HORVÁTORSZÁG -

VARASD MEGYE

Béla (Bela)

Pethő-várkastély: A vár alatti Podbela-nak nevezett település kastélyát (nevezik Béla I.-nek is), a Pethő család építette fel 1605-ben, mégpedig a várhegy alatti egyenes fennsíkon. Ez a téglalap alakú, egyemeletes építmény egy tipikusnak mondható késő reneszánsz kastély, melynek négy kisebb hengeres tornya van az övező falak sarkain, valamint egy háromemeletes, négyzetes kaputornya a védőfal nyugati oldalának a közepén. Az övező falakon belül helyezkedik el a kastély egyemeletes lakóépülete, mely nyugati homlokzatának támaszkodik az említett, négyszögletes kaputorony. A várkastélyt egy mára már részben feltöltött, sekély védoárok övezte, melyen át egy felvonóhíd vezetett a kapuig. A vár központi része meglehetősen jó állapotban maradt fenn, míg a védőfalak és a hengeres tornyok részben leomlottak. A várkastélyt övező fal északnyugati sarkán található saroktoronynak, egy földszintes, téglalapalakú épület támaszkodik, melynek védőárkát egy kétíves híd íveli át. A gersei Pethő család egészen 1730-ig bírta a bélai uradalmat. A birtok utolsó Pethő családbeli tulajdonosa János volt, aki 1682-ben halt meg. A jószágot ezután özvegye, Falussy Borbála irányította, majd az ő halála után, az uradalom a királyi udvari kamarához került. A kamara a bélai birtokot először a Pálffy családnak ajándékozta, majd már 1740-ben, Ivánccal (Ivanec), Cerjével (Cerje) és Györketinccel (Jurketinec), gróf Erdődy László kapta meg.

Erdődy-várkastély: Az Erdődy család építette. Béla II. kastélya, Béla I. várkastélyával együtt alkotta a bélai uradalom itteni részének lakó és gazdasági, meglehetősen nagyméretű komplexumát. A bélai uradalom, a gersei Pethő család örököseivel (a Joszipovics, a Lovincsics és a Barabás család) vívott hosszú pereskedés után, az Erdődy család tulajdonában került és maradt is az övék egészen 1817-ig. A tüzes illíristaként ismert Ozsegovics Metel (aki a nagy szolgálatokat tett annak érdekében, hogy Horvátországban a magyar helyett továbbra is a latin maradjon a közigazgatás nyelvezete), 1858-ban vette meg a bélai kastélyt és a várkastélyt. Ezután a birtok az Ozsegovics (Ožegovic) család kezében maradt egészen a II. világháború utáni időkig. A háború után a várkastélyt azonnal államosították, ám a kastélyban a család tagjai egészen 1952-ig lakhattak, amikor is a közigazgatási körzet hivatalának adták el. Mára mindkét kastély, akárcsak az előzményüket képező Béla vára, teljesen elhagyatott, noha Béla I. várkastélya, a horvát műemlékvédelem első kategóriájú műemlékének számít.

Bikszád (Bisag)

Bikszádi-Draskovich-várkastély: Korábbi erőd átalakításával épült fel a 16-17. században. Téglalap alaprajzú, négy kör alakú saroktoronnyal ellátott várkastély volt, a bejárata fölött négyszögletű torony emelkedett. Vizesárok vette körül. 1918-ban részben megsemmisült, majd a II. vh. során a maradéka is a lángok martaléka lett. Néhány melléképülete a mai napig áll. A település a középkori Bikszád várának szolgálófalujaként alakult ki. A vár felépítésének ideje nem ismert, de mint síkvidéki vár, a 14. században keletkezhetett. Később a Lonja folyó mellékének legjelentősebb várává fejlődött. Első birtokosai a Grebenváriak rokonai a Bikszádiak voltak, akikről a vár a nevét kapta. Bikszádi (Bisaški) György 1445-ben horvát vicebán volt, fia Péter viszont 1474-ben örökös nélkül halt meg. Ekkor a birtokot királyi engedéllyel Anna nevű leánytestvére kapta meg aki 1488-ban a Pozsega vármegyei, szentlelki Kastelanovich Miklóshoz ment feleségül. Az adományozást a Grebenváriak leszármazottai a Hermánffyak azonban vitatták és pert indítottak a javakért. A Kastelanovichok ennek ellenére a birtokot a család kihalásáig, a 16. század közepéig, 1550-ig megtartották. 1492-ben említik várnagyát Bikszádi Györgyöt. 1519 -ben "ex castro nostro Bykzaad" alakban innen keltez egy levelet Kastelanovich György özvegye. Ezután a bikszádi uradalmat felosztották a Bikszádiak leszármazottai között. Így birtokosok lettek Rátkayak, a Zemcheiek, a Bradachiak, a Geréczyek, a Pethők, a Gottalok, a Patacsichok és a Keglevichek is. A vár a Keglevichek, a Patacsichok, közben 1620 körül egy időre a Zrínyiek birtoka lett. A 18. században Bikszád tulajdonosa volt Jankovich Antal is, akiről August Šenoa a Diogeneš című muvét írta, tiltakozásként az akkori Horvátországban terjedő idegen szokások miatt. Az 1755-ös Körös vármegyei parasztlázadás központja Bikszád volt, de a felkelők miután a várat elfoglalták megkímélték. A 19. században az uradalom a trakostyáni Draskovich grófoké lett. Draskovich Károly és Batthyányi-Strattman Erzsébet négy gyermeke közül Bikszádot József örökölte. A család a 20. század elején egy magyarországi banknak adta el Bikszádot, amely a birtokot felparcelláztatta. A várnak később több tulajdonosa is volt, köztük 1932-től Begovic Milan író, aki 1943-ig ott is élt. A második világháború folyamán, a várkastély egy tűzvész során végleg elpusztult, csak romjai maradtak. A vár a 14. században már állt, a 18. században barokk várkastéllyá építették át. Alaprajza négyzetes volt a sarkokon egy-egy hengeres toronnyal. A kastélyt vízzel elárasztott árokkal volt övezve, az árkon egy fából készített hídon keresztül lehetett átjutni. A várkastélyt a későbbiekben jelentősen átalakították úgy, hogy megnövelték a kaputorony magasságát. Legutoljára az I. világháború után, de nem az eredeti állapotnak megfelelően restaurálták. A II. világháborúban, egy tűzvész során ment tönkre. Ma már csak két tornyának és kápolnájának romos maradványai vannak meg, de egy kétszintes melléképülete, az egykori magtár ma is viszonylag jó állapotban van. A kápolna néhány Krisztus életét ábrázoló falfestménye és gazdag díszítésű belső falmaradványa még látható, bár állapotuk egyre romlik. A kápolnában temették el 1861-ben Edgar de Corberon francia grófot, máltai lovagot, Jelacic tábornok barátját. A kastély déli, keleti és északi szárnya már csak a sűrű bozóttal benőtt terepalakulatokban figyelhető meg. A várárok ma is jól látható, szépen gondozott. A maradványok közvetlen közelében ma már néhány lakóház is található. A kastélypark feltehetően a 19. század első felében keletkezhetett. Az egykor 2,32 hektáron elterülő parkból mára csak néhány fa maradt fenn.

Biskupec

Kastély: A falu É-i részén, a katolikus templommal szemben áll, kb. 20 méterre attól.

Csalinec (Calinec)

Draskovich-Pongrácz-kastély: A csalineci birtok, Varasdtól nyugatra, Maruševac és Vinica között volt megtalálható. A 16. században megemlítették, hogy a területén található egy várkastély, melyet aztán a 17. és a 18. század folyamán kastéllyá alakítottak át. Mai alakjában egyszintes épülete, fa faragványokkal, fa terasszal és balkonnal, amit a 19. század vége felé kapott. Legrégebbi tulajdonosai az Eördöghffyak (Vragovic) voltak, aztán a Patacsichok, majd a Draskovichok, akik Trakostyán felújítása miatt el akarták adni a Köröskényi családnak, de Csalinecet végül is Pongrácz Oszkár vette meg Ferenc fia részére. A II. világháború után a kastélyban hadiárvákat helyeztek el, majd 1955-től Maroševac községházát, aztán a helyi hivatalt és lakásokat. Ma még mindig laknak benne. A valamikori történeti parkja egy kiemelkedő dombon volt, a 2,74 hektárnyi területéből ma csak kevés számú fa maradt fenn a kastély körül és néhány fa az újabban épített házak háztáji kertjében. Az új út, mely pont a kastély mellett vezet el, valósággal kettészeli a parkot, az út mellett kinőtt házak miatt a park végleg eltűnt. Legtöbb a cserjékből, platánfákból, hársakból maradt fenn, továbbá egy tiszafa közvetlenül a kastély előtt, mely védett, mint hortikulturális emlék. A tiszafa tíz méter magas, egy 1,2 méteres átmérőjű, mély odvával és 3,8 méteres kerületű méreteivel, fajtája közül egyike a legnagyobbik példányainak Horvátországban. A park keletkezésének ideje ismeretlen. Tekintettel arra, hogy a parkot már az 1860-as kataszteri térképre is berajzolták, teljesen biztosak lehetünk abban, hogy az év előtt keletkezhetett, valószínűleg a 19. század elején. A parknak volt tájképi koncepciója is, a magányos tiszafán kívül voltak díszfái és gyümölcsfái is. A parkon és a gyümölcsösön belül voltak megtalálhatók a gazdasági épületek.

