindenképp tudni kell: nem igazán az akción van itt a hangsúly, bár került az is a filmbe, de inkább filozófiai akart lenni az Oblivion. A címe az önkéntes emléktörlésből jön, mivel a régi borzalmak nyomát a főszereplőink száműzték a fejükből, de pár emlék mégis ott maradt. Ez még nem elég az események beindításához, így a férfi technikusnak érkezik egy katalizátor; érdekes körülmények között talál egy nőt, azt akit állandóan lát az álmaiban. Hogy kerül oda? Miért van az emlékeiben? Na többet tényleg nem akarok elárulni, nem véletlenül említettem PKD-t az elején, olyan a film, mintha az ő fejéből pattant volna ki. Ha így lenne, akkor egy nagyon erős adaptációról lenne szó.

Látványban valami veszettül durva a film. Erre nincs más szó, esetleg valami csúnyább. Ugye elnézve a film előtti ígykészült videókat erre lehetett számítani, de még így is letaglózott. Gyönyörű helyszínek, eszméletlenül kidolgozott eszközök. Simán elfért volna még vagy 20 perc mászkálás a soundtrackre. Itt még ki kéne emelnem a hangeffekteket is, mert a drónok hangja, úristen. Apróság, de nagyon figyeltek rá. Igazából megvalósítás szempontjából szinte tökéletes a film, tényleg látszik, hogy az összes részlet szóba került még valószínűleg azelőtt, hogy egy képkocka leforgott volna. Na jó, ez túlzás, de gyönyörű a végeredmény.

A mázlink, hogy a forgatókönyv sem volt olyan, mint a rendező előző munkájánál, a Tron Legacynél. Ezúttal kevesebb benne a kompromisszum. Nyilván még így is blockbuster, főleg, hogy a párbeszédek nem voltak túl mélyek, de nem próbál annyira mindenkinek szólni, mint a Tron folytatás. Inkább intelligens sci-fi blockbuster a kitűzött cél, nagyravágyóan. Bizonyos szempontból sikerül is ezt megvalósítaniuk, még ha a konfliktus részt lehetett volna értelmesebbre írni. Sajnos ebben rejlik az Oblivion legnagyobb hibája, a felvetett gondolatait egy részen közepesen vezeti le.

A színészekkel sincs baj. Tom Cruise hozta a tőle elvártat, Andrea Riseborough meglepően jó volt. Talán Olga Kurylenko alakításába lehetne belekötni, egy-két érzelmes jelenet necces volt tőle.

Az Oblivion inkább a 2001-re akar hasonlítani: visszafogott, tuti unalmas sok embernek, de akinek nem, az jól fog szórakozni rajta. Bár nem lesz modern klasszikus, de a törekvése miatt simán szemet hunyok 1-2 banális párbeszédén (“Nem az emlékezés a dolgunk, emlékszel?” egy kacajt is kicsikart belőlem.), és a közepén elvő ritmusvesztésen, hiszen a végére visszatalált rá.

human
írta
2013. 04. 12. 13:58
megjelenés
91
hozzászolás


91 hozzászólás a “Oblivion (Feledés)” bejegyzéshez

  1. Este 6-ra van foglalva jegyem. Mostmár semmi sem tántoríthatna el, ez az írás pedig inkább lendített a várakozásomon :D

  2. nagyon beszippantott. este kíváncsi voltam más véleményekre, de a legtöbb helyen akár megtekintés nélkül fikázták, s örülök, h azok nélkül ültem be a filmre: hosszú idő után az első olyan mozifilm, ami többet adott, mint amit elvártam. azt gondoltam, hogy beülök az utóbbi idők borzasztó amerikai forgatókönyv nélküli filmjei után egy sci-fi, ami talán jó lesz és nagyon ott lett!!

    a látványvilág, elsősorban a technikai eszközök kidolgozása briliáns, élveztem nagyon.

    nézzétek meg moziban!!

    SPOILER!!!!!!

    persze az utolsó jelenet már megint tök tipikusan hollywoodi, de még ezzel együtt is bőven jó a film, bőven megéri moziban nézni

    SPOILER VÉGE!!!!

  3. Tegnap voltam Oblivion-t megnézni. Trailer alapján egy 10/5-ös filmre számítottam, de mint kiderült, simán megér egy jó erős 10/7-et. Meglehetősen tetszett. :)

  4. Az Oblivion feltétlenül moziban nézős, a film igazi értékét a látvány és a hangok adják. A drónok hangjait még sokáig fogom emlegetni, nekem nagyon bejött. A sztori nem rossz, de lehetne jobb, így olyan 7-8/10 nekem

  5. Az Oblivion nekem tetszett. Látványban, zenében, hangeffektekben és sztoriban is hozta az elvártat szerintem. Nagyon hangulatos és szép lassú folyású, de cseppet sem unalmas igazi “old school” sci-fi. Nálam egy 8/10… Ajánlom a SF rajongóknak!

  6. Nagyon jó lett,nekem 8/10. Érdekes volt,egészen a végéig nem áll össze a kép. Moziban nézős.

  7. Nekem bejött. 8/10 simán!

    Spoiler

    Kicsit olyan volt, mintha az utobbi évek jobb sci-fijeiből lett volna összeollozva.
    (főleg a Moon és a Matrix vonal volt erősen érezhető)
    De nem volt zavaró!

    Az viszont egy kicsit zavart, h kevés volt a helyszín. Lehet nem volt elég nagy a büdzsé, vagy ami volt az elment az amúgy nagyon szép látványra, de ez engem egy kicsit zavart.
    Kb. 3-4 helyszínen zajlott az egész film.

  8. tegnap néztük meg. nagy kár hogy 4 különbőző filmből lett összeollozva ötletileg. botrány! Matrix, függetlenség napja, moon, prometheus, és ettől nem tudtam a film felétől elvonatkoztatni. mert annyira erős volt az áthallás:( nem baj 2013 a sci fi éve lesz!:) technikailag csillagos 5ös a film

  9. imiszito: Ezt vezesd le légyszíves mert szerintem ebben a filmben semmi Matrix és nulla Függetlenség napja nem volt, a Prometheusról nem is beszélve. Nem hogy “erős áthallás”, de SEMMI! Ha csak az nem, hogy ezek is mind sci-fik voltak.

