Valerian and the City of a Thousand Planets (2017) (Valerian és az ezer bolygó városa)

Valerian és az ezer bolygó városaA science fiction világában rengeteg újdonsággal kényeztetnek el bennünket a 2017-es évben, de nem mind bizonyul olyan jónak, ahogyan azt be szerették volna harangozni. Az izgalom, a várakozás, illetve az agyonspoilerezett trailerek elég nagy elvárásokat támasztanak az új filmekkel kapcsolatban. A XXI. század legnagyobb problémája talán az, hogy minden elérhető a világhálón, így óvatosan kell bánni azzal, amit közölni szeretnénk. A legfrissítőbb ilyen felvezetőre a facebook-on hívták fel a figyelmemet, és a Valerian és az ezer bolygó városa kimondottan izgalmas jelenettel hirdette önmagát, de ott volt bennünk a félsz, hogy Luc Besson (Az ötödik elem, Lucy, Leon, a profi) vadiúj sci-fijének trailere ellőtte az összes puskaport, amivel a film szolgál majd.

I. Luc Besson

A francia rendező munkásságát nagyon kedvelem, de ide most csak az idevágó darabjait szeretném megemlíteni. 1997-ben robbant be a science fiction világába az igencsak látványos, izgalmas, és fantasztikus szereplőket felvonultató Az ötödik elemmel. A mai napig kultikus és meghatározó filmként tartják számon, számos idézet, szlogen kapott szárnyra a frappáns forgatókönyvből. Ezután azonban sokáig nem foglalkozott ezzel a műfajjal, és a sokoldalú mester egyéb témákat szedett elő. Hosszú szünet után az igazi nagy visszatérés a Lucy (2014) szeretett volna lenni, azonban a Scarlett Johanssont, Morgan Freemant és az Oldboyból ismert Min-sik Choit beválogató alkotás elég megosztóra sikerült. Részemről több szempontból is kedvelem azt a filmet, de megértem azokat is, akiknek nem tetszett.

Valerian és az ezer bolygó városa

Ha ezt félretesszük, és elfeledjük, akkor konkrétan 20 év telt el, mire Luc Besson végül úgy döntött, hogy készít egy igazi akciódús kalandfilmet, science fiction világba bújtatva. A választása pedig nem másra esett, mint a francia-belga képregénygyártás egyik legnevesebb darabjára, a Valérian és Laureline-re. 2017-ben szinte becsapódott a mozikba, és a trailer alapján úgy tűnt, hogy egy friss, energikus, izgalmakban és akcióban gazdag sci-fivel szolgál nekünk a mozi.

Valerian és az ezer bolygó városa

II. Valerian és az ezer bolygó városa

Évszázadokkal a pillanatnyi jelen előtt fellőttek egy műholdat Földkörüli pályára, és az idők folyamán egyre több csatlakozott hozzá. Előbb csak a különböző nemzetek képviselői, majd a világ minden tájáról, földönkívüli fajok is tiszteletüket tették az egyre növekvő állomáson. Olyannyira, hogy mára a hely teljesen kinőtte magát, így hamarosan az űrbe kellett távoznia, hogy ne legyen probléma a növekvő tömege miatt. Az eszközök sokasága igazi várossá alakult, ahol minden ismert teremtmény képviselői megfordulnak. Úgy is hívják ezt a helyet, hogy az Ezer bolygó városa, és a galaxis központjának mondható. Többek között innen kapja a megbízásokat Valerian (Dane DeHaanAz erő krónikája, A Csodálatos Pókember 2, Zombibarátnő), aki egy kozmikus ügynök, és célja hogy fenntartsa a békét, és megőrizze a törvényességet az egész galaxisban. Igazi profi katona, bár kimondottan fiatal, mégis rátermett, és természetesen valódi szívtipró hírében áll. Szokatlan társa a cserfes, ugyanakkor vérprofi és elbűvölő Laureline (Cara DelevingnePán, Suicide Squad – Öngyilkos osztag), aki ellensúlyozni próbálja a férfi hebrencsségét.

Valerian és az ezer bolygó városa

Legújabb küldetésüket Valerian furcsa álma előzi meg, egy bolygóról, melyről sohasem hallott, és egy fajról, amely talán sohasem létezett. Mégis nagyon valóságosnak tűnt a képzelet, mely egy pillanatra megszállta, hiába neveti ki őt Laureline. Mindenesetre a feladat nem tűnik bonyolultnak, csupán be kell szivárogniuk egy illegális tranzakció helyszínére, és elhozniuk onnan egy kihaltnak hitt állat utolsó példányát. Pofonegyszerűnek tűnik a feladat, a virtuális bazárba bejutni nem okoz különösebb nehézséget, és minden a legnagyobb rendben lenne, ha Valerian nem pillantana meg olyasmit, amitől egy pillanatra kiesik a szerepéből, így nem csak, hogy menekülniük, de jókorát improvizálniuk is kell, hogy teljesíthessék a megbízatást. Arra azonban nem számítanak, hogy a leszállítás után olyan kalamajkába kerülnek, mely még az előzőnél is keményebb diónak bizonyul. Hiszen, ha létezik egy példány a kihaltnak hitt, értékes állatkából, akkor lehetséges, hogy nem csak álmot látott Valerian, hanem valamilyen próféciát vagy emléket. De mégis mi az oka annak, hogy – amennyiben nem csak kitaláció az egész – eddig nem hallott még ezekről a lényekről, és miért nem képviseltetik magukat a tanácsban, ahol mindenki megosztja a tudását a másikkal.

