Tökös kis sorozat ez, főleg annak fényében, hogy férfiak szinte kizárólag áldozatszerepben halnak szörnyű halált az egyszerre izgalmas és morbid módon humoros cselekményben. Egy széleskörűen kiképzett bérgyilkosnő (Jodie Comer) és egy enyhén piás, ám meglehetősen ösztönösen, olykor ötletszerűen cselekvő angol titkosszolga (Sandra Oh) párharca a történet, mely európai helyszíneken, európai szereplőkkel (lengyel, orosz, angol, francia, stb.) zajlik igen jó ritmusban, igen friss, szellemes dialógokban és sablonkerülő megoldásokban. Mozgalmas, szórakoztató és olykor savasan morbid módon vicces széria a Megszállottak viadala (Killing Eve), melynek magyar címe viszont annyira szar, hogy az már a ciki kategóriája.

Tényleg nem szólnak másról az eddigi évadok, minthogy Villanelle, a bérgyilkos és Eve, a titkosszolga kergetőznek egymással, igen homályos összetételű és motivációjú megbízói körrel a hátuk mögött. Az azonban már önmagában is izgalmas, hogy (és ahogy!) két csaj játssza el az általában sármos, menő pasikra szabott akció-kém-krimi sztorit, azonban Villanelle Jodie Comer által virtuóz módon elővezetve olyan öntörvényű, vibráló, kiszámíthatatlan és tenyérbe mászó pszichopata, hogy tényleg a “fal adja a másikat”, miközben Eve ereje ezzel szemben éppen hétköznapiságában, slamposságában rejlik és gimnáziumai matektanár pasijával való banális házastársi konfliktusaiból táplálkozik. Rajtuk kívül ráadásul igen ötletesen és sablonkerülően lettek megrajzolva a mellékszereplők is, élükön például a Modigliani festményeire illő arccal rendelkező Carolynnal (Fiona Shaw), a kémfőnökkel – aki szintén egy nő. Mivel alapvetően “csajos” sorozat ez, kellő hangsúllyal jelennek meg -elsősorban Villanelle révén- a divatipar jeles termékei, de észre kell venni a kifinomult ízléssel berendezett környezetet, a különböző lakásbelsőket is, szintén feminin vonásként egy eddig egyáltalán nem femininnek megismert műfajban.

A cselekmény fordulataiban sincs semmi férfias szöglet, szabadon, logikailag nem mindig indokolhatóan vesz a sztori olykor derékszögű kanyarokat, ahogyan a hölgyek vásárolnak a plázában, de valahogyan mindig megleljük a kijáratot, és gazdagabban jövünk ki, mint ahogy az elején behatoltunk. Na jó, ez utóbbi megállapítás nem feltétlenül igaz, de nem is ez a lényeg ez esetben: csak annyi, hogy szórakozzunk egy kicsit.