„Tetőtől talpig” átalakulhat Cache a CS2-ben

„Tetőtől talpig” átalakulhat Cache a CS2-ben

Nagyon várjuk, hogy mi sül ki ebből, mert a jelenlegi Cache sokak tetszését nem nyerte el a „zöldségével”.

Cache 2019-ben került ki az aktív versenypályák közül CS:GO-ban. A felújított változata viszont azóta sem került vissza. Mindebben nagy szerepe van annak is, hogy a Valve időközben úgy döntött, nem akarnak közösségi pályákat látni a versenypályák között – inkább megveszik őket. Erről pont Cache egyik alkotója, FMPONE nyilatkozott úgy tavaly ősszel, hogy „[a Valve] teljesen eltávolodott attól, amit a közösségük és a közösségi pályakészítők reméltek”. Majd azzal folytatta, „a [Valve] fantáziájának határait mutatja, hogy azon nyavalyognak, oh, nem mi irányítjuk [a pálya fejlesztését]”.

Amiért Cache kizárólag FMPONE kezében van – ez valószínűleg még sokáig így is marad –, ezért a Valve inkább más pályák felé nézett az elmúlt években. Ancientöt ők maguk alkották, Anubist pedig megvették a Roald–jakuza–jd40 triótól, mielőtt bekerült volna tavaly decemberben az aktív versenypályák rotációjába. Idén márciusban Tuscanról is kiderült, hogy már a Valve birtokában van, méghozzá azzal az extra információval együtt, hogy ez és Anubis is 150-150 ezer dollárt ért Gabenéknek.

Ezeket olvastad már?

Ebben a környezetben közösségi pályát készíteni láthatóan más már, mint 2012-2019. között volt. Eltűnt a varázs. Már nem jönnek-mennek párhavonta a magas minőségű pályák a tartalék csoportban. Már nincs olyan, hogyha valami nagyon elnyeri az emberek tetszését, akkor a Valve a készítőkkel közösen dolgozik azon, hogy egy napon akár versenyeken is viszontláthassuk a pályát. Lehet csinálni pusztán szórakozásból egy kis rétegnek, vagy szándékosan azért, hogy a Valve-nak imponáljon – középút egyre kevésbé lesz. Ha pedig a Valve-nál néha felfedeznek maguknak valamilyen üzleti lehetőséget, gyorsan adnak egy, a naponta befolyó ládapénzek mellett aprópénznek tűnő összeget és aztán csinálnak, amit csak jónak látnak.

Ezért is meglepő, hogy FMPONE egyáltalán belevágott Santorini felújításába tavasszal. Ez egyébként igen jól halad, nézzétek meg az alábbi galériánkat a pályáról. De valószínűleg annál több haszna nem lesz, minthogy új ismereteket szerez vele és egy másik projektben hasznosítja azokat. Ugyanis Santorini portjának áprilisi bejelentésekor már megígérte, hogy a CS:GO-ban a mai napig tartalék csoportban szereplő Cache-en is dolgozni fog.

E kapcsán nemrég arról beszélt, hogy ez nem egyszerűen csak a látványt érintő Source 2 port lesz, hanem teljes átalakítás. Mint mondta, „tetőtől talpig újracsinálom és sokkal jobban fog hasonlítani az aktív versenypályaként használt Cache-re”, vagyis a 2019-ig a játékban lévő verzióra. Mondanunk sem kell, hogy nagyon várjuk, mi sül ki ebből, mert a jelenlegi Cache sokak tetszését nem nyerte el a „zöldségével”. Bár a képek alapján Santorini is megérne egy próbát szerintünk, mert lehengerlően fest a pálya.

Kattints a képre a galériáért!

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár