Rendelhető a Nobe 100 – a háromkerekű elektromos autó

0

Kicsivel több mint egy éve, hogy bemutattuk az észtek első teljesen elektromos modelljét a Nobe 100-at. Ekkor még  csak egy kiöntött formát mutattak be, amin tisztán látszott, hogy inkább a múltból merítettek ötletet, ugyanis az 1960-as években rohangáltak ilyen autók az utakon. Három kerekű, a beltere is egyszerű mint a faék. Az ablakemelők is még kurblisak, egyszerű műszerfallal.

A bejelentést követően a megálmodója szerint mind a három kereket külön villanymotor fogja hajtani, és durván 220 kilométert tud majd megtenni egyetlen feltöltéssel a háromkerekű. A végsebességet 110km/h-ra korlátozzák, viszont a gyorsulása kiváló lesz. Állítólag 5.9 másodperc alatt éri el a 100 kilométeres sebességet.

Nos, ebből a többség meg is valósult, ugyanis két modell rendelhető. Az alap a Nobe 100, ennek a top sebessége 110 km/h. A 21 kWh-s aksival pedig körülbelül 210 kilométert tudunk megtenni egyetlen feltöltéssel. Ennek a modellnek az ára 31.000 euró, 3.100 euróért pedig elő is rendelhetjük!

Az alap modellen kívül építettek egy erősebb nagyobb akkus változatot is ami a Nobe 100GT nevet kapta. Ennek a maximális sebessége már 130 km/h. A 25 kWh-s akkunak köszönhetően pedig akár 260 kilométert is meg tudunk tenni egyetlen feltöltéssel. A GT modellt pedig már kérhetjük nyitott tetővel is akár! Az ára pedig 40.000 euró, továbbá ezt a modellt is 10% befizetéssel elő tudjuk rendelni.

A retro Nobe gyorsulása is figyelemre méltó, ugyanis 5,9 másodperc alatt érhetjük el a 100 km/h-s sebességet. A gyártó szerint a kis elektromos modell teljes feltöltése két órát vesz igénybe, de sajnos a pontos adatokat és a csatlakozót nem hozták nyilvánosságra.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!