Donji Martijanec

Patacsich-kastély: A Ludberg vidéki, Martijanec faluban, található egy kastély, amiről nem tudjuk, hogy mikor építették, de az tudott, hogy a 18. században már állt. A martijaneci kastély története, a 18. század közepével kezdődik, amikor még Gottal Gábor élt benne, egy ősi nemesi család, a Gottal család utolsó férfitagja, akik a középkori Gotalovac vára mellett, számos birtokot bírtak, már Corvin János korától kezdve. Gábor 1740-es halála után, Martijanec tulajdonosai a gazdag Patacsich grófok lettek. A Patacsichok utolsó férfitagja 1817-ben, valójában Martijanecben halt meg. Ez Patacsich Bertalan, pozsegai főispán, a martijaneci általános iskola megalapítója volt. Özvegye, Eleonóra, ekkor ajándékozta a zágrábi Akadémiának a Patacsich család gazdag könyvtárát. A birtok fölötti irányítást ezután a királyi kamarának kellett volna átvennie, de a szomszéd tulajdonos, Rauch Pál erővel elfoglalta. A királyi kamarával történt pereskedés után, Rauch bárónak, 31.000 ezüst forintot kellett megfizetnie. Martijanecet, Hellenbach Pál fia, Dániel örökölte meg, majd az ő fia, György, aki a 18. századi kastélyt egy szinttel bővítve, megadta neki a mai kinézetét. Györgynek nem voltak örökösei, ezért a birtok unokaöccsére, Pálra maradt, aki a későbbiekben, horvát bán lett. Pál, 1933-as halála után, Martijanecet, leánya Erzsébet és férje, brinyei Vucsetich Farkas (Vuk Vucetic Brinjski) örökölte meg. A Vucsetich család birtokolta a kastélyt és javait, a második világháború végéig. A martijaneci kastély egy részének klasszicista hangulata van, amit a kastélytól északra lévő gazdasági épületekkel és a kastélytól délre eső parkkal alakítottak ki. A felvezető allé két oldalán lévő hosszú gazdasági épületek homlokzatai irányítják a figyelmet a kastély klasszicista északi homlokzatára. Az északi homlokzatot egy erőteljes, jón oszlopos, reprezentatív portikusz díszíti, a déli homlokzatot, egy háromíves nyílású oszlopcsarnok. A homlokzatok egyszerűek, a sarkok és a földszint rusztikusak, kilenc ablaktengellyel az északi és a déli homlokzatokon, valamint négy-négy ablaktengellyel a szűkebb oldalhomlokzatokon. A horvát műemlékvédelmi katalógus, második kategóriájába tartozó kastélyhoz utólag, egy oldalsó szárnyat építettek. A parkot meglehet, a kastély klasszicista átépítése után, a 19. század első felében emelhették. 1890. körül átalakították. Az 1909-es kataszteri térkép, a parknak azt az állapotát ábrázolja, melyet még ma is meg lehet különböztetni a terepen. A park nagysága, kb. 2,75 hektár volt. A park együttes, három egységből állt: egy, a kastélytól északra lévő parkosított bejárati térségből, egy virágoskertből a kastély déli homlokzata előtt és egy kastélytól délre eső parkból. A parkosított bejárati térség mérete, 50x150 méter volt, a kastélyra eső perspektivikus hatást, egy borókabokros alléval érték el. A kastély déli homlokzata előtti félköríves virágágyás, csak a régi fényképeken maradt fenn. A park kompozíciója, két további egységről árulkodik: egy patkó alakú, erdős szegélyzónából és egy hatalmas réttel a közepén. A parkban számos faféleség található meg. Az őshonos faféleségek mellett, itt számos egzotikus faféleség is megtalálható, mint: fekete diófa, duglász fenyő, görög és kaukázusi fenyő, tövises és kaukázusi boróka, mamutfenyő, stb. Az utóbbi évtizedben, nagy számban telepítettek fákat, ezért csak kisebb részük régebbi. Az 1971-es dendrológiai inventárium szerint a martijaneci parkban, az alábbi faféleségek voltak megtalálhatók: tejes jávor (Acer platanoides), jávorfa (Acer Camperstre), csíkos juharfa (Acer negundo), vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), vadcseresznye (Prunus avium), zelnicemeggy (Prunus padus), kökényszilva (Gleditsia triacanthos), kőris (Fraxinus excelsior), szomorú kőris (Fraxinus excelsior f. pendula), fekete kőris (Fraxinus ornus), éger (Alnus glutinosa), nyír (Betula verrucosa), gyertyán (Carpinus betulus), bükkfa (Fagus sylvatica), fekete dió (Juglans nigra), közönséges dió (Juglans regia), ezüst nyárfa (Popolus alba), fekete nyárfa (Popolus nigra), fekete eperfa (Morus nigra), Magnólia sp., hársfa (Tilia sp.), platán (Platanus orientalis), kocsányos tölgy (Quercus robur) cserszömörce (Rhus typhina), továbbá tűlevelűek: tiszafa (Taxus baccata), Tsuga canadensis, görög fenyő (Abies cephalonica), fenyő (Abies alba), kaukázusi fenyő (Abies nordmanniana), boróka (Picea abies), kaukázusi boróka (Picea orientalis), közönséges fenyő (Pinus sylvestris), borókafenyő (Pinus strobus), douglas fenyő (Pseuditsuga), fekete fenyő (Pinus nigra), balkáni borókafenyő (Pinus peuce), amerikai tuja (Thuja occidentalis), ázsiai tuja (Thuja orientalis), óriás tuja (Thuja gigantea), virginiai borókafenyő (Juniperus virginiana), mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum).

Gornje Ladanje

Bajnai (Bajnski)-kastély: A Bajnai-kastélyt a 17. században a bajnai Both család építtette, melynek korábban két tagja is betöltötte a horvát báni tisztséget. Késobb a Batthyány, az Erdody és Festetich családok birtoka volt. A 19. század második felében historizáló stílusban építették át és bovítették. Ekkor épült meg a két oldalszárny és a tornyok is. Az elso világháború zavaros utolsó napjaiban a környékbeli bányászok törtek be a kastélyba és felgyújtották azt. A tuzvészben értékes muvészeti alkotások, bútorok, könyvek sokasága veszett oda. Csak a keleti szárny menekült meg a pusztulástól.

Györketinc (Jurketinec)

Orsich-kúria: 1850-ben a szlaveticsi Orsich család vásárolta meg a falut és egészen a 20. század közepéig a család tulajdonában maradt. Kúriájuk ma elhanyagolt állapotban áll.

Ivánc (Ivanec)

Pethő-Erdődy-várkastély: Ivánc (Ivanec) településének és az Ivánscsicai hegységnek (Ivanšcice gore), mely alatt Ivánc helyezkedik el, a neve egy középkori egyházi rendtől, a johannitáktól (ispotályosok, Jeruzsálemi Szt. János lovagok) eredeztethető. A 13. század vége felé és a 14. század elején a johanniták megkapták adománykánt Cerje birtokát, Béla és Ivánc várát. Ennek a birtoktestnek a székhelye Béla (ma Pusta Bela) vára volt. Iváncot először 1395-ben említik abban az oklevélben, melyben Palizsnai Iván vránai prior, megerősíti Béla mezővárosi kiváltságait, és egyben meghatározza Ivánc lakosságának kötelezettségeit. A bélai uradalom, melyhez Ivánc is tartozott, a 15. század közepén világi földesurak kezére került. Különböző, már máshonnan ismert nevű tulajdonosai lettek: Tallóczy Matkó, Vitovác Iván, Corvin Mátyás király és fia, Corvin János. Corvin János1500. körül, Bélát és Iváncot eladta egy ismert magyar családnak, a gersei Pethőknek, akik a birtokot 1730-ig meg is tartották, amikor is a család utolsó tagja meghalt. A Pethők idejében, a 16. század kezdetén, megszüntették Ivánc 1395-től meglévő kiváltságait, és lakosait jobbágysorba süllyesztették. Ők ez ellen többször föllázadtak, de ősi kiváltságaikat nem sikerült visszaszerezniük. A gersei Pethő család a 16. század első felében emeltették ivánci várkastélyukat. A keletkezéséről, építéséről és kinézetéről nem sokat tudunk. Ferdinánd király 1564-ben megerősíti a Pethőket, Béla vára, Ivánc (Ivancz cum castello) és más birtokaikban. II. Ferdinánd 1632-es oklevelében megemlíti, hogy a hagyomány szerint az ivánci várkastélyt a régi keresztesek templomának romjaiból építették fel. A gersei Pethő család utolsó férfitagjának halála után, Ivánc és a hozzá tartozó birtok a király fennhatósága alá került. VI. Károly császár 1740-ben Iváncot, Bélát, Cerjét és Jurketinecet eladományozta Erdődy László grófnak, mely adományozást, 1742-ben Mária Terézia is megerősített. A kastélyt 1744. körül felújították, egy második szintet építettek rá és megnövelték a kényelmét is. Erdődy gróf adott utasítást a kastély körüli sáncárok vizének az elvezetésére, áthelyeztette a kápolnát és eltávolítatta a kastély udvarán lévő temetőt is. Ivánc az Erdődyek tulajdonában 1817-ig volt, ezután, az 54 évig tartó pereskedés végén visszakerült a Pethő család leányágához. Ivánc innentől Pohárnoki báróhoz és a Kukuljevich nembeli Antalhoz került, akik a II. világháborúig meg is tartották. Az ivánci kastély történelme során igen sokat változott, míg a várkastélyból kastéllyá lett. A számos nemzedék és tulajdonos hagyta rajta nyomait, keverve a különböző stilisztikai jegyeket. A II. világháború alatt súlyos sérüléseket szenvedett, ezért a háború után lebontották. A kastélyról csak nagyon kevés számú fénykép maradt fenn és csak a helye található meg, ahová mára egy városi parkot rendeztek be. (A kastély helyén lévő parkot 2002. nyarán megbolygatták, a várkastély alapfalait kiásták és fekete fóliával betakarva további régészeti és építészeti kutatásra vár.

Jalkovec

Joszipovich-Leitner-kastély: A jalkoveci kastély a legfiatalabb kastély a horvátországi Zagorjében. Vele zárult a horvátországi Zagorje   kastélyainak háromszáz éves fejlődése - a 16. századi, zárt, erődjellegű, kora barokk kastélyoktól, a barokk, klasszicista, historizáló kastélyokon át, Jalkovec teljesen új koncepciójú kastélyáig, mely hatalmas üvegfelületű ablakaival a parkra néz. Egy német építész, Paul Schulze-Naumburg (1869-1949) ismert eklektikus tervei alapján építették fel, 1911-ben, aki számos kastélyt épített Németországban, mint a nürnbergi Operát és sok más épületet. A jalkoveci kastély, az eklektikus, egyszintes épületek, közé tartozik, szabályos, hosszan elnyúló téglalap alakú alaprajzzal. A kastély, a horvát műemlékek második kategóriájába tartozik. E Varasdtól délkeletre található kastélyt, részben felújítva, kereskedelmi helyiségként használják. A jalkoveci jószág a nemes Joszipovich (Josipovic) családhoz tartozott, akik a 18. században kerültek ide a túrmezei (Turopolje) Kosztajnicából (Kostajnica), majd házasságok útján terjeszkedtek tovább egész, északnyugat Horvátországban. Leitner István, lebontatta a Joszipovichok ősi kúriáját, és a helyén építette fel az új kastélyt. A kastély történeti parkjának csak részben maradt fenn az eredeti alakja, egyes részein megjelentek a kortárs park improvizációk. A nagyobb számú őshonos faféleségek mellett, a parkban még mindig föllelhetők egzotikusak is, mint katalpák, gimnokládok, fekete diófák, tulipánfák, likvidambarok, paulovniák, fekete tölgyfák, kaukázusi fenyők, páfrányők, duogláziák, stb. A jalkoveci parkon három fázis különböztethető meg: egy késő barokk-klasszicista fázis, a 19. század első feléből, egy tájképi fázis, a 19. század végéről, amikor kiterjesztették a parkot a környező területre is, belefoglalva a közvetlen közelben lévő erdő egy részét, és egy harmadik fázis, a kastély 1910-es felépítése utáni időkből, amikor is a parkot virágkompozíciókkal gazdagították. A 1,08 hektár nagyságú park már 1860. előtt is létezett, amit szabályos geometriára osztva alakítottak ki, nyírott, patkó alakú gyertyánfa alléval, mely a szabályos téglalap alakú, keresztben elhelyezett ösvényekkel megosztott terület végében lévő épületet zárta körbe. A gyertyánfa allé máig fennmaradt. Az ilyen kialakítású parkok, késő barokkhoz kapcsolódó, klasszicista elgondolású jellegzetességeket hordoznak, ami e park, fejlődésének legrégebbi fázisán is felismerhető. 1878. körül a parkot, tájképi stílusú parkként felújították és kibővítették, az addigi gazdasági udvar területével, egészen a bejárati portálig. 1910-ben lebontották az ősi kúriát, majd felépítették az új kastélyt, a parkot pedig szinte teljesen azonos módon rendezték be, melyben volt egy virágokkal gazdagon ellátott pálmaház is. A park valamikori berendezéséből, csak a bejárati portál maradt fenn. A Köztársasági természetvédelmi hivatal adatai szerint (Denich, A. 1973.: Park Jalkovec), a parkban az alábbi fafajták voltak Lomhullatók: tejes jávor (Acer platanoides), Acer platanoides „Veriegatum”, csíkos juharfa (Acer negundo), vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), éger (Alnus glutinosa), csíkos kőris (Ailanthus glandulosa), nyír (Betula verrucosa), Catalpa bignoniodes, gyertyán (carpinus betulus), amerikai kőris (Fraxinus americana), Gimnocladus dioicus, fekete dió (Juglans nigra), közönséges dió (Juglans regia), tulipánfa (Liriodendron tulipifera), Liquidambar styraciflua, fehér eperfa (Morus alba), Paulownia tomentosa, kanadai nyár (Populus canadensis), jegenye (Populus nigra „Italica”), platán (Platanus orientalis), kocsányos tölgy (Quercus robur) fekete tölgy (Quercus borealis), nagylevelű hárs (Tilia grandifolia) és kislevelű hárs (Tilia parvifolia), továbbá tűlevelűek: fenyő (Abies alba), kaukázusi fenyő (Abies nordmanniana), boróka (Picea abies), borókafenyő (Pinus strobus), douglas fenyő (Pseuditsuga), amerikai tuja (Thuja occidentalis) és mocsári takszódium (Taxodium distichum). Jalkovec földfelszíni virágai: egy tavacska mellett, a magasabb borókafenyők (Pinus strobus) és a japán liriodrendonok árnyékában, kárminszínű virágok, valamint közvetlenül a parton, sárga Iris pseudacorusok élnek. A tökéletes angol pázsit szegélye mellett, különböző díszcserjék (külön kiemelhető a Weigelia styriaca, a bőségesen, szép, sötét rózsaszínű virágaival), különböző tartós virágok, különösen a kínai bazsarózsák, stb. virágoznak. A virágoskert virágágyásaiban különböző alakú nőszirmokat (Iris hollandia, stb.) láthatunk, továbbá Lupinus polyphyllus, Glaucium, Cheiranthus, Allionii, Heuchera, stb. csoportokat. Különösen látványos a példásan berendezett kicsiny üvegház, melyben virágoznak igazából gyönyörűen, a hatalmas, gömb alakú rózsaszín virágú hortenziák, a pompás gloksziniák, gerberák, Amarylliszok és más nemesebb üvegházi fajták. A parkot, mint kertkultúrális muemlék, 1972-ben tették védetté. A védett terület, 2,7 hektárnyit tesz ki, ami valójában kevesebb a mai területnél.