  10. Nagyon jó film, még tomkrúz ellenére is. Akik azt mondják hogy az ötlet nem eredeti ilyen meg olyan filmre hajaz annak javaslom átlapozni az 1900as évek scifi könyveit és mindjárt egy scifi film se fog eredetinek tűnni. Ilyet kérnénk és sokat, látvány-hang 10/10, történet 8/10, színészek 7/10

  11. Tegnap este néztük, nekem tetszett nagyon az utolsó kb 5 másodperc kivételével, az fölösleges volt, bár gondolom Hollywoody filmbe elengedhetetlen hogy ne így legyen vége. Nagyon tetszettek a helyszínek is, igazán látványos volt. Előtte azt olvastam, hogy a story nagyon egyszerű, és kiszámítható. Nem azt mondom, hogy bonyolult, de aki kitalálta az egészet, az előtt le a kalapom, engem azért sikerült meglepnie középtájon. Nálam 8/10, főleg hogy mostanában nem volt túl sok jó film.

  12. A film szó szerint magába szippantott, rövidnek nem mondanám. Inkább a cselekmény kurta, de a látvány annál is jobb. Totál kész voltam a jövőeli Földtől. Tom, meg a tipikus fegyvertartási piziciója…tökéletes film! Kelle ilyne film még bőven. 1 szó mint 100…letaglózott a film!

    U.I. Szerintem így 2D jobb lett.

  13. Nekem baromira bejött. A zene nagyon jó, a látvány pedig szemkápráztató. Egy élmény nézni, tényleg simán elviseltem volna ha Tom még fél órát repked benne.
    Bár a sztori nem váltja meg a világot, de simán jó. Unalmasnak nem nevezném a filmet, talán a lassú, komótosan haladó rá a jó jelző.

    A moziból haza felé ugyan az jutott eszembe amivel Human kezdte, hogy ha az idei blockbuster szezon (nem csak a scifik) versenyzői legalább ilyen jók lesznek, akkor rohadt jó évünk lesz.

  14. Imaxben játszák ezt? Ott nagyon büntethet a látvány.

    SPOILER?

    Waldaunak volt szövege?

  15. “Llew
    Waldaunak volt szövege?”

    Spoiler!?

    Pár mondat. Abszolút mellékszereplő volt.

  16. Azért írtam a spoilert kérdőjellel, mivel nem emlékszem, hogy bárhol is szerapelt volna a neve és nekem pl egy apró pozitív meglepetés volt a felbukkanása, mégha nem is oszt vagy szoroz a film szempontjából.

  17. Deni

    SPOILER

    SPOILER

    Fogyó eszköz volt, nem feltétlen volt belőle párnál több a bolygón. Ő volt a 49-es, és mikor ő félre ment, akkor az 52-es jött. Az 50-es, meg az 51-es lehet már bekrepált. Vagy akár Freemanék is próbálkozhattak már másikkal korábban

  18. SPOILER

    Llew: az a csávó már ott dolgozott egy ideje, a radioaktív zóna volt a mesterséges határ, hogy ne lássák egymást. Könnyen lehet, hogy ő nem is víz, hanem más tornyokat védelmezett. Szóval nem amikor félre ment, akkor vetettek be újat.

  19. Llew, Deni!

    !!!!Spoiler!!!!

    Vagy volt belőle, több ezer aki a föld minden részén karban tartott. (a szektorok mérete alapján legalább ezres nagyságrendben kellett lenniük) Gondolom egy idő után rájönnek ők is, h itt valami gebasz volt a robbanás után.

    Pont ezen nevettem hazafelé, hogy egy kicsit szegényes lesz a föld genetikai állománya, mert főként Tom Krúz és a vöröscsaj gyereki fognak szaladgálni minden felé! :D

  20. SPOILER

    nyílméregbéka:
    matrix áthallás: morgen freeman mint morpheus tom cruise mint neo:) felesége mint trinity:) de még ahogy a gépek is bementek a bunkerba a nagy ajtón és a gépágyúval neki estek:)
    prometheus áthallás: nagy totálba az apró űrhajó(eddig ez náluk volt csak)
    függetlenség napja átallás: a végén amikor az idegenek űrhajójába becsempészik a bombát.
    moon áthallás: a klónozásos rész.
    de ezeket nem kell figyelembe venni ezek saját érzések amik elfogtak a film alatt. mondom ezt úgy hogy szeretett műfajom a sci fi. talán azért is nagy a fantázia a sok nézés miatt. de egyébként élveztem az egészet, leszámítva ezeket. 7/10 adok rá bőven.

  21. SPOILER

    human

    Én úgy értelmeztem, hogy csak a hidro tornyok voltak. Azok is elég nagy terülten voltak. Illetve az amelyik felrobbant az elég szép hatást váltott ki, az simán látszott hallattszott érződött máshonnan is.

    wacabooy

    Hát ja, pont a vége nem kellett volna.
    Mekkora tetűség volt már a mészárlás túlélőivel szemben, hogy a csajt megmentették, elvitték nyaralni, ők meg évekig (a gyerek kora alapján) baktathattak. Illetve egyáltalán mikor volt ideje Jacknek és a nejnek szexelni? :)

  22. SPOILER!

    Ahogy láttam az idegen(ek) “robot” szerű(ek) volt(ak)
    Valaki rájött, hogy mért szivták el az összes vizet? Ugyan mért kellett nekik?

  23. Valaki látta 4DX ben a filmet? Félek hogy inkább elvesz az élményből mintsem hozzátesz, és inkább egy igazán nagy vásznon kéne nézni.

  24. SPOILER

    Llew, 52 egy másik körzet volt, nem őt küldték 49 helyett. gondolom mindegyik körzetet így szeparálták egymástól, hogy nem engedték jack-et oda berepülni, sugárzásra hivatkoztak, s így mindegyik körzet saját lakótoronnyal, saját jack-kel és saját vörös csajjal rendelkezett. ezért is írták a többiek is: volt ott még pár jack a bolygón.

  25. SPOILER

    Bandido:”Valaki rájött, hogy mért szivták el az összes vizet? Ugyan mért kellett nekik?”

