Házy Erzsébet Kossuth-díjas operaénekesnő (szoprán), kiváló művész, az Operaház magánénekese 40 éve, 1982. november 24-én hunyt el. Sokoldalú művész volt, telt szopránhangja érthető szövegkiejtéssel, erotikus varázzsal párosult.
Házy Erzsébet 1929. október 1-jén született Pozsonyban, családját tízéves korában telepítették át Magyarországra. Budapesten, a Mária Terézia Gimnáziumban érettségizett. Szülei, tanárai korán felfigyeltek tökéletes hallására, gyönyörű énekhangjára. A Nemzeti Zenedében kezdett zongorázni, majd magánúton énekelni tanult, és felvették a Magyar Rádió Énekkarába.
1951. augusztus 1-jén lett tagja a Magyar Állami Operaháznak. A következő évben a Rigoletto apródjaként debütált a Gördülő Opera egyik ózdi előadásán. Mindenkit elvarázsolt gyönyörű hangjával, vonzó megjelenésével, ragyogó színészi készségével.
Több mint három évtizeden át volt az ország első számú dalszínházának tagja, és ez idő alatt szinte minden jelentős szoprán főszerepet elénekelt. A hatvanas évektől sikeresen váltott a lírai szerepekről a drámai karakterekre. Külföldön is népszerű volt, sokat vendégszerepelt, a világ számos operaszínpadának volt szívesen látott vendége.
Kiváló érzéke volt a XX. századi zenedarabok összetettebb személyiségeinek megformálásához.
Énekelte a Menyasszonyt Szokolay Sándor Vérnászában, a Lányt Mihály András Együtt és egyedül című művében, Lysistratét Petrovics Emil alkotásában és Évát Az ember tragédiája című Ránki György darabban.
Legnagyobb sikere a Manon Lescaut (Puccini) címszerepe volt, alakítását még ma is emlegetik. A premiert követő évben több mint negyven, telt házas előadást tartottak, amire csak ritkán akadt példa az Operaház történetében.
Emlékezetes szerepei: Mimi (Giacomo Puccini: Bohémélet), Cherubin (Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága), Octavian (Richard Strauss: A rózsalovag), Nedda (Ruggero Leoncavallo: Bajazzók), Tatjána (Pjotr Iljics Csajkovszkij: Anyegin). Tatjánát a moszkvai Bolsoj színpadán is énekelte, mégpedig orosz nyelven, a helyes kiejtés elsajátításában akkori férje, Darvas Iván segítette.
Amikor az Erkel Színház előadásain nagyoperettekben is bemutatkozott, kiderült, humora is van.
Vonzó külseje, csodás hangja miatt szívesen foglalkoztatták a filmesek is, de ő csak néhány felkérésre mondott igent: A gerolsteini kaland című Offenbach-operett filmváltozatában (1957), majd a Felfelé a lejtőn (1958), Alázatosan jelentem (1960), Férjhez menni tilos! (1963), Új Gilgames (1963), A cigánybáró (1965), És akkor a pasas… (1966), Marica grófnő (1973) című filmekben állt a felvevőgép elé.
Színpadi alakításaiban is emberi szenvedély izzott, hús-vér sorsokat teremtett a daljátékok stilizált jellemvilágában.
Kimagasló művészi alakításaiért 1963-ban Liszt-díjat kapott, 1968-ban érdemes, 1976-ban kiváló művész lett, 1970-ben Kossuth-díjban részesült.