Jalzsabet (Jalzabet)

Bedekovich-kastély: A drávai síkságon, tíz kilométerrel keletebbre Varastól található Jalzsabet (Jalžabet), egyszintes, 18. század közepi, barokk   kastélya. A kapu fölötti kronogram alapján tudhatjuk, hogy a kastélyt, Somogyi Rozália Ilona, egy leleményes dáma, donátor és művészetpártoló hölgy, építette 1744-ben. Ez egy zárt alaprajzú, négyszárnyas, belső udvaros kastély, ami reneszánsz hagyományokról árulkodik. A homlokzatokat az egyik megelőzo felújítás során, letisztították minden barokk építészeti díszítményétől. A főbejárata az északi homlokzaton van, tíz ablaktengellyel, a még megmaradt középső, sekély rizalittal és egy barokk portállal, melynek belső kapukeretét, egy szinte szabályos négyzet alakú kerettel egészítették ki, ami a reneszánsz hagyományokra utal. A belső udvart árkádos folyosók övezik. A kastély, mely 1947-től öregek otthonaként működik, a horvát műemlékek második kategóriájába tartozik. A jalzsabeti kastély melletti történeti parkról nagyon keveset tudunk. Meglehet, hogy 1860. után alapították, amit egy 1860-as kataszteri térkép, és néhány máig fennmaradt, öreg fa is megerősít. Van egy hatalmas platánfa, melynek korát négyszáz évre becsüli, huszonkét méter magas, az átmérője pedig, több mint tíz métert tesz ki, ami a nagyon nagy korára utal. Azonban ez a platán valószínuleg magányosan állhatott a rét közepén, vagy még a kastély felépítése előtt itt lévő némi épület mellett. Mint természeti érték, védelem alatt áll. A mai park, valamivel kevesebb, mint egy hektárnyi területen található. Nagyobb számú fa és valamivel több cserje maradt fenn benne. A II. világháború után öregek otthonává alakították.

Kerkanec (Krkanec)

Patacsich-kastély: A kerkaneci (Krkanec) kastély egyike a Patacsichok számos kastélyának. Majd négyszáz év telt el, amióta létezésének múltjából, a korai, 17. századi, vízzel övezett kastélytól, a 18. és 19. századi, kényelmes gazdálkodói otthonon és magtáron keresztül, a jelenlegi falusi családi házhoz érünk, melyben jó néhány tulajdonos váltotta egymást. A mai kastély építészeti kinézete aránylag egyszerű, de részben át is alakították, a szokásos falusi környezetnek megfelelően, így semmi különleges benyomást sem kelt, semmiben sem emlékeztet az ősi zagorjei kastélyokra, de még hasonló érzeteket sem okoz. Valójában ez a zagorjei kastély, a 17-18. század fordulóján, „borászati egyeteméről” volt ismert, amelyben a vendég munkát kapott, amelyben a társasági élet által folytatott viharos viták, a nem túlságosan édes zagorjei bor mellett zajlottak. A kerkaneci kastélyt, a főbejárat feletti felirat szerint, 1616-ban emeltette, zajezdi Patacsich István és felesége, Bekovich Borbála. Ez egy egyszintes, szabályos téglalap alaprajzú és összehangolt arányú kastély, mely reneszánsz hatásokat mutat. A homlokzatai egyszerűek, csak függőleges lizéniákkal tagolták, míg a sarkai rusztikus kialakításúak. A reprezentációs szint (piano nobile) az első emeleten található, amit diszkrét ablakszemöldökök jellemeznek. A homlokzat legreprezentatívabb eleme, a rusztika és zárókő nélküli, elegáns reneszánsz portál, a Patacsichok és a Bekovichok címerével, valamint a már említett 1616-os évszámmal és felirattal. A kastélyt abban az időben építették át jelentősebb, amikor magtárként szolgált. A keresztboltozatos Szt. István kastélykápolna nem maradt fenn. A jelenlegi házi kápolna, a lépcsőház egyik fülkéjében van kialakítva, benne egy 1886-os, rusztikus kidolgozású, Jézus szobor van. Az ismert történeti források alapján, nem lehet megállapítani, hogy volt e park Kerkanecen. A parknak nincsenek maradványai, de az 1860-as kataszteri térképre sem rajzolták fel. Annak ellenére, hogy a kastélyt nagyon korán építették fel, már a 17. század elején, nem lehetetlen, hogy volt egy kora barokk parkja, mely teljesen a Klenovnikban lévohöz hasonlíthatott. Idővel ez a park eltűnhetett, vagy konyhakertté alakították át, amit már a kataszteri térképre is berajzoltak. A Patacsichok letűnte után, Kerkanec, a Köröskényi család tulajdona lett, majd az Erdődyeké, legvégül a birtokot eladogatták a helyi parasztoknak. A kastély a horvát műemlékvédelem II/I. kategóriájába tartozik.

Klenovnik

Draskovich-kastély: A horvát műemlékvédelem nullakategóriás kastélya Klenovnik, a legnagyobb kastély Horvátországban. A 17. század elején  építette fel, majd jó néhány évszázadig birtokolta is a Draskovich család, Horvátország egyik leggazdagabb családja. A kastély a Ravne hegység déli lejtőinek egyik kimagasló dombján helyezkedik el, Trakostyán, Lepoglava és Ivánc közelében. Klenovnikban, még a középkor folyamán volt egy vár is, amiről nem sokat tudunk. Varasd vármegye régi térképén, Klenovnik régi várát, romként jelölték. A mai kastély dombján, attól nyugatabbra volt megtalálható. A 19. század közepén Draskovich VI. György altábornagy, Trakostyán, Klenovnik, Csalinec és két varasdi palota akkori tulajdonosa, eladta Klenovnikot, Csalinecet és az egyik varasdi palotáját, hogy az árukból felújítathassa Trakostyánt. Klenovnikot, báró Bruck, akkor már csak volt osztrák pénzügyminiszter vette meg. A bécsi újságok és maga Ferenc József császár is kétségeiket fejezték ki a báró tisztázatlan dolgai miatt, aki ezért öngyilkosságba menekült. Bruck örökösei ezután eladták Klenovnikot, melynek ettől kezdve gyakran változtak a tulajdonosai, akik valószínűleg nem tudtak mit kezdeni ezzel a hatalmas kastéllyal. A tulajdonosai voltak: Wittgenstein lovag, Draskovich, született Kulmer Klotild báróné, Brandis gróf, Batthyányi gróf, L. Macoureka, Dr. Aninger. Klenovnikot, 1922-ben, gróf Bombelles József vette meg, aki Klenovnik utolsó magántulajdonosa lett. A kastélyt és némi földeket, 1925-ben, a zágrábi Munkásbiztosító, Központi hivatala vette meg, mely 1927-ben, átalakítatta a kastélyt beteg munkások szanatóriumává. A kastélyban jelenleg TBC-s tüdőbetegek kórháza van. A kastélyban lévő legrégebbi felirat szerint, mely a belső udvarban található, Klenovnikot 1616-ban emelték. A latin felirat szelleme szerint, mely az alábbi fordításban így hangzik, „Álljon ez az otthon addig, míg a hangya nem iszik többet és a teknősbéka körbe nem járja a világot”, a tulajdonosa a kastélyt az örökkévalóságnak kívánta emeltetni, vagy legalább is nagyon hosszú időre. Nem biztos, de lehetséges, hogy a kastélyt, legalább is részben, a régi klenovniki vár anyagából építették fel. Hogy a kastélyt nem fejezték be 1616-ban, megerősíti egy másik, egy 1667-es felirat, a Draskovichok és a Nádasdyak címerével. Az építkezéseket, Draskovich II. Iván kezdte meg és Draskovich IV. Iván fejezte be feleségével, Nádasdy Mária Magdolnával együtt. Ők adták meg a kastély végleges kinézetét, 1667-ben, az északkeleti szárny felépítésével. A harmadik emléktábla, a kastély délkeleti szárnyának, 1880-as felújításáról emlékezik meg. Az 1927-es felirat, a kastélyon történt negyedik és egyben utolsó, nagyobb építészeti beavatkozásról beszél. Három évszázaddal a felépítése után, az 1925. és 1927. közötti időszakban, a kastélyt, egy kórház szükségleteinek megfelelő módon újították fel, alakították át és bővítették ki. A kastély felújításával, a zágrábi Műegyetem építészprofesszorát, Hugo Erlichet bízták meg. Az öreg kastélyt, az északkeleti és a délnyugati rész meghosszabbításaként kibővítették, egy-egy, kétszintes, 32 m hosszú és 10,9 m széles szárnnyal, valamint ezek végében egy-egy 4,45x7,9 m nagyságú földszintes épülettel. A délnyugati homlokzat új portálja fölé egy domborművet helyeztek el, a „Labor et Medicina” felirattal, ami a zágrábi Képzomuvészeti és Műipari Akadémia professzorának, Ivo Kerdichnek a munkája. A klenovniki kastély, egy kétszintes, kora barokk, zárt alaprajzú (négyszárnyas) épület, egy 27x17 méter nagyságú zárt udvarral, melyet a későbbiekben, két párhuzamos szárnnyal bővítettek tovább. Az 1925-ös átépítés előtt, a kastélyban 90 szoba és 365 ablak volt. A kastély külső homlokzatán egyszerű, szabályos ritmusú ablakok nyíltak, az udvar felőli homlokzatokon, egy-egy elegáns árkádsor nyílott, mind a három emeleten, melyeket 1925-ben, ablakokkal zártak le. Az udvar közepén, egy négyzetes kutat helyeztek el. A kastély egyik szárnyában, egy nagyterem található, melyben valaha (1640-1646). Draskovich III. Iván, a horvát szábor üléseit tartotta. A bejárat mindkét oldala mellett, a délnyugati homlokzat előtt, egy-egy négyzetes torony volt, kisebb tűzfegyvereknek alkalmas lőrésekkel, melyek a bejárat védelmére szolgáltak. Az 1858-as kataszteri térképre, már csak egy tornyot rajzoltak be, a kastély déli szegélyénél, amit az 1925-ös felújítás alkalmával bontottak le. A kastély északkeleti szárnyában lévő, barokk Szt. Anna kápolna, a jó állapotban fennmaradt, 18. század közepi felszerelésével, egyike északnyugat Horvátország legszebb kápolnáinak. A klenovniki kastély mellett, már igen korán alapították egy parkot. A kastély melletti park legkorábbi része, a fennsík északnyugati oldalán volt ott, ahol mára, egy talaj közeli kertet rendeztek be. Ez egy nagy, 5.140 m2-es kert volt, három oldalról fallal övezve, míg a negyedik oldalát, a kastélyhoz tájolták. A kerítésfal két sarkán, egy-egy kisebb torony volt, melyek közül az egyiket, mely máig fennmaradt, 1925-ben újították fel. A kert ösvényeit szabálytalan alakúak, de szimmetrikusak voltak. A kert közepén, ahol az ösvények keresztezték egymást, volt tágasabb térség, valószínűleg egy forrással. Ezt a kertet, mely még a középkori kertek jellegzetességeit hordozta, valószínűleg, szinte azonnal a kastély felépítése után, a 17. század második felében építették ki. La Dentu 1639-es rajzán is látható a kert kerítése, a tornyokkal a sarkain. A domb keleti és déli lejtőin, melyeken a kastély uralkodott, egy 5,7 hektárnyi angolparkot létesítettek, valószínuleg a 18. század végén, vagy a 19. század elején, amikor a kastély is megkaphatta a végleges kinézetét. Az 1912-es kataszteri térképen, a park változás kori állapota látszik. A területét ekkoriban, 8,15 hektárra bővítették, az ösvények nagyobb részét megváltoztatták és a park zömében, tűlevelű faféleségek növekedtek. A parkot a 19. század második felében is átalakították, az alkalomból, hogy a kastély, báró Bruck birtoka lett. A kastély körüli területet, talaj közeli parkfelületeit, a 20. század elején rendezték be. A park keleti szegélyénél, egy 1,5 hektár nagyságú tó volt. A park kerti felszereléseinek a kora újabb. A parkban számos egzotikus és honi faféleség van, melyek közül, egy öreg tiszafa emelkedik ki, melynek átmérője, kb. egy métert tesz ki. Az uradalom, klenovniki székhellyel, Jerovec, Kamenica, Novaki, Gornje és Donje Voca, Purga és Plemenšcina falvak területére terjedt ki. A parkban lévő faféleségek közül az alábbiakat érdemes megemlíteni: kolorádó fenyő (Abies concolor), duoglas fenyő (Pseudotsuga menziesii), Tsuga canadensis, mocsári ciprus (Taxodium distichum), Cryptomeria japonica, vörös bükk (Fagus sylvatica „Atropurpurea”), különféle amerikai tölgyek (Quercus borealis, Quercus cocconea, Quercus palustris), maláta tölgy (Quercus conferta), tulipánfa (Liriodrendron tulipifera), platán (Platanus orientalis), Catalpa bignonioides, aztán a cserjéket, a tiszafákat, a fenyőfákat, a vörösfenyőket, a nyírfákat és a különböző fajta hazai őshonos fákat.