    Szerintem ez a film szempontjából nem volt lényeges, direkt jó volt, hogy ezt nem akarták megmagyarázni, mindenki fantáziájára bízták…

    imiszito: Hááát, ez szerintem kissé erőltetett, ezeket a témákat ezerszer feldolgozták már! Ennyi erővel lehetne, HG Wels Időgép áthallás: felrobbanó hold, vagy Stargate Univerzum áthallás: drónok, vagy 2012 áthallás: földrengések és cunamik, stb… Szerintem volt annyira eredeti a történet, hogy nem kell ilyen erőltetett párhuzamokat ráhúzni a filmre.

  26. “nyílméregbéka”

    Az odáig ok, hogy a néző fantáziájára bízzák csakhát nem volt semmi értelme…

  27. Nekem nagyon tetszett. Tényleg beszippant, a két órás játékidőt simán háromnak (jóféle) éreztem. A látvány, a hangok, veszettül egyben van az egész. Ha már K. Dick árnyéka, akkor mondhatjuk Syd Mead-et is simán. A medencés jelenetnél..páh, eszméletlen.

    A sztori szerintem nem túl erős, de nagyon jól van tálalva, gondolok itt a fekete doboz-visszahallgatós részre.

    Kicsit azt is éreztem, hogy a rendező tolta volna az elvontabb, kevésbbé fogyasztható sci-fi irányába. Így is remek film, de ha nem kapitalizmusban élnénk szerintem klasszikus is lehetett volna belőle.

  28. SPOILER

    human

    Amikor is a vörös csaj mellett aludt, mert csak azután az adónál tisztázták, hogy a felesége.

    zolivoros

    Nem mondod. Én sem azt mondom/tam, hogy egy időben csak egy volt lent. Hanem, hogy csak egy pár.
    Az, hogy őt küldték helyette azt nem úgy értettem, hogy

    SPOILER MÁSIK FILMBŐL

    MOON SPOILER

    azt hitték 49-es meghalt és akkor aktiváltak helyette egy újat, mint a Moonban.

    MOON SPOILER VÉGE

    Hanem, hogy 52-est ugyan arra a 166-os drónra küldték, amit 49-es már korábban javított és ami üldözte, meg lelőtte őket.
    Vagyis drónból egyszerre nem volt túl sok lent és azok átjártak a “radioaktív zónán”, vagyis az ellenőrző tornyok nem lehettek végeláthatatlan messzeségben egymástól, hanem mind a hidro tornyok környezetében voltak. Ez alapján Jackből sem nagyon lehetett lent egyszerre százas vagy ezres nagyságrendben.
    Freeman karaktere gyalog vagy a motorral nem nagyon járhatott be nagy területet, nem láthatott sok száz Jacket a harcok óta.

  29. SPOILER

    Bandido
    ”Valaki rájött, hogy mért szivták el az összes vizet?”

    Pl. víz->hidrogén->üzemanyag/energiaforrás

  30. Bandido: Nem tudom, szerintem ebben az esetben egyszerűen nem lényeges a motiváció, semmit nem tenne hozzá a történethez ha tudnánk. De ha mindenképpen filóznom kéne rajta, úgy gondolom, hogy ez az “űrállomás” “csak” egy pusztító mesterséges intelligencia, egyszerűen el karja törölni földi életet azzal, hogy elszívja az összes vizet. Azután tovább állna és keresne egy másik lakott bolygót…

  31. nyílméregbéka:
    Bandido:

    talan SPOILER:

    Szerintem meg egy nagy harverster volt, egy hatalmas dron aki jart bolygorol bolygora es az ertekes forrasokat osszeszedi es hazaviszi, hogy majd azok ott felhasznalhassak, ekozben ok csak ulnek otthon es varjak, hogy jojjon a nyersanyag (azt nem lehet tudni hogy a 60 ev alatt mi mindent szedtek meg ki velhetoen nem csak a vizet, de gondolom az volt az utolso fazisa a kiszipolyozasnak). Egyszeruen az egesz egy automatizalt “bolygo kifacsaro rendszer”, ami jar-kel es ha talal eroforrast, az begyujti.

  32. Llew: SPOILER akkor voltak együtt mikor kiszedte a nőből a golyót, és elvitte a vityillójába amit csinált.

  33. de minek volt az a gagyi szerelmi szál benn, meg össze volt lopkodva más filmekből az egész. egy átlagon aluli vacak. 10/3

  34. Engem berántott, szuper film volt. Valaki elmagyarázná nekem azt, hogy
    SPOILER SPOILER SPOILER
    a film végén látjuk, hogy az eredeti Jack leválasztotta a Delta álom kabinokat, amiknek vissza kellett volna térniük a földre. Mit csinált az a vacak 60 éven át az űrben? 60 év alatt gyalog haza lehet érni az űrből. És miért pont akkor csapódott be?
    És az a rádióadó az Empire State buildingben hogy került oda és ki kapcsolta be? Miért mutatott pont oda ahova becsapódott a kabin?

  35. Így már el merek menni moziba megnézni. :-)

    A szinkron milyen lett? Élvezhető?
    Tom Cruise magyarhangja Rékasi lett?

  36. Play: SPOILER!! Miért kellett volna visszatérnie a földre? Az űrben sodródott, föld körüli pályán valószínűleg, míg a hívójellel le nem irányították a földre Freemanék…

  37. nyílméregbéka:
    SPOILER
    Mikor leválasztották a kabinokat, akkor azt mondta Jack, hogy be van programozva arra, hogy visszatérjen a földre, tehát nem sodródhatott.

  38. danca: Igen Rékasi TC magyarhangja és a szinkron is jó lett. Mindenképpen moziban érdemes nézni!

  39. nem olvastam el az összes kommentet, de láttam páran már írták hogy a látvány és a hangok nagyon jók voltak. ezzel teljesen egyetértek de a zene pl csak az elején tetszett

    ez a sok “romcsi” dolog viszont kikészített meg a béna színpadias párbeszédek

    nekem nagy csalódás volt. párszor untam és a vége se tetszett

    valamint tom krúz egy köcsög

  40. SPOILERHEGYEK


    Sok ezer Jack temahoz: Gyakorlatilag egy Jack-hadsereg pusztitotta ki az emberiseg maradekat a cunamik utan, mielött nekialltak kiszipolyozni a földet.

