Tippeljen, Tóth Gabi mikor nyilatkozta ezt: Én nem ártottam, nem csalom meg a férjem

Tóth Gabi éppen nemrég beszélt arról, hogy az ő magánélete mennyire nem botrányos. Tippeljen most, mikor hozta fel pont a megcsalás témáját, mert alább már mutatjuk is a vonatkozó videót!

2023. augusztus 24., 10:26

Szerző:

Tóth Gabi pár héttel ezelőtt még azzal került be a hírekbe, hogy kritizálták egy Beyoncé-feldolgozása miatt. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott a Tények Plusznak, és arról bocsátkozott fejtegetésbe, hogy semmi alapja a vele szembeni indulatoknak, hiszen az ő magánélete nem is botrányos.

A következőképpen indokolta ebben a bizonyos interjúban, hogy mennyire nincs semmi értelme, hogy vele ilyen sokan ennyit foglalkoznak:

„én nem ártottam, én nem loptam meg senkit, én nem csaltam adót, én nem drogozok, én nem csalom meg a férjem, én nem csinálok semmi olyat, ami tényleg botrányhősnő szerepbe rakna engem. Én egy családanya vagyok, aki sok mindent megélt. Egy vadóc tinilányból édesanya lettem.”

Nos, a fenti nyilatkozatot június 27-én adta, azaz kb. másfél hónappal azelőtt, hogy kiderült, hogy félrelépett – persze azt nem lehet tudni, hogy a kapcsolata Papp Máté Bence táncossal nem az interjú óta eltelt a másfél hónap alatt kezdődött-e. Az biztos mindenesetre, hogy az énekesnő és a Fricska táncegyüttes nőcsábász hírében álló tagja évek óta ismerik egymást.

A fenti nyilatkozat az alábbi videóban 4:10-nél kezdődik.

(Kiemelt kép: TV2/Tények Plusz)