Krizsovlján (Krizovljan)

Pászthory-várkastély: Ez a hely pontosan a horvátországi Zagorje északnyugati végében van, a Szlovén határ mentén, száz méterrel délebbre a Drávától. Radovecski Krizsovljan (Krizsovljan vár), a horvátországi Zagorje legészakibb kastélya. Már 1552-ben, mint fából készült építményt említették meg, mely a Marusevecet is birtokló, Vragovich Kristóf és László (Krsto i Vladislav Vragovic) tulajdonában volt. A már szilárd anyagból épített síkvidéki Krizsovlján várat, a 17. században emelték. Ezt az elrendezéséből, a kastély tömegéből és a belsejéből, valamint az egyes építészeti részletekből kiolvasható reneszánsz elemek is bizonyítják. A kastély a 18. században volt a legismertebb, amikor a tulajdonosa, Pászthory Károly volt. A kastély ma egy nagyobb, egyszintes, alaprajzában kereszt alakú épület, mely jelenleg, nem egy reneszánszkori vár benyomását nyújtja. A reneszánsz jellegét ennek a „wasserburgnak” a kastély körül fennmaradt árkok adják, melyen, egy fából készült hídon lehetett átjutni. Mára a híd helyén lévő árkot betömedékelték. A kapu belső oldala fölött, máig fennmaradt a valamikori felvonóhídnak néhány csigája. A kastély nagyon értékes és ritka épületplasztikákkal bír, melyek a reneszánsz stílus kifejezésmódjaihoz tartoznak. Különösen kiemelkedők a reneszánsz portál szirénalakos, maskarás, szőlővesszős reliefjei, melyek felnyúlnak az első emeleti nagyteremig. A nagyterem ablakkereteit, 17. századra ütő, gyümölcs és drapéria girlandokat, valamint nemes urakat, nemesasszonyokat és parasztokat ábrázoló reliefekkel díszítették. A főportál a barokk korból ered. Az északi homlokzat erkélyét később építették. A kastély egy 1949-es tűzvészben tönkrement, ennek ellenére még ekkor is átesett egy javításon. Azután, miután a tulajdonosai elhagyták, a második világháború után, már sohasem hasznosították megfelelően. A kastély jelenleg a horvát műemlék katalógus, II. műemléki kategóriájába tartozik. Radovecski Krizsovlján, a laki Bakich család legfőbb székhelye volt. Házasság útján, a jószágot, nemes Pászthory Sándor kapta meg. E család egyik tagja, 1773-ban, még varasdi alispán is volt. A család utolsó tagjának, Pászthory Erzsébetnek a férjhezmenetelével, Krizsovlján, a kastély utolsó tulajdonosának, a nemes Várady családnak a tulajdona lett. Érdekes a kastély, máig létező hatalmas parkja, a Drávára néző szép kilátással. A park területe, 22.5 hektárt tesz ki, melynek a fele rét, a többi része kisebb erdő együttesekből és a kastély körüli parkból áll. A füves földtáblán lévő szépen megkomponált facsoportosulásokat és a magányos kocsányos tölgyfákat, a klasszikus, számos látványos kilátással rendelkező angolparkok példájára alakították ki. A parkban, nagy számban találhatók őshonos fafajok, de vannak ritkább formációk és keresztezett egzotikus fajták is. Néhány forrás szerint, a parkot 1800. körül alakították ki, majd 1869-ban átformálták. Az 1859-es kataszteri térképről megállapítható, hogy a kastély közvetlen környékén lévő park területe, 1.3 hektárt tett ki. A kastély körüli, koncentrikus ösvények, az árkok elhelyezkedését követték. A kastélytól délre, egy kicsi eltéréssel a tengelyétől, egy, egytengelyű utat alakítottak ki, melynek két oldalán, geometrikus elrendezésű kert és gyümölcsös volt. A kastélypark területét, 1869-ben észak felé megnövelték úgy, hogy szinte a Dráváig terjesztették ki. A krizsovljani parkban, az őshonos fafajokon kívül, mint: kocsányos tölgyek, gyertyánok, mezei kőrisek, ezüstnyárok, és füzek, egzotikus fafélék is megtalálhatók, mint: vörös tölgyek, terebélyes tölgyek, kökényszilvák, feketediók, tulipánfák, fekete csontfák, gimnokládok, maklurák, szoforok, vadgesztenyék, amerikai kőrisek, vörös bükkök, amerikai dugláziák, szurokfenyők, görög és kaukázusi fenyők, valamint nagyszámban tuják, ciprusok, tiszafák, vörösfenyők.

Ludbreg

Batthyány-kastély: Az uradalmat, 1695-ben, Batthyányi Ádám horvát bán és felesége, Strattmann Eleonóra vette meg. A mai kastélyt, gróf Batthyányi Lajos építette fel, belefoglalva a régi, reneszánsz kastélyát is. A munkálatokat, 1745-ben kezdték meg, mely eltartott a 19. század elejéig is. A kastélyt négyszintesre készítették, amire utólag egy „franciás” manzárdtetőt illesztettek, ami a 19. századi építetéskor öltötte a mai alakot. A tetőzet magassága ugyanaz maradt, de visszafogottabb arányokkal, úgyhogy a kastély ma is a környezete fölé magasodik. A kastély felújítási és átépítési munkálatait egy ismert 18. századi, grazi építész, Joseph Hueber vezette. Az új, barokk kastélynak az alaprajza, majdnem szabályos négyzet, 32x33 méteres külső méretekkel, a belső udvar pedig szabályos téglalap alakú, 11,5x16,5 méteres méretekkel. A kastély teljes területének összege, kb. 3.300 m2-t tesz ki. Az újjáépített kastélynak a földszintjén volt: a házfelügyelő és a darabontok lakása, továbbá, hat szoba, két konyha, a kastélykápolna és a tömlöc. Az első emeleten volt: tizenegy szoba és a nagyterem. A második emeleten volt megtalálható: tizenkét szoba a vendégek és az uradalmi tisztviselők részére, és egy konyha, a harmadik emeleten: tizenöt szoba, egy konyha és egy húsfüstölő. A padlásteret magtárként hasznosították. A kastély homlokzatai visszafogottak, kevés díszítéssel. A fő, déli homlokzatnak, egy négy pilaszteres, középső rizalit ad ünnepélyes kinézetet, valamint az első és a második emelet pazarul kimunkált ablakai és a főbejárat, az ovális perforálású balusztrádjaival. A többi homlokzatot csak rusztikával és kiugró ablakkeretezésekkel díszítették. A kastélytól délre lévő, kétszintes gazdasági épületeket, a kastély felépítése után emelték. A teljes egészében alápincézett nyugati épület földszintjén, egy falfestményekkel díszített nagyterem, az un. „Sallaterain” található, továbbá az udvarbíró lakása és egy kocsiszín. Az épület második emeletén magtár volt. A keleti épületben a földszinten egy hatalmas lóistálló volt a kastély és posta lovai számára, továbbá hordóraktárak, az udvarbíró pincéje, míg az első és a második emelet magtárként szolgált. A kastély 18. század közepi bővítésekor, egy új kastélykápolnát is berendeztek, melyből a 20. század ötvenes éveiben végzett restaurálás során, a ludbergi vidék, legrégebb ismert barokk képei kerültek elő. Az újabb felépítéséig a kastélykápolna, a reneszánsz várkastély egyik tornyában volt, a mai szentély helyén. Akkoriban a kicsiny kápolnát, egy ajtó kapcsolta össze a kastély nagytermével. A barokk kastély építésekor, mindkét említett helyiséget, átboltozva összekapcsolták egy hatalmas, egyhajós kápolnává, melynek négyszögletes szentélye maradt a középkori-reneszánsz toronyban. A helyiség jelenleg, házasságkötő teremként szolgál. A „Sallaterain” nagyterem végében lévő kisebb termet, szintén cikornyásra készített díszítoképekkel festették ki. Amíg az egész kastély együttes, következetesen végigvitt, barokk-klasszicista kompozíciós kialakítással bír, hangsúlyos központi tengellyel és szimmetrikusan elhelyezett épületekkel, addig a kastély körül szerveződő, aránylag kis területű park, eltér az elvárható szimmetrikus szerveződéstől. Nem tudni, hogy a kastély mellett emelkedett-e valaha, egy barokk park. A mai ismereteink szerint, a történelmi alapokra épített kastély körüli park, nem régebbi, a 19. század közepénél. A régi kataszteri térkép szerint a kastély és a park területe két részre osztható térségből állt: egy tájjellegűre kialakított parkból a kastély körül, amit a kastélytól nyugatra, egy kert zárt le, mely feltehetően még az öreg várkastély melletti reneszánsz kert maradványa lehetett. A tájjellegű park területe, 1,5 hektárt tett ki. A park, a kastélyt, három oldalról vette körbe és a Bednja folyóig nyúlt el. A reneszánsz-barokk jellegű, geometrikus kialakítású díszkert nagysága, kb. 0,8 hektár volt, ami a későbbi építkezések során eltűnt. A kastély déli homlokzata és a gazdasági épületek között kialakított terület, a kastély elő- és ünnepi tereként szolgált. A 19. század végén ezt a térséget bekerítették, egy portállal látták el és fákkal ültették be. Az egészet a második világháború idején bontották le. A kastélyt 1939-ben a ludbergi körzeti hivatal vette meg, mely jelenleg is a tulajdonosa. A kastély, a II. világháború idején károsodásokat szenvedett. 1959-tol, a varasdi, „Varteks” konfekcióüzemet helyezték el benne, mely a 20. század nyolcvanas éveinek végén költözött ki belőle és ettől kezdve üresen áll.

Marcan (Opeka)

Draskovich-kastély: Kevés olyan kastély van a horvátországi Zagorjében, melynek nem volt parkja. Vagy ha parkja nem is, de legalább egy szerényebb kertje volt. Opeka, melynek a neve az opeka/tégla szóból ered, amit a kastély közvetlen közeli téglagyárban gyártottak, egy másik végletet képvisel. Az opekai kastély mellett, egy olyan parkot rendeztek be, melyhez foghatót egyetlen zagorjei kastélynál sem láthatunk. Ez az, ami Opeka érdekességét és értékét képezi, azaz, az északi félgömb összes tájékát gazdagon képviselő, egzotikus növényfajták. A parkot kétségtelenül szakavatott kézzel és szívvel vezették és ezért a maximális tisztelet, mindenképpen gróf Bombelles Márké. Ő volt az, aki minden útjáról, nagyszámban hozta a legkülönfélébb fa- és cserjeféleségeket, így alakítva át a kastélya környékét egy igazi arborétummá. Ez a kivételes művészeti, dendrológiai, tudományos, oktatási-nevelési, kultúrtörténeti és más értékeket jelentő park, 1947-től védett és jelenleg az épített kertemlékek legmagasabb kategóriájába tartozik. A kastély sokkal régebbi a parknál, ám csak a horvát műemlékjegyzék, második műemléki kategóriájába tartozik. A 18. századtól, amikor felépítették, számtalan átépítést élt meg. A kastélynak eredetileg „U” betű alakja volt, ahogy az, az érett barokk korban megszokott volt. A historizmus korában, egy kisebb szárnyat építettek a kastély északnyugati részéhez, a fő, azaz a déli homlokzatot pedig egy terasszal és egy toronnyal egészítették ki. A belső udvarra néző homlokzatoknak valaha, nyitott árkádos folyosói voltak, melyeket a későbbiekben elfalaztak. A kastély előcsarnokaiba olyan római kőemlékeket falaztak be, amilyeneket a vinicai vidéken gyakran találtak. A historizáló változtatások ellenére, a kastély megőrizte az összeköttetését és kontaktusát a környékével és parkjával. Opeka, a zelendvori-opekai uradalom része volt, mely a Draskovichok negyedik ágához tartozott. Az opekai parkot, Bombelles Márk alkotta meg. Hogy, hogy nézhetett ki a park területe mielőtt Márk gróf Opekába érkezett volna, az nem ismert. Tekintettel arra, hogy a kastélyt a 18. században építették fel, valószínusíthető, hogy már akkoriban berendezték a kastély környékét. Természetes erdők, melyek széle, a kastélyig nyúlt és síkvidéki rétek lehettek az első, őshonos, tájjellegű park területén, melyek egyszeruségükben és természetes szépségükben is elegendőek voltak arra, hogy méltó keretet adjanak egy nemesi kastélynak. Azt a parkot, amelyet jelenleg is ismerünk, a 19. század ötvenes éveiben kezdték el kialakítani. Lehetséges, hogy már rögtön 1852-ben, amikor Bombelles Márk gróf Opekába érkezett, vagy miután apósa, Draskovich Ferenc, a kastély addigi tulajdonosa 1857-ben meghalt, vagy még később, de mindenképpen, 1860. előtt, mivel a parkot, már az akkori kataszteri térképre is berajzolták. A park területe akkoriban, 8 hektárt tett ki. A későbbiekben a parkot észak felé kibővítették, egy gazdasági térséggel, konyhakerttel és gyümölcsössel, de bővítették dél felé is, így jelenleg a park és a parkerdő összesen 52 hektárt foglal el. A parkot 1884-ben, 1902-ben és 1910-ben is növelték, de lehet, hogy át is rendezték. A 19. század második fele, amikor a park létrejött, a romantizmus és a kertművészet kora volt. Ekkoriban számos romantizáló park jött létre Európa és Ausztria szerte, de a zágrábi Maximilan park is ekkor tündökölt teljes pompájában. Opekában sem lehetett más, mint romantizáló park, de ez olyan park volt, mely nem az akkoriban ismert európai példák másolásának irányában indult el, hanem külön tulajdonságokkal rendelkezett, ami kiemelkedett az európai színvonalból. E tájjellegű park, az érdekes jellegzetességein kívül, amin a látvány, a látkép, és a szép tájképi kompozíció, valamint a színhatások és a különböző tervek és jelenetek adta érdekes térélmények értendők, Opeka kiemelkedik még a számos növényféleségével is, melyek a legkülönbözőbb féle formákban, változatokban és tenyészetekben jelennek meg. Az opekai park, húsz kilométerrel van északnyugatra Varasdtól, a vinicai tájékon, mely a nagy sűrűségben itt megtalálható kastélyokról és kúriáikról is ismert. Egyébként a Macelj hegység utolsó lankáin és a Dráva folyó völgyének határán található. A tájjellege és domborzati jellegzetességei alapján, Opekát két részre lehet osztani: az alsó része szelíden ívelő és síkvidéki terep, park és kertkulturális szempontokból intenzíven művelt, a felső része pedig aránylag hullámzó domborzatú, részben, vagy teljesen fennmaradt erdős vegetációval. Az opekai arborétum területén, három erdőcsoportosulás található. A nagyobbik része, az éghajlatból eredeztetheto (klimatogén) erdocsoportosulásokhoz tartozik, kocsányos tölgyekkel és közönséges gyertyánokkal (Querco petraeae - Carpinetum illyricum). A magasabb részeken, különösen a nagyobb kiemelkedéseken, savanyú földet kedvelő (acidofil) erdőcsoportosulások vannak, kocsányos tölgyekkel és szelídgesztenyékkel (Quercus – Castanetum illyricum), melyek egy részét kiirtották, és tűlevelűekkel telepítették be (Pseudotsuga Douglasii, Tsuga canadensis, Pinus Strobus, Larix decidua). A legmélyebben fekvő részeken, a park időszakosan elöntött területein, holmi oázisként, kocsányos tölgyerdők maradtak fenn (Genisto elatae – Quercetum roboris). A tavak környékén nagyszámban találhatók, különböző mocsári növény együttesek és vízinövényféleségek. A parkban növő fákat és cserjéket, Japánból, Kínából, Tibetből, a Kaukázusból, Észak Amerikából és sok más európai országból hozták. Az 1963-as növényleírás szerint, a parkban, a leveles fákból 4.927, a tűlevelű fatörzsekből, 8.651 példány volt, leveles örökzöld fákból 13 példány, leveles cserjékből 299, örökzöld cserjékből 86, tűlevelű cserjékből 10, kapaszkodó növényekből 14, kúszónövényekből 16 példány volt, azaz összesen 182 különböző növényfajta, 14.016 példánya. Ha tekintettel vagyunk a különböző növényformákra, változatokra és tenyészetekre, akkor a fajták száma megközelíti a nyolcszázas számot. A tűlevelűeket, legnagyobb számban és formában, az alábbi családok képviselik: Pseudotsugák, Tsugák, Piceák, Pinusok, Abiesek, Chamaecyparisok, Thuják, Juniperusok és Taxusok. Az őshonos lombhullatókból a legtöbbet az alábbi családok képviselik: Populusok, Salixok, Quercusok, Robiniák, Tiliák, Fraxinusok, stb. Az egzotikus lombhullatókat, a japán jávorfák, az amerikai gesztenyefák, a fekete diófák, a tulipánfák, a magnóliák, a maklurák, a pterokariák, szoforok, stb. Opeka ismert a nagyszámú kúszónövényeiről is. Sok fa, impozáns kinézetével, nagyságával és szépségével, csodálatot okoz a látogatóknak. A kert berendezéseiből, máig fennmaradt néhány kivételesen szép és eredeti, a 19. század formatervezésének csúcsát jelentő kőpad. Az opekai parkot nem lehet összehasonlítani a többi kastély melletti parkokkal, mivel ez a park az egyetlen olyan kertépítészeti példa, mely szerencsére nagyon jó állapotban maradt fenn, és amelynek olyan magas esztétikai értéke van a dendrológiai különlegességei miatt, mint amilyennel egyetlen más horvát park sem bír.

Máriasócszentgyörgy (Marusevec)