    Az ürallomason is volt par ezer klon. Ha csak nehany Jack lett volna, vagy csak replacement Jack-ek lettek volna, mire kellett volna annyi?

    Az 52-es nyilvanvaloan egy teljesen mas körzet volt sajat Jack-kel mivel eleve sarga volt a szam nem kek, a 49-es Jack az 52-es Jack tornyaba ment orvossagert, ezt szerintem nem is kell magyarazni hiszen Vöröscsajszi hirtelen elt, miközben az öve mar koromma valt, a haz a hegytetön allt nem a felhök felett hosszu rudakon, stb.

    Az alien ürbazis nyilvanvaloan egy automatizalt pusztito es nyersanyaggyüjtö szerkezet volt. Nem neki kellett a viz, hanem valoszinüleg feldolgozta es tarolta kesöbbi felhasznalasra a valodi alienek altal.

  41. Nekem összességében tetszett a film, jól szórakoztam rajta, egyedül a végén volt pár olyan logikátlanság, ami miatt kizökkentem és nem tudtam élvezni annyira a filmet.

    SPOILER!

    1: Amikor Jack meghallgatta a fekete dobozt, akkor láthattuk, hogy mi történt, amikor az eredeti Jack ment az űrhajó felé. És nem tudtak onnan eljönni, mert az nem engedte őket. Ekkor leválasztotta az alvó emberekkel teli részt. De azt miért nem szívta magához az űrhajó? Miért engedte elmenni, és kb. 60 évig keringeni a Föld közelében?
    2: Ha a fekete dobozt megtalálták, akkor annak a hibernált emberekkel teli részen kellett lennie, ami alapból fura, mert a pilótafülkénél logikusabb lenne, de ez még nem akkora gond. Az zavart, hogy miután leválasztotta a hátsó részt, még az utolsó mondatait felvette a fekete doboz, pedig elvileg már nem volt összeköttetésben a két rész…

    Ezen kívül nekem úgy rémlik még, hogy az 52-esnek hitt, de valójában 49-es Jack-kel beszélték meg, hogy felviszi a talált lányt, de erre már lehet, hogy rosszul emlékszem. És a végén az 52-es nevében cselekedett végig, az űrhajó honnan tudta, hogy ő a 49-es?

    SPOILER OFF!

    Ezektől eltekintve nem volt bajom a filmmel, nagyon tetszett, ha volt is más hibája, az nem tudott zavarni, de az előbb flsoroltak miatt sajnos tényleg kizökkentem, és ezek tudták valóban rombolni az élményt…

  42. Sok megválaszolatlan kérdés, blődli akciók, szánalmas “jövőcuccok” (pl. az a motoros szemüveg apppám), giccsparádé befejezés. Van olyan, aki ezt a filmet 2-szer megnézi? 1/10

  43. Play: SPOILER! Az hogy “visszatér a földre” nem jelenti azt automatikusan hogy le is száll, csak azt hogy földkörüli pályára küldi vissza. Szerintem. Elvileg arra számított, hogy ott még lesznek a központban és majd lehozzák őket…

  44. Nekem nagyon tetszett a film, látványos, fordulatos, jól kitalált.

    SPOILER

    Csak azt nem értem, hogy ok hogy azért csak abból a 2 ből csinált 1000-et az alien amelyiket be tudta szippantani, meg az ő emlékeikből (fotók stb) de mi az értelme az Alien szempontjából annak, hogy klónozott emberekkel végeztesse el a munkát a földön?? (Azon kívül hogy igy lehet film a sztoriból)
    Mit adott hozzá, mondjuk azzal szemben hogy csak Drone-ok dolgoztak volna lent? Mertha még az lett volna, hogy látjuk hogy a háború elején ezt valahogy taktikailag kihasználja, (leküldi a klónozott commandert, amivel átveri az embereket, és ezáltal nyeri meg a csatát) akkor azt mondom ok.

    De így nekem ez az egy rész teljesen érthetetlen volt, hogy mit nyert ezzel az Alien. Persze lehet lesz egy bővített változat, ahol választ kapok a kérdésre

    +1 : a vöröskével a történet elején mi volt a viszonya?? Látjuk a puszis fotót, a kapcsolatot, az ember azt hinné, hogy az volt a feleség/barátnő… Mert lássuk be mi értelme van annak hogy az asszonyt viszi altatva, és a vöröskével kutat. Egyetlen magyarázat, hogy a dolog a vöröske részéről egyoldalú volt, és mint láthattuk, ez a klónokba is szépen átkerült… Jól megmagyaráztam ezt a kérdést magamnak miközben írtam.. :D

    Komolyan remélem, hogy rendes durván bővitett változatot kapunk blu-rayre. :)

  45. Gugu: SPOILER!! “de mi az értelme az Alien szempontjából annak, hogy klónozott emberekkel végeztesse el a munkát a földön?? (Azon kívül hogy igy lehet film a sztoriból)
    Mit adott hozzá, mondjuk azzal szemben hogy csak Drone-ok dolgoztak volna lent? ”

    Az volt az értelme, hogy az űrbázisnak nem volt személyzete, csak egy mesterséges intelligencia irányította. A drónoknak (és a bázisnak is talán) állandó karbantartásra volt szüksége, mint ahogy a filmből ki is derült, önmagukban nem voltak elég hatékonyok. Nyilván nem ez volt az első megállója a bázisnak, és ez volt a bevett protokoll, hogy az elpusztítandó bolygóról “szerzi be a munkaerőt” és a hadsereget.

    “a vöröskével a történet elején mi volt a viszonya?? Látjuk a puszis fotót, a kapcsolatot, az ember azt hinné, hogy az volt a feleség/barátnő”

    A végén mutatták, hogy hogy készült az a fotó, nem volt semmi viszony (legfeljebb egyoldalú) vagy kapcsolat, és “puszi” sem volt, csak egy elkapott pillanat, ahogy TC pont oldalra fordult a fotózás pillanatában…
    SPOILER OFF!

  46. Gugu:

    SPOILER!
    Egy az űrben utazó, véges csomagterű luxus piramisnak úgy vélem egyszerűbb a földről elszedett szerves anyagokból földi életet kreálni, mint kisebb ipari komplexumot létesíteni és újabb drónokat, vagy azoknak alkatrészeket készíteni.

