Aukció, Műtárgypiac
Hozzászólok

Rekordáron kelhet el David Hockney medencés festménye

A “legdrágább, aukción elkelt műtárgy, amit élő művész készített” kategória rekordere Jeff Koons és 2013 óta soha nem volt ekkora esélyes rá, hogy megdőljön a csúcs!

A jelenlegi rekorder: Jeff Koons: Balloon Dog (Orange) – leütési ár: 58 millió dollár (2013)

Élő művész esetében aukciós rekordot jelentő csaknem 80 millió dollárért (22 milliárd forint) találhat új gazdára David Hockney Medence két alakkal (Pool with Two Figures) című festménye a Christie’s novemberi aukcióján.

Az aukciósház szerint ez a modern kor egyik legjobb alkotása, ezért nem véletlen, hogy ennyire értékelték a festményt. Az 1972-ben festett alkotás, egyike Hockney híres „medencés festményeinek” és a művész legelső munkái közé tartozik.

Forrás: Christie’s

„Most 80 millió dollár környékére becsültük a Hockney festményét, ami nem jelenti azt, hogy ott is kell maradnia, de a piac történelmét ismerve ez egy megfelelő ár” – mondta Alex Rotter, az aukciósház háború utáni, kortárs művészetekkel foglalkozó szakértője. Rotter azt is elmondta, hogy ha az új tulajdonos 10–20 év múlva úgy dönt megválik a képtől, a Christie’s szívesen visszaveszi és és a mostani árnál jóval többért fogja eladni.

Idén már fizettek komolyabb összeget egy Hockney-ért, májusban 28,5 millió dollárt kelt el a Pacific Coast Highway és Santa Monica című festménye, ami egyébként Hockney személyes rekordja.

David Hockney: Pacific Coast Highway és Santa Monica (1990). Forrás: Sotheby’s

Forrás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük