Tudomány az élet nagy kérdései

Melyek a világ legveszélyesebb állatai?

Ha veszélyes állatokról van szó, a legtöbben valószínűleg a cápákra vagy az oroszlánokra asszociálnak. A valóságban azonban ezek az élőlények fel sem férnek a halálos állatok top 10-es listájára.

Mielőtt nekikezdünk, fontos kiemelni, hogy gyűjtésünk kissé csalóka, hiszen nagyon vegyes rendszertani kategóriák szerepelnek a listán. Ennek oka az, hogy sok esetben nem állnak rendelkezésre adatok arra vonatkozóan, hogy az egyes szűkebb taxonómiai csoportok fajai pontosan mennyi halálesetet is okoznak.

Azt is érdemes kiemelni, hogy sok veszélyes élőlény esetében csak durva becsléseket tudnak adni arra, hogy hány emberi életet is oltanak ki évente.

És akkor lássuk a legveszélyesebb állatok 10-es listáját.

10. Vízilovak

Bizony-bizony, a vízilófélék (Hippopotamidae) egyáltalán nem azok a békés behemótok, melyeknek elsőre tűnnek. Az állatok valójában Afrika legveszélyesebb vadon élő emlősei, amelyek igen agresszívak nemcsak a környezetükben megforduló állatokkal, hanem az emberekkel szemben is.

A vízilovak hatalmas, erős állkapcsukkal igen komoly sérüléseket tudnak okozni. Az élőlények a becslések szerint évente 500 afrikai halálát okozzák.

Kép: Thinkstock

9. Krokodilok

Az, hogy a krokodilok (Crocodylia) veszélyesek, valószínűleg senkinek sem okoz meglepetést. Az már sokkal meghökkentőbb lehet, hogy a hüllők csak a kilencedik helyet csípték meg a listán.

Az ENSZ szerint a krokodilok Afrika leghalálosabb hüllői, az állatok azonban Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Ausztráliában is előfordulnak.

A fejlődő országokban a támadások jóval kisebb médiavisszhangot kapnak, ezért nehéz megállapítani, hogy pontosan mekkora fenyegetést is jelentenek a hüllők. A számítások alapján a krokodilok megközelítőleg évi 1 000 emberi életet oltanak ki.

Kép: Thinkstock

8. Galandférgek

A galandférgek (Cestoda) osztályába számos parazita faj tartozik. Egyes élőlények nem jelentenek veszélyt ránk, sok féreg azonban előszeretettel költözik be az emberek testébe.

A galandférgek elsősorban a ciszticerkózis szöveti fertőzés terjesztésével károsítják a szervezetet. A rendellenesség tünetei, a bőrön és izmokon jelentkező dudorok, sokszor évekkel a fertőzés után alakulnak ki.

A becslések alapján a betegség évente mintegy 2 000 halálesetet okoz. A galandférgek főként Ázsiában, a szubszaharai Afrikában és Latin-Amerikában idéznek elő fertőzéseket.

Kép: Thinkstock

7. Orsóférgek

A galandférgekhez hasonlóan az orsósférgek (Ascarididae) családja is rendkívül veszélyes lehet. A csoport egyik neme, az Ascaris kifejezetten az emlősökre specializálódott. Ezen nemhez tartozik az emberekben élősködő Ascaris lumbricoides is.

Bár az orsóférges fertőzés általában tünetmentes, a szervezetben élő férgek számának növekedése idővel légszomjat és lázat okozhat. A súlyosabb tünetek közé a haspuffadás, hasfájás és hasmenés tartozik, a fertőzés pedig gyermekeknél látványos fogyást eredményezhet.

Az orsósférgek évente nagyjából 2 500 emberrel végeznek.

Kép: Thinkstock

6. Cecelegyek

A cecelegyek (Glossina) a Szaharától délre és a Kalahári-sivatagtól északra, Afrika trópusi területein igen elterjedtek. A rovarok az afrikai álomkórt okozó parazitákat terjesztik.

A betegség kezdeti szakaszában, 1-3 héttel a fertőzés után, láz, fejfájás, viszketés és ízületi fájdalom jelentkezik. Néhány héttel vagy hónappal a megbetegedés után zavarodottsággal, rossz koordinációs képességgel, közönyösséggel és alvászavarokkal súlyosbodnak a tünetek.

Bár van gyógyszer a betegségre, a fejletlen régiókban továbbra is súlyos problémát jelent az álomkór. A cecelegyek miatt így évente mintegy 10 000 ember hal meg.