    Mire kellett a víz? A víz jelenlegi tudásunk szerint minden élet alapja, ráadásul nagy mennyiségű energiát raktároz. Biztos nem az aranyat vinném üzemanyagnak, mint a Kovbojokban :D

    Írta valaki hogy messzire ellátszódhatott a kút robbanása. Igen, és amelyik felrobbant, ahhoz oda is ment Jack, de mi van ha minden körzetben csak egy kút van? Attól láthatják a többit, a drónok is szabadon mozogtak bármerre, többször kértek is átirányítást a központtól. Viszont ugye a határon nem mehettek át, le is állt Jack gépe mikor belement a piros sávba. (mondjuk a másik géppel meg simán visszament a rejtekhelyére O.o)

    SPOILER

    Pár logikai problémától eltekintve ez egy remek film volt, meg tudott lepni, lekötött végig, eszméletlen volt látványilag, zeneileg, na meg az effektek hangjai… Nagyon tetszett.

  47. MStipee SPOILER a gépe akkor állt le mikor a viharfelhőbe ment, a zónán simán át ment majd ott nekik ütközött a drón és lezuhantak.

  48. Nem értem hogy ha valaki nem szereti a sci-fit akkor miért néz ilyen filmeket és miért jön ide trollkodni?

    (Egyébként a fekete dobozok a gépek farokrészébén vannak elhelyezve mivel az a rész sérül legkevésbé a balesetekben. )

  49. Csatlakozom azokhoz, akik azt írták, hogy jó volt a film! Kép, és látvány csillagos 5-ös! A történet is elég jó volt! Szerintem se a történet szálon függött a film, hanem inkább az előző kettővel akartak ütni, de nagyot!
    A párbeszédekről pedig annyit, hogy nem tudom egyes moziba járok, vagy kritikát írok mit várnak általában az ilyen filmekről! Egy ilyen típusú film nem arról szól, hogy fossák a bibliai, alig kibogózható mondatokat!
    Csak vissza kellene pillantani egy kicsit a múltba, a Prometheus-ig. Megpróbálták, nem sikerült nekik, túl sokat akartak belevinni!
    Pont annyira volt jó, amennyire kellett! 8/10.

  50. SPOILERZ

    Ami az Odyssey leválasztott részét illeti: az idegen objektumot a Titán mellett fedezték fel, ami a Szaturnusz holdja és úgy egy milliárd kilométernyire van a Földtől. A Voyager űrszondának évtizedekig tartott kijutni a Naprendszerből úgy, hogy kapott egy jókora kezdőlökést, és aztán sokszor igénybe vette az útjába eső bolygókat parittya-manőverekhez – szóval egy simán csak leválasztott és önálló meghajtás meg gondosan eltervezett röppálya nélküli egységnek simán eltarthat 60 évig, amíg a Szaturnusztól visszaér a Földre.

    A Tet meg simán lehet egy önálló entitás, nem kell hogy bárkit szolgáljon, egyszerűen csak egy olyan mesterséges lény ami képtelen pusztán napenergiából fenntartani önmagát. Még mindig jobb ez a magyarázat, mint hogy permanensen altatásban lévő emberekre van szüksége, mint a Mátrixban ;)
    A Föld óceánjainak elszívásában meg simán meg tudta volna akadályozni már a mai haditechnika is taktikai atomtöltetekkel, szóval logikus lépés volt a Hold megsemmisítésével és utána a módszeres hadjárattal kiiktatni az emberiséget. Nem ezek a részek a sztori gyengéi :)

  51. Azért az olyanoknak is igazat adok, aki találtak egy-két gyengébb jelenet is a filmben!
    Pl.: amikor a lány, s Jack megy a motoron, komoly, hogy szemüveg van a Tomi bácsin, de a nő a sebesség mellett még hunyorogni se kell neki, annyira tisztál lát a porban! :D

  52. Ami meg a látványt illeti, az arcközeliek fenomenálisak… A legújabb digitális kamerákkal forgatták a filmet, és ez látszik is, tényleg nagyon komoly. Meg persze a látványtervezés, a CG, a jelmezek és díszletek és kellékek…

  53. Imtal: hagyjuk már ezt a baromságot, van blocbuster értelmes mondatokkal, mittomén, Die hard, elfér a jó látvány mellé egy két értelmesebb párbeszéd, ami nem hangik full gagyin

  54. SPOILER

    Vicces, mikor a fanok magyarázkodnak, magyarázatot adnak, elméletet gyártanak :D
    Srácok! Amit a filmben nem mutattak, az nem létezik, vagyis hiba, amiért nem egyértelmű! Nem kel la képregény, meg könyv duma sem.
    Néha ügyes húzás egy-egy dolgot a nézőre bízni, de itt kb. semminek nincs értelme :D

    Idegenek. Nem látjuk őket. Nem is léteznek :D
    Puttána az űrhajó kinézete. (Gyere fel kíváncsiak vagyunk rád, közben fel is robbanthatsz, gyere! Szánalom)
    Elszívják a vizet? Hová ? Minek? Mivel? A hatalom”éhség” után “inni” kell ? :D
    Nem csak a Földön van víz / jég. Ráadásul ott nem kellene érte háborúzni, az energiát meg klónok gyártására fordítani.
    Amúgy kinek és mihez kell az energia, vagy ki(k) volt(ak) szomjas(ak)?
    Drónok? (EMP?) Ezzel nyertek csatát, meg 1000 emberi klónnal ? :D
    Ki építette azokat a “házakat” a magasba?
    Elvileg minden drónnak saját akksija volt, amit elloptak a nomádok, a végén mégis mind leállt mikor az “anyahajó” felrobbant. Volt erre utalás? :D Azon kívül ,h Függetenség napjában meg a szarwars egyben ilyesmi volt a sztori?
    Mi ez a memóriatörlős baromság? Mindegyiknek van egy víziója egy távcsőről és azonnal drónjavító-szakember? :D Jha és az a távcső pont megmarad :D
    Mi a szerepe a csajnak a toronyban, mikor minden akció előtt a nagy testvért kérdezték. Semmi szükség rá.
    (Ráadásul mikor hamukázott balra-jobbra, nála nem volt “Szapora a szívversed”, meg “hanganalizáló szerint hazudsz” duma :D )
    “lehet meg fog szakadni az adás” ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ :D:D:D Annyira nyálas, mint a pislákoló elemlámpa az alagútban.
    Titán mint új Föld? :D:D:D Nem néztem utána de, ha kigugliznám vagy hideg van rajta, vagy olyan gázok vannak ott, ami kizárja az emberi élet feltételét. Lehetett volna valami másik kamugalaxis a kamucél.
    Dögevő :D Micsoda név. Ez is mi alapján :D Ennél a “jandiki” izgalmasabb volt.
    A leereszkedés a “könyvtárba” :D Végül is, tényleg! Én is kötéllel mennék le mikor ott egy hajó :D Motor van rajta, jetpack nincs :D Ha meg zuhanok 10m-t a hátamra felpattanok, mint a pinty :D
    A hibernált csapatot miért kellett kinyírni ? :D Volt bármilyen emlékük? Ki küldte nekik a jelet? :D Az a 10 nomád tudta ,h 60 éve felment egy hajó ? :D ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :D