Patacsich-kastély: A maruseveci kastélyt, már 1547-ben, mint falazott kastélyt említették meg, a Vragovich (Vragovic) család tulajdonában. Vragovich Boldizsár, 1618-ban felújította és kibővítette a kastélyát, amirol a kastély régebbi részén, az első emelet, nyugati oldalán, a Vragovich család feliratos címere tanúskodik. A 18. sz-ban került a Patacsichokhoz. A Patacsichok, 1817-ig voltak Marusevec tulajdonosai, amikor is meghalt a család utolsó férfitagja. A Status familiae Patachich című könyvükben, Marusevecet, egy síkvidéki várként ábrázolták, árkokkal és a négyszögletes alaprajzzal, négy kör alakú és egy négyzetes toronnyal. A Patacsichok után, Marusevecnek gyakran változtak a tulajdonosai. A kastélyt, 1873-ban, Simbschen bárótól, egy porosz gróf, Schlippenbach Artúr vette meg. Schlippenbach gróf eredetileg, az Erdődyek, varasdi Ó várát akarta megvenni, miután nem járt sikerrel, meg kellett elégednie a sokkal kisebb Maruseveccel, amit rögtön átalakítatott a mai kinézetére. A kastélyt, az akkori romantikus gondolkodásnak megfelelően, 1877-ben, historizáló szemléletben építette át. A kastély addigi kinézetét, de a belsejét is, teljesen átformálta. Egy háromszintes tornyot építetett hozzá, neogótikus és historizáló építészeti elemekkel. A Schlippenbachok címere, a torony átjárója felett, a második emelet ablakainál magasabban található. A kastély fő, déli homlokzata egy kiugró, központi rizalitot kapott, melynek második emeletét konzolokra ültették. Mindegyik homlokzatot, a kései 19. században megszokott módon, épületplasztikákkal, gazdagon díszítették. A Slippenbachok nem sokáig élvezhették a felújított kastélyukat. Artúr, 1881-ben, Kairóban halt meg. Merusevecet, Csalineccel együtt, nemes Pongrátz Oszkár vette meg, 1883-ban. Ő átalakítatta a parkot és kisebb építési beavatkozásokat is végrehajtatott a kastélyon. Létesített egy új bejárati kaput a déli homlokzaton, mely fölött, a Pongrátz család címere található és felépítette azt az új lépcsőzetet, amelyik máig fennmaradt. A lépcsőházban egy vadászjelenetes tapétasorozatot helyeztetett, mely a fiumei Monnaccellia alkotása. A munkálatokat, 1901-ben fejezték be, amit a kastély északnyugati oldalán lévő bejárat mellett jeleztek. A maruseveci kastély mellé, egy hatalmas parkot emeltek. A Divani hegyalja és a varasdi síkság határán lévő, szerényen hullámzó terepről, meglehetősen gyönyörű kilátás nyílik a környező síkságra, rétekre és erdőségekre. A kastély körüli mai park, csak egy része annak a valamikori tágas angolparknak, mely még a második világháború előtt is megvolt. A park nagyobb része, az agrárreform bevezetése után eltűnt és rétekké, szántókká alakult át. Ekkoriban jó néhány mocsári taxódiát, kaukázusi és görög fenyőt, valamint borókafenyők ritka példányait vágtak ki. A park keletkezésének ideje nem ismert. Valószínűleg, a kastély 19. század második felei, romantizáló felújítása előtt is létezett egy kert a régi kastély mellett, mely hasonló lehetett a Patacsichok kódexében ábrázoltakhoz. A tájjellegű parkot, 1877-ben, azaz a kastély felújítása után emelték. Egyes szóbeli idézetek szerint, a parkot, 1884-ben és 1900-ban is átalakították, ami összecseng a kastély utolsó tulajdonosa, Pongrátz általi felújítási munkálatokkal. A park felújítását, állítólag egy valamiféle ismertebb, németalföldi mester vezette. Csak néhány, százéves tölgyfa maradt meg a valamikori parkban lévő erdőségből. A kastély déli homlokzata előtti szökőkutas virágágyást, a 20. században, de 1930. előtt alakították ki. A 20. század elején, egy régi fénykép szerint, ezen a helyen még csak egy, rét volt. Az őshonos faféleségeken kívül, a parkba számos egzotikus faféleséget is ültettek, mint: kaukázusi és tüskés borókákat, kolorádó és algíriai fenyőket, kínai páfrányokat, pterokariákat, amerikai vadgesztenyefákat, stb. A maruseveci kastély, a horvát műemlékjegyzék, első kategóriájába tartozik. A Pongrátz család tulajdonában volt, 1945-ig, amikor is a család, Ausztriába távozott. A kastélyt egy időben, az ivánci körjegyzőség hasznosította, de állt üresen is, 1969-től a kastélyról a Keresztény adventi egyház gondoskodott. A kastélyt jelenleg középfokú vallási iskolának és adventi teológiai főiskolának használják. Az 1972-es dendrológiai vizsgálatok szerint (Badovinac, Z.: Park Maruševec, 1972), a parkban az alábbi faféleségek voltak megtalálhatók: kolorádó fenyő (Abies concolor), kaukázusi fenyő (Abies nordmanniana), lawszónia ciprus (Chamaecyparis lawsoniana), kínai páfrány (Ginko biloba), virginiai boróka (Juniperus virginiana), Pinus cembra, feketefenyő (Pinus nigra), szurokfenyő (Pinus rigida), ezüst fenyő (Pinus sylvestris), borókafenyő (Pinus strobus), borókabokor (Picea abies), kaukázusi boróka (Pinus orientalis), tüskés boróka (Pinus pungens), mocsári taxódium (Taxodium distichum), hibiszkusz bokor (Thujopsis dolobrata), amerikai tuja (Thuja occidentalis) és Tsuga canadiensis a tűlevelűekből; jávorfa (Acer campreste), ezüstlevelű jávor (Acer saccharinum), hegyi jávor (Acer pseudoplatanus), tejes jávor (Acer platanoides), csíkos levelű jávor (Aecr negundo), amerikai vadgesztenye (Aesculus pavia), égerfa (Alnus glutinosa), nyírfa (Betula alba), bukszus (Buxus sempervirens), gyertyánfa (Carpinus betulus), Catalpa bignioides, vörös bükk (Fagus sylvatica „Atropurpurea”), szomorú bükk (Fagus sylvatica f. pendula), hegyi kőris (Fraxinus excelsior), kökényszilva (Gleditsia triacanthos), feketeszeder (Morus nigra), platán (Platanus orientalis), Pterocarya fraxinifolia, közönséges sárgaszömörce (Rhus cotinus), kocsányos tölgy (Quercus robur), akácfa (Robinia pseudoacacia), Quercus palustris), vörös tölgy (Quercus borealis) és hársfa (tilia sp.) a lombhullatókból.

Novi Marof

Erdődy-kastély: Mielőtt a 18. században felépítették volna a novimarofi kastélyt, a tulajdonosai, az Erdődy grófok, az Ivánscsica hegység keleti  gerincét alkotó, közeli Lubenjak hegyen emelkedő, ősi, középkori Greben várban éltek, tehát ott, ahonnan ellenőrizhették a Bednje folyó völgyén és a Lonjai, Krapinai völgyeken áthaladó, Varasd -Zágráb főutat. Miután a 18. század elején leégett Greben várának a tetőzete, az Erdődyek felhagyták a várukat, és a síkságra költöztek. Az öreg várat többé már nem javították ki és 1710-ben már, mint rom említették meg. Greben vára alatt, a Bednje folyó termékeny völgyében, az Erdődyek már bírtak egy majorságot (marof), egy fából készült kastéllyal a Bednje folyó mellett, amit Lepenjának neveztek. A gyakori áradások miatt, ez a terület nem felelt meg az Erdődyeknek, ezért egy új majorságot és egy kastély építettek, amit Novi Marofnak (azaz Új Majornak) neveztek el. A vár építtetőjeként Erdődy Lajost, az idejének az 1776-os évszámot említették meg. A novimarofi kastély, egy egyszintes, késő barokk-klasszicista, belső udvaros kastély, melynek alaprajza négyszögletes. A kastély főhomlokzata, egy kiugró klasszicista erkéllyel, három árkáddal a földszintjén és négy jón oszloppal az emeletén, amit egy háromszögletes attikával zártak le, délnyugati irányba fordul. A hosszú főhomlokzatot, tizenhárom ablaktengely tagolja, pilaszterekkel az ablakok között. Az udvari homlokzat földszintjét, árkádos folyosóval lazították. A helyiségek belsejét, stukatúrdíszes mennyezettel díszítették. A jó néhány cserépkályhán kívül, fennmaradt az Erdődy grófok dolgozószobájának tölgyfa borítása is. A kastély körüli parkot, valószínűleg, a 18. század végén, a kastély felépítése után emelték. A 19. század közepén, a parknak kifejezetten romantizáló jellegzetessége volt. Mára ennek jó része eltűnt, vagy csak sejthető. A számos egzotikus és különböző színű virágos cserjékkel és virágokkal rendelkező virágágyást, rondellaszerű alakkal is hangsúlyozták. A park jelentős parkkompozíciós elemei voltak a különféle és számos, hangsúlyos látványelem. A park, a fő látványt, a kapuból, a kastély nyugati homlokzatának irányába nyújtotta. A kastély felvezető útjának a „célja”, pont a nyugati homlokzat erkélyének a közepe volt. Mára ezt a látványt a vegetáció zárja el. A kastély főhomlokzata előtt fönnmaradt a valamikori parterre-s díszkert helye, melynek ismerjük a 20 század eleji kinézetét. A historizáló virágágyások kompozíciói, időről időre változtak, amiről a régi fényképek tanúskodnak. A park szobraiból, csak Minerva istennő, eredeti ókori szobra maradt fenn, mely jelenleg a kastély főbejárata mellett található. Ezt a szobrot, Erdődy Rudolf hozatta a közeli, Bednjén átívelő, római kori hídról, amit a II. világháború után bontottak le. A park területe 1861. körül, megközelítőleg kilenc hektárt tett ki, a gyümölcsös, a kertek és a gazdasági udvar, további 4,7 hektárt foglalt el. A park különleges jellegzetessége, a sokszínű kompozíció volt, a számos egzotikus növényfajta, valamint az őshonos és betelepített lombhullató és tűlevelű faféleség következtében. Mára a valamikori erőteljes színkompozíciók megfakultak, az egzotikus növények csökkenése és az őshonos erdei faféleségek, valamint a kocsányos tölgyek és gyertyánok terjeszkedése miatt. A parkban néhány öreg tölgyfa is fönnmaradt, melyek átmérőjének vastagsága, 150, 200 cm-t tesz ki. A parkban az egzotikus lombhullató faféleségek közül, a leggyakoribbak, a katalpák, a glediciák és a gimnokládok. A lombhullatókat szám szerint, a leggyakoribb közönséges cserjék képviselik, de vannak egzotikusabb félék is, mint pl. kaukázusi fenyők és cserjék, duglászfenyők, mocsári ciprusok, stb.

Piscanovec

Káptalani kúria: Novi Marof szülötte, Sakac, aki átvette a bednjai plébániát, építette a 19. sz-ban. Halála után unokaöccse, Mirko örökli az uradalmat egy hatalmas birtokkal együtt. Tőle a zágrábi káptalan vásárolta meg 1868-ban. A biškupaci püspöki birtok utolsó bérloje a varasdi Josip Krausz volt, aki a 19. század végén a zágrábi káptalan tulajdonában lévo Pišcanovec birtokot is bérbe vette. Mára már erősen lepusztult állapotú, sövénnyel, borostyánnal és tövissel benott, a surun át alig látszik.

Saulovec

Kis-kastély: Számos kastély van a varasdi vidéken, különösen annak ivánci és Ravna hegységi részein. Az egyik közülük, a Varasdtól csak nyolc kilométerrel délnyugatabbra lévő Saulovecen van. A kastély a horvát műemlék katalógus harmadik műemléki kategóriájába tartozik. A második világháborút követő hosszú évek romlása után, a kastélyt felújították és egy reprezentatív vendéglátó épületté alakították át. Saulovec évszázadokon át a nemes Kis (Kiš) családhoz tartozott. A 16. században, a mai kastély helyén egy kúriát említettek meg, amit, 1791-ben Kis Antal felújítatott, és kibővítve egy kastéllyá alakítatott át. A falazott épületű kúria sziluettje, Kis Antal portréján látható. A kastélyt 1902-ben, Kis Károly és felesége, született Prelog Anna, egy bécsi építésszel, aki a kastély felújítását is vezette, újból kibővítette és historizáló szellemben, átalakítatta, ekkor adták a kastélyhoz a két tornyot a sarkokon, az erkélyt, továbbá átalakították a homlokzatokat és átrendezték a belső tereket is. A kastély alaprajzának, hosszan elnyúló téglalap alakja van. A fő, északkeleti homlokzatának mind két szintjén, tizenhárom különböző méretű ablaktengely van. A középső rizalit egy sekély erkélyt hordoz, a tetőzetet uraló, kacskaringós záró attikában egy címer található. A sarkokon lévő, kupolával lefedett tornyok alakjukkal egy-egy vég rizalitból ugranak ki. A földszinti helyiségek boltozottak, az emeletieket, kazettás, fa menyezettel fedték be. Több szobában is megőrződtek a cserépkályhák, a fából készült borítások és némi 20. század eleji berendezési tárgy is. A hatalmas és kanyargós lépcsőzet mellett szecessziós fémkorlát található. A kastély mellett egy aránylag kicsiny park terül el. Tekintettel a park kialakításának koncepciójára, két része különböztethető meg: van egy 10 x 30 méter nagyságú, dekoratív partérre kertje a kastély fő, északkeleti homlokzata előtt és egy 100x50 méter területű, tájképi parkja a kastély hátsó felénél. A kastély főhomlokzata előtt, 1860-ban, csak egy kb. 400 m2 területu, kicsiny virágágyás volt megtalálható. Egy hatalmas gazdasági udvar, két nagy kert és gyümölcsösök képezték a kastély környékét. A 19. század utolsó negyedében emelték a kastély mögötti tájképi parkot, majd a 20. század elején, a kastély felújítása után, kialakítottak egy partérre kertet is a főhomlokzat előtt. A park berendezéséből csak egy 20. század eleji, talapzaton álló agyag váza őrződött meg, egyetlen példányaként az ilyen fajta vázáknak, a horvátországi Zagorjében. Az őshonos növényfajtákon kívül, melyek az utolsó évtizedben önszaporulatból is megjelentek, a parkban egzotikusakat is találhatunk, mint pl. vörös bükköket, tulipánfákat, katalpákat, szoforokat, csugákat, kaliforniai libócédrusokat, amerikai kőriseket, stb. Az újabb időkben a parkba nagyobb számban beültetett fajok, kompozíciós szempontból nem képeznek különösebb értéket. Néhány faj el is tűnt, mint pld. a szekvoja fenyők, melyek pedig 1960-ig, a parkban megtalálhatók voltak.