Kép: Thinkstock

5. Rablópoloskák

A rablópoloskák (Reduviidae) családjával újabb kórokozót hordozó élőlényekkel bővül a lista.

A rovarok egy állati jellegű egysejtűt, a Trypanosoma cruzi terjesztésében játszanak szerepet.

A parazita fertőzése kezdeti szakaszán lázat, duzzadt nyirokcsomókat, fejfájást és csípés körül duzzanatokat idéz elő. A Chagas-kór nevű betegség 8-12 hét múlva tünetmentessé válik, majd 10-30 év is eltelhet látványosabb jelek nélkül. A fertőzés végül gyakran a szívkamrák megnagyobbodásához, nyelőcsőtágulathoz vagy a bélfal kitáguláshoz vezet.

A rablópoloskák kórterjesztésével megközelítőleg évi 12 000 ember veszti életét.

Kép: Thinkstock

4. Vérmételyek

A vegyes rendszertani besorolású édesvízi csigák első ránézésre kedves kis jószágoknak tűnhetnek, és többségük valóban nem veszélyes. Egyes, a trópusi és szubtrópusi régiókban előforduló fajok azonban veszélyes parazita állatokat, úgynevezett vérmételyeket hordozhatnak.

A csigák testében a lárvák addig fejlődnek, míg elég éretté nem válnak ahhoz, hogy elhagyják az eredeti gazdatestet, és megfertőzzék az embert. A mételyek aztán egy igen súlyos betegséget, bilharziózis okozhatnak.

A fertőzés tünetei többek között az alhasi fájdalom, hasmenés, véres széklet vagy véres vizelet, de a betegség súlyosabb esetekben májkárosodást, veseelégtelenséget, meddőséget vagy húgyhólyag-rákot is kiválthat.

Az adatok alapján a vérmételyek miatt évente legkevesebb 20 000 ember hal meg. Egyes becslések szerint az áldozatok száma az évi 200 000-et is elérheti.

Kép: Thinkstock

3. Kutyák

Az ember legjobb barátja néha a legnagyobb ellenségévé válik. A kutya (Canis lupus familiaris) elsősorban azért jelent fenyegetést, mert igen közel él az emberekhez, és állandó érintkezésben van fajunkkal.

Bár azt gondolhatnánk, hogy az ebek főként harapásaik miatt veszélyesek, valójában a veszettség a legnagyobb probléma. A betegséget, amely agy- és gerincvelő-gyulladással járhat, egy kutyák által is terjesztett vírus idézi elő.

A WHO adatai szerint évente 35 000 ember hal meg veszettségben, az esetek 99 százalékában pedig a fertőzést ebek okozzák. Ennek tükrében a kutyák legközelebbi rokonai, az évente átlagosan 10 emberi életet kioltó farkasok már nem is tűnnek annyira halálosnak.

Kép: Pixabay

2. Kígyók

A listán valószínűleg a kígyók (Serpentes, Ophidia) szereplése okozza a legkisebb meglepetést.

A hüllők esetében a legfőbb gondot természetesen a mérges kígyók jelentik. Sok venomra már kifejlesztették az ellenszert, viszont a fejlődő országokban a készítményeket gyakran nem tudják időben beadni az áldozatoknak. A szakértők szerint ráadásul a kígyómaráshoz kötődő halálesetek egy nem elhanyagolható részéről nem is születik hivatalos jelentés.

Az alsó becslések alapján a kígyók évente 50 000 halálesetet okoznak.

Kép: Thinkstock

1. Szúnyogok

El is érkeztünk listák leghalálosabb állataihoz: a szúnyogokhoz.

A szúnyogok (Culicidae) természetesen nem maga a vérszívás, hanem a vérszívás közben történő kórokozó-átadás miatt számítanak olyan veszélyesnek.

A rovarok számos súlyos betegséget terjesztenek, melyek közül a legismertebbek a malária, a nyugat-nílusi láz, a dengue-láz és a chikungunya-láz, de az utóbbi időkben a Zika is bekerült a köztudatba.

Mivel a szúnyogok igen elterjedtek a világon, és rengeteg veszélyes kórokozót képesek továbbadni, óriási fenyegetést jelentenek az emberi egészségre. A rovarok, illetve a hozzájuk kötődő fertőzések miatt Ázsiában, a szubszaharai Afrikában és Latin-Amerikában évente legalább 750 000 ember veszti életét.

Kép: Pixabay

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI

Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.

Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!

(Via: Business Insider, Word Atlas, CNET, kiemelt kép: Pixabay)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik