A szerelem és az életöröm
A reneszánsz korszak itteni említése nem muvészettörténeti szempontból szükséges, hanem azért mert megváltozott az ember és ember közötti viszony értelmezése, ebbol következoen újabb szerelemfelfogások alakultak ki.
A trubadúrok öröksége
Az észak-itáliai reneszánsz szerzoi bár megfogalmazzák az új élet igényeit (A. Dante: Vita nuova), de sokkal inkább kapcsolódnak a trubadúr hagyományokhoz, mint az antik filozófiához. Petrarca például így definiálja ezt az érzést: "A szerelem édes méreg, örvendetes betegség, kellemes kínzókamra, kívánatos őrültség, mézes keserűség, könnyű teher, bölcs oktalanság" Figyelemre méltó, hogy akár száz évvel késobb Villon, akár százegynéhány évvel Shakespeare (de mondhatnánk több szerzőt is) ellentétekkel próbálja megragadni a szerelem mibenlétét. Ez nem a dialektikus gondolkodás következménye, hanem a szavak hatástalanságából következő tanácstalanság.
|
Dante Alighieri olasz költo (1265-1321.) |
A trubadúrköltészet hagyományait fogja megerősíteni az egyre több antik szöveg fölbukkanása. Érdekes, hogy bár a 14. század elején rábukkannak a Catullus-kódexre, mégsem érinti meg a 116 versben megnyilvánuló szerelemfelfogás a kortársakat. Helyette inkább a trubadúri maradványnak tekinthető hölgyválasztással találkozunk. Ez a sok esetben viszonzatlan és esetenként be sem vallott rajongás része lesz egy olyan költői-művészi magatartásnak, amelyet Petrarca utáni tiszteletből petrarkizmusnak is neveznek.
 |
Petrarca, Francesco olasz költo és humanista (1304-1374.) |
A petrarkizmusát vállaló muvész a szó szoros értelmében tárgyat választ mesterségesen keltett és/vagy növelt szerelmi vágyának, a muvészetbeli tökéletesedését szerelme bizonyítékaként tekinti. A szexualitás, az érzékiség nem zavarja különösebben, a testi örömöket, szükségleteket alantasnak, nem-muvészi tárgyúnak tekinti. A petrarkizmus mintegy kapocsnak tekintheto a trubadúri rajongás és a reneszánsz neoplatonizmus között.
 |
Shakespeare, William portréja (névtelen festo muve) |
A szerelem az életöröm
A petrarkista szerelemfelfogás, a szolgálat dicsőítése mellett jelentős szerepet kap az emberi élet örömeinek előtérbe állítása, különösen a szexuális érzékiség domináló előtérbe kerülése. Látszólag sok köze lenne a vágáns lázadáshoz, ám itt már az antik életfilozófiák hatásával találkozunk, különösen az ovidiusi hagyomány fölelevenítésével. Valóságos gyuűtési láz fogja el Európát, pontosabban a világiasodó, arisztokratikus (és/vagy gazdag polgári) Európát.
Valószínű, hogy kezdetben mértéktartással, fenntartott kritikával mutatták be a keresztény valláserkölcstől homlokegyenesen eltérő létértelmezéseket, mert óvakodtak szembefordulni a lelki hatalom mellett erős anyagi-világi hatalommal rendelkező egyháztól.
Később azonban, az erőviszonyok felmérése, az olvasótábor kiterjedése bátrabbá tette a magukat humanistának nevező gondolkodókat, művészeket.
A humanista, észak-itáliai gondolkodók azonban gyorsan átlépik ezt a határt. A magyarul is olvasható válogatás tanúsága szerint újjászületik a kereszténység előtti filozófia, s vele az antikvitásban is tárgyalt szerelemértelmezési probléma.
Leon Battista Alberti A családról szóló könyvek című munkájában foglalkozik a szeretet és a szerelem megkülönböztetésével. A szerelemről írja: "ez a dolog kényszer és törvény, mely nem gyűlöletes és kárhoztatható a maga teljességében, inkább maga az isteni természet oltotta be minden olyan élőlénybe, amely arra született, hogy önmagához hasonlót hozzon létre és sokasítsa fajtáját. Hiszen látjuk elsősorban az állatoknál, itt a legalacsonyabb, legmélyebb szinten hat a szerelem ereje: valamennyien követik ezt a természetes vágyat, ami bizony heves és olyan hatalmas, hogy elhagyják miatta majdnem minden más, számukra kedves és szükséges dolgukat csak azért, hogy beteljesítsék, ami miatt őket a természet szeretni készteti: tűrnek éhséget, szomjúságot, meleget, hideget és minden kínt."
Az idézetből nemcsak a tudományos megközelítés vágya olvasható ki, hanem az epikureusi gondolkodásmóddal való rokonság is bizonyítható. Ha ugyanis a szerelem testi létünk szükségszerű velejárója, akkor nem lehet bűnös.
Sokkal meghatározóbb Ficino életműve. Mi csak a témánkhoz kapcsolódó munkáját emeljük ki: A szerelemrol, avagy magyarázat Platón A lakoma című muvéhez.
Ficino általában szorosan követi Platón tárgyalt művét (Aphrodité helyett persze Venust ír), és magyarázatai a reneszánsz világképét tükrözi. Ha fejtegetéseit olvassuk, akkor nem annyira a gondolatok újdonsága fog meg, hanem a megfelelő koncentráció: újat alig mond, hanem az eredeti csoportosításával konkretizálásával kelti fel a figyelmet.