Valerian és az ezer bolygó városa

A rejtély és a megbízás talán kapcsolódnak egymáshoz, de az is lehet, hogy egy harmadik talányt is kénytelenek lesznek megoldani. Mert ebben a történetben semmi sem úgy alakul, ahogyan azt eltervezték, és még azok is másképpen kezdenek el viselkedni, akiket ismertek, illetve akikben eddig megbíztak. Valerian és Laureline egy diplomáciai probléma kellős közepén találják magukat, ahol bármit is tesznek, valakit biztosan meg fognak sérteni. Márpedig ők vérprofik, tökéletes ügynökök, így a legkiválóbbak közül valók. Ha ők képtelenek rájönni a megoldásra, senki más nem fogja megfejteni azt.

Valerian és az ezer bolygó városa

A történet nagyjából ennyi, és bár a film rengeteg fordulatot tartalmaz, mégis a legnagyobb problémája, hogy túlságosan hosszú. Értem ezen azt, hogy két óra tizenhét perces a Valerian és az ezer bolygó városa, de simán megtehetnénk, hogy körülbelül egy háromnegyedóra-órát kivágunk belőle, mert bizonyos jelenetek túlságosan elnyújtottak, egyes szereplőknek pedig annyi idő jut, hogy velük is csak eggyel többen vagyunk. Tehát bátran meg lehetne nyirbálni ezt az alkotást úgy, hogy nem vesztenénk vele semmit sem, és élvezetes is maradna, sőt, valószínűleg sokkal inkább sikeres lehetne. Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy a rendezői, vágatlan változatot tekinthetjük meg a mozikban, ami természetesen nem hangzik rosszul, de azért néhány törölt részt a korongra is tartalékolhattak volna (persze mindent vissza fogok vonni, ha megjelenik a Bluray kiadás, és közel háromórás verziót láthatunk, illetve tele lesz tűzdelve kihagyott mozzanatokkal).

Valerian és az ezer bolygó városa

A Valerian és az ezer bolygó városa-nak másik problematikája az, hogy bár elsőre kitűnő választásnak tűnik a szerepre Dane DeHaan, valamint Cara Delevingne, mégis az a baj, hogy ez előbbi jóval kisebb karakter, mint Laureline. Ebbe simán bele lehetne kötni, hiszen mondhatnánk, hogy túlságosan feminista a film, illetve rossz a címválasztás, de ha valaki kicsit utána olvas a mű alapjául szolgáló képregényeknek, illetve megnézi a Valérian et Laureline animációs sorozatot, akkor rá fog jönni, hogy az alakítások teljesen megfelelnek az eredeti figuráknak. Sajnálom, de ezen a ponton teljességgel támadhatatlannak találtam a Luc Besson verziót. Ennek ellenére mégis azt fogom mondani, hogy a karakterekkel van a legnagyobb probléma, mert leszámítva Laurelinet, igazán senki sem csinál semmi eget rengetőt. Tehát a két címszereplőnkön kívül a többi alakítás – Rihannával hagyjatok, ő például tökéletesen felesleges gag – feledhetőnek bizonyul. Még csak nem is abban látom a problémát, hogy nem játszanak jól a karakterek, inkább azt emelem ki, hogy nem elég jó a forgatókönyv ahhoz, hogy emléket hagyjanak maguk után.

Valerian és az ezer bolygó városa

Rihanna

Viszont, ahogy az előbb már rátértem, mind Valerian, mint Laureline megformálója tökéletesen visszaadják azokat, akik a képregényben, illetve a sorozatban megjelennek. Emellett pedig a trailer szerencsére nem lőtt el minden poént és jelenetet, és megannyi apró humor, finom mozzanat, izgalmas csata, üldözés és menekülés várja az akciófilmek kedvelőit, illetve látványos képi világ, kielégítő és gyönyörű CGI tiszteleg a science fiction rajongói számára. Megannyi utalást találunk arra a műre, melynek köszönhetően megismerhette a világ Pierre Christin és Jean-Claude Mézières lélegzetelállítóan kreatív vizuális és történeti ábrázolásmóddal jellemezhető képregényét. Nyilván nem is lenne ez a cikk teljes anélkül, ha elmondanám, hogy a Star Wars volt az egyik legnagyobb sci-fi, amely ebből merítkezett (erről egy kimerítő cikket ITT olvashattok). Számtalan karakter és jelenet, illetve még a zene és a helyszenek is emlékeztetni fognak bennünket arra, hogy George Lucas azért zseniális, kreatív, de korántsem kútfőből talált ki mindent.

Valerian és az ezer bolygó városa

A Valerian és az ezer bolygó városa visszahozza nekünk azt, amit Az ötödik elemben (ami egyébként szintén kapcsolódik Valerianékhoz, hiszen a vizuális koncepciót a The Circles of Power (15. szám, 1994) című képregény alapján készítette) szerettünk; izgalmas, humoros és kreatív science fiction. Azonban visszatér az Arthur és a villangók szintjére, olyan értelemben, hogy inkább a fiatalabb korosztálynak szóló kalandfilm. A karakterek szerethetőek, de ugyanígy sajnos feledhetőek is. A cselekmény izgalmas, de rövidebbre is vághatták volna. Ambivalens érzésekkel távoztunk a moziból, bár azt kell kiemelnem, hogy nekem tetszett az alkotás. Azok fogják igazán értékelni, akik ismerik a forrásmunkát, illetve a fiatalabbak, és akik kedvelik a hosszabban kifejlett, vágatlan verziókat is megtekinteni a korongokon. Akik Milla Jovovich, Gary Oldman és Bruce Willis játékát szeretnék látni, és egy pörgős sci-fire vágynak, azok valószínűleg csalódni fognak.

Valerian és az ezer bolygó városa

 

III. Valerian és Laureline (képregény és animáció)

Annak ellenére, hogy úgy éreztem, bizonyos karakterek csak a szórakoztatás kedvéért kerültek a műbe, tehát valószínűleg az eredeti alkotásban nem szerepelnek, meglepődve tapasztaltan, hogy a Valérian et Laureline című francia-japán animációs sorozatban mind jelen vannak. Ugyanígy a furcsa kis lény is, aki a bájosságával, ártatlanságával és gyönyörűségével ejt rabul bennünket, nézőket. Azonban maga a történet nem szerves része a képregénynek és a Time Jam-ként az angol csatornákon futó science fiction-nek sem. Az alkotórészek, mintegy össze lettek legózva a különböző kalandokból, így az Alpha, avagy az Ezer bolygó városa, illetve a zűrök, melyek térben és időben zajlanak a karakterekkel, mind meglelhetőek az eredeti alkotásban. És valóban van egy kaland (6. szám: Ambassador of the Shadows, 1975), melynek a gerince felismerhető a Valerian és az ezer bolygó városa-ban, de sokkal inkább egy hibrid epizódról van szó, erősen megfűszerezve, illetve kiszínezve. Persze ugyanúgy ott is megvannak az intrikák, a titkok, illetve a játékos és fölöslegesnek tűnő szereplők is. Ami azért vicces, mert az ember rájön arra, amit később az animációs sorozatról szóló cikkemben fogok leírni. Aki már később olvassa, most a Valérian et Laureline címre kattintva el is érheti, amennyiben felkeltettem a kíváncsiságát. A lényeg igazán az, hogy ez egy jócskán átírt történet, főleg a könnyebb fogyaszthatóság és az izgalom kedvéért, illetve igyekezett belegyúrni azt a fő szálat, ami a képregény, valamint az anime során is kiderül végül.

Valerian és az ezer bolygó városa

Az adaptáció címe igazából az Empire of a Thousand Planets-re (2. szám, 1969-1970) hasonlít, ami igazán félrevezető, mert az inkább az Star Wars: Episode V – The Empire Strikes Back (1980) egyértelmű alapja (bővebben EZ a videó segít megérteni a kapcsolatokat).

Valerian és az ezer bolygó városa

Szóval, aki olvasta a képregényt, látta a sorozatot, vagy kedveli Luc Besson fiatalabbaknak szóló munkásságát, aki egy könnyed, mégis izgalmas és humorosabb science fiction-re vágyik, annak szeretettel ajánlom a Valerian és az ezer bolygó városa-t. Azonban azzal a kitétellel, hogy korántsem tökéletes műről van szó, így azok, akik pörgős akciófilmre szomjaznak, inkább kerüljék el a mozikban, és várják meg Bluray-en. Már csak azért is, mert igazán látványos és gyönyörűen kidolgozott képi világa van. Az ambivalens érzések megmaradtak, de biztosan a polcomon fog nyugodni a film.

Valerian és az ezer bolygó városa

 

Értékelés: 7/10

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Valerian and the City of a Thousand Planets (2017) (Valerian és az ezer bolygó városa)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.