Seketin

Patacsich-kastély: A Patacsich család kastélya a 17. században épült a Varasdi-dombság egyik magaslatára. Bár a 13. század óta említik a dokumentumok, a mai épület az egyik torony déli homlokzatán látható felirat szerint 1888-as keltezésu. A kastély három különbözo részbol áll. Mindegyik rész külön bejárattal rendelkezik, de fizikailag össze van kötve, így a végso benyomás egy egységes épületet mutat, amely egy központi, hosszúkás részbol áll, két négyzet alakú toronnyal. A nyugati oldalon egy kápolna található. A kastély körül egy kis park terül el. A kastély a neo stílusú építészet érdekes példája, jó állapotban fennmaradt és karbantartott belso térrel.

Trakostyán (Trakoscan)

Gyulay-Draskovics-kastély: A kastély a romantikus park közepén, egy tó fölött magasodó, kúp formájú dombra épült. A XIII. században, mint megfigyelő erőd a zagorjei grófság védelmére készült. Az első századokban Trakošcant és környékét egy számunkra ismeretlen főúri család birtokolta. Az első ismert tulajdonosok a Cillei grófok voltak. A XV. század közepén, e nemzetség kihalása után, Trakošcan is osztozott a többi vár és birtok sorsában. Birtokaik feloszlottak, többszörösen gazdát cseréltek. Trakošcan, mint egységes birtok, a várral és Kamenica vásárhellyel együtt, először Vitovec Jan hadvezéré, majd Corvin Jánosé lett, aki azt helyettesének, Gyulay Jánosnak ajándékozta. Ez a család három nemzedéken át uralta, kihalásuk után 1566-ban pedig az állam tulajdonába került. Miksa király szolgálataiért a várat Juraj (György) Draskovicsnak, horvát bánnak és bíborosnak ajándékozta, először személyes, majd örökösödési élvezetére. Így végül 1584-ben Trakošcan e nemzetség tulajdonába került, melyet rövid megszakítással sikerült megtartaniuk egészen a II. világháborúig. A vár kezdeti alakzatáról keveset tudunk, csak az északkeleti szárny vastag falai sejtetik formáját és a központi bástya is ehhez a korhoz tartozik. A Gyulay-ak is építettek hozzá, de a Draskovicsok második nemzedéke jelentősen megtoldta a várat, ők emelték a nyugati bástyát. Ez a kör alapzatú tüzérségi bástya alkalmas volt az erődítmény tűzfegyveren alapuló aktív védelmére. A címer és a felirat bizonyítják, hogy II. Ivan (János) és Petar (Peter) Draskovics 1592-ben építtették. A várkastély már abban az időben megkapta napjainkig megőrzött alakzatát, melyekről a legrégibb, 1667-ből származó rajz is tanúskodik. Ifjabb Gáspár és veje, Zrínyi Miklós a XVII. század közepén történt összetűzésekor a vár megrongálódott, így a család szívesebben tartózkodott a közeli, felújított Klenovnikban. Mégis megtartották a "Trakošcani" címet és az öreg névadó várat is újították, erősítették, de már attól fogva jobban csak a katonaság tartózkodására szolgált. A XVIII. század folyamán a grófi család a várkastélyban nem igen tartózkodott. A XIX. század első felében kezdett újra érdeklődni a névadó vár iránt, de most már más kor szellemének megfelelően, a természethez és a családi hagyományokhoz való romantikus visszatérésként. Abban a szellemben újíttatta V. Juraj (György) Draskovics a várat rezidenciális kastéllyá, utánozva a német romantikus kastélyokat. Ugyanakkor parkosította környékét, mesterséges tavat létesített és megfelelő neostílusú bútorzatot készítetett. A felújítás után, mely 1840-től 1862-ig tartott, a tulajdonosok néhány nemzedéke is itt lakott, akik építették és átrendezték a kastélyt. Abban az időszakban épült az északi bástya a bejárat felett, valamint a fedett terasz a délnyugati oldalon. A múzeum berendezése 1952-től időszakonként történik, és még napjainkban sincs egészen befejezve. A helyiségek közöl külön kitűnik a vitéz- és a vadászterem, a zeneszalon, Erdődy Draskovics Julianna festőnő műterme, valamint a többi helyiség gyűjteménye. Külön ki kell emelni a fegyvergyűjteményt a XV-től a XIX. századig. Továbbá itt van a Draskovics család tagjainak és rokonaik képmásai, melyek egyedüli főúri arcképgyűjteményt képeznek három és fél évszázadon keresztül. Kitűnik közöttük a nagyszámú gyermekportré és az első horvátországi nő, aki "akadémiai festő" címet szerzett, Erdődy Draskovics Julianna beilleszkedő képművészeti alkotása. E mellett ki kell emelni a XVIII. század népszerű festészetét példázó, figyelemre méltó arcképgyűjteményt, mely Draskovics tisztjeit ábrázolja, akik részt vettek a "hétéves háborúban", valamint a térség legismertebb biedermeier festője, Mihael Stroy allegorikus ciklusa "A négy kontinens". A megőrzött bútorzat között legértékesebb gyűjtemény a XIX. századi, mely külön rendelésre készült a felújított kastély berendezésére és amelyből néhány családi címerrel van ellátva, de nem jelentéktelenek a korábbi századok jól megóvott bútordarabjai sem. Megemlítünk például néhány XVII. századi hivatali szekrényt, ágyat és ruhásszekrényt, valamint néhány rokokókori minőséges garnitúrát. Trakošcan az összes zagorjei kastély közül legjobban megőrizte az uralkodói központ és főnemesi birtok szellemét, ugyanúgy mint ahogy a horvát főnemesi kastély kinézését is. A második világháború végét elhanyagoltan, de jelentősebb károsodások nélkül és nagyobbrészt megőrzött berendezéssel várta meg. Utolsó tulajdonosa, X. Ivan (János) Draskovics családjávaI együtt a háború után, 1945-ben Ausztriába költözött. A kastély mindmáig a romantikus park és rezidenciális építészet együttességét fejezi ki, amiben külön értékkel bír a megóvott, eredeti berendezés.

Varasd (Varazdin)

Erdődy-várkastély: A város legnagyobb látnivalója a vár, amely a városközpont északnyugati részén található, ma itt található a városi múzeum. A 16. században a 13. sz-i eredetű varasdi vár radikális átalakítást élt meg és a késő gótikus várból, reneszánsz vízi várat (Wasserburg) alakítottak ki. A reneszánsz átépítés és az Öreg vár felújítása 1544. körül kezdődött meg, amit Ungnádi Iván stájer báró, az akkori varasdi vár ura, a határőrvidék főparancsnoka kezdeményezett. Az építési munkálatokat egy ismert olasz várépítész, a grazi vár építője, Domenico dell'Allio vezette. Az Öreg vár ekkor kapta a reneszánsz típusú kör alakú tornyot, az ún. rondellát, eléje magas földsáncok készültek, gátakkal, árkokkal övezve, melybe a Dráva vizét vezették be. A kora középkori részeket részben lebontották, vagy részben belefoglalták a vár reneszánsz kinézetébe. Így pl. a gótikus négyzetes tornyot visszabontották egy emeletesre, a falait lőrésekkel törték át és a torony tetejét, egy nehéz tüzérség számára alkalmas platformmal látták el. A gótikus torony déli homlokzatán lévő reneszánsz kettős, Ungnádi címer, dell' Allia műve. Az Öreg vár egy sor kora reneszánsz építési részletet is kapott, pl.: egyszerű profilozású boltíveket tartó oszlopokat (archivolt), dór kialakítású kő támoszlopokat, fából és kőből készült bábos korlátokat, az árkádos hídon, festett (sgraffito) homlokzatokat, stb. Az Öreg vár és a település erődítéseinek befejezési éve 1575. volt. A 16. századtól, a 20. századig, mely idő alatt az Öreg vár az Erdődyekhez tartozott, több felújítást, átalakítást, bővítést is megélt, ami után a katonai erősségből egy kényelmesen lakható kastéllyá alakult át. A legtöbb építészeti beavatkozás a 17. 18. századra szorítkozott. Ebben az időben egy barokk felújítás zajlott le, amikor is a déli falhoz egy folyosót építettek, a keleti toronyban kialakították a Szt. Lőrinc kápolnát, a kastély nyugati részében lévő lakószárnyakra egy második szintet építettek, stb. A legnagyobb, átfogó építkezéseket 1705-ben hajtották végre, amiről feliratok és a bejárati kapu fölötti, Erdődy-Rákóczi címer tanúskodik. Megépítették a négyzetes torony és az északi fal közötti hidat 1776-ban, amivel kettéosztották a belső udvart. A vártól délre volt a külső udvar, melynek egyetlen védőtornyát a 19. század elején bontották le. Ebben a külső udvarban egy kétszintes fegyver és lőportár is megtalálható volt, ami ma Történeti Múzeum. A 19. század eleji, Varasdot elpusztító tűzvész után, elkezdték lebontani a város erődítményeit és a várárkok betemetését, melyek már akadályozták a város további fejlődését. A varasdi Öreg vár a varasdi barokk városközpont része lett, dominanciájával és méreteivel meghatározza a történelmi belváros északi határait. A varasdi Öreg vár mellett soha sem volt történeti park. A környező területet 1933-ban rendezték, miután a sáncárkokat betemették, 1938-ban a munkák befejezéseként kezdtek a parkosításba. Az Öreg vár körüli mai parkot 1952-ben alakították ki, Jeglic Cirill mérnök tervei szerint, aki ismert kertépítészként, Zágrábban is számos értékes kertépítészeti alkotást hozott létre.