    Körzetek ,atomcsapás és sugárzás, jelzavaró ruha:), régi űrhajó, 1 túlélő(aki minden klónba szerelmes :D ), retró házikó, motorozás, szerelmi háromszög, én vagyok az apád fordulat. Van itt minden, ami sci-fi :D
    Többet ért volna a film, ha mutatják a nagy inváziót vagy ha simán a Külön véleményt vetítik le :D . Ez így egy unalmas szar volt sci-fi köntösben. (Akárcsak a Prométeusz) Egészségetekre!

  55. Scifi normális párbeszédekkel:
    12 Monkeys
    Blade Runner
    5th element Pl.
    Aliens 1-3
    (Mondjuk egyik se mai gyerek de akkor is)
    Ilyen filmbe is belefér, ráadásul olcsobb mint a CGI.
    Hab a tortan hogy a film a cikkben a 2001 space odyssey-hez lett hasonlitva, abban is volt pár értelemes mondat.
    Szerintem inkább az a szomoru, hogy mert blockbuster már látványon kivul, semmi mást nem vársz el tole, szerintem rossz tendencia, de lelke rajta mindekinek.

  56. Nem értem a fanyalgókat. Ez a film szerintem sokkal jobb volt, mint amit az előzetese ígért.

    Szombat éjjeli vetítésre mentünk, de ennek ellenére nem untuk, nem volt rossz, végig lekötött és lehetett izgulni a szereplőkért, meglepett a sztori, volt benne látvány és gondolat is szerintem.

    Igaz, van benne néhány egyértelmű és nem annyira egyértelmű nyúlás is a Matrix-tól kezdve, a Függetlenség napján át, egészen a Moon-ig. De könyörgöm, a mozi közel 120 éve alatt nagyon nehéz eredeti, totál új sztorival előállni, amiben nincs 1-2 ismert panel, főleg, hogy a sci-fi zsáner ebből él.

    A filmen aki akart jól szórakozhatott, érdekes volt, a látvány pedig valami döbbenetes. Tom Cruise – most is – jól játszott, a többiek is rendben voltak szerintem.

    A zene szuper volt – M83 – a fényképezés, hang- és az effektek első osztályú volt.

    Szerintem eddig az év legjobb filmje. Toronymagasan.

    9,5/10

    u.i.: MStipee és vargatom tök értelmesen válaszol meg néhány fikázónak kérdéseket. Tessék azokat elolvasni!

  57. Sziasztok

    Nem Spoiler csak vélemény…

    Akkor lett volna igazán jó, ha csavarnak még egyet a történeten és mikor fenn van azzal szembesül, hogy valóban az emberiséget pusztitja el, és Morgan Freeman-ék a rosszak….sötét vég de érdekesebb lett volna

  58. LOL, Na igen kedves “C” aki még azokat a dolgokat se fogja fel, érti meg, amit az arcába tolva bemutatnak, (pl. Vagy 10x elmondták hogy a vízre a fúzió miatt van szüksèg, és azáltal jutnak energiához, lásd tüzelőanyagcella, vagy hidrogén előállitás, vagy egymillio felhasználási lehetőség) annak persze hogy nem tetszik a film… Meg kéne érteni miről is szólt, és aklor rájönnél hogy a kérdéseid 90%-ának volt válasza, csak neked mem sikerült feldolgozni. Persze tudom, ha mindent a szádba rágtak volna, 3x elmondva, mint a Discovery műsorokban, akkor lehet te sem bolyongsz ilyen értetlenül a film világában…

  59. C: Lássuk be, a sci-fi nem a te műfajod. A Disney filmeket, vagy a romantikus vígjátékokat ajánlom a képességeidhez… :D

  60. Hali! Ma néztem meg 4dx-ben. Magától a technikától kicsit többet vártam, néha kellemetlen volt, amikor a fülembe fújták a levegőt, amikor Tom karaktere elzúgott a géppel, de akkor pl. klassz volt, amikor az elején betárazta a fegyvert és rezonált az ülés. Repülésnél érdekes volt ahogy dőlt az ülés, meg nagytotálnál is…Az erdei jelenetnél nem tudom ki találta ki, de vmi Brise szagosítót nyomtak a képünkbe…szóval vegyes benyomásaim voltak ezügyben. A film viszont nagyon tetszett. A vízszivattyúzást illetően az elején elmondják, hogy energia miatt kell. Az megvolt, hogy Freeman karaktere az álarcát(ami Predator fej volt) ragadozó/lopakodónak nevezi, vagy minek? Most persze nem emlékszem pontosan, de akkor nagyon tetszett. És igen, kár a végéért…komorabb, jobb lett volna, ha Tommyboy nem kerül elő(volt olyan film, amiben meghalt és az is maradt, amúgy?)
    JA és még valami, a lerombolt Föld helyszínei ZSENIÁLISAK…levegő után kapkodtam, amikor a felszín a toronyházak tetejére lerakódott hordalékanyagból állt…tudjátok az első Empire State Building-os jelenetnél. 8/10 nálam.

