14.1 C
Baja
2024. május 8. szerda
Kezdőlap Közélet Ma Nagy Szent Gergely ünnepe van

Ma Nagy Szent Gergely ünnepe van

A tudósok, tanárok, tanulók, iskolák, valamint a zene védőszentje, s az ő nevére utalnak a gregorián énekek, bár ennek vitatott történelmi alapja. Járványok idején ma is az ő közbenjárásáért fohászkodnak. Az 540-604. között élt római katolikus egyházatyát, Szent Gergelyt 590-ben választották Róma püspökévé. Ő volt az első szerzetes a pápai trónon. Uralkodása alatt arra törekedett, hogy Rómának az V-VI. századi háborúk és a népvándorlás okozta hanyatlását csökkentse, hogy a város gazdasági életét javítsa és az egyházi birtokokon a gazdálkodást újjászervezze. 592-593-ban diplomáciai úton sikerült Rómát megóvnia a longobárdok támadásától. Felvette a máig használatos „servus servorum Dei” (Isten szolgáinak szolgája) címet. Liber regulac pastoralis -a évszázadokig a nyugati egyház lelkipásztori gyakorlatának mértékéül szolgált. Egy személyben őt tartják az utolsó ókori, illetve az első középkori pápának. Gergelyjárásnak is nevezik ezt a napot. Ilyenkor a diákok házról házra járva jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának és új diákokat toboroztak.
ezenanapon.hu

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. április 25. és 2024. május 1. között anyakönyvezettek: Vörös Elena Nikoletta (anyja neve: Novics Nikoletta Edina) Hercegszántó, Kisagócsi Amira (Csehó-Kovács Anett) Baja, Bucséter...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű