szerző:
Eduline

A magyar geometriai felfedezésből származó testet eddig csak korlátozott számban, igen költséges megoldással készítették el, ám sikerült egy megfizethető eljárást kidolgozni a gyártására.

Domokos Gábor, a Gömböc egyik feltalálója a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy hónapokon belül piacra lépésre alkalmas termék lehet a magyar találmányból, amely már a világ leghíresebb geometriai formái közé tartozik. Megalkották ugyanis a megfizethető árú változatot, és ezzel eljutattak a sorozatgyártás előszobájába.

A Gömböc "az első ismert olyan homogén test, amelynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van, és bárhogy tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza". Egy ilyen test elkészítése nagy precizitást igényel, az éleknek a miliméter töredékére pontosnak kell lennie, ráadásul az anyagválasztás sem mellékes.

Mint a lapban olvasható, rengeteg technológiát és előállítási folyamatot próbáltak ki az évek során, míg végül összeállt a "játék Gömböc". Speciális műanyagból készül, hibrid technológiával, így körülbelül tízezer forint lehetne az ára. A végső cél, hogy elérjék az ötezer forintos árat.

Biológiai felfedezés, melyet a Gömböc motivált

A Gömböc - a magyar matematikai találmány, - melyet Domokos Gábor és Várkonyi Péter talált fel és alkotott meg, most egy újabb nemzetközi tudományos sikerhez vezetett. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatóinak felfedezését a Brit Tudományos Akadémia biológiai lapja tette közzé melyben a teknősök geometriájáról alkotott elképzeléseiket fejtik ki.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!