  61. Spoiler

    Nem ő élte túl, hanem az 52-es másik Tommy került elő, szóval elvileg halott maradt :)

  62. Szépen megírt sci-fi, lassú de nekem ez bejön, kerek egész sztori, apró részletekkel.
    Az OK, hogy valakinek nem tetszik egy film, de miért kell hülyébbnél, hülyébb kérdéseket feltenni amik, 1; ott vannak a filmben 2; teljesen irreleveláns a film sztorija szempontjából
    nem is válaszolnám mindet, csak

    1; a víz a fúziós energiához kell, kb. film első percében mondják

    SPOILER

    2; teljesen mindegy miért használt TET embereket a film sztorija szempontjából, de józan paraszti ésszel egy gépeket használó ember sokkal de sokkal hatékonyabb, mint egy gép. A gépek arra jók, hogy egy adott feladatot ellásanak, speciálozódva hatékonyan, lsd. hegesztő robot az autogyárban széthegeszti az atyaúristent is 24 órában, de ennyi. Dronok is szétlőnek mindent, de ennyi.
    Miért jobb az ember? Ezért jó film is a Feledés, finoman de ott van minden ez is lsd. rágógumis javítás. Az ember kreatív, alkalmazkodó, problémamegoldó.
    Látom itt se sokan dolgoznak gépiparban.

    A film maga 8/10, mert katarzis elmaradt de Halivdhoz képest jól megírt és átgondolt sci-fit szállított.

  63. SPOILER

    Nagyon örülök, hogy ide tévedtem, sok választ találtam a kérdéseimre, de maradt még egy, ami inkább a feledés (haha) hibája, nem értetlenkedés. Az eredeti csapat az űrhajóval azért indult el, mert a Hold felrobbantása miatt muszáj volt új élőhely után néznünk vagy csak az Ő utazásukat követően robbantották fel a Holdat?
    Ahogy így leírtam tök ostobának érzem magam, mert logikailag egyértelmű, de tényleg nem emlékszem, hogy volt-e egyértelműen említve ez.

  64. SPOILER

    Eközben eszembe jutott, hogy az utolsó Sallys beszélgetésben még szó van a legutóbbi foci meccsről, az meg ugye csak nincsen, ha lelövik a Holdat! :D

  65. SPOILER:

    Tom Cruise a következő filmekben meghalt – valaki kérdezte korábban:

    Valkűr
    Vanília égbolt (Szinte végig halott a film közben.)
    Collateral – A halál záloga

    Üdv

  66. Otthon szépen elhúztak tőlünk, így csak most tudtam pótolni.

    Amikor kijöttem a vetítésről az első gondolatom az volt, hogy kissé összecsapott. Egy alapjában véve jó film elbukott (bár ez nem jó szó) a rendező-producerek-forgatókönyv valamelyikén, vagy mindegyikének összejátszásán.

    Ez a filmet (kivételesen :D) nem lehúzni akarom, mert ha őszinte akarok lenni jól szórakoztam rajta, nem tűnt görcsösnek, elment a játékidő, így ha úgy vesszük elérte a célját. Ugyanakkor nem egyszer volt közben olyan pillanat amikor egy-egy komolyabb történetelem, vagy momentum kizökkentett, hogy ez most miért, vagy éppen következetlenségek.

    A kivitelezésre nem lehet panasz, tényleg első osztályú volt, talán a közeli zöld hátteres felvételek, melyek karatert mutatnak, pl motoron, ütöttek el egy kicsit, de ezt Cruise filmjeiben megszokhattuk már, nála ez valahogy így működik, Knight & Day-ben sem igazán voltak jól a közeli zöldjei. De egyébként a környezet bemutatása, a valós és számítógépes felvételek keverése jól sikerült.

    A történet már nem annyira. Nem tudom, hogy a rendezőn, vagy a forgatókönyvön, esetleg a bele-beleszólogató producereken múlott-e a dolog, de a film olyan semmilyen lett. Nem merték, nem akarták meglépni, hogy egy kicsit mélyebb, melankólikus filmet kapjunk, ezért rengeteg klisével és néhány felesleges akciójelenettel “dobták fel” a filmet, ami szerintem nem tett jót neki. a forgatókönyv olyan amilyen, valahogy végig azt éreztem, hogy egyes dolgokat nem gondoltak át rendesen, ad hoc beillesztett jelenekkel operálnak, és itt ott erőltetett klisékkel. Nem a legszörnyűbb történet volt amit valaha láttam, de kicsit bezavarta a készítőket, hogy blockbustert készítsenek a nagyközönségnek, vagy egy erős sci-fi-t az ínyenceknek. Így majdnem a két szék között a padlóra estek. Majdnem, mert ennek ellenére is működött a film, csak nem találta az útját. A szereplők egymáshoz való viszonya nagyon felületes volt, a párbeszédek egyáltalán nem erősítették a karakterek fejlődését. Én végig azt hittem, hogy kiderül majd a csaj csak egy robot az állomáson, mert annyira kifejezéstelen arccal működött az egész film alatt (már amíg tartott a szerepe)Cruise hozta önmagát (és a ruhatárát, gyakorlatilag számára csak ezt a fajta felsőt, kis álló nyakkal, szűkítésekkel állítják össze bármely filmbe is kerül az utóbbi időben, szinte hasonló stílusú az összes kabatja…) Freeman pedig gondolta miért ne, elvállalhat bármit, szórakozott egyet. Igazából a karakterek hiányosságai annyira előjöttek, hogy a film legjobb jelenetei szerintem azok, melyekben a főhős egyedül marad és teszi a dolgát, vagy éppen nagytotálban láthatjuk a tájat. (A fényképezés kifejezetten tetszett, nem tolták az arcunkban a karaktereket – talán kivéve a nőt a toronyban, valamint kellően statikus volt a kamera, hogy könnyen és élvezhetően befogadható legyen a látvány, amibe azért fektettek időt.)

    Igazából a végéért kár, ott már nagyon sablonos lett a történet, szerintem rossz irányba vitték el, kevésbé filozófikus, inkább “akcióorientált” lett a cselekmény.

    Egy filmet akár egy apró momentum, fordulat is klasszikussá tehet, vagy kult státuszba emelhet, ezek sajnos ebből a filmből hiányoztak. Abszolut nem volt rossz, de annyira nem jó, hogy egy év múlva komolyabban emlékezzen rá szerintem bárki is. De két órányi szórakozásra tökéletesen elég volt, ezért azt gondolom, hogy a közepesnél jobb film, viszont a forgatókönyv hiányosságai, valamint a karakterek kidolgozása és kapcsolatuk bemutatása felett nem tudok megbocsátóan elsiklani, kicsit mélyebb dolgot vártam.

