Egy hajóúton török kalózok fogságába esett, akik Tuniszban eladták rabszolgának. Egy hitehagyott egykori ferences szerzetes vette meg, akit aztán sikerült visszatérítenie a keresztény hitre. Közösen szöktek vissza Franciaországba.

1610-ben IV. Henrik király első felesége, Valois Margit házi káplánja lett. Nem sokkal később megismerkedett Pierre de Bérulle-lel, aki hamarosan megalapította az oratoriánusok francia ágát, és aki Vince lelkivezetője lett. Hatására Vince lassanként feladta e világi céljait. Amikor lopással vádolták, hősies türelemmel viselte a megaláztatást. Ez az eset elvezetett végleges megtéréséhez. 1612-től a Párizs közelében található Clichy plébánosa lett. Megismerte a vidéki lakosság vallási tudatlanságát és elhagyatottságát, és kiváló lelkipásztornak bizonyult, apostoli buzgósággal egészen hívei szolgálatának szentelte magát.

A következő év őszén Bérulle kérésére nevelői állást vállalt Philippe-Emmanuel de Gondi gróf családjában, aki a királyi gályák parancsnoka volt. A család szerette Vincét, ő 1617-ben mégis lemondott nevelői munkájáról, és elvállalta a lyoni egyházmegyében lévő Chatillon-les-Dombes nevű plébánia vezetését. Itt alapította az első „szeretettestvérületet”, amelynek feladata a szegény betegek gondozása lett.

1625-ben aztán szerzetesrendet alapított, mely a szegény falusi nép oktatását tűzte ki célul népmissziók indításával, valamint a papság mélyreható képzését. A társaság anyaháza a párizsi Szent Lázár-kolostor lett. Innen származik a társaság népies elnevezése: lazaristák. 1643-tól külföldön is egymás után alakultak a házaik. A női közösség alapításában, szintén 1643-ban, Marillac Szent Lujza segítette őt. A rend a Szeretet Leányai nevet kapta (ismertebb nevük: irgalmas nővérek).

A szerzetesrendek körül további intézmények is létrejöttek, melyek felkarolták a szegényeket, az elhagyatottakat és a betegeket, és foglalkoztak a gályarabokkal és az árva gyermekekkel is.

Vincét a nép és a papság lelki problémái is foglalkoztatták. Szentelési lelkigyakorlatokat tartott teológusoknak, és megszervezte a papi rekollekciókat. Nagy munkabírás jellemezte, prédikált, írt – csupán leveleinek száma 30 ezerre tehető –, a legmagasabb politikai körök tanácsadója volt, imádkozott, virrasztott, és már életében szentként tisztelték.

Páli Szent Vince 1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban, rendje központi templomában nyugszik. 1729-ben boldoggá, 1737-ben pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa az egész világ minden karitászegyesületének pártfogójává nyilvánította.