Sebestyén Balázs most a transznemű finn korcsolyázónőről alkotott véleményével akasztott ki mindenkit

Sebestyén Balázs a transzfób mondanivalóját egy „nem vagyok transzfób, de...” feliratú vörös zászlóval vezette be a rádióban.

2023. február 3., 15:27

Szerző:

Sebestyén Balázs és Vadon János a tavalyi gyerekalázós botrány után mostanáig bírták anélkül, hogy különösebben széles rétegeket kiakasszanak. Rádióműsorukban tegnap egy transznemű korcsolyázót cikiztek ki Rákóczi Ferenc részvételével a Rádió1-en egy olyan beszélgetésben, ami a 444.hu megítélése szerint transzfób.

„Elég a kukiból, jöjjön a nuni”

– foglalja össze a bevezetőben Sebestyén Balázs, hogy szerinte mit jelent transzneműnek lenni, és már ebből a hangvételből is sejthető, hogy mi következik majd később. Bár a műsorvezető többször is elmondja, hogy szerinte „ezzel semmi baj nincs”, mármint a transzneműséggel, azzal mégsem ért egyet, hogy az 57 éves Minna-Maaria Antikainen felléphetett a műkorcsolya-eb megnyitóján. A szereplés azért (is) kapott nagy visszhangot, mert a 49 éves kora óta műkorcsolyázó sportoló elesett az előadása közben.

Sebestyén Balázs nem ért egyet azzal, hogy egy bajnokságon estélyt kapjon az, aki szerinte nem korcsolyázik elég jól, és ezt mintha párhuzamba állítaná azzal, hogy nőnek mondhassa magát valaki, aki férfitestbe született.

„Nem a transzokkal van a baj, és ez nagyon könnyű ideológia, hogy te transzfób vagy. Nem, nem vagyok transzfób. Csak nem vagy odavaló. Nem kell neked ott csúszni, nem érdekel, hogy mi akartál lenni, ez a személyes drámád, a személyes történeted, annak operáltatod magad, aminek akarod. Ha te vizsla akarsz lenni, nyalogassál vadászházat, csak én ne kelljen, hogy téged vizslának szólítsalak. Ne várd el tőlem. Csak nekem ne kelljen veled vizslaként viselkednem”

– háborodik fel Sebestyén Balázs, és felindultságában a transzneműséget azzal teszi egyenlővé, hogy valaki kutya akar lenni. Szerinte ez az összehasonlítás nem transzfób.

Gondolatmenete végén Sebestyén Balázs elég konkrétan el is mondja, hogy a transzneműek elfogadásától úgy érzi, hogy ő nem lehet férfiként férfi, bármit is jelentsen ez:

„nagyon furán kell sok-sok ideológiának úgy lefeküdni, hogy igenis szembe lehetne ezzel menni, és mindenki úgy él, olyan testben, olyan lélekkel, úgy, ahogy szeretné, és itt tényleg nem a transzneműekkel van a baj, mert borzasztó nagy átok lehet és borzasztó nagy csapás, és találja meg mindenki mindenben a saját maga lelke, fizikuma és egészsége boldogságát. De amikor egy ideológia úgy válik veszélyessé, hogy a normalitást kezdi eltörölni és az abnormalitás lesz az elfogadott, akkor az nagyon veszélyes, mert évezredek hagyományaival, kultúrájával akar úgy leszámolni, hogy aztán még te hülyén érzed magad, hogy férfiként férfi vagy.”

 Az eszmefuttatás kb. 1 óra 30 percnél kezdődik az alábbi videóban.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)