Ahogy közeledik a Karácsony, a nappalok egyre rövidülnek, a sötét, fény nélküli időszakok folyamatosan hosszabbodnak. Ugyan mi ezt megpróbáljuk kompenzálni és kivilágítjuk a lakásunkat és az egész várost díszes fényekkel, de a természet rendje ettől még nem változik meg, mélyen a lelkünkben, belül sötétedik, még akkor is, ha erről nem veszünk tudomást.

Az a természetes ilyenkor, hogy azok az időszakok, amikor kapcsolatot tudunk tartani a külvilággal, rövidülnek. Korán esteledik és csak későn kel fel a Nap. Vissza kell húzódnunk a lakásunkba és leginkább önmagunkba.

És akkor hazaviszünk egy fenyőfát!

Ez a fa tökéletesen kifejezi mindazt, ami ebben az időszakban történik bennünk:

A fát kiszakítottuk az erdőből, elválasztottuk a társaitól. Magányosan áll a szobánkban, ezzel mutatva azt az érzést, ami bennünk is zajlik: a világ egységes, de én ebből most kikerültem.

A mostani időszakban csendes belső elvonulásra van szükség és nem a világ zajára.

Ez az elkülönítettség érzés megjelenhet kóros formában is: Mit ér az életem? Merre menjek tovább? Hol és hogyan találok magamnak barátokat? Megbízhatok-e egyáltalán bárkiben?

A zuhanásról szóló álmok is ezt példázzák: ez a biztos halál, a társadalomtól való teljes elkülönülés. (Karácsonykor gyakori az öngyilkosság.)

A fenyőfa apró tűlevelei is ezt példázzák.

Mindegyik része a nagy közösnek, de mégis mindegyik különálló, elkülönített. Tagja a társadalomnak, de a többiektől szétválasztva, egyedül kell léteznie.

Nagyon kell vigyáznunk a fára, hiszen a legapróbb külső hatásra letörhetnek a tűlevelek – így még inkább elkülönül (lásd zuhanásról szóló álmok). A külső hatásoknak kiszolgáltatott.

Ha bármilyen kis külső erőnek kiszolgáltatott, akkor rendkívül sérülékeny, törékeny.

Mint az üveg, ami ha eltörik, elveszíti a kapcsolatát saját magán belül: elesett, gyenge, közömbös, nincs belső tartalom, ami kitöltse.

Hasonlatos a tojáshéjhoz, ami – ha megszűnik a belső tartalom nyomása – rendkívül könnyen összeroppan. (Érdekes, hogy a karácsonyfa díszek is emlékeztetnek az üres tojásra, legalább is felépítésükben.)

Törékeny, mert hiányzik a belső tartalom – üresség.

Az üresség jelen lehet a lelkünkben, hiszen azt várjuk, hogy egy megszületőben lévő új erő töltse azt ki, de érezhetjük a hasunkban, üresség érzése a gyomorban.

Karácsony éjjelén megszületik a Fény és megtölti kiüresedett lelkünket. Meggyújtjuk a karácsonyi gyertyákat, felkapcsoljuk a karácsonyfa égőit, a fát csillogó díszekkel ékesítjük fel és a Fény a belsőnkből szétterjed.

Gyomrunk ürességét az ünnepi ételekkel szüntetjük meg.

Az új Világosságban észrevesszük és átéljük, hogy a tűlevelek ugyan elkülönülnek egymástól, de mégiscsak mindannyian ugyanahhoz a fához tartoznak, egységben vannak.

Ha pedig egységben vannak, akkor erősek és nincsenek kiszolgáltatva a romboló külső erőknek.

Ezt az új egységélményt, ami magunkon belül és a környezetünkkel alakul ki, a Szeretet ünnepének nevezzük.

Hiszen ráébredünk arra, hogy amit magamban szeretek, azt szeretem másokban is. Azért szeretek mindenki mást, mert bennük és általuk magamat szeretem.

Nyilvánvalóvá válik, hogy mindannyian egységesek vagyunk, mert mindannyiunkban ugyanaz él, ez pedig az a pici Szikra, ami minden évben újra és újra megszületik ezen az éjjelen.

Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves Olvasónak!

 

Dr. Földes László