Veliki Bukovec

Draskovich-kastély: Minden bizonnyal a zagorjei legkeletibb kastély Veliki Bukovecben található. Ez a rész már nem is annyira Zagorje, hanem inkább a ludbergi Dráva mente, mely Veliki Bukovectől kissé hátrább képez átmenetet a kaproncai Dráva mentével. Veliki Bukovec egy síkságon található, tíz kilométerrel északkeletebbre Ludbergtől, a Plitvice és a Bednje folyók között, nem messze e folyók drávai torkolatától. A velikibukoveci kastélyt az 1745-1755. közötti időszakban, a velikibukoveci uradalom akkori tulajdonosa, gróf Draskovich József Kázmér (1716-1765) építette. A velikibukoveci, barokk-klasszicista kastély, északkelet Horvátország legnagyobb kastélyaként, a horvát műemlék katalógus második kategóriájába tartozik. Az egyszintes kastélynak, nagyon hosszan elnyúló alaprajza van, két rövid oldalszárnnyal. A földszinten nyolc szoba, négy kisebb helyiség és egy konyha volt, az emeleten tizenkét szoba volt, melyekbe a nyugati homlokzat mögött húzódó, hosszú és boltozott folyosóról lehetett bemenni. A belső kialakításból csak a vadászterem cserépkályhája és a helyenként stukatúrral díszített mennyezet maradt fenn. A kastély fő, keleti homlokzata a dekoratív, partérre kertre irányult, a főbejárat nyugaton, az udvar felőli oldalon volt. A hosszanti keleti homlokzatot, tizenkilenc ablaktengely emeli ki. A földszintet az emelettől egy profilozott osztókoszorú választotta el. Az emeleti ablakoknak habarcsból készült, barokk kereteik vannak, belülről a földszinti ablakoknak pedig vakárkádjai. A keleti oldal közepén, egy jellegzetes kőportál van, fölötte egy kisebb balkon, melyre a nagyszalonból lehetett kimenni. A nyugati homlokzat hangsúlyát a középső rizalit adja, melynek központi része, egy kisebb szárnyhoz hasonlóan nyúlik be az udvarba. Ennek a középső szárnynak az emeletén található a vadászterem, míg a földszinten árkádnyílások, és egy jellegzetes kapu van. A középső szárny homlokfalán, pont a kapu fölött, a Draskovich család hétmezős címere található, mely heraldikai érdekesség. A kastély együttese és a környező gazdasági épületek jó néhány építészeti szakaszról tanúskodnak. A kastély déli oldalszárnyának meghosszabbításaként, a későbbiekben még egy szárnyat építettek, melynek közepén egy kápolna emelkedik, aminek az apszisa, a déli homlokzat vonalától kijjebb esik. A kápolnát 1878-ban, J. Brolo festette ki. A kápolna jelenleg berendezés és falfestmény nélküli. A kastély nyugati homlokzatával szemben, egy hatalmas, a kastéllyal egy időben keletkezett gazdasági épület található, 24 lónak alkalmas, boltozott lóistállóval a földszintjén és magtárral az emeletén. Az uradalom együttes részeként kialakított gazdasági udvarban, volt még egy zsindellyel fedett, vadászeszközök és felszerelések szerszámtárként hasznosított faház, egy nagy istálló több száz darab aprójószágnak, egy fából készült magtár, egy sajt és hússzárító és még más egyéb melléképület is. A velikibukoveci kastély mellett egy nagy, 11 hektár területi park volt, amit a kastély felépítése után, a 18. század közepén kezdtek kialakítani. Az első fázisa valószínűleg egy, a kastély keleti homlokzata előtt kialakított barokk, partérre kert volt. A többi részét a későbbiekben alakították ki, a végleges formáját valamikor a 19. század elején érte el. Egy részét egy már létező, kocsányos tölgyerdőből alakították ki, gyertyánokkal, kőrisekkel, jávorokkal, ezüstnyárfákkal és szilfákkal a rétes területű részeken. Az erdős övezetek, főként a park szegélyrészein találhatók, míg a park középső része, a különböző egzotikus és őshonos fajtákkal megtartotta réti jellegét, illetve alakját. Stílus jellegzetességében, Veliki Bukovecnek angolpark jellege van, csak a kastély előtti kis részen, kb. 4,50 m2-n, volt kialakítva egy ornamentikás barokk kert. A parkban egy tó is megtalálható volt, két szigettel, melybe a vizet, a Bednje folyó egyik oldalágából, csatornán keresztül vezették. A már említett őshonos fajokon kívül, a parkban egzotikus fafajták is megtalálhatók voltak, mint pl virzsínia fenyők, duglászfenyők, mocsári taxódiumok, vadgesztenyék, katalpák, kökényszilvák, tulipánfák, stb. A kert berendezési tárgyaiból részben fennmaradt a bejárati portál, a park északnyugati részén lévő kerítés, valamint a hidak maradványai. A kastély udvar felőli oldalain, fából készült rácsok vannak, melyek támaszául szolgáltak a kúszó borostyán kapaszkodóindáinak. Veliki Bukovec a Draskovich grófok kedvelt lakóhelye volt és valójában azért építették az itteni temetőbe a kápolnát, hogy a családnak örök nyughelye legyen. A Križanci erdőben, Veliki Bukovectől nem messze, egy késő barokk kápolna található, melyben a Draskovichok egy másik ágának a csontjai találhatók. A közelmúltban, Draskovich Károly kérésére, az itteni csontokat, a velikibukoveci plébániatemplomba szállították át.

Vinica

Alsó Vinica: Dolányi-Rupcich-kastély: Az alsóvinicai kastélyt a Köröskényi (Kereskényi) család bírta. Tőlük, Peschke Lőrinc vette meg, aztán a Rupcsich család örökölte meg, akiknek a tulajdonában 1945-ig volt. A 17. század végén, vagy a 18. század elején, egyszintes épületként építették fel, melynek alaprajza L betűt formáz. A későbbiekben még két szárnyat építettek hozzá, melyek az előzőekkel együtt, az épületet zárt udvarossá alakították át. A kastélyt a 19. és a 20. században is átépítették, majd 1964-ben felújították. A horvát műemlékjegyzék, második kategóriájába tartozik. Az enyhe lejtésű dombon található kastély bejáratáig, egy 110 méter hosszú vadgesztenye allé vezet.

Felső Vinica: Patacsich-Draskovich-Kereskényi-kastély: Vinica felső településének közepén álló téglalap alakú kastély a Patacsich családé volt. Az újabb korban először a Patacsich család birtokolta, akiktől a gróf Draskovics és a Kereskényi család örökölte a 18. században. A felsővinicai kastély egy kétszintes, barokk, téglalap alaprajzú épület, mely a horvát műemlékjegyzék, harmadik kategóriájába tartozik. A falu közepén, a főtér déli oldalán, egy kápolna mellett található. A kastély északi, függőleges lizéniákkal felosztott, hat ablaktengelyes homlokzata a főtér felé néz. A déli és a keleti homlokzatát, az első és a második emeleten, árkádsoros folyosókkal lazították fel. Jelenleg a kastély üres, miután az utóbbi évtizedig egy ruhagyártó üzem volt benne, sőt annak szükségleteinek megfelelően átalakították úgy, hogy az épületet teljesen lezüllesztették. A két világháború között a kastélyba hivatalokat helyeztek el.

Dolányi-kúria: A Dolányi család 17. századi, egyszintes kúriájának alaprajza, U betű alakú. A késő barokk kapuzat fölött két felirat található, az egyik 1669-ből és magyar nyelvű (vidékünkön ez az egyetlen magyar feliratos épület), a másik 1806-ból és latin nyelvű. A szobák baldachinos boltozatain, részben fennmaradtak a klasszicista falfestmények. A kúria a kisnemesi Katacsich (Katacic) családé volt, majd házasság útján a Dolányi családé lett. Az építmény a horvát műemlék katalógus harmadik műemléki kategóriájába tartozik. Jelenleg is jó néhány család által lakott.

Zamlacsszentvid (Vidovec)

Gordis-Lachansen-kastély: Tíz kilométerrel délnyugatabbra Varasdtól, található Vidovec falva, melynek közepén, egy egyszintes, valószínűleg a 19. század első felében emelt kastély van, melynek javai akkoriban a Buzsán (Bužan) családhoz tartoztak. A kastélyt akkor egy tömör, szabályos téglalap alaprajzú épületként építették fel. Ilyennek ábrázolja az 1860-as, de az 1870-es kataszteri térkép is. A kastély felépítése előtt, itt valószínűleg egy major, majd egy kúria állhatott. Vidovec, a Patacsich grófokhoz tartozott. A 19. század végén, valószínűleg már, Jordis Kamill idejében, a vidovaci kastélyt kibővítették és átépítették. Egy keleti szárnnyal látták el, amitől az alaprajza, L betű alakot kapott. A hat ablaktengelyes régebbi szárny külső homlokzatai nagyon egyszerűek, csak egy vízszintes osztókoszorú hangsúlyozza. Az újabb szárny keleti homlokzatát, részben fellazítja a földszint három árkádja és az emeleti loggia. A régebbi szárny nyugati homlokzatát, egy fából készült erkély díszíti, a déli homlokzatot egy kupolás záródású, kiugratott lépcsőház. A kastély, mely a horvát műemlék jegyzék harmadik kategóriájába tartozik, nagyon rossz állapotban van, jelenleg többlakásos épületként szolgál. Az aránylag kicsiny, csak 1,5 hektáros park 1860-ban jött létre, valószínűleg a 19. század elején alapították meg, a kastély felépítése után. A park alaprajzi koncepciója tájjellegű, mely a régi fényképeken fennmaradt gazdag és különleges kertberendezési tárgyai szerint, a 19. században egy tipikusan romantizáló park volt. A park berendezési tárgyaiból, csak a bejárati portál és a kerítés egy része maradt fenn. A kastélytól északnyugatra, egy aránylag nagy tó volt, melyet mára feltöltöttek. Az őshonos fák, mint a kocsányos tölgyek, a gyertyánok, a jávorok, a szilek és égerek mellett, a parkban egzotikus fajok is találhatók, mint: vadgesztenyék, katalpák, szomorú és vörös bükkök, szoforok, fekete amerikai tölgyek, gingkók, dugláziák, stb. Némelyik fatörzs a korával és a nagyságával kelt benyomásokat, mint pl. az amerikai fenyők, a maguk 0,9- 1,2 méter vastag átmérőjükkel, a vadgesztenyék a 1,5 méteres átmérőjükkel, a kislevelű hársak, az 1,1 méteres vastagságukkal, stb.

Zelendvor

Bombelles-kastély: Zelendvor földszintes, barokk kastélya, egy második világháború utáni tűzvészben égett le. E kisebb barokk együttesből, csak egy kicsiny kápolna és egy egyszintes, a földszintjén kettős árkádú, gazdasági épület maradt fenn. A kastély együttes, egy nagyobb park déli oldalán rejtőzik, mely termékeny szántók és rétek közepén található, ezért aztán a tűlevelű faféleségeinek sötétzöldje uralja a drávai síkságát itteni, vinicai tájékát. A zelendvori uradalom, melyhez Opeka is tartozott, nem volt valami nagy. A 17. században a Nádasdy grófoké volt, aztán Nádasdy Mária Magdolnának, Draskovich IV. Ivánhoz történő férjhezmenetelével, a Draskovich grófoké lett. Mária Magdolna és IV. Iván javairól, már írtunk a klenovniki kastélyról szóló fejezetben, amit 1667-ben fejeztek be. A zelendvori kastélyt is kibővítették, majd köré egy parkot is emeltettek. A kastély nem volt valami nagy, sot a Draskovichok vele egy időben egy nagyobb kastélyt is építettek Opekában. Zelendvor akkor egy mezőgazdasági üzem székhelye lett. A kastély együttes területi szervezése, a kataszteri térkép szerint, barokk rajzolatot mutatott, mely mára teljesen elveszett.