    6,5 / 10

    Amúgy nekem a drónokról, a hangjukról a terminátor gépei ugrottak be :D

  67. Látvány 10/10
    Hangulat 10/8
    Történet 10/5

    Spoiler !!!!!

    10/5 részemről azért mert nagyon nagyon hasonlít egy alacsony költségvetésű sci-fire a közelmúltból és ott azért Sam Rockwell
    magasra tette a lécet

    Spoiler Vége!!!!

    de 10/7 simán jó várjuk a többi idei sci-fi filmet :)

  68. Eddig az év meglepetése nálam, nem vártam ettől sokat, csak a szép látványt. Amit hozott is. Mozit megérte.

    SPOILER

    Fenti kérdésekre elég sokan válaszoltak már, akik olyan alap dolgot kérdeztek, mint a víz mihez kellett, azok nézzék meg mégeegyszer…

    Film elején nekem az új total Recall és az Island ugrott be először. Érdekes, hogy ezeket senki nem említette eddig.

    a TET felfogható egy másik bolygó Skynetjének is. Sajáton felélte az energiákat és vándorol új források után…

    Azért pár dolog, ami kicsit fura:

    -A TET mért nem készített műholdakat, hogy lefedje a földet és mindig kommunikálhasson az állomásokkal? Mért érthetetlen? Mert az emberi gondolkodást, technikát illetve igényeket elég jól ismerte, ha még fedő történetet is képes volt létrehozni.
    -Érthető, hogy embert használt karbantartónak, bár valószínű kellenek robot karbantartóknak is lenni a TET-en, mert útja során nem biztos, hogy minden bolygón talál értelmes életet, ahol víz is van.
    -A hidro kutakat mért a part mentére telepíti? Berakja az oceán közepére és a megmaradt emberektől védve van.
    -A klónokat simán elláthatta volna csippel, így a hibás egyedek (49-es) kiiktatása nem lenne probélma.
    -Végén a drónok mért estek le? Saját üzemanyag cellájuk volt, és este (mikor a TET nem is látta őket) automatán tudtak feladatot végezni, utasítások nélkül)
    -Kicit fura, hogy 60 év után a növényzet ennynire gyér a földön.

    /SOPILER

  69. SPOILER!

    Csatlakozok Döme kerdesehez. Miert indult el az erdeti csapat 2017-ben? Ahogy lattam a NASA kuldte oket.

  70. hát, hát, hát.

    na jó, végül is elfogadható, nem sajnáltam a pénzt a jegyre. menő volt a Top Gun szemüveg, a többi meg közepes fölé. logikátlanságok evirver, de a gömbrobotok adták.

  71. snipp:

    SPOILER

    Julia elmondja, hogy a Titán közelében érzékeltek valamit, és ezt mentek meglesni. Mint később kiderült a Tet volt az.

  72. Nagyon tetszett a látvány és a hangok.

    Ami kevésbé jött be – SPOILER!:
    – a real time rádiókapcsolat a Titán és a Föld között;
    – ha az Odyssey fékezőhajtóműve kevés volt az elszakadáshoz, a mentőegységnek hogyan sikerült?;
    – honnan van a másik sértetlen alvóegység, amiben M. Freeman utazott fel?;
    – a lopakodó maszkok használata Jack közelében, nehogy korábban rájöhessen, hogy hülyére vette őt a TET.
    Jó, ezek egy része magyarázható így-úgy, akkor maradjon csak az első, azért kár volt.

    Bőven megérte a jegy árát, és ha nagyon nem is gondolkodtatott el, de legalább végre egy értelmesen megcsinált scifi.

  73. Üdv!
    Csak egy apró hozzáfűzni valóm van. A feliratban és itt a kritikában is önkéntes emléktörlés lett megemlítve, angolul viszont mandatory, vagyis kötelező volt. Gondolom ezért is akart Jack emlékezni.
    karit
    SPOILER

    – real time rádiokapcsolat csak a tet és a felszín között volt.
    – ez nekem is fura volt:)
    – Jack-éknek is volt alvóegysége az űrhajón, nyilván azok üresen maradtak, így a zuhanás után nem lőtték szét GLADoS-ék :)
    – Jack mindig drónközelben volt (jó ez kicsit belemagyarázós:D)
    SPOILER VÉGE

  74. SPOILER

    Ezt én is észrevettem, hogy a fekete doboz az űrhajó elülső, irányító részében volt, tehát ahol Jack és a “redhead” csaj volt, akik ugye bementek a Tetbe megvakulni (mert még az alvókabin leválasztása után is az ő beszédüket vette fel a doboz), holott az alvókabint a Földre küldték és le is zuhant, mindennnk dacára Jackék meg ott találják meg a feketedobozt… ez kicsit zavar nekem.
    Plusz az, hogy ki se derült, mivel is állnak szemben, egy tetraéder alakú entitás, aki a jól ismert Nasa-s Sally-nek adja ki magát és irányítja ezeket a jack-redhead párosokat miközben viszi a vizet a Földről?

    Párhuzamok, amelyek nagyon feltűntek:
    Moon: klónozás, ahol a klónok javítómunka rutinszerű végrehajtását végzik
    Mátrix: néger kerek napszemüveges bölcs avatja be a főhőst, hogy amiben hitt, egy hazugság, valamint az emberek “termesztése”

  75. SPOILER

    Fekete dobozból valószínűleg kettő volt az űrhajón, ahogy általában az szokás. Egyik a pilótafülkében, a másik pedig a hátsó kamrában. Miért pont hátul volt a másik? Mert ha az egyik része a hajónak megsérül és nem jut vissza épségben a földre a másik meg igen akkor is van egy doboz amiből kinyerik az adatokat. Én legalábbis így építeném :)

  76. Na, hála a blu-ray megjelenésnek, megvolt végre.

    Elége csalódásokkal teli év volt az idei eddig, de ez kivétel, nagyon bejött (egy két apró hálivudizmustól eltekintve, különösen a vége felé).

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.